EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz emelt szint írásbeli vizsga 1411

2 Fontos tudnivalók A feladatlap megoldására felhasználható időkeret 240 perc. A megoldáshoz nem használhatja a középiskolai atlaszt. Amennyiben szükséges, használja a zsebszámológépet, körzőt, vonalzót, de a feladatlapban tüntesse fel a megoldás menetét is! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre nem kaphat pontot. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve a részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga / május 15.

3 1. Oldja meg a csillagászati földrajzi feladatokat! a) Milyen alakúnak látszik a Földről a Hold a számokkal jelölt fázisok idején? Írja a jellemző holdkép betűjelét a megfelelő sorszám után a táblázatba! Nevezze meg az A, B, C és F betűkkel jelölt holdfázisokat! A.... B.... C.... F pont b) Melyik hosszabb, illetve nagyobb? Írja a megfelelő relációs jelet (>, <, =) a négyzetekbe! 1. Egy nap a Földön Egy nap a Holdon 2. A Hold keringésének ideje A Hold tengely körüli forgásának a Föld körül ideje 3. A holdnapi hőingadozás a Hold A napi hőingadozás a földi egyenlítőjénél Egyenlítőnél 3 pont 15 pont írásbeli vizsga / május 15.

4 2. Tanulmányozza az ábrát, majd válaszoljon a kérdésekre! Forrás: a) Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a fenti ábrára vonatkozó megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé! Az AB lejtő meredekebb, mint a CB Ugyanazzal a sebességgel haladva a CB lejtőn rövidebb idő alatt lehet feljutni a csúcsra, mint az AB lejtőn A D betűvel jelölt pont tengerszint feletti magassága nagyobb, mint a B betűvel jelölté Az E betűvel jelölt pont magasabban fekszik, mint a D betűvel jelölt Ha B-ből délkelet felé haladva D-be megyünk, akkor egy völgyön (nyergen) is keresztülhaladunk A térképvázlaton jelölt pontok közül C abszolút magassága a legkisebb E pont relatív magassága az A-hoz képest 150 m. 7 pont b) Mekkora annak a térképnek a méretaránya, amelyen A és B pont távolsága 5 cm, ha valóságban a két pont 200 km-re van egymástól? A számítást itt végezze! Méretarány:... A térképek mely csoportjába tartozik méretarány szerint ez a térkép?... 3 pont 10 pont írásbeli vizsga / május 15.

5 3. Oldja meg a vulkanizmussal kapcsolatos feladatokat! A típusú vulkán B típusú vulkán a) A képeken két jellemző vulkántípust lát. Válassza ki a felsorolt megállapítások, jellemzők közül, hogy melyik kapcsolódik az egyes típusokhoz! Írja a sorszámok elé a megfelelő kép betűjelét! b)...1. Általában rétegvulkán Pajzsvulkán Lávája hígan folyó Működése során sűrű láva jut a felszínre Ilyen típusú vulkán jön létre a forró pontoknál Magmája közvetlenül az asztenoszférából származik Működését sokszor robbanás is kíséri Magmája magas víztartalmú üledékekkel is keveredik Előfordulása gyakran vulkáni szigetívekhez kapcsolódik Működése sok esetben jelentős tufaszórással jár. 10 pont A B C Mely vulkáni kőzetre jellemző a nagybetűkkel jelölt anyagi összetétel? Írja a kőzet nevét a betű utáni vonalra! A.... B.... C pont írásbeli vizsga / május 15.

6 c) Mely kőzet(ek) jellemző(ek) a képen látható vulkántípusokra a b) pontban szereplő kőzetek közül? Írja a jellemző kőzet(ek) betűjelét a vulkántípus után a vonalra! A helyes válaszok betűjelénél több beírása pontlevonással jár. A típusú vulkán:... B típusú vulkán:... 3 pont d) Nevezzen meg egy-egy konkrét példát az egyes vulkántípusokra! A típusú vulkán:... B típusú vulkán:... 2 pont e) Szerkezetük és mozgásuk alapján jellemzően mely kőzetlemez-szegélytípusokhoz kapcsolódnak az egyes vulkántípusok? Egészítse ki a táblázatot a megfelelő fogalmak beírásával! A folyamatban részt vevő kőzetlemez-szegélyek szerkezete (a lemez típusa) egymáshoz viszonyított mozgása A típusú vulkán B típusú vulkán pont 25 pont írásbeli vizsga / május 15.

7 4. Tanulmányozza az időjárási térképet, és oldja meg a feladatokat! a) Melyik műholdfelvételen látható helyzetnek felel meg a térképen ábrázolt időjárási helyzet? Karikázza be a megfelelő műholdfelvétel betűjelét! A B C 1 pont b) Milyen légnyomású területeket jelölnek a térképen a számok? Mi a légköri képződmény neve, amely a 2. számmal jelölt területhez kapcsolható?... 3 pont írásbeli vizsga / május 15.

8 c) Mit jelöl az időjárási térképen az A betű?... Határozza meg az A betűvel jelölt fogalmat! pont d) Mely légköri képződményt jelölik a térképvázlaton az alábbi nagybetűk? B.... C pont e) Mi jellemzi Nagy-Britannia és a Skandináv-félsziget időjárását? Válaszoljon az időjárási térkép alapján! Írja a jellemző időjárás betűjelét a megfelelő terület után! A lehetséges helyes válaszoknál többnek a beírása pontlevonással jár. a) lassan megvastagodó rétegfelhőzet b) csendes, tartós eső c) gyorsan mozgó gomolyfelhők d) intenzív csapadék, záporok e) viharos széllökések Nagy-Britannia Skandináv-félsziget 5 pont f) Láthatják-e a csillagokat Csehország felett az éjszakai égbolton? Húzza alá a helyes választ! IGEN NEM Indokolja meg a válaszát a légköri a folyamatok alapján! pont 15 pont írásbeli vizsga / május 15.

9 5. Tanulmányozza az ábrát, majd oldja meg a feladatokat a) Mely tengeráramlásokat jelölik a nagybetűk? Írja a betűjelet az áramlás neve után! Labrador-áramlás Golf-áramlás Oja-shio-áramlás Kuro-shio-áramlás Észak-atlanti-áramlás Humboldt-áramlás 6 pont b) Mely állandó szelek tartják mozgásban az egyes áramlásokat? Írja a megfelelő szél betűjelét az áramlás neve után! Nem kapcsolható minden szélhez tengeráramlás, de van olyan szél, amelyikhez több is. Labrador-áramlás Kuro-shio-áramlás Golf-áramlás Észak-atlanti-áramlás Oja-shio-áramlás A) ÉK-i sarki szél B) nyugatias szelek C) ÉK-i passzát szél D) DK-i passzát szél 5 pont c) Nevezze meg a tengerek sótartalmát befolyásoló három tényezőt! pont írásbeli vizsga / május 15.

10 d) Írja a megfelelő relációs jelet (<, >) a négyzetbe! A Kaszpi-tenger sótartalma kb. 12. Ez a sótartalom átlagos sótartalma. mint a világtenger Nevezze meg a Kaszpi-tengerbe torkolló legnagyobb (leghosszabb) folyót!... 2 pont e) Miért nem az Egyenlítő mentén találhatóak a legnagyobb sótartalmú tengerek, óceánok? Fogalmazzon meg két okot! Oldja meg a földrajzi övezetességgel kapcsolatos feladatokat! a) Írja az állítások sorszámait a halmazábrába a megfelelő helyre! 2 pont 18 pont írásbeli vizsga / május 15.

11 1. Az évi csapadékmennyiség a legszárazabb részein nem éri el a 300 mm-t. 2. Termesztett növényei közül a datolya és a banán a legfontosabbak. 3. A kis eltartóképesség miatt alacsony népsűrűségű területek alakultak ki itt. 4. Legjellemzőbb talajtípusa a barna erdőtalaj. 5. Folyóinak vízjárása ingadozó. 6. A legcsapadékosabb hónapok abban a félévben vannak, amikor a napsugarak beesési szöge/ hajlásszöge nagyobb. 7. Mezőgazdaságának máig fontos ága a nomád állattartás. 8. Éghajlatát alapvetően a nyugati szélrendszer befolyásolja. 9. Természetes növényzete összefüggő erdőkből állt. 10. Két évszak váltakozik a területén. 11. Területe felett a Nap egy évben kétszer delel merőlegesen. 12. Környezeti problémái közül a legsúlyosabb az elsivatagosodás veszélye. 12 pont b) Helyezze el az előző halmazábrába a képeket! Írja a betűjelüket a megfelelő helyre! A B C 3 pont 15 pont írásbeli vizsga / május 15.

12 7. Tanulmányozza az ábrát, és válaszoljon a kérdésekre! a) A népesedési átmenet (ciklus) mely - sorszámmal jelölt - szakaszaihoz kapcsolhatók az egyes korfa típusok? Írja a jellemző korfa betűjelét az ábra alatti megfelelő vonalra! 4 pont b) Nevezze meg, mit jelölnek az alábbi nagybetűk a diagramon! E... F... Mit mutat meg az E és F betűvel jelölt vonalak közötti távolság?... 3 pont 7 pont írásbeli vizsga / május 15.

13 8. Oldja meg a településekkel kapcsolatos feladatokat! a) Egészítse ki a hiányos ábrát a megfelelő településtípus beírásával! Települések 1).. Állandó település 2)... Magányos vagy szórvány település falu 3)... szórt tanya 4)... 5)... 5 pont b) Hasonlítsa össze az adatokat, és írja a megfelelő betűjelet a feladatok sorszáma elé a vonalra! A) ha a) > b) B) ha a) < b) C) ha a) és b) közel egyforma a) a falusi népesség aránya hazánkban b) a városi népesség aránya hazánkban a) Párizs lakosságának száma b) Berlin lakosságának száma a) a nagyvárosi népességszám növekedésének üteme a fejlett országokban b) a nagyvárosi népességszám növekedésének üteme a fejlődő országokban a) a keresztény valláshoz tartozók száma a világon b) a mohamedán valláshoz tartozók száma a világon a) a hivatalos nyelvek száma az Európai Unióban b) az Európai Unió tagországainak száma 5 pont 10 pont írásbeli vizsga / május 15.

14 9. Oldja meg a gazdasági élettel kapcsolatos feladatokat! a) Hasonlítsa össze a két gazdasági rendszer (forma) működését! Írja az állítás sorszámát a halmazábrába a megfelelő helyre! (állami) tervgazdaság piacgazdaság 1. Alapja a magántulajdon. 2. Ilyen gazdasági rendszer jellemző napjainkban Észak-Koreára. 3. A gazdasági folyamatok irányításában, szervezésében döntő szerepe van az államnak. 4. Ez volt jellemző az egykori szocialista országokra. 5. Ez az alapja az USA gazdaságának. 6. Célja a minél nagyobb profit megtermelése. 7. A gazdasági élet működésének törvényi kereteit az állam határozza meg. 8. Az árat többnyire a kereslet-kínálat viszonya alakítja ki. 9. Gazdaságának három fő ága a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatás. 10. A növekvő árukínálat az árak csökkenéséhez vezet. 11. Az árak alakulása általában független a kereslet és a kínálat alakulásától. 12. A termelés szerkezetét, az előállítandó termékek mennyiségét általában háromvagy ötéves időszakra központilag határozzák meg. 12 pont b) Mely fogalmakat ismeri fel a meghatározások alapján? Írja a fogalmat a pontozott vonalra! 1. A jövedelmekre kirótt, törvény által előírt fizetési kötelezettség, amelyet az állam közfeladatok ellátására is fordít A hazai terméket a külföldi áruk versenyétől óvó fizetési kötelezettség Valamely termék behozatalának mennyiségi korlátozása A gyártási költséget sem fedező, olcsóbb ár a piacon.... írásbeli vizsga / május 15.

15 5. Az áruk korlátlan mozgását biztosító övezet, ahol a kívülállókkal szemben a tagországok a saját önálló érdekeiket védik pont 17 pont 10. Tanulmányozza a térképvázlatot, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! a) Nevezze meg az alábbi nagybetűkkel jelölt országokat! A.... B.... D.... E.... F pont írásbeli vizsga / május 15.

16 b) Nevezze meg a számokkal jelölt városokat! pont c) Mely a térképvázlatban nagybetűvel jelölt országokra, illetve számokkal jelölt városokra vonatkoznak a megállapítások? Válaszoljon a megfelelő országok betűjeleinek, illetve a városok számainak beírásával! Nem minden négyzetbe kerül beírás! A helyes válaszok számánál több beírása pontlevonással jár! 1. Az Európai Unió fontos intézményei találhatóak ezekben a városokban. 2. Jellemzően kétnemzetiségű ország, ami napjainkban konfliktusok forrása is. 3. Államformája köztársaság. 4. Jelentős földgázvagyonnal rendelkezik. 5. Ebben a városban található a NATO központja. 6. Ebben az országban található Európa tengeri kapuja, az Europoort. 7. Területén található Flandria. írásbeli vizsga / május 15.

17 8. Értéktőzsdéje a világon a legnagyobbak között van. 11 pont 23 pont 11. Tanulmányozza a térképvázlatot, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! a) Mely malomipari, illetve vegyipari központokat jelölik a térképvázlat arab számai? Írja a városok sorszámát és nevét a táblázatba a megfelelő helyre! Nem tud minden térképen szereplő várost elhelyezni. Malomipari központok A város száma a A város neve térképen A város száma a térképen Vegyipari központok A város neve 6 pont írásbeli vizsga / május 15.

18 b) Nevezze meg a térképvázlaton nagybetűkkel jelölt tájakat, amelyeken történelmi borvidékek alakultak ki! A.... B.... C.... D pont c) A térképvázlaton római számokkal jelölt és szürkére színezett területek közül kettő a búzatermesztés legfontosabb hazai körzetét jelöli. Azonosítsa ezeket a tájakat, és írja a nevüket a táblázatba! Pont csak a helyes szám és név együttes megadása esetén jár. A táj római száma a térképen A táj neve 2 pont 12 pont 12. Olvassa el az alábbi szöveget, majd válaszoljon a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Az 1950-ben alapított, közel 1 milliárd euró árbevételű, mintegy 7500 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr csoport a magyar ipar egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Az ISD Dunaferr évente mintegy 1,3-1,4 millió tonna nyersvasat, 1,6-1,7 millió tonna acélt állít elő, a késztermék kibocsátása megközelíti a 2 millió tonnát. A társaságcsoport a termékek széles körét kínálja: tekercseket és táblalemezeket, valamint idomacélokat. Ha él a gyár, él a közel 50 ezer lélekszámú város is. Számtalan cég működik a gyár környezetében, nem beszélve a város közlekedési, oktatási, kereskedelmi infrastruktúrájáról. Iparűzési adója a város költségvetésének 20-25%-át adja. A város területének mintegy harmada az ISD Dunaferr területe. (A szöveg az alábbi honlapon elérhető információk alapján készült: 1. Mely város területén működik a vállalat, amelyről a cikk szól? Nevezze meg azt az ipari, technológiai folyamatot, amely során évente 1,3-1,4 millió tonna terméket állítanak elő a gyárban! Nevezzen meg kettőt a legnagyobb tömegben előállított késztermékek közül! írásbeli vizsga / május 15.

19 4. Mely helyi természeti erőforrásnak volt nagy szerepe a cég 1950-es alapításában? A vállalat termelése az elmúlt évtizedekben csökkent, többször fölröppent a cég bezárásának híre is. Milyen súlyos következményekkel kellene a település önkormányzatának megküzdenie az üzemek esetleges bezárása esetén? Nevezzen meg kettőt! pont 13. Tanulmányozza a térképvázlatot, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! h 8 a 2 b 3 1 III. II. g 5 d 4 7 I. e c 6 f a) Mely, a térképvázlaton római számokkal jelölt tájakra vonatkoznak az állítások? Írja a tájak nevét és számát az állítások után! Pont csak a név és a helyes római szám együttes megadása esetén jár. A Variszkuszi-hegységrendszer tagja A Föld legnagyobb összefüggő feltöltött alföldje Észak-ázsiai ősföld A táj neve 3 pont római száma írásbeli vizsga / május 15.

20 b) Mely, a térképvázlaton betűkkel jelölt vízrajzi elemekre vonatkoznak az állítások? Írja az állítások után a földrajzi neveket és a megfelelő betűt! Pont csak a név és a helyes betűjel együttes megadása esetén jár. A vízrajzi elem neve betűjele Peremtenger Árkos süllyedéssel kialakult tó A szénhidrogén-kitermelés következtében környezetei károkat szenvedő alföldön áthaladó folyó A Föld legnagyobb területű sós tava Európa leghosszabb folyója, torkolata delta típusú Beltenger, melynek sókoncentrációja a beömlő folyóvizek miatt alacsony 6 pont c) Mely, a térképvázlatban számokkal jelölt városokra vonatkoznak az állítások? Írja az állítások után a város nevét és a megfelelő számot! Pont csak a név és a helyes szám együttes megadása esetén jár. Jenyiszej parti város, amelynek iparosodását segítette a transzszibériai vasútvonal megépülése Oroszország nyugati kapuja, fontos kulturális és idegenforgalmi központ Szibéria legnagyobb fafeldolgozó üzemei létesültek ebben a városban Az országnak a csendes-óceáni térség felé nyíló tengeri kapuja Oroszország fővárosa Szibéria legnagyobb városa, tudományos kutatóközpontjairól vált nevezetessé A város neve száma 6 pont 15 pont írásbeli vizsga / május 15.

21 14. Olvassa el a szövegrészletet, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! A Kiotói Jegyzőkönyvet december 11-én fogadták el. Az Európai Közösség április 29-én írta alá a jegyzőkönyvet decemberében az Európai Tanács laekeni [Brüsszel északnyugati külvárosa] ülésén megerősítette az Unió azon óhaját, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv a fenntartható fejlődésről szóló, augusztus 26. és szeptember 4. között megrendezésre kerülő johannesburgi világ-csúcstalálkozót megelőzően hatályba lépjen. E cél elérése érdekében ez a határozat a Közösség nevében jóváhagyta a Kiotói Jegyzőkönyvet. A tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az Európai Közösséggel egyidejűleg, és lehetőleg június 1-jéig letétbe helyezzék saját megerősítő okirataikat. Az Európai Közösség és tagállamai által az első kötelezettségvállalási időszakra vállalt, a kibocsátás korlátozására és csökkentésére vonatkozó kötelezettségeket a határozat II. melléklete tartalmazza. Forrás: a) Nevezzen meg három kémiai anyagot, anyagcsoportot, amelyekre a cikkrészletben szereplő kibocsátás korlátozás, illetve csökkentés vonatkozik! pont b) Mely, az egész Földet érintő jelenség megfékezésének igénye váltotta ki a cikkben olvasható nemzetközi összefogást?... c) Fogalmazza meg, mit értünk a fenntartható fejlődés fogalmán! 1 pont pont írásbeli vizsga / május 15.

22 d) Fogalmazzon meg három lehetséges módszert, megoldást a Kiotói Jegyzőkönyvben meghatározott célok elérése érdekében! pont e) Kellett-e jogi kötelezettséget vállalnia Magyarországnak, hogy az Európai Tanács határozatát megerősítő okiratot letétbe helyezze a cikkben megjelölt határidőig? Indokolja válaszát! Válasz:... Indoklás: pont f) Kik voltak az Európai Unió részéről annak a testületnek a tagjai, akik jóváhagyták a Kiotói Jegyzőkönyvet a cikkben szereplő ülésen? Írja a négyzetbe a helyes válasz betűjelét! A) A tagországok illetékes miniszterei B) A tagországok európai parlamenti képviselői C) A tagországok bizottsági biztosai D) A tagországok állam- és / vagy kormányfői 1 pont 11 pont A feladatlappal elérhető összes pontszám: 200 pont írásbeli vizsga / május 15.

23 írásbeli vizsga / május 15.

24 feladat sorszáma maximális pontszám ÖSSZESEN 200 Az írásbeli vizsgarész pontszáma ÖSSZESEN/2= 100 elért pontszám javító tanár Dátum:... Földrajzi ismeretek és képességek feladatsor Írásbeli vizsgarész pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga / május 15.

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT 1. C 2. H 3. A 4. G 5.

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli vizsga I. összetevő Földrajz

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 20. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1913

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. az északi irány

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

NYOMDAIPAR ISMERETEK

NYOMDAIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

A feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható!

A feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható! z írásbeli vizsga I. része feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható! 1. feladat Vulkán Utazási Iroda ajánlatából: Tegyen feledhetetlen túrákat gőzölgő, füstölgő vulkánokon, miközben az

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT a) Csak a helyes sorrend

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI május KÖZÉPSZINT. 1. rész: 30 perc 2. rész: 90 perc

FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI május KÖZÉPSZINT. 1. rész: 30 perc 2. rész: 90 perc PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINT 1. rész: 30 perc 2. rész: 90 perc Az írásbeli dolgozat megoldásához összesen 120 perc áll rendelkezésére. Az 1. rész megoldására felhasználható id keret 30

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1912

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés

Részletesebben

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT A. helyszín: Elv:

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 240 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

OKTATÁSI ALAPISMERETEK

OKTATÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ ISMERETEK

KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Közlekedésépítő

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT a) 1. Elba 2. Ostrava

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2007. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2007. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban! Ismertesse a Föld helyét a Naprendszerben! 1. A Mutassa be bolygónk fı mozgásait, ismertesse ezek földrajzi következményeit! 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK

KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Közlekedésgépész

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2010. május 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2010. május 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

NYOMDAIPAR ISMERETEK

NYOMDAIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben