C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA"

Átírás

1 C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek olyan mértékű elsajátítása, amely lehetővé teszi a szakmai specialitások elsajátítását. Olyan szakmai alap- és speciális ismereteket oktatunk, amely lehetővé teszi a végzős tanuló számára magasabb szintű szakmai képesítés, vagy más kapcsolódó szakma elsajátítását. A szakemberektől elvárt emberi tulajdonságok kialakításával a képzés alapozza meg az élethosszig tartó tanulás igényét és lehetőségét, a helyi gazdasági, társadalmi igények figyelembe vételét. A célok elérése érdekében a képzés: - nyújtson a tanulóknak korszerű szakmai műveltséget, valamint általános és speciális szaktudást a szakma műveléséhez, a szakmai munkatevékenység ellátásához, - alapozzon meg és fejlesszen ki a tanulókban olyan, a munkahelyeken hasznosítható szakmai tudást, amelynek birtokában képesek szakterületükön a technikai, technológiai fejlődésből adódó változó, növekvő szakmai követelményeknek eleget tenni, - neveljen szakmaszeretetre, hivatástudatra, fegyelmezett, szakszerű, pontos megbízható munkavégzésre, önállóságra, felelősségtudatra és vállalásra, - fejlessze a tanulók esztétikai érzékét és a folyamatos önművelés igényét, - készítse fel a tanulókat a munkahelyi, a szakmai érdekvédelmi szervezetek munkájában való közreműködésre. A képzés szerkezetét a szakközépiskola, valamennyi évfolyamán, a szakiskolai képzés B változatát a évfolyamon a 10/2003. (IV.28) OM rendeletben szabályozott kerettantervek alapján készítettük el. A 2001/2002-es tanévtől a szakiskola szakképző évfolyamaira, a kerettantervben előírt közismereti jellegű tantárgyak 222, illetve 192 óra keretet az osztályfőnöki, testnevelés, társadalmi ismeretek, szakmai számítás, valamint a munka- és környezetvédelem tantárgyak oktatásával valósítjuk meg.

2 1.1. A SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMOKRA LÉPÉS FELTÉTELEI A középfokú szakképesítéseknél a 12. évfolyam eredményes elvégzését igazoló bizonyítványt és a sikeres érettségi vizsga, ami másik szakképző intézményekben, középiskolákban is megszerezhető. A szakmára előírt egészségügyi alkalmasság. A gyakorlati oktatási háttér biztosítása tanulószerződéssel, vagy a gazdálkodó egységekkel készített együttműködési megállapodással, illetve az iskolai csoportos képzés megszervezésével. A 12. évfolyam végén a sikeres érettségi vizsga továbbhaladási feltétel azoknál a tanulóknál, akik érettségi vizsgához kötött szakmát kívánnak tanulni. A vizsgán megbukott tanuló a következő évfolyamra léphet, de érettségi vizsgához kötött szakképesítést nem szerezhet mindaddig, amíg a vizsgát sikeresen le nem teszi. A javító érettségi vizsgára a tanuló térítési díj ellenében felkészítő foglalkozásokat vehet igénybe. A képzési szakaszok utolsó tanévében felkészítjük tanulóinkat tanulmányainak folytatásához, illetve a munkába álláshoz szükséges alapvető ismeretekre. A tanulók életútja az iskolából kilépve több irányban folytatódhat. Az érettségi bizonyítványt szerzett tanulók felsőfokú oktatási intézményben folytathatják tanulmányaikat. A szakmunkás-bizonyítványt szerzett tanulók pedig munkába állhatnak. Lehetőség szerint figyelemmel kísérjük végzett tanulóink életpályáját és az így szerzett tapasztalatokat felhasználjuk az alsóbb évfolyamokon.

3 2.1. SZAKKÖZÉPISKOLA II. HELYI TANTERVEINK SZERKEZETE: 2003/2004-es tanévtől kezdve T a n t á r g y a k / é v f o l y a m é v e s ó r a s z á m o k magyar nyelv és irodalom történelem és társadalmi ismeretek társadalomismeret és etika 37 - idegen nyelv angol/német Általánosan művelő matematika tantárgyak ének-zene Rajz és vizuális kultúra testnevelés és sport osztályfőnöki biológia fizika Természettudományos földünk és környezetünk tantárgyak és informatika kémia informatika Szabadon tervezhető órakeret: , , Összesen: 832,5 832, Szakmacsoportos alapozó ismeretek gépészet és kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció és közlekedés szakmacsoportokra elmélet gyakorlat összesen: Mindösszesen: 1017,5 1017, Tanítási hetek száma é v e s ó r a s z á m o k T a n t á r g y a k / é v f o l y a m Összesen: azonos a fentivel 832,5 832, elmélet Szakmacsoportos alapozó gyakorlat oktatás informatika szakmacsoportra összesen Mindösszesen: 1017,5 1017, Tanítási hetek száma

4 2.2. A SZAKISKOLAI HELYI TANTERV SZERKEZETE TANTÁRGY 2003/2004-es tanévtől Éves óraszámok EGYÜTT évfolyamonként 9 10 I/11 II/12 Kt. 52 OKJ Magyar nyelv és irodalom Történelem és állampolgári ismeretek Társadalomismeret és etika Idegen nyelv/angol vagy német Matematika Közismereti és közismereti jellegű tantárgyak Szakmai számítás Informatika Fizika Biológia Kémia Földünk és környezetünk Ének-zene Rajz és vizuális kultúra 18,5 18,5 37 Testnevelés és sport Osztályfőnöki Munka- és környezetvédelem Közismeret összesen 832,5 758, Közismereti jellegű órák összesen Szakmai alapozó ismeretek Szakmai alapozó gyakorlatok Szakmai előkészítő elmélet Szakmai gyakorlat Nyári gyakorlat Összes kötelező óra a tv szerint 1017,5 1017, OKJ központi programja szerint Tanítási hetek száma:

5 III. ÓRATERVEK ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZATA 3.1. SZAKKÖZÉPISKOLAI ÓRATERVEK I. Szakmacsoportos alapozó oktatás (9 12 évfolyam 10 db) Informatika: 2001/2002, és 2002/2003-ban beiskolázottak 2003/2004-ben beiskolázottak Kereskedelem 2002/2003-ban beiskolázottak marketing, 2003/2004-ben beiskolázottak üzleti adminisztráció: Közlekedés: szeptember 1-től Gépészet: 2001/2002, és 2002/2003-ban beiskolázottak 2003/2004-ben beiskolázottak II. Szakképző évfolyamok (13 14 évfolyam 6 db) Szakképesítés azonosító száma Autószerelő (4+1): ig Épületgépész-technikus: 2001/2002-től Rendszerinformatikus: 2002/2003, és 2003/2004-ben beiskolázottak Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser: szept.1-től Műszaki üzletszervező technikus: szept. 1-től Közlekedés üzemviteli, szállítmányozási technikus: 2005 szept. 1-től SZAKISKOLAI ÓRATERVEK I. Szakmacsoportos alapozás Gépészet: szeptember 1-től (9 10 évfolyam 3 db) Építészet: szeptember 1-től Közlekedés: szeptember 1-től II. Szakképző évfolyamok (7 db): Vízvezeték- és központifűtés szerelő: szeptember 1-től Gázvezeték- és készülékszerelő: szeptember 1-től Szobafestő-mázoló és tapétázó: szeptember 1-től Kőműves: szeptember 1-től Épületburkoló: szeptember 1-től Karosszérialakatos: szeptember 1-től Fényező-mázoló: szeptember 1-től ESTI TAGOZAT (2 db): Felnőttek gimnáziuma Épületgépész-technikus Szakképesítés azonosító száma

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA 1.1. A KÉPZÉS PEDAGÓGIAI CÉLJA Elsődleges célkitűzésünk az általános műveltség, az alapvető társas és személyes kompetenciákat erősítő előképzettség megszerzése, valamint a szakmacsoportos

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

szövegszerkesztés 2* 2* - - alapképzés operációs rendszerek 2* 2* - - programozási ismeretek - - 2* 2* V táblázatkezelés - - 3* -

szövegszerkesztés 2* 2* - - alapképzés operációs rendszerek 2* 2* - - programozási ismeretek - - 2* 2* V táblázatkezelés - - 3* - Műszaki szakterület Módosított Ó R A T E R V SZAKKÖZÉPISKOLA 001/00 és 00/003 tanévben beiskolázottaknak TANTÁRGYAK ÉVFOLYAM 9. 10. 11. 1. Informatika szakmacsoport Érettségi Magyar nyelv és irodalom 4

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok

Tantárgyi struktúra és óraszámok Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzéseink a 2013/2014-es tanévvel kezdődően: Mezőgazdaság ágazati szakközépiskolai képzés Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez mezőgazdasági szakközépiskola

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 0. május 4 -én tartandó rendkívüli -

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

Villanyszerelő OKJ 34 522 04 szakképzéshez rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam Tantárgyak

Villanyszerelő OKJ 34 522 04 szakképzéshez rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam Tantárgyak Villanyszerelő OKJ 34 522 04 szakképzéshez rendelt tantárgyak a évfolyamonként 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam Műszaki informatika gyakorlat 2 Műszaki ismeretek 2,5 Műszaki gyakorlatok 3 Épületvillamossági

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:

Részletesebben

A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium

A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium Szakmai program 03. Tartalomjegyzék Az iskola szakképzési rendszere 4 Szakmacsoportos alapozó oktatás szakközépiskolai képzés 4 ÓRATERV (kifutó

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Felvételi tájékoztató 2008. 1 Az Intézmény hivatalos adatai OM azonosító: 029804 Név: Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Cím: 6600, Szentes, Szent I. herceg

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói 1.7. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói Magyar-német két tanítási nyelvű gépész ágazat (gépgyártástechnológiai technikus) a 2015/2016-os

Részletesebben

KERETTANTERV/HELYI TANTERV

KERETTANTERV/HELYI TANTERV BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 1095 Budapest, Mester u. 23. Telefon/Fax: 06/1/215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu web: telekiblankabp.hu KERETTANTERV/HELYI

Részletesebben

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+

Részletesebben

1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE

1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE HELYI TANTERV 1 ÓRATERVEK 1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE Tantárgy neve Heti Megjegyzés óraszám Idegen nyelv 13 Intenzív nyelvi felkészítés Informatikai ismeretek 4 Történelem 1 Képességfejlesztés

Részletesebben

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel. 2017/2018. tanév ÓRATERVEK

FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel. 2017/2018. tanév ÓRATERVEK FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel 2017/2018. tanév ÓRATERVEK FM DASZK, Szakképző Iskola Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja Pedagógiai-művelődési program Oladi Általános Művelődési Központ OM azonosító: 200897 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja 3.2. Helyi tanterv Szombathely 2007. - 2 -

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói .5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók .. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21. A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2014. 1 Tartalomjegyzék ÓRATERVEK A 2013. SZEPTEMBER 1. UTÁN INDULT OSZTÁLYOKNAK...3 Villamosipar és elektronika

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1. www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu Tel., Fax: +36 (66) 441-314 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.: AL-1663 5601 Békéscsaba,

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth

Részletesebben

Helyi tanterv. 2016/2017. tanév. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási, Deák F. u. 6-8.

Helyi tanterv. 2016/2017. tanév. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási, Deák F. u. 6-8. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8. Tel.: 74/471-127, Fax: 74/471-324 e-mail: valyi@valyipeter.szekszardiszc.hu www.valyipeter.szekszardiszc.hu Helyi

Részletesebben

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím:

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím: Telefon: 88/560-630 Telefon/fax: 88/560-730 e-mail: isk@ipariszakkozep.hu Internet cím: www.ipariszakkozep.hu Tanulmányi ösztöndíjak a hiányszakmákban Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

ÓRATERVI HÁLÓK szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől HATÁLYOS PEDAGÓGIAI PROGRAMOKHOZ

ÓRATERVI HÁLÓK szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől HATÁLYOS PEDAGÓGIAI PROGRAMOKHOZ ÓRATERVI HÁLÓK 2018. szeptember 1-jétől 2017. szeptember 1-jétől 2016. szeptember 1-jétől 2013. szeptember 1-jétől HATÁLYOS PEDAGÓGIAI PROGRAMOKHOZ 1 A KÖZISMERETI ÉS SZAKMAI HELYI TANTERVEK ELKÉSZÍTÉSÉT

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. Nevelési program 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2. Céljai, feladatai és értékei

Részletesebben

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA OM: 035289 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest XII. Meredek utca 1. OM azonosító:

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) II. (12.) Nappali tagozat. I. (11.) Nappali tagozat

Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) II. (12.) Nappali tagozat. I. (11.) Nappali tagozat AM DASZK, TELEKI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Helyi tantervek óraszámai Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) Évfolyam/ Tantárgyak

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

V. A SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA

V. A SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA V. A SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA Beiskolázási körünk - mivel iskolánk három megye határán fekszik - regionális jellegű. Városunk és a környékbeli települések vállalatainak, kft-inek, vállalkozásainak

Részletesebben