TOVÁBBTANULÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TOVÁBBTANULÁS 2013-2014."

Átírás

1 TOVÁBBTANULÁS

2 Azonos felvételi eljárás a 4., 6. és 8. évfolyamon Gyermekükkel közösen döntsenek A tanuló képességeinek megfelelően A szülőknek közösen kell dönteniük - Vitás esetben a bíróság dönt

3 8 vagy 6 osztályos gimnáziumba jelentkezés A szülő is intézheti a felvételi jelentkezést Kérheti a szülő az általános iskola segítségét Csak a központi nyomtatványok használhatók Nem kell hitelesíteni az általános iskolával (kérhetik a középiskolák)

4 - Köznevelés/ Középfokú felvételi eljárás/ Aktuális beiskolázási időszak Eljárásrendek, időpontok Előző évi írásbeli feladatsorok, javítással - Középiskolák honlapja OM azonosítók, tanulmányi területek, kódok Felvételi követelmények

5 Nyílt nap Maximum 3 alkalom Előre jelezni az osztályfőnöknek Igazolás a középiskolától

6 Felvételi feltételek Kizárólag a tanulmányi eredmények (középiskolánként más) Tanulmányi eredmények és a központi írásbeli vizsga eredménye Tanulmányi eredmények, a központi írásbeli vizsga eredménye, és a szóbeli meghallgatás

7 Pontszámok Az összesített eredmény min. 50 %-a az írásbeli pontszám A középiskola dönt: - magyar nyelv és/vagy matematika - különböző súllyal is beszámítható a két írásbeli

8 Központi írásbeli vizsga Országos eljárásrend szerint Nem lexikális tudás, hanem képességek, készségek mérése Egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok Matematika és anyanyelv 2x45 perc Körző, vonalzó, szögmérő, tollak (kék vagy fekete), ceruzák (számológép nem használható!) Igazolvány (személyi vagy diák)

9 Időpont január óra Pótló írásbeli vizsga: január óra - alapos indokkal! Vizsgaismétlésre nincs mód!

10 SNI Speciális felvételi szabályok: középiskolánként különböző lehet Időhosszabbítás Segédeszköz használata Egyes részek értékelése alóli felmentés Írásbeli jelentkezési lapjához csatolva: Szakértői vélemény Írásos kérelem Írásbeli alóli felmentés (nem érdemes) A felvételiztető (nem az írásbeliztető) középiskolától kell kérni

11 Értékelés Hivatalos javítási-értékelési útmutatók alapján Megtekintés: kijelölt munkanapon, 8 óra időtartamban Észrevételek: a megtekintés másnapján, 16 óráig, írásban Határozat: középiskola, elbírálás: Oktatási Hivatal Értékelő lap: február 6-ig

12 Szóbeli vizsga Időpont: február 18. és március 7. között Megfelelő öltözék Köszönés A középiskola kérheti a következőket: igazolvány (személyi vagy diákigazolvány) ellenőrző magyar és matematika füzet bemutatkozó fogalmazás

13 Témák Szaktárgyi, pl. idegen nyelvi Meghallgatás Iskolaválasztás oka Kedvenc időtöltés (sport, zene, színház, múzeum) Kedvenc könyv, film, tantárgy stb.

14 Szülők teendői 1. Jelentkezés a központi írásbelire - Határidő: december Jelentkezési lap - nem azonos a felvételi eljárásban lévő jelentkezési lappal - az osztályfőnöktől kérhető - Abba az iskolába kell beadni, ahol a vizsgát kívánja tenni a tanuló

15 Szülők teendői 2. Adatbegyűjtő lap: január 20.!!! - Tanulói adatok - Középiskola neve, OM azonosítója, tagozat kódja - Sorrend Nem ezt a lapot küldjük tovább!

16 Jelentkezés: KIFIR rendszer szerint Adatlap: sorrend győri központ (9001 Győr, Pf. 694) a másolat az ált. iskolában marad Jelentkezési lapok: iskolánként külön a sorrend nincs rajta (az iskola nem kérheti!) csatolva az írásbeli értékelő lap másolata Határidő: legkésőbb febr. 10. aláírva (Iskola feladata: aláírások, bélyegzés, fénymásolás, iskolák szerint, iktatás, postázás) rendszerezés

17 Sorrend 1. OM; Gimnázium I.; 01, OM; Gimnázium II.; 03, OM; Szakközépiskola I.; OM; Szakközépiskola II. 07, OM; Szakközépiskola I.; OM; Szakiskola 18, 19

18 Módosítás Módosító tanulói adatlap (M) Iskolák sorrendje változtatható Új iskola nem vehető fel, új szak igen 8 és 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők: önállóan végezhetik 8. évfolyam: csak a KIFIR rendszeren keresztül Időpont: március

19 Felvételi értesítés: április 25-ig Jogorvoslat a középiskola fenntartójához Rendkívüli felvételi eljárás: - annak a tanulónak, akit sehova nem vettek fel május 5. után - egyénileg, a középiskolával egyeztetve

20 Segítségnyújtás Osztályfőnökök Gémesiné Sas Erzsébet gyermekvédelmi felelős: pályaválasztási tanácsadás Szászné Lugosi Katalin igh. Sikeres felvételit kívánunk!

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben Középiskolai felvételi eljárás a 2018-2019. tanévben Iskolaválasztás Segítik: Osztályfőnök Pályaválasztási tanácsadó Egyéni tanácsadás: egyeztetés alatt Komplex tanácsadás: csmpsz.palyavalasztas@gmail.com

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben Középiskolai felvételi eljárás a 2016-2017. tanévben Iskolaválasztás Segítik: Osztályfőnök Pályaválasztási tanácsadó Egyéni tanácsadás: 2016. nov.7-8. Komplex tanácsadás: Pollák Eszter csmpsz.palyavalasztas@gmail.com

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév Készítette: Szenes Éva Mónika igh. Tájékozódás Oktatási Hivatal www.oktatas.hu Az iskola honlapján, illetve osztályfőnökök www.fekete-bp10.sulinet.hu FPI www.fovpi.hu

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS TÁJÉKOZTATÓ A BEISKOLÁZÁSSAL KAPCSOLATBAN

TOVÁBBTANULÁS TÁJÉKOZTATÓ A BEISKOLÁZÁSSAL KAPCSOLATBAN TOVÁBBTANULÁS TÁJÉKOZTATÓ A BEISKOLÁZÁSSAL KAPCSOLATBAN 2015. 11. 11. FONTOSABB DÁTUMOK 2015.12.03. Jelentkezési lapok leadása az egységes központi írásbeli felvételi vizsgákra 2015.12.10. Arany János

Részletesebben

A felvételi szakaszai:

A felvételi szakaszai: Első szakasz: A felvételi szakaszai: általános felvételi eljárás 2018. január 20. 2018. április 27. Második szakasz: rendkívüli felvételi eljárás 2018. május 7. 2018. augusztus 31. 2017. október 20. Középfokú

Részletesebben

HOGYAN VÁLASSZUNK ISKOLÁT? TUDNIVALÓK ISKOLAVÁLASZTÁS ELŐTT TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS SZÜLŐKNEK

HOGYAN VÁLASSZUNK ISKOLÁT? TUDNIVALÓK ISKOLAVÁLASZTÁS ELŐTT TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS SZÜLŐKNEK HOGYAN VÁLASSZUNK ISKOLÁT? TUDNIVALÓK ISKOLAVÁLASZTÁS ELŐTT TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS SZÜLŐKNEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATA A TOVÁBBTANULÓK ÉS SZÜLEIK RÉSZLETES, PONTOS TÁJÉKOZTATÁSA. A BEKÜLDENDŐ DOKUMENTUMOK

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁSRÓL. (2018/2019. tanév) Összeállította: Sárvári Tünde igazgatóhelyettes

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁSRÓL. (2018/2019. tanév) Összeállította: Sárvári Tünde igazgatóhelyettes SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÉPFOKÚ BEISKOLÁZÁSRÓL (2018/2019. tanév) Összeállította: Sárvári Tünde igazgatóhelyettes TÖRVÉNYI

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázásról. 2015/2016. tanév

Tájékoztató a középfokú beiskolázásról. 2015/2016. tanév Tájékoztató a középfokú beiskolázásról 2015/2016. tanév Törvényi háttér 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 28/2015.

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2016/2017 KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS

BEISKOLÁZÁS 2016/2017 KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS BEISKOLÁZÁS 2016/2017 KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS JOGSZABÁLYI HÁTTÉR - 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről - 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet /A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje

Részletesebben

Beiskolázás Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta

Beiskolázás Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta Beiskolázás 2017-2018 Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta Középfokú felvételi eljárás résztvevői 8. évfolyamot befejező tanulók gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola 9. évfolyamára

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben

Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben A felvételi eljárás 2 szakasza: 1. Általános felvételi eljárás: 2016. január 16-ától 2016. április 26-áig tart. 2. Rendkívüli felvételi eljárás: 2016.

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET november 05.

PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET november 05. PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET 2018. november 05. 1 KÖZÉPISKOLÁK RÉGI NÉV (2016 előtt) Gimnázium Gimnázium ÚJ NÉV (2016-tól) Szakközépiskola Szakgimnázium Közismereti + szakmai képzés 4. év végén: érettségi

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Oktatási Hivatal. 1. A központi írásbeli felvételi vizsgákról

Oktatási Hivatal. 1. A központi írásbeli felvételi vizsgákról Oktatási Hivatal Iktatószám: KF/2570-3/2014. Mellékletek száma: 2 db Tájékoztató szülők és diákok számára a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumok, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás 2014/2015. tanévi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2017/2018. tanévre

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2017/2018. tanévre TELGISZ Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola 2230 Gyömrő, Szent István u. 69-71. OM azonosító: 032583 Honlap: www.telgisz.hu Tel/Fax: 06-29-330-015 v. 06-29-330-055 Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL

PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U. 141. TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL A 2019/2020-as TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Telephelyi kód: 001 Tagozatkód: 1111 8 évfolyamos

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2019/2020. tanévre

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2019/2020. tanévre TELGISZ Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakgimnázium 2230 Gyömrő, Szent István u. 69-71. OM azonosító: 032583 Honlap: www.telgisz.hu Tel/Fax: 06-29-330-015 v. 06-29-330-055 Felvételi tájékoztató

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2017/18-as tanévre

Felvételi tájékoztató a 2017/18-as tanévre Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telefon:283-0203, Fax: 283-0203/117, E-mail: info@sisy.hu Honlap: www.sisy.hu Felvételi

Részletesebben

Jaj! Mi lesz ebből a gyerekből? Milyen jövő vár rá? Család, szülők, iskola Sikeres életpálya Az iskola a sikerhez vezető út legfontosabb szakasza

Jaj! Mi lesz ebből a gyerekből? Milyen jövő vár rá? Család, szülők, iskola Sikeres életpálya Az iskola a sikerhez vezető út legfontosabb szakasza Quo vadis? Kudá igyos? 1 Jaj! Mi lesz ebből a gyerekből? Milyen jövő vár rá? Család, szülők, iskola Sikeres életpálya Az iskola a sikerhez vezető út legfontosabb szakasza Kudarc rosszul választott életpálya

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Szülői értekezlet. A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember 9.

Szülői értekezlet. A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember 9. Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói 2014. szeptember 9. 18 óra Pályaválasztási rendezvények Pályaválasztási kiállítás: Vác Sportcsarnok?

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

A középfokú iskolák október 20-ig a honlapjukon nyilvánosságra hozzák felvételi tájékoztatójukat. Ennek a tájékoztatónak tartalmaznia kell:

A középfokú iskolák október 20-ig a honlapjukon nyilvánosságra hozzák felvételi tájékoztatójukat. Ennek a tájékoztatónak tartalmaznia kell: Az általános iskoláknak kiemelt szerepük van a felvételi eljárásban. Legfontosabb feladatunk a felvételre jelentkező tanulók részletes, pontos tájékoztatása, a beküldendő dokumentumok elkészítése, tartalmi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Változás a középfokú felvételi eljárásban

Változás a középfokú felvételi eljárásban Változás a középfokú felvételi eljárásban A középfokú felvételi eljárásban a felvételi lapok kitöltését főszabályként a jelentkező általános iskolája végzi. Amennyiben a tanuló 6 évfolyamos gimnáziumba

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

Felve teli tá je koztáto

Felve teli tá je koztáto Felve teli tá je koztáto Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola 2013 Pomáz, Iskola utca 2. OM azonosító: 032402 sashegyi.hu Bemutátkozá s Iskolánk több mint 115 éves

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2017-2018. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2018.01.20. (szombat) 10:00 Központi írásbeli felvételi vizsga a kilencedik évfolyamra jelentkezők

Részletesebben

Szerb Antal Gimnázium

Szerb Antal Gimnázium Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány

Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Hunyadi Mátyás Általános Iskola Oroszlány Beiskolázás Dátumok Dátumok Dátumok Jelentkezési lapok kitöltése Jelentkezési lapokról Adatlapokról Módosítás Elbírálás 2015. október 20. Minden középfokú iskola

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel.: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az

Részletesebben

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 Honlap: frankaegom.hu E-mail: franka@frankaegom.hu OM azonosító:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve

Részletesebben

Továbbtanulás 2017/2018 HOGYAN TOVÁBB?

Továbbtanulás 2017/2018 HOGYAN TOVÁBB? Továbbtanulás 2017/2018 HOGYAN TOVÁBB? 1 Megfelelő pályaválasztás Mindenki közös érdeke Gyermekeinknek: boldog, kiegyensúlyozott, biztos alapokon álló felnőttkor Szülőknek: biztonságban látni gyermeküket

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

Szülői értekezlet. A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember 7.

Szülői értekezlet. A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói szeptember 7. Szülői értekezlet A középfokú iskolákba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalói 2016. szeptember 7. 18 óra Pályaválasztási rendezvények Középiskolák 26. börzéje: 2016. szeptember

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN!

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! Ha ezt olvasod, az első jó döntést már meg is hoztad. Talán még bizonytalan vagy az iskolaválasztást illetően, de lehet, hogy már tudod, milyen irányba akarsz elindulni. Segíteni

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2016. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

Felvételi eljárásrend

Felvételi eljárásrend Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

Továbbtanulás, pályaválasztás. 2009/2010.tanév

Továbbtanulás, pályaválasztás. 2009/2010.tanév Továbbtanulás, pályaválasztás 2009/2010.tanév Jogszabályok 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. számú melléklete (a 16/2008. (IV. 30.) OKM rendelete módosította) Tanév rendjéről szóló rendelet melléklete

Részletesebben

Pályaválasztási szülői értekezlet a Könyvesben. (Időpontok-információ)

Pályaválasztási szülői értekezlet a Könyvesben. (Időpontok-információ) Pályaválasztási szülői értekezlet a Könyvesben (Időpontok-információ) Iskolaválasztás és pályaválasztás Az általános iskola kiemelt feladata Célok Az iskolaválasztás felelős segítése A szülők tájékoztatása

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola Aranyiné Farkas Magdolna igazgató 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 1 Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes)

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Szakiskolai alapozó képzés 9-10. osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Alapozó képzésünket azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik befejezték a 8. osztályt és szeretnének 9-10. osztály elvégzése után szakiskolai

Részletesebben

A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata

A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztató

Pályaválasztási tájékoztató Pályaválasztási tájékoztató 1. rész A középfokú beiskolázás menete a 2017/2018. tanévben Zala megye 2017. november Törvényi szabályozás 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben. Tájékoztató október 7.

Középiskolai felvételi eljárás a tanévben. Tájékoztató október 7. a 2014-2015. tanévben Tájékoztató 2014. október 7. jogszabályi háttere 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú iskolák számára a 2014/2015. tanévi középfokú beiskolázás rendjéről

Tájékoztató a középfokú iskolák számára a 2014/2015. tanévi középfokú beiskolázás rendjéről Oktatási Hivatal Iktatószám: KF/2570-1/2014. Mellékletek száma: 2 db Tájékoztató a középfokú iskolák számára a 2014/2015. tanévi középfokú beiskolázás rendjéről A középfokú iskolákba történő jelentkezés

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2016/2017-es tanévre jelentkezőknek Október 20. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. A középiskoláknak

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje)

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje) Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A OM azonosító: 201471 Tel: 25/402-192, 25/410-254 Fax: 25/402-192 E-mail cím: igazgato@keri-dunaujvaros.hu

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolája (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2015/2016.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Felvételi szabályzat a 2013/2014. tanévben felvételizők számára. Középfokú iskolai felvételi eljárásrendje a 2012/2013. tanévben

Felvételi szabályzat a 2013/2014. tanévben felvételizők számára. Középfokú iskolai felvételi eljárásrendje a 2012/2013. tanévben Felvételi szabályzat a 2013/2014. tanévben felvételizők számára Középfokú iskolai felvételi eljárásrendje a 2012/2013. tanévben Az iskola OM azonosítója: 029301 Jogszabályi keretek:3/2012. (VI. 8.) EMMI

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

2017. Kitöltési útmutató

2017. Kitöltési útmutató Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere (KIFIR) JELENTKEZÉSI LAP a 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumokba egyénileg jelentkezők, és a magyarországi általános iskolával tanulói jogviszonyban nem

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47

Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47 A Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések esetében. 1. Bevezető. Az iskola jelen szabályozás kidolgozásához az Emberi

Részletesebben