- Kézirat. Budapest,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "- Kézirat. Budapest, 1980. -"

Átírás

1 V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,

2 V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,

3 - 2 - Vértesszőlős lakói és anyagi helyzetük. Vértesszőlős Komárom megye egyik legrégebben megült helye. Bizonyítja az is, hogy augusztus 21.-én határában került elő Közép-Európa első hiteles előemberi lelete, a közismert "Sámuel". Magára a községre vonatkozó első írott emlék egy 1244-ben kelt oklevél, mely a települést mint a királyi szőlőművelők, vincellérek faluját "Sceleus" néven említi. A török uralom idején lakatlanná vált. Életben maradt lakói a Dunától északra, a Felvidékre menekültek és csak től - Esterházy József támogatásával - kezdtek visszaszivárogni. A rom. katolikus plébánia Historia Domus-a szerint első lakói a Szabados család tagjai voltak. A XVIII. század végéről származik a község elöljáróinak legrégibb névsora. Az ezen szereplők utódainak nagy része ma is a községben él /Magyar, Gombás, Nagy, Forisek, Mák, Pluhár stb. családok./ Az átmeneti felvidéki tartózkodás idején a színmagyar lakosság - házasodás révén - elkerülhetetlenül keveredett a szlováksággal, egy részük szlovákul is megtanult, de sohasem tagadta meg magyar voltát. A magyar és csehszlovák kormány egyezsége folytán 1948-ban a mai Szlovákiát képező területről 30 magyar, nagyrészt szlovákul is megtanult család települt a községbe. Ha ezek tősgyökeres szlovák családok lettek volna, nem telepítette volna át őket a csehszlovák kormány, melynek elég gondot okozott 1945 után a tömegével kitelepített magyar falvak újratelepítése. A lakosságnak a magyarsághoz kötöttségét bizonyítja számos szokás, melyek közül az alábbiakban az esküvői /lakodalmi/ szokásokat szeretném ismertetni. Ezeknek van egy gyakran lejátszódó epizódja, mely tudomásom szerint más vidéken ismeretlen. A község történetével kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy az újratelepítéskor a telepítettek úrbéri telkeket

4 - 3 - kaptak, s ezért megszabott pénzösszeggel és terménybeszolgáltatással fizettek az uradalmi birtokon végzett robot mellett. Ezen felül az államnak, egyháznak és a megyének is adóztak. A meglehetősen súlyos terhek ilyen körülmények között alig tették elviselhetővé a jobbágyok életét áprilisában a jobbágyfelszabadítás sem jelentett tökéletes megoldást. A telkek ugyan a volt jobbágyok birtokába kerültek, de a földnélkülieknek nem juttattak földet, pusztán személyes szabadságuk vált jogilag biztosítottá, anyagi helyzetük következtében ez után is ki voltak szolgáltatva az uradalomnak. A szőlősiek számára kedvező helyzet alakult ki az által, hogy az általános gazdasági helyzet hatására az Esterházy uradalom is változtatott gazdálkodási módszerén : a nagybirtok területének jó részét bérbe adta. Így a módosabb - volt jobbágy-telkeiket most már tulajdonukként művelő - parasztok, saját földjük mellett bérlethez is jutottak. Az anyagi javakban ilyen módon való részesedés mértéke, bár a lakosságon belül fokozta a társadalmi tagozódást, a korábbi helyzethez képest, általános anyagi felemelkedést eredményezett, amivel együtt járt a közösség gyarapodása, fejlődése is. A község társadalmi alakulására a második jelentős ráhatás a tatabányai bányák feltárása volt. Még a földdel rendelkezők közül is sokan helyezkedtek el a bányaüzemeknél. A lakosság anyagi helyzetében a legnagyobb felemelkedést a felszabadulás hozta meg. Ekkor 155 katasztrális hold került felosztásra, a szocialista termelés beállítását célzó első ötéves terv során pedig a megindult iparosítás és a később megalakult "Jószerencsét" TSZ. jelentős mértékben hozzájárult az általános életnívó szintjének emelkedéséhez. Ezen - a község lakóinak összetételét, anyagi helyzetének alakulását vázlatosan ismertető bevezetés után - vizsgáljuk meg lakodalmi szokásaikat : Lakodalmi szokások. A község történetét kutatva, lakóinak életmódját vizsgálva, 1979-ben egy kérdőivet állítottam össze, melynek alapján ötven személyt kérdeztem meg. A megkérdezettek fele férfi,

5 fele nő és ezek fele év közötti ill. 40 év feletti volt. A párválasztás indítékait kérdezve megállapítottam, hogy e téren is nagy mértékben csökkent a szülői befolyás erőssége, dominálóvá vált a fiatalok közötti szimpátia. Míg a felszabadulás előtt leggyakrabban a szülők választották ki a maguk elgondolásai szerint gyermekeik párját, ma már szinte minden esetben azok mint megfellebbezhetetlen tényt közlik nősülési /férjhezmenési/ szándékukat és a választott nevét. Ellenvetés ritkán van, ez is többnyire a lányos szülők részéről. Természetesen az érzelmek kifejlődésében ma is előfordul, hogy közrejátszik a "választott" társadalmi, anyagi helyzete. A fiatalok legtöbb esetben valamelyik szülő házában kezdik meg közös életüket, de egyre gyakoribb, hogy rövidesen önálló otthont építenek, vagy szereznek maguknak. Szinte kivétel nélkül már egybekelésüket megelőzően, már önálló keresettel rendelkeznek. Egy-két kivétellel minden esküvőkor kétnapos lakodalmat tartanak. A lakodalom napján külön gyülekeznek a vőlegényi háznál a vőlegény, a menyasszonyi háznál a menyasszony meghívottai. A lakodalom rendjének lebonyolításában a főszerepet a jó előre felkért "vőfély" tölti be. Fontos szerep jut az ugyancsak előre felkért, jó gazdasszony hírében álló "szakácsnőknek" is, valamint az italokat kezelő férfiaknak és a zenekarnak. Az ebéd a lányosháznál, a vacsora a fiúsháznál zajlik le. A "kikérő" menet a legény otthonából indul el a lányos házhoz. A "vőfély" vezeti. A községben uralkodó szokásokat hűen tükröző lakodalom volt február 28.-án az 1943-ban született ifj. Forisek István és Temesvölgyi Katalin lakodalma, ezért ezt - helyesebben az itt elhangzott "mondókákat" - választottam megörökítendő példának. ifj. Forisek István id. Forisek István kádármester fia. Esztergomban végzett gépipari szakiskolát, majd a műszaki honvédtiszti akadémia hallgatója lett. Tanulmányait családi okokból abbahagyva, a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél helyezkedett el mint lakatos és elvégezte a szénipari szakiskolát is. Ifjúkori választottját, a szülőházával szemben lakó Temesvölgyi

6 - 5 főerdész leányát, Katalint vette feleségül. Lakodalmán a "vőfély" szerepét az öccse, az 1951-ben született, festő- és mázoló szakmát választott Forisek Ferenc töltötte be. "Mondókájának" teljes szövegét édesanyjától, Forisek Istvánnétól /Tanács u. 117./ sikerült megszereznem, aki - tapasztalataim szerint - a községben a köztiszteletben álló asszonyok, családanyák közé tartozik. A lakodalom, a helyi szokásnak megfelelően, a következő képen zajlott le : A Forisek család meghívottainak jelenlétében a vőfély e szavakkal fordult az összejöttekhez : "Tisztelt Vendégsereg! Isten szent nevében Induljunk el innen csendes békességben. Vőlegény uramnak keressük meg párját, Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát. Keressünk má' neki kedvet, boldogságot, Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot. Először az Isten hajlékába visszük, Hol szent áldás után boldog lészen - hisszük. Induljunk el tehát Isten szent nevében. Jöjjenek utánunk, mindnyájukat kérem." Ezután a vőfély vezetésével a menyasszonyi házhoz vonulnak, ahol zárt kapu fogadja a vidám vendégsereget. A kapun rendszerint egy tábla éktelenkedik valami hasonló felirattal : "Zárva!", "Tilos a bemenet!", "Kívül tágasabb!" stb... A vőfély hetykén a kapuhoz lép és erőteljesen kopogtat. A menyasszony bent kuncogó vendégei közül kiszól valaki : - "Mit akartok?" vagy : "Miért jöttetek?" - "Egy galambot szeretnénk innen elvinni!" - válaszol a vőfély. - "Röpköd elég galamb a levegőben. Fogjatok egyet magatoknak!" hangzik belülről a válasz. - "De mi egy szép leányt akarunk innen elvinni, akinek galamb szive van!" - mondja a vőfély. Erre kilöknek a kapu elé ill. ajtó elé egy öreg asszonyt, vagy ami még gyakoribb : egy vén banyának maszkírozott férfit. A

7 - 6 - vidám, tréfás ötletekkel fűszerezett, mesterkélt szóváltás után a vőfély eme szavaira : "Itt áll a vőlegény, vele jött násznépe, Hogy az Úr házába rendben elkísérje. Ismeri, e házban lakik ő gyönyörűsége, Illő tisztelettel bejöttünk hát érte. Kedves menyasszonyt adják hát ki nékünk, Hogy a templomba eljöhessen vélünk." nagy taps és üdvrivalgás közben az ajtóban megjelenik a menyasszony, a vőfély pedig így folytatja mondókáját : "Tisztelt vendégsereg, egy kis szóra kérem, Egy pár szót indítok, amit véget érem, Egymás iránt való igaz szeretetre, Isten-ember előtt való szép életre Tesz rá fogadalmat menyasszony s párja Ki az indulást már alig várja. Míg hát elindulnánk a templomi útra, Szenteljünk néhány szót mostan a búcsúra. Mert méltó, hogy midőn ily útra indulunk, Isten-ember előtt híven beszámolunk : Elsőben is atyám, szóm hozzád fordítom, Búcsúzó beszédem zokogva indítom. Köszönettel veszem atyai voltodat, Hogy ápoltál engem, kedves leányodat. Az egek Ura te öregségedet Gyámolítsa értem te szép vénségedet. Dicsőség először a nagy magasságba Istennek, ki lakik fénylő boldogságba, Ki rendelt én nekem egy igazi társat Kivel parancsai szerint híven járjak. Engedj meg jó atyám, ha megbántottalak, És ha téged sokszor háborítottalak, Hogy el ne veszítsem én szegény lelkemet, Köszönöm atyai hű szeretetedet! Áldjon meg az Isten, szivemből kívánom, Ezzel bevégzem tőled búcsúzásom." -

8 - 7 - Majd a menyasszony anyjához fordulva így folytatja : "Édesanyám, mikor tehozzád beszélek, A szivemben akkor nagy fájdalmat érzek. Teneked köszönöm, hogy e földön élek, És hogy felneveltél, hálát adok néked. Isten rendelése, hogy tőled elváljak, S választott férjemmel külön úton járjak, De azért lelkemben mindég veled leszek. Légy szerető anyám, bár nem leszek veled, Áldja meg az Isten minden lépésedet! " A menyasszonykikérés, a polgári és az egyházi szertartások lezajlása után a vendégek a lányosházhoz vonulnak, ahol az esküvői ebéd elfogyasztására kerül a sor. A vacsora - mint már szó volt róla - a vőlegény-háznál várja a vendégeket. A hagyományos ételek ilyenkor : leves, paradicsommártás hússal, paprikás, káposzta, pecsenye, különféle sütemények. Mindezeket a vőfély ilyen "rigmusokkal" konferálja be : A levest : "Gazdáink vendégét mind felszólította, Tisztelt becsülettel házába hivatta, Irántuk érzését bőven kimutatta, Szakácsnékkal házát megszaporította. Szüzek! Szép leányok! Ne beszélgessetek! Ha ebből nem esztek, férjhez nem mehettek! Egyben tihozzátok is szólok legények, Ki ebből nem eszik, nem kap feleséget! Kedves Vendégeim! Itt van az első tál étel, behoztam. Hogy el ne felejtsem, sokat imádkoztam, A szakácsasszonnyal jól megfűszerszámoztam, Borssal, gyömbérrel is és meg is sózattam. Örvendek, ha tálat viszek ki üresen, Mert így a vendég gyomra sem marad üresen.

9 - 8 - Lássanak hát hozzá vendégeink frissen, Jó étvágyat kívánok hozzá szívesen! A mártást : E tálban párolog jó ízletes mártás, Kivált húsfélével nincsen ennek párja, Ki hát nem eszik, saját kárát lássa, Ne várjanak a sok kínálgatásra, Imhol itt áll a tál - nyúljanak utána. Eszes ember volt, aki ezt föltalálta, Aki a paradicsommártást csinálta. Finom az illata, zamatos az ize, Ha ránéz az ember, örül a szive! Szüzek! Szép leányok! Ne beszélgessetek! Ha ebből nem esztek, férjhez nem mehettek! Egyben tihozzátok is szólok legények, Ki ebből nem eszik, nem kap feleséget! A paprikást : Magyar ember a paprikást kedveli, Kivált hússal főzve, módfelett szereti. Ez azután az étel! Magyarnak való! Cingár németnek a torkán akadó. Mivel a paprikásnak a világon nincsen párja, Reá vizet inni minálunk nem járja! Tessék vendégeink, egyenek belőle, hogy ne vesszen kárba, Ne hagyjanak kérem, semmit sem a tálba! A káposztát : Kedves vendégeink! Íme káposztát hoztam, Melyért a konyhán sokat várakoztam. A szakácsnéval jól megbarátkoztam, Egy kis darab húsért sokat hadakoztam. Ez ám, jó uraim! Az étkek vezére, Nemes magyar hazánk dicső híressége.

10 - 9 - Még a királynak is gondja van erre, Áldott ahol terem ennek a gyökere! Tessék vendégeim, vegyenek belőle, Fogadom, hogy beteg senki sem lesz tőle! A pecsenyét : Ki-ki köszörülje meg jól kését, Mert pecsenyét hoztam most, Mégpedig két félét. Behoztam a kakast és vele a jércét. S hogy jutottam hozzá? Mindjárt elmesélem, Hallgassanak rám figyelemmel kérem! Szaladt a kakas a jérce nyomába, Én meg fogtam magam, futottam utána. El is csíptem mindkettőt hamar szerencsésen, Megöltem és megsütöttem szépen. De igazán, ki jót eszik ebből, Mint egy hentesmester, úgy meghízik ettől! Mert kik pecsenyét ettek, mind sokáig éltek, Őseink is ettől lettek olyan vének! Mivel a pecsenyét nagyon szerették, Utána torkukat borral öblögették. A süteményt : Itt a finom sütemény, rajta csokoládé dara, Fázik a menyasszony fara. Hogyha fázik, betakarják, Ahol viszket, megvakarják. Fogadjunk egy liter borba, Hogy a menyasszony meg van fúrva... Bocsánat - a fülire gondoltam." A sütemények felszolgálása után a menyasszony elé tesznek két egymásra borított tányért vagy tálat, melyek között - és ez speciális vértesszőlősi szokás - egy fehér galambot helyeznek el. A menyasszony ráhajtja fejét az eléje tett tálra /ilyenkor illik könnyeznie/ és egy nőrokona, rendszerint a keresztanyja,

11 kiszedi a hajából a beletűzdelt, hagyományos rozmaringokat, majd az immár ifjúasszony felemeli az alsó tányér vagy tál tartalmát lefedő felső tányért ill. tálat és a vendégsereg hangos derűje közben felreppen a szabaddá vált fehér galamb. /Hogy a galamb mit szimbolizál : békét, szeretetet vagy a mindent megszentelő Szentlelket", nem tudtam meg bizonyosan, a kapott magyarázatok nagyon eltérőek./ Vannak vértesszőlősi lakodalmak, melyeken a galamb helyett mást tesznek a két tál közé, pl. egy kis játékbabát, két tojást egy kolbászdarabbal, stb. A tál felfedése után hangosan derül a vendégsereg, majd a zenekar intonálja az "Asszony lesz a lányból, a bimbóból rózsa.." kezdetű dalt, melyet a vendégek végigénekelnek. Ennek elhangzása után a férfi vendégek egy-egy zsebkendőt /a "menyasszony telesirt zsebkendőjét"/ kapnak ajándékba, a nő vendégek egy-egy almát vagy őszibarackot, esetleg egy szelet csokoládét. A tálcáról átvett ajándékért a férfiak pénzt tesznek a tálcára, a nők pedig ilyenkor adják át a nászajándékot ill. ha az nagyobb tárgy, akkor annak garancia-levelét, vagy az arra szóló utalványt. A menyasszonytánc kétféle módon szokásos : Sorjában minden férfi vendég felkéri a menyasszonyt. Néhány tánclépést tesz vele, majd egy bizonyos összeget tesz az e célra kitett kosárba. Ha nagyon nagy számú a vendégsereg, akkor az ifjú pár a vendégek alkotta kör közepén perdül táncra, a körülállók a tánc alatt egymás után a kitett kosárhoz lépnek és pénzt tesznek bele. Komoly összeg szokott így összejönni, melyet azután részben a tetemes lakodalmi kiadások fedezésére fordítanak, részben az ifjú pár önálló, új életének anyagi megalapozására szolgál. Jellemző a vértesszőlősiek jó anyagi helyzetére - hallottam - hogy gyakran egy-egy férfi 2-5 ezer forintot is ad a "menyasszonytáncért". Illő, hogy a lakodalomba meghívottak a megelőző nagy sütés-főzéshez, tojások, liszt, baromfi, bor, pálinka, stb. ajándékozásával is hozzájáruljanak. Szokás, hogy a ház előtt összecsődült, meg nem hívott, "bámészkodó" falubeliek részére időnkint ételt és italt visznek ki.

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 20-i közmeghallgatásán, mely 18.00 órakor kezdődik a Községháza tanácstermében. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Gyerő Dávid 1 Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik:»ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét,

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T 2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI

A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI Szlávics Károly A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI Csonoplyát 1747-ben telepítették újra leszerelt bunyevác határőrök. A magyarok szervezett betelepítése 1752-ben, a németeké pedig 1786-ban volt,

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Írta: Tarnavölgyi László 2015. január 08. csütörtök, 23:59 Anka László és Kucza Péter Tápiószecső

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN Ha a szertartás mise vagy istentisztelet keretében történik, akkor az igeliturgia és az áldás (III-IV. részek) elmaradhatnak, a láng átadása a mise elején, a láng

Részletesebben

Szabó Noémi: A Szív ébredése

Szabó Noémi: A Szív ébredése Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit

Részletesebben

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Harc, politika, küzdelem. E három dolog teljesen felőrli minden energiámat. Amellett, hogy a törökök végigpásztázzák az országot, a Habsburg birodalomra

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.

5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPOZÁS 5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. A Bábel tornya után engedetlensége és nagyravágyása miatt szétszórt, egymást nem értő emberiség nemzetségtáblázata

Részletesebben

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja IV. évfolyam 2. szám (29.) - Betegek Világnapja Február 11. Épp a mai vasárnapon, február 11- én - amikor megjelenik hírlevelünk

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

E gyházközségi L evél

E gyházközségi L evél E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1 Szén Sándor Új bornak új tömlő 1 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort, új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad. (Mt

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

GÖRGETEG. Székely mesejáték.

GÖRGETEG. Székely mesejáték. GÖRGETEG. Székely mesejáték. SZOLGÁLÓ (a nyitott ajtóban vázákat törölget, körülötte is tele a föld leszedett virágcserepekkel. Énekli): Likas a kalapom teteje, kiláccik a hajam belőlle. Eléggé sajnálom

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0160 Pedagógiai Innováció a Göcsej Kapujában projekt HÚSVÉT TÉMAHÉT Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja Készítette:

Részletesebben

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről)

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) Pilisi Általános Iskolák, Óvodák és Bölcsődék Közössége Óvoda Kindergarten Leinwar 2518 Leányvár, Erzsébet utca 46-48. Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) 1. Az óvoda működését meghatározó általános

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban

Részletesebben

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa december VII. évfolyam 10. szám 2013. Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa Köszönet felsôörsnek Immár harmadik éve folyik a munka a volt úttörőtábor területén, a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Úgy érezzük

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben