Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub évi tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről"

Átírás

1 Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek és fiatalok számára egy olyan közösségi tér kialakítása illetve fenntartása, amely az általános iskoláskorú gyermekektől az idősebbekig mindenki számára a hasznos szabadidő eltöltését biztosítja. A heti állandó nyitvatartási rend mellett többféle szervezett programmal vártuk az érdeklődőket. A 2014-es év során több mint, 500 látogatás volt az ifjúsági klubban. A tavalyi évben is több alkalommal szerveztünk kreatív foglalkozást az ifjúsági klub keretein belül. Május 2-án az Anyák napja jegyében szerveztük meg a foglalkozást. Október 24-én az ősz és a Halloween, majd december 14-én pedig a karácsony témájában készültek a különféle kézműves díszek, tárgyak és ajándékok ben is részt vettünk a Kihívás napja elnevezésű programsorozatban, ahol ügyességi játékokkal ( vízi ping pong stb.) vártuk idén is az érdeklődőket. Az előző évhez képest azt tapasztaltuk, hogy nagyobb érdeklődés övezte ezt a programot. A nyári szünetben diákmunkások segítségével lehetőségünk volt arra, hogy reggel 8.00 órától délután óráig nyitva legyen az ifjúsági klub. Tapasztalataink szerint, nyáron sok szülőnek okoz problémát megoldani a gyermekfelügyeletet. Ezzel a lehetőséggel kívántunk segítséget nyújtani a szülőknek, és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét a fiataloknak. A jövőben is próbálunk az iskolai szünetekben egész nap nyitva lenni, amennyiben lehetőségeink engedik. Szeptember 27-én a Humán Szolgáltató Központtal közösen Családi napot szerveztünk a Könyvtár udvarában. A családi nap keretében volt ugráló vár, trambulin, íjászat stb. A program szervezésében külön köszönjük a Tűzoltóság részvételét, mely keretében a részvevők kipróbálhatták és megismerhették a tűzoltók felszereléseit, ezek segítségével bemehettek az érdeklődők a füstsátorba is. Valamint megtekinthették a tűzoltó autót is. Több alkalommal volt a fiatalok önszerveződése révén születésnapi buli, és egyéb jellegű önszerveződött összejövetel az ifjúsági klubban. A tavalyi év során igyekeztünk helyet és lehetőséget biztosítani programjaik megvalósításához a Kerekegyházán illetve területén is működő intézményeknek, szolgálatoknak és kluboknak. Így május 31-én helyet biztosítottunk Szent Ágota 1

2 Gyermekvédelmi Szolgáltató által szervezett Ki mit tud? -nak, július között a terepasztal és makett klub éves találkozójának. Ezen felül rendszeres program heti két alkalommal az íjászatot is kipróbálhatják az érdeklődők, Gavula Viktor szervezésével és felügyeletével, aki a Hetényegyházai Íjászegyesület tagja ben is részt vettük a Kerekfeszten, ahol az általános iskolával közösen bonyolítottuk le a tojásfutamot. Az önkormányzat segítségével lehetőségünk volt pályázatot benyújtani a Nemzeti Együttműködési Alaphoz a Településünk Fejlődéséért Alapítványon keresztül, mely pozitív elbírálásban részesült. Ennek összege Ft. Így eszközfejlesztésbe és kirándulásszervezésbe kezdtünk. Ezek megvalósítása az idei év elején fejeződött be. Az eszközfejlesztés keretén belül három új asztali számítógépet, egy laptopot, egy nagyképernyős televíziót, egy házi mozi rendszert, egy táncszőnyeget és egy léghoki asztalt szereztünk be. Az új tárgyi eszközök megnövelték az érdeklődést és a látogatók számát a klubban. A tavalyi év során és idén is van egy kulturális közfoglalkoztatott munkatársunk, így lehetőségünk van arra, hogy délutánonként órától nyitva legyen az ifjúsági klub. Így heti nyitvatartásunk alatt is egyre több lehetőséggel várjuk az érdeklődőket: ping pong csocsó léghoki zene hallgatási és filmnézési lehetőségek darts internet és számítógép használati lehetőségek kézműveskedés társasjátékok, kártyák hetente kétszer íjászat karaoke stb. A jövőben is élni fogunk a pályázati lehetőségekkel, valamint szeretnénk tovább erősíteni az együttműködést az általános iskolával és közintézményekkel. Fontosnak tartjuk az együttműködést, mert közös célunk az ifjúság védelme, és számukra egy élhető, hasznos és lehetőséggel teli élettér kialakítása és fenntartása. Ennek jegyében fogjuk jövőbeni programjainkat is összeállítani, megszervezni. 2

3 Képes összeállítás a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014.évi tevékenységéről: 1. Filmvetítés 2. Karaoke 3

4 3. Családi nap: 4

5 5

6 4. Őszi- és halloween-i kreatív klub. 5. Karácsonyi kézműves foglalkozás: 6

7 6. Íjászat: 7. Eszközfejlesztés: 7

8 8

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax:

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: 56-361-098 BESZÁMOLÓ A Madarász Károly Művelődési Ház és Városi

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

A TOP SH

A TOP SH BESZÁMOLÓ A TOP-6.9.1-15-SH1-2016-00001 számú, "Társadalmi együttműködést elősegítő komplex programok az Óperint városrészen" című projektben az alábbi programokat valósította meg a HÁROFIT Közhasznú Egyesület:

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

kocsmasportok.hu Bérleti árlista rendezvényekre 06-20-20-40-131 06-30-73-77-182 06-30-415-75-54 kocsmasportok@kocsmasportok.hu

kocsmasportok.hu Bérleti árlista rendezvényekre 06-20-20-40-131 06-30-73-77-182 06-30-415-75-54 kocsmasportok@kocsmasportok.hu Bérleti árlista rendezvényekre Általános feltételek: Az alábbi ajánlatban szereplő árak 1 termék 1 napi bérleti díjára vonatkoznak és a szállítási költséget nem tartalmazzák. A szállítási költség az egyidejűleg

Részletesebben

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket,

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, a laptopokat, a notebookokat, az okostelefonokat, a

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 26-i ülésére. kulturális szervező munkatárs

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 26-i ülésére. kulturális szervező munkatárs ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Ifjúsági Klub 2007. évi tevékenységéről Az előterjesztést készítette: Turcsán Szabolcs

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen Pályázati azonosító: 204105/03142 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen Működési feltételek, helyzetkép Boconád 1274

Részletesebben

Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Eseménynaptár os tanév. Szeptember

Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Eseménynaptár os tanév. Szeptember 1. 6-12-ig 7. 8. 15. Szeptember Első tanítási nap Szülői ért. összevont is az 1. évf.-on Szülői ért. összevont is az 5. évf.-on Német erdei iskola 3.-4. oszt. Szülői értekezletek a 2. évfolyamnak Szülői

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére 9778-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 20-i ülésére Tárgy: Katona József Művelődési Ház, Városi Könyvtár, és Vészlejárat Ifjúsági

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 16-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 16-i rendes ülésére 5549-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 16-i rendes ülésére Tárgy: Katona József Művelődési Ház, Városi Könyvtár, és Vészlejárat Ifjúsági

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve 1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve A Halmi Telepi Általános Iskola- az érvényes DÖK SZMSZ alapján- egy diákönkormányzat működik, ennek megfelelően határozzuk meg a 2015/2016. tanév céljait,

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket,

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, a laptopokat, a notebookokat, az okostelefonokat, a

Részletesebben

Baross. Élet az iskolánkban. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása.

Baross. Élet az iskolánkban. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. Baross Élet az iskolánkban 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2009-ben befejeződött az iskola épületének felújítása. 2010-ben

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2015.

Használói elégedettségvizsgálat 2015. Használói elégedettségvizsgálat 2015. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk kérdőív segítségével.

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 27-i ülésére

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 27-i ülésére 6120-1/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai 2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai A Képviselő-testület 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással hozza meg alábbi határozatát. 20/2015. (II. 25.) számú Képviselő-testületi határozat

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

GYERMEKES CSALÁDOK FOGADÁSÁNAK SZÁLLODAI FELTÉTELEI, A RÉSZÜKRE NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK

GYERMEKES CSALÁDOK FOGADÁSÁNAK SZÁLLODAI FELTÉTELEI, A RÉSZÜKRE NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK GYERMEKES CSALÁDOK FOGADÁSÁNAK SZÁLLODAI FELTÉTELEI, A RÉSZÜKRE NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK Összes kitöltő: 79 Szálloda kategóriája: 5*: 1 kitöltő 4*: 51 kitöltő 3*: 19 kitöltő Nem minősített: 8 kitöltő Szobák

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) 2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Beszámoló a községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Tisztelt Képviselő- Testület! Az önkormányzat a közművelődési feladatok ellátására a közművelődési tevékenységek~ folyamatos ~megval6síthat6ságára

Részletesebben

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Kollégiumi Ütemterv 2018/2019

Kollégiumi Ütemterv 2018/2019 Kollégiumi Ütemterv 2018/2019 A kollégiumok közötti sportrendezvények a szervezés függvényében kerülnek beillesztésre. A konkrét színházi látogatások szervezése az aktuális műsorok kiírása után lehetséges.

Részletesebben

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható. A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2014.

Használói elégedettségvizsgálat 2014. Használói ségvizsgálat 2014. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és ségét vizsgáltuk kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június ) programjáról

Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június ) programjáról Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június 24. 15.00-24.00) programjáról Tervezett program: 15.00 Megemlékezés és emléktáblák koszorúzása a cipőgyár épületénél. Értékőrzés:

Részletesebben

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor

Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

2015. január - december TARTALOM:

2015. január - december TARTALOM: Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Közösségi FACE-ek Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér Helyszín: NYÍR Pláza első emelet Önkéntesség, nemzetközi ifjúsági cserék, kiállítások,

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Dunaegyházi Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola 6323 Dunaegyháza Iskola u. 1. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján 1. Felvételi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Terney Béla Kollégium Szentes 2014/2015 Készült a 229/2012. (VIII. 28.) nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormányrendelet 23.. alapján. 1. A kollégiumban

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan. Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat által 2008. évben támogatásban részesített szervezetek elszámolásáról

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2016.

Használói elégedettségvizsgálat 2016. Használói ségvizsgálat 2016. A Berzsenyi Dániel Könyvtár ISO minőségirányítási rendszerének megfelelően a látogatók könyvtárhasználati szokásait és ségét vizsgáltuk kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

III. Munkaterv 2012.

III. Munkaterv 2012. III. Munkaterv 2012. 1 Alapelvünknek tartjuk, hogy minden kiscsoportos tevékenységet támogassunk, s örömmel adunk helyszínt számukra intézményünkben. Ennek következtében egyre gazdagodó kínálatot nyújthatunk

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Az évet 46.000 Ft maradvánnyal kezdtük ekkor érkezett meg a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól a 0.000 Ft pályázati támogatás.

Részletesebben

KSHÍE. Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület. /Szeghalmi kistérség/

KSHÍE. Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület. /Szeghalmi kistérség/ KSHÍE Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ 2010 Ismertető a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről 2010 2 Tartalom A megalakulás----------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés év. Boldog Gyermekekért Alapítvány

Közhasznúsági jelentés év. Boldog Gyermekekért Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2008. év Boldog Gyermekekért Alapítvány Tartalomjegyzék 1. Számviteli beszámoló.3.o. 2. Költségvetési támogatás felhasználása...4.o. 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás.5.o.

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám:

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG 7624 Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám: 18302376-1-02 TARTALOM: I. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló - mérleg - eredménykimutatás

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember

HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői

Részletesebben

Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV. Írta: Telenor november 25. kedd, 15:56

Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV. Írta: Telenor november 25. kedd, 15:56 A Telenor egy évvel ezelőtt indította el okoseszközökre és számítógépekre tervezett szolgáltatását, a MyTV-t. Az első év tapasztalatai alapján a szolgáltatás megújul: bővebb csatornakínálat, még több tematikus

Részletesebben