ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT"

Átírás

1 ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: január 1-tıl.

2 I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet (Vhr.) 8. (4) bek. c) pontja értelmében rendszeresen végzett szolgáltatásnyújtás esetében, a számviteli politika keretében, az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belsı szabályzatot kell készíteni. A Vhr. 8. (15) bekezdésben foglalt elıírás szerint: amennyiben az államháztartás szervezete kiegészítı, kisegítı, vállalkozás tevékenysége keretében szolgáltatást nyújt, annak közvetlen önköltségét az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belsı szabályzat szerint köteles megállapítani. Az önállóan mőködı és gazdálkodó intézménye az önállóan mőködı Egységes Kistérségi Pedagógiai Szakszolgáltató Központ (EKPSZK), melynek pénzügyigazdasági feladatait együttmőködési megállapodás alapján ellátja. Ennek megfelelıen a Önköltségszámítási szabályzatának hatálya EKPSZK szervezetére is kiterjed. A Szervezeti és Mőködési Szabályzata értelmében vállalkozás tevékenységet (könyvkiadás) is folytat, az EKPSZK kisegítı tevékenységet (csoportos gyógyúszás) és vállalkozási tevékenységet (nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése) végez. Jelen önköltségszámítási szabályzat szabályozza, hogy a kisegítı és a vállalkozási tevékenység keretében nyújtott szolgáltatások tényleges közvetlen önköltségének meghatározását, valamint az önköltségszámítás belsı és külsı ellenırizhetıségét. II. KÖLTSÉG, ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI ALAPFOGALMAK 1.1. A költség A költség egy meghatározott cél érdekében eszköz elıállítása, szolgáltatás nyújtása felhasznált elı-, és holtmunka pénzben kifejezett összege. Holtmunka jellegő költségek: anyagköltség, igénybe vett szolgáltatások értéke, alvállalkozói teljesítmények, értékcsökkenési leírás. Élımunka jellegő költségek bérköltség, személyi jellegő egyéb kifizetések, bérjárulékok. 2

3 1.2. Költségnem A költségnem a költségek meghatározott címek szerinti csoportosítása, a csoportokat az egységes számlakeret 5. számlaosztályának számlacsoportjai jelölik ki Költséghely A költséghely a költségek felmerülésének helye (üzem, mőhely, stb.), általában területileg, fizikailag lehatárolható területi egység. Az itt felmerült költség felmerülésének idıpontjában nem számolható el közvetlenül az egyes eszközökre (termékekre, szolgáltatásokra), így közvetlen költségnek nem minısíthetı. Ezen költségek egy része a termelı tevékenységgel (szolgáltatásnyújtással) közvetlen kapcsolatba hozhatók, így az e szabályzatban foglaltaknak megfelelıen az egyes kalkulációs egységekre elszámolandóak Költségviselı A költségviselı olyan termék, termékcsoport, szolgáltatás, stb., amelyre a létrehozásával kapcsolatos költségek felmerülésük alkalmával közvetlenül elszámolhatók A közvetlen önköltség, bekerülési érték A közvetlen önköltség a termék, termékcsoport, szolgáltatás, saját elıállítású eszköz meghatározott mennyiségi egységének elıállítására fordított, az elıállítással bizonyíthatóan szoros kapcsolatban lévı élı- és holtmunka pénzben kifejezett összege. A közvetlen önköltség, bekerülési érték körébe tartoznak azok a ráfordítások, amelyek az eszköz (termék, szolgáltatás) elıállítása, üzembe helyezése, bıvítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, eredeti állagának helyreállítása során közvetlenül felmerültek, az elıállítással szoros kapcsolatban voltak, továbbá az eszközre (termékre, szolgáltatásra) megfelelı mutatók segítségével elszámolhatók. Az elıállítási költségek között kell elszámolni az idegen vállalkozó által megvalósított beruházáshoz a beruházó által biztosított (az idegen vállalkozó felé nem számlázott) vásárolt anyag bekerülési értékét, továbbá a saját elıállítású termék, nyújtott szolgáltatás közvetlen önköltségét a vásárolt anyag, a saját elıállítású termék tényleges beépítésekor, a szolgáltatás nyújtásakor. A közvetlen önköltség nem tartalmazhat: értékesítési költségeket, az elıállítással közvetlen kapcsolatba nem hozható igazgatási és egyéb általános költségeket. 3

4 III. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSRA VONATKOZÓ ELİÍRÁSOK Könyvkiadás () Az EKPSZK munkatársa által írt és szerkesztett pszichológiai szakkönyvet a adja ki. A könyv ára az elıállítás közvetlen önköltsége szerint került megállapításra. A könyv közvetlen önköltségét a számlázott nyomdaköltség és a példányszám alapján határozták meg. Gyógypedagógiai szolgáltatás (EKPSZK) Pszichológiai szolgáltatás (EKPSZK) Logopédiai szolgáltatás (EKPSZK) Csoportos gyógyúszás és bérbeadás tevékenységként nem merül fel. II. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Ez a szabályzat január 1. napján lép hatályba. A Társulási Irodánál az irodavezetı, az EKPSZK-nál az igazgató gondoskodik arról, hogy a szabályzatban foglalt elıírásokat az érintett munkatársak megismerjék, annak tényét a szabályzathoz csatolt íven aláírásukkal igazolják, a hatálybalépés napjával egyidejőleg. Kazincbarcika, január 4. Kerekes Barbara igazgató Székelyné Varga Mária irodavezetı 4

5 Megismerési nyilatkozat Az önköltségszámítási szabályzatban foglaltakat megismertem. Tudomásul veszem, hogy az abban foglaltakat a munkavégzésem során köteles vagyok betartani. Név Beosztás Kelt Aláírás 5

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT Készítette: Vásárhelyiné Szászi Judit Gazdasági igazgató Készült: 2010. július 01. JÓVÁHAGYOM Budapest, 2010. július

Részletesebben

Önköltség-számítási Szabályzata 2013. Budapest

Önköltség-számítási Szabályzata 2013. Budapest A MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM Önköltség-számítási Szabályzata 2013. Budapest 2/18 TARTALOM A... 1 1. Az önköltség számítási szabályzat célja, tartalma... 3 1.1. Az önköltség számítási szabályzat

Részletesebben

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][] I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzatának önköltség számítási szabályzatáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzatának önköltség számítási szabályzatáról 1 Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy

Részletesebben

Önköltség-számítási szabályzat

Önköltség-számítási szabályzat DUNAÚJVÁROSI FİISKOLA Önköltség-számítási szabályzat A Fıiskolai Tanács 4-2004/2005. sz. határozatával 2004. november 23-án elfogadta. 2004. év Sz- ÖNKÖLTSÉG-SZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 0. módosítás

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT 1

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZÁMVITELI SZAKMAI SZABÁLYAINAK IDEIGLENES MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 7/2006. (VII. 11.) számú rektori utasítás

Részletesebben

K/11/2016. (IV.08.) számú határozata az Önköltségszámítás rendjéről szóló szabályzat elfogadásáról

K/11/2016. (IV.08.) számú határozata az Önköltségszámítás rendjéről szóló szabályzat elfogadásáról A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/11/2016. (IV.08.) számú határozata az Önköltségszámítás rendjéről szóló szabályzat elfogadásáról Az SZMSZ 21. (14) és 22. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője) az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Számviteli Beszámolók Példatár Szerkesztette: Tóth Gergely felkeszitok.bce@gmail.com NINCSEN ZSÉ KFT. MÉRLEG Megnevezés 2011.12.31 2012.12.31 2013.12.31 Megnevezés 2011.12.31

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01.-2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója

Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 18829572-1-16 Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 2011. 18829572-1-16 MÉRLEG helyesbí- év tései 1 A.

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek SZABÓNÉ BALÁZS ARANKA TERÁZIA BALÁZS ARANKA TERÉZIA Anyja

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)

I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft) A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2. számú melléklet (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése 1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány

Részletesebben

K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T. 2012. év. MAGYAR ÉLŐZENE Művészeti Nonprofit Kft.

K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T. 2012. év. MAGYAR ÉLŐZENE Művészeti Nonprofit Kft. K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T 2012. év MAGYAR ÉLŐZENE Művészeti Nonprofit Kft. SZÉKHELY: 1068 Budapest, Városligeti fasor 38. ADÓSZÁM: 22209685-242 ALAKULÁS IDŐPONTJA: 2005.09.01. CÉGJEGYZÉK SZÁMA.

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:

Részletesebben

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. SZÁMVITELI POLITIKA. Hatályos: 2014. január 1-től. dr. Borsós Beáta igazgató

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. SZÁMVITELI POLITIKA. Hatályos: 2014. január 1-től. dr. Borsós Beáta igazgató Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros, Bartók tér 1. SZÁMVITELI POLITIKA Hatályos: 2014. január 1-től dr. Borsós Beáta igazgató I. A SZÁMVITELI POLITIKA CÉLJA, TARTALMA A számviteli politika

Részletesebben

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1529/2016. 4/2016. (VI. 30.) i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről A

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)

Részletesebben

2009. évi. közhasznúsági jelentése

2009. évi. közhasznúsági jelentése 1 A Könyvtárpártoló Alapítvány adószám: 19054564-1-04 5650 Mezőberény, Fő út 4. 2009. évi közhasznúsági jelentése Készítette: 2010. január 15. 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Könyvtárpártoló Alapítvány 2009-ben

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BÜKKÖSI Családi név Első utónév További utónevek ISTVÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. 5630 Békés, Jantyik u. 1. szóló 1997. évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. 5630 Békés, Jantyik u. 1. szóló 1997. évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. törvény 8.. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról évi LXV. törvény 38. * (1)

Részletesebben

Szent István Egyetem. Gazdaság és Társadalomtudományi Kar HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL GYAKORLÓ FELADATOK ELŐADÁSHOZ

Szent István Egyetem. Gazdaság és Társadalomtudományi Kar HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL GYAKORLÓ FELADATOK ELŐADÁSHOZ 1 Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL GYAKORLÓ FELADATOK ELŐADÁSHOZ Készítette: Véghné Dr. Bálint Katalin TEL: 203887440 2015 2 A SZÁMVITELI POLITIKA "A törvényben

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag GUTH Családi név Első utónév További utónevek PETRA Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

T/8840. számú. törvényjavaslat

T/8840. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8840. számú törvényjavaslat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Előadó: Varga Mihály

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.02.02-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 02.02. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLARENDJE

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLARENDJE 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 16. függelék 2. melléklet AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLARENDJE BUDAPEST, 2011. október TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:

Részletesebben

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Karácsony

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2011. február 28-án 13.00. órai kezdettel tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

PÉLDA(3): A társaság kölcsönadott a B társaságnak 1000 összeget 2004. szeptember 1- jén, 1 évre. A kamat mértéke 12 %, amely negyedévente esedékes.

PÉLDA(3): A társaság kölcsönadott a B társaságnak 1000 összeget 2004. szeptember 1- jén, 1 évre. A kamat mértéke 12 %, amely negyedévente esedékes. PÉLDA(1): könyveiben megjelenő eszközre vonatkozó adatok a) STK, előállítási költsége 1.000 b) tárgyi eszköz, bekerülési értéke 1.000 halmozott értékcsökkenése 400 Az eszközök a társaság könyveiből kivezetésre

Részletesebben

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata

Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben

MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSGAZDASÁGTAN (BMEGT20A001) Gyakorló feladatok termelésgazdaságtan témakörből**

MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSGAZDASÁGTAN (BMEGT20A001) Gyakorló feladatok termelésgazdaságtan témakörből** MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSGAZDASÁGTAN (BMEGT20A001) Gyakorló feladatok termelésgazdaságtan témakörből** 1.) Termékönköltség meghatározása pótlékoló kalkulációval: Alapadatok: - Gyártott termékek jele és

Részletesebben

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

FÜGGELÉK 13.1 SZÁMLATÜKÖR (OKTATÁSI CÉLRA) 1-3. ESZKÖZÖK

FÜGGELÉK 13.1 SZÁMLATÜKÖR (OKTATÁSI CÉLRA) 1-3. ESZKÖZÖK 13.1 SZÁMLATÜKÖR (OKTATÁSI CÉLRA) 1-3. ESZKÖZÖK I. SZÁMLAOSZTÁLY: BEFEKTETETT ESZKÖZÖK IMMATERIÁLIS JAVAK Alapítás-átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékű jogok

Részletesebben

A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása

A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Rábai Családi név Első utónév További utónevek Sándor Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 9. melléklete: Közgazdasági, Módszertani és Informatikai Intézet működési rendje 2012. Beosztás K Ö Z G A Z D A S Á G I, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Kerekes Andrásné

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok

Részletesebben

CONCORDE MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS 2006. december 31.

CONCORDE MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS 2006. december 31. Statisztikai számjel: 1228124865231141 CONCORDE MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS 26. december 31. CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT. MÉRLEG Eszközök (aktívák) - (ezer HUF) 26 A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I.IMMATERIÁLIS JAVAK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben