1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat:

Átírás

1 1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: Ez a kancsal fény már a lélekben készülődő robbanás felé utal, annak közelségét jelzi (Kiss Ferenc) Mutassa be az öntudatlan lázadás gesztusát Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében! 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: Azokat az írókat, akik a»valóságot festik«- olcsó szóval- realistáknak, naturalistáknak nevezik. Sokan szentül meg vannak győződve. hogy ezek a valóságot egyszerűen»lefestik«; vagy kodakjukkal fényképet készítenek róla, aztán becikkelyezik könyveikbe. (Kosztolányi Dezső) Értelmezze az alábbi idézetet a Barbárok című elbeszéléssel összefüggésben! 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat: Mit fejez ki Don Quijote? Elsősorban hitet: valami örök és megingathatatlan igazságba vetett hitet; ez az igazság kívül van az egyes emberen, nem hódítható meg egykönnyen, szolgálatot és áldozatot követel de állandó szolgálattal, teljes áldozattal megközelíthető. Don Quijote teljes odaadással szolgálja ideálját, kész érte minden nélkülözést vállalni, akár életét is feláldozni; életét csak annyira értékeli, amennyiben eszközül szolgál az eszmény megtestesítéséhez, az igazság és az igazságosság meghonosításához e földön. Azt mondják erre: ezt az ideált megbomlott képzelete a lovagregények fantasztikus világából merítette; egyetértünk és ebben rejlik Don Quijote komikus oldala; de az ideál maga azért érintetlen tisztaságban tündököl. Don Quijote szégyenletesnek érezné, hogy magáért éljen, magával törődjék. Kívül él önmagán (ha szabad így kifejeznem), másokért él, embertársaiért, a rossz kiirtásáért, azért, hogy szembeszálljon az ellenséges erőkkel varázslókkal, óriásokkal, vagyis az emberiség elnyomóival. Nyoma sincsen benne önzésnek, nem törődik önmagával, merő önfeláldozás mérjük fel ezt a szót! és hisz, hisz, rendületlenül, fenntartás nélkül. Ezért rettenthetetlen és türelmes, beéri a legszűkösebb táplálékkal, szegényes ruházattal, mit sem törődik az effélével. Szíve alázatos, lelke nagy és bátor; megható jámborsága nem korlátozza szabadságát; a hiúság idegen tőle, de nem kételkedik önmagában, elhivatottságában, még testi erejében sem; akarata hajthatatlan. Állandóan egyazon célra tör, s ez némiképp egyhangúvá teszi gondolatait, szellemét pedig egyoldalúvá; keveset tud, de nem is kell sokat tudnia; tudja, mi a dolga, miért él e földön, és ez a legfőbb tudás. Néha végképp tébolyultnak tűnik fel, mert a kétségtelen, anyagszerű valóság eltűnik szeme elől, lelkesedése tüzében elolvad, mint a viasz (eleven móroknak nézi a fabábokat, lovagoknak a birkákat); máskor korlátoltnak látszik, mert nincs meg benne sem a könnyű együttérzés, sem a könnyű élvezet képessége: valójában, mint a hosszú életű fa, mély gyökereket eresztett a talajba, nem képes meggyőződését megváltoztatni, nem tud gyorsan átváltani egyik tárgyról a másikra; erkölcsi és jellemszilárdsága (mert figyeljük meg, hogy ez a hóbortos, kóbor lovag a világ legjellemesebb élőlénye!) különös erővel, fenséggel ruházza fel beszédét, okoskodásait, egész alakját a megalázó és komikus helyzetek ellenére, amelyekbe szakadatlanul belekerül Don Quijote lelkesen szolgálja az eszmét, s ezért egész lényét beragyogja az eszme sugárzása. [ ] Don Quijote [ ] szegény, szinte koldus, nincstelen és családtalan, magános és öreg, önként vállalja magára, hogy kiirtja a rosszat és a földön mindenütt megvédelmezi az elnyomottakat akkor is, ha semmi köze hozzájuk. mit számít, hogy első kísérlete, hogy az ártatlant megszabadítsa sanyargatójától, utóbb kétszeres bajként hull vissza ártatlan fejére? [...] (Arra

2 a jelenetre gondolunk, melyben Don Quijote megmenti a kisbojtárt gazdája ütlegeitől, de a paraszt a lovag eltávozása után tízszeres hévvel náspángolja el a szegény fiút.) Mit számít az, hogy Don Quijote kártékony óriásoknak nézi a hasznos szélmalmokat, s velük folytat hiú harcot E kalandok komikus hüvelye ne térítse el pillantásunkat a bennük rejlő mélyebb értelemtől. Aki, mielőtt feláldozza magát, előbb számítani, mérlegelni kezdi tette következményeit, esetleges hasznát, az már aligha képes az önfeláldozásra. [ ] ( ) Don Quijote Dulcineát szereti, egy nem létező nőt, s kész meghalni érte emlékezzünk csak szavaira, mikor legyőzötten, porba sújtva így szól legyőzőjéhez, aki már kopjáját emeli rá: Döfd át szívemet, lovag, de gyengeségem ne kisebbítse Dulcineám hírnevét; haló poraimban is állítom, nincs nála szebb hölgy a világon. Szerelme tiszta, eszményi olyannyira eszményített, hogy nem is gyanítja, hogy szerelme tárgya voltaképp nem létezik; olyannyira tiszta, hogy amikor az igazi Dulcinea durva, lompos parasztlány képében megjelenik előtte, nem hisz a tulajdon szemének, és azt tartja, gonosz varázsló változtatta el szíve hölgyét. [ ] érzékiségnek nyoma sincsen Don Quijotéban, ábrándjai bűntelenek és szemérmesek, lelke mélyén aligha reménykedik benne, hogy a végén egyesül Dulcineájával sőt alighanem retteg ettől az egyesüléstől! [ ] [ ] Don Quijote halála kimondhatatlanul megindítja lelkünket. halála órájában mindenki előtt világossá válik e nagyszerű alak teljes jelentősége. Amikor volt fegyverhordozója vigasztalni akarja, s azzal biztatja, nemsokára ismét együtt indulnak új lovagi kalandokra, a haldokló ekképpen válaszol: nem, mindez örökre elmúlt én nem Don Quijote de la Mancha vagyok többé, hanem Alonso Quijano, akit ennek előtte tisztességes életemért jónak szoktak nevezni Alonso el Bueno. Bámulatos kijelentés; e név említése itt először és utoljára megrendíti az olvasót. Igen, ennek a szónak megvan a maga jelentősége a halál színe előtt. minden elmúlik, minden tovatűnik, rang, hatalom, lángelme, minden porrá leszen. [ ] (Turgenyev) Mutassa be, milyen közös és milyen eltérő vonásokat fedez fel Pongrácz István és Don Quijote között? Milyen közös és eltérő vonásokat fedez fel kettejük mániája között? 4. Szabó Lőrinc Feladat: Szabó Lőrinc a költészet keresztútján áll. (...) Költői teljesítményét leírhatjuk úgy is, mint olyan konok és következetes alkotóét, aki állandó igazságra törekvésévei az egy Igazság létezését kérdőjelezi meg... Ám ugyanezt az életművet leírhatjuk úgy is, mint olyan reménytelen alkotóét, aki az egy Igazság széthullásának tudatosodásakor az Egy igazságának védelmét vállalja magára, vívva a személyiség szabadságharcát... Reprezentálhatja-é jobban őnála ezt a századot bárki is?" (Kabdebó Lóránt) Mutassa be, milyen világtapasztalatokat és társadalmi kérdéseket fogalmaz meg Szabó Lőrinc Te meg a világ című kötetében! 5. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem Feladat: Humorban nem ismerek tréfát. (Karinthy Frigyes) Mutassa be a komikum fajtáinak megjelenését Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művében!

3 6. Vajda János tájleíró lírája Feladat: Szerencsétlen időben született; ő volt Magyarországon az utolsó romantikus s az első modern, mikor a romantika már idejét múlta, s a modernségnek még nem jött el az ideje. (Ignotus) Az idézet és saját ismeretei alapján mutassa be Vajda János tájlírájának jellegzetességeit a Nádas tavon című versén keresztül! 7. Az orosz realizmus (Gogol: A köpönyeg) Feladat: Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk ki. (Dosztojevszkij) Magyarázza meg a groteszk fogalmát, és mutassa be, hogyan jelenik meg Gogol A köpönyeg című művében! 8. Madách Imre: Az ember tragédiája Feladat: Madách lírikus alkat, de nem lírai tehetség. Az impulzusok nála többnyire nem a képi, hanem a gondolati szférát célozzák meg, s azon keresztültörve formálódnak. Ezért a drámai költemény az ő alkotói tehetségének megfelelő műfaj. (Schéda Mária) Jellemezze Az ember tragédiája műfaját, mutassa be az alkotás szerkezetét! 9. Irodalom és zene kapcsolata Feladat: A témái, a rímei, a fordulatai olyanok, hogy Schumann, Schubert vagy Brahmsféle recipék szerint ezek a versek daloknak ki nem készíthetők, és mégis kívánják a muzsikát, izgatják a zeneszerzőt. Hogy miért, annak magyarázata igen egyszerű. A versek hangulata különös és egyszersmind mély, intenzív. Valamennyinek speciális érzésvilága van, amely, hogy így mondjam, az érzelmi szférának csak egy-egy aránylag kis területére vonatkozik, de itt azután fenékig fölkavarja a talajt. (Csáth Géza Ady Endréről) Ady Endre Párizsban járt az ősz című verse alapján mutassa be, milyen kapcsolatban áll a zene és az irodalom! Válaszában térjen ki az ókori előzményekre és a megzenésített versek modern megjelenésére is! 10. Kávéházi kultúra és irodalom kapcsolata Feladat: Kosztolányi Dezső verse és saját ismeretei alapján mutassa be a 20. század elejei Budapest kávéházi kultúráját! New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem, hadd nyissam ki az ajtód, leülni még szabad tán, csak mint a koldusnak, aki pihen a padkán, s megnézni, mi maradt belőlem és körültem. E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak, meginnék asztalomnál egy langyos, esti kávét, és mint hívő keresztény, elmondanék egy ávét, múltán az ifjúságnak s múltán a régi láznak. Barátaimról és egy isteni merésű, vad költőről, aki itt ült vörös ajakkal meggyszínű mellényben, szuroksötét hajakkal, melyekbe szikrázott és recsegett a fésű. Itt ültünk boldogan, s haragos szavainkban bombák aludtak és egy új kor lelke éledt, mi rongyos éhesek, lovagjai az éjnek, mint boldog gyilkosok, mint gyilkosok oly ifjan. Mert boldog gyilkosok az óra gyilkolói, kiknek talentumot egy isteni kegy osztott,

4 s tétlenül nézik a zöld kávéházi posztót, melyen fehéren futnak a billiárd golyói. És boldogok voltunk, mikor a nap lehajlott, itt a sivár zajban szárnyat kapott a lelkünk, és drága nők felé egy-egy verset tereltünk, a füstből, a fényből egy ártatlan galambot. Virradtig vártunk itt, s istennél szabadabban mentünk ki hajnaltájt az elhagyott utakra, egészséges fogunk a zúzmarát harapta, fürödtünk álmosan a gőzfürdői habban, kopott kabátunkon a fagy csillaga feslett, és a Dohány-utcán rosszarcú szeretőkkel, mint rózsaszínü rózsák, lassan ringtak a nők el: éreztük életünk s a sötét Budapestet. Áldott cigány-időm, áldott elektromosság, mely mostan is hullasz, heves fényt szaporázva, ingmellemen inog, remeg egy régi pászma, de sugaraid arcom csak fanyalogva mossák. Merengek tétován e fáradt-fényü fürdőn, szemét közt turkálok, nem csitult bánatommal, emlékeket vetek föl megmozduló botommal, s nézem a tükrökön meggyérült, régi fürtöm. Szentelt tanyája te szivemnek és szavamnak, mely álmokat adtál s nem ismert drága mámort, a forradalmas ár békült medrén aláfolyt, s most csöndes újra már a párna és a pamlag. A harcos áll csak itt, ki magát meg nem adja, keresem a barátot, ki gyakran itt marasztalt, megkoppintom félénken a poharat, az asztalt s a szívem, szívem is, hogy régi-e a hangja. Mit járok erre még? Azok már mind alusznak, kik álmosak voltak és valaha egy széken nyugodtak, kisdedek az isten kebelében, és már víz is jutott a szomjas Tantalusnak. Árvábban ballagok ki, mint az az éji árús, ki bádogbékát és csörgőt tesz asztalunkra, s éjfél után bolyong unottan és korán-bús arcára könny esik, mert már mindenki unja.

5