Beszámoló Hitéleti alkalmaink a es tanév első félévében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében"

Átírás

1 Beszámoló Hitéleti alkalmaink a es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel az 5-8. osztály, kedden reggel pedig az 1-4.osztály megy át reggeli áhítatra a gyülekezeti terembe. A többi reggelen a tanítók, tanárok tartanak néhány perces áhítatot egy-egy osztálynak. Hallom a pedagógustársaimtól, és én magam is tapasztalom, hogy ezeken az áhítatokon a kötött szövegű imádságok mellett sokan imádkoznak saját gondolataikat, kérdéseiket fogalmazva meg. Több osztályban beszélgetés alakul ki az ige kapcsán. A gyerekeknek vannak kérdéseik, gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, amiket megosztanak az osztálytársaikkal, a tanárokkal. Imaközösségek Mindenekelőtt reggeli imaalkalmainkat említem. Október óta minden kedden reggel 7.15-kor - a felsősök, csütörtökön reggel a negyedikesek, péntek reggel pedig a 2-3. osztályosok közül érkezik az imádkozók kis csoportja. Először énekelünk, megbeszéljük, hogy mire készülünk, mik történtek, kik betegek és mindenhez, a betegek gyógyulásához Isten áldását, segítségét kérjük. Szülők, nagyszülők mondták, hogy gyermekük, unokájuk azért igyekszik minél hamarabb megérkezni az iskolába, hogy bekapcsolódhasson az imádkozók közösségébe. Ebben a tanévben vezettük be hittan összefoglaló bemutató alkalmainkat. Osztályonként tartjuk ezeket az alkalmakat. Szülőknek, nagyszülőknek bemutatjuk, hogy miket tanultunk a

2 hittanórákon (bibliai történetek, aranymondások, énekek). A bemutató szeretetvendégséggel, beszélgetéssel folytatódik. Október 11-én a két első osztálynak együtt lett megtartva a bemutató. Január 16-án a második osztálynak. A gyerekek nagyon lelkesek, ügyesek voltak. Nagyon örülünk annak, hogy sok szülő, nagyszülő jött el. Február végén a 3. a. osztály, március folyamán a 3. b. osztály, áprilisban pedig a 4. osztály hittan összefoglaló bemutatója fog sorra kerülni. Hittanversenyek ~ Ne hagyjátok a templomot. A templomot s az iskolát! Az idén is részt vettünk a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola, Általános iskola és Óvoda által szervezett reformáció napi regionális versenyen. Október 21-én egy négy fős csapattal utaztunk Mezőtúrra: Tóth Zsófia 7.o.,Balogh Dóra 8.o., Szentannai Viktória 8.o., Tyukodi László 8.o. Diákjaink örömmel foglalkoztak a három nagy reformátor, a magyar reformátorok életével, munkásságával. Ez az elért szép eredményben (5. helyezés) is megmutatkozott. A vetélkedő után egy kis városnézésre indultunk. Nagy élmény volt gyönyörű napsütésben a városháza tornyának erkélyéről megtekinteni a hatalmas református templomot, az iskolát, a számos impozáns épületet. ~ Ebben az évben vettünk részt először iskolánk tíz diákjával a református iskolák országos tanulmányi versenyén október 25- én Debrecenben a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában. Két 3. és két 6. osztályos diákunk a bibliaismereti versenyen vett részt. (Bihari Dzsenifer 3.a.o., Szabó Balázs 3.a.o.; Bán Nelli 6.o., Szabó Adrienn 6.o.) a bibliaismereti versenyen vett részt.

3 A verseny témája: bibliai őstörténetek, illetve Eszter könyvének 1-7. fejezetei. Két 4. osztályos és egy 3. diákból álló csapatunk a komplex tanulmányi versenyre (anyanyelv, matematika, természetismeret) nevezett be. (Haizer Maximilián 3.a.o., Bárdos Hanna 4.o., Fekete Máté 4.o.) Egy negyedikes (Kovács Natasa), egy ötödikes (Szegedi Annamária 5.b.o.) és egy hetedikes diákunk (Sánta Krisztián 7.b.o.) a rajzversenyen ügyeskedett. Mindnyájan nagyon szépen, komolyan felkészültek és ügyesen helytálltak. Szegedi Annamária 3. helyezést ért el. Jövőre is megyünk! A verseny előtt a nagytemplomban nagytiszteletű Bölcskei Gusztáv püspök úr áldott igehirdetését hallgattuk meg, és a 37 református iskolából érkezett 500 diákkal énekeltünk, imádkoztunk. A verseny alkalmat nyújtott a református iskolák közötti testvéri találkozásra és tapasztalatcserére is. Mielőtt visszautaztunk volna Tiszafüredre, meglátogattuk a Debreceni Református Hittudományi Egyetem magasztos épületében az egyháztörténeti, valamint az iskolatörténeti múzeumokat, a könyvtárt, az Oratóriumot és a Csokonai szobát. ~ Ebben az évben is voltunk az Adventi Szavaló- és Dicséreténeklő Országos versenyen a Kunhegyesi Református Általános Iskolában, 2013.november 29-én. versmondás: Lódi Dorina 1.a.o. Poczók Liliána 2.o. Bihari Dzsenifer 3.a.o. Juhász Kinga 4.o. Fazekas Lilla 5.a.o. Bocsi Felicia 6.o. Tóth Flóra 7.a.o. Balogh Dóra 8.o.

4 dicséreténeklés: Fazekas Zsuzsanna 5.a.o. Szentannai Viktória 8.o. Mindannyian komoly felkészülés után nagyon szépen helytálltak. Ebben a félévben is rendszeresen látogattuk a Platán nyugdíjas otthon lakóit, és örömmel szolgáltunk közöttük ünnepi műsorral,igével,énekkel, bibliai történetekkel. Ünnepi műsorok, családi istentiszteletek Minden egyházi ünnepünkre komolyan, méltóképpen, örömmel készülünk diákok, felnőttek egyaránt október 27-én, vasárnap délelőtt ünneplő ruhában és ünneplő szívvel vonultunk be diákok, pedagógusok, intézményünk dolgozói, számos szülő az Isten házába. Az igehirdetés után iskolánk 27 fős csoportja lelkesen szerepelt a gyülekezet közösségében a reformációi ünnepi műsorban. Alázatos, szelíd szeretnék lenni, Vidám s erős Tebenned, jó Atyám, Taníts remélni, hinni és szeretni. kérjük szüntelenül mindnyájan az életünket vezető, imádságainkat meghallgató Istenünket. A következő héten az óvodában is ünnepeltünk a reformáció emlékünnepe alkalmából. Advent- Karácsony: adventi gyertyagyújtás ünnepi műsor (ige, ének, vers) keretén belül november 29-én. Advent második vasárnapján az óvodásaink szerepeltek a gyülekezeti teremben, a délelőtti istentiszteleten. Advent harmadik vasárnapján délután a 6. osztály, valamint több felsős diák mutatta be színvonalas műsorát a gyülekezeti teremben. Köszönjük valamennyi tanár, osztályfőnök, diák hozzáállását, felkészülését a december 21-i karácsonyi ünnepségünkre,

5 amelynek helyszíne intézményünk tornaterme volt. Meghitt, ünnepi alkalom volt ez. Hála Istennek, hogy számos elfoglaltsága mellett vállalta és eljött közénk Debrecenből ezen a délutánon Nagy Aliz főorvosnő, a nagytemplomi gyülekezet presbitere, és alapos, az Igén alapuló előadást tartott az Angyalok témakörben. Elmondása szerint, nagyon jól érezte magát közöttünk. Isten áldását kívánja az intézmény, valamennyink életére, munkájára. Intézményi bibliaórák ~Havonta tartunk bibliaórát. ~Nagy öröm volt mindnyájunk számára, hogy novemberi bibliaóránkon Bihari Dezső nyugdíjas lelkipásztor szívbőllélekből szóló szolgálatát hallgathattuk. Örömünket fokozta az, hogy kedves felesége, Rózsika néni is eljött közénk. Isten áldja meg továbbra is gazdagon életüket, szolgálatukat. Adománygyűjtés Az idén is bekapcsolódtunk a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtésébe. Átutaltuk a Magyarországi Református Egyház számlájára az összegyűlt adományt. Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai óvodák, iskolák beindulását, működését kívánjuk mi is segíteni, támogatni. Liszka Noémi Ildikó

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a ös tanévben

Hitéleti alkalmaink a ös tanévben Hitéleti alkalmaink a 2014-2015-ös tanévben Intézményünk vezérigéje a 2014-2015-ös tanévben: Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. /Az új tanév első

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Kiss Bálint Református Általános Iskola. Hittan munkaközösség. 2017/2018. tanév. félévi beszámoló. Készítette: Fehér Csaba. Szentes, január 9.

Kiss Bálint Református Általános Iskola. Hittan munkaközösség. 2017/2018. tanév. félévi beszámoló. Készítette: Fehér Csaba. Szentes, január 9. Kiss Bálint Református Általános Iskola Hittan munkaközösség 2017/2018. tanév félévi beszámoló Készítette: Fehér Csaba Szentes, 2018. január 9. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ

MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ Csehovics Marcell Fónagy-Árva Zsófia Ispán Gergely János Kovács Veronika MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár 2.a 8. 2. évfolyam Csernikné Nagy Mária

Részletesebben

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019 augusztus 29. Sze 8.00 Ált. Isk. tanévkezdő értekezlet 30. Cs 13.00 Gimnázium tanévkezdő értekezlet 31. P szeptember 20 nap 1. Szo Országos tanévnyitó 2.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2018-2019. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 26.- Baja- Megyei Horvát tanulmányi verseny A versenyt minden évben Bátyán rendezik meg, idén Baja volt a helyszín. A Dusnoki Általános Iskola három

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve

Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve Készült a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet, valamint az iskola munkaterve alapján 1. A tanév 2016. szeptember 1-től

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

2016/2017-es tanév programtervezete

2016/2017-es tanév programtervezete 2016/2017-es tanév programtervezete SZEPTEMBER 1. Csütörtök Első tanítási nap Tankönyvosztás 1-2. évf. 17:00 Szülői értekezlet az 1.a, 1.z, 2.z osztályokban SZMK tagok választása 2. Péntek Tankönyvosztás

Részletesebben

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak 2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ütemterve a es tanévre

Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ütemterve a es tanévre Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ütemterve a 2018-2019-es tanévre Az időpontok változtatásának jogát fenntartjuk hónap nap időpont esemény minden tanítási 7:15 Reggeli áhitat a református

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2018/2019.

A TANÉV RENDJE 2018/2019. A TANÉV RENDJE 2018/2019. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 Hétfő 6 13 20 27 Hétfő 3 10 17 24 Hétfő 1 8 15 22 Kedd 7 14 21 28 Kedd 4 11 18 25 Kedd 2 9 16 23 Szerda 1 8 15 22 29 Szerda 5 12 19

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Bodnár Lili Anna 9.A osztályos tanuló Debrecen-Budapest, 2015. november 19. Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről

Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről Összefoglaló a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018.03.23. rendező intézményének neve: -Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskola szervezőjének

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2019/2020 augusztus 89. zsoltár 29. Cs 8.00 Tanévnyitó értekezlet Tűz-és balesetvédelmi oktatás 30. P 9.00 Elsősök fogadása, iskolabejárás 31. Szo 11.00 Orsz. ref.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

es tanév. Augusztus

es tanév. Augusztus 1. Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15 Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H Nemzeti ünnep 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K Augusztus

Részletesebben

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K A 2 0 1 8 / 1 9 - e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K É N E K - Z E N E BENCE GÁBOR SZAKKÖREI Zenekar leírás: Hangszeresek kis csapata, akik alkalmanként kísérik az énekkart, kiszenekari

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

A tanév igéje: Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. (Zsoltárok 106, 1)

A tanév igéje: Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. (Zsoltárok 106, 1) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ütemterve a 2017-2018-as tanévre Az időpontok változtatásának jogát fenntartjuk hónap nap időpont esemény minden tanítási 7:15 Reggeli áhitat a református

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben