A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya"

Átírás

1 A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya Az egyesület legfőbb szerve teljes terjedelmében áttekintette az egyesület szeptember 19.-én elfogadott, majd többször módosított alapszabályát a 2011.évi CLXXV. törvény (Civiltv.), a 2013.évi V. törvény (Ptk) és egyéb hatályos jogszabályok előírásait figyelembe véve. Ennek során az alapszabály szövegéből elhagyta az aktualitását vesztett, illetve a jelenleg hatályos jogszabályok rendelkezéseivel összhangban nem álló szövegrészt, helyébe a hatályos jogszabályoknak megfelelő rendelkezéseket iktatott és az így módosított alapszabályt egységes szerkezetbe foglalt szöveggel fogadta el az alábbiak szerint: I. Az egyesület adatai 1. Az egyesület neve: Lipóti Sporthorgász Egyesület 2. Az egyesület rövidített elnevezése: - 3. Az egyesület idegen nyelvű elnevezése: - 4. Az egyesület székhelye: 9233 Lipót, Fő tér Az egyesületet alapító tagjainak nevét és lakóhelyét tartalmazó tagnévsor az alapszabály 1. számú mellékletét képezi. 6. Az egyesület honlapjának címe: lipotishe.hu II. Az egyesület célja, tevékenysége 1. Az egyesület célja: a) A horgászmozgalom hagyományainak megőrzése, a tagok horgász érdekeinek képviselete, a horgászsport fejlesztése, népszerűsítése mellett a pihenés, a kulturált szórakozás megteremtése. b) Tagjai részére kedvező horgászati lehetőséget biztosítása. c) A szabadidő hasznos eltöltésének elősegítése, tagjainak a horgászetika és erkölcs tiszteletben tartása, a természet szeretetére és védelmére való nevelése. d) Az egyesületi vízterület és annak környezete kulturáltabbá tétele a nyugodt pihenés és időtöltés biztosítására. 2. Az egyesület tevékenysége: a) Biztosítja tagjai számára a rendszeres egyesületi élethez szükséges feltételeket, ennek keretében ismerteti a horgászattal összefüggő szabályokat és rendelkezéseket.

2 b) A tulajdonában vagy horgászati jogában, illetve kezelésében lévő vízterületen tervszerű halgazdálkodást folytat. c) A tulajdonában, illetve kezelésében lévő területen az egyesület számára a Polgári Törvénykönyvben meghatározott tulajdonosi jogoknak érvényt szerez, ideértve a tulajdon és birtokvédelem szabályait is. d) Megbízás, illetve felhatalmazás alapján képviseli tagjait az állami és más szervek előtt folyó eljárásokban. e) Kölcsönösségi alapon kapcsolatot tart fenn más horgász érdekeltségű társadalmi szervekkel, együttműködik a víz- és halgazdálkodással foglalkozó állami és gazdálkodó szervekkel. f) Segíti a hatóságokat az orvhalászat, orvhorgászat leküzdésében. Tevékenyen közreműködik a természet- és a környezetvédelmi feladatok ellátásában, a vizek tisztasága és a természet védelmében. g) Lehetőséget biztosít tagjainak a horgászattal összefüggő szakismeretek gyarapításában. h) Horgászegyesületünk támogatja a versenysportot, évente néhány ifjúsági tagunknak lehetőséget biztosítunk horgásztáborban való részvételre. i) Egyesületünk kiemelten kezeli horgászvizeinkben az őshonos halfajok visszatelepítését ill. helyes arányának kialakítását. III. Az egyesület működésére vonatkozó általános szabályok 1. Az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. IV. A vagyoni hozzájárulás 1. Az egyesület tagjai vagyoni hozzájárulásként tagdíjat fizetnek. A tagdíj összege...,- Ft, amelyet legkésőbb a tárgyév március 31. napjáig kell készpénzben, egy összegben befizetési pénztárbizonylat alapján az egyesület gazdasági felelősének megfizetni. 2. Az egyesület megalakulását követően újonnan belépő tag a tagsági jogviszonya keletkezésének évében a tagdíj időarányosan számított összegét a tagsági jogviszony létesítésétől számított 8 napon belül köteles az egyesület gazdasági felelősének készpénzben teljesíteni. V. A tagság 1. Az egyesület tagja lehet az a természetes személy vagy jogi személy, aki az egyesület célkitűzésével egyetért és a célok megvalósítása érdekében tevékenységében aktívan részt kíván venni, továbbá az alapszabályban foglalt rendelkezéseket elfogadja. Az egyesületnek csak az lehet tagja, aki nem áll állami horgászjegy váltásának tilalma, vagy az

3 egyesületi tagságot kizáró horgász fegyelmi büntetés hatálya alatt. Az egyesület tagja nem magyar állampolgár is lehet. Az egyesület teljes jogú tagjaként való felvételhez a közgyűlés meghatározott összegű belépési díj fizetését írhatja elő. 2. A jogi személy tagsági viszonyát, illetve az egyesületben való tevékenységének részvételére vonatkozó részletes szabályokat az egyesület vezetősége és a jogi személy vezetője által kötött együttműködési megállapodás rögzíti. 3. Az egyesület alapszabálya a rendes jogjogállású tagságon (továbbiakban: tagság) kívül egy különleges jogállású tagságot is meghatároz (a továbbiakban: ifjúsági tagság). Az ifjúsági tagokra az egyesület rendes jogállású tagjaira, azok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat a X. pontban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. VI. A tagsági jogviszony keletkezése 1. A belépési szándékot az egyesület által rendelkezésre bocsátott belépési nyilatkozat kitöltésével és aláírásával kell kinyilvánítani. A belépési nyilatkozatot a vezetőséghez kell benyújtani, amely szerv a kérelem beérkezését követő első ülésén, egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással határoz a tagfelvételről. A felvétel ügyében hozott határozatot az indoklással együtt annak meghozatalát követő 8 napon belül írásba foglaltan, igazolt módon kell megküldeni a tagfelvételt kérelmező számára. A tagfelvételi kérelem elutasítása esetén jogorvoslatnak helye nincs. VII. A tagsági jogviszony megszűnése 1. A tagsági jogviszony megszűnik: a) A tag kilépésével. b) A tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. c) A tag kizárásával. 2. A tagsági jogviszonyát a tag az egyesület vezetőségéhez címzett írásbeli nyilatkozatával indokolás nélkül megszüntetheti. A tag e nyilatkozatának ajánlott levélben minden év november 30. napjáig meg kell érkeznie a vezetőséghez. A tagsági jogviszony a nyilatkozatának a vezetőséghez történő megérkezését követő év január 1. napján szűnik meg. 3. A közgyűlés nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel kizárhatja az egyesület tagjai közül azt a tagot, aki jelen alapszabály rendelkezéseit vagy a közgyűlés határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartást tanúsít. Kizárható a tag akkor is, ha hat hónapon keresztül elmaradt a tagdíj megfizetésével, vagy az egyesület céljával egyébként összeegyeztethetetlen magatartást tanúsít. A tagdíj megfizetésének elmulasztása miatt a tag csak akkor zárható ki, ha a legalább hat hónapos

4 mulasztás elteltét követően a vezetőség írásban póthatáridő tűzésével és a jogkövetkezményekre, azaz a kizárásra történő figyelmeztetéssel felszólította a tagdíjhátralék teljesítésére, mely felszólítás a póthatáridőn belül is eredménytelen maradt. 4. A kizárási eljárást bármely tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére a vezetőség folytatja le. A kizárási eljárásban a tagot a vezetőség ülésére meg kell hívni, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a szabályszerű meghívása ellenére történő távolmaradása az ülés megtartását és a határozathozatalt nem akadályozza. Az ülésen biztosítani kell számára a védekezési lehetőséget. Az ülésen a tag képviselővel is képviseltetheti magát. A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A vezetőség a kizárásról szóló határozatot a tagkizárási eljárás megindulásától számított 30 napon belül meghozza és 8 napon belül igazolható módon közli az érintett taggal. A kizárt tag a kizárást kimondó elsőfokú vezetőségi határozat ellen, a kézbesítéstől számított 15 napon belül az egyesület közgyűléséhez fellebbezéssel élhet. A közgyűlés a fellebbezés tárgyában a soron következő ülésén nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt. A közgyűlés határozatát annak meghozatalakor szóban kihirdeti és 8 napon belül írásban, igazolható módon is közli az érintett taggal. A kizárás nem érinti az egyesületnek a hátralékos tagdíjra, illetőleg a tag / volt tag egyéb tartozására vonatkozó követelését, amelyet a Ptk. szabályai szerint a vezetőség bírói úton érvényesít. 1. Az egyesület tagja jogosult: VIII. A tagok jogai a) Az egyesület tevékenységében részt venni b) Az egyesület szolgáltatásait igénybe venni, különösen: az egyesület útján állami jegyet igényelni az állami horgászjegy birtokában területi engedélyt váltani és az abban feltüntetett vízterületen horgászni amennyiben az egyesület külön közgyűlési határozat alapján tagja lett a MOHOSZ-nak, úgy a tagok jogosultak a rendelkezésre álló keretekben a vezetőség által megállapított feltételek (sorrend, díjazás) mellett - a MOHOSZ, a Megyei Szövetség és az egyesület által fenntartott horgásztanyákat, horgászfelszereléseket igénybe venni, illetve az ezek által rendezett tanfolyamokon, előadásokon és más rendezvényeken rész venni c) A közgyűlésen részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat és észrevételeket tenni d) Az egyesület irataiba betekintetni e) Arra, hogy az egyesület tisztségviselőjévé válasszák, amennyiben vele szemben jogszabályban meghatározott kizáró ok nem áll fenn. 2. A tag a közgyűlésen a szavazati jogát csak személyesen gyakorolhatja. A közgyűlésen valamennyi szavazásra jogosult tag egyenlő szavazattal rendelkezik.

5 3. A jogi személy bármely tagja kérheti a bíróságtól az egyesület szervei (vezetőség, közgyűlés) által hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha a határozat jogszabálysértő vagy az alapszabályba ütközik. A határozat hatályon kívül helyezése iránt attól az időponttól számított harminc napon belül lehet keresetet indítani az egyesület ellen, amikor a tag a határozatról tudomást szerzett vagy a határozatról tudomást szerezhetett volna. A határozat meghozatalától számított egyéves, jogvesztő határidő elteltével per nem indítható. Nem jogosult perindításra az, aki a határozat meghozatalához szavazatával hozzájárult, kivéve, ha tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés miatt szavazott a határozat mellett. A határozat hatályon kívül helyezése iránti per megindításának a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. A bíróság indokolt esetben a felperes kérelmére a határozat végrehajtását felfüggesztheti. 1. Az egyesület tagja: IX. A tagok kötelezettségei a) Nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét. b) Köteles védeni az egyesület tulajdonát, valamint a tagdíjat annak esedékességéig megfizetni. c) Köteles az egyesület közgyűlésén részt venni. d) Köteles az egyesület alapszabályának, a döntéshozó szervek határozatainak reá vonatkozó előírásait, rendelkezéseit, valamint a horgászatra vonatkozó szabályokat, rendeleteket, továbbá az egyes vízterületekre hatályos korlátozó intézkedéseket betartani és betartatni. e) Köteles a fogási eredménynaplót az előírás szerint vezetni és minden év január 5-ig az egyesület székhelyére megküldeni. f) Köteles a vizek tisztasága felett őrködni és az esetleges vízszennyezéssel kapcsolatos észrevételeket az egyesület vezetőségével haladéktalanul közölni. g) Köteles eltűrni az egyesület szervei és az ellenőrzésre feljogosított személyek ellenőrzéseit, még tanyáján vagy tanyahelyén is. h) Köteles a lakcímét annak megváltozását követő 8 napon belül a vezetőséghez bejelenteni. X. Az ifjúsági tagokra vonatkozó szabályok 1. Az ifjúsági tag az egyesület olyan - különleges jogállású tagja, aki a 12. életévét betöltötte, de a 18. életévét még nem töltötte be, és egyebekben megfelel a tagságra vonatkozó általános feltételeknek. Az ifjúsági tagokra az egyesület rendes jogállású tagjaira vonatkozó szabályokat az e pontban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2. Az ifjúsági tagság automatikusan megszűnik a 18. életév betöltését követő tagsági évfordulón.

6 3. Az ifjúsági tag jogviszonyának keletkezéséhez szükség van a törvényes képviselőjének az írásbeli hozzájáruló nyilatkozatára. 4. Az ifjúsági tagokat a tagságra vonatkozó jogok illetik meg azzal, hogy a szavazati joggal nem rendelkeznek, továbbá semmilyen egyesületi tisztségre nem választhatók. 5. Az ifjúsági tagokat a tagságra vonatkozó kötelezettségek terhelik azzal, hogy nem köteles az egyesület közgyűlésén részt venni, továbbá tagdíjfizetési kötelezettségének mértéke a - IV. pontban szabályozott - tagdíj 50%-a. 6. Az egyesület vezetősége az ifjúsági tagjai támogatása céljából számukra további kedvezményeket biztosíthat, illetve különböző programokat szervezhet. 1. Az egyesület szervei: a) Közgyűlés b) Vezetőség c) Felügyelő bizottság d) Fegyelmi bizottság XI. Az egyesület szervei 2. Az egyesület alapszabályán keresztül biztosítja az egyesület demokratikus önkormányzati elven alapuló működését. Elősegíti a tag jogainak és kötelességeinek érvénysülését. 3. Az egyesület választott tisztségviselői csak büntetlen előéletű magyar állampolgárok lehetnek. E tények fennállásáról a tisztségre történő jelölés időpontjában, a vezetőség részére írásbeli nyilatkozatot kell tenniük. 4. Az egyesület vezető szerveit 5 év időtartamra választja a közgyűlés. 5. Az egyesület szervei feladatuk ellátása során határozataikat nyílt szavazás útján hozzák, azonban titkos szavazást kell tartani abban a kérdésben, amely tekintetében ezt a jelenlévő tagok egyszerű többsége indítványozza. XII A Közgyűlés 1. Az egyesület legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely az egyesület tagjaiból áll. A közgyűlést évente legalább egy alkalommal össze kell hívni (rendes ülés). 2. A közgyűlés hatáskörébe tartozik: a) az alapszabály módosítása b) az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása c) az egyesület elnökének, titkárának, gazdasági felelősének és a vezetőség többi tagjának,

7 továbbá amennyiben a Megyei Szövetséghez csatlakozásról határozott, megyei közgyűlés küldötteinek megválasztása, visszahívása d) az éves költségvetés, zárszámadás és a vagyonmérleg elfogadása, a tagdíj megállapítása továbbá e) az egyesület továbbfejlesztéséhez, fenntartásához és kulturált környezetének kialakításához szükséges egyéb bevételeket megállapítása f) az egyesület érdekében évente elvégzendő közösségi munka módjának, mértékének, illetve pénzbeli megváltása rendjének meghatározása g) a vezetőség felhatalmazása a költségvetés keretében az egyes rovatok közötti átcsoportosításra h) a vezetőség éves beszámolójának elfogadása, valamint a munka további irányának meghatározása i) a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll j) a vezetőség jogszabályba, vagy alapszabályba ütköző határozatainak megsemmisítése k) az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével vagy ezek hozzátartozójával köt l) a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok és a vezető tisztségviselők elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés m) döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály vagy alapszabály a hatáskörébe utal. n) a tulajdonában/kezelésében lévő vízterület horgászrendjének megállapítása o) a vezetőség felhatalmazása, hogy szükség esetén két közgyűlés között a horgászrendet módosítsa azzal, hogy a módosításokat a legközelebbi közgyűlés jóváhagyja p) a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívásuk és díjazásuk megállapítása q) a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása r) a végelszámoló kijelölése s) a fegyelmi bizottság tagjainak megválasztása, a fegyelmi szabályzat elfogadása t) eljárás másodfokon az egyesület tisztségviselőinek fegyelmi ügyében 3. Az elnök köteles a közgyűlés rendkívüli ülését összehívni: a) ha a tagok egyharmada az ülés okának és céljának megjelölésével írásban kéri, b) ha a felügyelő bizottság szükségesnek tartja, c) ha a vezetőség szükségesnek tartja, d) ha azt a felügyeleti szerv írásban indítványozza, e) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi, f) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni, g) az egyesület céljainak elérése veszélybe került. Ezekben az esetekben az összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni. 4. A közgyűlést az egyesület elnöke legalább 8 nappal az ülés időpontja előtt kiküldött meghívóval, elsődlegesen az egyesület székhelyére hívja össze írásban, igazolható módon. Ha a székhely a tagok és meghívottak létszámára tekintettel - nem alkalmas a közgyűlés megtartására, akkor a közgyűlést az egyesület közigazgatási székhelyén lévő, a közgyűlés megtartására alkalmas más helyiségbe kell összehívni.

8 Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: pl. ajánlott vagy tértivevényes küldeményként, továbbá a tagnak az elektronikus levelezési címére történő kézbesítés azzal, hogy a kézbesítés visszaigazolásra kerüljön (elektronikus tértivevény). 5. Sürgős esetben lehetőség van az ok és cél megjelölésével a közgyűlés ülésének telefonon, faxon vagy ben történő összehívására is. Ebben az esetben az ülés összehívásának módját, valamint annak indokát a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. 6. A közgyűlési meghívó tartalmazza az egyesület nevét, székhelyét, a közgyűlés helyét, idejét és a javasolt napirendi pontokat. A napirendi pontokat a meghívóban legalább olyan részletezettséggel kell rögzíteni, hogy a szavazásra jogosult tagok álláspontjukat kialakíthassák. A meghívónak tartalmaznia kell továbbá a közgyűlés határozatképtelensége esetére a megismételt közgyűlés helyszínét és időpontját, és az arra történő felhívást, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz. A közgyűlési meghívót az egyesület székhelyén és honlapján nyilvánosságra kell hozni. A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított 3 napon belül a tagok és az egyesület szervei a vezetőségtől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával. A napirend kiegészítésének tárgyában a vezetőség 2 napon belül dönt. A vezetőség a napirend kiegészítését elutasíthatja vagy a kérelemnek helyt adhat. Döntését, továbbá elfogadás esetén a kiegészített napirendi pontokat minden esetben annak meghozatalától számított legkésőbb 2 napon belül igazolható módon közli a tagokkal. Ha az vezetőség a napirend kiegészítése iránti kérelemről nem dönt, vagy a kiegészített napirendi pontok szabályszerű kézbesítése nem állapítható meg, úgy a közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában, azzal, hogy a szabályszerűen nem közölt napirenden szereplő kérdésben csak akkor hozható határozat, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárulnak. 7. A közgyűlés határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A határozatképességet minden határozathozatalnál vizsgálni kell. A közgyűlés megnyitását követően elsődlegesen meg kell állapítani a határozatképességet, vagyis az aktuális taglétszámhoz képest a megjelent és szavazásra jogosult tagok számát. A közgyűlés a napirendi pontok tárgyalását megelőzően egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással megválasztja a levezető elnök személyét, továbbá a jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyv hitelesítő személyét, valamint szükség esetén a két fős szavazatszámláló bizottságot. 8. A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a jegyzőkönyvvezető és a két jegyzőkönyv hitelesítő ír alá. A jegyzőkönyv tartalmazza a határozatok sorszámát, a döntésének tartalmát, időpontját és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát (ha lehetséges, személyét).

9 9. A tagok határozatukat a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az, a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít; b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni; c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani; d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az egyesületnek nem tagja; e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben. 10. A közgyűlés határozatát az alapszabály vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Az egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. 11. Szavazategyenlőség esetén megismételt szavazást kell tartani. Amennyiben a megismételt szavazáson sem sikerül a kérdésben döntésre jutni szavazategyenlőség miatt, addig kell folytatni a tanácskozást valamint a szavazás megismétlését, ameddig sikerül a kérdésben a megfelelő többséggel határozni. 12. A közgyűlési határozatokat a levezető elnök a közgyűlésen szóban kihirdeti és az érintett tagokkal a határozat meghozatalát követő 8 napon belül írásban, igazolható módon is közli a határozatnak az egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg.. XIII. A Vezetőség 1. A vezetőség az egyesület 9 vezetőségi tagból álló ügyvezető szerve, amely dönt mindazon kérdésekben, amelyet jogszabály vagy alapszabály nem utal a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe. A vezetőség gondoskodik a közgyűlés határozatainak végrehajtásáról, továbbá biztosítja az egyesületi munka folyamatosságát két közgyűlés közötti időszakban. 2. A vezetőség munkáját az elnök szervezi és irányítja. A vezetőség tagjait a közgyűlés választja 5 év határozott időtartamra. Megválasztásuk időpontját az alapszabály mellékletét képező, tisztséget elfogadó nyilatkozatok tartalmazzák. 3. Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás: a) a megbízás időtartamának lejártával; b) visszahívással; c) lemondással; d) a vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével; e) a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges

10 körben történő korlátozásával; f) a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével. 4. A vezető tisztségviselő megbízatásáról az egyesülethez címzett, az egyesület másik vezető tisztségviselőjéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat. Ha a jogi személy működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá. 5. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő, aki közügyektől eltiltó ítélet hatálya alatt áll (Btk. 61. (2) bek. i) pont). Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. A vezetőség a felügyelő és fegyelmi bizottság tagjai nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói. 6. Az egyesület vezető tisztségviselői: Az egyesület elnöke:... (név, anyja születési neve, lakóhelye) A vezetőség tagjai:... (név, anyja születési neve, lakóhelye)... (név, anyja születési neve, lakóhelye) Az egyesület törvényes képviseletét az elnök látja el. A képviseleti jog gyakorlásának terjedelme: általános. A képviseleti jog gyakorlásának módja: önálló. 7. A vezetőség hatáskörébe tartozik: a) az egyesület napi ügyeinek vitele, a hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala; b) a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése; c) az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése; d) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása; e) a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése; f) a vezetőség által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása; g) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre;

11 h) a tagság nyilvántartása; i) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése; j) az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése; k) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele; és l) a tag felvételéről, kizárásáról való döntés. m) a közgyűlés felhatalmazása alapján és a közgyűlés által megállapított keretben a költségvetés egyes rovatain belüli átcsoportosítás n) konkrét feladatok meghatározása a vezetőség egyes tagjai számára o) a költségvetés keretében döntés az egyes személyek tagdíjának mérséklése, elengedése és díjkedvezmény nyújtásáról p) eljárás első fokon az egyesület tisztségviselőinek fegyelmi ügyében, egyébként másodfokú fegyelmi jogkört gyakorlása q) gazdálkodás az egyesület tulajdonában (kezelésében) lévő vízterületen, a vízterület rendszeres halasítása r) szükség szerint döntés a horgászhelyeknek a tagok közötti elosztásáról s) döntés a költségvetés keretében a vezetőség tagjainak tiszteletdíjának előirányzatáról, eseti megbízottú alkalmazottak munkabéréről t) szükség esetén munka-, illetve szakbizottságokat létrehozása u) döntés mindazon kérdésben, amelyet jogszabály vagy alapszabály a hatáskörébe utal 8. A vezetőség üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tarja. A vezetőségi ülést az elnök legalább 8 nappal az ülés időpontja előtt kiküldött meghívóval, elsődlegesen az egyesület székhelyére hívja össze írásban, igazolható módon. Írásbeli igazolható módon történő kézbesítésnek minősül: ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. 9. A vezetőségi ülésre szóló meghívó tartalmazza az egyesület nevét, székhelyét, a vezetőségi ülés helyét, idejét és a javasolt napirendi pontokat. A napirendi pontokat a meghívóban legalább olyan részletezettséggel kell rögzíteni, hogy a vezetőségi tagok álláspontjukat kialakíthassák. 10. Sürgős esetben lehetőség van az ok és cél megjelölésével a vezetőségi ülés telefonon, fax-on vagy ben történő összehívására is. Ebben az esetben az ülés összehívásának módját, valamint annak indokát a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. 11. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt: a) a vezetőség tagjainak egyharmada az ülés okának és céljának megjelölésével kéri b) az egyesület elnöke szükségesnek tartja. A vezetőség ülését az egyesület elnökének akadályoztatása esetén a helyettesítésével megbízott titkár hívja össze és látja el az elnöki feladatokat. 12. A vezetőség határozatát az alapszabály vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén megismételt szavazást kell tartani. Amennyiben a megismételt szavazáson sem sikerül a kérdésben döntésre jutni szavazategyenlőség miatt, addig kell folytatni a tanácskozást valamint a szavazás megismétlését, ameddig sikerül a kérdésben szótöbbséggel határozni. A vezetőség határozatképes, ha ülésén a szavazati jogában nem korlátozott vezetőségi tagok több mint a fele

12 jelen van. 13. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az: a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy a jogi személy terhére másfajta előnyben részesít; b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni; c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani; d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az egyesületnek nem tagja; e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben. 14. A vezetőség határozatait a vezetőségi ülésen szóban kihirdeti és az érintett tagokkal a határozat meghozatalát követő 8 napon belül írásban, igazolható módon is közli a határozatoknak az egyesület honlapján történő közzétételével egyidejűleg. XIV. Tisztviselők 1. Az elnök az egyesület felelős vezetője, így megbízatása keretében: a) ellenőrzi a testületi szervek határozatainak végrehajtását, őrködik az egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű tevékenysége felett b) összehívja a közgyűlést és vezetőség üléseit, azokon elnököl c) rendelkezik az egyesület bankszámlája felett d) irányítja az egyesület és a vezetőség munkáját e) eljár a vezetőség által átruházott hatásköri ügyekben f) képviseli az egyesületet g) meghatározza az titkár és a gazdasági felelős munka- és felelősségi területeit, összehangolja a munkájukat, akadályoztatása esetén általános helyettesítésére a vezetőség tagjai közül helyettest jelöl ki h) gyakorolja mindazon egyéb jogköreit, melyeket számára az Alapszabály meghatároz 2. Az elnököt munkájában a titkár, illetve a vezetőség e feladatokkal megbízott tagja segíti, akadályoztatása esetén helyettesíti. A titkár jogosult az egyesület bankszámlája felett önállóan rendelkezni. 3. A gazdasági felelős feladatai közé tartozik különösen: a) az egyesület gazdasági ügyeinek intézése, beszámolás az egyesület vagyoni helyzetéről az elnöknek és a vezetőségnek b) elszámolás vezetése a pénz- és vagyonkezelésről c) az évi költségvetést, zárszámadást és a vagyonmérleget elkészítése, és a vezetőség, továbbá a közgyűlés elé terjesztése

13 XV. Felügyelőbizottság 1. A felügyelő bizottság az egyesület törvényes működését felügyelő ellenőrző szerv, tevékenységéért egyedül a közgyűlésnek tartozik felelősséggel. 2. A bizottság három tagból áll, az elnökét és további két tagját a közgyűlés választja meg öt évre. 3. A felügyelő bizottság tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok: a) A felügyelőbizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a felügyelőbizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá aki vagy akinek a hozzátartozója a jogi személy vezető tisztségviselője. b) A bizottság elnöke és tagjai az egyesületben más tisztséget nem tölthetnek be. c) A vezetőség a felügyelő és fegyelmi bizottság tagjai nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói. d) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. e) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. f) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. g) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. 4. A felügyelő bizottság tevékenységéről évente beszámol a közgyűlésnek. A felügyelő bizottság az éves ellenőrzési programját maga állapítja meg. 5. A felügyelő bizottság köteles évente megvizsgálni az egyesület költségvetésének végrehajtását, a pénzügyi beszámolót és annak napirendi tárgyalása előtt legalább 8 nappal megállapításairól a közgyűlésnek írásban jelentést kell tennie. 6. A felügyelő bizottság ellenőrzi: a) az egyesület jogszabályok és alapszabály szerinti működését, b) az egyesület határozatainak végrehajtását, c) az egyesület gazdálkodását, a gazdálkodás szabályosságát és hatékonyságát (e feladatának keretében ingatlan, üzletrész, valamint vagyoni értékű jog értékesítésének, vásárlásának, ingatlan egy éven túli tartós megterhelésének, bérbeadásának szándéka esetén előzetesen írásban szakmai véleményt ad a vezetőség felé), d) az egyesület vagyoni helyzetét, e) az egyesület költségvetés végrehajtását, a gazdálkodás és működés rendszerére vonatkozó jogszabályok és belső szabályok betartását, f) az egyesület gazdasági-vállalkozási tevékenység indokoltságát.

14 7. A felügyelő bizottság tevékenységét testületileg, illetve legalább két tagja útján látja el, továbbá vizsgálataihoz szakértőket is igénybe vehet. 8. A felügyelő bizottság feladatai ellátásához az egyesület bármely tagjától illetve szervétől adatokat kérhet, információkat szerezhet be. 9. A bizottság ez irányú indítványa alapján rendkívüli közgyűlést 15 napon belül össze kell hívnia az elnöknek. 10. A bizottság elnöke tanácskozási joggal jogosult a vezetőség ülésein részt venni, észrevételi és indítványtételi jog illeti meg. Köteles a végzett munkáról a közgyűlésnek beszámolni. 11. A bizottság tevékenységét munkaterv alapján végzi, amelyet maga állapít meg. XVI. Fegyelmi Bizottság 1. Az egyesületnél a horgászatra vonatkozó állami, és egyesületi rendelkezések betartásának biztosítása érdekében fegyelmi bizottság működik. 2. A fegyelmi bizottság 3 tagból áll, elnökét és tagjait a közgyűlés 5 évre választja. 3. A bizottság tagjai egyidejűleg az egyesületen belül más tisztséget nem viselhetnek, továbbá vonatkoznak rájuk a felügyelőbizottságra irányadó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok. 4. A bizottság az alapszabályban meghatározott feladatkörében első fokon eljár az egyesület választott tisztséget be nem töltő tagjainak, valamint a vezetőség tagjainak fegyelmi ügyében. 5. A fegyelmi bizottság részletes eljárására a fegyelmi szabályzat rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy a fegyelmi bizottság kizárás büntetést nem szabhat ki, a tag kizárására nézve az alapszabály VII./3. pontja irányadó. 6. A bizottság ha szükségesnek tartja - bármikor tájékoztathatja a vezetőséget a fegyelmi helyzetről és a felelősségre vonási gyakorlatról, egyebekben erre évente egy alkalommal köteles. A bizottság az adott évben végzett munkájáról a tárgyévet követő rendes közgyűlésen beszámol. 7. A jogszabályt, az alapszabályt vagy az egyesületi határozatot sértő vagy az egyesület céljával összeegyeztethetetlen tagi magatartás esetén a jelen alapszabálynak a kizárásra és a fegyelmi bizottságra vonatkozó szabályai, valamint a fegyelmi szabályzat irányadó, más eljárást az alapszabály nem vezet be. XVII. Az egyesület vagyoni helyzete, jogalanyisága 1. Az egyesület jogi személy, ennek megfelelően jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat.

15 2. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel, amelynek elemei különösen: tagdíjak, területi jegybevételek, adományok, továbbá az egyesület alapszabályszerű tevékenységéből származó egyéb bevétlek és az esetenkénti támogatások. A tagok az egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. Az egyesület megszűnésének szabályait a PTK 3:48 illetve a 3:83-3:84 tartalmazzák. Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni. (ki lehet jelölni konkrét szervezetet, ha nem teszik, a bíróság a törvény értelmében kijelöl egyet) Az egyesület vezetőségének döntése alapján, az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a fennmaradó vagyont. közhasznú szervezetnek kell átadni. XVIII. Záró rendelkezések 1. Az alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (Ptk.) és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. Kelt:...,. év.... hó... napján Hegyi István Tamás a LSHE elnöke Ellenjegyzem: Dr. Igali ügyvédi Iroda, Dr. Igali Márta Ügyvéd Mosonmagyaróváron, január. napján :

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai

A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai 1 A Magyar Kommunikációtudományi Társaság Egyesület ALAPSZABÁLYA Az Egyesület tagjai a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról,

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület Alapszabálya

Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület Alapszabálya Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület Alapszabálya Preambulum Tekintettel a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról;

Részletesebben

Délibáb Cívis Segélynyújtó És Szolgáltató Egyesület alapszabálya

Délibáb Cívis Segélynyújtó És Szolgáltató Egyesület alapszabálya Délibáb Cívis Segélynyújtó És Szolgáltató Egyesület alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Délibáb Cívis Segélynyújtó és Szolgáltató Egyesület Az egyesület rövid neve: Délibáb Cívis

Részletesebben

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen Alapszabályt az egyesület alapító tagjai a 2010. november 6. napján megtartott közgyűlésen az 1989. évi II. tv.,

Részletesebben

I. AZ EGYESÜLET ADATAI

I. AZ EGYESÜLET ADATAI Családokért Határon Innen és Túl Egyesület Székhely: 2095 Pilisszántó, Vörösmarty utca 30. Elnök:Deák Zsuzsanna Tünde e-mail:borokamesei@gmail.com ALAPSZABÁLY módosítás Családokért Határon Innen és Túl

Részletesebben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben Az alapító tagok az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek

Részletesebben

2013. évi V. törvény. a Polgári Törvénykönyvről 1

2013. évi V. törvény. a Polgári Törvénykönyvről 1 1. oldal 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 ---->>----->>--

Részletesebben

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv, valamint a civil szervezetekre vonatkozó hatályos

Részletesebben

ALAPSZABÁLY FŐVÁLLALKOZÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE

ALAPSZABÁLY FŐVÁLLALKOZÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE 1 ALAPSZABÁLY FŐVÁLLALKOZÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE egységes szerkezetben a 2015. június 17-i közgyűlésen, továbbá a 2016. február 18. i közgyűlésen hozott módositásokkal: a Fővárosi Törvényszék 14. Pk.

Részletesebben

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án)

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Továbbá a 2013. év szeptember hónap 07 napján az egyesületi közgyűlés módosításokkal egységes szerkezetben foglaltan fogadta el. I. Az egyesület adatai 1. Az egyesület

Részletesebben

A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület ALAPSZABÁLYA A Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 Az Egyesület közgyűlése 2015. február 17.-én, az 1991. október 17-én kelt alapszabályát több pontban módosította, és a módosításokkal

Részletesebben

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA (módositással egységes szerkezetben ) 2016 február 15. I. BEVEZETŐ RÉSZ A magyar középfokú kertészképzést folytató intézmények (így

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A

A L A P S Z A B Á L Y A INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETÉNEK A L A P S Z A B Á L Y A 2016. február 19. 2 INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETÉNEK A L A P S Z A

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések

Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesülete (nyilvántartási száma: 08-02-0000783, a továbbiakban: Egyesület) összhangban a Polgári Törvénykönyvben,

Részletesebben

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8.

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8. 1 CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY Pécs, 2009. április 8. 2 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: CSALÁDVARÁZS A HARMÓNIKUS CSALÁDÉRT Egyesület

Részletesebben

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya Az alapszabály a 2004. évi CXV. törvény előírásainak megfelelően készült. - 1 -/23 Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya I. Alapvető

Részletesebben

MÁTRAI GYÖNGYSZEM NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

MÁTRAI GYÖNGYSZEM NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 MÁTRAI GYÖNGYSZEM NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. AZ EGYESÜLET NEVE: MÁTRAI GYÖNGYSZEM NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET AZ EGYESÜLET SZÉKHELYE: 3200 GYÖNGYÖS, ŐRÁLLÓ ÚT 66. AZ EGYESÜLET

Részletesebben

SOMLÓ ÉS KÖRNYÉKE BORÚT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

SOMLÓ ÉS KÖRNYÉKE BORÚT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA SOMLÓ ÉS KÖRNYÉKE BORÚT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet, az alapítók elfogadtak 2000. március 3-án, az egyesület székhelyén megtartott alakuló közgyűlésen és amely módosításra került a1 /2014.(V.10.) sz.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület

ALAPSZABÁLY. Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület ALAPSZABÁLY Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület 6750. Algyő, Bartók Béla u.7. Algyő, 2014. június 22. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Algyői Tisza Szabadidő,

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési

Részletesebben

Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA

Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA 7/2012. számú közgyűlési határozattal, 2012. december 18-án módosított és egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2 ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A társulat elnevezése

Részletesebben

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület Alapszabály Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület Aerial Cartographic and Remote Sensing Association A Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület Alapszabálya The Statutes of the Aerial Cartographic

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE A L A P S Z A B Á L Y I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete (a továbbiakban Egyesület) a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Pesthidegkút és Környéke Mentő Egyesület PMKE

ALAPSZABÁLY. Pesthidegkút és Környéke Mentő Egyesület PMKE ALAPSZABÁLY Pesthidegkút és Környéke Mentő Egyesület PMKE 2 A Pesthidegkút és Környéke Mentő Egyesület A L A P S Z A B Á L Y A I. 1. Az Egyesület neve: Pesthidegkút és Környéke Mentő Egyesület Rövidített

Részletesebben

I. Az egyesület neve, célja, feladata, működési alapelvei. 1. Az egyesület neve: Országos Magyar Méhészeti Egyesület Rövidítése: OMME

I. Az egyesület neve, célja, feladata, működési alapelvei. 1. Az egyesület neve: Országos Magyar Méhészeti Egyesület Rövidítése: OMME 1 Országos Magyar Méhészeti Egyesület ALAPSZABÁLYA A jelen Alapszabály az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, különösen annak a 3:63-3:87. -ai, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. 2015. április 18-tól

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA. 2015. április 18-tól A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2015. április 18-tól 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 1. A Magyar Vízilabda Szövetség (továbbiakban: szakszövetség) a sportról szóló 2004. évi I. törvényben (továbbiakban:

Részletesebben

- módosítással egységes szerkezetben

- módosítással egységes szerkezetben 1 Halas és Környéke Méhészeti Egyesület A L A P S Z A B Á L Y A - módosítással egységes szerkezetben Alapítva: 2005. január 15. Módosítva: 2005. március 26. Módosítva: 2013. március 2. 2005. 2 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

2004. évi CXV. Törvény. a lakásszövetkezetekről. I. Fejezet. Alapvető rendelkezések. A törvény hatálya. A lakásszövetkezet fogalma

2004. évi CXV. Törvény. a lakásszövetkezetekről. I. Fejezet. Alapvető rendelkezések. A törvény hatálya. A lakásszövetkezet fogalma 2004. évi CXV. Törvény a lakásszövetkezetekről Az Országgyűlés az önkéntes társuláson alapuló lakásszövetkezetek önállósága, a lakásszövetkezetek létesítése és biztonságos fenntartása, szabályszerű és

Részletesebben

MAGYAR METEOROLÓGIAI TÁRSASÁG ALAPSZABÁLY. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. A módosított szövegrészek félkövér betűvel kiemelve.

MAGYAR METEOROLÓGIAI TÁRSASÁG ALAPSZABÁLY. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. A módosított szövegrészek félkövér betűvel kiemelve. MAGYAR METEOROLÓGIAI TÁRSASÁG ALAPSZABÁLY Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. A módosított szövegrészek félkövér betűvel kiemelve. Budapest, 2014 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az egyesület

Részletesebben

Ápolás Extra Egyesület

Ápolás Extra Egyesület Ápolás Extra Egyesület Az Ápolás Extra Egyesület közgyűlése alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Ápolás Extra Egyesület Az Egyesület székhelye: 6766

Részletesebben

Karcagi Aikidó Egyesület Alapszabály Ez az alapszabály a Polgári Törvénykönyvről szóló módosított, az 1959. évi IV. törvény, továbbá az Egyesülési jogokról szóló 1989. évi II: törvény alapján szabályozza

Részletesebben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Az alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

A Leon- Cavallo Sportegyesület. Alapszabálya

A Leon- Cavallo Sportegyesület. Alapszabálya A Leon- Cavallo Sportegyesület Alapszabálya (egységes szerkezetbe foglalva a 2009.12.19-én, a 2010.03.13-án, 2014. május 27-én, és 2014. szeptember 30-án Balástyán elfogadott módosításokkal) I. Általános

Részletesebben

MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. I. Az Egyesület adatai

MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. I. Az Egyesület adatai MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA I. Az Egyesület adatai 1. Az Egyesület neve: Magyar Traumatológusok Önsegélyező Egyesülete 2. Az Egyesület székhelye: 6000 Kecskemét, Nyíri út

Részletesebben

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Kolontár és környéke egészségéért Egyesület H-8468 Kolontár Arany János u. 33. Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Általános rész: ALAPSZABÁLY 1. Egyesület neve: Kolontár és környéke egészségéért

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Egyesület tagjai jelen egyesületi alapszabályt a 2009. május 29. napján megtartott közgyűlésen

Részletesebben

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016.

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016. A MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA 2016. A MÚSZ közgyűlése által 2016. április 24.-én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A módosítások vastagított szöveggel vannak jelölve.

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Alapszabály A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA melyet az MPRSZ Közgyűlése 2015. május hó 11.-én módosított (dőlt) és elfogadott, valamint egységes szerkezetbe foglalt I. fejezet: Név, alapadatok,

Részletesebben

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak a Tűzliliom Egyesület elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal

Részletesebben

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ( SZMSZ )

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ( SZMSZ ) TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ( SZMSZ ) A jelen SZMSZ-t a Tiborcos Szülők a Gyermekekért Egyesület (továbbiakban: Egyesület) Közgyűlése az Egyesület alapszabálya

Részletesebben

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai - 1 - Az EZÜSTNET - Internetező Idősek Országos Egyesületének Alapszabálya Alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T A L A P S Z A B Á L Y A I. Általános rendelkezések A társulat a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII tv. és a gazdasági társaságokról szóló2006.

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi.

ALAPSZABÁLYA. A sportegyesület nyilvántartásba vételét a Tolna Megyei Bíróság végzi. Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./Az Őcsényi Repülőklub Sportegyesület az egyesületi jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő, önkéntesen létrehozott,

Részletesebben

Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben -

Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben - Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Alapszabálya - módosításokkal egységes szerkezetben - I. Általános rendelkezések A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Közgyűlése az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA / Egységes szerkezetben a 2016. február.-i módosításokkal / M T T 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A T neve: M (röviden MTT) (angolul: Hungarian

Részletesebben

A módosított rész félkövér dőlt betűvel szedve.

A módosított rész félkövér dőlt betűvel szedve. B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600. Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. A L A P S Z A B Á L Y A 2007. évi március hó 27. napján történt módosításával Egységes szerkezetben A módosított

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének egységes szerkezetbe foglalásáról, a 17. sz. módosítás

Részletesebben

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Az egyesület neve, székhelye és jogállása és egyéb adatai: 1. Az egyesület neve: Vulkán Tömegsport Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 2800 Tatabánya, Népház u. 3. 3.

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1./ Az Egyesület neve: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1./ Az Egyesület neve: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület. Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület. 2./ Rövidített neve: Földrajzos Klub. 3./ Angol név: GeoClub Association

Részletesebben

ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Módosítva: 2015. április 18-án.

ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Módosítva: 2015. április 18-án. A ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elfogadva: 2005. december 27-én. Módosítva: 2006. május 11-én. Módosítva: 2012. március 10-én. Módosítva: 2014. május 8-án. Módosítva: 2015. április 18-án. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE A L A P S Z A B Á L Y Budapest, 2012. év október hó 2 I. A Szövetség elnevezése: LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI

Részletesebben

Ignácz László Tamásné (ln: Horváth Edit) Anyja neve: Tóth Margit Lakcím: 4600 Kisvárda, Virágh Ferenc utca 87.

Ignácz László Tamásné (ln: Horváth Edit) Anyja neve: Tóth Margit Lakcím: 4600 Kisvárda, Virágh Ferenc utca 87. A Szeretet hatalma Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról,

Részletesebben

VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA. 2 0 1 5. m á j u s 0 7.

VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA. 2 0 1 5. m á j u s 0 7. VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ÖNKÉNTES, KÖLCSÖNÖS, KIEGÉSZÍTŐ, ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA 2 0 1 5. m á j u s 0 7. 1 B E V E Z E TŐ Az Önsegélyező Pénztár célja, hogy az önkéntesség, a függetlenség,

Részletesebben

2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve.

2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve. A MAGYAR TRANZAKCIÓANALITIKUS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2015. hó. napján kelt változásokkal egységes szerkezetben A módosítások és a változások félkövér dőlt betűvel szedve. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.

Részletesebben

VORSZ Alapszabály tervezet

VORSZ Alapszabály tervezet 1. Általános rendelkezések (1) A Szövetség neve: Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (2) A Szövetség rövidített neve: VORSZ (3) A Szövetség idegen nyelvű elnevezése: Hungarian Kidney Patients

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y. MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub. (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben)

A L A P S Z A B Á L Y. MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub. (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben) A L A P S Z A B Á L Y MANTA Természetfotós és Könnyűbúvár Sportklub (a módosításokkal együttes egységes szerkezetben) Alapítva: 1989 1 I. ALAPÍTÁSI ADATOK 1. Az egyesület neve: MANTA Természetfotós és

Részletesebben

Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben)

Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben) Gáziparosok Országos Egyesülete Alapszabálya (a 2013. május 27. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetben) 1. Az Egyesület neve, célja és jogállása Az Egyesület neve: Gáziparosok Országos Egyesülete

Részletesebben

Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete. alapszabálya

Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete. alapszabálya A Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete alapszabálya egységes szerkezetben a 2016. február hó 6. napján megtartott közgyőlés által elfogadott módosításokkal 2 A Mangalicatenyésztık Országos Egyesülete

Részletesebben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012.

DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012. 1 A DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012. Az Egyesület Alapszabálya 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve és nevének

Részletesebben

MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY

MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY Készült: Budapest 2007. július 7. Módosítva: 2011. november 11. Módosítva: 2012. április 28. Módosítva: 2014. szeptember 6. Módosítva: 2015. február 21. Mórocz

Részletesebben

A DÖBRÖKÖZI HAJAGOSI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLYA (egységes szerkezetben, 2004. április 26.)

A DÖBRÖKÖZI HAJAGOSI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLYA (egységes szerkezetben, 2004. április 26.) A DÖBRÖKÖZI HAJAGOSI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLYA (egységes szerkezetben, 2004. április 26.) Az 1995. június 9-i alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabályt a Társulat 2004. március 27-én megtartott

Részletesebben

MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY. Budapest, 2015. május 27.

MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY. Budapest, 2015. május 27. MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY Budapest, 2015. május 27. 1 MAGYAR ATLANTI TANÁCS ALAPSZABÁLY egységes szerkezetben a 2015. május 27. napi állapot szerint, a 2015. május

Részletesebben

PartyPont Egyesület. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása. (3) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

PartyPont Egyesület. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása. (3) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. PartyPont Egyesület ALAPSZABÁLY A PartyPont Egyesület közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61.

Részletesebben

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Az MVDSE 115. Közgyűlése által 2015. november 19. napján és 2016. március 11. napján elfogadott és a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének. egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya

Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének. egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya Budapest, 2001. március 14. Módosítva: Budapest, 2003. szeptember 11. Módosítva: Budapest, 2004. június 8. Módosítva:

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. elnevezésű, egyesületi formában működő társadalmi szervezetet.

ALAPSZABÁLYA. elnevezésű, egyesületi formában működő társadalmi szervezetet. A ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61. és következő

Részletesebben

Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség ALAPSZABÁLY

Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség ALAPSZABÁLY Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség ALAPSZABÁLY 2015 A Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség közgyűlése által 2015. december 5. napján megtárgyalt és jóváhagyott változat. I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Általános rendelkezések. Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület

ALAPSZABÁLY. Általános rendelkezések. Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület 2. Székhelye: 1031 Budapest, Vizimolnár u. 10. VIII. em. 69. 3. Működési területe: Magyarország

Részletesebben

A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések

A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések A 2013. március 28. napján tartott közgyűlésen elfogadott EGYSÉGES SZERKEZETBE foglalt ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A hegyközség elnevezése : Szent György-hegy Hegyközség 2. A hegyközség székhelye:

Részletesebben

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 1996. november 22. napján elfogadott, 2000. november 23-án, 2004. november 19-én, 2008. május 22-én, 2009.május 21-én és 2012

Részletesebben

2012.06.14. Jogi és Ügyrendi Bizottság utólag felkerült napirend

2012.06.14. Jogi és Ügyrendi Bizottság utólag felkerült napirend 2012.06.14. Jogi és Ügyrendi Bizottság utólag felkerült napirend 1/ Napirendi pont A hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására alapítandó gazdasági társaság társasági szerződésének jóváhagyása. HATÁROZATI

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 14509/2015. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! 2014. március 15-én hatályba lépett

Részletesebben

ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan

ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan ALISCA NYILAI ÍJÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. (A módosítások az

Részletesebben

Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az ALFÖLDI ERDŐKÉRT Egyesület a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 1 Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 2. 3. 4.? A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával Élõk Dél-dunántúli Egyesületének Alapszabálya A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. ( 1) A Magyar Lovassport Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) alapszabályában és a sportról szóló 2004. évi I. törvényben

Részletesebben

Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület A L A P S Z A B Á L Y A 1 I. PREAMBULUM Magyarországon - részben a Közlekedési Múzeum, részben a MÁV tulajdonában/állagában, mintegy 150 megőrzött gőzmozdony

Részletesebben

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési

Részletesebben

Bács- Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség A L A P S Z A B Á L Y A

Bács- Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség A L A P S Z A B Á L Y A BÁCS-KISKUN MEGYEI POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG Szám: 96/2010 Bács- Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség A L A P S Z A B Á L Y A A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség (a továbbiakban BKM PVSZ.)

Részletesebben

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014.

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. Alapszabály A Szociálpolitikai és Szociológiai Közhasznú Egyesület alapítói (Berényi András Attila, Brezina Anett, Cseh Evelin, Farkas Éva, Farkas Krisztián, Nagy Gábor,

Részletesebben

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása ALAPSZABÁLY A Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére. A Füzesgyarmati

Részletesebben

A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA

A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA MÁV Vezérigazgatóság alapítva 1948. Sport Club (Fővárosi Törvényszék nyt. sz. 1964.) 1087 Budapest, Kerepesi út 1-3. A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben Budapest, 2016.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Alapszabály

Magyar Labdarúgó Szövetség. Alapszabály Magyar Labdarúgó Szövetség Alapszabály 2013 TARTALOM I. Általános rendelkezések... 3 II. Az MLSZ célja... 5 III. Az MLSZ hivatali szervezete... 5 IV. Az MLSZ és megyei igazgatóságainak feladatai... 5 V.

Részletesebben

MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET

MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 1 A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ

Részletesebben

A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA A Fővárosi Bíróságon 1991. január 8. napján 3217 számon nyilvántartásba vett Magyar Akupunktúra és Moxatherápiás Egyesület 2012. augusztus 15.

Részletesebben

A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA

A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA A VAS MEGYEI ÜGYVÉDI KAMARA ALAPSZABÁLYA A Vas Megyei Ügyvédi Kamara közgyűlése az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 127.. alapján az Ügyvédi Kamara Alapszabályát az alábbiak szerint alkotta meg:

Részletesebben

IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLY módosításokkal

IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLY módosításokkal IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY módosításokkal 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A Szövetség neve: Ipartestületek Regionális Szövetsége A Szövetség rövidített neve: IRSZ Az Alapszabályban:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 277/2003. (X. 28.) számú h a t á r o z a t a a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és a NYÍRSÉG

Részletesebben

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA

VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA VASUTASOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA Elfogadta: a Vasutasok Szakszervezete Kongresszusa 2015. május 15-én A Vasutasok Szakszervezete jogfolytonosságát az önálló vasutas szakszervezeti mozgalom kezdetétől

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2038 Sóskút, Meder u. 56/6 hsz.:056/6

ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2038 Sóskút, Meder u. 56/6 hsz.:056/6 Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak az ÉLTETŐ ÉRTÉKEINKÉRT EGYESÜLET elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal elfogadták

Részletesebben

BOTÉSZ Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete ALAPSZABÁLYA

BOTÉSZ Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete ALAPSZABÁLYA BOTÉSZ Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetbe foglalva az Alapszabály módosításával, mely készült a 2006. évi X. tv., valamint a 150/2012 VM. rendelet rendelkezései alapján,

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016. február 22-én megtartandó rendkívüli közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016. február 22-én megtartandó rendkívüli közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. v.a. 1108 Budapest, Kozma u. 2. info@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016.

Részletesebben

Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület. alapszabálya. 2009. december 9.

Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület. alapszabálya. 2009. december 9. Az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület alapszabálya 2009. december 9. 2 A jelen Alapszabályt az alapító tagok a 2009. december 9. napján tartott alakuló közgyűlésen egyhangúlag fogadták

Részletesebben

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2 ALAPSZABÁLY 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A szervezet teljes neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület Rövidített neve: GyMS megyei FTE Angol nyelven: Association of Rural Tourism in

Részletesebben