HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája 2018.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája 2018."

Átírás

1 HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája Az iskolánkban harmadik alkalommal megrendezett SZÉJ a várakozásoknak megfelelően, jól sikerült. A rendezvény programját az előző alkalmak tapasztalatai alapján állítottuk össze. Természetesen a régi, jól bevált közönségcsalogató programelemeket megtartottuk, hiszen rengeteg új érdeklődő jön, aki még nem vett részt ezeken. A lehetőségekhez képest új előadásokat, programokat is terveztünk erre az alkalomra. A résztvevők szórólapot kaptak, melyen rajta volt a 13 helyszín eseményeinek időpontjai. Az iskola bejáratában a Pollák Szakmák Éjszakája hölgye várta a vendégeket. A programok megszervezésében és az este programjának lebonyolításában a teljes tanári kar részt vett. A szaktanárok elsősorban a szakmai felügyelet biztosításával, az interaktív helyszíneken dolgoztak. A közismeretis kollégák pedig a vendégek fogadásával, útbaigazításával és a regisztrációkkal biztosították az este sikerét. Regisztráció Már a megnyitáskor sokan jöttek, köszönhetően a Okos otthonok című előadásnak, valamint a folyamatosan végezhető kézműves tevékenységeknek, ahol motort építettek, lampiont készítettek és kábelt gyártottak.

2 Okos otthonok előadás A villanymotor építése az egészen fiatal látogatókat is magával ragadta Lámpion készítése Az egyik legnagyobb sláger a 25 m magas emelőkosaras daru volt, mely óráig folyamatosan vitte fel az érdeklődőket a magasba. Ezek a programok elsősorban a Villamosipar és elektronika szakunkat voltak hivatottak bemutatni.

3 Az első pillanat, beszállás a kosárba és a magasban. Az informatika ágazatunk bemutatására játékprogramozás előadást szerveztünk, melyet volt diákunk Chlebik Dávid tartott meg.

4 A játékprogramokról szóló előadás is nagyon népszerű volt Az interaktív részben robotprogramozást tartottunk, sajnos itt nem sikerült beszerezni az igényelt robotokat így csak 2 db OZObot elégítette ki az érdeklődők igényeit. Jó móka az Ozobot programozása Sokan érdeklődtek a 3D CAD rajzolóprogram bemutatásánál és a CAM gépeknél, ahol működés közben láthatták a marógépet. A marógép egy dögcédulát készít

5 Itt próbálhatták ki vendégeink az iskolánkban fejlesztett robotkart is. Az este két záró programjára sokan maradtak. A látványos, folyékony nitrogénes kísérletek és a TESLA tekercs bemutató jogosan keltette fel az általános iskolás érdeklődők figyelmét. Kísérlet folyékony nitrogénnel A TESLA tekercs bemutatása Az egyes programhelyeken regisztráció gyűlt össze, természetesen egy személy több helyen is regisztrált, ha több programon vett részt. A rendezvényen sok fotó készült és az élő bejelentkezések videóit is sokan megnézték, lájkolták. Talán így az otthon maradtakat is elértük és az iskolák közös online programot is tudnak majd tervezni ezen a platformon. A látogatók között jelentős számban voltak osztályos diákok szülőkkel, 8. osztályosok, akik szeptemberben nálunk kezdik a tanévet, de eljöttek olyanok is akik, régebben végeztek a Pollákban. Ha leendő diákjaink ilyen barátságos légkörben ismerik meg az iskolát,

6 az iskolában oktatott szakmákat, akkor szeptemberben szívesebben jönnek tanulni az iskola falai közé. Ez valamennyire igaz a saját diákjainkra is, mert könnyebb motiválni őket, ha vannak céljaik és nálunk szeretnék a tanulmányaikat folytatni az érettségi után. A résztvevők közül 74 külsős és 150 saját diák regisztrált. Diákjaink közül 40-en részt vettek a programok bemutatásában, a helyszínek biztosításában és a hangosításban. Az este a tavalyi évhez hasonlóan sikeresen zajlott le. További képek, események: Ozobot programozás Kábelbarátság Igazi éjszakai hangulat

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Szakmák Éjszakája. Idén már harmadik alkalommal...

Szakmák Éjszakája. Idén már harmadik alkalommal... Idén már harmadik alkalommal... Szakmák Éjszakája A Szakmák Éjszakája az eddigi legnagyobb méretű és látogatottságú pályaorientációs rendezvény hazánkban. Eltérően a hagyományos pályaválasztási vásároktól,

Részletesebben

Science No Fiction Tudományfesztivál

Science No Fiction Tudományfesztivál Science No Fiction Tudományfesztivál Tartalom 2016. március 19-20. Science No Fiction Tudományfesztivál... 3 2017. február 4-5. Science No Fiction Tudományfesztivál... 5 2016. március 19-20. Science No

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016.

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. ÉVI EREDMÉNYRŐL SZÖVEGÉRTÉS A 2016. évi mérésben szövegértésből tanulóink átlageredménye

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

Szakmák Éjszakája április 13.

Szakmák Éjszakája április 13. Szakmák Éjszakája 2018. április 13. 2018. április 13-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szervezésében ismét megrendezésre került a pályaorientáció legnagyobb érdeklődésre számot tartó országos

Részletesebben

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKATERVE

A ES TANÉV MUNKATERVE SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZONDI GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2660 BALASSAGYARMAT, RÉGIMALOM ÚT 2. TEL: 35/501-600 WEB: www.szondi-bgy.sulinet.hu E-MAIL: szondi@szondi-bgy.sulinet.hu

Részletesebben

Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató

Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató SZEPTEMBER SZEPTEMBER 1. 5. 8. 13. 15. 20.- 22. - 20. 21. 22. 27. 16:00 12:00 12:00

Részletesebben

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szülői értekezlet a 11-12. évfolyamon

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma

Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma Intézményünk fenntartója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, működtetőnk a Debreceni Szakképzési Centrum. Iskolánk a munkaerő-piaci

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

Szakmák éjszakája. általános iskolások középiskolások felnőttek. interaktív szakmai tevékenység - bemutató. Partnercégek a duális szakképzésben

Szakmák éjszakája. általános iskolások középiskolások felnőttek. interaktív szakmai tevékenység - bemutató. Partnercégek a duális szakképzésben Szakmák éjszakája Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakközépiskolája és Szakiskolája 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 63. kapcsolattartó: Szabó István, telefon: 76/481-622 program program leírása Ismerd meg iskolánkat!

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, Mosonmagyaróvár vezető demonstrátor

Részletesebben

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI

KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI 2019.04.08. 04.12. DIGITÁLIS ESZKÖZÖK ISKOLÁNKBAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT 2019 A Digitális Témahéten a Kossuth Lajos Evangélikus Általános

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta:

SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. Készítette: Jóváhagyta: Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8700 Marcali Hősök tere 3. 2017-2018 SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE Jóváhagyta: Kerner Krisztina igazgató Készítette: Francsicsné Karl Mária munkaközösség-vezető

Részletesebben

Kutatók éjszakája 2008

Kutatók éjszakája 2008 Kutatók éjszakája 2008 Ma mindenki vulkanológus lehet c. program szakmai beszámoló szervezők: Dr. Harangi Szabolcs, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék (szabolcs.harangi@geology.elte.hu)

Részletesebben

Pályaorientáció. A szakképző intézmény szemszögéből. Kocsi Tamás igazgató VSzC Madách Imre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Pályaorientáció. A szakképző intézmény szemszögéből. Kocsi Tamás igazgató VSzC Madách Imre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Pályaorientáció A szakképző intézmény szemszögéből Kocsi Tamás igazgató VSzC Madách Imre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Intézményünk Agglomeráció 850 tanuló, ebből 250 felnőtt 50 tanár Mikrokörnyezet

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n http://www.ch.bme.hu/hirek/612-szakmai-nap-kozepiskolasoknak-a-vbk-n Belépés Kezdőoldal Híreink Magunkról Oktatás Kutatás Leendő hallgatóinknak Végzettjeink Elérhetőség Keresés Szakmai Nap középiskolásoknak

Részletesebben

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Készítette: Kovács Tibor intézményvezető helyettes Időpont Esemény Felelős 08.29. Vezetői értekezlet 08.30. Javítóvizsga

Részletesebben

Beszámoló a 2017 / tanév tavaszi vizsgaidőszakának érettségi vizsgájáról

Beszámoló a 2017 / tanév tavaszi vizsgaidőszakának érettségi vizsgájáról Beszámoló a 217 / 218. tanév tavaszi vizsgaidőszakának érettségi vizsgájáról 1. A TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK FŐ SZÁMADATAI: 23 vizsgázó Összes tantárgyi vizsga száma: 84 7 vizsgabizottság Végzős tanulók száma:

Részletesebben

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón Tisztelt Elnökség! Sajnos a 2017.02.15 napján 14:00-kor megtartott elnökségi ülésen rajtam kívülálló okok miatt nem tudok megjelenni, de ettől függetlenül az alábbiakról szeretném tájékoztatni önöket.

Részletesebben

A megvalósítás lépései

A megvalósítás lépései K&K hasznos tippek A megvalósítás lépései 1. Munkamegbeszélés - SZC 2. Programjavaslatok begyűjtése - SZC 3. Költségvetés - SZC 4. Együttműködés más szervezetekkel, vállalkozásokkal - SZC 5. Programjavaslatok

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV Munkaközösség tagjai: Törökné Ofella Katalin(matematika) Nagy Péter(matematika,számítástechnika) Czeroczkiné Greman Andrea(matematika,földrajz)

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2018.04.21 2019.04.20. közötti - 3. fenntartási évének- tevékenységéről

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

ELŐDÖNTŐ/ ELSŐ FORDULÓ: Az elődöntő időpontja: március

ELŐDÖNTŐ/ ELSŐ FORDULÓ: Az elődöntő időpontja: március Tájékoztató a 2018/2019. tanévi Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (továbbiakban: ÁSZÉV) első fordulójának lebonyolításához Az alábbi tájékoztató a Versenyszabályzat kiegészítéseként

Részletesebben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben Pályaorientáció az agrárszakképzésben Néhány adat az AM intézményekről (2018) Helyszínek száma: 48 Programféleségek száma: 389 Egy helyszínre jutó programok átlagos száma: 8,25 Látogatók száma: 4713 Leg

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 24-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2016. I. félévi pályázati döntéséről Előadó: Dr.

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

A 3D Printing Solutions Magyarország képviseletében Havasi Attila gépészmérnök és Magyar Attila grafikus vezetett be minket a 3D nyomtatás világába.

A 3D Printing Solutions Magyarország képviseletében Havasi Attila gépészmérnök és Magyar Attila grafikus vezetett be minket a 3D nyomtatás világába. A 2018/19-es tanévben 2019. április 08. és 12. között került megrendezésre a Digitális Témahét országos rendezvénysorozat. A tavalyi évhez hasonlóan a Németvölgyi Általános Iskola idén is képviseltette

Részletesebben

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014 Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:

Részletesebben

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ FORDULÓ: Az első forduló a verseny meghirdetésnek megfelelően interaktív formában kerül megrendezésre. Az első forduló versenyrész

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ FORDULÓ: Az első forduló a verseny meghirdetésnek megfelelően interaktív formában kerül megrendezésre. Az első forduló versenyrész Tájékoztató a 2017/2018. tanévi ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak verseny (továbbiakban: ÁSZÉV) első fordulójának lebonyolításához Az alábbi tájékoztató a Versenyszabályzat kiegészítéseként

Részletesebben

SOPRONI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM M U N K A T E R V. 2018/2019. tanév

SOPRONI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM M U N K A T E R V. 2018/2019. tanév SOPRONI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM M U N K A T E R V a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 3.. alapján 2018/2019. tanév Cím: 9400 Sopron, Virágoskert u. 7. Telefon: 99 311 916 E-mail: info@soproniszc.hu OM azonosító:

Részletesebben

Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Villamosipar és elektronika tanulmányi terület kódja: 025 Bejutáshoz szükséges: nyolc általános elvégzése központi írásbeli felvételi (a felvételnél ez 50%-ban számít be) erős közepes tanulmányi átlag

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

CROCOOS-ELŐZZÜK MEG A

CROCOOS-ELŐZZÜK MEG A CROCOOS-ELŐZZÜK MEG A LEMORZSOLÓDÁST! BKSZC Pogány Frigyes Szakgimnáziuma Milyen problémákkal találtuk magunkat szemben? hiányzás (főleg a sok igazolt) szülői kapcsolattartás, támogatás hiánya visszahúzódó

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

14/2017. (VI. 14.) EMMI

14/2017. (VI. 14.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2017-2018-as kollégiumi munkaterve a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2017/2018. tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi

Részletesebben

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Tagintézmény Szakképesítés / szakképesítésráépülés megnevezése Képzési idő (év) Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

BGSzC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma

BGSzC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma BGSzC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázima, Szakközépiskolája, és Kollégima A hely Bdapest az egyik legérdekesebb város Erópa szívében Iskolánk az egyik legérdekesebb, sokszínűbb iskola Bdapest iskolái között

Részletesebben

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Időpont Tevékenység, program Felelős 2018. szeptember Első félév: szeptember 1 január 25. Első tanítási nap 3. Tanévköszöntő Osztályfőnöki órák 4-5. Gólyaprogram

Részletesebben

Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei

Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei Fókuszban az automatizálás Gulyás József BKSZC Weiss Manfréd Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Hogyan kezdődött? TERVEZÉSI FOLYAMAT Célcsoportok

Részletesebben

ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV

ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV A Józsefvárosi Zeneiskola AMI fennállásának 50. évfordulója alkalmából emlékkönyvet jelentetett meg. A 144 oldalas, igényes kiadvány segítségével az intézmény tanszakainak

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány Hajdúböszörményi Robotolimpia 2019 Beszámoló Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány 2019. május 25-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Minden jó könyv egy-egy tanítója

Részletesebben

Összehasonlító statisztikai adatok

Összehasonlító statisztikai adatok Összehasonlító statisztikai adatok Osztályok száma Beiratkozott a tanévben Kimaradt Érkezett Nem osztályozott Osztályozott Magántanulók Bukottak száma 2012/2013 év végi 2013/2014 I. félévi 2013/2014 év

Részletesebben

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Kísérletbazár. Felhívás iskolai csapatok számára

Kísérletbazár. Felhívás iskolai csapatok számára Kísérletbazár Felhívás iskolai csapatok számára 1 A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ 2019. április 12-én hatodik alkalommal rendezi meg a régió legnagyobb tudománynépszerűsítő közönségrendezvényét,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma A pályaválasztás tétje A sikeres pályaválasztás megalapozói: a tájékozottság, a kitűzött cél, az érdeklődési kör és a képességek összhangba

Részletesebben

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00

Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás 11:00. Szóbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó értekezlet 12:00 Tanítási napok száma 2018. aug.. 22. szerda Alakuló értekezlet 9:00 Sze 2018. aug.. 23. csütörtök Tankönyvárusítás Cs 2018. aug.. 24. péntek Írásbeli javítóvizsgák 8:00 Osztályozó vizsga Technikusi beiratkozás

Részletesebben

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9. Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben