TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK!"

Átírás

1 1 TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR SÁNDOR, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A BELÜGYI SZEMLE ÁLTAL KIÍRT PÁLYÁZAT ALKALMÁBÓL ELISMERÉSEKET ADOMÁNYOZ. A 2010-ben meghirdetett belügyminisztériumi tudományos pályázatra A számítástechnikai alkalmazások térhódítása és hatása a bűnügyi technika fejlődésére címmel benyújtott pályaművével elért megosztott fődíjáért miniszteri elismerő oklevelet adományoz Bozó Csaba r. alezredes úrnak, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-technikai Osztály vezetőjének és Déri Attila r. alezredes úrnak, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Elemző-értékelő Osztály kiemelt főnyomozójának Rendőri jelenlét a reagáló képesség javítását célzó szervezeti és működési feltételek tükrében címmel benyújtott pályaművével elért I. helyezéséért Ferencz Róbert r. őrnagy úrnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság, Nyíregyháza Városi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály vezetőjének

2 2 A taktika, mint lehetséges megoldás címmel benyújtott pályaművével elért II. helyezéséért Kátai Rafael r. őrnagy úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Osztály, kiemelt főnyomozójának Az együttműködés megújulásának kutatása a bűnmegelőzés területén címmel benyújtott pályaművével elért III. helyezéséért Szabó Csaba r. hadnagy úrnak, a Soproni Rendőrkapitányság, Igazgatásrendészeti Osztály, fegyver és engedélyügyi előadójának A térfigyelő rendszerek helye és szerepe a közbiztonság javításában címmel benyújtott pályaművével elért megosztott különdíjáért Papp Péter r. ezredes úrnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának és Dr. Osztoics Zoltán r. alezredes úrnak, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság, Elemző-értékelő Osztály vezetőjének A kognitív interjú alkalmazásának lehetőségei a rendőri kihallgatásokban címmel elismerő oklevelet adományoz Pauli-Csap Kingának, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatójának és Pásztor Attila úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-technikai Osztály pszichológusának A számítógépes bűnelemzés a bűnügyi nyilvántartások felhasználásában címmel Gergely György r. alezredes úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, Elemző-értékelő Osztály kiemelt főnyomozójának

3 3 A blöff fogalma, szerepe, alkalmazhatósága, különös tekintettel a rendőri kihallgatásokra és a büntetőeljárásra címmel Szíjártó Eszternek, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatójának és Pásztor Attila úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-technikai Osztály pszichológusának A büntetőeljárások elhúzódásának okai és annak következményei címmel Dr. Jójárt Líviának, Dr. Kamenszky Petrának és Dr. Révész Andreának, a Szegedi Rendőrkapitányság, Vizsgálati Osztály, Vagyonvédelmi Alosztály ügyintézőinek Egyes bírósági határozatok befolyása a nyomozó hatóság eljárására címmel Dr. Jagodics Ivett Csillának, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság, Humánigazgatási Szolgálat, Személyügyi Osztály ügyintézőjének, Dr. Margit Ágotának és Dr. Hajnal Eszter Máriának, a Szegedi Rendőrkapitányság, Vizsgálati Osztály, Gazdaságvédelmi Alosztály ügyintézőinek, valamint Lókiné Dr. Hajdú Zita asszonynak, a Szegedi Rendőrkapitányság, Vizsgálati Osztály, Vagyonvédelmi Alosztály ügyintézőjének A szakértői összeférhetetlenségről címmel Dr. Petrétei Dávid r. főhadnagy úrnak, a Pécsi Városi Rendőrkapitányság, Helyszínelő és Akció Osztály főnyomozójának Gondolatok a bűnügyi helyszínelő képzéshez címmel Kreitz Zsuzsanna r. alezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi- Technikai Osztály kiemelt főreferensének és Csatai Tamás r. százados úrnak, az Országos Rendőr-főkapitányság, Oktatási Igazgatóság főtanárának

4 4 A számítógépes bűnelemzés és a bűnügyi nyilvántartások címmel benyújtott pályaművéért Mészáros Dénes úrnak, az ORFK Gazdasági Főigazgatóság, Baranya Megyei Gazdasági Osztály, Információtechnológiai Csoport hírforgalmazójának A titkos felderítés hatékonysága és törvényessége címmel benyújtott pályaművéért Dr. Bejczi Alexának, a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség munkatársának Bűnügyi reagálás, elsődleges intézkedések a Pécsi Rendőrkapitányságon címmel Dr. Szenti Péter r. őrnagy úrnak, a Pécsi Rendőrkapitányság, Helyszínelő és Akció Osztály osztályvezető helyettesének A Robotzsaru integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer és a Kriminalisztikai Archiváló Rendszer kapcsolatáról, a fejlesztés irányairól, lehetőségeiről címmel Dankó Diánának, a Rendőrtiszti Főiskola végzős hallgatójának A személyi bizonyítás változó lehetőségei címmel Rab Gábor Zoltánné r. hadnagynak, a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozójának A személyi bizonyítás nehézségei egy fegyveres rablás nyomozásában címmel Töreki Attila r. őrnagy úrnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Osztály, Rablási Alosztály vezetőjének

5 5 Mission impossible? - avagy küldetés lehetetlen? A RobotZsaru rendszer fejlesztési javaslata, az intézkedés és kényszerintézkedés alatt állók nyilvántartásának létrehozására, a közterületi rendőri munka támogatására címmel Dr. Farkas Tibor r. őrnagy úrnak, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, Bűnügyi- Felderítő Osztálykiemelt főelőadójának Rendőrségi közreműködés a katasztrófavédelmi feladatokban és a védekezésben címmel Dr. Nagy Tamás r. hadnagy úrnak és Balog János Tamás r. őrnagy úrnak az ORFK Humánigazgatási Szolgálat, Egészségügyi és Pszichológiai Osztály kiemelt főreferenseinek A nemzetközi bűnügyi együttműködés lehetőségeinek kiszélesítése a magyarromán határszakaszon címmel Nagy Csaba r. őrnagy úrnak, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatal, Titkársági Alosztály vezetőjének Az ügyeletesek és a járőrök kommunikációja, avagy a foglalkozási kultúra és a kulturált foglalkozás összefüggéseinek vizsgálata valamint Az okmányellenőrzés, mint a rendőri munka alapja és minimuma címmel benyújtott pályaműveiért Dr. Varga Norbert r. őrnagy úrnak, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság, Rendészeti Igazgatóság, Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály, Idegenrendészeti Alosztály kiemelt főreferensének Pécs-kelet közbiztonsági program címmel Dr. Cserép Attila ny. r. ezredes úrnak

6 6 A bűnmegelőzés helyi feladatai teljesítése folyamán a bűnügyi és a közbiztonsági szolgálatok, valamint a civil szervezetek együttműködésének javításában címmel Dr. Rádi Norbert r. alezredes úrnak, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetőjének A kistelepülések közbiztonságának javítása a térfigyelő kamerák alkalmazásával címmel Dr. Molnár József r. alezredes úrnak, a Nagykanizsai Városi Rendőrkapitányság vezetőjének A rendőrség közreműködése katasztrófavédelmi feladatokban, a védekezésben küszöbszint alatti, valamint küszöbszint feletti események bekövetkezése esetén címmel Ragányi György r. alezredes úrnak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság védelmi kiemelt főelőadójának A balesetmegelőzést szolgáló közúti közlekedés-ellenőrzési módszerek fejlesztése címmel Nagy János r. őrnagy úrnak, a Szentesi Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének és Kaczur Erika közlekedési szakoktatónak Roboco(r)ps címmel Lipics László r. őrnagy úrnak, a Kőszegi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi, Közlekedésrendészeti és Határrendészeti Osztály, Határrendészeti Alosztály vezetőjének A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés helye a büntetőeljárás rendszerében címmel Dr. Nyeste Péter r. őrnagy úrnak, a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi és Gazdaságvédelmi Tanszék tanárának

7 7 Gondolatok a titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés (újra)szabályozásához címmel Dr. Gyurcsó Juditnak, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársának Sorozatgyilkosságok Csongrád megyében címmel Szekeres Tibor r. alezredes úrnak, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Osztály vezetőjének Javaslat a közbiztonsági szolgáltatások és a bűnüldözés hatékonyságának fejlesztésére címmel Dr. Veres Gáborné asszonynak, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Ellenőrzési Szolgálat főelőadójának és Dr. Veres Gábor egyetemi tanárnak Rendőrök képzése Magyarországon az emberkereskedelem és a prostitúció elleni fellépés, valamint az áldozatoknak való segítségnyújtás terén címmel Matolcsi Andreának, a Magyarországi Női Alapítvány projekt koordinátorának és Balogh Lídiának, a Magyarországi Női Alapítvány programvezetőjének Szeretik-e a rendőrök a külföldieket avagy idegenellenesség kutatás a Rendőrségnél címmel Görbe Attiláné Dr. Zán Krisztina r. alezredes asszonynak, a BM Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet kiemelt főelőadójának A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program rendőri biztosítása címmel Dr. Gaál Gyula r. alezredes úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Szolgálat vezetőjének és Dr. Hautzinger Zoltán r. alezredes úrnak, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztály vezetőjének

8 8 Az értelmi fogyatékosok és a bűnözés címmel Sallai Melindának, a Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona munkatársának A "section control" (átlagsebesség mérés) magyarországi alkalmazásának lehetőségei címmel Bayer László úrnak, Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat munkatársának, Dallos Éva ny. r. alezredes asszonynak és Pausz Ferenc úrnak, a GRSP Magyarország Egyesület munkatársának A rendőrségi ügyeletesek képzésének megújítása címmel benyújtott pályaművéért Dr. Molnár Katalin asszonynak, a Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszék főiskolai docensének A nyomozás akadálypályája címmel Dr. Bárkányi József r. őrnagy úrnak, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály, Korrupciós Bűnözés Elleni Alosztály vezetőjének A pénzmosás elleni küzdelem a nemzetközi, az európai uniós jog, valamint a magyar szabályozás tükrében címmel Dr. Nagy Henriett r hadnagynak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság Hivatal főelőadójának A gazdasági bűnözés, egyes gazdasági bűncselekmények és ezek üldözése a magyar társadalomban címmel Dr. Frank Antal r. őrnagy úrnak, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetőjének

9 9 A Trabant és a Mitsubishi találkozása, avagy egy közlekedési baleset kálváriája címmel Dr. Horváth Sándor Ágoston ny. r. ezredes úrnak. MINISZTER ÚR, AZ ISMERTETÉST BEFEJEZTEM!

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI Tudományos konferencia a veszélyes anyagokról a belügyminisztériumban november 6 7-én Veszélyes és mérgező anyagok felderítésének, semlegesítésének és a következmények felszámolásának egészségügyi és katasztrófavédelmi

Részletesebben

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 1 Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a téli rendkívüli időjárási viszonyok során végzett kiemelkedő munkája

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁRÁNAK HATÁROZATA VALAMINT A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK PARANCSA ELISMERÉSEK

Részletesebben

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Lengyel Attila ezredes 43-3100 76-581-607 (30)-959-3640

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: A társadalmi és a természeti változások környezeti hatásaiból adódó

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak V. Országos Fórumára

M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak V. Országos Fórumára M E G H Í V Ó A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak V. Országos Fórumára A rendezvény időpontja: 2013. november 21. 10.00-16.00. A rendezvény helyszíne:

Részletesebben

BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye

BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye BM OKF 2014. évi pontszerző bajnokságának terepfutó versenye A bajnokság során női 4000 m kategóriában egyéni versenyben 6. helyezést ért el: AGÓCS LAURA A bajnokság során női 3000 m kategóriában egyéni

Részletesebben

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XII.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XII. PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XII. Pécs 2011 PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XII. TANULMÁNYOK RENDÉSZETI KUTATÁSOK A RENDVÉDELEM FEJLESZTÉSE CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál

Részletesebben

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség 2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK URAK, ELNÖK ÚR, TÁBORNOK ASSZONY ÉS URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM,

Részletesebben

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere

Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 1 Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere fıtanácsosi címet adományozott Vietórisz Ágnes tőzoltó alezredesnek,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak VI. Országos Fórumára

M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak VI. Országos Fórumára M E G H Í V Ó A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak VI. Országos Fórumára A rendezvény időpontja: 2014. november 20. 10.00-16.30 A rendezvény helyszíne:

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/B. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy éves összevont ellenőrzési terv alapján összevont ellenőrzést

Részletesebben

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM 2007/43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 3513 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2008. július 7 11. Megjelenik minden héten. XI. évfolyam, 2008/28. szám TARTALOM I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek Személyügyi

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (4) Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám 2. Faragó Róbert, Safranyik

Részletesebben

A RENDÉSZETI ÁGAZAT DOKTORANDUSZAINAK VI. ORSZÁGOS FÓRUMA 2014. NOVEMBER 20. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR. 1.

A RENDÉSZETI ÁGAZAT DOKTORANDUSZAINAK VI. ORSZÁGOS FÓRUMA 2014. NOVEMBER 20. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR. 1. 1. szekció Helyszín: Főépület A terem Szekcióvezető: Dr. Hautzinger Zoltán PhD, egyetemi docens 11,10-11,30 Lőrincz Aranka Az állampolgárság megítélése az állampolgári hűség megsértése esetén 11,30-11,50

Részletesebben

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK 1 358 Bartha Gergely DKSI-Freeriderz Felnőtt 01:36:55.994 2 444 Pocsai Balázs Debreceni Sportcentrum Felnőtt 01:36:58.084 3 316 Kiss Attila DKSI-Freeriderz Master 01:36:58.932

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül elıléptette soron kívül

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül elıléptette soron kívül 1 Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül elıléptette soron kívül tőzoltó zászlóssá Huszár Béla tőzoltó fıtörzsırmestert, a Gyıri Hivatásos Tőzoltó-parancsnokság

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

LEKTORAINK (2015/5/3)

LEKTORAINK (2015/5/3) LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó TISZTSÉGVISELŐK 3. melléklet Bráz György polgármester Dr. Fülöp György alpolgármester Csikász Gábor alpolgármester Dr. Molnár Tamás jegyző Csikászné Gyöngyösi Szilvia aljegyző 102. Kováts-Szalontai Beáta

Részletesebben

Kitüntetések március 15-e alkalmából

Kitüntetések március 15-e alkalmából Nemzeti ünnepünk alkalmából számos egészségügyi szakember vehetett át magas szintű állami elismerést. Gratulálunk dr. Bitvai Katalinnak és dr. Kizman Antalnak Pro Sanitate-díjukhoz! A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere

Részletesebben

Tevékenység. Balczáné Fehér Anasztázia Főzés Buka Mihályné Főzés Zsigmond Éva Főzés

Tevékenység. Balczáné Fehér Anasztázia Főzés Buka Mihályné Főzés Zsigmond Éva Főzés Személy Tevékenység Mihu Jánosné Főzés Balczáné Fehér Anasztázia Főzés Buka Mihályné Főzés Zsigmond Éva Főzés Pásztor Jánosné Főzés Tóth Andrásné Főzés Pásztor Rita Főzés Szabó Valéria Főzés Mazula László

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége

Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi Október 23-i kitüntetési ünnepsége Budapest, 2014. október 21. (kedd) 11.00 óra FM Darányi Ignác Terem Dr. Fazekas Sándor miniszter úr az 1956-os Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

CUBE TISZA-TÓ KÖR 65KM 2014

CUBE TISZA-TÓ KÖR 65KM 2014 FÉRFI ABSZOLÚT EREDMÉNYEK 1 416 Hován Róbert Master (1974) 01:46:53.7 2 329 Matyasovszki Kristóf U19 (1998) 01:46:53.7 3 353 Trabach Norbert Felnőtt (1993) 01:46:54.0 4 370 Kertész Kevin U19 (2000) 01:46:54.0

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. október 8 12. Meg je le nik minden héten. X. évfolyam, 2007/41. szám FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt elõ

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2015. 01. 28. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

FŐZDE 41 14146/5 CSATLÓSNÉ PUSZTAI FŐZDE 58 14023/2 CSENGERI ISTVÁN FŐZDE 60 14022/3 CZETŐ CSABA FŐZDE 23 14137/6

FŐZDE 41 14146/5 CSATLÓSNÉ PUSZTAI FŐZDE 58 14023/2 CSENGERI ISTVÁN FŐZDE 60 14022/3 CZETŐ CSABA FŐZDE 23 14137/6 Név Utca Hrsz ANTAL FENYŐ 51 14252/3 ANTAL PÁLNÉ FENYŐ 49 14252/4 BAKSA TIBOR ERZSÉBET FENYŐ 65 14249/2 BALOGH ZSIGMONDNÉ FENYŐ 31 14257 BARABÁS ANDRÁS FENYŐ 19 14262 BRÉDA MÁRIA FENYŐ 64 14067/1 CSENGERI

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2010. évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2010. évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Győr 2010 1 1/2010. (02.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Tanácsa a

Részletesebben

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12-14. Flamingó Wellness Hotel**** Balatonfüred PROGRAM RÉSZLETES PROGRAM

Részletesebben

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1.

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. 1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. Balázs Ildikó Algay Ferenc Ödönné Kovács Ferencné Salló Dorottya 2. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség:

Részletesebben

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)

V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) 1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák

Részletesebben

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen

Részletesebben

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések Új bv. kódex A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény megszületésével először szabályozza legmagasabb szintű jogszabály

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2015. évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2015. évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2015. évi határozatai Győr 2015 1/2015. (02.18.) SZ. HATÁROZAT személyére (Dr. Szunyogh László, Venesz Norbert) tett javaslatot egyhangúlag

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA. 2011. április 08. S z e g e d

A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA. 2011. április 08. S z e g e d A BM 2010/2011. TANÉVI ORSZÁGOS TANINTÉZETI TEREPFUTÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2011. április 08. S z e g e d S z e g e d i R e n d é s z e t i S z a k k ö z é p i s k o l a Telefon: +36 62 559 577; +36

Részletesebben

MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ. rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához

MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ. rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához 1 MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához 10371-12 Csapatszolgálati feladatok modul Összefüggő gyakorlat 10372-12 Járőri feladatok modul Név:

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13.

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13. Országos versenyeredmények 2009/20 megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Közgazdaságtan Nemzetközi Kenguru Matematikai Gordiusz Matematika

Részletesebben

A 2015. évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája

A 2015. évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája A 2015. évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája Sorszám Pályázat azonosító száma Kedvezményezett neve Kedvezményezett székhelye 1 6539 Gyula Város Önkormányzata Gyula 2

Részletesebben

A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye

A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye A 2012. évi Magyar Honvédség-szintű sportbajnokságok csapatversenyének összesített eredménye A mezei futóbajnokságon Magyar Honvédség bajnoka címet szerzett: Kenyó Ferenc őrmester, az MH vitéz Szurmay

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint 9 / 1. oldal Dr. Fazekas Sándor miniszter sandor.fazekas@fm.gov.hu +36 (1) 7953721 Miniszteri Kabinet Miniszteri Kabinet Gulyás Andrea kabinetfőnök andrea.gulyas@fm.gov.hu +36 (1) 7952087 Miniszteri Kabinet

Részletesebben

Felvételi eredmények 2014-2015. tanév

Felvételi eredmények 2014-2015. tanév Tanuló neve Felvételt nyert Helység Iskola típusa Szak Ágazat, csoport Antal Regina Kisújszállás szakközépiskola* kögz.ágazat Bakos Dávid Márk Kunhegyes szakiskola* húsipari termékgyártó Balla Dávid Károly

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2016. 01. 15. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató Főigazgatósági Tájékoztató SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató A Főigazgatósági Tájékoztató RTF formátumban letölthető a JGYTF

Részletesebben

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Állam- és Jogtudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Elõadások száma I-III. helyezés Egyéb 1 BCE KIK Budapest 2 3 1 2 8 1 2 2 DE ÁJK Debrecen 1 2 2 1 2 1 3 1

Részletesebben

O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és

Részletesebben

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve 2011. augusztus 20. 10:00 óra Szarvas Polgármesteri Hivatali Strand A verseny célja: ápolása Helye: Ideje: Rendezője: Az ünnephez kapcsolódó sportági

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6.

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. helyezett Név Osztály Verseny ág (szint) Eredmény Felkészítő tanár Tallósi

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú. a BM szervezeti és vezetői változásairól. Budapest, október 19-én.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM M ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú. a BM szervezeti és vezetői változásairól. Budapest, október 19-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG IV/I. CSOP O R T F Ő N Ö K S É G SZIGORÚAN TITKOS! Szám: 12-387/4/1981. A BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Debrecen, Kálvin tér 16. 518-500 Porta 18501 (516-800, 516-900, 11852, 11814) Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM... 1 Rektori Hivatal... 3 Doktori

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. 71/2007. (V. 31.) Kgy. számú határozat Tárgy: A megyei önkormányzat fenntartásában működő közművelődési

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Cím (székhely): Levelezési cím: Cím: (kirendeltség) 3390 Füzesabony Rákóczi út 48. 3391 Füzesabony Pf. 6 3388 Poroszló, Fő út 6., 3355 Kápolna, Kossuth

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27.

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. ELŐZETES PROGRAM Holisztikus belgyógyászati gondolkodás multidiszciplináris

Részletesebben

Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolai Kar

Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolai Kar Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolai Kar Ünnepélyes megnyitó Budapest, VIII. Népszínház u. 8. P. 10. előadóterem 2004. november 11. 14 30 Szekció ülések Budapest, VIII. Népszínház u.8. 2004. november 11.

Részletesebben

SZERZŐINK (2015/5/3)

SZERZŐINK (2015/5/3) SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi

Részletesebben

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program 2013. szeptember 12., csütörtök 8:00 Regisztráció 10:00-10:15 Rubin terem Megnyitó Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke 10:15-12:30 Egészségpolitikai

Részletesebben

TEXTUÁRIUM AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET 2007 2014-ES ÉVFOLYAMAIHOZ

TEXTUÁRIUM AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET 2007 2014-ES ÉVFOLYAMAIHOZ TEXTUÁRIUM AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET 2007 2014-ES ÉVFOLYAMAIHOZ A -gal jelölt igeszakaszok nem kijelölt perikópák; kazuáliák, gyermek- és ifjúsági istentiszteletek textusai. 1,9 Suszter Szabolcs 11/3 528. 1,5c

Részletesebben

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3.

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. Bacskai Katalin 3010069 Gyógytorna-fizioterápia 4. Bagi Attila

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 9. évfolyam 1. Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2. Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg Forgács Ferencné 3. Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós

Részletesebben

LIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÁRA: 1050 Ft 2008. április 11. Személyi rész. Kormányrendelet. Miniszteri rendeletek

LIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÁRA: 1050 Ft 2008. április 11. Személyi rész. Kormányrendelet. Miniszteri rendeletek LIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÁRA: 1050 Ft 2008. április 11. T A R T A L O M S z á m T á r g y Oldal Személyi rész 2008. március 15-e alkalmából állami kitüntetésben, szakmai díjban és elismerésben részesülõk

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/

I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/ Kiemelt I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/ 6. osztály: Tóth Jenő Szeged, Táltos Tehetséggondozó Ált. Isk. tanára: Dáni Eszter Vass Máté Szeged, Arany János Ált. Isk. tanára: Hajdú Erika

Részletesebben

SHIMANO TISZA-TÓ MARATON 135KM 2014

SHIMANO TISZA-TÓ MARATON 135KM 2014 FÉRFI ABSZOLÚT EREDMÉNYEK 1 139 Balogh Lajos Sólyom Team SE Master (1967) 03:40:01.0 2 181 Pályi Csaba DKSI-Freeriderz Felnőtt (1990) 03:40:01.0 3 116 Arany Gábor Cube Balaton Team Felnőtt (1976) 03:41:52.3

Részletesebben

A verseny neve Induló tanulók Szaktanár Eredmény Curie Kémia Emlékverseny. Irinyi János Kémiaverseny. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny.

A verseny neve Induló tanulók Szaktanár Eredmény Curie Kémia Emlékverseny. Irinyi János Kémiaverseny. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny. A verseny neve Induló tanulók Szaktanár Eredmény Curie Kémia Emlékverseny 3 részes levelezői 9. évfolyam Varga Zoltán Fierpasz Ferenc Csanálosi Anada Isztin Ferenc Irinyi János Kémiaverseny Curie Környezetvédelmi

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK NYILVÁNTARTÁSA

A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK NYILVÁNTARTÁSA A MAGYARORSZÁGI LEVÉLTÁRAK NYILVÁNTARTÁSA Az 1995. évi LXVI. törvény 17. -a (2) bekezdésének c) pontja és a 10/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet 3. -a alapján. A változás-jelentések alapján készült aktuális

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT Név Megpályázott lakás 1. Aranyi Tamásné Vászonfehérítő u. 1. I/5. 2. Aranyosi Tiborné Vászonfehérítő u. 1.

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Történelem 2009. március 7. Dél-Alföld Baksa Tamás Péter 84,0 7 2 Göndöcs Benedek Középiskola, és ai Fekete Rita 0,0 133

Részletesebben

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors

össz Bagi Csilla 2004 4 (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17,59 100 gyors Abosiné Vera 1997 4 (40-44) 1957 Sopron 1:32,45 100 gyors Abosiné Vera 1998 4 (40-44) 1957 Sopron 38,42 50 gyors Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977 Bp. delfinek 1:20,10 100 pill Alexi Anna 2004 1 (25-29) 1977

Részletesebben

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984)

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984) Terjedelem: 23 doboz (2,76 ifm) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984) 1. sz. példány elhelyezés: III. raktár 22/B/1-4 1. doboz

Részletesebben

Ajánlott Diplomamunka címek és témakörök (témavezető tanszékenként). Bevándorlási és állampolgársági Tanszék

Ajánlott Diplomamunka címek és témakörök (témavezető tanszékenként). Bevándorlási és állampolgársági Tanszék Ajánlott Diplomamunka címek és témakörök (témavezető tanszékenként). Bevándorlási és állampolgársági Tanszék 1. Migráció és emberi jogok 2. Migrációs politikák, menekültügyi rendszerek 3. A migráció szabályozásának

Részletesebben

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Dr. Darvas Béla, a Központi Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törzshivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törzshivatala Kormánymegbízott Széles Sándor kormánymegbízott 96/50-72-04 1. em. Kormánymegbízott titkársága Majorné Várszegi Andrea 96/50-72-04 1. em. Fax 96/50-72-25 1. em. kormanyhivatal@gyorkozig.hu Főigazgató dr.

Részletesebben

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest 5.25km - Férfi eredmények 1 753 Ryan Sparks 18:30 2 750 Peter Schurch 18:30 3 720 Vanó Imre 18:48 4 743 Rázsó Viktor 20:10 5 523 Dely Kristóf 22:09 6 604 Lengyel Zoltán 22:51 7 620 Mongyi Ferenc 24:21

Részletesebben

2. oldal Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése próbaidő alatt Tóth László, dr. Kereskényi Dávid, Szirbik Miklós, Csuták Máté; közös megegyezéss

2. oldal Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése próbaidő alatt Tóth László, dr. Kereskényi Dávid, Szirbik Miklós, Csuták Máté; közös megegyezéss 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2016/40. számában A Miniszterelnökség 2016. júniusi személyügyi hírei Kormánytisztviselő kinevezése A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Esztergályos

Részletesebben

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGED díj, közgyógyellátás, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság) ügyében a Szegedi Járási Hivatalnál 6724 Szeged, Huszár u. 1. szám alatt az alábbi ügyintézők fogadják a tisztelt ügyfeleket:

Részletesebben

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján Kecskemét Tiszaalpári mintaterület Gátér Földrészlet: 38 db Terület összesen: 271,9207 Ha Aranykorona összesen: 4494,97 A.K. Helyrajzi szám érd.tipus

Részletesebben

Munkacsoporti Megbeszélések 2016.

Munkacsoporti Megbeszélések 2016. Munkacsoporti Megbeszélések 2016. Helyszín: Aesculap Akadémia, 1115 Budapest, Halmi út 20-22. Időpontok: 2016. január 27. 10.00 valamint 2016. január 27. 14.00 Tisztelt Bizottsági Tagok, Együttműködő Szakmai

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 35. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 35. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 35. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. július 19., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 23/2013. (VII. 19.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 6192 22/2013. (VII. 19.) KIM

Részletesebben

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán rektori megbízási okiratot adott át:

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán rektori megbízási okiratot adott át: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán rektori megbízási okiratot adott át: Dr. Angelus Iván, a Budapest Kortárstánc Főiskola rektora, Dr. Jandala Csilla, az Edutus Főiskola

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át.

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. 1 2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. SEMMELWEIS-DÍJAT adományoz: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye betegellátásának

Részletesebben

(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax)

(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax) A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT Orosháza, 2014. november 14. 1 2014. ÉVI SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ OROSHÁZA, 2014. 11. 14. II. KORCSOPORT

Részletesebben

Név Cím Helyrajzi szám Tender terv Kiviteli terv

Név Cím Helyrajzi szám Tender terv Kiviteli terv Csongor u. Utca Vezetékjel Név Cím Helyrajzi szám Tender terv Kiviteli terv 2-1-0 - Csongor u. 0321/20 0321/20 0321/20 - Csongor u. 0321/189 0321/189 0321/189 Palicz Jánosné Csongor u. 68. 0321/18 0321/18

Részletesebben

András MAGYARORSZÁGÉRT. Bóta János LEHET MÁS A POLITIKA Nyilvántartásba 2010.09.03. MAGYARORSZÁGÉRT véve. Fidesz - Magyar Polgári MAGYARORSZÁGÉRT

András MAGYARORSZÁGÉRT. Bóta János LEHET MÁS A POLITIKA Nyilvántartásba 2010.09.03. MAGYARORSZÁGÉRT véve. Fidesz - Magyar Polgári MAGYARORSZÁGÉRT Szolnok Megyei Jogú Város Polgármester jelöltek Iváncsik Imre Nagy Gyula Szalay Ferenc 01. számú választókerület Bóta János LEHET MÁS A POLITIKA Koczka Béla MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁS Mészáros András Dr.

Részletesebben