Az ostorosi tanulók kirándulása Kárpátaljára a Határtalanul pályázat keretében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az ostorosi tanulók kirándulása Kárpátaljára a Határtalanul pályázat keretében"

Átírás

1 Az ostorosi tanulók kirándulása Kárpátaljára a Határtalanul pályázat keretében 2018-ban iskolánk sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiírt Határtalanul pályázatra. Ennek köszönhetően 14 diák és 2 tanár vehetett részt egy Kárpátaljai kiránduláson május 6-9 között. A kirándulás megszervezéséhez a Csillagösvény Utazási Irodát kértük fel. Tanulmányi kirándulásunk célja az volt, hogy felkeressük a Rákóczi szabadságharc emlékezetes helyszíneit, valamint e terület számos nevezetességeit. Az indulás előtti időszakot nagy érdeklődés és tervezgetés előzte meg. Többen most utaztak először külföldre, illetve sokan először foghatták kezeikbe a határátlépéshez szükséges dokumentumot, az útlevelet. Korábbi tanulmányaikból, információkból tudták, hogy bár Ukrajnába megyünk, mégsem kell nyelvi problémákkal megküzdeni, mert jelentős magyar nyelvű kisebbség lakja ezt a területet. Az előkészítő órán megbeszéltük a határváltozások történelmi hátterét, a magyar nemzetiségűek részarányát, mindennapjaik problémáját. Több kérdés merült fel: Miben különbözhetnek tőlünk? Tájszólással beszélneke? Nekik is van okostelefonjuk? Hasonló a divat, mint nálunk? Milyen iskolába járnak ők? Számos kérdésre kerestük a választ a kirándulásunk során. Május 6-án reggel fél 7-kor indultunk az iskola előtt. Az iratok ellenőrzése után búcsút intettünk a kicsit aggódó szülőknek, majd célba vettük a beregsurányi határállomást. Közel 2 óra várakozás után léphettünk át Ukrajna területére. A határközeli Beregszászon találkoztunk Bene Bianka idegenvezetővel, aki végig kisért bennünket a 4 nap során. Fiatal kora ellenére egy nagyon jól felkészült, szervezésben jártas, talpraesett szakembert ismerhettünk meg. Az utazások ideje alatt nagyon sok érdekes és hasznos információval gazdagított bennünket az itteniek életéről, szokásairól. Az útirányt keletre vettük, Huszt városának felkeresésére. A város fölé emelkedik a Kölcsey verséből jól ismert Husztnak romvára. Elhelyezkedése miatt már a középkorban jól védte az itteni sóbányákhoz vezető utat. Története szerint nagy jelentőséggel bírt a Rákóczi szabadságharcban is, majd bukása után a Habsburgok kezére került. Három villámcsapás sújtotta, miután már nem építették újra. Bár az esős időjárás nem tette lehetővé, hogy feljussunk a romokhoz, felidéztük a verset, amelynek ismert sorai a mai kor emberének is szól: Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!

2 Egy kis városnézés után tovább folytattuk utunkat a Nárciszok völgyébe. Ez a terület a Kárpáti Állami Természetvédelmi területen fekszik, ahol május elején tömegesen virágzik a vékonylevelű nárcisz. E védett növény szerepel az Ukrajna Vörös Könyvében. Hőmérséklet- és csapadékigénye a magashegységek klímájához hasonló réten megtalálható.

3 Tovább utazva Tiszaújlakon kerestük fel a Turul emlékművet. Ezt az július 14-i első győztes csata emlékére állították 1903-ban. A szovjet időszakban ezt eltávolították, de 1989-ben ismét helyreállították. Az eredeti talapzat elkészítéséhez minden vármegyéből egy szekér földet hoztak ide. A turul madár a csőrében kardot tart, amivel a legenda szerint Rákóczi fejedelem életét mentette meg.

4 . Szintén az emlékművön jelölték be az 1998-as és 2001-es nagy tiszai árvíz vízszintjét Este 7 órakor foglaltuk el a szállást Benében, egy minden elvárást kielégítő vendégházban. A bőséges vacsoránál mindenkinek ízlett az ukrán konyhától átvett, (kicsit magyarosított ) borscs leves. Másnap reggeli után Munkács felé indultunk el. A térség legnagyobb városában főként a magyar történelemben fontos szerepet betöltő várról tudhattunk meg többet. Már messziről feltűnt a város fölé magasodó építmény.

5 A vár udvarán láthattuk, hogy részei különböző korokban épültek. Idegenvezetőnk számos történelmi ténnyel és legendás történetekkel bővítette ismereteinket. A várat hősiesen védelmezte Zrínyi Ilona között. Ebben az időszakban a várban nevelkedett fia II. Rákóczi Ferenc is. Emléküket szobor, valamint életüket, családjukat bemutató kiállítás őrzi. Tiszteletünk jeléül koszorút helyeztünk el.

6 Egy másik kiállításon Kazinczy Ferenc nyelvújítónk életével, börtönéveivel ismerkedhettünk meg. A városban tettünk egy kis sétát, miközben felkerestük a híres festő, Munkácsy Mihály szobrát. Megtudtuk, hogy az eredetileg Lieb Mihály 24 évesen változtatta meg nevét szülővárosa nevére. Emlékét ma festőiskola őrzi. Délután hosszabb útra indultunk, hogy felkeressük a magyarok bejöveteléről ismertté vált Vereckei-hágót. A szűnni nem akaró eső, az utak állapota és a szerpentinek lassították feljutásunkat a 841 méteren lévő emlékműhöz. A táj annak ellenére gyönyörű volt, hogy esőfelhő fogta körbe. Körbeállva közösen elénekeltük a himnuszt és elhelyeztük koszorúnkat.

7 Visszafelé vezető utunkon áthaladtunk Vezérszállás településen. Nevét onnan kapta, hogy Rákóczi itt szállt meg Lengyelországból hazatérve. A ma is ruszinok lakta faluban szeretettel őrzik emlékét a fejedelemnek. Beregszentmiklóson megtekinthettük a szerelemkastélynak is nevezett várt. Itt találkozott először Zrinyi Ilona második férjével Thököly Imrével, valamint nászéjszakájukat is itt töltötték. Útközben megálltunk egy Ortodox kolostornál. A nálunk kevésbé ismert vallásnak feltűnően csillogó, tornyos templomai felkeltette érdeklődésünket. Idegenvezetőnk beszélt e vallásról és megnézhettük díszes oltáraikat.

8 A mozgalmas nap után jól esett a bőséges vacsora. A 3. nap reggelén elindultunk a Sárosoroszi magyar tannyelvű iskola meglátogatására. Nagyon barátságos környezet és emberek fogadtak. A szimpatikus igazgató úr, Sebi Attila mosolyogva jött felénk, majd bevezetett bennünket az iskola osztályos tanulókhoz. Beszélt az ottani tanulók mindennapjairól, tanulásairól, szabadidejükről. Mi is beszámoltunk a magyarországi, illetve az ostorosi gyerekek hétköznapjairól, szokásairól.

9 Kezdetben kicsit feszélyezett volt a találkozás, de egy rögtönzött kosárlabdameccs oldotta a hangulatot. Megtudtuk, hogy náluk 12 skálás az osztályzás és az általános iskola 9 évfolyamból áll. Mindenki ebédel, amit az otthonról hozott élelmiszerekből helyben főznek. Hamarabb befejeződik az év, de az iskola körüli munkákból jobban kiveszik a részüket. Ők is szeretnek zenélni, sportolni, és a nehéz tárgyak listája is megegyezik. Az idő gyorsan elszaladt, és egy közös képpel búcsúztunk tőlük.

10 Délután megcsodálhattuk a Kárpátok hegyvonulatait. A hegytetőkön még hófoltokat láthattunk. Egy 45 perces libegőzéssel csodálhattuk e természeti szépséget. A 4.nap reggelén kipakoltunk a szállásról és elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól. Beregszászra érkeztünk, ahol először a Beregvidéki Múzeumba látogattunk el. A tartalmas gyűjtemény felölelte az itt élő emberek hétköznapi eszközeit, történelmi ereklyéit, a nehéz időszakok dokumentumait. Érdeklődve hallgattuk a legendákat, emberi sorsokat, érdekességeket. Ezután elhelyeztük koszorúnkat Petőfi Sándor szobránál. Nemzetünk nagy költője és szabadságharcosa itt is nagy népszerűségnek örvend a magyarság körében. Megtudtuk, hogy Kárpátaljai látogatását számos versben örökíti meg. Közösen elszavaltuk a Nemzeti dal-t.

11 Felkerestük Esze Tamás szobrát, aki Beregszász főterén bontotta ki a szabadságharc zászlaját. Egy gyors piaci látogatás után elindultunk hazafelé. Sajnos utunk utolsó epizódja hosszúra és körülményesre sikerült, mivel több mint 9 órát kellett várni a határ magyar oldalán. Hősiesen elviseltük a továbbra sem szűnő esőt, a szendvicsek és ásványvizek fogyását, a telefonok lemerülését, az aggódó szülők érdeklődését, a táskákba való turkálást. Éjjel 1 órára értünk haza fáradtan, de élményekkel teli. E kirándulás során új élményekkel, ismeretekkel gazdagodtunk, új helyeket fedeztünk fel, új emberekkel ismerkedhetünk meg. Az iskolában tanult tananyagot a látottakkal kiegészíthettük, felidézhettük. Többen úgy gondoljuk, hogy a későbbiekben újra ellátogatunk e nem nagyon felkapott, de nagyon szép helyre. Köszönjük, hogy a pályázat lehetővé tette részvételünket e kiránduláson és meghatározó élménnyé váljon számunkra.

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN HAT-18-01-0499 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul programnak köszönhetően a Székesfehérvári Vörösmarty

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012. Dátum Időpont 14. 1. nap A nyírbátori, tákosi, csarodai református templomok meglátogatása. Annak rögzítése, hogy mi jellemzi ezt a vallást, mi a templomaikat. Megfogalmazzuk, miért ez a vallás az uralkodó

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében 2018.szeptember 4-8. A Szentendrei Református Gimnázium 9.b osztálya 3 kísérő tanárral a Határtalanul! program nyertes pályázatának köszönhetően 2018. szeptember 4-8 között öt napot töltött Kárpátalján.

Részletesebben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben

PROJEKTNAPLÓ. 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben BGA-12-HA-01-0470 PROJEKTNAPLÓ 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola Tagintézménye Már az

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Támogatott: Közép-Budai Tankerületi Központ, székhelye adószáma szerződés száma a támogatás tárgya

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Támogatott: Közép-Budai Tankerületi Központ, székhelye adószáma szerződés száma a támogatás tárgya SZAKMAI BESZÁMOLÓ Támogatott: Közép-Budai Tankerületi Központ, székhelye: 1027 Budapest, Fő u. 80. adószáma: 15835248-2-41, szerződés száma: WFA/47/91/2/ZA/2019 a támogatás tárgya: Budapest II. kerületi

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Andiamo in Toscana! Kirándulás és interaktív workshopok Toszkánában Utazás időpontja: 2017. március 10-14. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Pisába, a

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

3-,4-,5-napos kárpátaljai körutazások, utazás: Busszal, szállás: ***HOTEL-ben vagy falusi vendégházakban. 3 nap/2éj

3-,4-,5-napos kárpátaljai körutazások, utazás: Busszal, szállás: ***HOTEL-ben vagy falusi vendégházakban. 3 nap/2éj F E D E Z Z E F E L K Á R P Á T A L J Á T 3-,4-,5-napos kárpátaljai körutazások, utazás: Busszal, szállás: ***HOTEL-ben vagy falusi vendégházakban. Kárpátalja 3 nap/2éj 29.900 Ft/fő Indulási időpont:2013.

Részletesebben

HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára

HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára HATÁRTALANUL a 7. évfolyamosok kirándulása Kárpátaljára Az út témája: Don Boscót követve, Kárpátalja felfedezése 2013. május 22-25. Az utazás 2013. május 22.-25. Utazás autóbusszal, a Students Lines utazási

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius hírláda 4. szám A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius Iskolai együttműködések A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI HARC pályázat Combating Against Discrimination (CAD) 4.

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

(Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Program:

(Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Program: Időpont: 2013. március 15. (Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Folyamatos utazással időnkénti megállókkal érkezünk Enns

Részletesebben

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

Elek apó meséi I. legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel programja a, Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskolájában a "Elek apó meséi I." legendák és SZAKMAI BESZÁMOLÓ HAT-18-01-0043 számú HATÁRTALANUL! pályázati program "Elek apó meséi I." legendák és A

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március Részvétel az EuroScola programon 2016. március 11. Osztálykirándulás 2016. 03. 09 2016. 03.15. Iskolánk 24 tanulója részt vett az Európai Unió által a fiatal generáció számára szervezett EuroScola rendezvényen

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Andiamo in Toscana! Húsvéti kirándulás és gasztro workshopok Toszkánában Utazás dátuma: 2017. április 14-18. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám (min-max): 6-8 fő Szakadj ki a mindennapokból egy

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Kalandozások Székelyföldön

Kalandozások Székelyföldön Kalandozások Székelyföldön A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium sikeresen pályázott a HAT-18-01-Határtalanul programban. Ebben az évben 53 hetedikes tanuló és 6 pedagógus utazhatott Erdélybe.

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény

Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény Mont Saint Michel Normandia D-Day Zarándoklat, Kaland, Élmény Társadalmi kapcsolatok Cseh és magyar fegyver barátság Légiparádé Falaiseban Fiatal érdeklődő Helyi hagyományőrzők Normandiai csendéletek

Részletesebben

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: május 13. és 16. között Szlovénia és Olaszország

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Gyula, 2014. július 10-13.

Gyula, 2014. július 10-13. Gyula, 2014. július 10-13. Program 2014. július 10. csütörtök: érkezés, regisztráció (Harruckern János Közokt. Int. Leánykollégiuma) (Gyula, Szent István út 38.) 18.00: Bemutatkozik a vendéglátó, Gyula

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén Erdélyi kirándulás 2017. május 8 12. Első nap 2017.05.08. Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Az első úti célunk Arad volt, ahol megkoszorúztuk

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Leonardo szülőföldjén

Leonardo szülőföldjén Leonardo szülőföldjén A festői toscan vidék és a Ligur-tenger Hajózás és séta a mesés Cinque Terre vidékén Olasz luxus a Ferrari gyár múzeumában Impozáns reneszánsz városok: Firenze és Pisa Utazás időpontja

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Szállás. Időpontok: ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában

Szállás. Időpontok: ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában Időpontok: 2014.03.12. 111.000,-Ft/Fő 2014.04.02. 117.400,-Ft/Fő 2014.04.16. 123.900,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában Ellátás : félpanzió Utazás: Autóbusszal Szállás 1 / 5 Szállás: 1-1 éjszaka

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben