AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP / AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II február 5.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5."

Átírás

1 AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP / AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) február 5. (rendezvény dátuma) Nagy Éva (előadó) Bemeneti mérés - német (előadás) ELŐADÁS, PREZENTÁCIÓ

2 9. évfolyam A 2014/15-ös tanév elején a szaktanárok felmérték a 9. évfolyamra érkező szakiskolai tanulók német nyelvtudását. A felmérés alapja egy olyan feladatlap volt, melyet szaktanár készített el intézményen belül. A mérés célja nem csak a nyelvtudás szintjének megállapítása volt, hanem az is, hogy megtudjuk, a hátrányos helyzetű és a nem hátrányos helyzetű tanulók milyen teljesítményre képesek. Ezen információ alapján a 33%-os minimum küszöbszint alatt teljesítő hátrányos helyzetű diákok számára mentorálás formájában felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk heti egy órában. A 9. évfolyamon a 9.d osztályban 22 és a 9. e osztályban 23 tanuló írta meg a felmérő tesztet. A 9. d osztály átlaga 77 %, a hátrányos helyzetű tanulóké 71 %, a legmagasabb teljesítmény 94,5% volt. A legeredményesebb tanulók évismétlők ebben az osztályban. A leggyengébb eredmények 47 százalékosak lettek, így ebben az osztályban senki nem teljesített a 33 %-os küszöbszint alatt. A 9.e osztály átlaga 56 %, a hátrányos helyzetű tanulóké 55 %, a legmagasabb teljesítmény 87 % volt. A két leggyengébb eredmény 41 illetve 27 % volt, így ebben az osztályban egy tanuló szorul mentorálásra. Osztály Min. Átlag HH/HHH Átlag Max. 9.d 77% 71% 95% 9.e 56% 55% 87% 9.f 9.g 77% 71% 95% 87% 56% 55% Mi n. Átlag HH/HHH Átlag Ma x. 9.d 9.e 9.f 9.g

3 Az eredmények viszonylag egyenletesen oszlanak meg a 9. d osztályban: 9-9 % teljesített a küszöbszint alatt illetve 90 % fölött.(???) A tanulók majdnem fele % között teljesített. Mindössze 4 % teljesített 34 és 49 % között, 26 % pedig 75 és 89 % között. A 9.e osztályban kiugróan magas 70 % - teljesített % között. A diákok 20 %-a 34 és 49 % közötti eredményt ért el, míg a maradék 5-5 % a küszöbszint alatt, illetve 75 és 89 % között teljesített. Érték 9.d 9.e 9.f 9.g 0-33% 5% % % 48% 7 75%-8 26% 5% >9 7 48% 26% 2 4% 5% 5% 9.d 9.e 9.f 9.g 0-33% % 75%-8 >9 A 9. osztályosok számára készült teszt 8 feladatot tartalmaz, összesen 55 pontot lehet elérni a 45 perces munka során. A feladatsor úgy lett összeállítva, hogy az általános iskolai követelmény alsó-középső szintjét mérje főképpen. Viszonylag egyszerű feladatok jellemzik, alapvető nyelvtani és lexikai tudást igényel, egyszerű mondatokat, szókapcsolatokat kell kiegészíteni és szópárokat összekötni. Az első feladatban az alapvető köszönési formákat kell kiegészíteni a hiányzó elemekkel (4 p), a másodikban kérdő mondatok kérdőszavai hiányoznak (5 p), a harmadik feladat a létige használatát kéri (8 p). Egyszerű igék ragozott alakjaival kell kiegészíteni a

4 4. feladat mondatait példa alapján (10 p). Egyéni adatokkal kell értelemszerűen kiegészíteni az 5. feladatot (5 p). A 6. feladatban az egytől tízig terjedő számjegyeket kell összekötni a leírt formájukkal (10 p). A 7. feladat mondat kiegészítés, ahol képek alapján kell megnevezni a megfelelő tevékenységet. Az utolsó feladatban a színek német és magyar megfelelőit kell összepároztatni. (8 p). A 9.d osztályban az utolsó négy viszonylag könnyű lexikai feladatok sikerültek legjobban, ennek ellenére a szintén egyszerű lexikális tudáson alapuló köszönési formákat számon kérő 1. feladat kevésbé ment. Legkevésbé az igeragozásos feladatok sikerültek. Az igeragozás a 9.e osztályban sem ment, még kevésbé, mint a d osztályban. Biztos nyelvtudásuk sajnos csak az 1-től 10-ig terjedő számok és a színek területén jellemző. (De ez még nem jelenti azt, hogy mindenki le tudja írni a számokat németül tízig.) d 9.e 9.f 9.g Átlag 10. évfolyam A 2014/15-ös tanév elején a szaktanárok felmérték a 10. évfolyamba lépő szakiskolai tanulók német nyelvtudását is. A felmérés alapja egy olyan feladatlap volt, melyet szaktanár készített el intézményen belül. A mérés célja nem csak a nyelvtudás szintjének megállapítása volt, hanem az is, hogy megtudjuk, a hátrányos helyzetű és a nem hátrányos helyzetű tanulók milyen teljesítményre képesek. Ezen információ alapján a 33%-os minimum küszöbszint alatt teljesítő hátrányos helyzetű diákok számára mentorálás formájában felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk heti egy órában. A 10. évfolyamon a 10.d osztályban 11, a 10.e osztályban 12, a 10. f osztályban 10 és a 10. g osztályban 9 tanuló írta meg a felmérő tesztet (összesen 42 tanuló). A 10. d osztály átlaga 40 %, a hátrányos helyzetű tanulóké 61 %, a legmagasabb teljesítmény 78 % volt. A leggyengébb eredmény 32 százalékos lett, ez egy hátrányos helyzetű tanuló eredménye, így ő az egyik mentorált a 10. évfolyamon. A 10.e osztály átlaga 64 %, a hátrányos helyzetű tanulóké 56 %, a két legmagasabb teljesítmény 97 % volt. A két leggyengébb eredmény 18 illetve 30 % volt, egyikük hátrányos helyzetű, így ebben az osztályban egy tanuló szorul mentorálásra. A 10.f osztály 48 %-os eredményt ért el, közülük a hátrányos helyzetűek 43 %-ot teljesítettek. A két legmagasabb eredmény 77 ill. 79 %. A leggyengébb eredmények 2 (!)

5 és 24 százalékosak. Tavalyról ismerve a csoportot, biztos vagyok benne, hogy mindkét tanuló a hozzáállásával érte el az említett eredményeket, úgy vélem, képességeik alapján komolyabb teljesítményt kellett volna produkálniuk (= Csige Sanyinak és Enyedi Norbinak nem volt kedve megoldani a feladatokat. Cserébe Csige Sanyit mentoráljuk az osztályból.) A 10. g osztály átlaga 63 %. A legkiemelkedőbb eredmények: 81 és 87 %. A leggyengébb eredmények is bőven a küszöbszint fölött vannak: 44 és 53 %. Ebben az osztályban tehát német nyelvből senki sem szorul mentorálásra. Osztály Min. Átlag HH/HHH Átlag Max. 10.d 4 61% 78% 10.e 64% 56% 97% 10.f 48% 43% 7 10.g 63% 58% 87% 96% 78% 78% 86% 4 64% 48% 63% 61% 56% 43% 58% Mi n. Átlag HH/HHH Átlag Ma x. 10.d 10.e 10.f 10.g Az eredmények viszonylag érdekesen oszlanak meg a 10.d osztályban: 9-9 % teljesített a küszöbszint alatt illetve 75 és 89 % között. A tanulók 82 százaléka (!) % között teljesített. A 10.e osztályban viszonylag egyenletes a megoszlás: a tanulók százaléka teljesített az egyes szinteken, kivéve a % - os kategóriát.

6 A diákok a 10. f-ben szintén viszonylag egyenletesen teljesítettek, bár a legfelső szintet senki sem érte el. A 10. g nagy része közepes teljesítményt nyújtott, közel harmaduk %-ot ért el és csak kevesen teljesítettek 50 % alatt. Pozitív vagy negatív véglet senkire sem jellemző. Érték 10.d 10.e 10.f 10.g 0-33% % 50-74% 82% % 75% >9 2 82% 57% % 10.d 10.e 10.f 10.g 0-33% % 75%-8 >9 A 10. osztályosok számára készült teszt 7 feladatot tartalmaz, összesen 49 pontot lehet elérni a 45 perces munka során. A feladatsor a 9. évfolyam követelményeihez idomul. A kilencedikes bemeneti mérés feladatlapjához képest összetettebb feladatok jellemzik, alapvető nyelvtani és lexikai tudást igényel, egyszerű mondatalkotás, igeragozás, szövegértés, kép alapján történő egyszerű mondat alkotása, kiegészítések és lexikai feladatok találhatók a tesztben.

7 Az első feladat bemutatkozás: kérdésekre kell válaszolni (5 p). A második feladatban igéket kell ragozni (ebben egy példa is segít), többek között tőhang váltós és t-tövű igéket is (8 p) A 3. feladatban a megfelelő kérdést kell a megfelelő válasszal összekötni. ( 5 p). A 4. feladat mondatait kérdőszavakkal kell kiegészíteni (7 p) Értelemszerűen kell kiegészíteni az 5. feladat táblázatát kulcsszavakkal az olvasott szöveg alapján (7 p). A 6. feladatban egy-egy képről kell egy-egy mondatot alkotni, válaszolva a Mit csinál? kérdésre (6 p). A 7. feladatban főneveket kell hozzárendelni a megfelelő igékhez ( 12 p). A 10. évfolyamon általánosságban elmondható, hogy az 1., az 5. és a 7. azaz a könnyebb lexikai feladatok (bemutatkozás, szövegértés, a főnevek lexikai besorolása) - mentek a legjobban. Mint ahogyan a 9. évfolyamon is, a tizedikeseknek is az igeragozás okozta a legnagyobb gondot. Osztály d 85% 38% 62% 65% 8 42% 8 10.e % 82% 63% 78% 10.f 62% 21% % 47% 7 10.g 77% 41% 6 63% 78% 63% 75% Átlag 76% 38% 67% 68% 81% 54% 78% d 10.e 10.f 10.g Átlag Kelt: Balmazújváros, január 30.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Budai Attila (előadó) Bemeneti mérés - angol (előadás)

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Orbán Róbert (előadó) Bemeneti mérés - természetismeret

Részletesebben

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os

Részletesebben

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz

Részletesebben

Országos kompetencia mérés 2017

Országos kompetencia mérés 2017 Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2016

Idegen nyelvi mérés 2016 Idegen nyelvi mérés 2016 A mérésről: jogszabályi háttér: a 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 9. (7) bekezdése A tanulók nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv

Részletesebben

Beszámoló a évi kompetenciamérésről

Beszámoló a évi kompetenciamérésről Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Beszámoló a 2017. évi kompetenciamérésről Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna Hajdúnánás, 2018. március 26. Matematika 6. évfolyam

Részletesebben

idegen nyelvi mérés 2017

idegen nyelvi mérés 2017 Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Készítette: Ziegler Ursula idegen nyelvi mérés 17 17. május.-án országos szintén került sor az idegen nyelvi mérésre. Nálunk a 6.

Részletesebben

Országos kompetencia-mérés Létszámadatok

Országos kompetencia-mérés Létszámadatok A mérésben résztvevő tanulók száma: Országos kompetencia-mérés. Létszámadatok : 71fő (mérésre jogosult 77 fő), azaz a mérésre jogosultak kb. 8-a részt vett a mérésben. (CSH-index-szel rendelkezik 61 fő)

Részletesebben

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz viszonyítva

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o15/2o16 Az Oktatási Hivatal (OH) második alkalommal a 2o15/2o16-os tanévben szervezett idegen nyelvi

Részletesebben

A évi kompetenciamérés eredményeinek értékelése a FITjelentés

A évi kompetenciamérés eredményeinek értékelése a FITjelentés A 2017. évi kompetenciamérés eredményeinek értékelése a FITjelentés alapján EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003 Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS ÉRTÉKELÉSE Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 206 8. osztály LÉTSZÁMADATOK A kompetenciamérés nem longitudinális mérés, hanem mindig azonos évfolyamon mér..

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2018/19

Idegen nyelvi mérés 2018/19 Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:

Részletesebben

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása 2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása A 2016.évi Országos kompetenciamérésen résztvevő 10 évfolyamos osztályok osztályfőnökei; a könnyebb beazonosíthatóság végett: 10.A: Ányosné

Részletesebben

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI 2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM

Részletesebben

6., 8. és 10. évfolyam matematika eredményei

6., 8. és 10. évfolyam matematika eredményei Melléklet: Mérési eredmények táblázatai Az eredményeket táblázatok formájában jelenítettük meg, hogy segítsük az adatok értelmezését és a pontos értékek megismerését. 6., 8. és 10. évfolyam matematika

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o14/2o15

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o14/2o15 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o14/2o15 Az Oktatási Hivatal (OH) első alkalommal a 2o14/2o15-ös tanévben szervezett idegen nyelvi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016.

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, A HSZC NÁVAY LAJOS SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. ÉVI EREDMÉNYRŐL SZÖVEGÉRTÉS A 2016. évi mérésben szövegértésből tanulóink átlageredménye

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017 Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Országos kompetenciamérés Levelezési cím: H - eredményeinek 4400 Nyíregyháza, Gomba kiértékelése utca

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult

Részletesebben

ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék A diszlexiás gyermekek angol nyelvi készségeinek vizsgálata Kormos Judit és Mikó Anna ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék A kutatás háttere Keveset tudunk arról, miben különbözik a diszlexiás és

Részletesebben

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet A 2017. évi kompetenciamérés eredményei enciakompetenciakompetenciakomp

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 2006 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Az Önök iskolájára vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 10. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 2007.03.19. 7:25:21 1 Standardizált átlagos

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése A 2014. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) Az ábra azt mutatja

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 A hatodik osztályban 26 tanulóból 26 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 0 fő SNI-s, 4 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a OM azonosító: 027445 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2012. Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a OM azonosító: 027445 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Intézményi jelentés. Összefoglalás

FIT-jelentés :: 2011. Intézményi jelentés. Összefoglalás FIT-jelentés :: 2011 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók

Részletesebben

FIT-jelentés :: Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondy utca 41. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondy utca 41. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Összefoglalás Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondy utca 41. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Évfolyam

Részletesebben

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Iskolánkban a 10 évfolyamban mérik a szövegértés és a matematikai logika kompetenciákat. Minden évben azonos korosztályt

Részletesebben

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests) A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,

Részletesebben

Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető

Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Pécs, 2016. május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Intézményi eink: Matematika 6. Matematika 8. Szövegértés 6. Szövegértés 8. Intézmény 1635 (1613;1658) 1702 (1685;1717) 1623 (1600;1650)

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: 035252 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: 035252 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XX. Kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest, Serény utca 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest XX. Kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest, Serény utca 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Összefoglalás Budapest XX. Kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest, Serény utca 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Évfolyam Képzési forma

Részletesebben

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése 2009. március

Részletesebben

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál. Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2010 2011. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

A partneri elégedettség és igény elemzése

A partneri elégedettség és igény elemzése Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola 1097 Budapest, Gyáli út 22. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakiskola Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2012. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016 A hatodik osztályban 13 tanulóból 11 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 2 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola

Hunyadi János Általános Iskola 4 Hunyadi János Általános Iskola Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium Almádi u. 3-5. Telephelye 1148 Budapest, Almádi u. 3-5. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

Az orszá gos kompetenciáme re s kie rte kele se. Berzsenyi Dá niel Gimná zium 1133 Budápest, Ká rpá t utcá ju nius 21.

Az orszá gos kompetenciáme re s kie rte kele se. Berzsenyi Dá niel Gimná zium 1133 Budápest, Ká rpá t utcá ju nius 21. Az orszá gos kompetenciáme re s kie rte kele se Berzsenyi Dá niel Gimná zium 1133 Budápest, Ká rpá t utcá 49 53. 2017. ju nius 21. Hogyan viszonyul a gimnázium/szakgimnázium mérési teljesítménye az országos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai

Részletesebben

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: Általános iskola Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 1142 Budapest,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézménye 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

TERÉZVÁROSI KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS

TERÉZVÁROSI KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS FIT-jelentés :: 2013 Összefoglalás TERÉZVÁROSI KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1064 Budapest, Szondi u. 41. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Évfolyam Képzési

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése

A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály Szövegértés, matematika SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 1 Fit jelentés 2011-es tanév, 6-8. osztály (matematika, szövegértés) A 2011-es mérés

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Aranybika Iskola Alapítvány Aranybika Vendéglátóipari Szakképző Iskola 4025 Debrecen, Széchenyi u. 48. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium Váci Mihály Gimnáziumi Tagintézménye 4440 Tiszavasvári, Hétvezér utca 19. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola VM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7960 Sellye, Zrínyi M. utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés

Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés Országos kompetenciamérés eredményei Kiskulcsosi Általános Iskola 035857 Telephelyi jelentés 6. 8. évfolyam szövegértés Karcag, 2011. április 4. Horváthné Pandur Tünde munkaközösség vezető Kiskulcsosi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2012 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Kisbéri Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Táncsics-Bánki Gimnáziuma, Közpéiskolája és Szakiskolája 2870 Kisbér, Batthyány tér 2. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10.

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola Száraznád Nevelési-Oktatási Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 6726 Szeged, Temesvári krt. 38. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2012 2013. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola 4200 Hajdúszoboszló, Gönczy P. u. 17. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2012. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye 6640 Csongrád,

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 8 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 8 Budapest,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Kisbér Város Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézménye Bánki Donát Szakképző Iskola 2870 Kisbér, Batthyány tér 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. OM azonosító: 035253 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2011. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. OM azonosító: 035253 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből

Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen Általános iskola 8. osztály matematikából és szövegértésből Matematika Szövegértés Iskolánkban Ált. iskolákban Budapesti ált. iskolákban Iskolánkban

Részletesebben

Szövegértés. Borsos Miklós Általános Iskola OM azonosító: Telephelyi jelentés Telephely kódja: 003. Általános iskola, 6.

Szövegértés. Borsos Miklós Általános Iskola OM azonosító: Telephelyi jelentés Telephely kódja: 003. Általános iskola, 6. Országos kompetenciamérés 12 1a Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Az Önök eredményei a városi általános iskolai telephelyek eredményeihez viszonyítva A szignifikánsan jobban,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2012 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakiskola Dunaferr Szakközép- és Szakiskola

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakiskola Dunaferr Szakközép- és Szakiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakiskola Dunaferr Szakközép- és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2013 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1087 Budapest, Szörény u.

Részletesebben

FIT-jelentés :: KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2013 KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2030 Érd, Ercsi u. 8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kós Károly Szakképző Iskola (szakközépiskola) (2030 Érd, Ercsi u. 8.) B 001 - Kós

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2011 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola (szakközépiskola)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kós Károly Szakképző Iskola (szakközépiskola) (2030 Érd, Ercsi u. 8.) B 001 - Kós

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2008 8. évfolyam :: Általános iskola Bajza József Általános Iskola 1046 Budapest, Bajza u. 2. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben