SZISZKI KRÓNIKA november Nyílt napot tartottunk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZISZKI KRÓNIKA november Nyílt napot tartottunk"

Átírás

1 2015. november Nyílt napot tartottunk Kiadásért felel: Breznay Gáborné Cikket írta: Lajos Abigél Összeállította és szerkesztette: Fekete Balázs A Sziszki nyílt napján szép számban érkeztek az érdeklődő nyolcadikos tanulók szüleikkel vagy barátaikkal. A kijelölt napokon betekintést nyerhettek iskolánk mozgalmas mindennapjaiba, illetve részt is vehettek tanórákon. A diákönkormányzat tagjai Hrudáné Floch Magdolna igazgatóhelyettes segítségével biztosították a leendő diákok eligazítását, melynek köszönhetően eredményes két napot tudhat maga mögött az iskola. Málnási-Szász Myrtill, a SZISZKI megbízott igazgatónője, Hrudáné Floch Magdolna és Nickl Erika igazgatóhelyettes mondott köszöntő beszédet az iskolánkba érkezőknek. Pongrácz Fanni IDB-s tanuló pedig az iskolai programokat és a diákönkormányzat feladatait mutatta be.

2 Giriczné Szép Ildikó tanárnő által bemutatott görög projektút Gépírás tanóra Kun Pál tanár úr Elektrotechnikai Klubja és az oda látogatók. Kunsági Anikó tanárnő ismerteti az érdeklődőkkel a SZISZKI Menta Klub működését és célját Történelemóra Bartáné Sandi Katalin tanárnővel

3

4 Málnási-Szász Myrtill megbízott igazgatónő nyílt napi beszéde: Szeretettel köszöntök mindenkit, aki a SZISZKI gimnáziumi tagozata iránt érdeklődik, és ezt a napot arra áldozta, hogy információt, tapasztalatokat és benyomásokat szerezzen személyesen is iskolánkban iskolánkról. Igyekszünk a lehető legteljesebb képet adni magunkról, a rendelkezésünkre álló időt a leghatékonyabban felhasználni. Örülünk mindenkinek, aki itt van, és megtisztelőnek tartjuk ezt a hatalmas érdeklődést. Málnási-Szász Myrtill vagyok, a SZISZKI megbízott igazgatója. Pár bevezető gondolattal szeretném ráhangolni Önöket, szeretnélek ráhangolni titeket erre a napra. Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj! Várj még és még! Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved! S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz! Kedves leendő diákjaink! Valami hasonlót érezhettek most, amikor a felnőtt életetek előtti utolsó nagy fejezet előtt álltok, s nem tudjátok még eldönteni, hogy hogyan fejeződjön be gyermekkorotok regénye.

5 A SZISZKI - ahogy az idézetben is hallottátok, s látjátok a képen - azt tanácsolja, hogy hallgassatok a szívetekre! Nem azért tanácsoljuk ezt, mert az eszeteket nem tudnánk meggyőzni, hogy a SZISZKI mellett döntsetek, hanem azért, mert ezzel nem elégszünk meg. Nekünk a szívetek kell! MIÉRT IS? Mert a SZISZKINEK egy hatalmas közösen és együtt dobogó szíve van, melynek ritmusába nektek is be kell kapcsolódnotok! A SZISZKIBEN a közösségépítés, a csapatszellem kialakítása az egyik legfontosabb törekvése mindazoknak, aki ide járnak tanítani, tanulni, sőt, a portás néniktől a takarítókig, a rendszergazdától a konyhai dolgozókig, a gazdasági ügyintézőktől a titkárnőig és a karbantartóig, mindenki tudja, milyen értékes tartalmat hordoznak az egymásért és az együtt szavaink. Ha fontos neked az, hogy egy ilyen közösségbe kapcsolódj be, akkor válaszd a SZISZKIT! Nem az előtted álló út az, ami megvisel, hanem a homokszemek a cipődben. Tudjuk, hogy nehéz lesz az út, hiszen rengeteget kell tanulnotok, de mi megtanítunk titeket arra, hogy hogyan vegyétek fel a cipőt úgy, hogy ne tudjanak a homokszemek beleperegni!

6 MIT IS JELENT EZ? A SZISZKIBEN mindent megtanulhattok, ami ahhoz kell, hogy akár a legmagasabb pontszámot követelő egyetemekre bejussatok. Mutatja ezt az, hogy iskolánkból számos orvos, mérnök, informatikus, jogász és sorolhatnám tett sikeres felvételit, és megállja a helyét a felsőoktatásban. Iskolánkból egy lépést sem kell tennetek, és ECL nyelvvizsgákat, illetve ECDL vizsgát tehettek, melyekre fel is készítenek tanáraitok. Iskolánk tanulóiként megmérettethetitek magatokat minden neves országos versenyen. DE A SZISZKI NEM CSAK EZT TUDJA ÉS AKARJA NEKTEK MEGADNI! Hanem a nagybetűs ÉLETRE szeretne felkészíteni benneteket. Ezért tartjuk fontosnak, hogy minél több olyan programot és alkalmat szervezzünk nektek, melyeken a teljes személyiségetek fejlődni tud. Ma bekukkanthattok a Menta Klubba, ahol diákjaink mindig megpihenhetnek, ha lyukas órájuk van, vagy ha barátaikkal, netán kedves tanáraikkal személyes beszélgetésre vágynak. De sorolhatom a teljesség igénye nélkül: a nyári tábort, a gólyatábort, a Széchenyi napokat, a süteményvásárt, a gólyanapot, a jótékonysági napot, az iskolakarácsonyt, a farsangot, a tortaversenyt, a húsvéti tojáskeresést, a színvonalas iskolai ünnepségeket, a belföldi és külföldi tanulmányi kirándulásokat és a külföldi projekteket, melyeken jelenleg is több diákunk és tanárunk vesz részt Európa-szerte. Ha tanulni és minden irányban fejlődni szeretnél, ha nyitott vagy egy színes és pezsgő diákéletre, akkor KÖZTÜNK A HELYED!

7 Minden út rögös, hol nem kísérnek barátok. Fogadjunk, hogy most mindenki arra gondol, hogy az osztálytársai között fog barátra lelni, és ez így is lesz. DE A SZISZKIBEN NEM CSAK EGYMÁS BARÁTAI LEHETTEK, HANEM A TANÁRAITOK BARÁTAI IS. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi iskolánkban senkinek nem kell gyomorgörccsel küzdenie egy tanóra előtt, mert nálunk nincsenek olyan tanárok, akik rettegésben tartják diákjaikat. A kollégák jó fejek, nagy arcok, tudnak veletek együtt nevetni, és ha kell sírni is! Empatikusak és nyitottak, szeretik a gyerekeket, hivatásuknak tekintik foglalkozásukat. Aki arra vágyik, hogy legyenek igazi példaképei a tanárok között, és hogy tanárai tudjanak, akarjanak figyelni rá, az csatlakozzon a SZISZKIS CSAPATHOZ, mert nem fog csalódni! Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy

8 az út talál meg téged.egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd. Van segítség. Akkor a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. Nem csak most keresitek az utat, hanem az alatt az idő alatt, amit iskolánkban fogtok tölteni, minden nap egy útkeresés lesz. MIÉRT MONDOM EZT? Azért, mert amikor megértetek egy matematikai egyenletet, vagy elemeztek egy verset, vagy nyelvórán új szavakat tanultok meg használni, akkor folyamatos sikerélményekben lesz részetek. Ezek a sikerélmények lesznek azok a felismerések, melyekre támaszkodva a SZISZKIS UTATOK végén el fogjátok tudni dönteni, hogy merre tovább. Ebben sokat tudunk nektek segíteni. Aki fontosnak tartja, hogy leendő középiskolájában tanárai olyan pozitív visszajelzéseket adjanak, melyek segítenek a pályaválasztásban, azoknak is bátran tudom ajánlani a SZISZKIT. Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk. A képen látható labirintus azért nem ijesztő, mert rendezett, és mert zöld.

9 HOGY HOGY JÖN EZ A SZISZKIHEZ? Sokat beszéltem az útról úgy, mintha egy átmenet lenne, mintha a célba érés lenne a legfontosabb, mert minden, ami az úton történik, az azt szolgálja, hogy az út végén készen álljatok egy következő utazásra. De a SZISZKIBEN bár fontos, de nem csak az a fontos, hogy mi lesz a végén. Itt a SZISZKIBEN tudjuk, hogy minden perc az életből egyszeri és megismételhetetlen, ezért szeretnénk megbecsülni ezeket a perceket. Tudjuk, hogy mi döntjük el, hogy milyen tartalommal töltjük meg perceinket. Gazdagító élményekkel, olyanokkal, melyekre egy életen át szívesen emlékezünk, vagy esetleg olyanokkal, melyeket legjobb lenne elfelejteni. A SZISZKIBEN arra törekszünk, hogy az egymással eltöltött idő, a közös tanulás és munka mindannyiunkat gazdagítson. Az eszünket, a szívünket, a lelkünket egyaránt. Ezért lesz a SZISZKIBEN az útkeresés labirintusa barátságos és üdítő. Mindez azonban nem valósulhat meg, ha a mai napon nem tudunk meggyőzni benneteket az általam elmondottak igazságáról, így most átadom a szót azoknak, akik további SZSISZKIS TITKOKBA avatnak be titeket! Érezzétek jól magatokat! Találkozzunk a felvételin!

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma NYÍLT NAP

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma NYÍLT NAP Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Málnási-Szász Myrtill, Jenei Viktória Fotó: Ruzsinkó Bence, Jenei Viktória Szerkesztette: Jenei Viktória, Breznay Gáborné NYÍLT NAP A nyolcadikos diákok számára

Részletesebben

Széchenyi-napok 2016

Széchenyi-napok 2016 Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Málnási- Szász Myrtill és Vlkovszki Ildikó Fotókat készítette: Breznay Gáborné, Róka Zsófia és Ruzsinkó Bence Szerkesztette: Ruzsinkó Bence és Benke Bálint Széchenyi-napok

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről 2009/2010 TARTALOMJEGYZÉK SZÜLŐK... 3 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége...

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2017. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2017. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok rendezvénysorozatát.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN!

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! Ha ezt olvasod, az első jó döntést már meg is hoztad. Talán még bizonytalan vagy az iskolaválasztást illetően, de lehet, hogy már tudod, milyen irányba akarsz elindulni. Segíteni

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Intézményünk, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója:

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

GÁLAMŰSOR A SZISZKI FENNÁLLÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA

GÁLAMŰSOR A SZISZKI FENNÁLLÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Darufalvi Bernadett és Málnási Szász Myrtill Fotó: Darabos Ádám és Breznay Gáborné Szerkesztette: Breznay Gáborné GÁLAMŰSOR A SZISZKI FENNÁLLÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma 30 ÉVES A SZISZKI

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma 30 ÉVES A SZISZKI Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Málnási-Szász Myrtill és Vlkovszki Ildikó Fotó: Ruzsinkó Bence Szerkesztette: Breznay Gáborné 30 ÉVES A SZISZKI A SZÉCHENYI-NAPOK ZÁRÓÜNNEPÉLYE 2017. október 13.

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti,

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, ill. építészeti képzés is folyik, ezért mi a TMDK, Tudományos

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés. 2010. május

Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés. 2010. május Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés 2010. május Szülői igény és elégedettség - mérés I. A tanítás-nevelés minősége 4,02 1. Az iskolában magas színvonalú oktató-nevelő munka 3,78 folyik 2.

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Igazgató: Pályaválasztási felelős: FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012/2013. tanév Dr. Sipos Mihály Dr. Liptainé Reszegi Ágnes általános igazgatóhelyettes Az Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

SZKC_105_06. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_06. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. EMEREK KÖZÖTTÜNK, SZK_105_06 MI EMEREK KÖZÖTT a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM tanári emberek közöttünk, mi

Részletesebben

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA

A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Inkluzív iskola _5. A befogadó szemlélet

Inkluzív iskola _5. A befogadó szemlélet Inkluzív iskola _5 A befogadó szemlélet Inklúziós Index a befogadó SZEMLÉLET kialakítása Az Index dimenziói és szakaszai A DIMENZIÓ: A befogadó iskolai SZEMLÉLET kialakítása A1. szakasz: Közösségfejlesztés

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Idegen nyelvi munkaközösség

Idegen nyelvi munkaközösség Idegen nyelvi munkaközösség A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában kiemelt odafigyeléssel kezeljük az idegen nyelv oktatását. Az iskolavezetés, a szakmai munkaközösség és a tantestület támogatásának

Részletesebben

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 50 ÉVES A RÁKÓCZI Középiskolai Intézményegység Gimnázium Szakközépiskola Kollégiumi Intézményegység Gimnáziumi képzés A gimnáziumi oktatás

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! 1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai

Részletesebben

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői

I.4. BALATONI NYARALÁS. A feladatsor jellemzői I.4. BALATONI NYARALÁS Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Logikai fogalmak: logikai kijelentés; minden; van olyan; ha, akkor; és; vagy kifejezések jelentése. Egyszerű logikai kapcsolatok mondatok között.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító:

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Iskolánk /jelenleg Bíborvég Általános Művelődési Központ Általános Iskola Decs/ 2000-től junioros iskola, ekkor csatlakoztunk a JAM Alapítványhoz. Integrált

Részletesebben

Webazin Bárdos Suliújság

Webazin Bárdos Suliújság Webazin Bárdos Suliújság I. évfolyam I. szám 2017. szeptember A tartalomból: Filmajánló Jutalomkirándulás Tanárinterjú Tanulási Tippek Bemutatkozás Filmajánló Ferdinánd: Mi dolga a világon egy bikának?

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK ETIKAI KÓDEXE átdolgozása készült: 2011. október Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium nevelőtestülete 2011. október 24-én Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium diákönkormányzata...

Részletesebben

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Beszámoló 2014-2015. nevelési évben végzett szakmai munkáról

Beszámoló 2014-2015. nevelési évben végzett szakmai munkáról Beszámoló 204-205. nevelési évben végzett szakmai munkáról OM:035795 Készítette: Rusznák Sándorné Tiszaföldvár, 205. június 0. A 204-205. évi nevelési év feladatait, a nevelési év elején, a tanévnyitó

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről Célok és megvalósításuk: 1. A kistérség tehetséges fiataljainak vagy tehetségígéreteinek felkutatása, adatbázis létrehozása,

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató

Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM. Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM. Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594;

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2016. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2016. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

Feladat, tevékenység Módszer Eszköz Idő

Feladat, tevékenység Módszer Eszköz Idő Felszerelések előkészítése szünetben. (Csoportok megszervezése; keresztrejtvények kiosztása; számítógép és projektor bekapcsolása, beállítása.) Óra eleji szervezési feladatok Képek, keresztrejtvény, számítógép,

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre A Diákönkormányzat éves munkaterve 2010/2011 -es tanévre A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolánkban diákönkormányzat

Részletesebben

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu OM azonosító: 027939 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Az MNÁMK képzési kínálata

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben