INGATLANNAL KAPCSOLATOS ALAPFOGALMAK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INGATLANNAL KAPCSOLATOS ALAPFOGALMAK"

Átírás

1 INGATLANNAL KAPCSOLATOS ALAPFOGALMAK Településkategóriák: Magyarországon a jellemző településkategóriák: főváros, város, nagyközség, község. Belterület: a település közigazgatási területének - jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő, beépített, illetőleg beépítésre szánt területeket tartalmazó - kijelölt része. Külterület: a település közigazgatási területének belterületnek nem minősülő, elsősorban mezőgazdasági, erdőművelési, illetőleg különleges (pl. bánya, vízmeder, hulladéktelep) célra szolgáló része. Zártkert: A zártkerteket az 1960-as években alakították ki, avval a céllal, hogy kompenzálják az államosítás és a kezdődő TSZesítés által előidézett tulajdonosi és termesztési bizonytalanságot oly módon, hogy magántulajdon, ezáltal és földhasználatot adtak a népnek. Természetben a település külterületének nagyüzemileg nem művelhető, elkülönített része voltak ezek. A zártkert, mint ilyen, ma már a jogszabályok szerint megszűnt, azonban az állampolgárok és a hivatalos szervek zöme még ma is ilyenként ismeri, annak tartja, és annak nevezi a volt zártkerteket, amelyek ma már külterületek. Telek: egy helyrajzi számon nyilvántartásba vett földterület. Építési telek: beépítésre szánt területen fekvő, az építési szabályoknak megfelelően kialakított és közútról vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthető telek. Nyeles telek: olyan telektömbön belüli telek, amely csak - a ki- és bejárásra, valamint a közművek elhelyezésére alkalmas nyélszerű résszel kapcsolódik a köz- vagy magánúthoz. A nyúlvány szélességének legalább 3 méternek kell lennie, hosszúsága pedig az 50 métert nem haladhatja meg. Fontos szabály, hogy nyeles telek esetében a telek nyél nélkül számított területének el kell érnie a minimális teleknagyságot, ilyen szempontból tehát a terület meghatározásánál a nyúlvány területe nem vehető figyelembe.

2 Úszótelek: közvetlen közútkapcsolattal nem rendelkező ingatlan, melyet közparkok egyéb közterületek határolnak. Az épület által elfoglalt területrész maga a telek. Telek beépítésének feltételei (OTÉK 33..) Épület csak olyan telken helyezhető el, amelynek 1. közterületről vagy magánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelíthetősége, 2. a rendeltetésszerű használathoz szükséges villamos energia, ivóvíz (szükség esetén technológiai víz), 3. a keletkező szennyvíz és a csapadékvíz elvezetése vagy ártalommentes elhelyezése, 4. a használat során keletkező hulladék elszállításának vagy ártalommentes elhelyezésének, illetőleg házilagos komposztálásának a lehetősége biztosított, valamint 5. a rendeltetésszerű használathoz szükséges gépkocsi elhelyezése a 42. -ban előírtak szerint biztosítható. Közművesítettség (OTÉK 8. (1) ) (1) Az egyes építési övezetek közművesítettségének módját és mértékét helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben kell megállapítani. (2) A közművesítettség szempontjából a) teljes közművesítettségének minősül aa) a közüzemi energia szolgáltatás (villamos energia és vezetékes gáz vagy távhő) ab) a közüzemi ivóvíz szolgáltatás, ac) a közüzemi szennyvízelvezetés és -tisztítás, továbbá ad) a közterületi nyílt vagy zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetés együttes megléte; b) részleges közművesítettségnek minősül ba) a közüzemi villamos energia szolgáltatás, bb) a közüzemi ivóvíz szolgáltatás, bc) az egyedi közművel történő szennyvíztisztítás és szennyvízelhelyezés, továbbá bd) a közterületi nyílt rendszerű csapadékvíz-elvezetés együttes megléte; c) hiányos közművesítettségnek minősül, ha a részleges közművesítettségre előírt feltételek valamelyike nem áll fenn; d) közművesítetlennek minősül, ha nincs közüzemi közműhálózat. Rendeltetés: az a használati cél, amelyre az építmény, az önálló rendeltetési egység vagy a helyiség létesül. Rendeltetés-módosítás: az építmény használati céljának, üzemelés technológiájának olyan megváltoztatása, amely az állékonyság, a tűzbiztonság, az egészségvédelem, a környezetre - 2 -

3 gyakorolt hatás, a használati biztonság, az energiafelhasználás, a zaj- és rezgéskibocsátás tekintetében változást eredményez a megelőző használathoz képest. Lakás (Lakástörvény) az olyan összefüggő helyiségcsoport, amely a a) helyiségei; b) közművesítettsége; c) melegvíz-ellátása; és d) fűtési módja alapján valamelyik komfortfokozatban (összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli) sorolható. Összkomfortos az a lakás, amely legalább a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel; b) közművesítettséggel (villany- és vízellátással, szennyvízelvezetéssel); c) melegvíz-ellátással (táv-, tömb-, egyedi központi, etage melegvíz-ellátással, villanybojlerrel, gáz vízmelegítővel) és d) központos fűtési móddal (táv-, egyedi központi vagy etage fűtéssel) rendelkezik. Komfortos az a lakás, amely legalább a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel; b) közművesítettséggel; c) melegvíz-ellátással és d) egyedi fűtési móddal (szilárd- vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel, elektromos hőtároló kályhával, gázfűtéssel) rendelkezik. Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel, WC-vel; b) közművesítettséggel (legalább villany- és vízellátással) és c) egyedi fűtési móddal rendelkezik. Komfort nélküli az a lakás, amely a félkomfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, WC használatával és b) egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint c) a vízvétel lehetősége biztosított. Szükséglakás az olyan helyiség (helyiségcsoport), amelynek (amennyiben legalább egy helyiségnek) a) alapterülete hat négyzetmétert meghaladja; b) külső határoló fala legalább tizenkét centiméter vastag téglafal, vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal c) ablaka vagy üvegezett ajtaja van; továbbá - 3 -

4 d) fűthető; és e) WC használata, valamint a vízvétel lehetősége biztosított. Lakás (OTÉK (1)): huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynél a helyiségeket úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen lehetővé tegyék: Pihenés, alvást, otthoni tevékenységek folytatását Főzést, étkezés Tisztálkodást/mosást Életvitelhez szükséges anyagok, és tárgyak tárolását. További követelmény: A lakás legalább egy lakószobájának hasznos alapterülete 17 m 2 vagy annál nagyobb legyen! Ezen alapterületbe nem számítható be a lakószobának a főző és/vagy az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös. Lakószoba (OTÉK (2)) : a lakás minden közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m 2 hasznos alapterületű helyisége. Lakószoba (Lakástörvény 2. sz. melléklet) az a helyiség, amelynek a) alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja; b) külső határoló fala legalább 25 cm vastag téglafal vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal; c) ablaka közterületre, udvarra, kertre vagy üvegezett verandára (folyosóra) nyílik; d) melegpadlója van; továbbá e) fűthető; végül f) legalább egy kétméteres ajtó és ablak nélküli falfelülettel rendelkezik. Félszoba (Lakástv.) az olyan lakószoba, amelynek alapterülete 6 m2-t meghaladja, de nem haladja meg a 12 négyzetmétert. Szoba alapterületének meghatározása a 12/2001. Korm. rendelet alapján (Lakáscélú állami támogatásokról) a padlóburkolat jellegétől függetlenül: a) a félszoba hasznos alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja, de nem haladja meg a 12 négyzetmétert, b) a szoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 négyzetmétert, de - a meglévő, kialakult állapotot kivéve - legfeljebb 30 négyzetméter, amennyiben ennél nagyobb, úgy két szobaként kell számításba venni. Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy két szobaként kell figyelembe venni. Erkély: az épület homlokzati síkjától kinyúló, szerkezetileg rendszerint konzolos, függesztett, vagy pontszerűen alátámasztott kialakítású és helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér. Loggia: az épület homlokzati síkján belül lévő, három oldalról falakkal, alulról és felülről födémekkel, a - 4 -

5 homlokzat síkjára eső oldala felől pedig korláttal vagy mellvéddel határolt, helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér. Műtárgy: mindazon építmény, ami nem minősül épületnek és épület funkciót jellemzően nem tartalmaz (pl. út, híd, torony, távközlés, műsorszórás műszaki létesítményei, gáz-, folyadék-, ömlesztett anyag tárolására szolgáló és nyomvonalas műszaki alkotások). Alapterület: helyiség, vagy tér teljes járófelületének területe. Lakásterület: helyiségek padlószint felett 1 m magasságban, vakolatlan falsíkok között mért alapterületeinek összessége. Beépített terület: határoló falak külső vonala által bezárt terület Bruttó terület/ külső terület, vagy szokás építési területnek nevezni. Nettó terület: belső terület: lakás belső válaszfalait nem tartalmazó, falon kívül számított terület. Hasznos alapterület: az alapterületnek azon része, amelyen a belmagasság legalább 1,90 m. (A fogalom nem vonatkozik a terek használhatóságára.) Belmagasság: padló és mennyezet közötti függőleges távolság. Bővítés: meglévő építmény beépített térfogatának vízszintes, és/vagy függőleges irányú növelése érdekében végzett építési munka (toldaléképítés, tetőtér-beépítés, emeletráépítés). Felújítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség eredeti használhatóságának, üzembiztonságának biztosítása érdekében végzett építési-szerelési munka. Részleges: épület legalább 1 főszerkezetére kiterjedő teljes felújításnak nem minősülő általános javítási munkák. Teljes: műszaki állapot alapján szükséges, ingatlan egészére kiterjedő-külső/ belső javítási munkák. Korszerűsítés: használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építési-szerelési munka. Más megközelítésből központi fűtő/ meleg vízellátó berendezések energiaracionalizálással, összefüggő munkák. Átalakítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség alaprajzi elrendezésének, vagy külső megjelenésének, illetőleg használati módjának megváltoztatása érdekében végzett, az építmény térfogatát nem növelő építési munka. Állagmegóvás (karbantartás): meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség kármegelőzése, kárelhárítása érdekében végzett, az eredeti állagának visszaállítását szolgáló építési-szerelési munka. Tetőtér: az épület legfelső építményszintje feletti födém padlófelülete és a magastető közötti - minden irányból épületszerkezettel körülzárt - tér (padlás)

6 Tetőtér-beépítés: a lakás alapterületének bővítése tetőtérben, amely az eredeti tetőszerkezet elbontása nélkül helyiség(ek), helyiségcsoport(ok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint (emeletszint) létrehozását jelenti; Emeletráépítés: meglévő épület - belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő - épületmagasítással járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében; Tűzfal: az építménynek - általában a teleknek a szomszédos telekkel közös telekhatárán álló - olyan függőleges térelhatároló falszerkezete, amelynek tűzállósági határértéke megfelel a tűzvédelmi előírás követelményeinek, és amely a tetőhéjazat fölé emelkedik. Oromfal: a magastetővel lefedett épület (épületrész) homlokzati falának az a része, amely a tetõszerkezet végeit lezárja. Ikerház: két szomszédos építési telek közös oldalhatárán álló, egymástól független épületszerkezetekkel és vezetékekkel megvalósított, nyílás nélküli tűzfalakkal csatlakozó két olyan önálló épület, amely külsőleg egy épület képét mutatja. Fajlagos ár: Az adott ingatlan ezer Ft / m 2 ben számított (kínálati vagy eladási) ára. Adott térségben ezzel jellemezhetőek az ingatlanpiaci viszonyok

6/1996.(02.01.) Kgy. sz. rendelet 1. A lakbérek megállapításáról

6/1996.(02.01.) Kgy. sz. rendelet 1. A lakbérek megállapításáról 6/1996.(02.01.) Kgy. sz. rendelet 1 A lakbérek megállapításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1991. évi XX. tv. 138.. /1/ bekezdés n./ pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi

Részletesebben

A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük olvassa el a kitöltési útmutatót!

A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük olvassa el a kitöltési útmutatót! Az Önkormányzati Hivatal tölti ki! Iktatószám:.. Sorszám:.. L A K Á S I G É N Y L É S I K É R E L EM A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük olvassa el a kitöltési útmutatót! Zsana Önkormányzata tulajdonában

Részletesebben

FEDEZET CÉLJÁRA FELAJÁNLOTT INGATLANOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

FEDEZET CÉLJÁRA FELAJÁNLOTT INGATLANOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK FEDEZET CÉLJÁRA FELAJÁNLOTT INGATLANOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK Előzetes ingatlanérték, fedezeti alkalmasság megállapítása az ügyfél adatszolgáltatásai alapján: 1. TULAJDONI LAPRÓL LEOLVASHATÓ INFORMÁCIÓK:

Részletesebben

2. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-i nyilvános ülésére.

2. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-i nyilvános ülésére. 2. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-i nyilvános ülésére. Tárgy: adórendelet módosítás Előterjesztő: Kardosné Csaba Gyöngyi, polgármester

Részletesebben

A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük olvassa el a kitöltési útmutatót!

A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük olvassa el a kitöltési útmutatót! Iktatószám:.. Sorszám:.. A Polgármesteri Hivatal tölti ki! S Z O C I Á L I S L A K Á S K É R E L E M / A ( Z ) I K T A T Ó S Z Á M Ú K É R E L E M M Ó D O S Í T Á S A A nyomtatvány kitöltése előtt kérjük

Részletesebben

I. RÉSZ. A rendelet hatálya 1.

I. RÉSZ. A rendelet hatálya 1. Kazincbarcika Város Önkormányzatának 26/2004. (IX. 03.) számú rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjáról és a lakbértámogatás rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita a jegyző általános

Részletesebben

Melléklet az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallásához. 1. Az egyes ingatlanfajták települési átlagértékei (ezer Ft/m 2 ) 1

Melléklet az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallásához. 1. Az egyes ingatlanfajták települési átlagértékei (ezer Ft/m 2 ) 1 Melléklet az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallásához Többlakásos lakóépület az az épület, ahol vannak 1. Az egyes ingatlanfajták települési átlagértékei (ezer Ft/m 2 ) 1 közös használatra

Részletesebben

K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó (Építményadó) A bevallás a www.balatonbereny.hu weboldalról letölthető és elektronikusan kitölthető!

K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó (Építményadó) A bevallás a www.balatonbereny.hu weboldalról letölthető és elektronikusan kitölthető! 1 K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó (Építményadó) A bevallás a www.balatonbereny.hu weboldalról letölthető és elektronikusan kitölthető! Főlap I. ponthoz: Az adó alanya az, aki a naptári év (továbbiakban:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 15/2006.(VI.29.)

Részletesebben

Lestyán Mária. Tervezzünk építményszerkezetet az új OTSZ szerint II.

Lestyán Mária. Tervezzünk építményszerkezetet az új OTSZ szerint II. Lestyán Mária Tervezzünk építményszerkezetet az új OTSZ szerint II. Az új OTSZ legnagyobb előnye talán a nagyobb tervezői szabadság lehetőségének a biztosítása, ami a tűzvédelmi tervezési felelősséggel

Részletesebben

241/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet

241/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet Hatály: 2015.IX.9. - 241/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet a természetes személyek adósságrendezési eljárásában a méltányolható lakásigény, továbbá lakásbérleti vagy lakáshasználati díj meghatározásáról A

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

Önkormányzati Ingatlanvagyon-kataszter

Önkormányzati Ingatlanvagyon-kataszter Az ingatlan megnevezése: Napsugár Óvoda Jellege: Forgalomképessége: Helyrajzi szám: Korlátozottan forgalomképes a helyi önkorm. döntése alapján Vagyon típusa: 5400/ Kapcsolódó HRSZ-ek: Az ingatlan címe:

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2009.(II. 12.) számú rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2009.(II. 12.) számú rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2009.(II. 12.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásának helyi szabályairól Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A LAKBÉR MÉRTÉKÉRŐL és a KÜLÖN SZOLGÁLTATÁSOK DÍJÁRÓL

A LAKBÉR MÉRTÉKÉRŐL és a KÜLÖN SZOLGÁLTATÁSOK DÍJÁRÓL Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (X.22.) számú RENDELETE A LAKBÉR MÉRTÉKÉRŐL és a KÜLÖN SZOLGÁLTATÁSOK DÍJÁRÓL (Egységes szerkezetben) 1 1 Módosította: 6/2009.(II.19.) sz.

Részletesebben

Tájékoztató Magánszemélyek kommunális adójáról (Mka.) és a Mka. bevalláshoz

Tájékoztató Magánszemélyek kommunális adójáról (Mka.) és a Mka. bevalláshoz Tájékoztató Magánszemélyek kommunális adójáról (Mka.) és a Mka. bevalláshoz A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) 1990. évi C. Törvény keretei között Zsámbék Város Képviselő-testülete által megalkotott

Részletesebben

l. A rendelet hatálya

l. A rendelet hatálya Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 12. sz. önkormányzati rendelete Az önkormányzati lakások lakbérének mértékéről és a lakbér megállapításának feltételeiről A lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok

Részletesebben

Nagyfüged Község Önkormányzatának 11/2006./XI.28./ sz. Ör. A magánszemélyek kommunális adójáról - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Nagyfüged Község Önkormányzatának 11/2006./XI.28./ sz. Ör. A magánszemélyek kommunális adójáról - a módosításokkal egységes szerkezetben - Nagyfüged Község Önkormányzatának 11/2006./XI.28./ sz. Ör. A magánszemélyek kommunális adójáról - a módosításokkal egységes szerkezetben - Nagyfüged Község Önkormányzata az önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ építményadó bevalláshoz Pilisszentkereszt község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ építményadó bevalláshoz Pilisszentkereszt község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ építményadó bevalláshoz Pilisszentkereszt község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló

Részletesebben

34/2007. (X. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet a tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról

34/2007. (X. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet a tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról 34/2007. (X. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet a tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről és a lakbértámogatásról A Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat (a

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

Önkormányzati Ingatlanvagyon-kataszter

Önkormányzati Ingatlanvagyon-kataszter Az ingatlan megnevezése: Meséskert Óvoda Jellege: Forgalomképessége: Helyrajzi szám: Korlátozottan forgalomképes az 990. évi LXV. tv. alapján Vagyon típusa: 889 Kapcsolódó HRSZ-ek: Az ingatlan címe: Kassák

Részletesebben

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Ingatlan-nyilvántartás adatai: Ingatlan címe: Szekszárd, Alkotmány u. 23. Helyrajzi száma: szekszárdi 4635 hrsz.; Fekvése: belterület; Területe: 242 m 2 ; Megnevezése:

Részletesebben

Üllői út Haller utca Mester utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatáról szóló. 25/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Üllői út Haller utca Mester utca által határolt terület) Kerületi Építési Szabályzatáról szóló. 25/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2018. (VI.26.) önkormányzati rendelete a Budapest, IX. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS Rehabilitációs Terület (Ferenc körút Üllői

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2007. (VIII 31.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - egységes szerkezetben - Lovászi község Önkormányzata

Részletesebben

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (III.23.) önkormányzati rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005.

Részletesebben

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig. III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Construma 2001. április 7. A családi háztól a SkyCourtig. Az épületek felújításának tűzvédelmi tervezése és a dokumentáció követelményei. III. Rockwool Építészeti

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY

ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY 1. lakóház Cím: Helyrajzi szám: 4563 Rohod, Kossuth Lajos utca 46. 382 Az értékelés kelte: 2012.04.23 ALAPADATOK Ingatlan megállapított adatai Telek területe: 3 861 m 2 Épületek

Részletesebben

1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez. Fogalommeghatározások

1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez. Fogalommeghatározások 1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez Fogalommeghatározások 1. Akadálymentes: az az építmény, amely mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható.

Részletesebben

1. Alagsori helyiség, helyiségcsoport: amelynek a padlófelülete bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá. 2. Alapterület: helyiség

1. Alagsori helyiség, helyiségcsoport: amelynek a padlófelülete bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá. 2. Alapterület: helyiség 1. Alagsori helyiség, helyiségcsoport: amelynek a padlófelülete bárhol legfeljebb 0,70 m-rel kerül a terepcsatlakozás alá. 2. Alapterület: helyiség vagy tér teljes járófelületének területe. 3. Állagmegóvás

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat a lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat a lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 14.708/2010. Javaslat a lakcímbejelentés helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Városunkban az utóbbi években egyre gyakrabban

Részletesebben

Paks Város Jegyzője Adóhatóság tölti ki! A bevallás 1 pld-át Bevallott Adóhatóság forg.érték:.ft

Paks Város Jegyzője Adóhatóság tölti ki! A bevallás 1 pld-át Bevallott Adóhatóság forg.érték:.ft Paks Város Jegyzője Paks, Dózsa Gy.u.55-61 Adóhatóság tölti ki! A bevallás 1 pld-át Bevallott Adóhatóság forg.érték:.ft tölti ki! a mai A napon bevallás átvettem. 1 pld-át Megállapított Bevallott forg.

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 4/2017. (II.08.) önkormányzati rendelete. A lakbérek megállapításáról

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 4/2017. (II.08.) önkormányzati rendelete. A lakbérek megállapításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 4/2017. (II.08.) önkormányzati rendelete A lakbérek megállapításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

Módosítások: /2014. II. 1 - A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya a Terézvárosi Önkormányzat tulajdonában álló minden lakásra kiterjed.

Módosítások: /2014. II. 1 - A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya a Terézvárosi Önkormányzat tulajdonában álló minden lakásra kiterjed. Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 1/1996. (I. 18.) sz. rendelete a Terézvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérmegállapításáról Módosítások: a) 11/1996. (IV.

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005.(I.28.), 27/2008.(V.22.), 25/2010.(IX.30.) önkormányzati rendeletével módosított

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005.(I.28.), 27/2008.(V.22.), 25/2010.(IX.30.) önkormányzati rendeletével módosított Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005.(I.28.), 27/2008.(V.22.), 25/2010.(IX.30.) önkormányzati rendeletével módosított 26/2004. (VI.4.) sz. rendelete a Közalkalmazottak lakáscélú támogatásáról

Részletesebben

14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete. az építményadóról

14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete. az építményadóról Kőszárhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete az építményadóról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 30/2004. (VIII. 23.) ÖK. számú, és 42/2004. (XII.

Részletesebben

FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom)

FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom) Figyelem! A nyilatkozatot csak a felelős műszaki vezető töltheti ki! Minden rovatot ki kell tölteni! FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI NYILATKOZAT (191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 14. szerinti tartalom) Alulírott

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1 Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselo-testületének 10/1999.(IV/01.) rendelete a lakásépítési és vásárlási, valamint telekvásárlási támogatások szabályairól 1 A lakáscélú támogatásokról szóló többször

Részletesebben

Módosítások: /2011. V. 1 -

Módosítások: /2011. V. 1 - Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 1/1996. (I. 18.) sz. rendelete a Terézvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérmegállapításáról Módosítások: a) 11/1996. (IV.

Részletesebben

xxxx/2015. (xxxx.xxxx.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

xxxx/2015. (xxxx.xxxx.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet xxxx/2015. (xxxx.xxxx.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a Budapest Főváros XIII. Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 56/2001. (XII. 20.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság

Részletesebben

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 8/2000./II.24./,

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a. magánszemélyek kommunális adójáról

Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a. magánszemélyek kommunális adójáról Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról 2 Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Általános

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/1999. ( XI.26.) RENDELET. az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben) Adókötelezettség 1..

Jásd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/1999. ( XI.26.) RENDELET. az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben) Adókötelezettség 1.. Jásd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/1999. ( XI.26.) RENDELET az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben) Jásd Község Önkormányzata a helyi adókról szóló 1990.C.törvény 1../1/ bekezdése

Részletesebben

SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ.

SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ. 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ A Bihari 13 társasház Szeged belvárosához közel, a nagykörúton kivül helyezkedik el. Személyi és gépkocsi bejárata a Bihari utca felől található. Az épület földszint + 2 emelet +

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról Lajosmizse Városának Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

VEDER UTCA - VIHAR UTCA - RAKTÁR UTCA - BEREND UTCA

VEDER UTCA - VIHAR UTCA - RAKTÁR UTCA - BEREND UTCA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület VEDER UTCA

Részletesebben

Józsefváros területén az építtetők gépjármű-elhelyezési kötelezettségéről

Józsefváros területén az építtetők gépjármű-elhelyezési kötelezettségéről A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. január 21. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(I.21.) sz. önkormányzati

Részletesebben

H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M

H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M Illetékbélyeg helye az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény Mellékletének XV. fejezete alapján H A S Z N Á L AT B AV É T E L I E N G E D É LY I R Á N T I K É R E L E M 1. Az építtető neve:... címe:...tel.:...

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Pályázatra kijelölt üres lakások Gyöngyösön

Pályázatra kijelölt üres lakások Gyöngyösön Pályázatra kijelölt üres lakások Gyöngyösön 1. Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 14. fsz/12. komfortfokozata: komfortos, egyedi gázfűtés alapterülete:31 nm helyiségek: 1 szoba, konyha, fürdőszoba-wc, folyosó lakás

Részletesebben

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői Tűzvédelem A biztonságtudomány (safety culture) az angolszász országokban már elterjedt fogalom és követelmény, amely szerint minden érintett személy figyelemmel kíséri, elemzi, feltárja a veszélyeztető

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Salgótarjánban az üzleti célú építmények utáni adókötelezettség mellett 2017. január 01-jétől bevezetésre került a lakások- és a lakhatást szolgáló üdülők utáni építményadó,

Részletesebben

Helyiségek hőigénye 1

Helyiségek hőigénye 1 Helyiségek hőigénye 1 01 Lakószoba Épület neve: Helység, X utca 1. Alapterület: 30.0 m 2 Belmagasság: 2.7 m Térfogat: 79.5 m 3 tömege: 15258 kg Hőtároló tömeg: 2903 kg Mértékadó hőmérséklet télen: 21.0

Részletesebben

9. Belső fekvésű helyiség: homlokzati nyílászáró nélküli helyiség.

9. Belső fekvésű helyiség: homlokzati nyílászáró nélküli helyiség. Összehasonlító táblázat az OTÉK 2008. szeptember 12-ei módosításáról 1. melléklet Fogalommeghatározások 2008. szeptember 12. előtt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve)

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.

Részletesebben

Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni

Részletesebben

Alsótold Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/1995.(XII.10.) számú rendelete Magánszemélyek kommunális adójáról

Alsótold Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/1995.(XII.10.) számú rendelete Magánszemélyek kommunális adójáról Alsótold Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/1995.(XII.10.) számú rendelete Magánszemélyek kommunális adójáról [A 12/2003.(XII.23.) számú rendelettel, az 5/2004.(III.17.) számú rendelettel, az

Részletesebben

6/2005. (II. 21.) rendelete

6/2005. (II. 21.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 6/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület Rákospalotai

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1.

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. ) Területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt,

Részletesebben

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI LEÍRÁS

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI LEÍRÁS TŰZVÉELMI MŰSZAKI LEÍRÁS Máriapócs 490/ Hrsz. alatti Pápa tér rekonstrukciója során, nyilvános WC kialakításának engedélyezési tervdokumentációjához. Építtető: Máriapócs Város Önkormányzata 4326. Máriapócs,

Részletesebben

Jogszabályban meghatározott építésügyi fogalmak / Az Étv-ben és az OTÉK-ban meghatározott fogalmak/

Jogszabályban meghatározott építésügyi fogalmak / Az Étv-ben és az OTÉK-ban meghatározott fogalmak/ Jogszabályban meghatározott építésügyi fogalmak / Az Étv-ben és az OTÉK-ban meghatározott fogalmak/ Akadálymentes: 1. /Étv./ az épített környezet akkor, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr.

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 4/2009. (04. 01.) Kt rendelete a lakások után fizetendı térítési díj mértékérıl

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 4/2009. (04. 01.) Kt rendelete a lakások után fizetendı térítési díj mértékérıl Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 4/2009. (04. 01.) Kt rendelete a lakások után fizetendı térítési díj mértékérıl Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testülete - a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. GAZDASÁGI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. Táncsics M. u. 119. fszt.

Részletesebben

12/1994. (VI.6.) Ör. sz. rendelet Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól

12/1994. (VI.6.) Ör. sz. rendelet Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól 12/1994. (VI.6.) Ör. sz. rendelet Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól (egységes szerkezetben a 35/1996.(XII.16.), 12/2001.(III.26.),

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. kötelezi, hogy érvénytelenítse a fogyasztási helyre vonatkozó azon számlákat, amelyeket a kérelmez nevére állított ki.

H A T Á R O Z A T. kötelezi, hogy érvénytelenítse a fogyasztási helyre vonatkozó azon számlákat, amelyeket a kérelmez nevére állított ki. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00827-0012/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a VHG Velencei-tavi

Részletesebben

A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.

A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 341 02 Ingatlanközvetítő Tájékoztató

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Hunya, Széchenyi utca 11. szám alatti beépítetlen terület megjelölésű ingatlan értékesítés előtti becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2016. március

Részletesebben

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges. Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001

Részletesebben

Tűzvédelmi műszaki leírás

Tűzvédelmi műszaki leírás Tűzvédelmi műszaki leírás tejüzem rendeltetésű épület bővítése 5600 Békéscsaba, Kisrét 86. hrsz.: 0628/4 építési engedélyezéséhez 2016. március Jelen tűzvédelmi műszaki leírás a tervező által rendelkezésemre

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(V.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(V.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(V.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Siófok város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 23/2005.(IV.29.) számú rendelet módosításáról

Részletesebben

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében

BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

Szeretettel köszönti Önöket a

Szeretettel köszönti Önöket a Szeretettel köszönti Önöket a A tevékenységi köre - Tűzgátló- és egyéb technikai fém nyílászárók fejlesztése, gyártása - Tűzgátló üvegek gyártása (EI30, EI60, EI90) - Voest Alpine típusú szerkezetek gyártása

Részletesebben

5. Piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelés

5. Piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelés 1. A piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelési módszerek lényege 2. A piaci összehasonlító adatok elemzésén alapuló értékelési módszer lépései 3. Az alaphalmaz kiválasztása 4. Fajlagos érték

Részletesebben

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG)

LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) LUGOSI ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ BT 7625 PÉCS, ANTÓNIA U 5. TEL: 72/216898, 20/3651260 KÁRÁSZ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (EGYEZTETÉSI ANYAG) TERVEZŐ LUGOSI ÁGNES TT1-02-0141 PÉCS, 2013. JÚNIUS 30.

Részletesebben

KAPOLCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

KAPOLCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Kapolcs község Önkormányzat Képviselő-testületének../2018. (...) sz. önkormányzati rendelete, Kapolcs község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2004. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Kapolcs

Részletesebben

A magánszemélyek kommunális adójáról

A magánszemélyek kommunális adójáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 10/1999. (X.22.). sz. valamint 19/2004. (XII. 14.) számú kt. rendeletekkel módosított 11/1998. (XII.11.) számú rendelete A magánszemélyek

Részletesebben

Tűzvédelmi műszaki leírás

Tűzvédelmi műszaki leírás Tűzvédelmi műszaki leírás orvosi rendelő akadálymentesítése, rendelő és szolgálati lakás felújítása (Kunágota, Rákóczi u. 47.) építési engedélyezéséhez 2015. január Jelen tűzvédelmi műszaki leírás a tervezők

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

http://www.archiweb.hu/jogtar/modositasok2008/1mellekletvaltozastablazat2.htm (1 of 17)2008.11.19. 3:08:09

http://www.archiweb.hu/jogtar/modositasok2008/1mellekletvaltozastablazat2.htm (1 of 17)2008.11.19. 3:08:09 Összehasonlító táblázat az OTÉK 2008. szeptember 12-ei módosításáról 1. melléklet Fogalommeghatározások 2008. szeptember 12. el tt 2008. szeptember 12. után (a változott vagy új szövegrészek kékkel jelölve)

Részletesebben

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I. Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL

BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL

BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú

Részletesebben

Az ingatlan Fonyód, Dobó u.14 szám alatti óvoda területéből lett kialakítva, csendes panorámás környezetben.

Az ingatlan Fonyód, Dobó u.14 szám alatti óvoda területéből lett kialakítva, csendes panorámás környezetben. Hrsz: Jellege: Területe: Beépíthetősége: Övezeti besorolása: 7403/1 lakóház, udvar 721 m2 30 % lakóterület Sz 30 6,0 600 Az ingatlan Fonyód, Dobó u.14 szám alatti óvoda területéből lett kialakítva, csendes

Részletesebben

OTSZ 5.0 konferencia

OTSZ 5.0 konferencia OTSZ 5.0 konferencia Kockázati egységek / kockázati osztálya Nagyon alacsony kockázati osztály: NAK Alacsony kockázati osztály: Közepes kockázati osztály: Magas kockázati osztály: AK KK MK MÉRTÉKADÓ KOCKÁZATI

Részletesebben