SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
|
|
- Ákos Szőke
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek szinte végleges stabilizálását hozta magával. Az év első hónapjaiban az ezzel kapcsolatos intézkedések ezt a tendenciát erősítették. A kulturális szolgáltatások személyi feltételrendszere az összesen 5 fős létszámmal (beleértve az igazgatási és TIOK-utógondozási részfeladatok személyi feltételét is) kielégítő maradt a térségi elvű szakmai szolgáltatás ellátásához. Az egyéb feladatokat szervezeten belül 1 fő végzi a diáksport-szolgáltatás terén. (A 2007-ben elrendelt létszámleépítés egyetlen esetben meghiúsult, a gyermekbetegség miatt hosszan tartós GYESen lévő munkatársnő státuszát azonban jelenleg sem töltjük be helyettesítő személlyel.) szeptember 1-jétől számunkra a gazdálkodási feladatokat a Wosinsky Mór Megyei Múzeum gazdasági szervezete látja el, amellyel sikerült folyamatos és hatékony munka-kapcsolatot kiépíteni, a szervezet munkatársai 2008 folyamán megszerezték az intézményi tevékenység specialitásaihoz igazodó szükséges ismereteket. A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Közalkalmazotti Szabályzat 2007-es átdolgozását követően 2008 első felében folytatódott és lezárult a kapcsolódó további szabályzatok és dokumentumok módosítása, átdolgozása. Az őszi belső ellenőrzési vizsgálatot követően átvezetésre kerültek a további korrekciók, és az előírásoknak megfelelően (a szükséges hardver beszerzése után) megtörtént a munkatársak számítógépein tárolt adatmennyiségek biztonsági háttérmentése. A fenntartó által szeptember 1-jétől kijelölt tárgyi feltételek és adottságok a korábbinál jóval szűkösebbek lettek, de az intézmény a kezdeteknél tolerálható körülmények között tudta fogadni ügyfeleit, és munkatársai számára biztosította a minimális munkafeltételeket az Önkormányzati Hivatal földszinti 40-es szobájában. Az ennél kedvezőbb elhelyezés pedig szinte az első pillanattól fenntartói szándék volt. Enyhítette a helyzetet már 2008 szeptemberétől, hogy tamási és dombóvári térségi irodáink mellé megnyílt a szekszárdi is, amely a megyeszékhely AGÓRA projektjének részeként a Babits Mihály Művelődési Ház földszintjén (önálló utcai bejárattal) kapott helyet. Itt a két helyiség egyike már nagyobb értekezletek, illetve kisebb oktatások megtartására is alkalmas volt. Az intézményirányítási feladatokat jelentős mértékben megnövelte a TIOK-os HEFOPpályázat dél-dunántúli Pannon Kaptár konzorciumának működtetése három megyés földrajzi méretben. Időben és feladatban is jelentős igénybevételt jelentett a konzorcium elszámolási, beszámolási és utógondozási kötelezettsége as eredményeink és sikereink egyik legnagyobbika, hogy még az első félév végére sikerült az elszámolási korrekciók olyan elvégzése, hogy a második félév vége előtt megtörténhetett a végleges és teljes projektelszámolás, aminek nyomán fenntartónk számára vissza tudtuk utalni a jó másfél éven át előlegezett mintegy 30 millió forintnyi átmeneti előfinanszírozási összeget. Meg tudtuk teremteni munkatársaink számára a tervek szerinti továbbképzések zavartalan feltételét. Igazgatóhelyettesünk megkezdte az év során a meglévő diplomái mellé a felsőfokú közösség-fejlesztői szakirányú közművelődési szakember végzettség megszerzését. Ugyancsak új tanulmányokat kezdett sport-szakjogi ügyintézői képzettség elérésére a diáksport területén tevékenykedő munka-társunk. Utolsó tanévébe léptek továbbá a tanulmányai a közművelődési tanácsosi beosztású kolléganőnknek az egyetemi
2 médiaszakértői szakon. A továbbképzések keretében szerzett többletismeretek részben már hasznosultak is a munkájukban. A gazdálkodás tekintetében is véglegesnek tervezett állapotokat kissé felülírta a 2007-es átszervezések egyes személyi intézkedéseinek 2008-as pénzügyi kihatása, valamint az úgy nevezett prémiuméves programban résztvevő 4 fővel kapcsolatos kifizetési feladat, amely utóbbi hosszabb távon folyamatos lesz. Mindkét típusú pénzügyi feladat esetében a központi költségvetés utólagos finanszírozást biztosít, ami intézményünk támogatási egyenlegét sajátosan félrebillenti. A évi működés során tevékenységünket minden korábbinál tudatosabban a falvak és a kisvárosok felé fordítottuk. Ez érvényes volt azokra a rendezvényekre is, melyek évek óta hagyományosan zajlanak. Így főleg vidéki helyszíneken kerültek megrendezésre a Bogár István emlékére rendezett Cinegemadár Népdaléneklési Verseny valamennyi elődöntője (Várdomb, Kisszékely) és a gála is (Alsónyék), a Liszt Ferenc Kórustalálkozó (Tamási), a Filharmónia Ifjúsági Hangversenysorozat előadásai (Dombóvár, Bonyhád, Bátaszék, Szekszárd, Paks, Madocsa helyette ősztől Tolna, Dunaföldvár, Simontornya, Tamási, Hőgyész, Gyönk), az Ifjú Tudor Tanulmányi Verseny fordulói és előadásai. Az év során komolyzenei, bábszínházi és népművészeti programok tájoltatása is megvalósult. Ezekre összesen 9 településen került sor a Szekszárdi Kamarazenekar, a sióagárdi Fecske Bábcsoport, a Szekszárdi Gitár Zenekar, illetve a Csurgó Zenekar kíséretében a tamási Pántlika Néptáncegyüttes Rügyecske Csoportjának közre-működésével (Pári, Koppányszántó, Báta, Szakály, Dalmand, Kisvejke, Felsőnána, Gyulaj, Sárpilis). A dombóvári múzeummal együttműködve ugyancsak hosszabb útra indult a kaposmenti fehérhímzésekből összeállított népművészeti és ismeretterjesztő kiállítás (Madocsa után Kaposszekcső, Kocsola, Kurd és Szakcs fogadhatta). Folytattuk annak a hagyománynak az erősítését is, hogy kulturális indíttatású ünnepi alkalmakhoz kapcsolt megyei rendezvényekkel is színesítettük helyi programok sorát. A Reneszánsz Év nyitóját is jelentő Magyar Kultúra Napján Dunaföldvár jutott rangos eseményhez. Intézményünk rendezvénysorozattal ünnepelte az Anyanyelvek 8. Nemzetközi Napját is, február 21-én. A három anyanyelven zajló kulturális előadásoknak, könyvbemutatónak célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nyelvek egyenrangúságára és önmagában való értékére (Döbröközön, Tamásiban és Nagymányokon). A művelődés hete tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében ÖRÖMTELI, ÖNFEJLESZTŐ TANULÁS címmel tartott előadást felnőtteknek Egerszegi Andrea tanulásmódszertan-tanár. Kiemelkedő jelentőségű volt a Duna Menti Folklórfesztivál keretében intézményünk főrendezői szerepével bonyolított Falvak Napjai autentikus folklór programsor. A közel egy hetet átfogó fesztivál szervezésébe bekapcsolódott települések: Madocsa, Alsónyék, Nagymányok és Sióagárd hagyományőrző múltjuknak, szervezési gyakorlottságuknak és könnyen motiválható önkénteseiknek köszönhetően hozták a tőlük elvárt minőséget, sajátos vonzerejüknek köszönhetően is több százan látogatták fesztiválprogramjaikat ben a helyi, települési döntéshozatalt és az intézményi, illetve civil tevékenységet is segíteni képes információs tevékenységünk megerősödött. Az adatgyűjtés és adatfeldolgozás, a személyes szakmai kontaktus mellett fontos szerep jutott a nyomtatott és elektronikus anyagoknak. A határidő lejárta előtt részletes adatsort szolgáltattunk a kulturális tárca és a KSH számára. A kulturális statisztikai adatok összesítése után az előző évhez hasonlóan elkészítettünk összehasonlító elemzéseket is. Ennek ismeretében szakmai segítő tevékenységünket tervszerűen tudtuk a hátrányos helyzetű településekre fordítani. A statisztikát előkészítő és
3 feldolgozó tevékenységünk 89 település 246 adatszolgáltató szervezetére, intézményére terjedt ki. A hagyományoknak megfelelően az év végére megjelent a megyei kulturális rendezvénynaptár. Számos aktuális információval bővítettük intézményi honlapunk kulturális oldalait, ahol a kulturális intézet oldalain minden eddiginél gazdagabb, áttekinthetőbb kulturális adatokat és híreket, térségi tájékoztatást kaphatnak a domain látogatói. A két nyári hónap kivételével havonta megjelentettük 12 oldalon plusz színes borítóval, figyelemfelkeltő formában és szerkesztéssel átlag 500 példányban hírlevelünk második évfolyamának tíz számát, és ezek keretében továbbfejlesztettük azt a rovat- és tájékoztató rendet, amellyel megpályáztuk az NKA-nak a kiadásra szóló érdemi támogatását. Terveinknek megfelelően megkezdtük az új Tolna Megyei Kulturális Kézikönyv összeállítását is. Elvégeztük a minden korábbinál bővebb adatgyűjtést a megye valamennyi településén, illetve a begyűjtött adatok rendszerezését. A szerkesztés közben derült rá fény, hogy az NKA csökkentett kiadványozási támogatása nem teszi lehetővé a Hírlevéllel párhuzamosan már 2008-ban a nyomdai kiadást is, ezért a digitális rögzítésre koncentráltunk, és a nyomtatásra is alkalmas települési oldalak folyamatosan kerültek-kerülnek fel a honlapunkra. Az öntevékeny művészeti tevékenységek segítése munkánk fontos részét képezte, a különböző művészeti ágakban a megyében működő előadók, alkotók számára bemutatkozási lehetőségeket biztosítottunk (pl. kórusok), egyes művészeti ágakban biztosítottuk az országos versenyekre történő továbbjutás lehetőségét (pl. népdaléneklés, népzene, bábozás, képző- és iparművészet). Számos szereplőt megmozgató rendezvénysorozatunk voltak a már említett Cinegemadár Népdaléneklési Verseny és Liszt Ferenc Kórustalálkozó, továbbá a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó is. Az alkotó művészeti ágak közül az elmúlt évben a népi tárgyalkotó művészeti, népi iparművészeti terület tevékenységét is segítettük. A minőségi színvonal garantálása és fejlesztése érdekében ez év során is került sor közösen szervezett szakmai zsűriztetés és ahhoz kapcsolódó kiállítás és találkozó bonyolítására. Kiemelkedő esemény volt a Népi Ékszer Konferencia és Kiállítás az év nyarán Szekszárdon. Népművészeink hagyományosan bemutatkoztak a Budai Várban és Pécsett is. Az évet sajátosan meghatározó öntevékeny művészeti rendezvény összességében a XX. Amator Artium Képző- és Iparművészeti Tárlat Tolna megyei kiállítása volt. A hálózati szakmai segítő tevékenységünk fontos eleme volt az ismeretterjesztési területen végzett munkánk. Ennek egyik alapját a már említett Ifjú Tudor Tanulmányi Verseny képezte, mely középiskolások számára szervezett felmenő rendszerű vetélkedő. A két éven átívelő verseny es sorozatának 4. fordulója májusában zárult, a jelenleg folyó es sorozat a tavaszi fordulókat követően pedig ősztől a megye számos településének kulturális és oktatási intézményeiben, népfőiskoláin zajlott-zajlik. Az év folyamán ismeretterjesztő és kultúraközvetítő tevékenységünk sajátos színfoltja lett az NKA-támogatásból megvalósuló Szentkuthy-centenárium 2008-ban megkezdett programsora. A jubileumi rendezvények sorában a budapestiek mellett vidéken talán a legrangosabb programokat mondhatta magáénak Tolna megye. A már említett Filharmónia Ifjúsági Hang-versenysorozat keretében tizenegy helyszínen 36 előadásra került sor, összességében közel fő koncertlátogató fiatal részvételével, akik a közép- és általános iskolás korosztályból kerültek ki. A rendezvények és projektek egy részében az elmúlt évben is megvalósult a regionális együttműködés somogyi és baranyai kollégáinkkal, számos pályázat benyújtásában, nyertes pályázatok esetén a megpályázott program lebonyolításában működtünk együtt. Az év során is sor került a teljes munkatársi gárdákkal való együttes szakmai konzultációra, ezúttal Tolna megye szervezésében Bátaapátiban.
4 Az új területi együttműködési és társulási formák között szakmai tevékenységünk szempontjából jóval nagyobb volt a jelentősége a kistérségeknek ban ezekhez kötődött a pályázatírást segítő, valamint a szakmai elemző munkánk zöme is. Közreműködésünkkel az ötből három kistérségben folytatta a munkáját az úgy nevezett Közkincs Kerekasztal (Bonyhád, Szekszárd, Paks), amelynek fő célja a kistérségben működő közművelődési feladatellátó intézmények és szervezetek együttműködésének erősítése, a hálózatszerűség elősegítése, valamint a közösen hatékonyabban kivitelezhető ellátási formák fejlesztési koncepciójának kidolgozása. Mindhárom esetben szakmai programok tervezésével, információ-gyűjtési és -felhasználási tapasztalatokkal és javaslatokkal, konkrét szakmai tartalommal is részt vettünk a szervezetek munkájában. A kistérségek számára több elemzést, tanulmányt, koncepciót készítettünk, amelyek részben vagy egészben a köz-művelődési és a kapcsolódó humán ellátási területeket érintették. Kiemelkedett a Szekszárd megyei jogú város számára készített Városi kulturális stratégia, amely alapja lett Szekszárd város pályázatának az Európa Kulturális Fővárosa 2010 csatlakozó projektjére. Módszertani szakmai segítségnyújtásunk jegyében megkezdtünk a Bács-Kiskun megyei társintézményünkkel társulva egy KÖZÖSSÉGI KULTURÁLIS STRATÉGIA TOLNA MEGYEI FEJLESZTŐ MŰHELYE létrehozását szolgáló OKJ-s szakember-képzést, valamint ehhez csatlakozó szakmai tevékenységet. Megyénk tizennégy községében élő, dolgozó vagy ott ezt a feladatot felvállaló szakember fogott hozzá, hogy a közösségi kulturális stratégia mibenlétét egy szeptemberben megkezdett tanfolyam keretében ne csak annak elméleti vonatkozásában ismerje meg, hanem az adott településen rögvest gyakorlatban alkalmazva is, az érintett község számára 2009-ben egy olyan alapdokumentumot tegyen le, amelyre fejlesztő pályázatok sora épülhet majd. A kulturális intézményrendszer egészét érintő szervezeti átalakulások az elmúlt években nem kerülték el a közművelődés területét sem. Ezért az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztálya célvizsgálatot rendelt el a megyei közművelődési szakmai tanácsadással és szolgáltatással kapcsolatos feladatellátást érintő változások országos helyzetképének feltárásához. A vizsgálatot Tolna megyében a közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 23/2005. (VIII. 9.) NKÖM rendelet alapján Dombi Ildikó szakértő végezte. Megállapította, hogy az intézmény tevékenysége az évi CXL. törvény 85. -ában, a Közművelődési Koncepcióban, a megyei közművelődési rendeletben előírtakhoz igazodik és jó színvonalú. A térségi gondolkodásban és a hozzá igazodóan kialakított szakmai munkában kuriózumokat is tartalmaz, ezek esetleg más megyék számára is mintaként szolgálhatnak (térségi iroda, közművelődési kapcsolattartó hálózat működtetése, adatbázisok kialakításához létrehozott kérdőívek stb.). Összegezve megállapítható volt, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényben és az évi CXL. törvényben előírt kötelezettségeinek megfelelően gondoskodik a közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás biztosításáról. A feladat ellátására létrehozott Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a napjaink elvárásához igazodó jó színvonalú munkát végez, amely a megyében folyó közművelődési tevékenység szakmaiságának megerősítését, fejlesztését szolgálja. TIOK-utógondozásunk keretében 2008 januárjában, a HEFOP projektek zárásának finisében a Pannon Kaptár TIOK mentorai a szekszárdi Csapó Dániel Középiskolában és a Bezerédj Általános Iskolában láttak el mentori feladatokat összességében 54 órában. Konzorciumi ülésre került sor Dombóváron február 27-én. A tagintézmények vezetői és képviselői áttekintették a projektzárás óta eltelt időszak eseményeit, majd a soron lévő tanév zárásáig elvégzendő teendőket, majd Puskás Aurél az országos projektirányítás részéről a jövőbeni lehetőségekről adott tájékoztatást.
5 Június-július folyamán került sor a konzorcium végső projektértékelésére, valamint az elszámolások záró ellenőrzésére, ezt követően pedig a még előírt korrekciók elvégzésére, amelyek beadása nyomán a második félév elejére az irányító hatóság a projekt maradéktalan teljesítését elismerte és igazolta a végső elszámoláshoz. A TMÁMK 2008 májusában A kompetencia alapú programcsomagok alkalmazása óvodai programcsomag képzést valósított meg Szegeden 11 óvónő részvételével júniusában Az óvoda-iskola átmenet támogatása képzést bonyolítottuk le 19 pedagógus részvételével Hőgyészen. A képzéseket a Pannon Kaptár TIOK képzői tartották. Következő képzésünk A kompetencia alapú programcsomagok alkalmazása óvodai programcsomag című volt, szeptember 29. és október 1. között a Gyermeklánc Óvodában, Szekszárdon. Az OKM Támogatáskezelő Igazgatósága a hamarosan záruló Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program eredményeinek összegzéséhez kutatás formájában értékelést készíttetett a Térségi Iskola és Óvodafejlesztő Központok irányítási, szervezeti rendszeréről. A TMAMK mint a Pannon Kaptár TIOK konzorciumvezető intézménye a közreadott kérdőív kitöltésével, az interjúkérdések megválaszolásával, tapasztalatainak közreadásával járult hozzá az értékelés elkészítéséhez. Menetközben intézményünk elkészítette és továbbította az utógondozás keretében kötelező, a projekt fenntartását adatokkal alátámasztó és igazoló jelentését a megelőző tanévről. És nem utolsósorban 2008 novemberének végéig megérkezett intézményünkhöz a korrigált zárójelentések alapján még kifizethető, hátralévő közel 30 millió forintos visszatartott összeg is. Ennek alapján az általunk vezetett konzorcium gyakorlatilag 100 %-os teljesítést tudott megvalósítani, és befejezte pénzügyi tevékenységét. Intézményünk továbbá a megyei koordinátor központ szerepét tölti be a hátrányos helyzetű tanulók munkaerő-piaci esélyeit javító, pedagógusok foglalkoztatását elősegítő PATRÓNUS regionális munkaerő-piaci programban. A Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ gondozásában 2007-ben 3 éves projekt indult, melynek keretében állás nélküli pedagógusok hátrányos helyzetű fiatalok tanulását, pályaválasztását segítve mentor tanárként lépnek vissza a munka világába. A dél-dunántúli kezdeményezés országosan egyedülálló, mintaértékű program. A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ a program megyei koordinátoraként vesz részt a projektben. Tolna megyéből 18 közoktatási intézmény 11 általános iskola és 7 középiskola 22 mentor tanárral kapcsolódott be pályázat útján a PATRÓNUS programba. A mentor tanárok többségét heti 40 órás foglalkoztatással alkalmazzák az intézmények. A patrónusok munkaidejüknek kb. felét (általában órát) közvetlenül a tanulókkal való foglalkozással töltik. Egy-egy mentor tanár legfeljebb 20 tanulóval dolgozik együtt. A patronált tanulók száma a megyében 400 fő körül mozog. Elvégeztük a teljes diákolimpiai versenyrendszer bonyolítását 17 szakágban (atlétika, atlétikai ügyességi, mezei futás, asztalitenisz, grundbirkózás, játékos sportverseny, kézilabda és amatőr kézilabda, kosárlabda és amatőr kosárlabda, labdarúgás és teremlabdarúgás, röplabda és amatőr röplabda, torna, úszás, valamint szellemi), 6 korcsoportban, fiúk, illetve lányok számára megyei szinten (több, mint 50 különféle döntő rendezésével), illetve az az alatti 6 körzetben (az 5 kistérségben + az elkülönülő megyei jogú városban), valamint az ezek alatti mikrotérségekben, városokban, városkörnyékeken. A versenyrendszerben 2008 Tolna megyei sajátosságai voltak: - 9 országos elődöntő a labdajátékokban (4-4 megye részvételével), - 2 országos döntő: március án Pakson került sor az amatőr kosárlabda V-VI. korcsoportjának országos fiú és leány döntőjére 34 csapat részvételével (ennek megfelelően ez a program az országos versenyrendszer legnagyobb volumenű rendezvényei közé tartozik), majd május én Szekszárdon a leány labdarúgás döntőjére 20 csapat részvételével, - a 200 tanulósnál kisebb úgy nevezett kisiskolák diákolimpiai versenyei (kézilabda lányoknak, labdarúgás fiúknak, atlétika lányoknak, fiúknak),
6 - először szerveztük meg a Mező Ferenc szellemi diákolimpiát az általános iskolai korosztály számára is, - a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett kistérségi projekt keretén belül segítettük jelentős anyagi erő (750 ezer Ft) megpályázását és elnyerését a kistérségi versenyek díjazhatósága érdekében. A Megyei Diáksport Tanács tevékenységéhez, illetve a versenyrendszerhez és rendezvényekhez kapcsolódó valamennyi információt (versenykiírások, jegyző-könyvek, eredmények stb.) az ÁMK honlapján áttekinthető formában napra készen bőséges képanyaggal illusztrálva folyamatosan elérhető formában közzétettük. Elkészítettük a 2007-es sportévkönyv Diáksport fejezetét, ez a kötet egyik legterjedelmesebb ugyancsak gazdagon illusztrált fejezete. Kiadtuk a verseny-naptárt, illetve versenyfüzeteket. Igazgatási-jogi segítséget nyújtottunk igény szerint az iskolai sportkörök, diáksport egyesületek szabályszerű működtetéséhez. Külön is foglalkoznunk kellett azzal a problémával, hogy az oktatási intézmények összevonásai egyes konkrét esetekben (pl. az utódintézmény vagy tagintézményei tekintetében) hogyan érintik a diákolimpiai versenyrendszerben való részvétel folytonosságát. Az év utolsó hónapjában megszerveztük és bonyolítottuk a megyei diáksportélet két nagy hagyományos rendezvényét: 1. a diáksportolók legjobbjainak ünnepélyes díjátadását Szekszárdon (19 sportág 167 tanulója, valamint további 19 csapat népes versenyző kollektívái számára, akik az előző tanév diákolimpiai országos döntőiben a dobogós helyezések egyikét érték el); 2. a Tolna Megyei Diáksport Tanács önkéntes segítőinek jutalmazását Hőgyészen (26 testnevelő tanár számára). Hagyományteremtő szándékkal II. Suli Kupa Horgászversenyt szerveztünk a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségével karöltve (14 csapat csapatonként 1-1 peadgógus és szülő, valamint 2 tanuló részvételével). Közreműködtünk továbbá propagálással, de többször bonyolítási részvétellel is az Asztalitenisz Diák Kupa, a Sakk Diák Kupa, turisztikai találkozók, emléktornák rendezésében. Elkészítettük a statisztikai jelentést a Magyar Diáksport Szövetség számára a diák-olimpiai versenyrendszerben való Tolna megyei részvételről. Jelentős szerepet vállaltunk a megyei sportképzések és továbbképzések bonyolításában is: 1) 9 fő szerzett sikerrel végzettséget a 2007/2008. évi OKJ-s sportoktatói tanfolyamunkon. (A vizsgáztatást s a bizonyítványok kiadását külön megnehezítette, hogy az azzal kapcsolatos jogosítványok érdekes módon átkerültek az Országos Katasztrófavédelmi Központhoz Budapestre.) 2) A tanév elején megtartottuk a testnevelő tanárok tanévnyitó értekezletét. 3) A Testnevelő Tanárok Tolna Megyei Egyesületével közösen két szakmai napot szerveztünk. 4) Regionális és országos szintű részvételt biztosítottunk több alkalommal továbbképzésen, valamint sportfórumon megyénk testnevelői számára (több ízben is a fővárosban, egy alkalommal pedig Gyulán).
7 A gazdálkodás eredményei Intézményünk az eredetileg tervezett tevékenységeken túl az esztendő során jelentős többletfeladatokat is megoldott, részben pályázati támogatás terhére, részben bevételt képző formában. Ezek közül kiemelkedett a Duna Menti Folklórfesztivál keretében bonyolított Tolna megyei falvak napjai, amely önmagában 3 millió forint volumenű volt, és fedezetét a fenntartó ilyen összegű pótelőirányzata biztosította. A többletfeladatokkal, valamint az átnyúló munkaügyi intézkedésekkel, illetve a prémiuméves megoldásokkal kapcsolatos gazdasági-pénzügyi tevékenység következtében intézményünk eredeti költségvetési tervének 46 millió forintos főösszege az év végére meghaladta a 81 és fél millió forintot. A kiadások alakulása Jól számítható kötelezettség volt az állományba tartozók rendszeres és nem rendszeres személyi juttatása. A teljesítés alapjában véve 100 %-os megvalósítást jelentett. Ugyanakkor az abszolút összeg az átszervezett állomány alapján elvárhatóhoz képest jelentősen magasabb lett, amit az erre az időszakra eső felmentések, végkielégítések, illetve ezekhez kapcsolódó egyéb kötelezettségek magyaráznak. A gazdálkodás tekintetében is véglegesnek tervezett állapotokat kissé felülírta a 2007-es átszervezések egyes személyi intézkedéseinek 2008-as pénzügyi kihatása, valamint az úgy nevezett prémiuméves programban résztvevő 4 fővel kapcsolatos kifizetési feladat, amely utóbbi hosszabb távon folyamatos lesz. Mindkét típusú pénzügyi feladat esetében a központi költségvetés utólagos finanszírozást biztosít, ami intézményünk támogatási egyenlegét sajátosan félrebillenti. A külső személyi juttatások tekintetében az eredeti tervtől való eltérést a terven felül vállalt, illetve pótlólagos megbízásból származó feladatok elvégeztetésének költségei magyarázzák (a szolgáltatások szállítói számos esetben nem számlaképesek ). Az előbbi két tényező összegzett hatását figyelembe véve értelemszerű, hogy a 7,2 millió Ftos munkaadói járulék-kiadások arányosan megváltozott teljesülést jelentenek. Az ugyancsak jól kalkulálható dologi kiadások tekintetében viszont már természetes az ismételten mintegy 100 %-os teljesítés mind az intézményi üzemi és fenntartási kiadások többségének tekintetében, a szakmai tevékenységgel összefüggő kiadások eredetihez képesti változásainak magyarázata azonos a külső személyi juttatások alakulásáról leírtakkal. Utóbbiakon belül főleg a vásárolt közszolgáltatásokra, a reprezentációra, valamint a reklámés propaganda-kiadásokra fordítottunk a tervezettnél jelentősebb mértékben többet, amit elsősorban a fesztiválrendezés ráfordításai magyaráznak. Az ÁFA pedig a munkaadói járulékokhoz hasonlóan viselkedve megnövekedett teljesítés mellett arányosan emelkedett összeget mutat. A bevételek alakulása 2008 során nem zárult le az európai uniós támogatású TIOK-pályázat végelszámolása, ennek alapján a központi költségvetés mintegy 30 millió Ft-os támogatás-tartozása a 2008-as esztendőben egyenlítődött ki. Ez tette lehetővé, hogy a tervben rendelkezésre álló 29,6 millió Ft-os fenntartói támogatásból 1,3 millió Ft-tal kevesebbet kellett az intézménynek igénybe vennie, azaz ilyen mértékben alulfinanszírozásra került sor. A költségvetési bevételi főösszeg 64,4 millió Ft-os tervezett mértékéhez képesti 43,8 millió Ft-os tény a kiadási eredményekkel egybevetve feladatokkal terhelt maradvány képződését is alátámasztja (0,6 millió Ft mértékben).
8 Különféle pályázatok keretében 3,25 millió forintos többletforrásra tettünk szert, ezen belül európai pályázatunk nem volt. Nagyrészt az átszervezéssel kapcsolatos központi visszatérítések, kisrészt a fenntartó által adott évközi többletfeladatok pótlólag biztosított fedezete emelte meg jelentősen az eredetileg 38 és fél millió forintosra tervezett költségvetési támogatásunkat közel 20 millió forinttal. Másfelől saját működési bevételi tervünket a biztonsággal előirányozható 7 és fél millió forintos összeg helyett részben jelentős (mintegy 4 millió forintnyi) pályázati források elnyerése, részben előre nem tervezett feladatok többletteljesítése révén közel háromszoros (21,5 millió forintos) mértékben realizáltuk. Összességében A Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a 2008-as gazdálkodási évében biztonságos gazdálkodási tevékenységet folytathatott, amelynek alapjai a jogelődhöz képesti elszámolás nehézségei ellenére jól tervezhetőek voltak. Ezek alapján a végrehajtás a fenntartót váratlan többlettámogatással vagy előre nem várt gazdasági eseménnyel nem terhelte. Kialakultak azok a tényszámok, amelyek révén a 2009-es év költségvetési tervezése teljes egészében számítható előzményekre alapul. A mérlegnek a prémiuméves elszámolás figyelembevételével való véglegesítése nyomán rendelkezésre áll olyan mérvű maradvány, amely a 2009-es esztendőre áthúzódó, de már előzetes bevételekkel rendelkező áthúzódó feladatok szükséges fedezetét biztosítani fogja, és így a szabályszerű pályázati elszámolások biztosítottak. Szekszárdon, február 25-én Dr. Say István igazgató
TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA SZEKSZÁRD
1 TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA SZEKSZÁRD Közművelődési Szolgáltató Intézet (és Diáksport Iroda) 2010. ÉVI MUNKATERV SZEKSZÁRD, 2010. JANUÁR 2 I. TERÜLETI MÓDSZERTANI ÉS HÁLÓZATGONDOZÓ
RészletesebbenE L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 775/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a Baranyai PedagógiaiSzakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások
RészletesebbenBOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT
2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 12.. SZÁM www..ttmamk..hu Valamennyi kedves együttműködő vagy közreműködésüket igénybe vevő partnerüknek BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT kívánnak a TMÁMK munkatársai
RészletesebbenTMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN
TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. 2010. szeptember 27-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2010. I. féléves szakmai munkájáról
RészletesebbenKözkincs kerekasztalok Tolna megyében
102 HEFNER ERIKA HEFNER ERIKA Közkincs kerekasztalok Tolna megyében A Közkincs pályázat fogalma már elterjedt a köztudatban, hiszen már a harmadik kiíráson vagyunk túl. Új fogalom teremt kohéziót az önkormányzatok
RészletesebbenMagyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Hungarian Institute for Culture and Art
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Hungarian Institute for Culture and Art Költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2008. 1. Feladatkör, tevékenység 1.1 Az intézmény neve: Magyar
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2010. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységének átfogó
RészletesebbenRákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (VII. 03.) a 12/2004. (IV. 30.) a 15/2009. (IX. 04.), a 16/2009. (IX. 29.), és a 16/2012. (IV. 27.), önkormányzati rendeletével módosított
RészletesebbenNógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése
Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése A Nógrád Megye Önkormányzata honlapjának gondozásával összefüggő feladatokról szóló, 2/2003. számú Rendelkezés
RészletesebbenHajdúvitéz Rendezvényszervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Hajdúvitéz Rendezvényszervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Közművelődési tevékenységek ellátásáról szóló 2015. évi pénzügyi és szakmai beszámoló Tartalom Összefoglaló... 3 Bevételek és
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére
27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának
RészletesebbenKözhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről Az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok Egyesülete (továbbiakban MKE) az egyesületekről szóló 1989. évi II. törvény értelmében
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Működési
RészletesebbenDÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS 7. számú napirendi pont Tájékoztató a TÁMOP 1.1.1., 1.1.2. és 1.1.3. programokról Előterjesztő: Szőke István szakmai igazgató Tájékoztató
Részletesebben5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-i rendes ülésére
5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2011. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
RészletesebbenVIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása
A VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 2009. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 1 A Legfőbb Ügyészség irányítása alá az 5 fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség
RészletesebbenBizottsága Szakbizottság
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 14916-3/2012. Tárgy: Az önkormányzat 2012. évi költségvetése Melléklet: Határozatok 1 db rendelet-tervezet Készítette: Közgazdasági Iroda
Részletesebben2. számú előterjesztés Egyszerű többség
2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő, Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvári
RészletesebbenAz önkormányzat és költségvetési szervei 2010. évi gazdálkodás zárszámadásának tárgyában
Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgarmester@nagykallo.hu Ügyiratszám: 3316-3/2011.közp. Ügyintéző:
RészletesebbenA TANÉV SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSAI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNEK INTÉZMÉNYFENNTARTÓKNAK
A TANÉV SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSAI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNEK INTÉZMÉNYFENNTARTÓKNAK 2006 / 2007. TANÉV HEPOP 3.1.2. Térségi Iskola- és Óvodafejlesztő Központ Konzorcium vezető intézmény Az Európai Unió által
RészletesebbenXI. Önkormányzati Minisztérium fejezet. 2008. évi költségvetésének. végrehajtása
A XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet költségvetésének végrehajtása Budapest, 2009. június hó Az Önkormányzati Minisztérium fejezet webcíme: http://www.otm.gov.hu/ A Magyar Köztársaság költségvetéséről
RészletesebbenHelyi Esélyegyenlőségi Program. Dombóvár Város Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Dombóvár Város Önkormányzata 2013-2018 Készítette: Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal Közreműködtek: Tigerné Schuller Piroska Zsók Rita Felülvizsgálatot elvégezte: Vincellérné
RészletesebbenA Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára
Schréder Építőipari és Kereskedelmi Kft. A Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára Építőipari Ágazati
RészletesebbenBeszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről
Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,
RészletesebbenNaprakészség TIOK kompetenciafejlesztés az egyházi iskolákban HEFOP/2004/3.1.2
Naprakészség TIOK kompetenciafejlesztés az egyházi iskolákban HEFOP/2004/3.1.2 A pályázati program célkitűzése Az egész életen át tartó tanulás elterjesztése biztosítja a tudásalapú társadalom és gazdaság
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7
RészletesebbenÚjra Dolgozni Tolnában Egyesület 7100. Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/511-950, Fax: 74/511-950 E-mail: dolgozz@udte.
Beszámoló 2015 évről A dolgozó ember különös mértékben hasonlóvá lesz Istenhez! Amikor az élő és élettelentermészetet, a szerves és szervetlen anyagot óvja, irányítja, alakítja, amikor gondolatokat szül
RészletesebbenX. fejezet 12. cím: Nemzeti Sporthivatal
X. fejezet 12. cím: Nemzeti Sporthivatal A Kormány az egészséges, mozgásgazdag életmód mind szélesebb társadalmi rétegek számára történő elterjesztése, a sportolási lehetőségek bővítése, korszerű létesítmények
RészletesebbenMunkahelyteremtés az Ormánság fejlődéséért
Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkahelyteremtés az Ormánság fejlődéséért munkaerő-piaci program PROGRAMTERV PÉCS, 2011. Tartalom Tartalom... 2 Projektkezdeményezés... 3 1.1. A projekt
RészletesebbenCSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG
CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG CSONGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2013. március 26. Tartalomjegyzék I. A Csongrád megyei szakképzés-fejlesztési koncepció célja 3 II. Helyzetelemzés
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4
Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6
RészletesebbenISBN: 978-963-235-348-7 9 789632 353487 Elôzetes adatok KSH_kiadvanysorozat_kotet_1_borito_vonalkoddal.indd 1 2012.03.21. 9:57
Elôzetes adatok Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 1. Előzetes adatok Budapest, 2012 Központi Statisztikai Hivatal, 2012 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-348-7 Készült a Központi
RészletesebbenKatolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése
Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége Közgyűlése Budapest, 2015. november 28. Tisztelt Közgyűlés! Bevezetés A KIDS 1993 óta szervezi a katolikus iskolák diáksport versenyeit. Olyan sajátos közeget és
Részletesebben1. Cím: Miniszterelnöki Hivatal
A "Miniszterelnökség" fejezet a miniszterelnök munkáját, a kormány testületi működését szolgáló előirányzatokat, továbbá egyes, a kormányzati feladatok ellátását segítő szervezetek költségvetését tartalmazza.
RészletesebbenINGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.
INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:
RészletesebbenDOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2011. szeptember 12. VII. évfolyam 10. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...26. oldal. Szerződések...72.
DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2011. szeptember 12. VII. évfolyam 10. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...26. oldal 36/2011. (IX. 12.) rendelet a temetőkről és temetkezés rendjéről szóló 25/2001. (VI.
RészletesebbenBUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ
BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Budapest, 2016. május 24. Kunzer Ferenc elnök TARTALOMJEGYZÉK 1. SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE... 3 1.1 Sportolási lehetőségek és a szakosztályok
RészletesebbenA Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről Előadó:
RészletesebbenA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ A minőségirányítási program végrehajtásának
RészletesebbenTANODA TÍPUSÚ PROGRAMOK Polyacskó Orsolya
TANODA TÍPUSÚ PROGRAMOK Polyacskó Orsolya 1. A folyamatmodell elemei: a probléma felvetése, elemzése; a megoldási javaslatok kidolgozásának alapjai és folyamata; a megvalósítás, monitoring/ellenőrzés;
RészletesebbenTata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/1999.(V. 5.) sz. rendelete. 2014. július 1-től
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/1999.(V. 5.) sz. rendelete 2014. július 1-től Tata város közművelődési feladatairól A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek
RészletesebbenMAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági
RészletesebbenBESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Missziója A jogállam az emberi méltóság egyetemes értékén alapul. A humanizmus és
RészletesebbenZöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről
Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük
RészletesebbenHÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről
HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
RészletesebbenTisztelt Képviselő-testület!
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi
RészletesebbenJ e l e n t é s. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) működésének legfontosabb jellemzői
J e l e n t é s az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának iránymutatása alapján készítette OSZK - Könyvtári Intézet Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály 2014. 07. 28. A Könyvtárellátási
RészletesebbenTERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA
TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2005-2010 TARTALOM 1. Bevezető... 3. oldal 2. Az ifjúsági korosztály Dunaújvárosban... 5. oldal 3. Az önkormányzat ifjúsági
RészletesebbenA Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. EGY MEGÚJULÓ KÖNYVTÁR A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2008...3 I. HELYZETELEMZÉS...3 SWOT analízis...3 II. ELÉRENDŐ
RészletesebbenHírmondó. 2007. február
Hírmondó A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVELŐDÉSI, TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS SPORT INTÉZET JOGUTÓDJA A VERSEGHY FERENC MEGYEI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI INTÉZET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 143/ 2006. (XII.
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A Szegedi Tudományegyetem 2013-as Esélyegyenlőségi Tervéről
BESZÁMOLÓ A Szegedi Tudományegyetem 2013-as Esélyegyenlőségi Tervéről 2014 Utolsó módosítás ideje: 2014. 03. 11. I. Hallgatói Esélyegyenlőségi Bizottság Beszámolója 1.rész Az alábbiakban rendre kitérünk
Részletesebben20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS
20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS Hegyalja Fesztivál 2013. június 27. csütörtök 16.00 óra I. 20 éves az NKA programsorozat ismertetése A Nemzeti Kulturális Alap
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről
TÁJÉKOZTATÓ a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. november 24. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 Oktatási,
RészletesebbenÖSSZESÍTŐ ADATLAP. Közhasznú alapítvány. A kérelmező szervezet székhelye: 5 6 0 0 Békéscsaba (irányítószám, helység)
Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület Békéscsabai
RészletesebbenA PÉCS-BARANYAI KERESKEDLMI ÉS IPARKAMARA KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2010. ÉVRE
A PÉCS-BARANYAI KERESKEDLMI ÉS IPARKAMARA KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2010. ÉVRE A PBKIK, mint köztestület és kiemelten közhasznú szervezet Közhasznúsági fokozat: kiemelten közhasznú szervezet Megszerzésének
RészletesebbenNAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült akmop-6.2.1/k-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
RészletesebbenEgy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Egy újabb lépés elôre A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre 1 A kiadvány az Európai Unió támogatásával,
RészletesebbenGyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március
Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék
Részletesebben132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kulturális koncepciója A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához,
TÁJÉKOZTATÓ Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól
RészletesebbenJÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Projekt azonosító: DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002
JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Projekt azonosító: DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁNOSHALMA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 Készült: Belügyminisztérium megbízásából Projekt azonosító:
RészletesebbenA pápai Jókai Mór Művelődési Központ TUDÁS-HÁLÓ projektjének bemutatása
A pápai TUDÁS HÁLÓ projekt 65 A pápai Jókai Mór Művelődési Központ TUDÁS-HÁLÓ projektjének bemutatása 1. Intézményünk a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 2004/3.5.4. A felnőttképzés hozzáférésének
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1
Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
RészletesebbenPOLGÁRMESTERE 2309 Lórév, Dundity A. u. 43. Telefon/fax: 24/482-544
L Ó R É V K Ö Z S É G POLGÁRMESTERE 2309 Lórév, Dundity A. u. 43. Telefon/fax: 24/482-544 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 50/A. (4) bekezdés alapján a helyi önkormányzati képviselők
RészletesebbenJavaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Pályázat címe, a támogatandó tevékenység
Összes elosztható keret: 1.100.000.- Elnyerhető támogatás mértéke: 20.000. - 120.000.- Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Sorszám 1. 2. 3. Iktatószám 209/2015. 210/2015. 211/2015.
RészletesebbenKiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi beszámolójához
Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat
RészletesebbenÉves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt.
Éves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt. Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt Számunkra minden feladat ígéret. Igéret, hogy mindíg ott leszünk, ahol szükség van ránk. Ígéret, hogy erősek
RészletesebbenAlap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
II/1. számú melléklet Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alap megnevezése: Munkaerőpiaci Alap Alap
RészletesebbenA FEJEZET BEMUTATÁSA... 4 ÖSSZEFOGALÁS A FEJEZET HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ ELŐIRÁNYZATOK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSÉRŐL...
Tartalomjegyzék A FEJEZET BEMUTATÁSA... 4 ÖSSZEFOGALÁS A FEJEZET HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ ELŐIRÁNYZATOK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSÉRŐL... 5 Nemzeti Fejlesztési Terv... 5 Új Magyarország Fejlesztési Terv... 7 ISPA/Kohéziós
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának háromnegyedéves
RészletesebbenJegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat a Kulturális és Oktatási Bizottság 2015.04.21-én megtartott rendes nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvből 4. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Múzeum 2015. évi munkatervének
RészletesebbenA Nemzeti Művelődési Intézet területi feladatellátó tevékenysége
A Nemzeti Művelődési Intézet területi feladatellátó tevékenysége Előadó: Kiss Gábor Boldizsár Nemzeti Művelődési Intézet Szakmai Módszertani Főosztály főosztályvezető Nemzeti Művelődési Intézet 1011 Budapest,
RészletesebbenPályázati figyelő 2010. december
i figyelő Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot kiíró NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium i Felhívása Műemléki
RészletesebbenSzakmai program 2014-2020
Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ Agóra Intézmény Szakmai program 2014-2020 Készítette: Cserpes Attila Tartalom Alapvetés... 4 Az Agóra Intézmény célcsoportja... 4 Ifjúsági korosztály (15-20 éves
RészletesebbenBeszámoló. Tárgy: Sásd Város Önkormányzata gazdasági programjának teljesítése és a képviselőtestület ciklus munkájának értékelése
1 Sásd Város Polgármesterétől Beszámoló Sásd Város Képviselőtestülete 2010. augusztus 31. napján tartandó ülésére. Tárgy: Sásd Város Önkormányzata gazdasági programjának teljesítése és a képviselőtestület
Részletesebbenféltíz Közösségi szenvedélyek, szenvedélyes közösségek 2006. május 29-30. Balatonkenese Szekció-előadások Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dél Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DREKEF)...
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város GAZDASÁGI
Szeged Megyei Jogú Város GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011 2014 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ...4 II. SZEGED HELYZETE A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓHOZ VISZONYÍTVA...5 II.1. Múlt...5 II.2. Jelen...5 II.2.1. Dél-alföldi régió
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére
21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepciója
RészletesebbenA Békés Megyei Kormányhivatal. Szeghalmi Járási Hivatal. Járási Munkaügyi Kirendeltségének
Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége A Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének 2014. évi tevékenységei, feladatai
RészletesebbenSzári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév
Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév 1. Működési feltételek rendkívüli események 2013. szeptember 1-jén életbe
RészletesebbenBORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2013. MÁRCIUS Jóváhagyta: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság... Bihall Tamás elnök
Részletesebben9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV
K AP UV ÁR V ÁR O S I Ö NK O R MÁN YZ AT K ÉP V ISE LŐ-T EST ÜL ET É NE K E G ÉS ZS ÉG ÜG YI É S O KT AT ÁS I B IZ O T T S ÁG A 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 04-6186-11/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. november
RészletesebbenKORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
RészletesebbenIV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK 1. sz. melléklet 2. sz. melléklet: 2/a. sz. melléklet: 2/b. sz. melléklet: 1. sz. függelék: 2.sz. függelék: 3. sz.
TARTALOMJEGYZÉK Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendelet-tervezetének
RészletesebbenBONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat
BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA I. kötet: Megalapozó vizsgálat Projekt azonosító: DDOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Dél Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban
RészletesebbenTapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete. a helyi közművelődésről
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 43/2007. (XII. 21.) Kt. rendelete a helyi közművelődésről Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
RészletesebbenTiszaújváros Önkormányzatának. közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata
melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata 2011 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 1. A KÖZOKTATÁS
RészletesebbenBalatonrendes Község Önkormányzata Képviselő testületének 9/2008. (VI.26.) Kt. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról.
Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő testületének 9/2008. (VI.26.) Kt. számú rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonrendes Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi
RészletesebbenBeszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól
Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától
RészletesebbenK i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. december 04-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
257/2008.(XII.04.)HÖ sz. határozat megtárgyalta és elfogadta a polgármester tájékoztatóját a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről a szóbeli
RészletesebbenA csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
RészletesebbenA Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról. Helyzetelemzés
Mottó: Hagyomány és megújulás A közösségekre épített kulturális stratégia A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról Tárgyi feltételek: Helyzetelemzés Az elmúlt évben
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...
RészletesebbenXXVI. Szociális és. Munkaügyi Minisztérium. fejezet. 2008. évi költségvetésének. végrehajtása. Budapest, 2009. május hó
A XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet költségvetésének végrehajtása Budapest, 2009. május hó Tartalomjegyzék 1 Az SZMM gazdálkodására vonatkozó általános információk... 3 1.1 Az SZMM szervezeti
RészletesebbenStatisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...
Részletesebben