Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban"

Átírás

1 Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

2

3 ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3) 1

4 Oroszország: Jogvédők veszélyben 1. Az orosz hatóságok eleget tesznek a gyülekezési, egyesülési és véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó nemzetközi kötelezettségeiknek. 2. A jogvédők és aktivisták üldöztetés nélkül, szabadon dolgozhatnak. Sürgős Akciók havonta 2 eset, esetenként 200 aláírás Levélíró Maraton A magyar jogvédők és civil szervezetek biztonságos és befogadó környezetben működik. 2

5 Emberi jogi képzés, 1. projekt: Globális kampányok és az emberi jogi képzés integrálása 1. Összpont: globális, regionális és országos kampányok beépítése 2. Emberi jogi barát iskolák: kampány és aktivizmus növelése 3

6 Emberi jogi képzés, 2. projekt: Egyenlő jogok biztosítása mindenkinek 1. Képzők számának növelése képzők képzése 225 résztvevő, 115 új képző 2. Az emberi jogi képzés láthatóságának növelése és elérhetőségének bővítése Amnesty-órák, Ellenség-órák, Menekült-órák, GYBCS-órák 274 óra megtartása 3. Diákok, szülők, partnerek és képzők bevonása ötnapos tábor 60 diák háromnapos nyári hétvége 20 résztvevő záróesemény 120 résztvevő 4

7 Emberi jogi képzés, 3. projekt: Emberi jogi képzés a formális oktatásban 1. Összpontos iskolákkal kapcsolat mélyítése rendezvény szervezése 7 iskolában 30 résztvevővel 2. Összpontos iskolák számának növelése Összpont fővárosi és 8 vidéki iskolával 3. Emberi jogi barát iskolák elköteleződésének mélyítése Te, én, mi és az emberi jogok workshop legalább 20 alkalommal rendezvény tanárok és szülők részére legalább 20 résztvevővel iskolai kampányesemény szervezése legalább 50 résztvevővel 5

8

9 MÁSODIK CÉL Mindenki számára elérhetőek az emberi jogok és az igazságszolgáltatás. Gyűlölet nélküli világ 6

10 Gyűlölet nélküli világ 1. Az emberek hatékonyabb védelmet élveznek a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben Európában és Magyarországon. Az áldozatok minden segítséget megkapnak. 2. A társadalom érti a gyűlölet motiválta bűncselekmények fontosságát, és fellép az előítéletek és az intolerancia ellen. 3. Az LMBTI emberek jogait tiszteletben tartják Magyarországon és Európában, különös tekintettel a transznemű és interszexuális emberekre. Budapest Pride legalább 50 résztvevőnkkel 7

11

12 HARMADIK CÉL Mindenki védelmet élvez, amikor veszélyben van. Biztonságos menedék 8

13 Biztonságos menedék 1. Az európai országok biztonságos és legális útvonalakat, megfelelő elhelyezési körülményeket és menekültügyi eljárást biztosítanak a menedékkérőknek és menekülteknek. 2. Magyarország dekriminalizálja az illegális határátlépést és megfelelő nemzetközi védelmet (ideértve a befogadási körülményeket) biztosít a menekülteknek és menedékkérőknek. 3. A magyar társadalom befogadja a menekülteket és támogatja az emberi jogaik érvényesülését. Élet határok nélkül kampány aláírás 9

14

15 NEGYEDIK CÉL Mindenkit, aki vét az emberi jogok ellen, felelősségre vonnak. Kínzás STOP Üzbegisztán 10

16 Kínzás STOP - Üzbegisztán 1. Az EU és Magyarország nyomást gyakorol Üzbegisztánra, hogy annak minden törvénye megfeleljen a nemzetközi sztenderdeknek. 2. Az Amnesty International egyéni eseteinek kapcsán nyomozás indul a kínzás kivizsgálására, az elkövetőket pedig felelősségre vonják. 11

17 ÖTÖDIK CÉL Az Amnesty International nagyobb, erősebb és sokszínűbb mozgalom. Média és kommunikáció Adománygyűjtés 12

18 Média és kommunikáció 1. Láthatóság növelése 2. Brand sztenderdizálása 3. Művészettel az Amnesty International Magyarországért 4. Éves jelentés 5. Emberi jogi képzés, mint különálló brand 13

19 Adománygyűjtés 1. Adománygyűjtési háttérmunka és technikai fejlesztés 2. Lead conversion program 3. Megtartás és növelés 4. Online adománygyűjtés 5. Pályázati lehetőségek 6. Elszámoltathatóság (RAM, Budget) TERVEZETT EREDMÉNY: Ft 14

20

21 SZERVEZETI HÁTTÉRMUNKA 1. Minimum sztenderdek 2. Elismerés szekcióként 3. Közös Könyvelési Keretrendszer (COCOA) 4. AI nemzeti megszervezése 5. Jó kormányzás fenntartása 6. Hatékony, elszámoltatható és átlátható irodai működés 15

22 KÖSZÖNJÜK!

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben Működési terv 2017 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben Emberi jogi képzés 1. projekt: A HRE tudással és készségekkel ruházza fel az embereket, hogy szerepet vállaljanak az emberi

Részletesebben

Céljaink 2015-ben. AIHU Operational Plan 2015

Céljaink 2015-ben. AIHU Operational Plan 2015 Céljaink 2015-ben AIHU Operational Plan 2015 GYŰLÖLET NÉLKÜLI VILÁG - EGYÜTT A GYŰLÖLET- BŰNCSELEKMÉNYEK ELLEN 1. Hatékony fellépés a gyűlölet-bűncselekmények ellen, az áldozatok jogai Európában és Magyarországon

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG Közhasznúsági melléklet 2016 1 Tartalom TÁRGYÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGEK...3 (I) KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGEK: EMBERI JOGI MUNKA...3 1. GYŰLÖLET

Részletesebben

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Szexuális kapcsolat A férfiak közötti szexuális kapcsolatot

Részletesebben

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ----------------------------------------

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- Gárdos Tódor (Amnesty International Magyarország) és Sáfrány Réka (MONA Alapítvány) Segítségnyújtás a szexuális

Részletesebben

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG Közhasznúsági melléklet 2018 1 Tartalom TÁRGYÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGEK... 3 EZT ÉRTÜK EL EGYÜTT: NÉHÁNY PÉLDA A GLOBÁLIS SIKEREINKRE

Részletesebben

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG

AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG Közhasznúsági melléklet 2017 1 Tartalom TÁRGYÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGEK...3 EZT ÉRTÜK EL EGYÜTT: NÉHÁNY PÉLDA A GLOBÁLIS SIKEREINKRE

Részletesebben

A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN

A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 1-BEN GLOBÁLIS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS MAGYARORSZÁG - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK LAJTAI MÁTYÁS ÉS NAGY DÁNIEL

Részletesebben

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?

Részletesebben

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A program célja: világszerte játékos, gyakorlatias és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a 6-10 éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdései

Részletesebben

MIÉRT FONTOS A RAGYOGÓBB ÉLETET A RÁSZORULÓKNAK KAMPÁNY?

MIÉRT FONTOS A RAGYOGÓBB ÉLETET A RÁSZORULÓKNAK KAMPÁNY? MIÉRT FONTOS A RAGYOGÓBB ÉLETET A RÁSZORULÓKNAK KAMPÁNY? RAGYOGÓBB ÉLETET A RÁSZORULÓKNAK Évente gyermekek milliói kényszerülnek arra, hogy családjukkal együtt elhagyják az otthonukat háborús helyzet vagy

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés

A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés Azonosítás Tájékoztatás Védelem Ezt a kis füzetet mindig magával viheti, hogy emlékeztesse arra, milyen alapvető kötelezettségei vannak az első vonalban dolgozó

Részletesebben

ü É Í ü ü ü Í ü ű ü ü ü ű ü ű ű ű ü ü ü ű ü Í ü ű ü ü ü Ű Í É É Á Ő Á Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á Í Á Á Í Í ű Á É É Á Á Ö Í Á Á Á Á Á É Á Á Ó ű Í ü ü ü ű ű ü ü ű ü Á ü ű ü Í Í Í ü Í Í ű ű ü ü ü ü ű ü ű ü ü

Részletesebben

Í Á Á É ö ö ö ö ö ű ü ö ű ű ű ö ö ö ü ö ü í ü í í í ü í ü Á ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö í ö ö ü ö ü í ö ü ű ö ü ö ü í ö í ö ű ű ö ö ú ö ü ö ű ű ű í ö ű í ű ö ű ü ö í ű í í ö í ö ö Ó Í ö ű ű ű ű í í ű ű í í Ü ö

Részletesebben

Ű Í ó Ü Ö Á Á Ó Ö Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Á Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ö Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Í Í Á Í Í Ü Í Í Ü Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ő Ö Á ÁÍ Á Ü Ü Á Í Ü Í Á Ü Á Í ó Í Í Ü Ü ő Í Ü Ű Ü Ü Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Ü Á Ü Ö Á

Részletesebben

ű í ú ü Á ü ü ü ü ü É É É Ü í ü Á í í ű í ú É É É Ü Í í í í Á í í Á í Á Í É Ő Ú ú Ú í í í íí í ú í í Í í Í Í É í í Í Í í ú í ü Ó í Í ú Í Í ű í ű í í í Í É Ü ű í ü ű í ú É É É Ü ű í í í í ü í Í í Ú Í í

Részletesebben

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest Összetekerünk projekt tájékoztató 2015. Budapest Aktuális trendek 2.3 milliárd bringatúra évente! 20.4 millió vendégéjszaka 44 milliárd euró a gazdaságban (ECF 2013. adatok) Aktuális trendek A turisztikai

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0350/2017 15.5.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY a B8-0219/2017. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 128. cikkének (5) bekezdése

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap 2008.

Európai Menekültügyi Alap 2008. Európai Menekültügyi Alap 2008. A 2008. évi pályázati célkitűzések és prioritások Az új menedékjogról szóló törvény Jogi háttér (EU): 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat a Szolidaritás

Részletesebben

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója,

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10. Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében 11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József Magyar Elektrotechnikai Egyesület Elnökjelölti program 2016-2019 Béres József Budapest, 2016. április 11. 2. oldal Bevezetés A MEE elnökeként 3 évet dolgoztam az Elnökség tagjaival közösen az előző Elnöki

Részletesebben

Fedőlap SZIGET-MEEX DIÁKJEGY PROGRAM

Fedőlap SZIGET-MEEX DIÁKJEGY PROGRAM Fedőlap SZIGET-MEEX DIÁKJEGY PROGRAM 2018 MEEX Diákjegy Programok A Meex-Sziget Diákjegy programok célja, hogy a Magyarországon tanuló diákok kedvezményes áron tudjanak a Sziget rendezvényeire fesztivál

Részletesebben

IRODAI BESZÁMOLÓ 2013

IRODAI BESZÁMOLÓ 2013 AMNESTY INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG IRODAI BESZÁMOLÓ 2013 Tartalomjegyzék EMBERI JOGI...2 E.1. ROMÁK ELLENI DISZKRIMINÁCIÓ...2 E.2. LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS, TRANSZNEMŰ ÉS INTERSZEX EMBEREK JOGAI (LMBTI)...3

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme A KLIK köznevelési feladatellátást támogató projektjei 2015.07.05. Kajdi Ákos Fejlesztési és projektigazgató www.klik.gov.hu Célok versenyképes

Részletesebben

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival Betlen Anna-Pap Enikő Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam

Részletesebben

Integráció a hétköznapokban problémák és jó gyakorlatok oktatás, nők munkavállalása, kísérő nélküli kiskorúak.

Integráció a hétköznapokban problémák és jó gyakorlatok oktatás, nők munkavállalása, kísérő nélküli kiskorúak. Integráció a hétköznapokban problémák és jó gyakorlatok oktatás, nők munkavállalása, kísérő nélküli kiskorúak. Árendás Zsuzsa ASSESS NATIONAL WORKSHOP BUDAPEST, 2015 ÁPRILIS 9 Co-funded by the European

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések

Részletesebben

Az új bűncselekmény: a jogellenes bevándorlás elősegítése

Az új bűncselekmény: a jogellenes bevándorlás elősegítése AMNESTY INTERNATIONAL 2018. június 20. A STOP Soros és az Alaptörvény hetedik módosítása: az új módosítások jogsértőek, veszélyt jelentenek a civil szervezetekre és aláássák a jogbiztonságot A magyar kormány

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN. Készítették: Keszi Roland -Kiss László -Papp Gergő -Pál Judit

AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN. Készítették: Keszi Roland -Kiss László -Papp Gergő -Pál Judit MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7. FOGYATÉKOSSÁG ÉS INTEGRÁCIÓ SZEKCIÓ AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN Készítették: Keszi Roland -Kiss László -Papp

Részletesebben

Tanévnyitó szülői értekezlet szeptember 3-4.

Tanévnyitó szülői értekezlet szeptember 3-4. Tanévnyitó szülői értekezlet 2018. szeptember 3-4. Témáink Iskolánk Káptalan Fejlesztések, innovációk Alapítványunk Ebéd E-naplónk Házirendünk Mindennapos testnevelés Biztosítás Iskolánk Teljes személyiség

Részletesebben

Projektek egy ökoiskolában

Projektek egy ökoiskolában Projektek egy ökoiskolában Forrás Pályázni kell Innovatív iskolák Fenntartás, működés- állami és önkormányzati finanszírozás Fejlesztés Fejlesztéshez forrást kell teremteni Pályázatok EU-s pályázatok forrásai

Részletesebben

Jó gyakorlatok LMBT partnerkapcsolat és gyermekvállalás

Jó gyakorlatok LMBT partnerkapcsolat és gyermekvállalás Jó gyakorlatok LMBT partnerkapcsolat és gyermekvállalás Összeállította: Sándor Bea Mombian blog http://www.mombian.com Életmód-oldal LMBT szülőknek. Nem személyes blog, a szerző információkat, híreket,

Részletesebben

PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER

PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER AZ ANDRÁSSY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEI - Miért volt indokolt iskolánkban a nemzetközi

Részletesebben

Pályázható szakmai célkitűzések, szakmai tevékenységek július 19.

Pályázható szakmai célkitűzések, szakmai tevékenységek július 19. Pályázható szakmai célkitűzések, szakmai tevékenységek 2016. július 19. KÜLSŐ HATÁROK (SO.2) BBA-2.2.3/2, BBA-2.5.1/2, BBA-2.6.3/2 pályázati kiírások Nemzeti program 2. egyedi célkitűzés (határok): - külső

Részletesebben

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK BACKFIRE BASICS BRIAN MARTIN 2012 TRANSLATION: NOVEMBER 2017 TRANSLATOR S NOTES Translated but not evaluated Amikor az elnyomás visszafelé sül el alapok Ahhoz,

Részletesebben

SZOCIÁLIS MUNKA GYEREKEK

SZOCIÁLIS MUNKA GYEREKEK SZOCIÁLIS MUNKA Senkinek sem könnyű új életet kezdeni egy másik országban, nemhogy egy idegen kultúrában. Ebben próbálunk segíteni sokrétű egyéni, csoportos és közösségi szociális szolgáltatásainkkal a

Részletesebben

AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7.

AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7. MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7. FOGYATÉKOSSÁG ÉS INTEGRÁCIÓ SZEKCIÓ AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN x¾ x ¾ f ¾¾ h¾ 9f½½ ¹ 9h - 1. A KUTATÁSRÓL

Részletesebben

A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája

A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája Csíkszereda, 2008. november 28. Közéletre Nevelésért Alapítvány Demokrácia Civil szervezıdés Felelıs állampolgár az alap Népakarat közvetlen, vagy

Részletesebben

SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA?

SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA? SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA? Az Európai Unió egyik alapvető célja, hogy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a

Részletesebben

A helsinki záróokmány

A helsinki záróokmány A helsinki záróokmány A helsinki záróokmány az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ, az EBESZ elődszervezete) országai által 1975. augusztus 1- jén aláírt dokumentum. http://hu.wikipedia.org/wiki/helsinki_z%c3%a1r%c3%b3okm%c3%a1ny

Részletesebben

Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól

Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól EMH X. Nemzeti Ülés Budapest, 2012. október 17. dr. MOLNÁR Tamás osztályvezető / Európai Együttműködési Főosztály /

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Menekültügy: tovább bővíthető a magyar szabályozás

Menekültügy: tovább bővíthető a magyar szabályozás Menekültügy: tovább bővíthető a magyar szabályozás Az Alapjogokért Központ megvizsgálta a hazai, illetve az európai uniós menekültjog egyes részletszabályait. Az elemzés során a Központ arra a megállapításra

Részletesebben

VÉDÔHÁLÓ NÉLKÜL. Magyar Helsinki Bizottság NÔK ÉS LMBTI EMBEREK A MAGYAR MENEKÜLTÜGYI RENDSZERBEN

VÉDÔHÁLÓ NÉLKÜL. Magyar Helsinki Bizottság NÔK ÉS LMBTI EMBEREK A MAGYAR MENEKÜLTÜGYI RENDSZERBEN VÉDÔHÁLÓ NÉLKÜL Magyar Helsinki Bizottság NÔK ÉS LMBTI EMBEREK A MAGYAR MENEKÜLTÜGYI RENDSZERBEN Írta: Bakonyi Anikó, Magyar Helsinki Bizottság Magyar Helsinki Bizottság, 2018. Minden jog fenntartva. A

Részletesebben

Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt

Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt Van-e Magyarországra irányuló megélhetési bevándorlás? o Magyarország nem célpontja a bevándorlásnak. A Magyarországon élő külföldiek száma lényegében évek óta változatlan:

Részletesebben

Az Ariba Magyarországon - S2P automatizálás a világ élvonalában

Az Ariba Magyarországon - S2P automatizálás a világ élvonalában Az Ariba Magyarországon - S2P automatizálás a világ élvonalában Gergely Ákos Vezérigazgató DOQSYS Business Solutions Zrt. Tartalom DOQSYS Bemutatkozás Ariba megoldásportfólió Jövőkép a S2P területen Összefoglalás

Részletesebben

A Kormány. /2016. ( ) Korm. rendelete. az egyes migrációs és menekültügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány. /2016. ( ) Korm. rendelete. az egyes migrációs és menekültügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 A Kormány /2016. ( ) Korm. rendelete az egyes migrációs és menekültügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Jogforrások egymáshoz való viszonya A Törvények Alkotmány Nemzetközi egyezmények Közoktatási törvény dr. Jásper András előadása Rendeletek

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése EMBERI JOGOK Az Európai Unió külkapcsolataiban elkötelezett a demokrácia és az emberi jogok támogatása iránt, összhangban az Európai Uniónak a szabadsággal, a demokráciával, az emberi jogok és alapvető

Részletesebben

Hogyan tovább Hazai programmatic?

Hogyan tovább Hazai programmatic? Hogyan tovább Hazai programmatic? Mi szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Nagy Barnabás Magyar Telekom Siófok, September 2016 trendek Globálisan: Mesterséges intelligencia (AI) és gépi mély tanulás

Részletesebben

MELLÉKLET. a követketkezőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a követketkezőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.23. COM(2015) 490 final ANNEX 1 MELLÉKLET a követketkezőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK A menekültügyi válság

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 8 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 8 Budapest,

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ

Európai Menekültügyi Alap évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Európai Menekültügyi Alap 2010. évi allokációja SZAKMAI RÉSZ Pályázható célkitűzések és tevékenységek Célcsoportok A pályázók tájékoztatása, 2010. április 6. Szolidaritási és migrációs áramlások igazgatása

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK A MEZŐTÚRI JÁRÁSBAN ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK A MEZŐTÚRI JÁRÁSBAN ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK A MEZŐTÚRI JÁRÁSBAN ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 A PROJEKTTEL KAPCSOLATOS ALAPADATOK Pályázat benyújtása: 2014.10.13. Támogató döntés: 2015.03.06. Támogatási szerződés

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN Készítette: Szabó Ildikó általános iskolai matematika-fizika tanár Pécs 2009. április 2.. A kor, amiben élünk Digitalizáció kora Egy

Részletesebben

Alapjogvédelem az EU-ban

Alapjogvédelem az EU-ban Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az

Részletesebben

Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm.

Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet és a kérdéskörhöz kapcsolódó jogszabályi változások hatásai

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : Q\ 9'1 2 g Érkezett

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : Q\ 9'1 2 g Érkezett Országgy űlés Hivatala Mirkóczki Ádá m országgyűlési képvisel ő Irományszám : Q\ 9'1 2 g Érkezett 2016 FEBR 15. Írásbeli kérdés Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

A gyermekjogi képviselők tapasztalatai a szakellátásban

A gyermekjogi képviselők tapasztalatai a szakellátásban A gyermekjogi képviselők tapasztalatai a szakellátásban Dr. Herczeg Rita Jogszabályi háttér Az OBDK létrehozásáról a 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet rendelkezett jogvédelem A központi hivatal feladatai

Részletesebben

Az Európai Parlament június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP))

Az Európai Parlament június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP)) P7_TA-PROV(2013)0285 Azerbajdzsán: Ilgar Mammadov ügye Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel az azerbajdzsáni

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely

Részletesebben

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555

Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Civilek a megbélyegzés ellen HIV/AIDS kampány a legsérülékenyebb csoportok körében Támogató: Norvég Civil Támogatási Alap Támogatás összege: 67555 Önrész összege: 7532 Rövid távú célok: HIV/AIDS területen

Részletesebben

Az Ír Elnökség EU Ifjúsági Konferenciája Dublin, Írország, 2013. március 11-13.

Az Ír Elnökség EU Ifjúsági Konferenciája Dublin, Írország, 2013. március 11-13. Az Ír Elnökség EU Ifjúsági Konferenciája Dublin, Írország, 2013. március 11-13. Közös ajánlások Az EU Ifjúsági Konferencia a Strukturált Párbeszéd folyamatának eleme, amely az Európai Unió fiataljait és

Részletesebben

URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ

URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ URBACT VÁROSTALÁLKOZÓ MAGYAR VÁROSHÁLÓZATI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSA AZ EU VÁROSI AGENDÁHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS ÉRDEKÉBEN MAJORNÉ VÉN MARIANN LECHNER TUDÁSKÖZPONT Városhálózatok Európában, Olaszország ANCI -

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0977/1. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0977/1. Módosítás 12.9.2016 B8-0977/1 1 Paloma López Bermejo, Maria Lidia Senra Rodríguez, Ángela Vallina, Marina Albiol Guzmán, Cornelia Ernst, Marie-Christine Vergiat, Tania González Peñas, Miguel Urbán Crespo, Lola Sánchez

Részletesebben

HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS

HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS HÁLÓZATÉPÍTÉS, HÁLÓZATOSODÁS Ökoiskolák regionális találkozója Budapest 2011. 10. 17. Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Mi a hálózat? Egyszerű szerveződés, Elemek + kapcsolatok

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A

KÖFOP VEKOP A KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Adatvédelmi kérdések a gyűlölet-bűncselekmények tanúinak kihallgatásakor Dombos Tamás Háttér Társaság Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

Részletesebben

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak

Részletesebben

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak HÁLÓZAT Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak Az Eurodesk Európa 34 országában van jelen. 33 hazai partnerszervezet: helyi és regionális civil szervezetek, közintézmények, ifjúsági irodák, közösségi

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta

Részletesebben

NEMZETKÖZI ADAPTÁCIÓS INTÉZKEDÉSEK A BELTÉRI LEVEGŐMINŐSÉG INTEGRÁLT KEZELÉSÉHEZ

NEMZETKÖZI ADAPTÁCIÓS INTÉZKEDÉSEK A BELTÉRI LEVEGŐMINŐSÉG INTEGRÁLT KEZELÉSÉHEZ NEMZETKÖZI ADAPTÁCIÓS INTÉZKEDÉSEK A BELTÉRI LEVEGŐMINŐSÉG INTEGRÁLT KEZELÉSÉHEZ CSEH KÖZTÁRSASÁG LENGYELORSZÁG NOFER INSTITUTE OF OCCUPATIONAL MEDICINE NATIONAL INSTITUTE OF PUBLIC HEALTH LODZKIE REGION

Részletesebben

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. 2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum. Komjáthy Csaba

Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum. Komjáthy Csaba Változó vásárlói szokások nyomon követése 2016 Szeptember SAP Forum Komjáthy Csaba Digitális átalakulás, nem csak az online boltokban A bolti értékesítés megoszlása a teljes kereskedelmi bevételek tekintetében

Részletesebben

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló 2018-2019 A világ legnagyobb, a gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE 2004-ben Franciaországban kezdte

Részletesebben