TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló"

Átírás

1 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:.... Általános leírás: A levelezős verseny 3 részből áll. Az első részben a diákoknak olyan feladatokat kell megoldani, amelyek elsősorban kutató munkát igényel (pl. Internet) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozóan. A második rész kifejezetten a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek tudását igényli (évszámok, nevek, fogalmak, történelmi események). A harmadik rész megírására már csak azokat a diákokat kérjük fel, akik az első két feladatlapot összesítve a legjobb eredményeket érték el. Ezen az utolsó megmérettetésen kifejezetten az adott korszak történelmi forrásainak elemzésére leszünk kíváncsiak. A nyolcadikos tanulók számára kiírt versenyen, mindhárom fordulóban, Magyarország 1848 és 1945 közötti történelméből állítjuk össze a feladatokat. A történelem levelezős versenyhez kapcsolódó estleges kérdéseket Takács Zsolt Gusztáv névre az eklgtitkarsag@netra.hu címre van lehetőség eljuttatni.

2 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 2 I. Ebben a feladatban 10 képet, nevet és meghatározást találsz. A képeken található személyek valamilyen formában kötődtek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történelméhez. Párosítsd a megfelelő számmal és betűjellel az alábbi képeket (pl. 1A)

3 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 3

4 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 4 NEVEK: 1. Irányi Dániel 2. Kmety György 3. Rakovszky Sámuel 4. Répásy Mihály 5. Krúdy Gyula 6. Károlyi Gyula 7. Kállay Miklós 8. Móricz Zsigmond 9. Szalay Sándor 10. Kabay János

5 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 5 MEGHATÁROZÁSOK: A. Fizikus,aki a C-vitamin feltalálójának munkatársa volt. B. Úri muri C. Hintapolitika D. Iszmail pasa, aki alsóbb iskoláit Nyíregyházán végezte. E. A C 17 H 19 NO 3 gyártásának atyja F. Az es forradalom és szabadságharc honvédezredese, a Szabolcsi Honvédegylet első elnöke. G. Takarékossági intézkedések és statárium fűzhető nevéhez. H. A vörös postakocsi I. A Függetlenségi Nyilatkozat (1849 április 14.) meghozatalakor ő vezette az országgyűlés jegyzőkönyvét. J. Az egyetlen honvéd tábornok volt, aki nem érte meg a világosi fegyverletételt. 20p II. Ebben az évben szeptember 29-én emlékezett meg Nyíregyháza városa, hogy Kossuth Lajos tiszteletére szobrot állítottak. A következő feladat a Kossuth emlékekhez kötődnek. Húzd alá a megfelelő választ! 1. Hányadik évfordulója volt a szobor felavatásának? A. 50 B. 75 C Ki alkotta meg a nyíregyházi Kossuth-szobor kompozícióját? A. Alpár Ignác B. Benczúr Gyula C. Bethlen Gyula 3. Ki volt ekkor Nyíregyháza polgármestere? A. Bencs Kálmán B. Krasznay Gábor C. Májerszky Béla

6 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 6 4. Kossuth Lajos melyik rokona mondott beszédet a szobor felavatásán? A. Kossuth Ferenc B. Kossuth Lajos Tódor C. Kossuth Vilma 5. Hol található a Kossuth-szobor Nyíregyházán? A. Hatzel tér B. Kossuth tér C. Luther tér 6. Mikor történt kortörténeti értékű levélváltás Kossuth Lajos és a Nyíregyházi Evangélikus Főgimnázium között? A B C Melyik évben vette fel Kossuth Lajos nevét a Nyíregyházi Evangélikus Főgimnázium? A B C Nyíregyháza melyik utcájában található Szabolcs megye legrégebben alapított középiskolája, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium A. Kossuth Lajos B. Széchenyi István C. Szent István

7 Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 7 9. Melyik ország törvényhozó házában található Kossuth-szobor? A. Anglia B. Franciaország C. USA 10. Hol található Kossuth Lajos szülőháza? A. Monok B. Tállya C. Turin 10p III. Tanár úr kérem! A következő feladat virtuális levéltári kutatást igényel. Keresd meg a Nyíregyházi Ágostai Evangélikus Gimnáziumban tanuló ifjúságának osztályzatait az 1866/1867. évben. Nevezz meg közülük 5 olyan diákot, akiknek szorgalma dicséretre méltó volt és 5 olyat, akiknek a tanuláshoz való viszonyát nem mondhatjuk kiemelkedőnek. A kutatásban segítséget nyújt a szabarchiv jelszó! 1. A JÓ tanulók: 2. A ROSSZ tanulók: 10p

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Postára adás utolsó határideje: 2016. november 24. (postabélyegző) 38 p Név:.. Iskola

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: 39011654-153000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata

Részletesebben

Előterjesztés az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság számára

Előterjesztés az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság számára NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY OKTATÁS, KULTURÁLS ÉS SPORT OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-565 E-mail:nyhhuman@nyiregyhaza.hu Ügyintéző

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1. P 2. Szo 3. V 4. H 5. K 6. Sz 7. Cs 8. P 9. Szo 10. V 11. H 12. K 13. Sz 14. Cs 15. P 16. Szo 17. V 18. H 19. K 20. Sz Ünnep 21. Cs 22. P 23. Szo 24. V 25. H 26. K 27.

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 169/2007. (VIII. 27.) számú h a t á r o z a t a egyes közoktatási intézmények megszüntető okiratainak jóváhagyásáról A Közgyűlés a 156/2005.(VI.29.) számú közgyűlési

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2015/2016-os tanév ütemterve 1 ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18

Részletesebben

Tóth Sándor ny. ezredes helytörténész munkássága

Tóth Sándor ny. ezredes helytörténész munkássága Tóth Sándor ny. ezredes helytörténész munkássága 1997-2017 A munkálkodás területei Megjelent könyvek Megjelent tanulmányok Könyvek kéziratban Tanulmányok kéziratban Konferenciák szervezése Emlékjelek állítása

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. 23/2006. (II. 8.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. 23/2006. (II. 8.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 23/2006. (II. 8.) számú h a t á r o z a t a Központi Orvosi Ügyelet építése helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására szolgáló decentralizált helyi

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 2015/2016. Helyi országos 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18 K 19 Sz 20 Cs Ünnep 21 P 22 Szo 2015. augusztus 23 V 24

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALPOLGÁRMESTER 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-510; FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: ALPOLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1. FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: 39011654-153000 A fenntartó létszámadatai Képzési Összesen A jelentésben szereplők 6. Általános

Részletesebben

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.

Részletesebben

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Baja Balassagyarmat Balkány Berettyóújfalu Budaörs ÚÁMK Felsővárosi Tagintézménye

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

2016. augusztus. Havi bontásban intézményi munkaterv. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium /2017-es tanév ütemterve 1 1 H 2 K.

2016. augusztus. Havi bontásban intézményi munkaterv. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium /2017-es tanév ütemterve 1 1 H 2 K. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2016/2017-es tanév ütemterve 1 Havi bontásban intézményi munkaterv 1 H 2 K 3 Sz 4 Cs 5 P 6 Szo 7 V 8 H 9 K 10 Sz 11 Cs 12 P 13 Szo 14 V 15 H 16 K 17 Sz

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2008 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont: 2016.05.10 A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

FIT-jelentés :: Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Krúdy Gyula Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 64. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó

Ö S S Z E F O G L A L Ó Ö S S Z E F O G L A L Ó 1 A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosításával újabb, az iskolák számára a helyi tantervük

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (5650 Mezőberény,

Részletesebben

A felvételi eljárás rendje a 2014/2015-ös tanévre

A felvételi eljárás rendje a 2014/2015-ös tanévre A PREMONTREI GIMNÁZIUM KÉPZÉSI KÍNÁLATA A 2014/2015-ÖS TANÉVRE OM: 036732 A felvételi eljárás rendje a 2014/2015-ös tanévre A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium felvételi vizsgát tart a gimnáziumba

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014 Fenntartói jelentés 6. évfolyam KLIK Dunakeszi Tankerülete

FIT-jelentés :: 2014 Fenntartói jelentés 6. évfolyam KLIK Dunakeszi Tankerülete FIT-jelentés :: 2014 KLIK Dunakeszi Tankerülete 2120 Dunakeszi, Vasút utca 11. Fenntartói azonosító: 39011654-122000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Fóti Fáy András Általános Iskola (2151 Fót,

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2015 Fenntartói jelentés 8. évfolyam KLIK Dunakeszi Tankerülete

FIT-jelentés :: 2015 Fenntartói jelentés 8. évfolyam KLIK Dunakeszi Tankerülete FIT-jelentés :: 2015 KLIK Dunakeszi Tankerülete 2120 Dunakeszi, Vasút utca 11. Fenntartói azonosító: 39011654-122000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Fóti Fáy András Általános Iskola (2151 Fót,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (I.27.) Határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Szerb Antal Gimnázium

Szerb Antal Gimnázium Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.

Részletesebben

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett XXV. Telei Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny 2016/2017. tanév budapesti versenykiírása Központi honlapcím: www.mtte.hu www.foldrajzitarsasag.hu

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F G H I J K L M N O P Q

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I. és a

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2. Matematika Országos kompetenciamérés

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT III. TANKERÜLETÉBEN 2015-2016. tanévben 1 Tartalom Versenyeink a 2015/2016-os tanévben... 3 Versenyeken résztvevő

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: 39011654-120000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 1. Fenntartói azonosító: 39011654-120000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Malom tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Malom tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Ceglédi Tankerülete 2700 Cegléd, Malom tér 3. Fenntartói azonosító: 39011654-120000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

~,tf~ tt( lgnécz Csabáné NYÍRVV Nonprofit Kft.

~,tf~ tt( lgnécz Csabáné NYÍRVV Nonprofit Kft. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/71-1/2018. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Javaslat közterület elnevezésére

Javaslat közterület elnevezésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: 31442/2007 Mellékletek: - térképszelvények 5 db) Javaslat közterület elnevezésére Összeállította: Ádám Ibolya Osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: 39011654-091000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.

Részletesebben

FORGALOMKÉPTELEN, KIZÁRÓLAGOS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ VAGYON

FORGALOMKÉPTELEN, KIZÁRÓLAGOS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ VAGYON 1. melléklet a 22/2014.(IX. 23.) Önkormányzati Rendelethez FORGALOMKÉPTELEN, KIZÁRÓLAGOS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ VAGYON A B C D E F Srsz. Hrsz. Albetét Ter. (m 2 ) Megnevezés Megjegyzés 1. 3 1560

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben