A lakosság nyilvántartása

Átírás

1 A lakosság nyilvántartása Fő témakörök: 1. Történeti áttekintés 2. Az anyakönyvi nyilvántartás 3. Az állami népesség-nyilvántartás 1. Történeti áttekintés A személyi nyilvántartások kialakulása az állami tevékenységhez kapcsolódik. Már az ókori államok is vezettek nyilvántartást polgárairól. Jelenlegi ismereteink szerint az első állami személyi nyilvántartás Kínában jelent meg, időszámításunk előtt a II. században. Ekkor vezette be az uralkodó Han dinasztia a háztartási- és személyi nyilvántartást. Az ókori államokban a személyi nyilvántartás az állami adóztatáshoz, illetve a hadsereg felállításhoz nyújtott segítséget. A középkorban az egyház is felismerte a személyi nyilvántartás jelentőségét, ezért a Tridenti-zsinat (1542) az egyházi anyakönyvezés bevezetéséről döntött. Az anyakönyvek révén az egyháznak egyrészt megbízható adat állt rendelkezésére tagjairól, másrészt lehetővé vált az egyházi adó beszedése és nyilvántartása. Kezdetben, az egyházi anyakönyvben csak a születések és a házasságkötések anyakönyvezése történt, később kezdték el a halálesetek anyakönyvezését. A polgári társadalomban a polgárság az állam és az egyház funkciójának szétválasztására törekedett. Ennek hatásaként bár más-más időpontban az egyes államok elrendelték az egyházi anyakönyvektől független állami anyakönyvezést. Magyarországon a kötelező állami anyakönyvezést október 1. napjával az évi XXXIII. tv. vezette be. E döntésnek azért is nagy jelentősége volt, mert az állam ettől az időponttól kezdve kizárólag a polgári házasságkötést ismeri el olyannak, melyhez joghatások fűződnek. A hivatkozott törvénycikk többek között úgy rendelkezett, hogy a születések, házasságok és halálozások közhitelű nyilvántartására és tanúsítására kizárólag a jelen törvény értelmében arra hivatott közegek által vezetett állami anyakönyvek szolgálnak. Az anyakönyveket az anyakönyvezető vezette az anyakönyvi kerületek székhelyén. Anyakönyvi kerület volt egy-egy település, illetve annak része, vagy több település. Ugyanis egy anyakönyvi kerülethez maximum 3000 fő tartozhatott.

2 Az anyakönyvvezetőket és helyetteseiket a belügyminiszter nevezte ki. Anyakönyvvezető lehetett lelkész és rabbi kivételével minden nagykorú férfi, ha megfelelő iskolai végzettséggel vagy képzettséggel rendelkezett. Az évi XXXVI. törvény a jelentkező feladatokhoz igazodva módosította az anyakönyvi igazgatás szervezetét. Kimondta, hogy anyakönyvi kerület a város, a nagyközség és a körjegyzőség. Az anyakönyvvezetői feladatot a jegyző látja el, helyettese a jegyzősegéd vagy az aljegyző. Az állami anyakönyvvezetés központi irányítását a belügyminiszter látta el. E jogköre 1963-ban a minisztertanács elnökéhez került, aki ezen hatáskörét előbb a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályán, majd az 1971-ben létrehozott Minisztertanács Tanács Hivatalán keresztül gyakorolta és 2006 között az anyakönyvi igazgatás feletti felügyeleti jog visszakerült a belügyminiszterhez ban miután a Belügyminisztérium megszűnt az anyakönyvi igazgatás főfelügyelet -ének az ellátása az igazságügyi és rendészeti miniszter (minisztérium) feladata lett. A kötelező állami anyakönyvezés nem zárja ki az egyháznak azt a jogát, hogy tagjairól anyakönyvet vezessen. Bár az egyházi anyakönyvek nem közhitelűek, de bizonyítékul szolgálhatnak mindazokban az esetekben, amikor az állami anyakönyvek megsemmisültek, illetve ha az anyakönyvi eseményről adat nem áll rendelkezésre. A nyilvántartások jelentőségét a XIX. században egyre több állam, illetve szervezet ismerte fel ben a Nemzetközi Statisztikai Kongresszus határozatában ajánlotta, hogy munkájuk segítésére a községi, városi hatóságok illetve a rendőrség szervei vezessenek népesség-nyilvántartást. Az ajánlásban foglaltak megvalósulása bár arra nemzetközi méretekben is komoly erőfeszítések történtek nem következett be. Ebben szerepet játszott az I. világháború is. A népesség-nyilvántartási rendszer kialakításában az áttörést a XX. század második fele hozta meg. Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 1956-ban, a IX. ülésszakán úgy foglalt állást, hogy szükségesnek tartja tagországaiban népesség-nyilvántartási rendszer működtetését. Ennek hatására az 1960-as évek végére már mintegy 60 országban állami népességnyilvántartási rendszer működött. A rendszerek kezdetben manuális nyilvántartások voltak, de az idők folyamán egyre inkább tért hódított a népesség-nyilvántartás adatinak számítógépes feldolgozása. Az egyes államokban a népesség-nyilvántartási rendszerek kialakításának szabályozásánál meghatározóak voltak az adatvédelmi szabályok. Erre tekintettel a

3 polgárok nyilvántartására vonatkozó jogszabályi rendelkezések összhangban vannak a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. Az adatvédelem fontosságát mutatja, hogy több ország (Ausztria, Hollandia, Portugália, Spanyolország) alkotmánya rendelkezést tartalmaz az adatvédelemről is. Ugyanakkor a személyes adatok gyűjtését, nyilvántartását, szolgáltatását és az adatok védelmét többségében törvények szabályozzák. A törvények a polgárok alapvető jogait a személyes viszonyok sérthetetlenségének jogát védik. Ugyancsak törvényi szinten fogalmazódtak meg azok a közhatalmú célok, amelyek érdekében a polgárok kötelesek a személyes adataik egy részét kiszolgáltatni a közigazgatás számára. A számítógépes személyi nyilvántartás technikai eszköze a személyi szám. A személyi nyilvántartások kialakítását, összekapcsolását az adatvédelmi törvény rendelkezései alapján ombudsman, adatvédelmi biztos, adatvédelmi felügyelő felügyeli, egyes esetekben engedélyezi. A személyi nyilvántartásokat, van ahol országos szinten (Svédország, Finnország, Dánia), van ahol tartományi szinten alakították ki (Németország). A nyilvántartott adatok köre általában a névre, a nemre, a születési időre, a születési helyre, a lakcímre, a családi állapotra tekintettel alakult ki. Ezen túl pl.: a finn népesség-nyilvántartási adatállományba bevonták a foglalkozásra, a képzettségre, a nemzetiségre, a beszélt nyelvre; az olasz nyilvántartásban pedig a végzettségre, a munkakönyv és katonakönyv számára vonatkozó adatokat. Az egyes országok népesség-nyilvántartási rendszereit elemezve az a következtetés vonatható le, hogy azokra az a jellemző, hogy a polgárok saját nyilvántartási adataikat a feldolgozás minden szakaszában megismerhetik a feldolgozás céljával együtt. Harmadik személy (szervezet) a polgár adatait feltéve hogy az adatokat a polgár nem tiltotta le csak indokolt esetben ismerheti meg. Európában a hivatkozott adatvédelmi szabályokra épülve a népesség-nyilvántartási rendszerek kialakításának két útja alakult ki. Egyrészt valamely ágazat keretébe vezetett nyilvántartás (adó, társadalombiztosítás), melyet más ágazatokban is használtak, másrészt a népesség-nyilvántartásként kialakított rendszer, amely elsősorban az anyakönyvi, a lakcím, és néhány egyéb alapadatokat tartalmazza. Magyarországon az említett európai rendszereket figyelembe véve a kifejezett népesség-nyilvántartási rendszernek a kialakítására kezdődtek el a munkálatok 1974-ben. Mintául az európai nyilvántartási rendszereken belül elsődlegesen a skandináv rendszer szolgált. A cél az volt, hogy egy olyan országos számítógépes rendszer alakuljon ki, amely főleg közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatok végzéséhez szolgáltasson adatot januárjában megtörtént az állampolgárok adatainak összeírása mely a

4 népesség-nyilvántartási rendszer adatforrását képezte majd számítógépes feldolgozása. Ezt követően a nyilvántartás az adatait az anyakönyvből és a lakcímbejelentés adataiból nyerte és nyeri ma is. Ugyanis a születés, a házasságkötés és a haláleset adatai az anyakönyvvezetők adatszolgáltatásánál keresztül bekerülnek a népesség-nyilvántartás számítógépes rendszerébe, mint ahogy a polgár bejelentését követően a lakcím adatok is. A népesség-nyilvántartás technikai segédeszköze egy matematikai módszerrel kialakított személyi szám lett, amely alkalmas az állampolgár egyedi azonosítására. A népesség-nyilvántartás rendszere öt év alatt épült ki Magyarországon. A jellemzője az volt, hogy a helyi tanácsoknál manuális módon (kartonon) vezették az adatokat, melyeket központi szinten számítógépen feldolgozva, annak eredményeként egy centralizált központi gépi adatbázis jött létre. A rendszer jelentős átalakítására került sor 1986 évben. A gépi nyilvántartás működtetésében decentralizáció következett be. Megyei alközpontok jöttek létre, valamint megkezdődtek a helyi szinten is az adatok számítógépes feldolgozása. Az adatáramlás iránya viszont nem változott, mert az adatok feldolgozása után a központi nyilvántartás adta vissza az adatokat a megyei, illetve a helyi rendszereknek. A jogi szabályozás a decentralizáció mellett nagyobb hangsúlyt fektetett a személyhez fűződő jogok védelmére. Ugyanis a személyre, családi és egyéb körülményre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatala csak az érintett személy hozzájárulása, illetve a jogszabályban meghatározott esetben kerülhetett sor. Hangsúlyozta a szabályozás azt is, hogy az adatszolgáltatás, az adatok felhasználása nem sérthet személyhez fűződő jogokat, állam- vagy közbiztonsági érdeket, államtitkot, vagy szolgálati titkot. Az 1990-es évek elején az adatvédelem körében egyre inkább felerősödtek azok a nézetek, amelyek a népesség-nyilvántartási rendszer működtetése során használt személyi számot alkotmányellenesnek tartották. A személyi szám ugyanis beszélő szám, mert abból egyértelműen megállapítható az állampolgár neme, születési adatai, így felveti a személyes adatokhoz fűződő jogok sérülését. Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatában a személyi szám korlátlan alkalmazását alkotmányellenesnek nyilvánította, de kifejtette azt is, hogy a személyi szám átmenetileg, szűk körben alkalmazva, más nyilvántartásokkal össze nem kötve fenntartható. Mindezekre tekintettel a törvényalkotó 1992 évben egy olyan népességnyilvántartási rendszer kialakítását határozta el, amely minden tekintetben biztosítja a személyes adatokhoz fűződő alkotmányos jog védelmét, és alkalmas az alkotmányos adatigények kielégítésére is.

5 2. Az anyakönyvi nyilvántartás 2.1. Az anyakönyvezés alapelvei, az anyakönyv hatálya a) Az anyakönyvezés állami feladat A tételes jogi szabályzás nem mondja ki azt, hogy az anyakönyvezés állami feladat. Abból kiindulva, hogy az anyakönyvezés az önkormányzatok kötelező államigazgatási feladata, alapelvként indokolt rögzíteni, hogy az anyakönyvezés állami feladat. A történeti áttekintés során hangsúlyoztuk, hogy az államnak feladatai ellátásához szüksége van olyan nyilvántartásra, mely ellenőrzött adatokra támaszkodik, így megbízható és pontos. Ezt kívánja az anyakönyvi kódex [az évi 17. sz. tvr., valamint a 6/2003. (III. 7.) BM számú rendelet] több szabálya is biztosítani, akkor, amikor kimondja, hogy: az anyakönyvi események bejegyzése hitelesített könyvben történik, a bejegyzés alapja csak okirat, bejelentés, jogszabályok által meghatározott rendben kiadott igazolás (személyi igazolvány, bírósági vagy hatósági határozat, más anyakönyvi okmány) kivételesen személyes nyilatkozat lehet, az anyakönyv által szolgáltatott adatok más nyilvántartás (pl. polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartása) alapját is képezik. Az anyakönyvezés állami feladatként való ellátása lehetőséget teremt a nyilvántartási tevékenység egységes irányítására, a bejegyzési szabályok egységesítésére, valamint az anyakönyvek közokirat jellegének megteremtésére. Mint említettük, a pontos személyi nyilvántartás-vezetés így az anyakönyvezés elsődlegesen az állam érdekét szolgálja. Adatai megalapozottabbá teszik az egyes gazdaságpolitikai döntéseket, de segítséget nyújtanak más hatóságoknak (honvédelmi, társadalombiztosítási, statisztika, stb.) a jogszabályokban előírt feladataik ellátásához, alapjául szolgál a személyi igazolvány kiállításához. Az anyakönyvek vezetése kapcsán az állampolgárok érdekeit is hangsúlyoznunk kell, hiszen az állampolgároknak jogaik érvényesítéséhez (pl. örökléshez) az is szükséges, hogy az anyakönyvi eseményen (haláleseten) túl a rokoni kapcsolatot közhitelű okirattal igazolják. Ezt az anyakönyv hitelesen tanúsítja. b) A teljes körű nyilvántartás elve Ezen elv alatt azt értjük, hogy az anyakönyvek valamennyi magyar állampolgárt érintő, illetve valamennyi Magyarországon történt eseményt nyilvántartanak. A teljesség

6 elvéhez hozzátartozik az is, hogy az anyakönyv az anyakönyvi esemény valamennyi lényeges adatát tartalmazza. A teljes körű nyilvántartás elvével összefüggésben meg kell említeni azt is, hogy bizonyos esetekben az anyakönyv szükségszerűen hiányos adatokat tartalmaz. Ilyenkor a teljes körű nyilvántartás elve azt jelenti, hogy az anyakönyvezés során a rendelkezésre álló valamennyi adatot be kell jegyezni. Például az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésénél a gyermek születésének pontos ideje nem áll rendelkezésre, ezért ebben az esetben az anyakönyvbe a gyermek nemére, körülbelüli korára vonatkozó, a gyámhatóság által megállapított adatokat kell bejegyezni. c) A hivatalból történő anyakönyvezés elve Tartalmát úgy lehet megfogalmazni, hogy anyakönyvi nyilvántartást mindenkiről és minden olyan adatról vezetni kell, aki (amely) bejegyzési kötelezettség alá esik, függetlenül attól, hogy az érintett vagy hozzátartozója kéri-e, vagy sem. Az elmondottakból következik, hogy az állam mindenkiről nyilvántartást vezet, aki bejegyzés hatálya alá tartozik, a bejegyzésnek nem feltétele, hogy azt az érintett kérje. Az anyakönyvi kódex a hivatalból történő anyakönyvezést azzal is elő kívánja segíteni, hogy bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg. Így pl. a születés bejelentését intézetben történt szülésnél az az intézet köteles bejelenteni, ahol a születés történt. Hasonló a szabályozás a halálesetek anyakönyvezésénél is. A házasságkötésnél az anyakönyvvezető közvetlenül közreműködik, ezáltal biztosított a házasságkötés hivatalból való bejegyzése. Az adatszolgáltatási kötelezettség kapcsán szólni kell a bíróság adatszolgáltatási tevékenységéről is. Abban az esetben, ha a bíróság olyan döntést hoz, amely az anyakönyvbe bejegyzett adatot is érinti, úgy ezt a jogerős ítéletet (végzést) megküldi az anyakönyvvezetőnek, aki a megfelelő bejegyzést az anyakönyvbe teljesíti. A hivatalból való anyakönyvezéssel összefüggésben kiemelendő az is, hogy ha az anyakönyvvezető külföldön történt anyakönyvi esemény anyakönyvezendő adatairól szerez tudomást, úgy ebben az esetben az erre vonatkozó külön szabályok szerint (hazai anyakönyvezés) az anyakönyvezés iránti a szükséges intézkedést meg kell tennie. d) Az anyakönyvi bejegyzés dekleratív jellege Az anyakönyv által tanúsított tények az esemény bekövetkezésével, illetve a jognyilatkozatok megtételével válnak hatályossá. Ebből következik, hogy ha az anyakönyvi bejegyzés el is marad, az a jognyilatkozat érvényességét nem érinti. Így például a feleknek az

7 anyakönyvvezető és két tanú előtt tett házasságkötésre irányuló egybehangzó nyilatkozatával a házasság létrejön, függetlenül attól, hogy a házasság anyakönyvezése megtörtént, vagy sem. Ugyanez mondható el a házasság felbontásával kapcsolatban is, hiszen ha a bíróság jogerős ítéletével a házasságot felbontotta, a házasság a bíróság döntésével szűnik meg. Tehát az anyakönyv a már megtörtént tényeket, a megtett jognyilatkozatokat tanúsítja. Az elmondottakat összefoglalva az anyakönyvi bejegyzés deklaratív jellegének az a jelentősége, hogy az anyakönyvi eseményt, a jognyilatkozat érvényességét, az általa létrehozott jogi hatást hatályosnak lehet tekinteni, függetlenül attól, hogy az anyakönyvi bejegyzés megtörtént-e vagy sem. e) Az anyakönyv, mint közhitelű nyilvántartás elve Az anyakönyvi kódex szerint az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely ellenkező bizonyításig közhitelűen tanúsítja a benne foglalt adatokat, illetőleg azok változását. Így az anyakönyvbe bejegyzett tények fennállását vagy változását mindenki köteles elfogadni mindaddig, míg azt újabb bizonyítékokkal meg nem cáfolták. Az anyakönyvek, valamint az azokból kiállított okiratok mind tartalmi, mind formai szempontból közokiratok. A benne foglalt nyilatkozatok megtételét, annak idejét és módját, valamint a bennük foglalt adatok valódiságát tanúsítják. Az anyakönyvnek ezt a tulajdonságát az anyakönyv bizonyító erejének is szokták nevezni. Ugyanakkor a bizonyító ereje nem feltétlen, mert azt is lehet bizonyítani, hogy a benne foglalt adatok nem felelnek meg a valóságnak. Lehetőséget ad ugyanis arra, hogy az anyakönyvben foglaltakkal szemben az érdekeltek bizonyíthassák azt, hogy más események következtek be. Ezt juttatja kifejezésre akkor, amikor kimondja, hogy az anyakönyv az ellenkező bizonyításig tanúsítja közhitelűen a benne foglalt adatokat. Az anyakönyv valóságtartalmának elemzésénél rá kell mutatni arra is, hogy az örökbefogadók vérszerinti szülőként történő bejegyzésénél, a képzelt apa vagy anya bejegyzése, valamint holtnak nyilvánító végzés által tanúsított adatok bejegyzése során mind az anyakönyvvezető, mind az érdekeltek előtt egyértelmű, hogy az anyakönyv nem a valódi tényeket és eseményeket tartalmazza. Ugyanakkor a jogi szabályozás ezeket a tényeket és eseményeket valósnak tekinti. Ennek indokát az alábbiak szerint lehet összefoglalni: Az örökbefogadás jogintézményének az a célja, hogy családi nevelést biztosítson mindazon kiskorúaknak, akinek szülei nem élnek, illetve akikről a szülők "lemondtak".

8 Tehát az örökbefogadás az említett gyermekek esetében a családi neveléshez, az otthonhoz való jutás lehetőségét fogalmazza meg. A kiskorú családba való beilleszkedését segíti elő az, ha az örökbefogadó szülők ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint az örökbefogadás előtt a vérszerinti szülők. A családjogi törvény ezt biztosítja, az anyakönyvi kódex pedig akként deklarálja, hogy az örökbe fogadott gyermek születési anyakönyvébe az örökbefogadókat kell apaként és anyaként feltüntetni. A családi neveléshez, a családba való beilleszkedéshez fűződő egyéni és társadalmi érdek érvényre juttatásával kapcsolatos célt figyelembe véve nem jelentős az anyakönyvi bejegyzés azon hiányossága, hogy a bejegyzett és a "tényleges" adatok eltérnek. Az ebből esetlegesen keletkező joghátrány ugyanakkor elhárítható, mert az anyakönyv valóságtartalmát (a gyámhatósági iratok birtokában) meg lehet dönteni. A képzelt személyek szülőként való bejegyzése azt a hátrányt igyekszik kiküszöbölni, mely abból adódik, hogy még napjainkban sincs egységes megítélés azon személyek között, akiknek szülei (apja) nem ismertek, azokkal szemben, akiknél a szülők ismertek. Az anyakönyvi bejegyzés jogsérelmet nem okoz, hiszen képzelt személlyel szemben jogot nem lehet érvényesíteni. Abban az esetben, ha a gyermek érdekében igazolni kell, hogy a bejegyzett személy nem "valós", ez megtehető, mert mint ahogy már többször is hangsúlyozzuk az anyakönyv által tartalmazott adat valóságtartalma megdönthető. A Polgári Törvénykönyv szabályzása szerint az eltűnt személyt bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől számítva 5 év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármely adat ismeretes volna. A holttá nyilvánításnál vélelemről van szó, a szabályozás azt a vélelmet állítja fel, hogy az eltűnt személy meghalt. A halál tényét az anyakönyv közhitelűen tanúsítja, de tartalmazza a halál vélelmezett időpontját, helyét, esetleg a halál okát is. Ilyen esetben az anyakönyvi bejegyzés a jogérvényesítés eszköze lehet, hiszen a halálhoz fűződő jogkövetkezmények igazolásához (pl. örökléshez) az anyakönyvi kivonat is alkalmas lesz. A holttá nyilvánítás megdönthető vélelem, így bizonyítani lehet azt is, hogy a holtnak nyilvánított él, de azt is, hogy nem az abban az időpontban halt meg, mint ahogy azt a bíróság végzése alapján az anyakönyv tartalmazza. Ebben az esetben az azt tanúsító okirat alapján a helyes adatot kell az anyakönyvbe bejegyezni. Az anyakönyvek, illetve az azok alapján kiállított okiratok közokiratok. Az anyakönyv személyi hatálya valamennyi magyar állampolgárra kiterjed, függetlenül attól, hogy a magyar állampolgár Magyarországon, vagy külföldön él. Természetes, hogy az anyakönyv elsősorban a Magyarországon élők adatait tartalmazza. Az

9 államnak azonban érdeke fűződik ahhoz, hogy a magyar állampolgár anyakönyvezendő eseményeit Magyarországon is anyakönyvezzék még az esetben is, ha az esemény külföldön történt. Ezáltal válik ugyanis teljessé a magyar állampolgárok anyakönyvi nyilvántartása. Az említetteken túl az anyakönyv személyi hatálya kiterjed azokra a nem magyar állampolgárokra is, akiknek az anyakönyvi eseménye Magyarországon következett be. Így Magyarországon kell anyakönyvezni azt is, ha az ország területén külföldi állampolgár születik, házasságot köt, illetve meghal. Ennek az az indoka, hogy az anyakönyvek vezetésénél a területi elv érvényesül. Ezért minden Magyarországon történt születést, házasságkötést, valamint halálesetet a magyar anyakönyvnek tanúsítania kell. Egyes államok a nyilvántartásuk teljessége érdekében külön engedéllyel külképviseleti hatóságuknál is vezetnek anyakönyveket, de ezek nem teszik szükségtelenné az anyakönyvi eseményeknek a magyar anyakönyvekbe való bejegyzését. A hontalan személyek anyakönyvi eseményeinek anyakönyvezésével összefüggésben arra kell rámutatni, hogy személyi adataiknak anyakönyvezését arra tekintettel, hogy az államnak nem polgára, valamennyi állam megtagadhatná. Ennek elhárításához az az általános elv érvényesül, hogy hontalan személyekre annak az államnak a jogát alkalmazzák, amelyben laknak, ezért a Magyarországon lakó hontalan személyek születését, házasságát és halálesetét a magyar anyakönyveknek kell tartalmazniuk. Tehát az anyakönyvi nyilvántartás kiterjed valamennyi magyar állampolgárra, függetlenül, hogy az anyakönyvezendő eseménye hol következett be, kiterjed továbbá a Magyarországon lakó hontalan személyre, valamint a külföldi állampolgárra akkor, ha az anyakönyvi eseménye Magyarországon történt. Az anyakönyv tárgyi hatálya a születésre, a házasságkötésre, illetve a halálesetre terjed ki. Az anyakönyvek nem csupán az említett tényeket tartalmazzák, hanem olyan adatokat is feltüntetnek, amelyek az érintett személy azonosítását is lehetővé teszik, így például a születés anyakönyvezésénél a szülők adatait. De tartalmazza az anyakönyv azokat az adatokat is, amelyek a bejegyzések hitelességét támasztják alá (házasságkötés bejegyzésénél az anyakönyvvezető, a tanúk nevét és aláírását) Az anyakönyvi alap- és utólagos bejegyzés Az alapbejegyzésen az anyakönyv megfelelő rovatainak a kitöltését értjük. Az alapbejegyzés a születés, a házasságkötés, illetőleg a haláleset adatainak az anyakönyvbe való bejegyzését jelenti. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést a születési és a halotti

10 anyakönyvbe bejelentésre, a házassági anyakönyvben pedig a házasulók előtt tett egybehangzó kijelentése alapján anyakönyvezi. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzést saját hatáskörében teljesíti. Ez alól kivételt képez az ún. hazai anyakönyvezés, amely kizárólag a hazai anyakönyvezést végző kijelölt hatóság a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörébe és illetékességébe tartozik. Az anyakönyvvezető az alapbejegyzéskor az adatokat a születés, a házasságkötés, illetőleg a haláleset időpontjának megfelelően jegyzi be. Az alapbejegyzést az anyakönyvvezető aláírásával zárja le. Ha az anyakönyvvezető az alapbejegyzést aláírásával még nem zárta le, akkor a bejegyzett adatokat helyesbítheti. A lezárt bejegyzés adatait csak kijavítással lehet helyesbíteni. Az utólagos bejegyzés azt jelenti, hogy az anyakönyvvezető olyan adatot jegyez be az anyakönyvbe, amely az alapbejegyzés idején még ismeretlen volt. Utólagos bejegyzést az apa adatai nélkül anyakönyvezett születés kivételével csak lezárt anyakönyvi alapbejegyzés tartalmazhat. A bejegyzést az anyakönyvvezető a felettes szerv utasítására teljesíti, akkor, ha annak alapja külföldi okirat, külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata, vagy külföldi állampolgár által tett teljes hatályú, vagy házasságkötést megelőző eljárásban tett apai elismerő nyilatkozat. Az anyakönyvvezető ilyen esetekben az iratokat és az alapbejegyzésről készült anyakönyvi másolatot köteles felterjeszteni: a) a felettes szervéhez az ismertetett esetekben, b) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz akkor, ha az utólagos bejegyzés alapja külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata. A felterjesztett iratok alapján az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilatkozik arról, hogy a külföldi bíróság házassági ügyben hozott határozata megfelel-e a magyar jogszabályoknak. Egyéb esetekben a felettes szerv bírálja el az iratokat és attól függően utasítja az anyakönyvvezetőt az utólagos bejegyzésre A születés-, a házasságkötés- és a haláleset anyakönyvezése a) A születés anyakönyvezése Az anyakönyvi kódex rendelkezése szerint az élveszületett gyermek születését kell anyakönyvezni. Ezért tisztázandó, hogy a születés mikor tekinthető élveszületésnek. Erre nézve az egészségügyi intézet, illetve a születésnél közreműködő orvos igazolása az irányadó.

11 A születési anyakönyvbe azokat a születéseket jegyzik be, amelyeket a születésnél közreműködő orvos élveszületésként jelöl meg. Az intézetben történt születést az intézet vezetője, az intézeten kívüli születést a szülők, továbbá a szülésnél közreműködő orvos jelenti be. A születés bejelentése határidőhöz kötött. Ha a születés intézetben történt, az intézet vezetője a születést, az azt követő első munkanapon köteles bejelenteni. Az intézeten kívüli születést a szülőknek 8 napon belül kell bejelenteni. A születés anyakönyvezését az esemény időpontjától számítva legfeljebb 30 napra el lehet halasztani, ha a születés bejelentésekor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető a hiányzó adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy a szülőket erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem jár eredménnyel, úgy az anyakönyvvezető a születést a rendelkezésre álló adatok alapján anyakönyvezi. Az ilyen születést hiányos adatokkal csak akkor lehet anyakönyvezni, ha a gyermek személyi azonosságának megállapításához szükséges adatok a születés ideje, helye, a gyermek születési családi és utóneve ismert. Ha ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, akkor a gyermek születésének anyakönyvezésére az ismeretlen szülőktől származó gyermek születésének anyakönyvezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Születés anyakönyvezésénél a születési anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni: a születés helyét, idejét (év, hó, nap), a származás helyét, a gyermek születési családi és utónevét, nemét, személyi azonosítóját, szülők születési, családi és utónevét, születési helyét, személyi azonosítóját, annak hiányában a születés idejét, lakóhelyét, a többes szülést, a szülők és a gyermek igazolt külföldi állampolgárságát, hontalanságát, ismeretlen állampolgárságát, a bejegyzés idejét (év, hó, nap). b) A házasság anyakönyvezése A házasság egyenjogú férfi és nő szabad, önkéntes szövetsége. A Magyar Köztársaság Alkotmánya védi a házasságot és a házasság által létrejött családot. A házasság megkötése és

12 anyakönyvezése során vizsgálni kell, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a jogszabályban meghatározott feltételei. Magyarországon házasságot csak az anyakönyvvezető előtt lehet érvényesen megkötni. Ebből az következik, hogy a házasságkötés feltételeinek vizsgálata az anyakönyvvezető feladata. Az, hogy érvényes házasságot csak anyakönyvvezető előtt lehet kötni azt is jelenti, hogyha olyan személy előtt kötötték a házasságot, aki nem anyakönyvvezetői minőségben, illetve nem működési területén, továbbá nem mint helyettesítéssel megbízott anyakönyvvezető működött közre, úgy az a házasság érvénytelen. Az anyakönyvvezető előtti házasságkötési eljárás két fő szakaszra osztható: a házasságkötést megelőző eljárásra és a házasság megkötésére. A házasulandóknak házasságkötési szándékukat személyesen kell bejelenteni az illetékes anyakönyvvezetőnek, aki erről jegyzőkönyvet vesz fel. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulandóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak a legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, s az erre megállapított szabályok szerint igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak. Az anyakönyvvezető felhívja a házasulandók figyelmét arra, hogy a házasságkötés időpontját legkorábban a bejelentéstől számított 30 nap elteltével tűzhetik ki. E határidő alól kivételesen indokolt esetben felmentés adható. Előfordul, hogy olyan személy kíván házasságot kötni, akinek egészségi állapota közeli halállal fenyeget. Ilyen esetben a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes törvényes feltételeinek igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy a közeli halállal fenyegető egészségi állapot esetén a házasulóknak ne kelljen a 30 napos várakozási időt kivárni, hanem döntésétől függően az anyakönyvvezető a házasságot a bejelentést követően nyomban megköthesse. A jogszabály nem határozza meg konkrétan, hogy mi tekinthető közeli halállal fenyegető egészségi állapotnak. Ezt az anyakönyvvezető a körülmények figyelembevételével mérlegelési jogkörében döntheti el. Házassági akadály alól azonban az anyakönyvezető ilyen esetben sem adhat felmentést. A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról, hogy a Csjt-ben foglaltaknak megfelelően a házasságkötés után milyen házassági nevet kívánnak viselni. Ha a menyasszonynak rendezetlen családi jogállású gyermeke van, az anyakönyvvezető a házasságkötést megelőző eljárásban hívja fel a személyesen jelenlévő vőlegény figyelmét arra, hogy a menyasszony gyermekét a házasságkötést megelőzően magáénak elismerheti. Ekkor ha a jogszabályi feltételek

13 fennállnak őt kell a gyermek apjának tekinteni. Az apai elismerő nyilatkozatot a vőlegény a házasság megkötéséig teheti meg, azt visszavonni nem lehet. Ha a házasságot a nyilatkozat megtételétől számított 6 hónapon belül nem kötik meg, az apai elismerő nyilatkozat érvényét veszti. Mint említettük, a házasságkötést megelőző eljárás azt a célt szolgálja, hogy az anyakönyvvezető megállapítsa, hogy a házasságkötésnek megvannak-e a törvényes feltételei, illetőleg nincs-e akadálya. A házassági akadályok olyan gátló körülmények, amelyek fennállása esetén a házasság nem jöhet létre, mert a családjogi törvény a házassági akadály ellenére kötött házasságot érvénytelennek minősíti. A házassági akadályok két csoportba oszthatók: elhárítható házassági akadályok és el nem hárítható házassági akadályok. Elhárítható házassági akadályok (olyan akadályok, amelyek fennállása esetén a házasság nem köthető meg, de a házassági akadály alól felmentés adható, így ennek birtokában a házasság megköthető): a) Nem köthet egymással házasságot testvér és testvérének vérszerinti leszármazója. Ilyen házassági akadály áll fenn, pl. nagybácsi-unokahúg; nagynéni-unokaöcs között. b) A házastárs a házasságának felbontása után sem köthet házasságot volt házastársának egyenes ágbeli rokonával. Ennek a házassági akadálynak megfogalmazásával a jogi szabályozás az egyenes ági sógorságot kívánja megakadályozni, ezért inkább erkölcsi jelentősége van. c) Elhárítható házassági akadályt jelent a korlátozottan cselekvőképes életkor. De a 16. életévet betöltött személy a gyámhatóság engedélyével házasságot köthet. d) A külföldi állampolgár Magyarországon nem köthet házasságot, ha nem igazolja, hogy házasságkötése a saját hazájának joga szerint nem ütközik akadályba. e) Az örökbefogadó és az örökbefogadott házasságkötése is érvénytelen. Ennek oka az, hogy az örökbefogadás kapcsán mint ahogy korábban már említettük az örökbefogadókat az örökbefogadott születési anyakönyvébe vérszerinti szülőként jegyzik be. El nem hárítható házassági akadályok (ilyen akadály esetén a házasság nem köthető meg, és az akadály alól felmentés sem adható): a) Érvénytelen az a házasság, amelyet valaki egy fennálló korábbi házassága ellenére kötött (kettős házasság). Ezen érvénytelenségi okkal összefüggésben meg kell jegyezni, hogy holttá nyilvánítás esetén ha a holttá nyilvánított előkerül a házastárs újabb házasságkötésére tekintettel a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha a

14 bírósági határozat hatálya utóbb megdől. Ez alól kivételt képez, ha a házasulók bármelyike tudta, hogy a halál nem következett be. Érvényessé válik az érvénytelen második házasság: a korábbi házasság megszűnésével (a korábbi házastárs halála napján, a korábbi házasságot felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján), a korábbi házasság érvénytelenné nyilvánításával (a korábbi házasságot érvénytelenné nyilvánító határozat jogerőre emelkedésének napján), b) Nem köthetnek házasságot egymással az egyenes ági rokonok. Egyenes ági rokonok azok, akik közül az egyik a másiktól származik. Ebből következik, hogy ilyen viszony létrejön akkor is, ha a szülők nem élnek házasságban, de a gyermeket az apa elismerte, illetve az apaságot (anyaságot) bírói ítélet megállapította. c) Kizárt a testvérek (féltestvérek) egymással kötendő házassága is. Testvérek (féltestvérek) azok, akiknek valamelyik szülője közös. Ugyanakkor nem házassági akadály az örökbefogadás útján keletkezett testvéri kapcsolat, illetve olyan mostohatestvérek esetén, akik között féltestvéri kapcsolat nincs. d) A cselekvőképességet kizáró gondnokság a házasságkötést kizárja. Önmagában a gondnokság alá helyezési ok megszűnése nem jár az érvényes házasság megkötésének lehetőségével, ugyanis ahhoz, hogy az ilyen személy érvényes házasságot kössön az is szükséges, hogy a bíróság az erre irányuló perben a gondnokságot megszüntesse. Abban az esetben, ha az anyakönyvvezető arról szerez tudomást, hogy a házasulók valamelyike ellen a bíróságnál cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezési eljárás van folyamatban, a jogerős bírói ítélet meghozataláig a házasságkötésnél nem működhet közre. e) Nem köthetnek házasságot azok sem, akik a házasság megkötésekor cselekvőképtelen állapotban vannak, annak ellenére, hogy ilyen hatályú gondnokság alatt nem állnak. Ennek megállapítása, eldöntése az anyakönyvvezető feladata. Ilyennek tekinthető, pl. a gyógyszer, kábítószer, vagy szeszes ital hatása alatt álló, öntudatát elvesztő házasulandó. Ugyanakkor az esetlegesen ilyen állapotban megkötött házasság érvényessé válik, ha az a házastárs, akinél a fogyatékosság fennállt, cselekvőképessé válása után a házasság fennállása alatt helybenhagyja azt, vagy a cselekvőképesség visszanyerése után annak napjától számított 6 hónapon belül érvénytelenítési pert nem indít. f) 16. éven aluli személy semmilyen körülmények között nem köthet házasságot. A 16. és

15 18. év közötti személyek mint korábban már említettük gyámhatósági engedéllyel házasságot köthetnek. Ugyanakkor, ha a házasságkötési korhatárt (18. év) elért házasfél a korhatár elérésétől számított 6 hónapon belül nem indít érvénytelenítés iránt keresetet, úgy a korhatáron aluli időpontban kötött házassága érvényessé válik. Ha az anyakönyvvezető törvényes akadályt észlel, illetve ha a házasságkötés előfeltételeit a házasulók nem igazolják, akkor a házasságkötésnél való közreműködést határozattal megtagadja. Az elmondottakat összegezve az anyakönyvezető a házasságkötésnél a közreműködést megtagadja, ha a közreműködésre nem illetékes, az eljárásból ki van zárva, a házasságkötésnek törvényes akadálya van, a házasulandók a házasságkötés törvényes feltételeit nem igazolták, a házasulandók a házasságkötésükhöz a jogszabályban előírt felmentést, illetőleg engedélyt nem mutatták be, a bíróság valamelyik házasulót akár nem jogerős határozattal is cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, vagy a házasuló a házasságkötés időpontjában nyilvánvalóan cselekvőképtelen, a házasulók a házasságkötés után viselni kívánt házassági nevükről nem nyilatkoztak, a házasságkötésre előírt várakozási határidő még nem telt el, illetőleg a házasulók e határidő alól felmentést nem kaptak. A családjogi törvény rendelkezése értelmében a házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. A házasságkötés nyilvánosan két tanú jelenlétében, általában az erre a célra berendezett hivatalos helyiségben történik. A házasság a házasulók nyilatkozatával jön létre. Az érvényes házasság feltétele tehát az, hogy a házasulók személyesen és együttesen legyenek jelen, a nyilatkozat a hivatalosan eljáró anyakönyvvezető előtt történjen, a nyilatkozatnak a házasságkötés szándékára kell irányulnia, a házasságkötés két tanú előtt történjen. Mint láttuk, a családjogi törvény a házasság megkötéséhez két tanú közreműködését is megköveteli. Tisztázandó ezért, hogy a házasságkötésnél ki lehet tanú? Erre nézve az anyakönyvi kódex olyan szabályozást ad, hogy házassági tanú lehet minden nagykorú és cselekvőképes személy. Azt is kimondja, hogy a házassági tanúkról a házasulók gondoskodnak. Mindezen jogszabályi rendelkezésekből az is következik, hogy házassági tanú a házasulók hozzátartozója, rokona is lehet. Az eljárás során a tanúknak a személyi adataikat igazolniuk kell. A házasság megkötését követően a házassági anyakönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni a házasságkötés helyét és idejét (év, hó, nap), a férj, valamint a feleség születési családi és utónevét, a házasságkötés előtt viselt előző házassági nevét, születési helyét,

16 személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét (év, hóm nap) a házasságkötést megelőző családi állapotát, lakóhelyét, a házasulók szüleinek születési családi és utónevét, a házastársak nevét, a házasságkötés után, a házasságkötésnél közreműködött anyakönyvvezető nevét, a házassági tanúk (és tolmács) nevét, a megállapodást a születendő gyermek születési családi nevére, a férj, illetőleg a feleség külföldi állampolgárságát, vagy hontalanságát, a hazai anyakönyvezésnél ismeretlen állampolgárságát, a házasságkötés során alkalmazott nyelv megnevezését, ha a házasság megkötése valamely Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség nyelvén történt. A házassági anyakönyv említett rovatait az anyakönyvvezető értelemszerűen tölti ki. A bejegyzések teljesítése után az anyakönyvi bejegyzést a házasulók, a tanúk, továbbá a tolmács és az anyakönyvvezető aláírásukkal látják el. Nem magyar állampolgár házasságkötésére vonatkozó szabályok az általánostól eltérnek. Ugyanis, ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól indokolt esetben a közigazgatási hivatal felmentést adhat. A személyes jog alatt annak az államnak a jogát kell érteni, amelynek a házasuló a házasságkötés időpontjában állampolgára. Hontalan személynél a személyes jog annak az államnak a joga, ahol az állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye van. Gyakori eset, hogy magyar állampolgár külföldön kíván házasságot kötni. A külföldi anyakönyvvezető nem ismerheti a magyar családi jogot, ezért a magyar állampolgárnak igazolnia kell, hogy a házasságkötésének a magyar jog szerint akadálya nincs. Erre szolgál a tanúsítvány a külföldön történő házasságkötésnél. Magyarországon lakó hontalan személy is a magyar hatóság által kiállított tanúsítvánnyal igazolja, hogy a házasságkötésnek nincs akadálya. A tanúsítványt a felettes szerv (közigazgatási hivatal) adja ki. Ha a magyar állampolgár lakóhelye külföldön van, a tanúsítványt a magyar külképviseleti hatóság állítja ki. c) A haláleset anyakönyvezése A halálesetet anyakönyvezés végett az anyakönyvvezetőhöz be kell jelenteni, és ezzel egyidejűleg közölni kell mindazokat az adatokat, amelyek az anyakönyvvezetéshez szükségesek. A halálesetek anyakönyvezéséhez az orvos által kiállított halott-vizsgálati bizonyítvány szolgál alapul. Az egészségügyi intézetben történt halálesetet az intézet vezetője jelenti be az anyakönyvvezetőhöz, az azt követő első munkanapon. Az intézeten kívüli halálesetet az elhalttal egy lakásban élőnek, vagy a hozzátartozójának kell bejelenteni, illetőleg annak, aki a halálesetről tudomást szerez. Hivatalból kell anyakönyvezni a

17 halálesetet, ha bejelentésre kötelezett személy nincs, illetve a kötelezett a bejelentést elmulasztotta. Ekkor az anyakönyvvezető hivatalból gondoskodik a szükséges adatok beszerzéséről. A haláleset anyakönyvezését is az esemény időpontjától számítva legfeljebb 30 napra el lehet halasztani akkor, ha a bejelentéskor valamennyi anyakönyvi adat nem áll rendelkezésre, és a hiányt előreláthatólag pótolni lehet. Az anyakönyvvezető az adatok pótlásáról hivatalból intézkedik, vagy az elhalt hozzátartozóit erre felszólítja. Ha az anyakönyvezés elhalasztását követő 30 napon belül a hiányzó adatok beszerzése nem járt eredménnyel, akkor a halálesetet az ismeretlen holttest anyakönyvezésének szabályai szerint kell bejegyezni. A haláleset helyét és idejét az anyakönyvvezető az orvos által kiállított halottvizsgálati bizonyítványban foglaltak szerint jegyzi be. A halotti anyakönyv az alábbi adatokat tartja nyilván: a haláleset helyét és idejét (év, hó, nap), a meghalt személy születési és házassági nevét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, családi állapotát, lakóhelyét, születési helyét, a meghalt személy szüleinek születési családi és utónevét, a meghalt személy házastársának születési családi és utónevét, személyi azonosítóját, annak hiányában születési idejét, a házasságkötés helyét, ha a haláleset idején a házasság fennállott, a meghalt személy külföldi állampolgárságát, hontalanságát, illetve ismeretlen állampolgárságát, a bejegyzés idejét (év, hó, nap). A holtnak nyilvánító, illetőleg a halál tényét megállapító bírósági végzés alapján történő bejegyzéskor a halál idejét a bírósági végzésben foglalt időpontnak megfelelően kell az anyakönyvbe bejegyezni A névviselés és névhasználat A jogi szabályozás a névviselésre vonatkozó rendelkezéseivel kettős célt kíván elérni. Egyrészt, hogy a személy a névviselés alapján más személytől megkülönböztethető legyen (a személyt azonosíthassa), másrészt, hogy alkalmas legyen a rokonsági fok (családhoz való tartozás) megállapítására. Az anyakönyvi kódex úgy rendelkezi, hogy a magyar állampolgár családi és utónevet visel. A családi név egy- vagy kéttagú. Többtagú családi név akkor viselhető, ha annak a szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy a nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz. A családi név tehát a szülő után öröklődik. A magyar állampolgár neve lehet születési vagy házassági név. A születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A házassági név

18 pedig az a név, amely az érintett a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján illeti meg. A házasságot kötő személy a Csjt-ben felsorolt névviselési formák közül választhat házassági nevet. Mind a születési, mind a házassági név családi nevekből képzett része mint ahogy a névviselés kapcsán korábban megállapítottuk egy vagy legfeljebb kéttagú lehet, amelynek tagjait kötőjel köti össze. a) A gyermek névviselése A Csjt. értelmében a gyermek szülei közös házasság családi nevét viseli. Amennyiben a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, a házasságkötést megelőző eljárás során meg kell állapodniuk arról, hogy a házasságból származó gyermek az apa, vagy az anya családi nevét, vagy mindkét szülő családi nevéből képzett, legfeljebb kéttagú családi nevet viselik. A megállapodást a házassági anyakönyv is tartalmazza. A gyermek nevére vonatkozó megállapodás legkésőbb az első közös gyermek születésének anyakönyvezéséig módosítható. Mint ahogy korábban említettük a jogi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a szülők a gyermek családi nevében megállapodjanak. Akkor, ha ebben a kérdésben megállapodni nem tudnak kérésükre a gyermek családi nevéről a gyámhatóság dönt. Ha csak az egyik szülő él, illetve a másik szülő ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a szülői felügyeletet nem gyakorolja, úgy a gyermek családi nevét az egyik szülő határozhatja meg. Olyan esetben, amikor nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, akkor a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig, míg családi jogállása nem rendeződik, illetőleg amíg nem történik meg a képzelt apa bejegyzése. Megvan a lehetőség arra is, hogy a házasságban nem élő szülőktől származó gyermek családi nevéről a szülők megállapodjanak, de ennek feltétele, hogy a gyermek apja ismert legyen. Tehát a megállapodás akkor jöhet létre, ha az apa a gyermeket teljes hatályú elismerő nyilatkozattal magáénak elismerte, vagy az apaságot a bíróság jogerős ítélettel megállapította. A gyermek utónévének megállapításánál a családi névvel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni. Így ebben a kérdésben is a szülők közösen döntenek, ha közöttük vita van, akkor a gyámhatóság dönti el a vitát. Ha csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, akkor a gyermek utónevét is egyedül határozhatja meg. b) A házasulók névviselése Az anyakönyvi kódex rendelkezése értelmében mint már korábban is utaltunk rá a házasulók a házassági szándék bejelentésekor nyilatkoznak arról is, hogy a házasságkötés

19 után milyen házassági nevet kívánnak viselni. E nyilatkozat a házasságkötésig megváltoztatható. A Csjt. értelmében: a feleség a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, - a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy - a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. a férj a házasságkötés után - kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy - a feleség családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét. A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként családi nevüket is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. A házasulóknak a névviselésről meg kell egyezniük. A házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább, ha ettől el kívánnak térni ezt a házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után az anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férj nevét a felség a házasságra utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte. A házassági névviselési forma a házasság fennállása alatt, illetve annak megszűnése után a Csjt. szabályainak megfelelően módosítható. A házassági név módosítására irányuló eljárás lefolytatására a házasságkötés helye szerinti anyakönyvvezető az illetékes, de a kérelem a lakcím szerint illetékes anyakönyvvezetőnél is előterjeszthető. A házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenítése után a volt feleség ha nincs eltérő bírósági döntés a házasság fennállása alatt viselt nevét továbbra is használhatja. Ha ettől el kíván térni, úgy ezt az anyakönyvvezetőnek határidő korlátozás nélkül bejelentheti. Újabb házasságkötése kapcsán a korábbi férj nevét a házasságkötésre utaló toldattal még akkor sem viselheti, ha az utóbb kötött házassága megszűnt. c) Megkülönböztető betűjel Az anyakönyvi kódex értelmében az egy családhoz tartozók, vagy az azonos családnevűek megkülönböztetésére használt betűjelzést az anyakönyvbe az érdekelt

20 kérelmére be kell jegyezni. Erre akkor van lehetőség, ha azoknak a szülőknek vagy nagyszülőknek az anyakönyvi bejegyzése, akiknek családi nevét a kérelmező viseli, azt tartalmazza. E jogi szabályozásból következik, hogy a megkülönböztető betűjel anyakönyvezésére csak akkor van lehetőség, ha az érdekelt kéri, továbbá ha a kérelmező szülőjének vagy nagyszülőjének anyakönyvi bejegyzése a megkülönböztető betűjelet tartalmazza. Nem lehet az anyakönyvbe olyan betűjelzést bejegyezni, amelyet jogszabály tilt, vagy amely személyhez fűződő jogokat sért. d) Nem magyar állampolgárok névviselése A jogi szabályozás értelmében külföldi állampolgárok, hontalanok névviselésénél állampolgárságuk, illetőleg származási helyük joga az irányadó. A magyar jog tehát a külföldi állampolgárok és a hontalanok névviselését nem korlátozza. Ilyen esetben az anyakönyvbe a nevét úgy kell bejegyezni, ahogy azt a külföldi állampolgár, illetve hontalan személy okmánya tartalmazza. Ugyanakkor a magyar anyakönyvbe és az ennek alapján kiadott okiratokban a családi név az utónevet megelőzi. A név bejegyzésénél a magyar nyelv szabályait kell alkalmazni Az utólagos-, újból való- és a hazai anyakönyvezés, az anyakönyvi okiratok A közokirattal szemben támasztott pontosság követelményének érvényesítése szükségessé teszi, hogy az anyakönyvi eseményeket azok megtörténte után nyomban, illetve 30 napon belül bejegyezzék. Előfordul azonban, hogy az említett határidőn belül valamilyen oknál fogva az anyakönyvi bejegyzés nem történik meg. Az anyakönyvi kódex ezért lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen esetekben utólagos anyakönyvezésre kerüljön sor. Ennek megfelelően a születést, a házasságkötést és a halálesetet utólag kell anyakönyvezni, ha: a születést és a halálesetet annak időpontjától számított 30 napon belül, a házasságkötést annak megtörténte után azonnal nem anyakönyvezték. Az utólagos anyakönyvezés annak az anyakönyvvezetőnek a feladata, aki azokat az anyakönyveket őrzi, amelyekben a születést, a házasságkötést, illetőleg a halálesetet eredetileg anyakönyvezni kellett volna. Ha ez nem állapítható meg, vagy ha az eredetileg