- Való igaz, amit állítanak, Mr. Potter: más korból érkeztem. Ha én utasítást adok valamire, azt komolyan is gondolom. Elvárom, hogy megjegyezze, az

Átírás

1 3. A BEOSZTÁS - Nem vonhat le tíz pontot a Griffendéltől, hiszen még el sem kezdődött az iskola! hajtogatta James, miközben igyekezett nem lemaradni Merlin öles léptei mögött. Albus dühös pillantásokat vetve a háta mögé követte őket. - A vétkes házaktól való pontlevonás a fegyelmezés elfogadott formája a Roxfortban, Mr. Potter mondta Merlin. Megkértem rá, hogy őrizze a borleyt, és hogy ne engedje a jelenlétében a varázslást. Ezekben kudarcot vallott, de legalább azt meg tudta mondani, hogy merre menekült. Nem tölteném be maradéktalanul az igazgatói posztot, ha nem szabnék ki valamiféle büntetést az utasításaim be nem tartása okán. - De hiszen Scorpius varázsolt! ellenkezett James, majd az igazgató elé ugrott, kényszerítve azt a megállásra. Az nem az én hibám, hogy az a kölyök egy forrófejű idióta! Mindent megtettem, hogy megállítsam! Merlin komótosan végignézett a folyosón. - Tényleg mindent megtett, Mr. Potter? James széttárta a karját. - Hát, gondolom, ráülhettem volna Albus fejére, hogy ne támadja meg az a nyomorult nagyszájút! Merlin bólintott, aztán lenézett Jamesre, és most először a teljes figyelmét feléje fordította.

2 - Való igaz, amit állítanak, Mr. Potter: más korból érkeztem. Ha én utasítást adok valamire, azt komolyan is gondolom. Elvárom, hogy megjegyezze, az erőfeszítés hiánya egy utasítás betartására sokkal rosszabb, mint a túlzott fáradozás. Megértette? James gondolatban még egyszer végigfutott a mondat értelmén, aztán aprót biccentett. Felnézett az igazgatóra, végül mégiscsak megrázta a fejét. - Azt jelenti magyarázta Merlin lassan, hogy elvárom magától, tegyen meg minden öntől telhetőt a kérésem teljesítése érdekében. Ha segített volna, ha az öccse fejére ül, legközelebb tegye pontosan azt. A borley elszökött, és ami még fontosabb, az ön gondatlanságának hála megnőtt az ereje is. A következő alkalommal nem lesz olyan egyszerű elbájolni. És jó, ha tudja, egészen pár perccel ezelőttig, viszonylag ártalmatlan volt. Merlin leeresztette szemöldökét, csillogó szemei Jamest fürkészték. A fiú még mindig úgy érezte, hogy igazságtalanul vádolják, de bólintott, hogy megértette. - Mi ez? kérdezte Albus. Ez a borley izé. Merlin elfordult, ezzel mintegy engedélyezve a fiúknak, hogy bármikor távozhatnak. - A homály egy formája: árnyék teremtmény. A borleyk színtiszta mágiából állnak, s mint ilyenek, mágiával táplálkoznak. Fiatal és buta varázslókon gúnyolódnak, hogy azok megátkozzák őket, így ehetnek és növekedhetnek. Mikor még kicsik, ártalmatlanok. Ahogy azonban megnőnek James követte Merlint, majd körülnézett a fülkében. - Mi lesz belőlük, ha megnőnek? - Úgy tudom felelte Merlin komoran, önök úgy hívják őket, dementorok. Mindkét gyerek ismerte a dementorokat. James összerázkódott. - Azt hiszem, ugyanezt a borleyt láttam múlt héten, a nagyszüleim kertjében jegyezte meg. Aztán később, a szemorvosnál. Szörnyű rumlit csinált, de egy pillanattal később, mikor a doktor bejött a szobába, hirtelen rend lett. Eltűnt a kupi. Azt hittem, csak képzeltem. - Nem képzelte szólt Merlin. A folyosó végén megtorpant, és a fiúk felé fordult. A borleyk a mi világunkon túli valóságból érkeznek. Képesek manipulálni kis időzsebeket, hullámokat képeznek, olyanokat, akár a redők a takarón, aztán pedig keresztül döfnek rajta. Ön látta, mit művelt, ezért emlékezett rá, miután visszaugrott az időben, és helyrehozta azt. Albus arca furcsa kifejezést öltött a koncentrációtól. Megrázta a fejét. - De miért tennének ilyet? - Védekező reflex felelte Merlin kurtán. Így tüntetik el a nyomaikat. Olyasmi, mint mikor a tintahal tintát spriccel, hogy összezavarja az ellenségét. - Hát engem összezavart, az biztos sóhajtotta James. - Viszont, ha nem lehet mágiát használni az elkapásukhoz kérdezősködött tovább Albus, akkor mégis hogyan lehet fülön csípni őket? Mi tesz velük, miután, ööö, megbájolta őket? Azt mondta, hoznia kell valamit. Abban a zsákban van? - Most pedig, fiúk, kérem, menjenek vissza a fülkéjükbe rendelkezett Merlin, majd megfordult, és eltolta a saját kupéjának ajtaját, a nagy, fekete zsákot pedig a vállára kanyarította. Hamarosan befut a vonat az állomásra. Át kellene venniük a talárjaikat.

3 - Jó, de - kezdte volna Albus, azonban a fülke eléje sikló ajtaja belé fojtotta a szót. A tejüveg ablak miatt még csak be sem lehetett látni. Ez aztán tanulságos volt jegyezte meg Albus, ahogy megindultak visszafelé a vonat folyosóján. James nem felelt. Rosszul esett neki, hogy Merlin őt tette felelőssé a borley elmeneküléséért. Hogyan hibáztathatta őt a varázsló, miközben Scorpiust egyetlen rossz szó nélkül útjára engedte? James alig várta az új iskolaév kezdetét, s főként azért, mert szoros kapcsolatban állt Merlinnel, az új igazgatóval. Végül is ő, James volt a felelős azért, hogy a híres varázsló visszatért a régmúltból, még ha véletlenül is. Év végén pedig remekül összedolgoztak, hogy megakadályozzák az összeesküvést, amely a mugli és varázsvilág közötti háború kibontakozásával fenyegetett. Csakhogy még meg sem érkeztek a Roxfortba, és James máris megismerhette Merlin másik oldalát. Mialatt Albus és ő a kupéjuk felé sétáltak, Jamesnek eszébe jutottak Rose szavai, amiket a lány az út elején mondott: egy olyan hatalmas varázsló, mint Merlin, úgy is ijesztő, ha nem gonosz, csupán önző. De hiszen ez nevetséges! Merlin nem önző, csupán másmilyen. James legalább annyira ismerte Merlint, mint bárki más. Hiszen még arról is kikérték a véleményét, hogy vajon jó igazgató válna-e belőle. Egyáltalán nem veszélyes. Egyszerűen csak másik korból való, ezt maga Merlin állította. Sokkal komorabb, nehezebb időből származik. Jamesnek nem csak, hogy nem szabad erről a tényről megfeledkeznie, de segítenie kell a diáktársainak, hogy ezt ők is megértsék. Mire Albus félrehúzta a fülkéjük ajtaját, esni kezdett. A vonat ablakait hatalmas esőcseppek pöttyözték, melyek aztán szinte vízszintes csíkokat rajzoltak az üvegre. Ralphot elnyomta a buzgóság, mellkasán egyenletesen emelkedett és süllyedt a magazin. Rose a könyvébe temetkezett, alig vette észre a testvérek visszatértét. James egyre biztosabb volt benne, hogy ez a tanév mégsem fog olyan kellemesen telni, mint azt először gondolta. Mikor odakint fakulni kezdett a fény, és végre az eső is csitulni látszott, James, Albus és Ralph előhalászták táskáikból a talárjaikat. Jamesére és Albuséra ráfért volna egy vasalás. Rose felpillantott a könyvéből, és nagyot csettintett a nyelvével. - Titeket nem tanítottak meg, hogyan hajtsátok össze a ruháitokat? - A fiúk nem tanulnak ilyesmit felelte Albus, miközben próbálta a kezével kisimítani a talárja elejét. Mi menő dolgokat tanulunk. Titkos, fiús dolgokat, amikről nem mesélhetek neked. Csak a lányok tanulnak pakolni, hogy a férjeik jól nézhessenek ki, mikor munkába indulnak. - Erre inkább nem válaszolnék szólt Rose szomorú fejrázás közepette. Csak abban

4 reménykedem, hogy a húgotok jobban elsajátítja a leckéket, mint ti. Egy híres kviddicsezőnő fiának több esze lehetne. Ralph felvonta a szemöldökét. - Azt hiszem, ismerek egy simító bűbájt. Kipróbáljuk? - Kösz, nem, Ralph vágta rá James. Ne vedd sértésnek, de én még emlékszem arra a kopaszra égett csíkra Victoire fején. - Az lefegyverző bűbáj volt védekezett Ralph. A pálcám egy kicsit érzékeny az olyasmikre. Különben sem az a baj, hogy a bűbájok nem működnek, hanem épp az, hogy túlságosan is jól sikerülnek. - Hmm! hümmögött Rose, és alaposan végigmérte a fiút. Vajon miért? - Szóval tényleg felöklelted? fordult Ralph Albushoz, visszatérve az előző témához. - Ledöntötte a lábáról bizonygatta James, s közben könyökével oldalba bökte az öccsét. Egész jó volt, még ha bajba is keveredtem miatta. - Önuralmat kell tanulnod, Albus szólt Rose, és végre félretette a könyvét. Lehet, hogy nem túl szeretnivaló fiú, de most már roxfortos vagy. Nem ronthatsz neki mindenkinek, aki valami neked nem tetszőt mond. - Valami nekem nem tetszőt? meredt Albus Rose-ra. Neked kimaradt az a rész, hogy a halott nagyapánkat sértegette? Tudod, létezik olyan, hogy becsület! Legközelebb is nekimegyek, ha csak csúnyán néz is rám. - Nem azt mondtam, hogy ne torold meg, Albus szólt Rose jelentőségteljesen. De most már a Roxfortban vagyunk. Torold meg varázslattal. - Ejha! nevetett fel James kissé idegesen. Az alma veled aztán igazán messze esett a fájától, Rosie. Rose sértődötten felhúzta az orrát. - Lehet, hogy az anyám lánya vagyok, de ne felejtsd el, hogy egyben Weasley is. Albus elfintorodott. - Még nem tudok egyetlen átkot sem. Különben is, olyan jól esett a földre küldeni őt. Rose komoly pillantást vetett Jamesre. - Remélem, edzetted nyáron a fenekedet, mert úgy tűnik, az év nagy részét a kisöcséden ülve töltheted. - Mostantól leveszem róla a kezem rázta a fejét James. Egyébként Scorpius megérdemelte. Az a mocskos kis patkány el akarta kábítani Albust. Biztos tanult pár átkot a szüleitől. Még szerencse, hogy Albusnak jók a reflexei. - Nos, ami engem illet, én utánanézek ennek a borleynak jelentette be Rose, épp mikor a vonat lassítani kezdett a Roxmorts állomáshoz közeledvén. Albus meglepetten felvonta a szemöldökét. - Azt akarod mondani, hogy létezik olyan varázslény, amiről eddig nem olvastál? - Még gond lehet belőle ismerte be Ralph. Ha Merlin szerint az a micsoda veszélyessé vált, tényleg érdemes volna utánajárni. James összehúzta a cipzárt a hátizsákján, majd a vállára lendítette azt. - Engem csak az érdekelne, hogy miért követ. Miért pont engem szúrt ki? - Nyilván azt hitte, rávehet, hogy varázsolj vélekedett Rose. Kis híján sikerült is neki. - Ezért futott el, mikor az orvosi rendelőben megfenyegetted tette hozzá Ralph bólogatva. Elmondtad neki, hogy varázsló vagy, de nincs nálad a pálcád. Rájött, hogy felesleges a felhajtás, úgysem lőhetsz rá átkot, így visszaugrott pár percet, és

5 elfedte a nyomait. - Hát persze, fantasztikusak vagytok! morogta James. Szerettem volna látni, ti mihez kezdtetek volna az adott helyzetben. Egyébként meg Scorpius és Albus juttatta azt az izét egy kis varázsropihoz, szóval miattuk van most ez a kalamajka. - Ne engem hibáztass szólt rá Albus, aki még mindig a talárja elejét simítgatta. Ha te segítesz megtámadni Scorpiust, lefegyverezhetted volna, mielőtt bármi is történt volna. Le merném fogadni, hogy az elnyerte volna az öreg Merlin tetszését. Pár perccel később a vonat egy rándulással megállapodott. Mindenfelől nyíló ajtók, léptek és izgatott beszélgetés zaja hallatszott, ahogy a roxfortos diákok kiözönlöttek a folyosókra, és a tömeg a kijáratok felé hömpölygött. James, Albus, Rose és Ralph összeszedték a holmijaikat, és csatlakoztak társaikhoz. Ahogy kimásztak a roxmortsi vasútállomás esőtől nedves peronjára, James észrevette Hagridot egy közeli lámpaoszlop alatt. A félóriás alig fért be alá. - Elsőévesek! kiáltotta mély, öblös hangján. Elsőévesek, hozzám! A többiek menjenek előre, a fiákerek már ott várnak rátok! Akik nem tudják az utat, szegődjenek olyanok nyomába, akik igen. Fürgén, szaporán! James elkapta Albus talárját, és megállította őt. - Hé, most komolyan szólt halkan. Ne aggódj a beosztás miatt, öcsi! - Nem aggódom felelte Albus vállvonogatva. Apával megbeszéltük az állomáson. James nagyokat pislogott. - Akkor jó. Mit mondott? - Hogy a Teszlek Süveg figyelembe veszi az ember kívánságát. Azt mondta, ha tényleg nem akarom, a Süveg nem tesz a Mardekárba. - Te a Mardekárban? hallatszott mögülük Scorpius gúnyos kiáltása. James az égre emelte tekintetét; tudhatta volna, hogy a kis féreg szeret hallgatózni. - Takarodj innen, Scorpius szűrte Albus a fogai között. - Különben? vigyorgott a másik fiú. Megint bajba akarod sodorni a bátyókádat azzal, hogy nekem rontasz? Ez csak egyszer működött, Potter. Albus biccentett. - Pedig az lesz, és több is, ha nem vigyázol magadra. - Ezért nem leszel soha mardekáros dalolta Scorpius, miközben elfordult, hogy távozzon. Ahogy a vonaton is láthattad, a mardekárosok az agyukkal és a pálcájukkal harcolnak. A te fajtád csak a nyers erőben bízhat. De hát mire is számíthatna az ember Harry Potter fiától? Albus kész lett volna ismét Scorpiusra vetni magát, azonban James megragadta a vállát. - Hagyd már! Éppen ezt akarja elérni. - Apát sértegette! sziszegte Albus. - Csak provokálni akar. Tartogasd ezt későbbre! Előtted áll az egész tanév, hogy utálhasd. - Így van, Potter nézett hátra Scorpius. Még mindig vigyorgott. Hallgass a bátyádra! Ő tudja, mi történik, ha egy mardekárossal packázol. Mesélt arról, mikor tavaly megpróbálta ellopni a Mardekár csapatkapitányának a seprűjét? Csúnya ügy volt. Úgy hallottam, fejjel a sárban kötöttél ki. James eleresztette Albus vállát, arca elvörösödött a dühtől. - Csak szeretnéd, Malfoy. Nem félünk a Mardekártól.

6 - Akkor bizony tényleg olyan ostobák vagytok, mint amilyennek látszotok felelte Scorpius. Arcáról lehervadt a vigyor. Ismét egy Malfoy a Mardekárban. Mi nem politizálunk. Jobb lesz, ha vigyáztok magatokra. Végigmérte a két testvért, aztán sarkon fordult, és lobogó köpennyel belevetette magát a diákok áradatába. - Arrogáns kis szemétláda jegyezte meg Albus. James lepillantott rá, aztán elvigyorodott. - Találkozunk a nagyteremben, Al. - Oké biccentett Albus, majd állával a fiákerek felé bökött. Jó szórakozást a thesztrálokhoz! Ne ijedj meg nagyon tőlük! - Neked voltak rémálmaid róluk, nem nekem forgatta a szemét James. Különben is, már mondtam, hogy láthatatlanok. Albus kíváncsi arckifejezéssel meredt Jamesre. - Mi van? kérdezte James. - Semmi legyintett Albus. Csak eszembe jutott még valami, amit apa a peronon mondott, mielőtt elindult volna a vonat. James megtorpant, és összevonta a szemöldökét. - Mi volt az? Albus vállat vont. - Azt mondta, Jamest éri egy kis meglepetés a thesztrálokkal. Azzal Albus megfordult, vállára lendítette a táskáját, és megindult a peron túlsó vége felé, Hagrid irányába. Nem voltak láthatatlanok; legalábbis nem teljesen. James óvakodott túl közel menni a rémes kinézetű, félig áttetsző teremtményekhez, amiket a fiákerek elé kötöttek. A legközelebbi lustán kitárta nagy bőrszárnyait, majd a fiúra meresztette groteszk, tejfehér szemeit. - Látod őket, mi? kérdezte egy hang. James felpillantott, és a pirospozsgás, nagydarab Damien Damascuséval találkozott a tekintete. A barátja szintén a thesztrált fürkészte, szemöldöke összeszaladt a homloka közepén. Én negyedik elején kezdtem látni őket. Nem kicsit megdöbbentem, mondhatom. Egész addig abban a hiszemben éltem, hogy a kocsik maguktól gurulnak a kastélyhoz. Noah félrevont, és mindent elmesélt a thesztrálokról. Ő másodikos korában látta őket először. Egyébként teljesen ártalmatlanok, sőt, egész jó kis lények, ha hozzájuk szokik az ember. James a fiákerbe hajította a hátizsákját, és felmászott a hátsó ülésre. - Szia, James köszöntötte őt Sabrina, ahogy elhelyezkedett az első ülésen. Hullámos, vörös hajába most is oda volt tűzve a szokásos tollszár, mely hetykén lengedezett, mikor a lány ültében hátrafordult Jameshez. Mi volt az a dráma a vonaton? Merlin úgy festett, mint aki mindjárt halálsugarakat lődöz a szeméből.

7 James fáradtan beletúrt a hajába. - Ne is mondd! Már így is tíz pont mínuszból indul a Griffendél miattam. - Nem épp a legjobb évkezdet jegyezte meg Petra Morganstern, és lehuppant Sabrina mellé. Az ilyenekért igencsak megorrolhat rád a többi griffendéles. Még jó, hogy mi, hetedévesek már felül tudunk emelkedni az ilyesfajta apróságokon. - Sabrina és én hatodévesek vagyunk mondta Damien. Az ő nevében ugyan nem nyilatkozhatok, de én legalább annyira orrolok miatta, mint a többiek. Még mindig nem bocsátottam meg neked, hogy tavaly lemaradtunk a házkupáról. Ráadásul éppen a Hugrabug előzött be. - Már bocsánat, de éppen világot mentettünk igazgatta Petra a talárját. Különben is, ha nem csal az emlékezetem, te is részt vettél abban a csínyben. - Az lehet, de veletek ellentétben, az én közreműködésemet sosem tudták bizonyítani. Ezért választott engem a drága jó eltávozott Ted a Bajkeverők bűnbakjának. A gyanúsítgatások egész egyszerűen leperegnek rólam. Sabrina komolyan biccentett. - Örülök, hogy hasznát veszed a sikamlós irhádnak. A kocsi megrándult, ahogy az előtte álló fantomthesztrál lassan megindult a kastély felé. James hunyorogva próbálta jobban kivenni az állat vonásait. Damien közelebb hajolt hozzá, és halkan azt kérdezte: - Na, és ki halt meg? - Tessék? rezzent össze James, majd a nagyobb fiúra meredt. Végül maga is lehalkította a hangját, úgy válaszolt. Honnan tudod? - A nagynéném harmadéves koromban halt meg felelte Damien. Ostoba baleset volt. Éppen hazafelé tartott nagyiéktól, mikor seprűbaleset érte. Anya próbálta jobb belátásra bírni, hogy ne repüljön viharban, de hát Aggie néni mindig is sérthetetlennek képzelte magát. Addig életben maradt, míg mind meg nem látogattuk őt a Szent Mungóban. Ott halt meg, a szemem előtt. Mikor a következő évben visszajöttem, életemben először megláttam a thesztrálokat. Azt hittem, tisztára megőrültem, míg Noah félre nem vont, és nem mesélt róluk. Azt mondta, csak azok látják őket, akik látták, és feldolgozták a halált. Szóval, ki halt meg? James hátradőlt az ülésén, és mély levegőt vett. - Weasley nagypapa mondta halkan. Szívroham. Damien felvonta a szemöldökét. - Az öreg Arthur Weasley? - Ismerted? - Nem személyesen válaszolta a fiú. De hát mégiscsak az apád apósa volt, és nézzünk szembe a tényekkel: az apád híresség. Egyébként meg Arthur Weasley szembenézett Voldi kígyójával. Nem rossz egy minisztériumi aktatologatótól! Ezt sokan tudják róla. Azt mondják, ez bizonyítja, hogy mikor arra kerül a sor, a bátorság sokkal fontosabb, mint a varázslat. James meglepetten pislogott Damienre. - Tényleg? - Naná bizonygatta Damien. Mármint, olyanok mondják, akik hajnövesztő balzsammal kenegetik a kobakjukat, miközben a Hírverőt lapozgatják, de attól még szokták mondani. James visszapillantott a thesztrál ködös alakjára, amely könnyedén húzta a fiákert

8 annak ellenére, hogy olyan soványnak látszott, mint ami menten összerogy. - Miért csak félig látszik? kérdezte végül James. - Úgy volna? hajolt előrébb Damien. Nekem elég tömörnek tűnik. - Látom rajta keresztül az utat rázkódott össze James. - Ahogy mondtam szólt Damien, és hátradőlt. A távolban lassan kiemelkedett a fák mögül a kastély robosztus alakja. A thesztrálokat azok látják, akik látták és elfogadták a halált. Abból ítélve, amit meséltél, te nem láttad a saját szemeddel a nagyapád halálát, ahogy én a nagynénémét, de elég sokat jelenthetett neked, hogy a hatás ugyanaz maradjon. - Vártuk, hogy hazajöjjön magyarázta James élettelen hangon. Vártuk, hogy kilépjen a kandallóból, de helyette más jött. Az üzenetet hozták, hogy meghalt. - Tehát egyik pillanatban még úgy tudtad, él és virul, a következőben pedig letaglózott a halálhíre bólogatott Damien. Ez épp elég, hogy csak félig láthasd a thesztrálokat, de nem hinném, hogy csak erről volna szó. Szerintem még nem igazán fogadtad el a dolgot, igaz? James felsóhajtott, és válasz helyett kimeredt az ablakon, a távolban derengő Roxfort felé. Ablakok ezrei szikráztak a ködös, borult ég alatt. James úgy vélte, megkereshetné a Griffendél torony ablakait, és akár még az ágyát is láthatná. Jó érzés volt visszatérni, még ha sok minden meg is változott nyár eleje óta. Valahogy minden más volt a nagyapja temetése óta, tudta, hogy a nagyapja nincs odakint valahol, mint eddig. Nem, jött rá James, tényleg nem fogadta el a nagyapja halálát. Még nem. És nem is akarta. Az nem volna igazságos a nagyapjával szemben, mintha úgy lemondana róla. Egy pillanatra megfordult James fejében, hogy vajon Albus is így érez-e, aztán eszébe jutott, ahogy az öccse Scorpiusnak rontott, s közben azt kiabálta: Szívd vissza! Szívd vissza most rögtön! Még Albus sem fogadta el, hogy a nagyapjuk nincs többé. Csak annyiban különbözött a helyzetük, hogy Albus talált valakit, akin kitölthette a dühét és a lelkét mardosó bánatot. Ez valószínűleg egészségesebb módszer volt a történtek feldolgozására, mint amit James választott, de nem jutott eszébe jobb. Ami azt illeti, Scorpius meglehetősen könnyűvé tette, hogy Albus megutálja. James Albusszal nőtt fel, és ő aztán tudta, milyen szenvedélyes tud lenni az öccse. Ahogy erre gondolt, James nem tudta eldönteni, hogy megvesse-e Scorpiust, vagy inkább sajnálja. James elámult azon, miképpen változtathatja meg az idő az ember észlelését. Alig egy éve félelemmel és aggodalommal telve lépdelt be először a nagyterembe, most viszont boldogan vetette bele magát diáktársai duruzsolásába, üdvözölte barátait, akikkel nem találkozott a nyáron, és őt is őszinte örömmel köszöntötték a Griffendél asztalánál. A fejük felett lebegő gyertyák meleg fénnyel töltötték be a termet, és izgalmas kontrasztot alkottak az átlátszó plafonon túl lomhán örvénylő szürke

9 felhőtömegekkel. Hóborc ide-oda repdesett a gyertyák között, és nyelvét kinyújtva, fröcsögve próbálta elfújni őket, de amint továbbszállt, az apró lángok halk pukkanással ismét felgyulladtak. James helyet foglalt a griffendéles asztalnál, és rögtön belemarkolt az előtte lévő, Bogoly Berti féle Mindenízű Drazséval teli tálba, majd oda sem nézve, bátran behajított egy szemet a szájába. Egy pillanattal később torz fintorba futott az arca, de nem merte kiköpni a cukorkát. - Azokkal légy különösen óvatos, James figyelmeztette az egyik évfolyamtársa, Graham Warton. A Weasley pajtásaid ingyenes termékmintái. Társultak Bogoly Bertivel, és egész új ízvilágot fejlesztettek ki. Mi vagyunk a tesztpiac. - Mi a fene volt ez? nyögte ki James, mikor végre sikerült lenyelnie a rémes drazsét, és egy kancsó sütőtöklével kiűzte az ízt a szájából. - A nyelved színéből ítélve én azt mondanám, hogy citrom-kagyló drazsé vélekedett Graham. Van csoki-menta-mókus és ecetes-mogyoró ízű is. - Damien épp az imént kapott be egy vesekő-pecsenyés drazsét! kiáltotta Noah Metzker az asztal túlvégéről. Mindenki hasra! Azt hiszem, kidobja a taccsot! James nem bírta megállni a nevetést, mikor látta, hogy Damien leerőszakolja a torkán a cukorkát. Petra biztatón veregette a hátát, míg a fiú el nem tolta őt, hogy magához kaparintsa a töklevét. Halk sutyorgás száguldott végig a termen, s mikor James felpillantott, látta, hogy Merlin előre sétált, a tanári asztal előtt álló pódiumhoz. Lángvörös talárt viselt magas, aranyszínű gallérral, és Jamesnek beletelt kis időbe, mire rájött, hogy ez valószínűleg a Merlin korabeli dísztalár lehet. A gallért és a talár ujját valódi aranyból és ékkövekből kirakott kacskaringós minta díszítette. Az óriási varázsló szakálla olajosan csillogott, és még most is ott volt nála a botja, mely hangosan kopogott menet közben. Merlin olyan magas volt, hogy a pódium eltörpült mellette. A varázsló kissé föléje hajolt, és kifürkészhetetlen szemekkel nézett végig az elnémult diákseregen. - Üdvözlet a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákjainak és dolgozóinak kezdte. Mély hangja az egész termet bezengte. A nevem Merlinus Ambrosius, és ha esetleg valaki nem hallotta volna a rádióban, vagy nem forgatja a sajtót, én vagyok eme intézmény új igazgatója. Így hát nem szeretném többé hallani a nevemet káromkodásként, vagy a csodálkozás kifejezésére, ahogy az ebben a korban olyannyira elterjedt. Tudniuk kell, hogy ezt sem én, sem a gatyám egyáltalán nem tartjuk szórakoztatónak. James tudta, hogy ez a megjegyzés máskor vicces volna, ha Merlin nem ilyen komolyan mondta volna. A varázsló még egyszer végigmérte a diákokat, hogy vajon mosolyogni vagy kuncogni mer-e valamelyikük. Végül látható elégedettséggel kiegyenesedett, és lefegyverző mosolyt villantott az összegyűltekre. - Jól van. Igazgatóként Madam Minerva McGalagony örökébe lépek, aki, mint láthatják, kegyeskedett az iskolában maradni, és ezentúl tanácsadómként és átváltoztatástan tanárként fog dolgozni. Tapsvihar tört ki, ami belefojtotta Merlinbe a folytatást. Helyette még egyszer végignézett a tömegen, kissé elmosolyodott, majd hátrébb lépett, és karjával az egykori igazgatónő felé intett, mire a taps álló ovációvá dagadt. Az emelvény előtt eközben Longbottom professzor mögött felsorakoztak az elsősök. James szemével megkereste Albust és Rose-t, akik mindketten ámulva forgatták a fejüket. Rose épp

10 akkor pillantott a tanári asztal felé, mikor McGalagony professzor hátratolta a székét, és felállt. Arcára furcsa mosoly telepedett, ahogy felemelte egyik kezét. Odalent Rose oldalba bökte Albust, és a tanárnőre mutatott. - Köszönöm kiabálta túl McGalagony az ujjongás, és intett, hogy elég lesz. Köszönöm, nagyon kedves, de túl jól ismerek itt mindenkit ahhoz, hogy tudjam, néhányuk csak önös érdekeik miatt örülnek rég várt távozásomnak. Ettől függetlenül, értékelem a tapsot. Nevetés váltotta fel az ujjongást, miközben McGalagony professzor ismét helyet foglalt, Merlin pedig visszalépdelt a pódiumhoz. - Amellett, hogy új igazgatót kaptak, az idén visszatérők más változásokat is észlelni fognak. Nem utolsó sorban egy új varázsirodalom professzor, Juliet Knowles Revalvier személyében, aki elismert író, mint azt sokan tudjátok. Ezenfelül hadd mutassam be az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Kendrick Debellows professzort. Tiszteletteljes suttogás hullámzott végig a termen, ahogy egy nagydarab férfi felállt a tanári asztalnál, és arcán széles, díjnyertes mosollyal odaintett a diákoknak. James felismerte őt a vonatról. Ő volt az a varázsló, aki elment mellettük, míg ők a borleyt üldözték. James akkor nem ismerte fel, de most igen. A férfi őszülni kezdett, haját rendkívül kicsire vágatta, és fel is szedett pár kilót azóta, hogy véghezvitte a híres hőstetteit a Héják, azaz a varázsvilág elit különleges egysége parancsnokaként. James látta, hogy a terem másik végében Ralph zavartan pislog a férfira, míg a barátja, Trenton közelebb nem hajolt, és valószínűleg el nem magyarázta, hogy kicsoda Kendrick Debellows. Az emelvény előtt Scorpius Malfoy, arcán tétova undorral, elfordult. - Otthon egy egész gyűjteményem van Debellows akciófiguráiból hallotta James Noah jelentőségteljes suttogását. Kiskoromban gyűjtöttem őket. Állandóan ráuszítottam őket Steven macskájára, míg az egyik kis híján görcsöt nem kötött a farkára. - Úgy látom, sokan ismerik közületek Debellows professzort jegyezte meg Merlin a pódium mögött. Remélem, legalább olyan érdekesnek találjátok majd az óráit, mint amilyen kihívást jelentőnek. Most pedig, úgy hiszem, az iskola legrégebbi és legfontosabb hagyományának leszünk tanúi: az új tanulók házakba osztásának. McGalagony professzor, volna olyan szíves? Épp mint előző évben, a tanári asztal elé egy faszéket tettek, melyen ott volt a viseltes, ősrégi Teszlek Süveg, mintha csak egy rég elfeledett, poros gardrób leselejtezett darabja volna. James tudatában volt, hogy a szülei idején, és előttük évszázadokon keresztül, a Süveg minden beosztás előtt elénekelt egy dalt. Előző évben azonban a Süveg nem dalolt. James nem sokat töprengett ennek okain; megelégedett azzal a feltételezéssel, hogy mindazon századok után a Süveg megérdemelt egy kis szünetet. Most a Süveg mocorogni kezdett a széken, és láthatóan énekelni készült. A száj formájú repedés mintha kinyílt volna, vett egy mély lélegzetet, aztán a Süveg magas, dallamos hangja betöltötte a néma csendben várakozó nagytermet. Ezredévnél is több, mióta e falak közt dolgomat végzem Előttem egy sereg gyerek, s nem maradhat a végére egy sem. Ó dicső Roxfort! Tomboló korok dacára válladnak szép maradt tartása.

11 Ó Roxfort! Az idő tovaszáll, s lám az évek száma nem válik kárára. Gaz, lator ki a Pokol Kapuját újra és újra kitárja, E világon a maga hősét megtalálja, Kinek szemében ott ég az igazság lángja. Nem is oly rég volt, hogy a rettegett Voldemort hatalmát féltük, S akkor, a sors kegyelméből, A megváltást a hős árvától, Harry Pottertől reméltük. Halljátok mesém az időről, s örök cselszövésről! Az élet színpadán sok a szín, s még több a szereplő, De a darab állandó marad: Mert a gonosz folyvást talál termékeny, friss földet, Hol szabadon gyökeret verhet. Ám ha a bátrak szíve erős és kitart A végzet végül enyhet nyújthat. Így hát, lassacskán visszatérünk hozzám, Mert én volnék a Teszlek Süveg, ez a posztom, Én pedig feladatom jól ellátom A terhet egyenlően felosztom: S romlott lélek útjába a romlatlant állítom. Szemtanúja voltam biz, azon nagy csatának hajnalán (Minek végső küzdelme olyan volt, milyet te még nem láttál, úgy biz ám!) Fő, hogy legyen egy fő, ki az ellennel kiáll. Kötelességem tehát teljesítem, szolgállak és védlek Látom lényed velejét, így leli meg helyét minden egyes lélek. Oda teszem, hol a magocska gyümölcsöt hoz tavaszra, Az lesz az ő Háza, hol a legnagyobb lomb nőhet a fára. Hugrabugban borul virágba szorgalom, s hűség csírája. Hollóhátnál józan ésszel karöltve szakítható a tudás gyümölcse Bátor Griffendél vitézeket képez, ott ki mer, nyer, ez edzi a szívet. A Mardekárban azok jól indulnak, kiknek vágya is, célja is egyaránt nagy. Ez estétől fogva házuk jelképe képességük fő éke. Száz szónak is egy a vége, lássunk a dolgok mélyére: Tévedésbe ne ess, hogy a Süveg mely házba tesz, Efelett, lurkó, ne ítélj! A viselkedés az érték, az elemi mérték, mert Egységben az erő, ezt tartsátok szem előtt. Jó származhat minden házból, jelszavától független, Rossz fészkelhet minden lakban, vigyázzatok szüntelen. Csüccs ide a kalap alá, halld, mit fennen hirdetek, Nem számít, mit teszel, most már mindegy is, Hajad alól igaz valód kiolvasom rögvest itt! Mikor a Teszlek Süveg befejezte a dalt, a diákok újból tapsviharban törtek ki. James elvigyorodott, és nyakát nyújtogatva átnézett Ralphra, aki kissé bárgyún mosolygott vissza rá. Ha valakinek szüksége volt rá, hogy hallja a Süveg legújabb dalát, az Ralph volt, akinek a Mardekárba sorolása egész előző év során állandó megrökönyödést váltott ki mindenkiből. Ahogy elhalt a taps, McGalagony professzor a Süveg mellé sétált, s közben egy hosszú pergament húzott elő a talárja alól. Letekerte azt,

12 vizsgálgatta kis ideig a papírt, aztán bólintott, lejjebb eresztette a lapot és a csúcsánál fogva felemelte a Teszlek Süveget. - Cameron Creevey jelentette be hangosan. Kérem, fáradjon ide hozzám! Egy nagyon kicsi, nagyon ideges kinézetű fiú mászott fel a pár lépcsőfokon az emelvényre, és a székre csüccsent. Kizárt, hogy én is ilyen fiatalnak és rémültnek látszottam, mikor azon a széken ültem, mosolygott magában James. Jól emlékezett arra az estére: amint a varázssüveg hangja a fejében azon tanakodott, melyik ház volna számára a legideálisabb. Egy hajszálon múlott. Miközben az emelvényre tartott, miután McGalagony igazgatónő szólította, a mardekáros asztalnál tapsolni kezdtek. Egy gyönyörű, habár kimérten viselkedő, sötét hajú lány, Tabitha Violetus Corsica vezette a tapsot, és most, visszanézve, James arra gondolt, ez feltehetően csak egy csel volt, hogy a Mardekár házba csalogassák őt. És amilyen rémült és aggodalmas volt, mert követni akarta a híres apja által kitaposott ösvényt, James majdnem bedőlt nekik. Egy röpke pillanatig, a Süveg alatt, James valóban fontolgatta, hogy mardekáros lesz, a Süveg pedig egyetértett. Csak az utolsó másodpercben szilárdította meg elhatározását, hogy mégis a Griffendélbe akar kerülni, ahogy előtte a szülei is. - Griffendél! kiáltotta a Teszlek Süveg. McGalagony professzor leemelte a Süveget Creevey fejéről, a Griffendél asztala örömujjongásba kezdett. Cameron Creevey elvigyorodott a nyilvánvaló megkönnyebbüléstől, és leszaladt a lépcsőn. Az asztal elején foglalt helyet Damien, és egy Hugo Paulson nevű hetedéves között. - Thomas Danforth olvasta fel a következő nevet McGalagony professzor. Kis idő múlva a Hollóhát asztala örvendezett, miközben a szégyenlősen mosolygó, szemüveges fiú csatlakozott újdonsült háztársaihoz. Mialatt a beosztás tovább folytatódott, James körbenézett a teremben, és ismerős arcok után kutatott. Hetedéves hugrabugos barátai körében ott ült Victoire sugárzó alakja. Gennifer Tellus és Horace Birch a hollóhátas asztal végében sugdolózott, mire Jamesnek eszébe jutott, hogy Zane említette, ők ketten a nyáron kezdtek találkozgatni. A terem másik végében megtalálta Tabitha Corsicát, arcán az elmaradhatatlan, udvarias mosollyal, kezét összetette maga előtt az asztalon. Balján Philia Monstro ült, akinek egy rakás téglára emlékeztető arca kifejezéstelenebb volt, mint valaha. A Tabitha jobbján ücsörgő Tom Squallus szőke haja szokás szerint pedánsan volt fésülve, szeme már-már természetellenes éberséggel fürkészte a környéket. Majdhogynem olyan volt az összkép, mintha a mardekáros trió készülne valamire, de James emlékeztette magát, hogy ők mindig így festenek. Valószínűleg csak az új társuk beosztására várnak - Scorpius Malfoy szólt McGalagony professzor, majd lejjebb eresztette a pergamenjét, és a megmaradt elsőévesekre pillantott. Scorpius szája széle furcsa fintorba rándult, ahogy felmászott a lépcsőn, gőgösen lehuppant a székre, majd egyik lábát hanyagul kirúgta maga elé. Arca eltűnt a Süveg árnyékában, ahogy McGalagony professzor a fejére tette azt. Teltek a másodpercek. A termen halk sutyorgás futott végig, az idősebb diákok kezdték unni a ceremóniát, de ismét csend lett, ahogy a szünet egyre tovább húzódott. A Süveg mozdulatlanul ült Scorpius fején, a fiú maga sem moccant. James a késedelemtől meglepetten körbenézett. Mindenki tudta, hogy a Malfoyok mardekárosok. A családjuk Voldemort legerősebb támogatói közé tartoztak. Lucius

13 Malfoy, Scorpius nagyapja állítólag még mindig szökésben volt, miután elítélték halálfalóskodásért, habár James apja tagadta ezt. Csak szereti azt hinni, hogy ő a legkeresettebb ember a varázsvilágban kuncogott Harry egyik reggel, reggeli közben. Az a legfőbb büntetése, hogy egy olyan világban kell élnie, ahol a bálványa halott. Ettől függetlenül, nem volt kérdés, hogy egy Malfoy melyik házba kerül. Hiszen majdhogynem ők a Mardekár ház definíciója. Talán valami baja van a Süvegnek. James oldalba bökte Grahamet, aki rápillantott, aztán kíváncsian megvonta a vállát. - Griffendél! rikoltotta hirtelen a Teszlek Süveg. Döbbent, síri csend telepedett a nagyteremre, ahogy a Süveg lekerült Scorpius fejéről. A fiú lehunyta szemét, álla lekonyult. Egy hosszú másodpercet követően végül lemászott a székről, és lassan lelépdelt a lépcsőn. A griffendéles asztal tökéletes némasággal fogadta közeledtét. A fiú az asztal vége felé vette az irányt, ügyet sem vetett az elöl sorakozó többi, nagy szemeket meresztő új griffendélesre. James őt figyelte, mialatt Scorpius szemlesütve végigsétált az asztal teljes hosszán. Mikor elérte az asztal végét, egy pillanatra megtorpant, mintha nem is akarna leülni. Végül helyet foglalt az egyik padon. Felpillantott, és James észrevette, hogy vörös a szeme. Találkozott a tekintetük, ám kis idő múlva Scorpius összeszorított ajkakkal, tüntetőleg a terem eleje felé fordult. - Albus Potter törte meg a csendet McGalagony professzor. James akaratlanul is Mardekár asztala felé pillantott. Tabitha ez alkalommal nem kezdeményezett tapsot, azonban, furcsamód, még mindig mosolygott, mintha egyáltalán nem zavarná Malfoy beosztása. Albus, miközben az emelvényre sétált, hátranézett a válla fölött. James úgy vélte, feltehetően őt keresi, így hát bátorítóan rámosolygott, és odabólintott az öccsének. Albus nem mutatta jelét, hogy látta volna. Odalépett a székhez, és rámeredt egy darabig. McGalagony professzor kurtán biccentett, mire Albus vállat vont, megfordult és leült. Egy hang sem hallatszott, míg a Teszlek Süveg Albus fején nyugodott. A teremben minden szem rászegeződött. Mindenki tudta, hogy Albus griffendéles lesz. James csak azért viccelődött annyit a témában, mert biztosra vett, hogy ez csupán egy vicc. Egy Potter sosem kerülhet a Mardekárba. De ahogy James erre gondolt, eszébe jutott az Albus arcáról sütő gyűlölet, mikor Malfoy a roxmortsi állomáson sértegette. Albus mindig is szenvedélyes fiú volt. Ez néha nagyon jól jött, gyönyörű dolog, de most, hogy James belegondolt, rájött, hogy egyben kicsit rémisztő is. James némi késéssel rádöbbent, hogy Albus nem őt, Jamest kereste a szemével, mikor a Teszlek Süveg felé menet hátrapillantott. Azért nézett hátra, hogy biztosra vegye, hogy figyeli őt. Tudni akarta, hogy Scorpius egyetlen másodpercről sem marad le. - Mardekár! jelentette be a Süveg hangosan. A teremben mindenki hitetlenkedve kapott levegő után. McGalagony professzor leemelte a Süveget Albus fejéről, de még őt is mélyen megdöbbentette a beosztás eredménye. Albus boldogan vigyorgott, de nem az új házának üdvrivalgásban kitörő asztalára szegezte a pillantását. Albus a griffendéles asztal túlsó felét figyelte. Jamesnek nem kellett volna követnie öccse pillantását, hogy tudja, kit néz, mégis megtette. Scorpius Malfoy baljóslatú tűzzel a szemében meredt vissza Albusra. Vékony, fehér vonallá préselt szája a színtiszta gyűlölet torz fintorába szaladt.