Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont"

Átírás

1 Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont módszertani pályázata Készítette: Szabóné Sallai Judit tanító Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Taktakenéz

2 Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyéről másra hurczoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Kölcsey Ferenc Bevezetés 1988-tól dolgozom pedagógusként. Munkahelyem a taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda től az alsó tagozat munkaközösségének vezetője vagyok. Munkám során egyre inkább tapasztalom, hogy a mai világban egyre nagyobb szüksége van tehetséges, kreatív, motiválható emberekre. Épp ezért fontos, hogy mi pedagógusok minél hamarabb felismerjük és gondozzuk tehetséges gyermekeinket. A tehetség legtöbbször már gyermekkorban felismerhető többletképesség, amely a megfelelő környezetben és fejlesztéssel átlagon felüli teljesítmény elérését teszi lehetővé. Tehetséges az, aki fent meghatározott többletképességgel rendelkezik. A legtöbb tehetséges gyermek többletképességeire utaló jelek egészen korán - akár már óvodás korban megjelennek, Sok képességre lehet következtetni a gyermek teljesítményéből, aktivitásából. Tehetséggondozás minden, a tehetséges gyermekek szakszerű azonosítását és fejlesztését célzó, és eredményező iskolai, vagy iskolán kívüli tevékenység. Az iskolai tehetséggondozás minden esetben azt a célt tűzi ki maga elé, hogy az iskolába járó tehetséges gyermekek tehetségét ismerve és arra odafigyelve alakítja pedagógiai munkáját. Ezekkel a megállapításokkal vezetem be Tehetségsegítés a gyakorlatomban című módszertani pályázatomat.

3 Napjainkban tanulóink egyre nyitottabbak, érdeklődőbbek, kérdéseikre azonnali választ igényelnek. Ez nekünk, pedagógusoknak nagy kihívást jelent tanórán valamint tanórákon kívül is. Hogyan valósítható meg? Éljünk a lehetőségekkel! I. Tanórai tehetségfejlesztés Differenciálás: a tanulók képességeihez mérten megfelelő szintű, nehézségű feladatok összeállítása Kooperatív munkamódszer alkalmazása: együttműködés, tolerancia, empátia, segítség nyújtás mint fontos értékek fejlesztése, melyek a tehetséges tanulók tulajdonságaik között megtalálhatóak. Drámapedagógiai fejlesztő játékok alkalmazása: a tanuló kiemelkedő többletképességének még magasabb szintű fejlesztése. IKT eszközök használata: interaktív tananyagok, saját készítésű flipchartok segítségével az adott tantárgy tudástartalmának elsajátítása könnyebb, gyorsabb és mélyebb szintű. II. Tanórán kívüli tehetséggondozás: Szakkörök: kézügyességet, mozgást fejlesztő foglalkozások Tehetséggondozó műhelyek: projekt munkák alkalmazása Versenyekre való felkészítés Tehetségpedagógiai gyakorlatomban a fent felsorolt módszereket alkalmazom rendszeresen, de felváltva, hogy tanulóim számára változatos, egyre érdekesebb, figyelmet felkeltő, motiváló órákat, foglalkozásokat nyújthassak. A tanulási tevékenységek ne váljanak túl megszokottá, unalmassá. Iskolánkban tanulóink képességeik szerinti összetétele nagyban eltérő, ezért egyik kiemelt feladatom a differenciálás. A tanulókat tantárgyi tudásuknak megfelelően általában 3 csoportra osztom és elnevezem azokat: pirosak (kiemelkedő képességűek), kékek (átlagosak),

4 zöldek (gyengébb képességűek). A piros csoportba tartoznak a tehetséges tanulók. Számukra még érdekesebb, összetettebb és logikus gondolkodást igénylő feladatokat állítok össze, melyeket önállóan vagy páros munkában oldanak meg. A megoldásokat közösen ellenőrizzük és összegezzük elért eredményeiket. A siker mindig ösztönzően hat tanulóink további munkáikra. A kooperatív tanuláskor olyan módszerekkel dolgozom, amelyek segítségével a tanulási folyamat a diákok együttműködésén keresztül megy végbe. Ez nagyon sokféle tevékenység lehet, melyet a tanulás célja határoz meg. Ez a cél gyakran túlmutat az egyszerű információ felvételnél, konkrét tananyagnál. Társulnak hozzájuk különböző társas- kommunikációsgondolkodási készségek, együttműködés fejlesztése és tanulása is. A kooperatív tanulócsoportokban többnyire általam kialakított 4 főből álló, különböző képességű és teljesítményű tanulók szoktak tevékenykedni. Az eltérő teljesítmény lehetővé teszi, hogy a csoporton belül az erősebb, a tehetségesebb segítse a gyengébbet, a kevésbé tehetséges tanulót. Ha minden csoportban van egy jó képességű diák, az megkönnyíti az új anyag megismerését, elsajátítását. A csoport minden tagja állandó felelőse egy számára kijelölt feladatnak: csoportfelelős (aki motiválja a tagokat a feladat elvégzésében), jelentkező és időfelelős ( aki folyamatosan figyel arra, hogy a ne lépjék túl az időt és kézfeltartással jelzi, ha csoportja készen van a feladattal) és eszközfelelős (aki gondoskodik a szükséges eszközökről: átveszi a tanítótól, a feladat végeztével azt leadja). A csoportvezetőt a tehetségesebb tanulók közül szoktam kiválasztani, ő az irányító, ő tartja össze a csoportot, az ő segítségére nagyban számítanak a többiek. A csoportok 3-4 hétig szoktak együtt dolgozni, erős közösségtudat alakul ki köztük, megtanulnak együtt tanulni. Időközönként szoktam véletlenszerűen kialakított csoportokkal dolgozni. Ekkor a diákok még több helyzetben fejleszthetik és tanulhatják meg hasznosítani kooperatív képességeiket. Hátránya, hogy a négy leggyengébben teljesítő tanuló is kerülhet egy csoportba és ekkor már differenciálni szükséges. Természetesen a négy legtehetségesebb tanuló is összekerülhet és ekkor még inkább fejleszthetjük képességeiket, de ez már a kooperatív tanulás és a differenciálás ötvözete lesz.

5 A kooperatív tanulás alkalmával általam leggyakrabban használt módszerek: Módszerek: Ablak: 4+1 részre osztott lap ebbe jegyzi fel a csoport, hogy pl. hányan értettek egyet 1-1 kérdésben Szóforgó: A csoport tagjai, sorban, az óramutató járásával egyező irányban, elmondják egymásban a gondolataikat. Csoportforgó: A szóforgó szabályai szerint, a csoportok beszámolnak az adott feladatról. Kerek asztal: Szóforgó írásban A csoport listát készít, körbe adnak egy lapot, melyre mindenki feljegyzi válaszát Plakát: A csoportok színes filccel, csomagoló papíron összesítik a csoport munka eredményét. Kooperatív mozaik: A csoporttagok egyéni beszámolót készítenek. Szakértői csoportok alakulnak, felkészülnek a tanításra, bemutatásra. A tanítás, bemutatás után a csoportok új alkotást hoznak létre. Csoportinterjú: A csoport minden tagja kérdéseket tesz fel a csoport minden tagjának. Képtárlátogatás: A csoportok megtekintik a többi csoport munkáját. Megbeszélik, értékelik a látottakat. Villámkártya: Kártyakészítés. egyik oldalra a kérdés, másikra a válasz kerül. Kártyamemorizálás. Páros munka: az egyik diák kérdez a másik válaszol. Ha jó a válasz megkapja a kártyát. Időkitöltő: Tartalék feladat: akkor használjuk, ha egy ember vagy csoport elkészült a munkával, de várakoznia kell a többiekre.

6 "A drámapedagógia a pedagógia művészete" / Móka János/ Tanítási gyakorlatomba már régóta, a kezdetektől beépültek a dramatikus improvizációk, drámajátékok pl.: mesék, történetek eljátszása, megjelenítése bábokkal, stb. A drámapedagógia ennél mégis több. A drámapedagógia legfontosabb értéke a foglalkozások légkörében, hangulatában rejlik. Ennek keretén belül nemcsak a verbális, hanem a nonverbális készségeket is fejlesztjük. Legfőbb eszköz ehhez testbeszéd, a gesztikulálás, a mimika. A gyerekekben benne rejlik a tudás, a mi dolgunk, hogy előcsalogassuk. Természetesen arra törekszem, hogy mindenki egyenlő arányban részt vegyen a játékba. Én, mint pedagógus is mindig bekapcsolódok a munkába és legtöbbször az irányító is én vagyok, de nem a főszereplő. Törekszem arra, hogy vidám, oldott légkör, beszédbátorság, jókedvű hangulat legyen. A gyerekek saját élményeikre, tapasztalataikra építhessenek. Játéktérként használjuk az osztálytermet, de nem a megszokott elrendezésben játszunk. Törekszem arra, hogy mindenki látó és látható legyen. Nem sajnálom az időt padok, asztalok tologatására, mert a tér mássága, újszerűsége is motiváló lehet. Mikor használható a drámajáték? Bármikor felhasználható az óra menetében ráhangolás, előkészítés, rendszerezés, összegzés, de mindig a pedagógiai célok és feladatok figyelembe vételével történjen. Ne a játékhoz keressünk ismeretet, hanem a tananyaghoz rendeljük a megfelelő drámajátékot. Tehát a drámajáték épüljön be tanórába, legyen része a 45 percnek. A játékok személyiségfejlesztő hatása domináns, de ne feledkezzünk meg, hogy a megtanítandó ismertetet nem helyettesíthetjük vele. Még is mire jó? Fejleszti a szóbeli kommunikációt, a kreativitást, gazdagítja az érzelmeket, a nonverbális kifejezést, az önismeretet, a képzeletet, átélhetővé, élvezetesebbé teszi a tanórákat. Hogyan csoportosítható tanítói szemmel a drámajáték? Legkönnyebben a fejlesztési területeit tekintve csoportosíthatjuk a játékokat. A szakirodalom is többféle csoportosítást használ. Egy játéktípus nemcsak egy fejlesztéshez alkalmazható, mert a drámajátékok komplex jellegűek. Természetesen vannak domináns szektorok, amelyek közvetlenül meghatározzák a játék hatékonyságát. Variációs lehetőségük számtalan, mert úgyis a pedagógiai cél a meghatározó.

7 Csoportosításuk: -ritmusjátékok -emlék-és fantáziafejlesztés -érzékszervi finomítás -koncentrációs és lazító játékok -beszédfejlesztő gyakorlatok -térhasználat-és tájékozódás fejlesztése -utánzó játékok -kapcsolatteremtő játékok -bizalomfejlesztő gyakorlatok, csoportépítés A leggyakrabban alkalmazott játékok: Adj hozzá egy mozdulatot! Így hallottam... Jut eszembe Vakvezetés Kinevetős Kapcsolódás Tükörjáték Pletykajáték Pókháló Képzeletbeli séta A játékok leírása és még további játékok a honlapon megtalálhatóak és olvashatóak a Játéktár címszó alatt.

8 Az iskolai tehetséggondozó munkámat nagyban segítik a digitális taneszközök, számítógép, internet, interaktív táblák. Ezek az eszközök ma már beépültek a tanórákba-igaz többen félnek még ezektől a lehetőségektől-de pedagógusként tudjuk, hogy naprakésznek kell lennünk az új kihívások elfogadásában. Mindig meg kell újulni! Iskolánk rendelkezik 5 interaktív táblával, így lehetőség nyílt arra, hogy az interaktív tananyagok segítségével könnyebben, gyorsabban, szemléletesebben, mélyebben tudják tanulóink elsajátítani az adott tantárgy tudástartalmát. Minden pedagógus tudja, hogy tanulóink képességei nem egyformák. Vannak gyengébben teljesítők, akiket fel kell zárkóztatnunk, de vannak tehetségígéretes tanulók is. Ők rendkívül érdeklődőek, kíváncsiak, motiváltak egy nagyobb teljesítményre. Magas intellektuális képességeik, kreativitásuk, fantáziájuk nagyban fejleszthető az interaktív táblák használatának lehetőségeivel. A látványosság, szemléletesség a tanulók több érzékszervét mozgósítja, mondhatjuk több csatornán keresztül tudják befogadni a tananyagot. Iskolánkban a tankönyvkiadók által elkészített interaktív tananyagokon kívül az ActívInspire program használatával készítünk óravázlatokat az elsajátítandó tananyagokhoz, melyeket színesíthetünk képekkel, hanghatásokkal, videókkal. Ezeket az elkészült vázlatokat flipchartoknak nevezzük, melyeket elmenthetjük, bármikor ismét használhatjuk és módosíthatjuk is. A gyerekek ezzel a módszerrel szinte játszva tanulnak, nem tűnik tanulásnak egy óra, mert olyan élvezetes. Tehát ez egy új lehetőség a tehetségfejlesztésben. Használatát mindenki számára nagyon tudom ajánlani. Tehetséges tanulóink a délelőtti tanórák után még igénylik a délutáni foglalkozásokat, persze már kötetlenebb formában és még érdekesebb feladatokkal. Iskolánkban a gyerekek saját érdeklődési körüknek megfelelően válogathatnak szakkörök, tehetséggondozó műhelyek között, ahol hasznosan tölthetik szabadidejüket és bővíthetik tudásukat, fejleszthetik képességeiket. Tudjuk, hogy napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg- és szabadidősportnak, Magyarországon pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt kiemelt szerepe van. A mai gyerekek keveset sportolnak, mozognak, inkább ülnek a számítógép és a tévé előtt. Iskolánkban éppen ennek elkerülése érdekében sportszakköröket tartunk. Ide egyre nagyobb számban mozgást, sportjátékokat igénylő tanulók járnak, akik képviselik iskolánkat a környék sportversenyein.

9 A készségfejlesztés olyan módszerek gyűjtőneve, amelynek célja, a személy valamely készségének formálása, fejlesztése. A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, festeni, nyírni, ragasztani, valami újat alkotni és kipróbálni. Vannak tanulók, akiknek kézügyessége kiemelkedő, fejlettebb társaihoz képest. Varázskéz szakkörre kézügyességükben fejlett diákok jelentkeznek, akik kreatív, ötletes, pontos és igényes munkadarabokat készítenek el, melyekkel díszítik az iskola termeit, folyosóit. Olyan technikákkal ismertetjük meg tanulóinkat, amelyeket a délelőtti tanórákon anyag-, eszköz- és időigényesség miatt nehéz megvalósítani pl: linómetszet, batikolás, festés golyótechnikával stb. Ezeken a foglalkozásokon tanulóink nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal, odaadással vesznek részt. A délután hasznos szabadidő eltöltése érdekében tanulóinknak Tudorka (4-5.o.) és Tálentum ( o.) elnevezésű tehetséggondozó műhelyeket szervezünk. A műhelymunkák 5 órás projektekben folynak, ami azt jelenti, hogy egy témával 5 héten keresztül heti egy alkalommal találkozhatnak a tanulók. Ezt követi egy másik tantárggyal kapcsolatosan téma egy másik tanár vagy tanító vezetésével. Ezzel tanulóinknak a műhelymunkák még változatosabbak, érdeklődést felkeltőbbek. Amikor egy téma feldolgozásra kerül, mindenki előadja a saját átélt tapasztalatait, következtetéseit, felmerülő a kérdéseit a többiek felé és a saját képességeinek megfelelően keresi meg a helyét a munkában. A projekt összeállításakor készített fényképekből, rajzokból, kigyűjtött adatokból, leírt történetekből mindig készül egy kisebb kiállítás, produktum. Közös munkájuk során többet tudnak meg egymásról, felismerik és elismerik egymás képességeit, folyamatos beszélgetések során erősítik a megfelelő kommunikatív technikák elsajátítását, tapasztalatokat gyűjtenek, miközben a jó hangulat összekovácsolja őket. A projektek végén a csoport mindig összefoglalja, kiértékeli munkáját. A projektmódszer alkalmazásával rengeteg lehetőség nyílik arra, hogy minél többet sajátítsanak el tanulóink az adott témáról.

10 Munkám során az egyik kedvenc témám A kenyér című projekt, melyet nagy sikerrel dolgoztam fel a tanulóikkal. A projekt célja: A gabonafélékről szerzett eddigi ismeretek felelevenítése és kibővítése. A helyes viszonyulás az élethez, a kenyérhez. Mások munkájának megbecsülése. Hagyományápolás, közösségépítés. A közös munka örömének átélése. 1. foglalkozás: Ráhangolódás a témával kapcsolatos találós kérdésekkel. Meglévő ismeretek feltérképezése. Új ismeretek feldolgozása csoportokban szakkönyvek, internet segítségével. Csoportok: Hogyan lesz búzából kenyér? A kenyér története Kenyérreceptek Nemzetek kenyere 2. foglalkozás: Plakátkészítés. Téma: A kenyér világnapja (október 6.) 3. foglalkozás: Kenyérsütés 4. foglalkozás: Péksütemények készítése sógyurmából 5. foglalkozás: Malmozzunk - játék búzával. A projekt értékelése. A produktumok kiállítása.

11 A szakkörök és tehetséggondozó műhelyek mellett még kiemelkedő feladat tanulóink versenyekre való felkészítése. A cél: a tehetséget felismerni, gondozni, a tehetség kibontakoztatását segíteni. Iskolánk alsó tagozatán szépkiejtési-, rajz-, fog-és testápolási-, észtekergető(anyanyelvi és matematikai)-, természetismereti házi versenyeket szervezünk, melyeken az osztályok tehetségesebb tanulói vesznek részt. Majd az itt első helyezést elérő tanulók képviselik iskolánkat a körzeti versenyeken. A mi iskolánk a Dalról-dalra népdaléneklési versenyt szervezi és bonyolítja le. A gyerekek nagyon szeretik megmutatni, hogy mit tudnak, milyen területen emelkednek ki és nagyon örülnek, ha helyezést sikerül elérniük, ami nekünk pedagógusoknak is megerősítés abban, hogy a tanuló valóban tehetséges. Összegzés: Úgy gondolom, hogy iskolánkban sokoldalú, gondos, megfelelő tehetséggondozás folyik. Igyekszünk a tehetségígéreteket minél hamarabb felismerni és számukra olyan fejlesztő foglalkozásokat biztosítani ahol kibontakozhat, érvényesülhet. Azt hiszem, hogy nem elég felismerni a tehetséget, hanem a fejlesztő munka során védeni is szükséges. A tehetségvédelemnek az iskolahálózatban van a helye, ezért ez minden iskolának kiemelkedő feladata legyen, ami a jövőben még igen sok tennivalót rejt magában.

12 A tehetséggondozás pillanatai képekben Együttműködés, kooperálás Drámajátékok az órán

13 Interaktív táblánál dolgozunk Szakkörökön

14 A kenyér projekt tabló Kenyérsütés Péksütemények készítése sógyurmából

15 Versenyeken

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. / Maupassant / A tehetséggondozás általában: A tehetséggondozás feladata: időben

Részletesebben

Tánc és dráma /modul tantárgy/

Tánc és dráma /modul tantárgy/ Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA KÖTELEZŐ 9/E ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMÁNAK HELYI TANTERVE Célok és

Részletesebben

Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez

Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez 1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: "Képes segíteni a tanulók iskolai tanulmányi munkáját, a tanulók tudományos fogalmainak, fogalomrendszereinek

Részletesebben

Módszertani sokféleség

Módszertani sokféleség Módszertani sokféleség Egyéni anyanyelvi fejlesztés a Hallássérültek Tanintézetében A gyermeki személyiség egyénre szabott fejlesztése a korszerű pedagógia egyik legfontosabb követelménye. Fel kell mérni,

Részletesebben

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK A pedagógus az általa tanított műveltségi területek, tantárgyak alapvető fogalmainak, ezek fejlődésének, összefüggéseinek, megismerési,

Részletesebben

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014 Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola 2011. július 2-ával

Részletesebben

A FELSŐPAKONYI HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA

A FELSŐPAKONYI HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Ikt.: A FELSŐPAKONYI HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Helyi Tanterve 2014. Felülvizsgálta és módosította a Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Nevelőtestülete Felsőpakony, 2014. március 20. Tartalom

Részletesebben

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja 1 2 3 idő feladat ki végzi dokumentum oktatas.hu intézményvezető tanfelügyeleti eljárás előtt rendszer megnyitása a feladathoz vagy delegált BECStag e-mial levél az érintett kollégának tényéről - irattár

Részletesebben

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3.

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 3 KÜLDETÉSNYILATKOZAT... 4 A PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRVÉNYI HÁTTERE... 5 AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 7 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI,

Részletesebben

Pedagógiai Program 2013

Pedagógiai Program 2013 Pedagógiai Program 2013 Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től, 2018. augusztus 31-ig 1 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: 1 óra Kémiai kötések és kölcsönhatások halmazokban: Anyai rendszerek: Kémiai

Részletesebben

Bevezető. Pedagógiai hitvallásunk:

Bevezető. Pedagógiai hitvallásunk: Tartalom Tartalom... 1 Bevezető... 2 Nevelési terv... 8 1. Alapelvek, célok, értékek... 11 2. Nevelési feladatok... 15 2.1. Személyiségfejlesztés... 15 2.2. Az intellektuális szükségletek kialakítása,

Részletesebben

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT MŰVELTSÉGI TERÜLET MEGVALÓSÍTÁSA AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV TÜKRÉBEN A felső tagozaton folyó nevelés-oktatás feladata elsősorban a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulási eredményességhez

Részletesebben

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam I. BEVEZETÉS A tananyag tartalma olyan tudományosan megalapozott, korszerű, alapvető kémiai ismereteket foglal magában, amelyek segítségével a tanulók egyrészt megértik

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A HELYI TANTERV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI Érvényes 2014. március 31-től 1 Tartalom A választott kerettanterv:... 3 A négyosztályos és a nyolcosztályos gimnázium

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

Helyi tanterv. Célok és feladatok

Helyi tanterv. Célok és feladatok Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják

Részletesebben

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte:

Részletesebben

Írjunk együtt könyvet! A projektmódszer

Írjunk együtt könyvet! A projektmódszer Történelemtanítás a gyakorlatban Írjunk együtt könyvet! A projektmódszer Stefány Judit Az utóbbi tíz esztendőben az üzleti, gazdasági élet és fokozatosan a pályázati lehetőségek kiszélesedésével minden

Részletesebben

Óravázlatsor a tízesátlépés előkészítésére,majd az összeadásra tízesátlépéssel. 9-hez, 8-hoz adás..

Óravázlatsor a tízesátlépés előkészítésére,majd az összeadásra tízesátlépéssel. 9-hez, 8-hoz adás.. A kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Óravázlatsor a tízesátlépés előkészítésére,majd az összeadásra

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás Intézményi önértékelés: belső elvárások kialakítása a gyakorlatban az intézményi belső értékelési csoport (BECS) közreműködésével Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció terület Külső elvárás Belső

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja Bíró Lajos Általános Iskola Pedagógiai Programja Szigetszentmiklós, 2013. augusztus 26. Összeállította: A Bíró Lajos Általános Iskola Nevelőtestülete 1 1. Nevelési Program 1. Iskolánkban folyó nevelő-oktató

Részletesebben

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk

Részletesebben

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat ARANY FOKOZAT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4090 Polgár, Zólyom út 14. Tartalom Preambulum 2. oldal Nevelési Program 9. oldal I. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

VI.9. KÖRÖK. A feladatsor jellemzői

VI.9. KÖRÖK. A feladatsor jellemzői VI.9. KÖRÖK Tárgy, téma A feladatsor jellemzői A kör területe, arányok változatlansága sokszorozás esetén. Előzmények Cél A kör részeinek területe egyszerű esetben, szimmetriák, a négyzet és átlójának

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző

Részletesebben

I. N E V E L É S I P R O G R A M

I. N E V E L É S I P R O G R A M I. N E V E L É S I P R O G R A M H E L Y ZE T E L E M ZÉ S Intézményünk a 2003-2004-es tanévtől két iskola összevonásával alakult eggyé. A Dohány utcai, és a Kertész utcai iskola is több mint száz éves

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA AZ ÉRSEKVADKERTI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PROGRAMJA OM azonosító: 032189 Intézményi azonosító: 112008 Készítette: Fábián Attila igazgató 2013 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 1. BEVEZETŐ...4 2.

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős 1 Tartalom 1. A pedagógus önértékelése... 3 1.1. Bevezetés... 3 2. A pedagógus

Részletesebben

Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8.

Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció

Részletesebben

3/23/2014. HEM labor. Szentes Erzsébet Sapientia - EMTE

3/23/2014. HEM labor. Szentes Erzsébet Sapientia - EMTE HEM labor Szentes Erzsébet Sapientia - EMTE 2014 a formális álláskeresés során inkább a hagyományosabb eszközrendszert (hirdetés, telefonálás, munkaügyi központ, esetleg munkaközvetítő iroda) használja

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Érvényessége: 2013/2014 tanévtől Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...

Részletesebben

PROJEKT TERVEZŐ LAP 1. A projekt neve: Nyitott informatika klub

PROJEKT TERVEZŐ LAP 1. A projekt neve: Nyitott informatika klub PROJEKT TERVEZŐ LAP 1. A projekt neve: Nyitott informatika klub 2. A projekt átfogó célja: A projekt általános céljának megfogalmazása. A KLUB elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű tanulóknak lehetőséget

Részletesebben

KOOPERATÍV MÓDSZEREK RÖVIDEN (Összeállította: Kálmán Enikő, Batthyány Lajos Általános Iskola Budapest)

KOOPERATÍV MÓDSZEREK RÖVIDEN (Összeállította: Kálmán Enikő, Batthyány Lajos Általános Iskola Budapest) KOOPERATÍV MÓDSZEREK RÖVIDEN (Összeállította: Kálmán Enikő, Batthyány Lajos Általános Iskola Budapest) A vastagon szedett módszerek alkalmazását első osztályosok csoportjában is ajánljuk Ablak 4+1 részre

Részletesebben

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán KTKT Általános Iskola és Középiskola Kossuth Lajos Általános Iskolája SOLTVADKERT Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán Készítette: Szabadiné Viszmeg

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő 1 Digitális matematika taneszközök a hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában Szerző: Huszka Jenő 2009 1 2 Digitális pedagógia, digitális tananyagok Digitális pedagógia: minden olyan hagyományos (instruktív)

Részletesebben

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

Pedagógiai Program (Nevelési Program) Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport

Részletesebben

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék Az iskola nevelési programja... 5 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai,

Részletesebben

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja írta Ravaszné Bocskay Julianna A családi napközi minőségpolitikája - 259/2002. ( XII.18.) Korm. Rendelet, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam

Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam I. Bevezetés Célnyelvi civilizáció tantárgy (német nyelv) 5.-8. évfolyam Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

Bem József Általános Iskola

Bem József Általános Iskola 1 Bem József Általános Iskola Pedagógiai program A Bem József Általános Iskola a(z) 1993. évi LXXIX. Törvény 47.p, 48.p 1996. évi LXII. Törvény 2011. évi Köznevelésről szóló törvény 4.p, 5., 26.p, 27.,

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA

SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA A PEDAGÓGIAI-MŰVELŐDÉSI PROGRAM KIEGÉSZÍTÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA A KORMÁNY 2 0 2 /2 0 0 7. (VII. 31.) RENDELETE ALAPJÁN 2007-2008-2009 Tartalom I. BEVEZETÉS 2.

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER Itsz.:III-476/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Pedagógus Elvárás Rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport 1. Pedagógiai módszertani

Részletesebben

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató Pedagógiai program Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk jóváhagyta: Danka Adél igazgató Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANÁRI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Munkanapló 2009.09.01-2010.04.09.

Munkanapló 2009.09.01-2010.04.09. Munkanapló Név: Bakó Éva, Horváth Ida 2009.09.01-2010.04.09. Időpont Óra/Személy Tevékenység 2009.09.20. 2/Bakó Éva A feladat megismerése 2009.09.20. 2/Horváth Ida A feladat megismerése 2009.11.03. 2/Bakó

Részletesebben

4. évfolyam. Általános, sportiskola 4. évf. Idegen nyelv - angol

4. évfolyam. Általános, sportiskola 4. évf. Idegen nyelv - angol 4. évfolyam A 4. évfolyamon kezdődő idegennyelv-tanítás elsődleges ja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása. További fontos kitűzése, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését

Részletesebben

1. évfolyam. Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Idegen nyelv - angol

1. évfolyam. Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Idegen nyelv - angol 1. évfolyam A nyelvtanulás az első két évfolyamon játékos ismerkedést jelent a nyelvvel, megalapozva a későbbi tudatos nyelvhasználatot. Elsődleges ja, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését az idegen nyelvek

Részletesebben

Ajánlások súlyos hallássérült gyermekek, tanulók kompetencia alapú fejlesztéséhez

Ajánlások súlyos hallássérült gyermekek, tanulók kompetencia alapú fejlesztéséhez Inkluzív nevelés Ajánlások súlyos hallássérült gyermekek, tanulók kompetencia alapú fejlesztéséhez Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Szerkesztette Nagyné Heidenwolf Erzsébet sulinova Közoktatás-fejlesztési

Részletesebben

Jaskóné dr. Gácsi Mária

Jaskóné dr. Gácsi Mária A program atámop-4.1.2-b.2-13/1-2013-0005 Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés megújításáért K/5 modul: Pedagógusképzés teljes vertikumát biztosító szervezeti integrációk megvalósítása

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy

Részletesebben

2.9 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A beszámoltatás célja: Olyan pedagógiai információk, adatok szerzése, amely tájékoztatást ad a tanulók tudásáról, annak

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 2 1.1 Kollégiumi feladatellátás az intézményi

Részletesebben

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek

Részletesebben

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS

bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS bankárképző TANÁCSADÁS ÉS OKTATÁS T FEBI SZAKKÉPESÍTETT BANKREFERENS KÉPZÉS OKJ 55 343 02 Szerezze meg a Bankárképző emelt szintű OKJ szakképesítését, az Europass bizonyítványkiegészítőt és a Bankszövetség

Részletesebben

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20.

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20. Karácsonyi árnyjáték 6. c osztály PROJEKT 2009.december 20. A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6. c osztálya, Csurgyók Edit PROJEKTTERVEZÉS- SZERVEZÉS - Előzmények

Részletesebben

TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT

TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 2014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szerkesztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Technikai

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2013. február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2013. február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

Rábapordányi Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAMJA RÁBAPORÁNY, 2015.

Rábapordányi Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAMJA RÁBAPORÁNY, 2015. Rábapordányi Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAMJA RÁBAPORÁNY, 2015. 1. BEVEZETÉS...4 2. BEMUTATKOZÁS...8 2.1 AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI:...8 2.2. AZ ÓVODA SZEMÉLYI ERŐFORRÁSAI...13...13 2.3. AZ ÓVODA DOLOGI-TÁRGYI

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható HELYI TANTERV NÉMET NYELV I. idegen nyelv Első idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható TANTÁRGYI ÓRASZÁMOK 9. évf. 10. évf.

Részletesebben

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy 0-2 - 2-1 óraszámokra Készítette: Csajáginé Nikl Katalin szaktanár Ellenőrizték:

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai program 2013 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZEDERKÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA Ezek a csillogó szemű gyerekek nem maguk váltották a belépőjegyet arra az útra, amit úgy hívunk: élet Ha szemükbe nézünk, ugyanazt

Részletesebben

Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt)

Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt) Iskolák a valóságban és a képzelet világában (projekt) PROJEKTLEÍRÁS Kiemelt téma: Az iskola világa az irodalomban és a valóságban Az egyes csoportok témái: 1. A mi gimnáziumunk: a Móricz 2. Varázsló-

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 1. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja...5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...5 1.1.1. A nevelés-oktatás alapelvei...5 1.1.2.

Részletesebben

Túl az Üveghegyen - projektterv

Túl az Üveghegyen - projektterv Túl az Üveghegyen - projektterv Készítette Komaság Margit Összefoglalás A projekt során a gyerekek megismerkednek három mesével, a mesék legfontosabb jellemzőivel. Szövegértelmezési, olvasásstratégiai

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nádudvar, 2015.08.31. Dr. Takácsné Baranyai Etelka Igazgató 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések 1.1 Bevezető

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Francia nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A francia nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

9. A GIMNÁZIUM KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA

9. A GIMNÁZIUM KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA 9. A GIMNÁZIUM KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért nem tesz semmit, mert csak keveset tudna tenni. 9.1. Alapok (Burke) 9.1.1 Jogszabályi háttér

Részletesebben

CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 Preambulum A Csertán Sándor Általános Iskola személyiségközpontú és gyermekközpontú intézménynek vallja magát, nagy súlyt helyez a gyermekek

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám TARTALOMJEGYZÉK Az Eötvös Program a számok tükrében...3 Az Eötvös József Programban zajló képzések bemutatása...6...hogy

Részletesebben

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve 2010. Tartalom 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, valamint ezek óraszámai... 3 1.1 1-4.

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05

TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZ Ő M Ű VÉSZETI ÁG

KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZ Ő M Ű VÉSZETI ÁG KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 2 FESTÉSZET TANSZAK KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 3 CÉLOK, FELADATOK: A festészet műhelymunka célja, hogy a tanuló ismerje meg: azokat az anyagokat és eljárásokat,

Részletesebben

TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA

TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA PP 3. sz. melléklete 2013 TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA Szentlőrinci Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Szentlőrinci Általános

Részletesebben

LIGET ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

LIGET ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Ikt.szám: 62-52/2016. OM: 030869 LIGET ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Debrecen 2016.01.27. 1 TARTALOM 1. ÓVODÁNK ADATAI 4. oldal ÓVODAKÉP 5. oldal GYERMEKKÉP 5. oldal 2. ÓVODÁNK JELLEMZŐI 6. oldal 2.1. Személyi

Részletesebben