MINERVA minőségi érdekérvényesítés a Magyar Waldorf Szövetségben, TÁMOP / HATÁROK KORLÁTOK NÉLKÜL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MINERVA minőségi érdekérvényesítés a Magyar Waldorf Szövetségben, TÁMOP 251-07/1-2008-0101 HATÁROK KORLÁTOK NÉLKÜL"

Átírás

1 MINERVA minőségi érdekérvényesítés a Magyar Waldorf Szövetségben, TÁMOP / HATÁROK KORLÁTOK NÉLKÜL műhelymunka és konferencia WALDORF-SZÜLŐK és a WALDORF-PEDAGÓGIA IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK számára október 2-3. Gödöllői Waldorf Iskola EMLÉKEZTETŐ

2 Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent. (József Attila) Kedves Waldorf-szülők és a Waldorf-pedagógia iránt érdeklődők! Az alábbiakban a október 2-án és 3-án lebonyolított Határok korlátok nélkül című műhely és konferencia emlékeztetőjét olvashatjátok. A programon több mint 70-en vettek részt. Az első nap estéjén Mesterházi Zsuzsa bevezető előadására került sor. Másnap három kérdéskört jártunk végig úgy, hogy három csoportban dolgoztunk, majd a csoportmunkákból kikristályosodott leglényegesebb gondolatokat megosztottuk egymással. Kérjük, nézzétek el nekünk, ha ezekből minden nem került be ebbe az emlékeztetőbe! Az emlékeztetőt olvasva minden bizonnyal feltűnik majd, hogy a legtöbb helyen Waldorf-iskolákról beszélünk. Ez vélhetően amiatt is van, hogy a témafelelősök élethelyzetüknél fogva elsősorban az iskolákhoz kötődnek. Ettől függetlenül természetesen úgy gondoljuk, hogy az itt felvetett kérdések minden Waldorf-intézményre, így a Waldorf-óvodákra is érvényesek. Szabadságra nevelés határok által Mesterházi Zsuzsa előadásának vázlata A szabadság mai természete az egyes ember életében: a külső szabadság korlátai és a belső szabadságvágy a választási és döntési lehetőségek felismerése a várható következmények: úton a szabadság felé a személyes felelősség kérdése: hol a határ? A szabadságeszme megjelenése a pedagógiában: A személyes elem a nevelésben (család és iskola kapcsolatai) az iskola döntési lehetőségei (tantervi előírások változásai ) a pedagógus választási szabadsága (tanítási módszerek sokasága) az alternatív pedagógiák (eltérő utak keresése) 2

3 A Waldorf-pedagógiai kultúra szabadság-természete: Az individualitás megismerése és tisztelete (az általános embertan a gyermek megismerésének az alapja) a különböző fejlődési utakkal szembeni tolerancia (egyéni eltérések elfogadása) a teljes ember nevelése: érzés-gondolkodás-akarat (nem korlátozza a nevelést döntően az intellektusra) a természettudományi, a szellemtudományi és a művészeti elemek összhangja a nevelésben (nem korlátozza, hanem összekapcsolja ezeket a területeket) A szülők döntése és felelőssége a Waldorf iskolában: a Waldorf-pedagógia gyakorlatának, emberszemléletének ismerete a család viszonya a pedagógiai mássághoz, az életkörülmények alakítása a gyermek iskolai felvételével járó családi nevelési következmények a tanítókkal/tanárokkal való együttműködés, részvétel az iskola életében A tanítók/tanárok szabadsága és felelőssége a Waldorf-iskolában: az életkorok és az egyes gyermek fejlődésének átfogó embertani ismerete a rendszeres tanulás, önképzés, a saját képességek fejlesztésének felvállalása a tanítási témakörök, feldolgozási módok önálló kiválasztása, megtervezése az egész iskola életében való részvétel, különös tekintettel a konferenciára A gyermek határai és szabadsága: A gyermek individuális adottságaiból, az életkorából, a temperamentumából, az egészségi állapotából adódó természetes határok (ezek változása és változtathatósága), valamint az iskola és a szülők által megvont határok a határátlépések következményei, otthon és az iskolában a gyermeki fejlődés útja a függetlenedés felé ( leválási nehézségek) a szabadságvágy, mint a tettek erőforrása a fiatal emberekben 3

4 Határok és kompetenciák a pedagógiában Bevezető gondolatok Ujlaky Éva (Arany - Árnika Terápiás Pedagógiai Segítő Központ Kht.) 1. Gyermek-felnőtt viszonyában (szülő-gyermek, tanuló-tanár) Nevelési elméletek: (i) poroszos, kemény, autoriter, parancsoló kemény, merev, feszes határok; (ii) liberális, engedékeny, laza kevés határ vagy határtalanság. Helyes: A gyermek szükségleteinek ismerete, a gyermek megfigyelése, a gyermeki fejlődéstan és az embertan tanulmányozása, összefüggések feltárása a különböző életkori szakaszok között, emberi életrajzokban. A kor jellemzője: erősödik az individuális én-érzés gyermekben, felnőttben egyaránt. Szükséglet: a kibontakozás igénye és az ahhoz szükséges tér. A gyermekeket fejlődésük egyéni és általános törvényszerűségeit tekintve megértésből neveljük. Értenünk kell, hogy mi történik velük, mi- mivel függ össze. Nem a saját felnőtt szükségleteinket vegyünk a nevelés alapjául. HATÁR: először kívülről, külső formában kell megtapasztalnunk, hogy később magunk számára is megteremthessük. Fontos, hogyan teremtődik meg a határ. (Tapintó érzék Én-érzék). A gyermek biztonságigénye minél fiatalabb, annál inkább testi. A gyermek erős individuuma, akarata nem ellenünk van, nincsen szükség nyílt vagy látens hatalmi játszmákra. Minden gyermekben lakik egy bölcs lény és minden felnőttben egy kisgyermek. Megfelelő határok hiányában a gyermekből kis felnőtt lesz, akik gyermekségük kompenzálását felnőtt korukban a felelősségektől való szabadulásban próbálják visszanyerni. A határok otthon és az iskolában legyenek: következetes, tiszta, világos, igaz, biztos, erős, meleg, szerető, értő határok. Határ=biztonság. Határtalanság= bizonytalanság. Kulcs: BIZALOM. Miből épül a bizalom? Tisztelet a gyermek szükségletei iránt. A bizalom hiánya: félelem testi/lelki betegség. 2. Felnőtt viszonyában (szülő tanár) Cél: a határok felismerése és legyőzése. Leküzdeni a félelmet, szorongást, elvárást, aggodalmat. Hol van a tisztelet és bizalom? Mitől félnek, aggódnak a tanárok? Mitől félnek, aggódnak a szülők? Jogosan? Jogtalanul? Fontos a felelősségi körök tisztázása. A tanárok felelőssége, hogy tudjanak tanítani a Waldorf-pedagógia szellemiségében és ebből hitelesen, lelkesen, tudással, élettel átjárva tudjanak a szülőknek erről beszélni. A szülők felelőssége, hogy 4

5 életerőkkel támogassák e munkát. A kettő közötti bizalom és tiszteletépítés kölcsönös kell, hogy legyen, és rengeteg munkát jelent. A gyermek az összekötő a tanár és a szülő között, szavaival, érzéseivel, testbeszédével mindent elmond egyiknek a másikról. Ki mit ért Waldorf-nevelés alatt? Fontos e fogalmainkat állandóan közelíteni? Érzékeny témák megvitatásához teret és időt kell szánnunk. Együttműködésre nemcsak a jogi/gazdasági szférában, hanem a pedagógia területén is szükség van. Szülőként mit jelent a gyakorlatban a gyermek szükségleti alapján megoldani a napi nevelési helyzeteinket? Mikor keverednek össze a felnőtt és a gyermek szükségletei? Mit jelent a gyermekeknek a biztonság a különböző életkorokban? Csoportmunka A csoportoknak feltett kérdés a következő volt: Mik a bizalomépítés alapkövei? Válaszok (a teljesség igénye nélkül): A bizalom önmagunkban, az egyénben kezdődik. Bennünk kell, hogy legyem bizalom a külvilág felé. Ekkor lehetséges az, hogy felénk is bizalom áradjon a külvilágból. Ősbizalommal születünk. Ezt az ősbizalmat kell(ene) megtartanunk a gyermekeinkben addig, amíg felnőnek. Felnőttként is állandóan ápolnunk kell a bizalmat. Enélkül könnyen elveszhet. Az ősbizalomból először egészséges önbizalomnak kell kialakulnia, aztán lehetséges bizalommal fordulni a világ és az embertársak felé. A bizalom ápolásának és megtartásának kulcsfontosságú eszközei és feltételei az őszinte és erőszakmentes kommunikáció, a hitelesség, az egymásra figyelés, az önismeretre való törekvés. Bizalom akkor lehetséges, ha mindenki társként tekint a másikra, tanulni szeretne a másiktól és megengedett a hibázás lehetősége is. A bizalom nem érzelmi alapon működik. A félelem aláássa a bizalmat. A bizalom nem ragadható meg pusztán érzelmi minőségében és jószándékú akaratként. A tapasztalat azt mutatta, hogy bár mindenki ezt keresi, mégis ez vész el. A zárókép egy boltív lett, mely egyrészt a bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert életútján (baldachin a bölcső felett, az összehajoló szülőpár, az óvó karok ölelése, a távolról figyelők óvása, a szemfedél, a sírhalom), másrészt építészetileg a római korban megjelenvén, melynek mély jelentése van, statikailag csak akkor áll meg, ha a két közelítő oldal közé egy fentről érkező zárókő ékelődik. 5

6 Határok és kompetenciák az intézményműködtetésben Bevezető gondolatok Somogyi Tibor (Gödöllői Waldorf Általános Iskola és Gimnázium) A Waldorf-iskolák működése számára meghatározó indító impulzust adott 1919-ben Rudolf Steiner azzal, hogy 14 napon át foglalkozott a leendő tanárokkal, majd éveken keresztül vezette a konferencia munkáját. Ez az impulzus ma is közvetlenül jelen van az alsó és középtagozat pedagógiai munkájában, és egyben meg is különbözteti azt más iskoláktól. Azt is mondhatjuk persze, hogy a felső tagozatos pedagógiai munkára is kihatása van ennek az impulzusnak, sőt a gazdasági és intézményi életre is. A közvetlenség és a megkülönböztetettség azonban e területeken már gyengébb. A középiskolai képzés, azon kívül, hogy Waldorf-jegyeket hordoz, jobban hasonlít egy gimnáziumra, vagy egy szakközépiskolára, mint amennyire az alsó és középtagozatos oktatás hasonlít ugyanitt az állami iskolai párjára. A gazdasági, és a szervezetépítési munka pedig még ennél is közelebb áll ahhoz, amit a külső világban látunk. A határok és kompetenciák kérdését az intézményben, ezért nem is a feladatok megkülönböztetése vonatkozásában vetem fel hiszen, ha ezt tenném, akkor a külső világ strukturáló és szabályalkotó mechanizmusait erősíteném. Inkább azt keresem, hogy ott, ahol ma határokat élünk meg a tágan értelmezett intézményben, hogyan lehet életgyakorlati összefüggést teremteni. Ebben a tágan értelmezett intézményben ott látom a szülőket is, akik egyfelől a külső világból érkeznek, másfelől elkötelezetté válnak, vagy válnának a Waldorf-iskolával szemben. Abból indulok ki, hogy az iskolák életében kialakultak már határok, és feladatelhatárolódások (kompetenciák), amelyekhez nem lehet elméleti alapon vagy kritikával hozzáférni. Sokkal inkább azzal, hogy kérdéseket vetünk fel, amelyek példákat keresnek vagy idéznek hogy a határok és a kompetenciák e példák tekintetbe vételével átalakulhassanak. (Azáltal, hogy érzékeljük és felfogjuk őket, hogy engedjük őket hatni magunkra.) Úgy gondolom, hogy a Waldorf iskolának van annyiban egy leválasztottsága a jövőről, amennyiben hiányzik a társadalom formálásához a kimeneti képe, és egy leválasztottsága annyiban a jelenről, amennyiben hiányzik a társadalommal közös életgyakorlata. De megláthatjuk egy leválasztottságát a múltról is annyiban, amennyiben az érte dolgozó emberek elválasztottak az eredeti, a steineri impulzustól. Ahhoz, hogy ezeket a leválasztottságot oldhassuk, szempontokat kell találnunk egy olyan jövő irányában, amely a Waldorf-iskola folytatása lenne a társadalomban. 6

7 A határok és kompetenciák általam kiemelt ismérvei: I. IDŐBELISÉG: 1. A múlt határai: Milyen a visszatekintés távolsága; elfogulatlansága; dokumentáltsága? 2. A jelen határai: Milyen a jelen kölcsönös, többirányú (hármasság vonatkozású) áttekintettsége? 3. A jövő határai: Milyen a jövőnek elébe menő szempontok feltártsága, karbantartottsága? II. JELENLÉTISÉG: 1. Érzékelő képesség határai: Mit látunk működni az intézményben, és annak meghatározó személyiségeinél a Rudolf Steiner által feltárt tizenkét érzékből? Kik és mit tudnak azokról az intézmény egyes területein? 2. Feldolgozó képesség határai: Milyen impulzusok feldolgozására képes az intézmény? (Feldolgozhatja-e azt, amit nem érzékel?) 3. Cselekvő képesség határai: Milyen kezdeményezéseket érzékeltünk, ismertünk és dolgoztunk fel, és fordítottunk cselekvésre az intézményben? (Megcselekedhetjüke azt, amit nem érzékelünk, illetve aminek a gondolati feldolgozása nem foglalkoztat minket?) III. PARTNERSÉG: 1. A társadalom köre felé eső határok: Milyen pályára álltunk? 2. Az intézmény környezetében jelentkező kezdeményezőkkel kialakított kapcsolati felületek: Be tudjuk-e fogadni azokat, akik kezdeményezéseikkel gazdagíthatják, és vonzóvá tehetik az intézményt? 3. Autoritási és megállapodási tisztázottságok: Világosak-e a határok a diákok és a szülők felé? (Kapcsolatuk keringési pályájuk az intézmény körében a helyén van-e?) Csoportmunka Az első csoport kérdése a következő volt: Milyen szempontokat találnak a Waldorf-intézmény jelenében és impulzusbeli hátterében, amely a jövő társadalmát reálisan előkészítheti? Az intézményről akárcsak az emberről abban az aktusban mondhatjuk, hogy érzékel, amikor mozdulna, vagy amikor valami impulzus éri. Az egyik érzékelési forma befelé figyel, a másik kifelé. Az egyik alapvető hatással van cselekvő képességünkre, és a másik az, amelyik a feldolgozó apparátusunkat hozná mozgásba. Az érzékek összekapcsolódása (szenzoros integrációja) elengedhetetlen feltétele a helyes értékelésnek, a válaszképességnek, a koordinált mozgásnak. 7

8 A téma összefoglalásakor a következők hangzottak el: A jövő társadalmának előkészítése a gyerekek által valósulhat meg. A kreativitás belép a gazdaságba. Az a szociális elem, amelyet a tartás kifejezésével illethetnénk, belép a társadalomba. A Waldorf-módszer hatása számos iskolában megmutatkozik. A második csoport feladata a következő volt: Írjanak fel egy vagy több olyan impulzust, amely a külső világ felől érkezett, végigáramlott az intézmény egészén és bensővé vált! Egy intézmény életképessége alapvetően függ a mai korban attól, hogy a kezdeményezéseket hogyan képes kezelni. Az erős, és sokak által támogatott kezdeményezések vonzási helyeket teremtenek, illetve pályákat létesítenek. Ilyen pályák sokaságát látjuk a társadalomban bizonyos szempontból maga a Waldorf iskola életgyakorlata is egy ilyen pálya. Intézményünkre jellemző, hogy életgyakorlatában a már megteremtett pályára állás minőségét látjuk-e erősnek, vagy van az iskolában egy olyan belső kezdeményező erő, amely önálló pályákat épít, és vonzóvá teszi azokat mások számára. A téma összefoglalásakor a következők hangzottak el: Ilyen impulzusnak tekinthető maga az alapítás. Érkezik kívülről egy negatívizmus, amelyet fel kell oldani. A technika pl. a mobil telefon belépett a Waldorf iskolába. Az érettségi kényszere belépett a Waldorf-iskolába. A jogi és gazdasági eljárás szabályai Sok a sajátos adottságú gyerek, és ezekből az átlagosnál jóval több érkezik a Waldorf-iskolába. A harmadik csoport feladata a következő volt: Írjanak le egy, vagy több olyan impulzust, amely az iskola belsejéből indulva végigáramlott az intézmény egészén, és külsővé, társadalmivá vált! A téma összefoglalásakor a következők hangzottak el: A szülők révén kiléphetnek impulzusok a külső világ felé a szülők mintegy hordozói azoknak. A tudatos vállalkozás, a tudatos bank, a tudatos mesterség minősége. A házi vásárok gyakorlata. Az otthonszülés népszerűsítése. A nyíltság és a tartás világának megjelenítése. 8

9 Még a találkozót megelőzően feljegyeztem néhány gondolatot az alapításról: - A fenti három kérdés mindegyikét érinti az a történet, amelyet alapításként élünk meg. Ez a mozzanat reálisan járul hozzá a társadalom formálásához, de egyben impulzusként ismerhetjük fel befelé, és kifelé egyaránt. - Az alapítás az, amelyet nézetem szerint intézményesíteni lehetne: Ha a Waldorf-iskolaintézmény életében az alapítási mozzanat folyamatossá válik, akkor a fent feltett három kérdésre mindig pozitív választ adhatunk. - Az alapítás előfeltétele a kutatás és a kezdeményezéseket támogató alapmagatartás. A pedagógia és az intézményműködtetés kapcsolata Bevezető gondolatok G.Ekler Ágnes (Szombathelyi Waldorf Iskola) Mitől életszerű valóban a tanítás? Milyen kell, hogy legyen a szülő és a tanár életben való állása, amennyiben egy intellektuálissá lúgozott tanítás helyett valóban szociálisan akar nevelni? Miben vagyunk e téren *határ*ozottak, és miben *határ*ozatlanok, és vajon miért? Hogyan, hol mutatkozik meg a valódi szellemi munka: a tudásban vagy az életben? Hol van a tanár tere egy iskolában? Hol van egy intézmény bőre, melynek megtapasztalása által öntudatra ébredhet? Csoportmunka A csoportoknak feltett kérdések: Mi a Waldorf-intézmények legnagyobb nehézsége a világban? Hol van az iskoláknak tere és hol van a határa? Mi veszi körül az iskolákat, s miért erősebb a kintről befelé törekvő munka, mint a bentről kifelé irányuló? Válaszok (a teljesség igénye nélkül): Egyik legnagyobb nehézségként az elszigeteltség fogalmazódott meg. Általános emberi oldalról pedig az egoizmus. A további kérdésekre fájdalmas vajúdással születtek gondolatok. Inkább újabb kérdéseket fialt: Miért a Waldorf-pedagógia a legelterjedtebb az antropozófiai mozgalom világba sarjadt tetteiből? Tán mert a gyerekek a jövőből hoznak impulzusokat? Az is megmutatkozott, hogy nehezen gondolkozunk a pusztán pedagógiai megközelítések mellett szociális térben és tettekben. Az iskolák problémáit és kérdéseit önmagukban, elszigetelt belső jelenségként értelmezzük, és nem esik jól a társadalmi és történelmi viszonylatok közé helyezni a rátekintést. Vagyis úgy összegezném, hogy erősen szűkre szabjuk az iskolák határait gondolatilag. Olyannyira, hogy az már nyugtalanítóan szorító. 9

10 MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG A résztvevők 3 művészeti ág agyagozás, Bothmer-gimnasztika, festés közül választhattak. Az együttlét végén megtekintettük a festményeket és az agyagmunkákat. Bár természetesen a folyamat megélése volt a legfontosabb, de emellett elmondhatjuk, hogy mindkét csoportban komoly művészi munkák születtek. FOLYTATÁS A jelenlevők egyhangúlag a közös gondolkodás folytatása mellett tették le voksukat. Megfogalmazódott egy tavaszi találkozó igénye. Elhangzott, hogy az általános gondolati szintről jó lenne minél inkább a konkrét tapasztalatcsere irányába lépni. A megkezdett munka továbbvitelére március között, a III. Országos Waldorf Konferencián lesz lehetőség. A témákat továbbítottuk a Waldorf Szövetség elnökségének, amely figyelembe veszi azokat a konferencia programjának összeállításánál. Készítették: G.Ekler Ágnes, Krivácsy Zoltán, Somogyi Tibor, Ujlaky Éva 10

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában Csak akkor biztosíthatunk minden egyes gyerek számára boldog gyermekkort és a képességek optimális fejlődését, ha figyelembe vesszük a gyerekek fejlődésének törvényszerűségeit, az egyes gyerekek különböző

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

Helyi tanterv. Osztályfőnöki Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK Szil Péter Az Integral folyóiratban 2001. márciusában megjelent írás (fordította: Cserháti Éva) bővített változata. Erőfeszítésünk, hogy

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Erkölcstan tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS Alapelvek, célok Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodásés viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

II. TANTÁRGYI TANTERVEK

II. TANTÁRGYI TANTERVEK II. TANTÁRGYI TANTERVEK AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZÁRA (5-8. évfolyam) A 11/2008, (II.8.)OKM rendelettel módosított 17/2004. (V.20.) OM rendelet 1. számú mellékletével kiadott

Részletesebben

Rozman Gáborné nevelő, Pszichopedagógiai csoport

Rozman Gáborné nevelő, Pszichopedagógiai csoport A GYAKORLAT MŰHELYÉBŐL 12o éves az Aszódi Javító Intézet Beszámoló az intézet múltjáról, jelenéről, jövőjéről és e sajátos színtéren végzett személyiségfejlesztő munkáról. Rozman Gáborné nevelő, Pszichopedagógiai

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI - SZAKKÉPZÉSI PROGRAM

PEDAGÓGIAI - SZAKKÉPZÉSI PROGRAM Fischer Mór Porcelánipari Szakiskola 8440 Herend, Kossuth Lajos u. 146. (88) 523-287 E-mail: herendiszakiskola@herend.com Web: www.herendiszakiskola.hu PEDAGÓGIAI - SZAKKÉPZÉSI PROGRAM Készítette: Szomi

Részletesebben

A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Pedagógiai Programja

A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Pedagógiai Programja A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja Nevelőtestület jóváhagyásának dátuma: 2013. március 25. A fenntartói jóváhagyás dátuma:. A tervezett felülvizsgálat dátuma:.. Készítette: Nagy Katalin igazgató

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010.

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010. Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE Ajka, 2010. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az iskolában folyó nevelő- oktató munka pedagógiai alapelvei -6-2.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat

ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat ERKÖLCSTAN 5. Tanmenetjavaslat B változat I. SZEMÉLYES KAPCSOLATOK Célok: 1. Fejlesztés: Az osztály szervezetének csoportokra lehetőséget ad arra, hogy minden gyermek megtalálja, illetve tudatosan felépítse

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

A LIETO ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE ALAPÍTVA

A LIETO ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE ALAPÍTVA A LIETO ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE ALAPÍTVA 2004 Bevezető gondolatok A zenei nevelést mint Kodály is vallotta 9 hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Fontos kérdés,

Részletesebben

A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: a Bősárkányi Tündérfátyol Óvoda nevelőtestülete Hatályos: 2013.szeptember 1. TARTALOM Tartalomjegyzék 2. 1.Bevezető 5. 1.2.Az óvodánk adatai

Részletesebben

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17 Tartalom I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 I.1. Az iskola adatai 4 I.2. Az intézmény alaptevékenységei 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 III. 1. Az iskola története

Részletesebben

Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest

Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest Téma: 4. terület, a szabadság Rövid összefoglaló az előző előadásokról. Először megnéztük, hogy mit akarunk, mi is a cél (1. terület: feladat meghatározás és

Részletesebben

A Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI TANTERVE

A Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI TANTERVE A Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI TANTERVE Az általános iskola 1-8. és a gimnáziumok 9-13. évfolyama számára 1 Tartalomjegyzék Bevezetés...4 Waldorf-pedagógia

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS

PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium 6300.Kalocsa Asztrik tér 1. Tel:(78) 462-380 Mellék:252,253 Fax:(78)466-950 E-mail cím: nagyasszonyunkovi@gmail.com OM azonosító:027743 PEDAGÓGIAI

Részletesebben

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Együd Árpád. Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program

Együd Árpád. Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program Készült: Kaposvár, 2013. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Nevelési program I. Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

A Zongorálom sikere külföldön

A Zongorálom sikere külföldön A Zongorálom sikere külföldön Apagyi Mária három kötetes zongoraiskolájának megjelenése óta (2008) öt év telt el. Miután a kiadvány az általános gyakorlathoz képest zeneműboltokban nem beszerezhető, érdekelt

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3.

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 3 KÜLDETÉSNYILATKOZAT... 4 A PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRVÉNYI HÁTTERE... 5 AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 7 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI,

Részletesebben

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek

Részletesebben

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából Debrecen megyei jogú város Önkormányzata szociális bizottsága 1995 áprilisában megtárgyalta

Részletesebben

KISKUNFÉEGYHÁZI GÖLLESZ VIKTOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY KISKUNFÉLEGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

KISKUNFÉEGYHÁZI GÖLLESZ VIKTOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY KISKUNFÉLEGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. KISKUNFÉEGYHÁZI GÖLLESZ VIKTOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY KISKUNFÉLEGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 Tartalomjegyzék Bevezető... 4 1. A pedagógiai program

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Törcsvár Utcai Óvoda

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Törcsvár Utcai Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM Törcsvár Utcai Óvoda 1112 Budapest Törcsvár utca 19-21. Az intézmény OM azonosítója: 034463 Intézményvezető: Steixnerné Strausz Ildikó Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások

Részletesebben

Útközben Hírlevél. 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása. A negyedik szám tartalmából:

Útközben Hírlevél. 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása. A negyedik szám tartalmából: Útközben Hírlevél 1. A szociális készségfejlesztés csoportmódszerének bemutatása A SZOCIÁLIS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ CSOPORT MŰKÖDÉSE A pártfogás intézménye új tartalmi elemmel bővült, aminek keretében a fiatalok

Részletesebben

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM KŐBÁNYAI MOCORGÓ ÓVODA 1101. Budapest, Kőbányai út 30. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető 1 II. Gyermekkép, óvodakép 4 II. 1 Gyermekkép 4 II. 2 Óvodakép 5 II.2.1.

Részletesebben

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs

Részletesebben

A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja

A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja Nevelési terv Miskolc, 2013. 1 1. Küldetésnyilatkozat Iskolánk, a Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc város és környékének elismert, népszerű és eredményesen működő

Részletesebben

A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló, 2013.08.30.

A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló, 2013.08.30. A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nagykálló, 2013.08.30. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE

L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE 1. Az iskolai környezeti nevelés törvényi háttere A pedagógiai program mellékletei tartalmazzák azokat

Részletesebben

Sarkadi Általános Iskola

Sarkadi Általános Iskola Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Környezet- ismeret

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Környezet- ismeret Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu Környezetismeret

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő. Vadvirág Körzeti Óvoda. Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő. Vadvirág Körzeti Óvoda. Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Vadvirág Körzeti Óvoda Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Készítette: Barcza Béláné óvodavezető Veszprém, 2015. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. I. Kötet

Tartalomjegyzék. I. Kötet 0 Tartalomjegyzék I. Kötet I. BEVEZETÉS 3 II. AZ ISKOLA JOGI STÁTUSA 3 NEVELÉSI PROGRAM III. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI 5 IV. SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19. OM 201558 PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Cseh Gyöngyi megbízott intézményvezető 2013. augusztus 28. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv IDEGEN NYELV Német Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A

Részletesebben

Szent Lőrinc. Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. pedagógiai programja

Szent Lőrinc. Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. pedagógiai programja Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium pedagógiai programja 2014 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ I.1. Az iskola küldetésnyilatkozata I.2. A pedagógiai program törvényi

Részletesebben

a Sashalmi Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Nevelési Programja és Helyi Tanterve

a Sashalmi Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Nevelési Programja és Helyi Tanterve PEDAGÓGIAI PROGRAM a Sashalmi Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Nevelési Programja és Helyi Tanterve Menned kell merészen, mint sas, kérdezni a világ rejtelmeit, de akkor sem csüggedni,

Részletesebben

KISKÖREI ÓV-LAK ÓVODA. OM azonosító: 031423 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KISKÖREI ÓV-LAK ÓVODA. OM azonosító: 031423 PEDAGÓGIAI PROGRAM OM azonosító: 031423 ÓVODÁNK ADATAI Neve: KISKÖREI ÓV-LAK ÓVODA Címe: 3384 KISKÖRE, BÉKE ÚT 9-11. Telefon/fax: 36/358-211 Fenntartója: KISKÖRE VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Címe: 3384 KISKÖRE, SZÉCHENYI ÚT 24. Alapító

Részletesebben

A PESTHIDEGKÚTI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A PESTHIDEGKÚTI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A PESTHIDEGKÚTI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola képviselője: Kulcsár Gábor Az iskola címe: 1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. Tel.:(061) 3974468,

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása

Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása OM: 201026-004 Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása R. M. Á. I. Kazinczy Ferenc Tagiskola OM: 201026-004 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK:... 2 1 A CÉLJA:... 3 2 A SZOLGÁLTATÁSOK

Részletesebben

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A kultúra megjelenése és átörökítése a szociális tanulás formáira támaszkodik. A kultúra lényegi jellemzője az ismeretek felhalmozása, melyhez találmányokra,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.

Részletesebben

SZERZŐK: ANTAL GÁBOR HEGEDŰS SÁNDOR PUSKÁS PÉTER DR. SZABÓ PÉTER SZIM ANDRÁS

SZERZŐK: ANTAL GÁBOR HEGEDŰS SÁNDOR PUSKÁS PÉTER DR. SZABÓ PÉTER SZIM ANDRÁS A szakmai program egyéni szintre történő lebontásához, egyéni szinten történő megvalósításához és értékeléséhez szükséges tevékenységrendszer kidolgozása és adminisztrációs kereteinek meghatározása. SZERZŐK:

Részletesebben

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 1 TARTALOM: I. BEVEZETÉS... 4 I.1. Iskolánk adatai:... 4 I.2. Az iskola bemutatása... 5 I.3. Iskolánk hitvallása... 8 II. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 9 II.1. A nevelő-oktató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Intézmény neve : Szent Család Katolikus Óvoda. Intézmény címe : 2600 Vác, Bauer Mihály út 22-24. OM azonosító : 032735

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Intézmény neve : Szent Család Katolikus Óvoda. Intézmény címe : 2600 Vác, Bauer Mihály út 22-24. OM azonosító : 032735 PEDAGÓGIAI PROGRAM Intézmény neve : Szent Család Katolikus Óvoda Intézmény címe : 2600 Vác, Bauer Mihály út 22-24. OM azonosító : 032735 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Törvényi háttér... 4 Az óvoda

Részletesebben

Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja és Helyi Tanterve

Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja és Helyi Tanterve Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja és Helyi Tanterve ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 5 A pedagógiai program megvalósításának biztosítéka...

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat eredmények és továbblépési lehetőségek A területi szemlélet szociális ágazaton belüli meghonosítása

Részletesebben

(RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM

(RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM (RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM A nevelési program elkészítését több tényező teszi szükségessé és egyben időszerűvé. A nevelőintézetekben a nevelés célja és feladata sajátos és eltér minden más intézményesített

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer

Részletesebben

A Habos Kakaó Magánóvoda Helyi Nevelési Programja

A Habos Kakaó Magánóvoda Helyi Nevelési Programja A Habos Kakaó Magánóvoda Helyi Nevelési Programja Habos Kakaó Magánóvoda 1154 Budapest Dalnoki Jenő u. 1. Tartalomjegyzék ÓVODÁNK ADATAI 3. BEVEZETŐ 4. 1. HELYZETKÉP ÓVODÁNKRÓL 6. 1.1. Az óvoda környezete

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai program 2013 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA Ezek a csillogó szemű gyerekek nem maguk váltották a belépőjegyet arra az útra, amit úgy hívunk: élet Ha szemükbe nézünk, ugyanazt

Részletesebben

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM:037 923 187/3/2015. számon jóváhagyom! Tiszaföldvár, 2015. szeptember 1. Baczúr István intézményvezető

Részletesebben

IKT a humán tárgyak oktatásában

IKT a humán tárgyak oktatásában IKT a humán tárgyak oktatásában - 1. lecke - Kréta, tábla, monitor IKT és a tanár Az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) az oktatásban merőben új tanítási modellnek számít. Olyan új eszköztárnak,

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az

Részletesebben

Bölcsődei Szakmai Program 2016-2019

Bölcsődei Szakmai Program 2016-2019 Fekete István Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei Szakmai Program 2016-2019 Az intézmény neve: Fekete István Óvoda és Bölcsőde Intézmény címe: 3571 Alsózsolca, Fekete István u. 7. Elérhetőségek: Tel./Fax.: 06/46-406-605

Részletesebben

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 70 70 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. ÁPRILIS Karácsony Veronika Nõk a haderõben, 2008 Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja 2008 õszén kérdõíves vizsgálatot folytatott,

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam 51/2012.XII.21.EMMI rendelet 1.sz melléklete alapján Ahogyan a gyermek értelme fejlődik, úgy válik benne egyre erősebbé az igény arra, hogy saját testét, illetve szűkebb-tágabb

Részletesebben

Mezőcsát, 2011. március

Mezőcsát, 2011. március Egészségnevelési Pedagógiai Program (Egészségfejlesztési Terv) Készítette Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Mezőcsát, 2011. március TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 5 Bevezető... 7 I.helyzetelemzés...

Részletesebben

5 6. évfolyam. Közösség és személyiség

5 6. évfolyam. Közösség és személyiség OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁK Az osztályfőnöki órák sajátos szerepet töltenek be a tantárgyak rendszerében. Fejlesztési k, tevékenységeik közvetlenül szolgálják a nevelést, mintegy szintetizálva az egyes tantárgyakban

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. 2 Tartalom Bevezető... 4 Iskolánkról... 5 Jogi státusz... 5 Az iskola működési rendje...

Részletesebben

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI A felnõttoktatás funkciója, az intézményrendszer mûködésének feltételei évek óta átalakulóban vannak. Változik a képzés iránti kereslet, s változik a kínálat

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni.

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni. Zelenák József Az NCsSzI Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatának munkája és szakmai módszerei az egy éves működés alapján levonható tapasztalatok és következtetések Minden embert megrendít

Részletesebben

Budapest, 2014. Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen és hiábavaló marad.

Budapest, 2014. Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen és hiábavaló marad. A Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

Egészséges Iskolák, Egészséges Diákok

Egészséges Iskolák, Egészséges Diákok Egészséges Iskolák, Egészséges Diákok ZÁRÓ KIADVÁNY A projekt összegzése Tartalom: A pályázat átfogó bemutatása... 1 A partnerségi viszony célja... 2 Alkalmazott módszerek:... 3 Hatás és európai hozzáadott

Részletesebben

I. BEVEZETŐ. Óvodahasználók igényeinek, szükségleteinek feltérképezése:

I. BEVEZETŐ. Óvodahasználók igényeinek, szükségleteinek feltérképezése: Intézményünk bemutatása: I. BEVEZETŐ Óvodánk 1973 óta négy csoporttal működik, 100 fő befogadására alkalmas. 1998. április 17-étől intézményünk a Bóbita Óvoda nevet viseli. Az óvodát nagy területű, parkosított

Részletesebben

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.3.4. JOIN(2015) 6 final KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG Új európai szomszédságpolitika felé HU HU I. Bevezetés. Egy

Részletesebben