ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP"

Átírás

1 ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re, ami megegyezik a kormány célkitűzésével. A prognózis szerint a költségvetési hiány 3% alatt marad, a strukturális egyenleg romolhat, a tavalyi 1,3% után 2014-ben 2,7%, jövőre 2,8% lehet a GDP arányában. A Magyar Nemzeti Bank frissítette gazdasági előrejelzésének fő számait, miszerint a jövő évi inflációs előrejelzés számottevően csökkent a szeptemberi várakozásokhoz képest, 0,9%-ra csökkent a három hónappal ezelőtti, várt 2,5% helyett ra pedig 2,9%-os inflációs várakozást fogalmaztak meg. Az MNB adatai szerint a harmadik negyedévben 1,064 milliárd euró többlettel zárt a folyó fizetési mérleg, ami elmarad az egy évvel korábbi 1,232 milliárd eurótól. A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség kiigazítás nélküli értéke 2,408 milliárd euró volt, a szezonális hatások kiszűrésével pedig 2,167 milliárd euró, ami a negyedéves GDP 8,3%-a. A részletes adatok szerint októberben 351 millió eurós többlet képződött a külkereskedelmi mérlegben. Az export 2,2%-kal csökkent, míg az import 2,6%-kal növekedett euróban számolva. A szeptember-novemberi időszakban átlagosan 7,2%-os volt a munkanélküliségi ráta, ami 0,1%-kal magasabb a megelőző három hónaphoz viszonyítva, viszont 2,0%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. A magyar kormány és az MNB bejelentette, hogy a devizahitelek (a jelzálogalapú, valamint a deviza lakáshitelek) forintosítása során a Kúrai döntésének időpontjától számított átlagos, ill. a december 5-ei MNB középárfolyam közül a kedvezőbb árfolyamot kell alkalmazni, amely így a frankhiteleknél 256,5, az euróhiteleknél 309 forint lehet. Kedvező, hogy az MNB a devizatartalékból 9 milliárd eurót kínál fel a bankszektornak, hogy a forintosítás ne okozzon piaci kilengéseket a forint árfolyamára. A Monetáris Tanács egyhangú döntés mellett változatlanul hagyta az alapkamat mértékét (2,1%). A forint tovább gyengült, 314,89 EUR/HUF árfolyamon zárt, ami a rossz nemzetközi hangulat számlájára írható. Az ország kockázati megítélése gyengült, a CDS, kockázati felár 177,66 ponton zárt, 6,56%-kal felülmúlva az előző negyedév végi záró értéket. Nemzetközi gazdaság Kirobbanó formában teljesített az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, ugyanis a GDP 11 éve nem látott mértékben, 5%-kal bővült a negyedév folyamán. A FED szakértői 2015-re a korábbival megegyező 2,6-3%-os gazdasági növekedést várnak, az inflációt már csak 1-1,6% közé várják (1,6-1,9%). A munkanélküliségi ráta 5,2-5,3% közé süllyedhet, szeptemberben még 5,4-5,6%-ot prognosztizáltak. A FED a várakozásoknak megfelelően megszüntette az eszközvásárlási programot, mellyel a mérlegfőösszege milliárd dollárra hízott. Az USA-ban egyre valószínűbbnek tűnik a jelenlegi várakozásokhoz képest korábbi kamatemelés. A FED Nyíltpiaci Bizottsága megváltoztatta a kamatpályával kapcsolatos kommunikációját, miszerint az amerikai jegybank türelmes lesz a későbbi szigorítással kapcsolatosan, a kamatemelés időzítése pedig adatfüggő. Az év első két ülésén nagy valószínűséggel még nem fognak kamatot emelni, azonban a kamatemelés várható időpontja júniusra tevődött szeptemberről. A munkaerőpiac nagy valószínűséggel folytatja a szárnyalását, az év utolsó hónapjában 240 ezer új munkahely létesülhetett az USA-ban, a munkanélküliségi ráta pedig 5,8%-ról 5,7%-ra mérséklődhetett. Az Európai Központi Bank megkezdte az eszközfedezetű értékpapírok vásárlását, továbbá Mario Draghi, EKB-elnök kilátásba helyezte, hogy az EKB kész szélesíteni az eszközvásárlási programot (államkötvények vásárlása), amennyiben szükséges. Az EKB jelentősen csökkentette az euró-övezet növekedési és inflációs előrejelzését, a konszenzus alapján -0,1%-os inflációra számítanak a novemberi 0,3% után, míg a maginflációt illetően 0,7%-on való stagnálást várnak. Görögországgal kapcsolatban az előrehozott választások okoznak aggodalmat. Az előrehozott, sikertelen görög elnökválasztás eredményeként január 25-én parlamenti választásokra fog sor kerülni. A választás a jelenlegi 1

2 kormány bukását eredményezheti, és ennek következményeként a 2011-es évhez hasonló válsághelyzet is kialakulhat. Magyarország makrogazdasági adatai Gazdaság GDP növekedése (%) 3,9 1,3 0,5-6,3 1,2 1,4-1,7 1,1 Ipari termelés növekedése (%) 10,1 8,1 3,1-17,7 10,5 3,5-1,5 1,4 Fogyasztói árindex 3,9 8,0 3,4 4,2 4,9 4,3 5,7 1,7 Államháztartás a GDP arányában (%, ESA95) -9,3-5,5-3,6-4 -4,3 2,9-2,7-2,3 Külső egyensúlyi mutatók Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euro) -5,8-5,1-3,4-3,8 2,0 0,4 1,5 3,3 2

3 KÖTVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar állampapírpiac A rövid és hosszú állampapír hozamok ellentétes irányú mozgást produkáltak a hozamgörbén, a rövid hozamoknál minimális növekedés volt tapasztalható, míg a hosszú hozamok esetében csökkenő tendencia volt megfigyelhető az előző negyedévhez viszonyítva. A rövid lejáratú papírok közül a 3 és 6 hónapos referenciahozamok 9-9 pontos, az éves hozamok pedig 22 pontos növekedéssel zárták a negyedévet. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,43, 6 hó: 1,54, 12 hó: 1,80 százalék. Legnagyobb mértékben a tíz éves hozam csökkent, 103 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 2,72, 5 év: 3,15, 10 év: 3,6, melyek 44, 48, 103 bázisponttal estek az előző negyedév végi értékekhez képest. A 15 éves hozam: 3,83 százalék, mely 94 bázispontos csökkenést szenvedett el. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,887 milliárd forintra emelkedett a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során nem változtatott az irányadó kamat mértékén, azt 2,10%-os szinten tartva. A Stabilitás Állampapír és Kötvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye a referencia indexet minimálisan ugyan, de túlteljesítette. Míg a magyar állampapírok teljesítményét mutató index értéke 3,53 százalékkal emelkedett, addig portfóliónk árfolyama 3,55 százalékot emelkedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 3

4 RÉSZVÉNY ESZKÖZALAPOK A magyar részvénypiac Jelenleg az Egyesült Államok az egyetlen gazdaság, mely továbbra is erőt mutat, míg a világgazdaság többi régiójában stagnálás vagy lendületvesztés mutatkozik. Az USA-ban egyre valószínűbbnek tűnik a jelenlegi várakozásokhoz képest korábbi kamatemelés. A FED Nyíltpiaci Bizottsága megváltoztatta a kamatpályával kapcsolatos kommunikációját, miszerint az amerikai jegybank türelmes lesz a későbbi szigorítással kapcsolatosan, a kamatemelés időzítése pedig adatfüggő. Az EKB jelentősen csökkentette az euró-övezet növekedési és inflációs előrejelzését. Mario Draghi EKB elnök nem jelentett be újabb intézkedéseket, arra tett csupán ígéretet, hogy az első negyedévben értékelhetik az eddigi lépések eredményeit, illetve a gazdasági folyamatokat, és ennek fényében dönthetnek a mennyiségi lazításról, ami akár állampapír vásárlást is jelenthet. Az orosz piacok az összeomlás szélére kerültek. Fokozta a pánikot az orosz piacokon, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen. Ennek következtében a rubel már mintegy 95%-os veszteséget ért el a dollárral szemben az idei évben. A dollár jegyzésű orosz tőzsdeindex is 10%-kal zuhant, meredeken emelkedtek az orosz kockázati felárak és állampapírhozamok. December folyamán az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emelte az alapkamatot, aminek hatására a rubel 7-9% közötti erősödést mutatott. Egy ideig úgy tűnt, hogy a rendkívüli orosz kamatemelés stabilizálja a rubel árfolyamát, azonban ez rövid életűnek bizonyult, mivel a rubel napközben közel 30%- kal zuhant. A dollárban számolt orosz tőzsdeindex mintegy 12,5%-os szabadesést szenvedett el ennek következtében. Határozott intézkedéseket jelentett be az orosz jegybank a bankrendszer védelme érdekében, így a rubel mintegy 12%-kal erősödött a dollárral szemben, az orosz tőzsdeindexek pedig emelkedtek. Az olajárak zuhanása, az alacsony inflációs kilátások, Mario Draghi, az EKB elnökének deflációs veszélyről szóló megnyilvánulása, valamint a görög aggodalmak részvénypiaci esést előidézve, a kötvények irányába terelték a befektetőket. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index ponton zárt a negyedév végén. A hazai blue chipek rendre estek, az orosz piacoknak erősen kitett Richter részvények 8,18%-os árfolyamcsökkenést szenvedtek el, míg a MOL részvények árfolyamát (-4,19%) az olajárak zuhanása, az OTP részvények árát (-8,83%) az európai bankrészvények esése húzta le. A Magyar Telekom sem tudta elkerülni az esést (-6,63%), osztalék hiányában nem tudott érdemi emelkedést produkálni a papír, illetve a tervezett internetadó bevezetésének várható negatív hatásai miatt. Profit Részvény eszközalap A negyedév során portfóliónk teljesítménye alulmaradt a referencia indexhez viszonyítva. Míg a referencia portfólió értéke 6,28%-kal csökkent, addig portfóliónk értéke 6,65%-kal esett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 4

5 Mérleg Befektetési jegy eszközalap A Mérleg Befektetési jegy eszközalap árfolyama negyedik negyedévében 0,37%-ot emelkedett, alulteljesítve az eszközalap benchmarkjának 1,08%-os pozitív változását. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 5

6 VEGYES ESZKÖZALAPOK A magyar kötvény- és részvénypiac Kötvénypiac: A rövid és hosszú állampapír hozamok ellentétes irányú mozgást produkáltak a hozamgörbén, a rövid hozamoknál minimális növekedés volt tapasztalható, míg a hosszú hozamok esetében csökkenő tendencia volt megfigyelhető az előző negyedévhez viszonyítva. A rövid lejáratú papírok közül 3 és 6 hónapos referenciahozamok 9-9 pontos, az éves hozamok pedig 22 pontos növekedéssel zárták a negyedévet. A negyedév végi referenciahozamok: 3 hó: 1,43, 6 hó: 1,54, 12 hó: 1,80 százalék. Legnagyobb mértékben a tíz éves hozam csökkent, 103 bázisponttal. A negyedév végi referenciahozamok: 3 év: 2,72, 5 év: 3,15, 10 év: 3,6, melyek 44, 48, 103 bázisponttal estek az előző negyedév végi értékekhez képest. A 15 éves hozam: 3,83 százalék, mely 94 bázispontos csökkenést szenvedett el. A külföldiek kezében levő állampapír állomány 4,887 milliárd forintra emelkedett a negyedév végén. A Monetáris Tanács a negyedév során nem változtatott az irányadó kamat mértékén, 2,10%-os szinten tartva. Részvénypiac: Jelenleg az Egyesült Államok az egyetlen gazdaság, mely továbbra is erőt mutat, míg a világgazdaság többi régiójában stagnálás vagy lendületvesztés mutatkozik. Az USA-ban egyre valószínűbbnek tűnik a jelenlegi várakozásokhoz képest korábbi kamatemelés. A FED Nyíltpiaci Bizottsága megváltoztatta a kamatpályával kapcsolatos kommunikációját, miszerint az amerikai jegybank türelmes lesz a későbbi szigorítással kapcsolatosan, a kamatemelés időzítése pedig adatfüggő. Az EKB jelentősen csökkentette az euró-övezet növekedési és inflációs előrejelzését. Mario Draghi EKB elnök nem jelentett be újabb intézkedéseket, arra tett csupán ígéretet, hogy az első negyedévben értékelhetik az eddigi lépések eredményeit, illetve a gazdasági folyamatokat, és ennek fényében dönthetnek a mennyiségi lazításról, ami akár állampapír vásárlást is jelenthet. Az orosz piacok az összeomlás szélére kerültek. Fokozta a pánikot az orosz piacokon, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen. Ennek következtében a rubel már mintegy 95%-os veszteséget ért el a dollárral szemben az idei évben. A dollár jegyzésű orosz tőzsdeindex is 10%-kal zuhant, meredeken emelkedtek az orosz kockázati felárak és állampapírhozamok. December folyamán az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emelte az alapkamatot, aminek hatására a rubel 7-9% közötti erősödést mutatott. Egy ideig úgy tűnt, hogy a rendkívüli orosz kamatemelés stabilizálja a rubel árfolyamát, azonban ez rövid életűnek bizonyult, mivel a rubel napközben közel 30%- kal zuhant. A dollárban számolt orosz tőzsdeindex mintegy 12,5%-os szabadesést szenvedett el ennek következtében. Határozott intézkedéseket jelentett be az orosz jegybank a bankrendszer védelme érdekében, így a rubel mintegy 12%-kal erősödött a dollárral szemben, az orosz tőzsdeindexek pedig emelkedtek. Az olajárak zuhanása, az alacsony inflációs kilátások, Mario Draghi, az EKB elnökének deflációs veszélyről szóló megnyilvánulása, valamint a görög aggodalmak részvénypiaci esést előidézve, a kötvények irányába terelték a befektetőket. A magyar részvénypiac indexe, a BUX index ponton zárt a negyedév végén. A hazai blue chipek rendre estek, az orosz piacoknak erősen kitett Richter részvények 8,18%-os árfolyamcsökkenést szenvedtek el, míg a MOL részvények árfolyamát (-4,19%) az olajárak zuhanása, az OTP részvények árát (-8,83%) az európai bankrészvények esése húzta le. A Magyar Telekom sem tudta elkerülni az esést (-6,63%), osztalék hiányában nem tudott érdemi emelkedést produkálni a papír, illetve a tervezett internetadó bevezetésének várható negatív hatásai miatt. 6

7 Ötvözet Vegyes eszközalap Az Ötvözet Vegyes eszközalap befektetési portfólióját a magyar állampapírok és vállalati kötvények, valamint magyar tőzsdei részvények alkotják. Az eszközalap árfolyama a vizsgált negyedévben 0,32%-ot csökkent, míg az eszközalap benchmarkja 1,81%-ot emelkedett. Megjegyzés: az árfolyamok a költségek levonása előtti bruttó árfolyamok. 7

8 ÖSSZEFOGLALÁS A táblázat az eszközalapok különböző időszakra vetített teljesítményeit és hozamainak éves szórását mutatja be, melyeket együttesen érdemes figyelembe venni. A hozamok szórása azt mutatja meg, hogy az eszközalap a megadott hozamot milyen kockázat mellett érte el, illetve mennyire kiegyensúlyozott a működése. Minél nagyobb a szórás értéke, annál nagyobb egy eszközalap árfolyamának ingadozása, azaz annál kockázatosabb a befektetés. 8

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP I. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP I. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország A KSH tájékoztatása alapján a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 4,8%-kal bővült az egy évvel korábbi

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.II. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG Javította a Világbank Magyarország várható gazdasági növekedésének mértékét. A tavalyi 4,0%-os növekedés után

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaságot tekintve a külkereskedelmi mérleg többlete 584 millió euró lett, mely 25 millióval kevesebb

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP II. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország GDP-je szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2017 első negyedévében 3,8%-kal növekedett éves

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az OECD friss előrejelzése alapján az erős gazdasági teljesítmény 2018-ban is folytatódhat hazánkban, de 2019-re

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.II. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG A magyar kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére összesen 167,5 milliárd forintot

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.II. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Fitch Ratings BB+ kategóriában hagyta hazánk adósság-besorolását, a kilátást azonban stabilról pozitívra változtatta.

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2019.I. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG A Standard & Poor's BBB- -ról BBB -re minősítette fel a hazai adósságot, így már Magyarország két fokozattal

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2015.III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Idén márciusban az S&P BB-ről BB+-ra javította a magyar besorolást, melyhez stabil kilátást rendelt. Szeptemberben

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.III. NEGYEDÉV MAKROGAZDASÁG MAGYARORSZÁG Az optimista várakozásokkal ellentétben nem javította a magyar adósbesorolást a Standard & Poor's. Karen Vartapetov,

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Magyar Nemzeti Bank a vártnak megfelelően tartotta az 1,35%-os alapkamatot, 2016 végéig előreláthatólag nem

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarországon a GDP volumene 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A magyar gazdaság a harmadik negyedévben 2,1%-os elemzői várakozással szemben 2%-kal bővült. Ez jelentős lassulást

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP. 2016.I. negyedév ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2016.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország Magyarország nemzetközi devizatartaléka jelentősen, több mint 4 milliárd euróval 27,55 milliárd euróra csökkent

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 2.

Vezetői összefoglaló november 2. 2017. november 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében erősödött. A BUX 16,5 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,68 százalékos

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 15.

Vezetői összefoglaló december 15. 2016. december 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 17,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 1,41 százalékos

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 21.

Vezetői összefoglaló december 21. 2017. december 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,3 milliárd forintos, alig átlag alatti forgalom

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 1.

Vezetői összefoglaló június 1. 2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 14.

Vezetői összefoglaló november 14. 2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 3.

Vezetői összefoglaló március 3. 2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság

Makrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP III. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.III. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az S&P stabilról pozitívra javította a hazai adósság BBB- besorolását, így jövőre a besorolás a befektetésre

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 2.

Vezetői összefoglaló október 2. 2017. október 2. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 11,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 1.

Vezetői összefoglaló augusztus 1. 2017. augusztus 1. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 7,9 milliárd forintos átlag alatti forgalom

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. december 13. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin a befektetők továbbra is a Fed eszközvásárlási programjának befejezését árazzák be; a részvények árfolyama esett, míg a kötvényhozamok

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 13.

Vezetői összefoglaló április 13. 2018. április 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában kismértékben gyengült. A BUX 11,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,94

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 4.

Vezetői összefoglaló december 4. 2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 9.

Vezetői összefoglaló október 9. 2017. október 9. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró viszonylatában stagnált, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest erősödött. A BUX 9,3 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, 2015. október 7.

szerda, 2015. október 7. szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 20.

Vezetői összefoglaló április 20. 2017. április 20. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a dollár és a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 12,1 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.09. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizához képest erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. december 11. Vezetői összefoglaló A keddi napon a nemzetközi tőzsdéken korrekciók mentek végbe, valamennyi vezető index csökkenéssel zárt. Az euró/forint kurzus továbbra sem tudott a 300-as

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 8.

Vezetői összefoglaló december 8. 2017. december 8. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollár ellenében gyengült. A BUX 11,4 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 5. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexeinek többsége negatív tartományban zárt pénteken a kedvező makroadatok ellenére. Csütörtökön 306,5-nél egyhetes csúcsra ért a a forint az

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi

Részletesebben

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló Pénteken az amerikai tőzsdék 2 százalék feletti pluszban zártak, az európai indexek estek. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 10.

Vezetői összefoglaló március 10. 2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.11.23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 9.

Vezetői összefoglaló május 9. 2017. május 9. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 21.

Vezetői összefoglaló június 21. 2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben