Hanukka és Karácsony
|
|
- Máté Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma
2 Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger Dániel Kiadja: Mindenki Temploma Gyülekezete 1105 Bp, Cserkesz utca 7-9. Tel.: (+36 1) A téli időszakban, december hónapban két nagy világvallásnak (zsidó és keresztyén) van ünnepe. Az egyik hanukka, a másik karácsony. A hanukka, héberül חנוכה [hănukkâ], felszentelés, a fények ünnepe, Isten népének, Izráelnek egyik ünnepe. IV. Antiokhosz az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Zeusz szobrát helyeztette el a Szentélyben, ezzel megszentségtelenítette a jeruzsálemi templomot. Izráel fiait arra kötelezte, hogy boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Makkabeus Júdás vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a szentélyt és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukkának. Ekkor a nyolc napon át égő mécses csodájára is emlékeznek. Ugyanis a világításhoz csak egy napra elegendő olajuk volt, mely kitartott 8 napig. Ezért a fények ünnepe is. Jézus Krisztus is rendszeresen felment Jeruzsálembe megünnepelni a Hanukkát: Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. (János ev. 10,22-23). 3
3 4 A másik nagy ünnep a karácsony, Jézus Krisztus születésének ünnepe. Isten elküldte az Ő Fiát, aki hamar eljött az Úr templomába, amit Malakiás próféta megjövendölt: Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! mondja a Seregek Ura. De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak. (Malakiás 3,1-3) Karácsony is egyrészt a fény, világosság ünnepe. Amikor Jézus megszületett, az égen megjelent egy fényes csillag, amely jelezte, hogy a betlehemi mezőben, a sziklabarlangszerű istállóban megszületett a világ Megváltója. De ez a fény csak kozmikus fény volt, a világból jött. A pásztorokat pedig, akik Betlehem mezején tanyáztak, egy természetfölötti fény vette körül, és csodálkozva hallották ezt az üzenetet: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.és hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. (Lukács ev. 2,10-14) A pásztorokat megragadta ez a megdöbbentő hír. Ők egyszerű, írástudatlan, nem vallásos emberek voltak. Az Úr nekik jelentette ki magát, nem a farizeusoknak vagy a bibliaszakértőknek. A jó hír hallatán elindultak, hogy megkeressék az újszülöttet: Jézust. Csodálatos volt a megtalálás pillanata, mert a Szentlélek világosságában igaznak találták, ami a szózatban elhangzott: Üdvözítő született! A Jézus Krisztussal való találkozás volt a pásztorok megtérésének pillanata. Jó misszionárius lett belőlük, mert megtérésük után mindjárt megosztották másokkal is az örömhírt. Jézus maga a világosság. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (János ev. 1,9) Az egyik híres festőt is megragadta Jézus születése, és ezt úgy ábrázolta, hogy a gyermek Jézus lényéből fény sugárzott mindazoknak az arcára, akik fölé hajoltak. Mert Ő a Világ Világossága. Ő mondta: Én vagyok a Világ Világossága, és aki engem követ, nem járhat sötétségben. (János ev. 8,12) Az Ő világosságában látjuk meg, hogy Isten a szeretet. Ebben a világosságban értjük meg, hogy a golgotai kereszt értünk állt, hogy Jézus Krisztus üdvösséget hozott az elveszetteknek. Ennek az Úrnak a neve Immánuel, ami azt jelenti, hogy Isten nem ellenünk, hanem velünk van. Szeretetben és békességben gazdag karácsonyi ünnepeket és bőséges áldást kívánok mindenkinek az új évben! 5
4
5 Mindenki Temploma 1105 Budapest, Cserkesz utca
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
RészletesebbenHITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
RészletesebbenHITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
RészletesebbenBereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
Részletesebben2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
RészletesebbenKARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Részletesebbenbibliai felfedező C12 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Olvasd
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenCsorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.
Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó
RészletesebbenOsztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Református hittan Évfolyam: 1. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga tananyaga
RészletesebbenA KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE AZ EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV ÉNEKKÍSÉRETEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTVA Liturgikus szín: fehér A karácsonyesti istentisztelet a vasárnapi vagy a mindennapi istentisztelet rendje szerint
RészletesebbenB F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.
Minden áldás am F Soha nem volt még ilyen áldott éj, am mely a világra így hatna. am F Nem is lesz most már, hiszen nincs senki más, am F am ki önmagát így adná, s a sötétséget eloszlatná. Jött, mint kisgyermek,
RészletesebbenKarácsonyesti istentisztelet Passiói istentisztelet Húsvét hajnali istentisztelet
Karácsonyesti istentisztelet Passiói istentisztelet Húsvét hajnali istentisztelet A karácsonyesti istentisztelet felépítése I. BEVEZETÕ RÉSZ GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ),
RészletesebbenA kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Részletesebbenbibliai felfedező A12 1. TörTénET: Az első karácsony A lehetetlen Bibliatanulmányozó Feladatlap Cézár Fáraó Heródes Jakab
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az első karácsony A lehetetlen Olvasd
Részletesebbenakkor mennyivel inkább Isten mindnyájunkat? Istennek terve van veled,
2014. 12. 14. Advent 3. vasárnap. C: Advent - ha engedsz neki. Lekció: Máté 3 Textus: Akkor engedett Neki. Máté 3:15/b Kedves Testvérek! Mindenkit befolyásol valaki. Vannak, akik nagyon befolyásolhatók,
Részletesebben40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
RészletesebbenVetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
RészletesebbenHITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
RészletesebbenÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN
ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,
RészletesebbenAdventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le
1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!
RészletesebbenA tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Részletesebbenbibliai felfedező B12 Ajánlott további olvasásra: Ézsaiás 7:14 és 9:6 János 1:6-14 2. Korinthus 8:9 1. RÉSz: Egy Fiú születik
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSz: Egy Fiú születik Olvasd el: Lukács 1:26-38;
RészletesebbenÜzenet Karácsonyi kiadás
Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi
RészletesebbenRembrandt Harmenszoon van Rijn
Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás
Részletesebbenbibliai felfedező B12 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Bibliai Feladatlap Haladóknak
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliai Feladatlap Haladóknak bibliai felfedező 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Olvasd
RészletesebbenHARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Részletesebbenhttp://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
RészletesebbenKedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
RészletesebbenBevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Részletesebben2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Részletesebben24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenDátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
Részletesebben4 sztori a 4 adventi Fehér Vera
4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan
Részletesebben1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
Részletesebbenbibliai felfedező A12 Ajánlott további olvasásra: 1. Timóteus 1:15 Zsidók 1:1-3 1 János 4:14 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: A Megváltó születése Az angyal üzenete
Részletesebben14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
RészletesebbenA Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
RészletesebbenSalamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,
RészletesebbenLUKÁCS EVANGÉLIUMA 2.
LUKÁCS EVANGÉLIUMA 2. Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az elsõ összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.
RészletesebbenA KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
RészletesebbenAVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek
RészletesebbenHÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
Részletesebben2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
RészletesebbenELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
RészletesebbenArcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
RészletesebbenMessiási próféciák IV. évfolyam. I. félév
Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium
Részletesebbenvalamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
RészletesebbenA karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
RészletesebbenA keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
RészletesebbenDániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
RészletesebbenB O C S Á S S M E G, AT YÁ M!
B O C S Á S S M E G, AT YÁ M! A B Ű N V A L L Á S R Ó L - N YÁ R I S O R O Z A T, 2 0 1 7 20% - 80% FONTOS MEGJEGYZÉSEK Az Írás nem rejti el a rosszat Valós történeteket elevenítünk fel Nem mi kérdőjelezzük
Részletesebben1 2. osztály. Jézus születésének ígérete (Lk 1, 26 38)
1 2. osztály Jézus születésének ígérete (Lk 1, 26 38) 26 A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese
RészletesebbenISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
RészletesebbenIPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
RészletesebbenAz Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról
Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY határozata 1`d% s Hivatala tromán zm : il 5dsij / 2012 FFOR 13, egyházkénti elismerés elutasításáról 1.Az Országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint
RészletesebbenA Graduálénekek és a heti énekek
A Graduálénekek és a heti énekek A Graduálének az istentisztelet központi éneke, amelynek kiválasztását elsõsorban az adott ünnep egyházi éven belüli szerepe határozza meg. Alkalmazkodik egyházunk igeolvasási
RészletesebbenA MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
RészletesebbenBeke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
Részletesebbenbibliai felfedező B12 1. TörTÉneT: Karácsony öröme Bibliatanulmányozó Feladatlap Isten ígéretei
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTÉneT: Karácsony öröme Isten ígéretei Olvasd
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
RészletesebbenAz ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
RészletesebbenKarácsonyi műsor Énekek és részletek a Parasztbibliából
Karácsonyi műsor Énekek és részletek a Parasztbibliából ]]: Dicsőség mennyben az Istennek! :[[ Az angyali seregek, vígan így énekelnek: dicsőség, dicsőség, Istennek! ]]: Békesség földön az embernek! :[[
RészletesebbenMIKOR SZÜLETETT JÉZUS VALÓJÁBAN?
MIKOR SZÜLETETT JÉZUS VALÓJÁBAN? Az angyal pedig ezt mondta nekik [a pásztoroknak]: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki
RészletesebbenA liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
RészletesebbenIsten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK
Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt,
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
Részletesebben1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?
Részletesebben33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
RészletesebbenJÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
RészletesebbenVajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
RészletesebbenOnline misszió Online marketing
Online misszió Online marketing...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig (ApCsel 1,8) ApCsel 1,3-11
RészletesebbenKARÁCSONYI MŰSOR 1.b I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.)
Mesélő 1.: KARÁCSONYI MŰSOR 1.b I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba
RészletesebbenA keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
RészletesebbenA konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
RészletesebbenLÉNYEGLÁTÓK. Budapest, december 26. Szombat 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. december 26. Szombat 10 óra Somogyi Péter lp. LÉNYEGLÁTÓK Lekció: Jn 1,18 Alapige: Jn 1,14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenTartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
RészletesebbenBali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
RészletesebbenAVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Január Irgalmasság, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen! Júdás 1, 2. Á L D O T T Ú J E S Z T E N D Ő T K Í V Á
Részletesebbenmegírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan?
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? Új év új kezdet Eddig így éltem, na de ezután majd Kisebb nagyobb változtatások az életemben, a gondolkodásomban
RészletesebbenRAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
RészletesebbenDrága Ünneplő Gyülekezet!
2015. december 25. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Karácsonyi Istentisztelet És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. Ez az összeírás
RészletesebbenHogyan olvassuk a Bibliát?
Bereczki Sándor Mindenki Temploma Ta n í t á s o k 9. Hogyan olvassuk a Bibliát? Hogyan olvassuk a Bibliát? Tanítások sorozat 9. Copyright 2013 Bereczki Sándor Szerkesztő, korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő:
RészletesebbenÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Részletesebben10. Bibliaóra Jézus születése. A pásztorok hódolata. Lukács evangéliuma
Lukács evangéliuma 1 Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. 2 Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. 3
RészletesebbenJózsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenKovács Sándor 1. Advent Kolozsváron?
Kovács Sándor 1 Advent Kolozsváron? De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.
RészletesebbenEzékiel, a látomások embere
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ezékiel, a látomások embere Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
RészletesebbenIsten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
RészletesebbenÁLDÁS BÉKESSÉG Ő JÖTT EL A VILÁGBA. AZ IGE VOLT AZ IGAZI VILÁGOSSÁG, AMELY MEGVILÁGOSÍT MINDEN EMBERT: AZ ANGLIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA
ÁLDÁS BÉKESSÉG AZ ANGLIAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA 2013. ÁDVENT AZ IGE VOLT AZ IGAZI VILÁGOSSÁG, AMELY MEGVILÁGOSÍT MINDEN EMBERT: Ő JÖTT EL A VILÁGBA. JÁNOS 1,9 LELKÉSZI ÜZENET Pásztorok tanyáztak
RészletesebbenFlag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak
2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
RészletesebbenI. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!
Tudásdepó Expressz - A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében Kódszám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0043 Kedvezményezett: Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési
RészletesebbenFüggelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv
Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni
RészletesebbenBereczki Sándor MEDDIG JUTOTTÁL? Igehirdetések 2. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 2. MEDDIG JUTOTTÁL? Mindenki Temploma Meddig jutottál? Mózes eljutott az Isten hegyéhez. (2 Mózes 3,1) Ez a mondat híradás és talán számadás is arról, hogy Mózes meddig jutott
Részletesebben1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Részletesebben