Kedves személye egy versre ihletett: Borzák Balarám Béla : csudálatos Zizi anyó

Átírás

1 Kedves nőbarátom ZiZi (Rokaly Erzsébet) ajándékozott meg e képekkel. Az Ő szenvedélye a harmónia s kedvenc témája a Balaton. Balatoni lány. Itt született, itt él máig is. Mikor vízparton, ha meg-meg áll rögzíti a csodát s barátsággal adja át. Köszönöm Kedves személye egy versre ihletett: Borzák Balarám Béla : csudálatos Zizi anyó egyszer régen nagyon régen szekereken puszta rétben élt sok gyermek melegségben áldozatos szerénységben mitől csudás kérdezhetnék hát csak attól miként hogy élt csudákat tett élet hosszan lény nem kapott tőle rosszat ez a bajra az meg jajra bogyó gyökér nagy sóhajra így serényen élte éltit csudálatos természetit jobbra balra vitte sorsuk ősi népünk családostul járta örök kerek útját őrizgette dicső múltját zúzás marás seb vagy mi baj Zizi anyótól ág kihajt gyógyít testet s lélt mi bajos körötte tér madárdalos volt hogy tájba andalogva egyedül hágott halomra onnan kémlelt szerte széjjel dúdolása szállt a széllel napközben hogy derült világ dalolt madár nyílott virág mindenik csak dolgát tette fi nő leány apró gyermek nem járt tátos oskolába mégis tudós ember lánya jól tudta ő mi jó mi árt nemzetsége nem ért hibát nem vitázott nem csatázott égiekkel parolázott jámbor hittel dédelgetett mosolyával édelgetett apáik a biztont adták jót mutattak legyen nagyság legyen nagyság békességben elrendezett megértésben kit kit abban segítgetett ami néki baja leszen volt ki bús volt ki meg rokkant Zizi anyó máris toppant lassan járt de fürge lépttel figyelmesen ügyeléssel zummogása egyre hangzott egészséget egybetartott ne lázadjon idő úrra ne tévedjen hamis útra ki ki tegye amint sora így élhetünk csak boldogan surran zizzen folyton míg él olybá mint a rabszolga méh sosem fárad sosem henyél innen kapta Zizi nevét csudájára akkor jártak mikor szóval gyógyít lábat tört csontokat összesóhajt bízza egység módját jóra anyácskák meg dédelgették gyermekiket szeretgették gondját vitték a családnak senkit ne érjen a bánat mikor minden nyugságra lel ép a lél és épen a test akkor szalad gyerek haddal rétfüvet gyűjt hűs kazalba nem csak tudja teszi a jót önzetlenül hívja valót segedelmet kap az égtűl isten adta tehetségbűl ott élt csudás Zizi anyó bárki róla csak jót ha szól ő volt minden gondos őre jámboran élt nem pörölve mutat utat s mit hogy kutat oktat süldő huncutokat lásd csak úti füvet öcskös vérző sebet bekötözzön íly csudás lél alig ha él mutat jót és bölcsen beszél aki látja hírnökölje fenn vigyázza mindörökken

2 Az ég ragadja meg tekintetem, a mennyei végtelen. Őszinte színeivel, legyen bármíly borúval, ha takarva is el. Gyakorta azzal vígasztalom magam, hogy a felhők fölött mindig kék az ég és ha a fátyolos borúba olvadt tájat nézem is, a Badacsony lejtőjén visszadereng a verőfény. Az égen és a napsütötte lankán, derül a világ. Elnézően tekintem a hegyre kúszó házakat, ilyen messziről, íly távolságon át, még a szemem is megbocsát. Házcsináló ember vagyok s mégis félek ha a szent tájat emberkéz ragadja meg. Vitázom Veled kedves ZiZi, mikor Te fölvállalod az emberi tájbarontásokat is. Téged nem zavar vasút és a telefon póznák sora, nem bánt huzal és jelzőtábla sem, fakó nádas -most csöndes- lágy ölén. (Igazad van távolról nem is látszanak.) Én, ha választhatok, elkerülöm őket. De ezt Te csented a balatoni tájból s így elfogadom, mert tudom minden képet, tekinteted mentett meg nekünk. Nagyapám Lovason és Felsőörsön volt gulyás. A Balatonra hajtott itatni s a parton tartott delelőt. Úgy 1930 tájékán. Szeretném látni az Ő szemével a balatoni fényt és félhomályt. Tudom az ég s a természet képei időtlenek s most ezekből kaphatjuk ZiZi kis csarnokát. Ha az ég kékjét nézem, elveszik a kerengő homály, ha a hegyet, a verőfény sejtelem. A víztükör, mi a százszínű Balaton, old föl felhőt, tájat, napsugárt. Köszönöm ZiZi, ölel: Balarám 2 2

3 Azt írtam a S lőn béke című képhez; Ha több a kék, és két őselem a levegő és a víz együtt áll, itt a helye a meditációnak. Hát most itt van igazán. Ilyen és ennyi kék már több mint talány. Már csak a feketével lehet túlszárnyalni, míg be nem köszönt a teljes félhomály. Veres az égalja, aligha szél nem lesz szökken agyamba a kedves népi rigmus, de most épp hogy csak selyemborzas a balatoni táj. Várjuk és ne féljük a szelet, ha kíván egy jó futást, hát uzsgyi a déli partra át. Sehol egy égbenyúló felhő, csak lent kúszik, festve látóhatárt s ha még esteledik is, itt az égi derű. Derüljünk mi is csöndesen, örüljünk, hogy ölel a táj, ne keressünk semmi gondot most, csak várjuk békén a félhomályt. Üljünk halkan a partra le, zárjuk ki a távolság zaját, szélcsend, nyugság és orrunkon vízszag árad át. Tegyük félre a szív száz jaját, félre ezer bajt, gondot, acsarkodást. Legyen belül is béke, csak ha pillanatra is, váljunk eggyé a tájjal mi átkarol s ha mi is úgy akarjuk mesés világba visz. Merjük elengedni a sok felnőtt rossz szokást, húzunk újra csíntalan gyermeki ó ruhát s kérdjük nagykorú önmagunktól; - Hová rohansz vén barát? lásd, megadja a választ a táj, a kékellő esti báj, Balaton, Balaton ne dajkálj csalfa lány. Hányszor borul s borul még ezrekig lány haja fiú vállon itt, hány kéz ujjai fonódnak még végtelenbe össze már, mint víznek habjai. Ülj csak társsal, vagy egymagadban hát, hallgasd a csendet jóbarát. Balarám 3 3

4 Víztükrön átringó napsugár, amott meg falkányi szárcsapár, ködbeszőtt leomló messzi táj, itt a part, itt az ág, itt a nád. Sosem tudom mi sül ki abból, ha leülök egy kép mellé s elengedem képzetem. Egy bizonyos senkinek megfelelni nem akarok, csak hagyom, és ez az én bajom, hogy hagyom, képzetem szaladjon körbe s át, messzi táj, mennyi báj. Napsugár, felhőn át, tekint le tóka rád. Bocsásd meg Balaton, hogy tókának szólítok végtelen vízcsodát, mit tengerként hív hazánk. Nekünk Te vagy A Tenger, mert minden part honi táj. Honi a kapzsi kéz ragadta parti sáv, miénk az ág, a nád és megannyi szárcsapár. Miénk, mint testvérünk, miénk, mint szent haza, nem úgy mint birtokunk, mert galád ki elragad centit is önmaga. Ezért kerülöm a rondított tájakat, mert nincs arra bocsánat, bármit is sajátként ember ha elragad. De félre most morgással, félre most bús magány, higgyem hogy másnak is nyugság kell s békevágy. Tudom, hogy ott lapul, csak erővel fojtja el, vágyajzott szenvedély nem csitul idővel. Állj meg hát jóbarát, csodáld e félhomályt, ereszd el képzeted és szaladjon kapzsi vágy. Szaladjon messzi el, keressen más hazát, ez itt mit láthatunk hűs bölcsőnk, ringó ágy. Ringassa szellemünk, ringassa szív dalát, csöndesen magában, akként mint száz csodát. Víztükör napsugár szárcsapár csonka ág hullámzó, ringózó, susogó parti nád. Balarám 4 4

5 Végre zöldben. A természet, természetes zöld színe. Zöldellő Balaton. Termékeny, növekvő, örök-kön fejlődő (néha ha bár vissza is, bízzunk még jobbul is). A zöld a legpihentetőbb szín az emberi szem számára. Gyógyító, nyugtató. (a patikák jele zöld kereszt) Sok ősi kultúrában a zöld a víz színe volt. A zöld serkenti a kreativitást, segíti a koncentrációt, jelentése összekapcsolódott a békével és a biztonsággal, miközben a féltékenység szörnyetege is zöld szemű. A part fölött az égbolt kékellő halvány bíborban. Kék és bíbor? Kék: nyugalom, igazság, biztonság, remény, barátság, komolyság, bölcsesség. Az elégedettség, a harmónia, a lelki szabadság színe. Az ég és a tengerek színe. Segít ellazulni, a lélek felé irányítani a figyelmet. Bíbor: méltóság, magasztosság, titokzatosság, függetlenség. Romantika, emberszeretet, érzékenység. (ha itt most haloványan is) Zöldellő Balaton tükrödet fodrozod fodrozod borzolod nyugságod nemhagyod Zöldellő habjaid elférnek csöndben itt bölcsesség barátság ölelik partjaid Fennhéjáz égurunk bíborban sejteleg meghagyja kékségét reményünk csak lehet Reményünk mindörök komolyság elkísér érzékeny szerelmes ifjonti szeles szél Rója csak útjait szabad szél förgeteg víztükör elenged szabadság csak leszen. Balarám 5 Normal text First level Second level Third level 5

6 Föveny a verőfényben tükrömön habfelhők kékségen átlengők lassítják léptüket megmossák képüket nem part ez nem is víz egyik is másik is olyan e hűs meder mint lélnek léttere fagyos tél fogva tart jégpáncél eltakar fövenyre kikúszva partot vág karommal vidáman derülnek partomra leülnek fecsegnek csacsognak nádasban haboznak lél van itt s túlnan is nem nyugszik kishamis kóborol egyre csak hol fenn hol lenn marad hallgatok hónapszám dermesztő jégpompám örülj hát felhőhad enyhet ad áldott nap képemen pihennek arcomba nevetnek így látják fodraim habfelhők boglyait csapong mint habfelhők tükörben merengők partokon lépdelő fövenyen tekergők nyugságban mélázok partot mos széltáncom víz szalad fövenyre kőpartos peremre feszülő felszínem határos medrivel nem szalad messze el szegélyes fövennyel ringjon csak képemen felhőhad végtelen ringjál míg langy e tér ne várjad tél jegét tükrömön habfelhők kékségen átlengők lassítják léptüket megmossák képüket Balarám 6 6

7 Ez már mese. Olyan kép, mit ember föl nem ér, csak ha fölteszi, festője Legfelsőbb Alkotó. A fénynek ennyi játéka túlhalad földi fantáziát. Kemény e táj, de mégsem bánt. Markáns sötétje kettévág lágyfodrú vízteret. Jobbról ezüsthíd, balról meg sejtelem. mint a festő úgyan nézzed tájat sorsod körzeted elébb közel aztán távol hunyorítva lesve meg részletek bár szépelegnek dédelgetnek kedvesen mégsem igaz nem valóság csak egy parány mi lehet van oly festő aki egyre lendületbűl festi meg képzelet száll képein le nemhogy árnyék vetülne messzelátó gondolkodót nem elégít édelgés tudni mindent ő kívánna kevés neki képzelgés akként nézz csak múltidézőn néha távolságtartón mert ha nézel csak közelbűl az egész nem látható aki merül abba mit ér s nem figyelmez átfogón elvakítja a közelség s amit lát az sem való Balarám 7 7

8 Halk bíbor. Pihenj Nap, aludj Föld, nyugodj le víztükör. Pihenj meg ember s bíz derűs hajnalban. Gyere a partra le akkor is, hajnalon, mikor még az ég komor, s várd meg csendesen -ha kell pokrócba bújva be- a csendes pirkadást. Ha vöröslik ég alja, fordítsd csak arcodat kelet felé, merről érkeztek őseink s jő szakadatlan az ős tiszta, szent tudás. Szemezz csak bátran a nappal, míg korongja föl nem ér, fogadd be hullámait szemtükröd fenekén. Hagyjad, hogy éltetőn áradjon benne szét, teremtő napsugár, át Földanya szűrt légkörén. Most még este jő, de ha itt a parton állsz, pihenj meg jóbarát, szusszanj, ha percre tán. Fékezd meg lépteid s ülj a partra csendesen. Engedd, hogy átjárjon a sok nyugodtság mit tengernyi víztükör, jámbor Nap és ad halványló messzi táj. Látod nem kell sok emberi tákolmány, nem kell nyüzsgés, futás, kesergős nótaszó, megveszett disco-láz. Napközben nehéz elkerülni a sok vitát, verejtéket, hajszolt fáradást, de lásd a Föld is forgandó, hogy lecsitulhasson a sok lárma, ostoba lázadás. Ha most itt elszunnyadnál és egy hosszú pillantás után, nyugatról keletre szegeznéd figyelmed, ugyanazt az erőt kapnád, mit adhat napsugár. Mert ő a forrás, a teremtő s pusztító kegyes Nap, de honunk; Földanyánk, légkörével óv, szűr meg halálos tartományt míg ember ésszel él s meghagyja otthonát. Balarám 8 8

9 Mikor a látóhatáron ég s föld vízi tükör képében összeér, esteledve szél elcsitul, sehol semmi nem ront a tájba, lőn béke. Kékbe, halvány-vörösbe öltözik a tér, tán még az idő is meg-meg áll, míg a felhők lágy futása mutatja fehér pom-ponát. Kék a nyugalom, vörös a szenvedély, kék a biztonság, vörös a feszültség, kék a bölcsesség, míg a vörös a vágy színe. Köztük a fehér a tökéletesség. (Míly talányos is, a fehér szín a tökéletesség, míg a csend a legszebb zene!) Mindez együtt -itt- a kiegyensúlyozás. Ha több a kék, és két őselem a levegő és a víz együtt áll, itt a helye a meditációnak. Több se kell a ma emberének, mint a megnyugvás. A kék a lelki szabadság, mikor nem köt gúzsba a napi fáradtság. Engedjük el testi képünket, ha csak egy pillanatra is, hogy felemelkedhessen a szív, a tisztaság. Itt kezdődik a béke, mit mindenki vágy. Köszönöm ZiZi mit az idő úrtól elcsentél, hogy látva láthassuk a harmóniát. Ne álljon itt több, csak a csend. Balarám S lőn béke