TR-800/2700 D CNC. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TR-800/2700 D CNC. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg."

Átírás

1 TR-800/2700 D CNC GÖRGGÉP VASÚTI TENGELYEK FELKEMÉNYÍTÉSÉHEZ ÉS FELÜLETI MINSÉG JAVÍTÁSÁHOZ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

2 +36-1/ / KMOP számú pályázat keretében kifejlesztett TR-800/2700D CNC görggép Az Excel Csepel Szerszámgépgyártó Kft falai között intenzív tervezési munkákkal kezdetét vette a vasúti tengelyek felkeményít és felületi minségjavító GÖRGGÉP fejlesztése. Szinte azonnal elkezddött a gép fizikai megvalósítása is, figyelembe véve a nemzetközi szabványok alapján a vasutaknál érvényes ágazati szabályozásokat is, amelyek a vasúti kocsik tengelyeinek, valamint a mozdonytengelyeknek a görgzését szabályozza. A technológia alapos áttanulmányozása után, valamint a fejlesztési ütem els szakaszának lezárása után megtartott tervzsri után néhány változtatást hajtottunk végre a tervkoncepcióban: Az eredetileg esztergagép ágy megersítés, kitámasztása, mivel a szánrendszerek súlypontja jelentsen kívül esik az eredeti alátámasztási pontokon. Gépágy és szánok szerelése A gép emelhetsége miatt több változást kellett végrehajtani a gépágyon. A két szán hosszirányú mozgatását közös álló golyósorsóval, két külön hajtott anyával valósítottuk meg. Emiatt módosítani kellett a hosszirányú abszolút útmér rendszerek meghajtását is. 10/2. oldal

3 +36-1/ / Görg szánok és a jobboldali revolverfej A rádiuszos átmenetek görgzésére a szánokra épített, revolverfejbe fogott sarok görg szerszámokat (jobbos és balos) terveztünk. A munkadarab nullpont felvételéhez Renishaw gyártmányú, infrasugaras adatátvitellel mköd mértapintókat terveztünk mindkét revolverfejbe. Görg szerszámok és a munkadarab alátámasztás és menesztés Kiegészítettük a revolverfej szerszámozását egy jobbos és egy balos esztergaszerszámmal a görgzés során a görgk által kitolt anyag lemunkálására. Átterveztük és módosítottuk a munkadarab menesztést. 10/3. oldal

4 +36-1/ / Módosítottuk a fhajtást, a korábban tervezett 40kW helyett 22kW-os fmotort terveztünk be, az i=1:5 áttétel eltéthajtómvet viszont megtartottuk. Átterveztük az energiavezetést és a csövezést. Egy teljesen új burkolat koncepció került kidolgozásra, a munkatér ajtók automatikus mozgatása pneumatikus hengerekkel történik. Gép burkolat, kezelpult és vezetékvédelem Külön vezetékvédelmet terveztünk a hossz vezetékek védelmére, valamint rolós burkolatot alakítottunk ki a keresztirányú vezetékek védelmére. 10/4. oldal

5 +36-1/ / Próbagörgzés a gépen Az Excel Csepel gépein megszokott villamos berendezés a burkolatba integrált elektromos szekrényben kapott helyet. Az elektromos szekrény 10/5. oldal

6 +36-1/ / TR-800/2700D gép mszaki adatai: Löketek, fbb paraméterek Csúcstávolság mm 2785 Csúcsmagasság mm 1500 Munkadarab max. hossza mm 2700 Munkadarab átmér max. mm 300 min. mm 100 Keresztirányú löket X 1 mm 400 X 2 mm 400 Hosszirányú löket Hossz-szánok maximális elmozdulása egyenként Z 1 mm 1500 Z 2 mm 1500 hajtás AC motorral hajtott, kétfokozatú tartományváltással Típus fokozatmentes ALPHA ii22/7000hv Teljesítmény P folyamatos 100%ED kw 22/26 orsó fordulatszám min I. tartomány i=1:4 min II. tartomány i=1:1 min A forsóról levehet nyomaték (100%ED) Nm 1018 ( 50%ED) Nm 1203 Fordulatszám görgzés közben min orsó orsó végzdés DIN szerint A2-11 orsó csapágy furata mm 200 orsó furat átmérje mm /6. oldal

7 +36-1/ / Mellékhajtások A hajtás típusa "X" és "Z" fokozatmentes AC Motor "X 1 X 2 " ALPHA is 30/4000HV "Z 1 Z 2 " ALPHA is 30/4000HV Gyorsmeneti sebesség "X 1 X 2 " m/min 10 "Z 1 Z 2 " m/min 10 Max. eltolóer "X" N "Z" N Golyósorsók "X 1 X 2 " átm. 50x10 "Z" 2 db forgóanyával átm. 50x10 Max.görg er Y irányban N Szerszámrendszer Revolverfej COMBI rendszer (programozható) DUPLOMATIC SM-H-25 Szerszámhelyek száma 12 Szerszámtartók mérete DIN szerint Hengeres szerszám csatlakozás mm 50 Max. szerszám elforduló mm 710 Revolverfejbe fogott szerszámok: Görg szerszám jobbos/balos 1+1 db/fej EG5-40M-45 Axiális késtartó jobbos/balos 1+1 db/fej Mdb mértapintó 1 db/ej Görg fejbe fogott görgk mérete mm 172x85 Szegnyereg MK6 Szegnyereg hüvely lökete mm 150 Szegnyereg hüvely átmérje mm 140 Szegnyereg hüvely bels kúpja MK6 Max. szorítóer 50 báron dan 1000 Hüvelymködtetés hidraulikus Szegnyereg hosszirányú mozgása mm /7. oldal

8 +36-1/ / tés Szerszámok htése olajhtés A gép méretei (kezelpult nélkül) Tömeg kg Hosszúság mm 6500 Szélesség mm 2650 Magasság mm 2350 Az üzemeltetés klímája mérsékleti határok C Relatív páratartalom % max. 8 órán keresztül % 95 TR-800/2700D gép minsítése: A görggép minsítése a TI 32CT-VNIIZsT-95 számú orosz vasúti ágazati szabvány elírásai szerint történt. Az els lépésként elkészítettük a munkadarabot a gépen kialakítottnak megfelel menesztéshez, majd elmunkáltuk a munkadarab kontúrját Rz20 követelmény szerint. Az ilyen kiinduló felületre a szabvány által a görgzés után megengedett átmér csökkenés 0,04-0,06mm. A teszteléshez használt vasúti tengely 10/8. oldal

9 +36-1/ / A tesztgörgzéshez használt felkeményít és simítógörgk az orosz vasúti ágazati szabvány alapján a H rajz szerint kerültek legyártásra. A technológiai paramétereket szintén az orosz vasúti ágazati szabvány útmutatásainak megfelelen választottuk ki: Nyomóer kg Eltolás 0,7 mm/ford Fordulatszám 200 ford/perc Görgzések száma: 2 A teszt görgzés folyamata A görgzés folyamata: mérés (nullpont felvétel), sarokgörgzés, nagygörgkkel való görgzés kétszer. A görgzés eltt, illetve után felületi érdesség mérése. A munkadarab teljes görgzése után keménységmérés a gépen. A mélységi felkeményedés elemzéséhez az orosz vasúti ágazati szabvány útmutatásainak megfelelen metszetet, majd a metszetbl 25x30mm hasáb kivágása, az ellenrizend felület köszörülése, majd 1mm-nként keménységmérés. A relatív felkeményedés számítása az orosz vasúti ágazati szabvány útmutatásainak megfelelen: 10/9. oldal

10 +36-1/ / = (mért-kiind) : kiind x 100 (%) ahol: a mélységi felkeményedés %-ban mért a legnagyobb mért keménység Vickers keménységmérvel kg terhelés mellett kiind a kiinduló keménység érték A tesztdarabon elvégzett mérések szerint a = 24,6 25,2% értéket mutattak. Az orosz vasúti ágazati szabvány szerint ennek az értéknek kb %-nak kell lenni. 10/10. oldal

TAKISAWA TMM 200 ellenorsós CNC esztergagép, hajtott szerszámokkal és Y tengellyel FANUC 180is TB vezérl vel

TAKISAWA TMM 200 ellenorsós CNC esztergagép, hajtott szerszámokkal és Y tengellyel FANUC 180is TB vezérl vel TAKISAWA TMM 200 ellenorsós CNC esztergagép, hajtott szerszámokkal és Y tengellyel FANUC 180is TB vezérl vel ALAPKIVITEL - 32 bit FANUC vezérlés, DNC, és internet csatlakozással, - 10,4 színes kijelz,

Részletesebben

TENGELYCSONK MEGMUNKÁLÓ CELLA

TENGELYCSONK MEGMUNKÁLÓ CELLA TENGELYCSONK MEGMUNKÁLÓ CELLA Egy tengelycsonk gyártócella az alábbi f egységekb l épül fel: - 2 db SLT6300/1000MC (B102) típusú CNC-esztergagép - 1 db HNS gyártmányú mér gép (Megrendel beszállítja) -

Részletesebben

motor teljesítménye 12\15 kw orsó kúp BT 40 Fanuc 2000 R-2000iA 165F Gyártási év: 2007

motor teljesítménye 12\15 kw orsó kúp BT 40 Fanuc 2000 R-2000iA 165F Gyártási év: 2007 MITSUI S. HU40A Gyártó cella FMS (3db alapgép + 1db robot + 60db AROVA paletta) Asztalméret 400 x 400 mm orsó fordulat 60-1200 1/min. motor teljesítménye 12\15 kw orsó kúp BT 40 Asztal poz.: 0,001 (folyamatos)

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-1600 és BNC-1800 típusú CNC

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-2200 és BNC-2600 típusú CNC

Részletesebben

Gildemeister-Bielefeld NEF-480 80.1222.06229

Gildemeister-Bielefeld NEF-480 80.1222.06229 EXCEL CSEPEL SZERSZÁMGÉPGYÁRTÓ KFT + 3 6-1/ 27 8 5 80 0, 2 78 58 03 + 3 6-1/ 42 5 7 60 5 WEB: w ww. e xce l -cse pel. hu E- M ail: sale s@e xcel -cse pe l. hu Gildemeister-Bielefeld NEF-480 80.1222.06229

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-3000, -3500 és -4000 típusú

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 JSL-20AMs- és -32AMs CNC hosszeszterga

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 SMART-42 és -30Ms CNC esztergagép

Részletesebben

Késtartók. Géptartozékok. ostrana Typ 4414. Gyorsváltós késtartó alaptest E405 005 E405 005 060 E405 008 E405 007 E405 006. Méretkódok: 080-180

Késtartók. Géptartozékok. ostrana Typ 4414. Gyorsváltós késtartó alaptest E405 005 E405 005 060 E405 008 E405 007 E405 006. Méretkódok: 080-180 Gyorsváltós késtartó alaptest E5 005 Typ ok: 0 - Kivitel: E5 005 0 E5 005 0 E5 005 0 Ø E5 008 E5 007 E5 006 E5 005 E5 009 0 0 0 0 00 ( 8 8 6 6 6 8 8 00 00 ( Q ( R ( S 7 7 57,0,0 7,0 7,0 7,0,5,5,0,0,0,0,0,0,0,0,0

Részletesebben

MITSUI S. HU40A Gyártó cella FMS (3db alapgép + 1db robot + 60db AROVA paletta)

MITSUI S. HU40A Gyártó cella FMS (3db alapgép + 1db robot + 60db AROVA paletta) MITSUI S. HU40A Gyártó cella FMS (3db alapgép + 1db robot + 60db AROVA paletta) 400 x 400 mm 60-1200 1/min. Főmotor teljesítménye 12\15 kw Főorsó kúp BT 40 Asztal poz.: 0,001 (folyamatos) Fanuc 16i Robot:

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT Nr.: Készült: Paritás: Garancia: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76

Részletesebben

40-00000143-03 TOPPER-NCT TNL-100AL, -120AL

40-00000143-03 TOPPER-NCT TNL-100AL, -120AL 1. lap Tárgy: TNL-100AL, -120AL és -130A CNC esztergagépek 1 60-00000900-00 Megjegyzések az Árajánlathoz: 5 40-00000143-03 TOPPER-NCT TNL-100AL, -120AL és -130A tip. CNC esztergagépek közös jellemzői és

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TB-25 tip.,

Részletesebben

EPA 320 CNC eszterga Oktatási segédlet

EPA 320 CNC eszterga Oktatási segédlet MISKOLCI EGYETEM SZERSZÁMGÉPEK TANSZÉKE EPA 320 CNC eszterga Oktatási segédlet Összeállította: Dr. Jakab Endre egyetemi docens Dr. Zsiga Zoltán foiskolai docens Miskolc, 2001 1. Általános ismerteto A bemutatandó

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-18 típusú CNC esztergagép árlistája

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TNL-100AL, -120AL és -130A CNC esztergagépek

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TOPPER-NCT TCS-1500 és -2000 CNC

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 HTés HTL-117

Részletesebben

MEGMUNKÁLÓ GÉPEINK FRISSÍTVE: 2015.01.06

MEGMUNKÁLÓ GÉPEINK FRISSÍTVE: 2015.01.06 MEGMUNKÁLÓ GÉPEINK FRISSÍTVE: 2015.01.06 ROBOTCELLA OPCIÓK JELLEMZŐK YASKAWA-MOTOMAN MH50-35 MAZAK QUICK TURN SMART 100 S 2DB RENISHAW - EQUATOR MITUTOYO SJ210-R ÉRDESSÉGMÉRŐ terhelhetőség: 35 kg vezérelt

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 EUROturn-12C nagysebességű CNC esztergagép

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TA-20 és -25

Részletesebben

A NAGY PRECIZITÁS ÉS PONTOSSÁG GARANTÁLT

A NAGY PRECIZITÁS ÉS PONTOSSÁG GARANTÁLT A NAGY PRECIZITÁS ÉS PONTOSSÁG GARANTÁLT Mindegyik gépet olyan gyárban gyártjuk, ahol állandó hômérsékletet és páratartalmat tartunk fenn. Maximumot a Maximartól! CNC EXPORT KFT H-8152 Kőszárhegy Fő út

Részletesebben

CNC programozás. Alap ismeretek. Készített: Hatos István

CNC programozás. Alap ismeretek. Készített: Hatos István CNC programozás Alap ismeretek Készített: Hatos István Mit jelent a CNC? A számjegyvezérlés (Numerical Control), a vezérlés a parancsokat az alkatrészprogramból ismeri. Az alkatrészprogram alfanumerikus

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 EUROturn-12C (EVO3) nagysebességű

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT Nr.: Készült: Paritás: Garancia: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-2800 típusú nagyteljesítményű

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TNL-85A és -100A CNC esztergagépek

Részletesebben

Műszaki paraméterek táblázata

Műszaki paraméterek táblázata Internet: www.vendo.hu CNC SYNCHRO TÍPUSÚ HIDRAULIKUS ÉLHAJLÍTÓ típusú CNC 1260 2060 25100 Hajlítási erő tonna 60 60 100 Hajlítási hossz A mm 1250 2050 2550 Oszlopok közötti távolság B mm 1050 1700 2200

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TB-20Y és -25Y Y tengelyes CNC esztergaközpontok

Részletesebben

Steel Riders Kft. Ve r p e l é t, K o s s u t h L a j o s u t c a 6 4.

Steel Riders Kft. Ve r p e l é t, K o s s u t h L a j o s u t c a 6 4. Steel Riders Kft. Ve r p e l é t, K o s s u t h L a j o s u t c a 6 4. Rövid bemutatkozó Cégünk 1997 márciusában alakult, mint családi vállalkozás, egy 200 m2-es verpeléti üzemben. Fő tevékenységünk a

Részletesebben

FÜGGÔLEGES MEGMUNKÁLÓ KÖZPONT

FÜGGÔLEGES MEGMUNKÁLÓ KÖZPONT FÜGGÔLEGES MEGMUNKÁLÓ KÖZPONT MUNKAASZTAL: X/Y/Z ELMOZDULÁS: A.T.C.: GÉP ALAPTERÜLET forgácsszállító/kihordó szalaggal: A GÉP SÚLYA: GENOVA 20-AS TÍPUSÚ SZERSZÁMTÁR ATC. Karos típusú automatikus szerszámcserélõ

Részletesebben

RS Nagypontosságú-hengerköszörű gépek

RS Nagypontosságú-hengerköszörű gépek RS Nagypontosságú-hengerköszörű gépek RS sorozat modul rendszerűen felépített nagypontosságú hengerköszörű gépek minden alkalmazási esetre 600 mm csúcstávolságtól 6000 mm csúcstávolságig B tengely- és

Részletesebben

Műszaki paraméterek táblázata. AD-R típusú 3 tengelyes CNC hidraulikus élhajlító 1260 2060 25100

Műszaki paraméterek táblázata. AD-R típusú 3 tengelyes CNC hidraulikus élhajlító 1260 2060 25100 AD-R típusú 3 tengelyes CNC hidraulikus élhajlító 1260 2060 25100 Hajlítási erő tonna 60 60 100 Hajlítási hossz ( A ) mm 1250 2050 2550 Oszlopok közötti távolság ( B ) mm 1050 1700 2200 Y tengely gyorsjárati

Részletesebben

LT-52 ÉS LT-65 CNC ESZTERGA GÉPKÖNYV

LT-52 ÉS LT-65 CNC ESZTERGA GÉPKÖNYV NCT Ipari Elektronikai Kft. 1/36 Dátum: 2015. 09. 22. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. AZ ESZTERGA FŐ MŰSZAKI JELLEMZŐI... 5 3. FŐ MŰSZAKI ADATOK... 6 4. MÉRETEK ÉS RAJZOK... 8 4.1. Az LT sorozatú

Részletesebben

CNC Függőleges megmunkálóközpont

CNC Függőleges megmunkálóközpont GO98 AKCIÓ a Bemutatóteremből egyenesen az Ön üzemébe CNC Függőleges megmunkálóközpont HSM-116A Mozgástartomány X tengely 1,100mm Y tengely 650mm Z tengely 600mm GO98 SZERSZÁMGÉPEK HSM-116A Oldal: 1-12

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 MM-800 CNC megmunkálóközpont 1.

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 KAFO-NCT BMC-...31

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BNC-5000 és

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 EEN320 CNC esztergagép 1. lap NCT

Részletesebben

A termelésinformatika alapjai 10. gyakorlat: Forgácsolás, fúrás, furatmegmunkálás, esztergálás, marás. 2012/13 2. félév Dr.

A termelésinformatika alapjai 10. gyakorlat: Forgácsolás, fúrás, furatmegmunkálás, esztergálás, marás. 2012/13 2. félév Dr. A termelésinformatika alapjai 10. gyakorlat: Forgácsolás, fúrás, furatmegmunkálás, esztergálás, marás 2012/13 2. félév Dr. Kulcsár Gyula Forgácsolás, fúrás, furatmegmunkálás Forgácsolás Forgácsoláskor

Részletesebben

Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártástechnológiai technikus

Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártástechnológiai technikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

(az állvány tartozék)

(az állvány tartozék) Fém szalagfűrészek PPS-170TH megr. szám: 15000171 Visszahúzó rendszer kézi fűrészelés esetén (az állvány tartozék) Kezelőpanel Külön tartozékok a PPS-170TH-hoz: fűrészszalag, rugóacél, szél.: 20/ 8 fog/1

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TMV-710C és -710A Nagysebességű

Részletesebben

Ciklusvezérelt univerzális eszterga

Ciklusvezérelt univerzális eszterga Ciklusvezérelt univerzális eszterga EMCOMAT E-200 MC - egyedi vagy ciklusvezérelt 1 ORSÓHÁZ Stabil öntvénykonstrukció CAMLOCK orsóorr ø 53 (50) mm rúdbeeresztés 2 VEZÉRLÉS Sinumerik 828D Egyszerű programozás

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 JSL-20-, -26-,

Részletesebben

Chevrolet Lacetti 5 ajtós Star

Chevrolet Lacetti 5 ajtós Star Lacetti 5 ajtós Star Motor és sebességváltó 1,4 16v Max. teljesítmény (kw/le) (ford./perc) 70 / 95 @ 6200 Max. nyomaték (Nm) (ford./perc) 131 @ 4400 Elsőkerék-meghajtás alapfelszereltség Első felfüggesztés

Részletesebben

Gépgyártástechnológia Tanszék ALKATRÉSZGYÁRTÁS Technológiai tervezés CNC esztergára

Gépgyártástechnológia Tanszék ALKATRÉSZGYÁRTÁS Technológiai tervezés CNC esztergára Budapesti Muszaki Egyetem Gépgyártástechnológia Tanszék ALKATRÉSZGYÁRTÁS Technológiai tervezés CNC esztergára 1998. Készítette: Dr. Szegh Imre Mikó Balázs Technológia tervezés CNC esztergára 2 Az alkatrész

Részletesebben

Csúcsok, menesztők. Géptartozékok. ostrana. ostrana. Állócsúcs 60 E505 005. Állócsúcs 60 E505 010. Állócsúcs 60 E505 015

Csúcsok, menesztők. Géptartozékok. ostrana. ostrana. Állócsúcs 60 E505 005. Állócsúcs 60 E505 010. Állócsúcs 60 E505 015 ok, menesztők Állócsúcs 0 E 00 9 00... 0 0 0 2 ( d,0 Fej,2,0 2, 3,, 3, Fej ( l 2, 3,0,0,,,0-0 -os csúcsszög - DIN szabvány szerint Állócsúcs 0 E 0 3 MK0 0 0 0 2 ( d 9,0,0 Fej ( d 0 Fej ( l,0 2, 3,0,0,,

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 JSL-20A, -26A,

Részletesebben

A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján Gépgyártás-technológiai technikus

A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján Gépgyártás-technológiai technikus A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártás-technológiai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT Nr.: Készült: Paritás: Garancia: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 JCL-60 és

Részletesebben

Több mint gép, segítő barát a munkában

Több mint gép, segítő barát a munkában Több mint gép, segítő barát a munkában Esztergagépek Marógépek Fúrógépek Kombinált gépek Készülékek Elforduló átmérő az ágy f elett Csúcstávolság Áteresztő f urat Szegnyereg rögzítőcsavar Keresztszán munkaút

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TNL-130AL és -160A CNC esztergagagép

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TNL-130AL

Részletesebben

JCL-52/60TSM CNC ESZTERGAGÉP

JCL-52/60TSM CNC ESZTERGAGÉP NCT Ipari Elektronikai Kft. 1148 Budapest, Fogarasi út 7. JCL-52/60TSM CNC ESZTERGAGÉP KEZELŐI KÉZIKÖNYV Kiadás dátuma: 2009-03-24 1 / 44 NCT Kft. TÁRGYMUTATÓ I. FEJEZET: BEVEZETÉS ÉS BIZTONSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

HORVÁTH ATTILA EV. CÉG alapítva:1989. www.mechanika.hu

HORVÁTH ATTILA EV. CÉG alapítva:1989. www.mechanika.hu HORVÁTH ATTILA EV. CÉG alapítva:1989 www.mechanika.hu TMT új L sorozatú CNC eszterga-gépcsaládja egyenlő: minőség, átlagon felüli teljesítmény. Nagy pontosság, maximális stabilitás! Hatékony TMT- esztergák,

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 EEN400 CNC esztergagép 1. lap NCT

Részletesebben

CNC marás. Optimum Szerviz. mert a jó szerviz nem csak nekünk fontos!

CNC marás. Optimum Szerviz. mert a jó szerviz nem csak nekünk fontos! TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTOGASSON EL WEBOLDALUNKRA: WWW.OPTIMUM-HUNGARIA.HU Optimum Szerviz CNC marás mert a jó szerviz nem csak nekünk fontos! Vállalt munkák: - Telepítés, üzembe helyezés - Oktatás, betanítás

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TMV-510C és

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 PALMARY GU-20-32-42

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 BAOMA-NCT

Részletesebben

TANFOLYAMZÁRÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADAT

TANFOLYAMZÁRÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADAT CNC PROGRAMOZÓ TECHNOLÓGUS TANFOLYAM TANFOLYAMZÁRÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADAT MEZŐKÖVESD, 2014. február 23. Összeállította: Daragó Gábor 1 CNC PROGRAMOZÓ TECHNOLÓGUS TANFOLYAM TANFOLYAMZÁRÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADAT

Részletesebben

Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK. MVD ibend B / SZAKMAI JELLEMZŐK. Hidraulikus CNC vezérlésű élhajlító

Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK. MVD ibend B / SZAKMAI JELLEMZŐK. Hidraulikus CNC vezérlésű élhajlító Atlanti-Szerszám Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Magyarország Tel.: +36 62 444 021 Fax: +36 62 440 753 E-mail: info@atlanti-szerszam.hu Web: www.atlanti-szerszam.hu Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK / SZAKMAI

Részletesebben

KÉRDÉSEK PROGRAMOZÁSBÓL_TKU (ESZTERGÁLÁS) 1. Írd le а CNC megmunkáló rendszerek jellemző pontjainak neveit: a) М 0,5 b) А 0,5 c) W 0,5 d) R 0,5

KÉRDÉSEK PROGRAMOZÁSBÓL_TKU (ESZTERGÁLÁS) 1. Írd le а CNC megmunkáló rendszerek jellemző pontjainak neveit: a) М 0,5 b) А 0,5 c) W 0,5 d) R 0,5 KÉRDÉSEK PROGRAMOZÁSBÓL_TKU (ESZTERGÁLÁS) 1. Írd le а CNC megmunkáló rendszerek jellemző pontjainak neveit: a) М 0,5 b) А 0,5 c) W 0,5 d) R 0,5 2. Rajzold le a CNC megmunkáló rendszerek jellemző pontjait:

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 MM-760 CNC megmunkálóközpont árlistája

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TA-20 és -25

Részletesebben

2011. tavaszi félév. Fúrás. Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila

2011. tavaszi félév. Fúrás. Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila 2011. tavaszi félév Fúrás Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Járműgyártás és javítás Tanszék, 1111, Budapest, Bertalan L. u. 2. Z 608., tel./fax: +36

Részletesebben

ÁRAJÁNLAT 0,00 USD. Teljes bruttó ár: USD ÁFA: 0,00 USD 0,00. Címzett cég Vevői ajánlat minta (új gép) Szállító: NCT Kft. Mobil: / Cím:

ÁRAJÁNLAT 0,00 USD. Teljes bruttó ár: USD ÁFA: 0,00 USD 0,00. Címzett cég Vevői ajánlat minta (új gép) Szállító: NCT Kft. Mobil: / Cím: 1. lap www.nct.hu NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 NCT Nr.: Címzett cég

Részletesebben

Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK. MVD ishear B / SZAKMAI JELLEMZŐK. Mechanikus lemezolló gép

Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK. MVD ishear B / SZAKMAI JELLEMZŐK. Mechanikus lemezolló gép Atlanti-Szerszám Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Magyarország Tel.: +36 62 444 021 Fax: +36 62 440 753 E-mail: info@atlanti-szerszam.hu Web: www.atlanti-szerszam.hu Melléklet MŰSZAKI PARAMÉTEREK / SZAKMAI

Részletesebben

Finomfelületi megmunkálás

Finomfelületi megmunkálás 2011. tavaszi félév Finomfelületi megmunkálás Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Járműgyártás és javítás Tanszék, 1111, Budapest, Bertalan L. u. 2. Z

Részletesebben

GD Dollies Műszaki leírás

GD Dollies Műszaki leírás GD Dollies Műszaki leírás A szállítóeszköz elektromos működtetésű, rádiós távvezérlésű két kocsiból álló egység, mely páros és szóló üzemmódban egyaránt használható. Elsősorban beltéri ill. üzemi területen

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1660/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A TÜV Rheinland InterCert Műszaki Felügyeleti és Tanúsító Kft. Ipari szolgáltatások üzletág IO8 üzleti terület

Részletesebben

CSUKLÓKAROS MENETFÚRÓGÉPEK KIEGYENSÚLYOZOTT CSUKLÓKAROK

CSUKLÓKAROS MENETFÚRÓGÉPEK KIEGYENSÚLYOZOTT CSUKLÓKAROK CSUKLÓKAROS MENETFÚRÓGÉPEK KIEGYENSÚLYOZOTT CSUKLÓKAROK TIGER Elektromos menetfúrógép 3 Kapacitás: M2-M27 Kinyúlás: 1020 mm - 40 Magasság: 535 mm - 21 Alumínium öntvény felépítés Légrugós kiegyensúlyozás

Részletesebben

ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi

ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2014 új Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998 max.

Részletesebben

Kiemelkedő pontosság "nehézsúlyban". MMV 3200

Kiemelkedő pontosság nehézsúlyban. MMV 3200 [ E[M]CONOMY ] jelentése: ÚJ Kiemelkedő pontosság "nehézsúlyban". MMV 3200 Mozgó állványos megmunkáló központ MMV 3200 Mozgó állványos megmunkáló központ max 5000 kg tömegű munkadarabokhoz [ Tengelyek

Részletesebben

Szerszámgépek. 1999/2000 II. félév Dr. Lipóth András által leadott anyagrész vázlata

Szerszámgépek. 1999/2000 II. félév Dr. Lipóth András által leadott anyagrész vázlata Szerszámgépek 1999/000 II. félév Dr. Lipóth András által leadott anyagrész vázlata Megjegyzés: További információ a View/Notes Page módban olvasható. Korszerű szerszámgép Gépészeti szempontból a CNC szerszámgép

Részletesebben

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2013. február Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998

Részletesebben

MTZ 320 MTZ 320 MÛSZAKI ADATOK MÉRETEK ÉS TÖMEGADATOK MOTOR ERÕÁTVITEL KORMÁNYMÛ HAJTOTT ELSÕ TENGELY ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK FÉKBERENDEZÉS

MTZ 320 MTZ 320 MÛSZAKI ADATOK MÉRETEK ÉS TÖMEGADATOK MOTOR ERÕÁTVITEL KORMÁNYMÛ HAJTOTT ELSÕ TENGELY ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK FÉKBERENDEZÉS MTZ 320 vízhûtéses dízelmotor. LDW1503CHD Teljesítmény, kw (LE): 22 (30) Névleges fordulatszám, ford/min: 3 000 Hengerek száma: 3 Furat löket, mm: 88 85 Hengerûrtartalom, cm 3 : 1 551 Maximális nyomaték,

Részletesebben

CSOpORT 016 MENETVáGÓ. Oldal...19. CSOpORT 021 hengeres. Oldal...24. CSOpORT 032. Oldal...56. Oldal...62. Oldal...90. CSOpORT. Oldal...

CSOpORT 016 MENETVáGÓ. Oldal...19. CSOpORT 021 hengeres. Oldal...24. CSOpORT 032. Oldal...56. Oldal...62. Oldal...90. CSOpORT. Oldal... CSOpORT 010 TOMpahEGESzTETT ESzTERGaKÉSEK CSOpORT 016 MENETVáGÓ FEjEK ÉS KÉSEK CSOpORT 017 MENETjaVÍTÓ RESzElõK Oldal..........................18 Oldal..........................19 Oldal..........................19

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 03 Gépi

Részletesebben

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató

Részletesebben

2011. tavaszi félév. Esztergálás. Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila

2011. tavaszi félév. Esztergálás. Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila 2011. tavaszi félév Esztergálás Dr. Ozsváth Péter Dr. Szmejkál Attila Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Járműgyártás és javítás Tanszék, 1111, Budapest, Bertalan L. u. 2. Z 608., tel./fax:

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 04 Mechatronikai technikus

Részletesebben

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete:

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete: Epica LS Motor és sebességváltó 2.0 24V 2.0D 2.0D AT Löket (mm) 75,2 75,2 75,2 Sebességváltó 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, automata Végáttétel 3.974 3.974 3.974 Furat (mm) 75.0 75.0 75.0

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre szakma gyakorlati oktatásához (OKJ száma: ) A napló vezetéséért felelős: A foglalkoztató vállalkozó, vállalkozás neve:.. Címe:. Ügyintéző neve,telefonszáma:... A tanuló

Részletesebben

VIZSGAKÉRDÉSEK GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁBÓL AZ I. ÉVF. ELŐADÁSI ANYAG TERMÉKTERVEZŐ ÉS A II.ÉVF. GÉPÉSZMÉRNÖK HALLGATÓK SZÁMÁRA. - 1 -

VIZSGAKÉRDÉSEK GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁBÓL AZ I. ÉVF. ELŐADÁSI ANYAG TERMÉKTERVEZŐ ÉS A II.ÉVF. GÉPÉSZMÉRNÖK HALLGATÓK SZÁMÁRA. - 1 - - 1 - VIZSGAKÉRDÉSEK GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁBÓL AZ I. ÉVF. TERMÉKTERVEZŐ ÉS A II.ÉVF. GÉPÉSZMÉRNÖK HALLGATÓK SZÁMÁRA. ELŐADÁSI ANYAG *2.A gyártmány és technológia sajátosságai. A gyártandó alkatrész geometriai

Részletesebben

Oktatás a gyártás közben. CONCEPT TURN 460. CNC oktatás ipari színvonalon TURNING

Oktatás a gyártás közben. CONCEPT TURN 460. CNC oktatás ipari színvonalon TURNING Oktatás a gyártás közben. CONCEPT TURN 60 CNC oktatás ipari színvonalon TURNING emco-world.com CONCEPT SZERSZÁMVÁLTÓ férőhelyes, axiális VDI0 szerszámbefogás 6 meghajtott szerszám (opció) Poligon felületek

Részletesebben

MOSQUITO 2 Elektromos menetfúrógép

MOSQUITO 2 Elektromos menetfúrógép CSUKLÓKAROS MENETFÚRÓGÉPEK KIEGYENSÚLYOZOTT CSUKLÓKAROK MOSQUITO 2 Elektromos menetfúrógép Kapacitás: M2-M14 Kinyúlás: 765 mm - 30 Magasság: 515 mm - 20 Alumínium öntvény felépítés Légrugós kiegyensúlyozás

Részletesebben

Pozicionáló rendszerek Lineáris tengelyek KK sorozat

Pozicionáló rendszerek Lineáris tengelyek KK sorozat 3. 3.. KK lineáris modulok tulajdonságai HIWIN KK lineáris modulok kompakt pozicionáló tengelyek. z előtolást egy golyós menetes orsós hajtás biztosítja, amely a motor kész meghajtó-karimába kerül tárolásra.

Részletesebben

That s ] Oktatás a gyártás közben. ConCepT Turn 460. CNC oktatás ipari teljesítménnyel

That s ] Oktatás a gyártás közben. ConCepT Turn 460. CNC oktatás ipari teljesítménnyel [ That s ] E[M]CONOMy: Oktatás a gyártás közben. ConCepT Turn 460 CNC oktatás ipari teljesítménnyel Concept TURN 460 Az újratervezésnek köszönhetően a Concept Turn 460 hidraulikus működtetésű, programozható

Részletesebben

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gépgyártástechnológiai Szakcsoport Forgácsolás és szerszámai 6. Esztergálás sajátosságai,

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM:

TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: , CÉGJEGYZÉKSZÁM: www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 EUMACH FBE

Részletesebben

Forgácsolás és szerszámai

Forgácsolás és szerszámai Tengelyszerő alkatrész gyártása (II. feladat) Feladatkiírás: Kiinduló adatok tengely anyaga, állapota (keménysége) a tengely méretei, a megoldás sorrendje (pontokba foglalva) szakirodalom beadási határidı

Részletesebben

Használható segédeszköz: Függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép

Használható segédeszköz: Függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 04 Mechatronikai technikus

Részletesebben

Szabályozó zsalu JK-LP / JK-LU

Szabályozó zsalu JK-LP / JK-LU Szabályozó zsalu JK-LP / JK-LU Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon +49 (0) 74 63-980 - 0 Telefax +49 (0) 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás... 3 Szerelési

Részletesebben

JINN FA JCL 52/52A-60/60A CNC ESZTERGAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

JINN FA JCL 52/52A-60/60A CNC ESZTERGAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ JINN FA JCL 52/52A-60/60A CNC ESZTERGAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Kiadás dátuma: 2009-04-06 1 / 33 NCT Kft. TARTALOMJEGYZÉK 1. FEJEZET: BEVEZETÉS, BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK...3 1.1. ELŐSZÓ A FELHASZNÁLÓHOZ...3

Részletesebben

POWER TOOLS Kft. Rövid bemutató

POWER TOOLS Kft. Rövid bemutató POWER TOOLS Kft. Rövid bemutató Megmunkálási & Technológiai központ POWER TOOLS Kft. Megmunkálási & Technológiai központ Készülékgyártás Prototípus termék gyártás Szériatermékgyártás Egyedi lapkás forgácsolószerszámok

Részletesebben

-1- TITEK RUGALMAS TENGELYKAPCSOLÓK Miskolc, Kiss Ernő u telefon (46) fax (46)

-1- TITEK RUGALMAS TENGELYKAPCSOLÓK Miskolc, Kiss Ernő u telefon (46) fax (46) -1- TITEK RUGALMAS TENGELYKAPCSOLÓK 3531 Miskolc, Kiss Ernő u. 23. e-mail axicon@axiconkft.hu telefon (46) 533-463 fax (46) 533-464 2 A TITEK tengelykapcsoló hajtómotorok és gépek közötti forgatónyomaték

Részletesebben