A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása"

Átírás

1 A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború határozza majd meg a szlovák nemzet sorsának alakulását. Túrócszentmártonban (Turčianský Sv. Martin) tevékenykedett a Szlovák Nemzeti Párt vezetısége Matúš Dula vezetésével. Sikerült jó pozíciókat elfoglalniuk. A közeli Rózsahegyen (Ružomberok) Andrej Hlinka és Vavro Šrobár tevékenykedett. A szlovák szociáldemokraták központja Pozsonyban (Bratislava) volt, vezetıjük Emanuel Lehocký. Budapesten Emil Stodola és egy országgyőlési képviselı, Ferdiš Juriga képviselték a szlovákok érdekeit. Bécsben, a magyar hatóságok hatáskörén kívül, tevékenykedett Milan Hodža és csoportja folyamán már a hazai szlovák politikusok is felléptek a Magyar Királyság ellen. A csehek és a szlovákok közös államának a létrehozását Vavro Šrobár már a liptószentmiklósi (Liptovský Sv. Mikuláš) május 1-jei határozatban is követelte. A magyar hatóságok ezért letartóztatták ıt, de a lavinát már nem lehetett feltartóztatni. A végleges döntést, a csehekkel való közös állam létrehozásáról, a szlovák politikusok Túrócszentmártonban május 24-én egy titkos tárgyaláson hozták meg. A szlovák politikusok ekkor döntöttek a Magyarországtól való elszakadásról és a csehekkel való közös állam létrehozásáról. Ezt a döntést nyilvánosan is be akarták jelenteni, viszont a magyar hivatalok fokozott nyomása miatt ez nem volt könnyő feladat. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Matúš Dula megkezdte a Szlovák Nemzeti Tanács megszervezését. Fokozatosan, a többi politikussal tanácskozva, a tagjait úgy válogatta össze, hogy az összes szlovák politikai irányzat képviselve legyen. Fontolóra vették azt is, hogy a képviselık egy nyilvános ülést is tartanak. Abban az esetben, ha a magyar kormány nem adott volna engedélyt a győlés megtartására, az SZNT titokban tevékenykedett volna. Háború a végéhez közeledett. A magyar politikusok, akik megértették, hogy a háborút már elveszítették, barátságosabb politikát kezdtek folytatni a szlovákokkal szemben, hogy

2 ezzel maradásra bírják ıket. Ezért a győlést engedélyezték, amit október 30-án Túrócszentmártonban meg is tartottak. A győlésen hivatalosan is megalakult a Szlovák Nemzeti Tanács és elfogadták a Túrócszentmártoni Nyilatkozatot, melyben a szlovákok deklarálták a csehekkel létrehozandó közös állam kialakítását. Eközben Prágában október 28-án a Nemzeti Bizottság átvette a hatalmat és elfogadta az elsı törvényt, mellyel kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Az Osztrák Magyar Monarchia a háborúban vereséget szenvedett és széthullott. Azok, akiket kihagytak a nyilatkozat létrehozásából A Tatra Bank épülete elıtt seregnyi ember győlt össze és különbözı megjegyzéseket lehetett hallani: F1 Például, amikor ott benn valaki sarkig tárta az ablakot, hogy kiszellıztesse a dohányfüstöt a terembıl, egy apró, himlıfoltos, bırkötényes emberke csípısen bekiabált az ablakon: 'És mi senkik vagyunk? Minket nem hívnak be? A mi szavunk nem ér semmit? Megint csak az urak döntenek?' Az ablak gyorsan bezáródott. Ahogy telt az idı, a teremben úgy nıtt a türelmetlenség. Már csak egy emberre vártak Épp abban a pillanatban kanyarodott a bank épülete felé egy öregúr, Matúš Dula a hirtelenjében alapított SZNT elnöke. A hóna alatt hatalmas aktatáskát vitt. Komótosan lépkedett, minden sietség nélkül a rá jellemzı ingadozó járással. Az épület elıtti emberek udvariasan utat nyitottak és köszöntötték. A tömegbıl kilépett egy szegényesen öltözött idısebb polgár és örvendezve így kiáltott: 'Ügyvéd úr, most már van saját köztársaságunk, nem lesz itt több úr, mindannyian egyenlık vagyunk!' Galo volt az, a nyomdai segédmunkás. A körülálló emberek mosolyogtak és 'éljent' kiáltottak. De az a himlıfoltos, bırkötényes emberke megint csak lázongott: 'Az egyenlıségre te csak várhatsz,' mondta kinevetve Galot. 'Majd sohanapján kiskedden!' Matúš Dula bá erre nem szólt semmit, csak összehúzta a szemöldökét és szigorúan összeszorította a száját. (Ján Hrušovský, Mővészek és bohémek, 1963)

3 1. Keressétek ki a szövegbıl az ismeretlen szavakat! 2. Hasonlítsátok össze a Tatra Bank épülete elıtt várakozók szavait! Milyen vélemények hangzottak el? 3. Miben különbözik a himlıhelyes emberke és Galo, a segédmunkás véleménye, nézete? 4. Általában miért hiszik azt az emberek, hogy ha változik a politikai rendszer, ık is jobban fognak élni? F2 (A nık) részt akartak venni a tanácskozásokon, melyeken megfogalmazták a szlovákok deklarációját, hiába is kérte Ľudmila Podjavorinská nyílt levélben, hogy számoljanak velünk. Nem engedtek be a bank épületébe, ahol az egész nemzet jövıjérıl döntöttek. Számőzöttként álltunk az épület elıtt, a saját férjeink nem engedték, hogy szóhoz jussunk. (Hana Gregorová, Emlékek, 1979) F3 Ahhoz nagyon is tökkelütöttnek kellett volna lennem, hogy ne tudjam, hogy nálunk az ún. nıi kérdés számára terméketlen a talaj. (Terézia Vansová Jozef Škultétynak írt levelébıl) 1. Miért lehet azt állítani, hogy a Túrócszentmártoni Nyilatkozat a férfiak nyilatkozata volt? 2. A nık miért nem vehettek részt a tanácskozáson? 3. Ezek a nık milyen érzésekkel, benyomásokkal várakoztak a Tatra Bank épülete elıtt? 4. Terézia Vansová vajon miért fejezte ki magát ennyire szókimondóan J. Škultétynak írt levelében? F4 amikor a Szlovák Nemzeti Tanács tagjait választották, akkor engem is jelöltek, de felállt egy úr az ifjabb korosztályból, nem volt született túrócszentmártoni, és tiltakozott a jelölésem ellen, merthogy, állítólag magyar párti vagyok. Amikor felszólítottam, hogy indokolja meg, hogy miért tart engem annak, elıadta, hogy a háború alatt csak magyarokkal barátkoztam, az utcán is csak magyarul beszéltem. A magyarázatom után a tiltakozását visszavonta

4 Mindkét (Berzeviczy Jenı a határrendırség kapitánya, Böross Lajos csendırhadnagy) magyarral a lehetı legjobb baráti viszonyban voltam, én mint szlovák (Börossal) minden héten kétszer tarokk-kártyáztunk az Agyar vendéglıben (Berzeviczy volt) a legnagyobb tekintély a szakmájában, a legügyesebb detektív és ezekért a tulajdonságaiért, hogy a kormány direkte a túrócszentmártoni pánszlávok ellen küldte ki Mindketten emberségesek és igazságosak voltak velük szemben és tulajdonképpen gyakran segítettek is nekik. (Ján Mudroň, Kellemetlen emlékek, 1922) 1. Miért sorolták Ján Mudroňt olyan emberek közé, akiket magyar pártinak tartottak? 2. Miért ápolt baráti viszonyt több magyarral is? 3. Mit gondoltok, Mudroň részt vehetett-e a nyilatkozat szövegének megfogalmazásában? F5 Jaj, mi lesz velünk, mi lesz velünk? siránkozott a volt tanárom Erdıs, amikor valamikor 1918 elején találkoztam vele a Matica épülete elıtt. Már látom, hogy hamarosan lehajózunk a folyón. Olyan szépen élhettünk itt volna, ha nem lettek volna azok a tulkok, akik mindenáron háborúzni akartak. Hiszen én elıre megmondtam Egy nagy fenét mondta meg elıre, hiszen ı is azok közt volt, akik szinte megvesztek a boldogságtól, amikor bejelentették a mozgósítást legalábbis nekem így mesélték. És az ilyen Erdıs-félékbıl volt bıven a szentmártoni magyar és magyar párti elıkelıségek közt, valójában mind egy követ fújtak. 'Úgy kell nektek', gondoltam, és így gondolta minden szentmártoni, és nem is nagyon titkolták, hiszen az uraknak most már egyéb gondjuk volt, mintsem államellenes kijelentések ügyében vizsgálódjanak. Az az Újhely is abbahagyta a hetvenkedést, annál vidámabban viselkedett a mi kedves szolgabírónk Gáffor Dezsi, aki most már csak szlovákok közé járt és csak szlovák nótákat énekelt. (Ján Hrušovský, A régi Túrócszentmárton életébıl és lakosairól, 1947) 1. Ján Hrušovský szerint vajon mit akarhatott elérni a volt tanára? 2. Milyen bizonyíték alapján állította azt Hrušovský, hogy a tanára nem mond igazat?

5 3. Mire törekedtek a szentmártoni tanárok és hivatalnokok 1918 után? 4. Magyarázátok meg a következı kifejezéseket: arra fordul, amerre a szél fúj; köpönyegforgató! 5. Fogalmazzátok meg általánosan, hogy kik azok, akik nem vehettek részt a deklarációs győlésen! Összehasonlítunk, rendszerezünk, ismételünk 1. Melyek voltak azok a magyarországi szlovák politikai pártok, amelyek aktivizálódtak a háború vége felé? 2. Milyen döntést hoztak a szlovák politikusok a túrócszentmártoni titkos tárgyaláson? 3. Matúš Dula milyen céllal kezde el szervezni a Szlovák Nemzeti Tanácsot? 4. Mi lehetett szerintetek az X. 30-i Túrócszentmártoni Nyilatkozat jelentısége? X. 30-án megalakult a Szlovák Nemzeti Tanács. Hányadik SZNT volt ez a történelem folyamán? 6. Szerintetek mi lehetett a Csehszlovák Köztársaság magalakulásának jelentısége? Polgártársak vagy ellenfelek? F1 A magyar és a német képviselık nevében konstatálom, hogy a hovatartozás kérdésében sem a magyar, sem a német nemzet nem kérdezte meg senki, ezért nem is tudtak véleményt nyilvánítani. Igaz, hogy a cseh hadsereg elfoglalta a Felvidék területét és így politikai bosszúból a lakosságát erıszakkal, mintha csak sakkfigurákat mozgatnának, hozzácsatolták az új államalakulathoz, az úgynevezett cseh-szlovák államhoz. (Részlet Körmendy-Ékes Lajos felszólalásából a Nemzetgyőlésben) F2 Már a kezdetekkor szándékunkban állt többet adni a kissebbségeknek annál, mint amennyit a békeszerzıdések alapján kötelesek lettünk volna adni. Tehát a kissebbségi kérdést igazságosan és a valódi egyenlıség elve alapján oldottuk meg. A régi rendszer ezt nem volt képes megoldani, viszont a mi demokráciánk igen. Nagyon jól tudjuk, hogy a kissebbségi kérdést helyesen oldottuk meg, és a nemzetiségek velünk való józan, értelmes és lojális együttmőködése hozzájárul az állam és Közép-Európa erkölcsi, gazdasági és politikai konszolidációjához.

6 (Részlet Milan Hodža felszólalásából a Nemzetgyőlésben) 1. Hasonlítsátok össze a két politikus felszólalását! 2. Melyek azok a tények a magyar politikus felszólalásából, amelyek ellentmondásban állnak Milan Hodža állításaival, melyek szerint a kissebbségi kérdést az igazságosság és az egyenlıség elve alapján oldották meg? 3. Milyen békeszerzıdésekre utal Milan Hodža? 4. Mivel támasztható alá, hogy a magyar képviselı nem azonosult az újjonnan létrejött állammal vagy nem ismerte el azt? 5. Kérdezzétek meg szüleiteket, nagyszüleiteket, hogy milyen érzelmekkel fogadták 1993-ban Csehország megalakulását! 6. Milyen pozitívumokkal és negatívumokkal járhat különbözı nemzetiségő lakosság együttélése egy államalakulatban? 7. Az egykori Osztrák Magyar Monarchia területe évszázadokig különbözı népek és kultúrák útkeresztezıdése volt. Derítsétek ki, hogy ez a nemzetiségi és kultúrális sokszínőség kimutatható-e családotok történetében! 8. Állapítsátok meg, hogy napjaink egységesülı Európájában miképp kezelik a nemzetiségi kérdéseket!

Ha a gyógyítás nem mőködik

Ha a gyógyítás nem mőködik Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

A Dunajec gyöngyszeme: Nedec vára

A Dunajec gyöngyszeme: Nedec vára A Dunajec gyöngyszeme: Nedec vára Nedec vára a Dunajec felıl A Balaton észak-nyugati csücskének környékén több település is ápol lengyel partnerkapcsolatokat, elsısorban Dél-Lengyelországban, azaz Kis-

Részletesebben

LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK

LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK Kizárólag Ingatlanértékesítıknek szóló tanulmány! 3 LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK - avagy mit tegyél, hogy hamarosan a legjobb ingatlanosok között találd magad? - Milyen szabályokat érdemes betartanod,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21. Ügyszám: 56-104/2011. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2011. szeptember 21. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920

Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920 Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920 Miroslav Michela Az 1914-es szarajevói merénylet után a szlovák nemzeti mozgalom képviselıi lojalitásukról biztosították a monarchiát, és politikai

Részletesebben

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja.

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. A családunkban több, a falu által is elismert táncos volt. Az elsı az üknagymamám testvére, Szente Béniné Bárdos Zsófi nénasszony, aki szerepel

Részletesebben

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN

KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, IV. évfolyam, 1. szám, (2009) pp. 49-56. KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN MISÁD KATALIN Comenius Egyetem, Pozsony

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. május 07-én megtartott üléséről 1 - 2 - Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 07-én

Részletesebben

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT Miért keresitek az élõt a holtak között? Nincs itt, föltámadott! (Lk 24, 5-6) A húsvét reggelén üresen talált sír a feltámadás megkérdıjelezhetetlen

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

s z o l g á l t a t á s i i r o d a

s z o l g á l t a t á s i i r o d a s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás

Részletesebben

Óvatos duhaj volt Széll Kálmán

Óvatos duhaj volt Széll Kálmán SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA SZÉLL ELLENÉBEN Óvatos duhaj volt Széll Kálmán Veczán Zoltán, 2016. január 6. Fotó: Reprodukció / MTI Széll Kálmán 1875 és 78 között pénzügyminiszter, majd 1899-től 1903-ig

Részletesebben

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Az állampolgári jogok országgyőlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) az országgyőlési biztost a hatóságok,

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán a 2004/2005-ös tanévben *Dr. Mészáros Judit,**Szabóné Kármán

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Churchill azt mondta: Ahol a tisztesség véget ér, ott kezdıdik a politika. Az utóbbi napok kiegészítették

Részletesebben

Spiró György: Kémjelentés

Spiró György: Kémjelentés Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta.

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta. 03-3/14-2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 2012. április 2-ai ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Haász János: köszöntötte az idei év elsı rendes

Részletesebben

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE SZABADOS ÁDÁM Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülı munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggı ember

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. Apostolok Cselekedetei 6:1-7 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok sokasodának, a görög zsidók közt panaszkodás támada a héberek ellen,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett 1 / 7 2010.11.08. 14:25 Kisalföld, www.kisalfold.hu Minden jog fenntartva. 56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett SZEGHALMI BALÁZS 2010.11.08. 04:07 Hegyeshalomtól

Részletesebben

A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság. 2005. évi beszámolója

A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság. 2005. évi beszámolója A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság 2005. évi beszámolója HAJLÉKTALAN EMBEREK ELLÁTÁSA Utcai szociális munka Az utcai szociális munkás szolgálat

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.:D.402/8/2012. A Közbeszerzési Döntıbizottság

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 8. Nık a szolgálatban 3. Ez a tanítás arról szól, hogy szabad-e az asszonyoknak szólni a gyülekezetben, vagy csöndben kell-e maradniuk állandóan. 1Korinthus 14:34-36 A

Részletesebben

Hajdu Anita. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában

Hajdu Anita. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában Hajdu Anita A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában A dolgozat témájául a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dualizmuskori történetét választottam.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2009. július 2.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2009. július 2. Ügyszám: 26-14/2009. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2009. július 2. Nyirád 2009. 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002.

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. KERTÉSZ IMRE Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. Az elsõ magyar ombudsman története divatos kifejezéssel élve sikersztori. Pedig igencsak

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Páty Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Selbstverwaltung Pad

Páty Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Selbstverwaltung Pad 1. oldal, összesen: 32 Páty Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Selbstverwaltung Pad JEGYZİKÖNYV Felvéve 2010. november 5-én, 9 órai kezdettel, a Páty Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

KIEGÉSZÍTİ AUTOMATIKA SZIKVÍZPALACKOZÓ BERENDEZÉSEKHEZ

KIEGÉSZÍTİ AUTOMATIKA SZIKVÍZPALACKOZÓ BERENDEZÉSEKHEZ KIEGÉSZÍTİ AUTOMATIKA SZIKVÍZPALACKOZÓ BERENDEZÉSEKHEZ A találmány tárgya kiegészítı automatika szikvízpalackozó berendezésekhez. A találmány szerinti automatikának szelepe, nyomástávadója és mikrovezérlı

Részletesebben

M É L Y K Ú T NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8/1999.(VI.1.) rendelete a helyi lakáscélú támogatásról.

M É L Y K Ú T NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8/1999.(VI.1.) rendelete a helyi lakáscélú támogatásról. M É L Y K Ú T NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8/1999.(VI.1.) rendelete a helyi lakáscélú támogatásról. A képviselı-testület a lakáscélú támogatásokról szóló, többször módosított 106/1988. (XII.26.)MT. számú rendelet

Részletesebben

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Amikor első kisbabámat vártam, a munkahelyem megszűnt. Elgondolkodtam, mihez fogok kezdeni, ha nem találok később sem munkahelyet. A kisgyermekes

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 74/2007. (VI.14.) kt. határozat: A 2007. június 14-i ülés napirendjének elfogadása. 75/2007. (VI.14.) kt.

Részletesebben

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó) Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSİ ELLENİRZÉS KÉZIRAT

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSİ ELLENİRZÉS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

Mamaison - Andrássy Hotel

Mamaison - Andrássy Hotel 2 / 10 2014.03.25. 11:43 Regisztráció Miért regisztráljak? Emlékezz rám! E-mail cím Jelszó BELÉPÉS KERESÉS RÉSZLETES KERESÉS SZIGORÚAN İRZÖTT NYELVSTRATÉGIA Szupertitkos intézet 100 millió forintból Titkos,

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ

A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ I A szabad bevándorlást támogató klasszikus érv így hangzik: Ha minden más változatlan, a vállalkozások oda mennek, ahol olcsó a munkaerı, a munkavállalók

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@axelero.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@axelero. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@axelero.hu 13960/2006. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

Az egyszerősített felszámolás néhány kérdése

Az egyszerősített felszámolás néhány kérdése Az egyszerősített felszámolás néhány kérdése A több, mint félszáz alkalommal módosított 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) egyes rendelkezései ma is felvetnek olyan vitás jogalkalmazási kérdéseket, amelyek eddig

Részletesebben

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI))

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) P7_TA-PROV(2012)0322 A nık munkakörülményei a szolgáltatási ágazatban Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) Az Európai

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZİKÖNYV Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében 2009. augusztus 3-án, az Ügyrendi és Jogi Bizottság és a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli együttes

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Hajdú-Bihar Megyei Rendır-fıkapitányság Hajdúnánás Rendırkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM Tel.: 32/53-20 Fax.: 32/53-21 e-mail: hraskoj@hajdu.police.hu

Részletesebben