Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola"

Átírás

1 Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a évfolyamok számára Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Közgazdasági szakmacsoport Ügyvitel szakmacsoport 1

2 NÉMET NYELV Második idegen nyelv évfolyam 1. A tantárgy tanulásának célja A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy a tanulókat a három tanév során alapszintű nyelvtudáshoz juttassa. A második nyelv tanulását megkönnyítheti az első nyelv elsajátítása során nyert tapasztalat, hiszen a célnyelvű óravezetés, a feladattípusok, munkaformák és követelmények már ismertek. A tanulókban részben már kialakultak nyelvtanulási stratégiák. Ezért ez a korosztály látványosabban halad az előző évfolyamoknál és reálisan elvárható, hogy a 11. tanév végére az Európa Tanács által leírt szintek közül az A1-A2 szintet, a 12. évfolyam befejezésére az A2-B1 szintet elérjék a tanulók. 2. Fejlesztési követelmények a 12. osztály végére 2.1. Általános követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban képes néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, kapcsolatot tud kialakítani német anyanyelvűekkel. 2.2.Tartalmi követelmények A nyelvtudás nehezen meghatározható, sok elemből összetevődő fogalom: különböző nyelvi, szociális és pszichológiai ismeretek és képességek összessége, ezért mérése is nehéz és összetett folyamat. A követelmények a nyelvtudás egyes elemeire bontva határozhatók meg. A tartalmi követelmények tartalmazzák a különböző témaköröket és a hozzájuk tartozó követelményeket, ezek a következők: 1. Nyelvi készségek; 2. Nyelvi eszköztár (Megjegyzendő, hogy a nyelvhasználat képességének olyan lényeges elemei, mint a kiejtés és az intonáció, valamint a helyesírás és 2

3 központozás csak a beszédkészséggel, illetve az íráskészséggel összekapcsolva mérhetők.) 3. A vizsgázó életkorának és érdeklődésének megfelelő témák 4. Kulturális, interkulturális ismeretek és készségek 5. Egyéb készségek 2.3.Készségfejlesztés-követelmények a 12. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb. 200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni, a szövegben specifikus információt azonosítani. Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni; beszélgetésben részt venni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.250 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.200 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni. 3. Magasabb évfolyamra lépés feltételei Az adott évfolyam követelményeinek teljesítése a magasabb évfolyamra lépés feltétele. A részletes követelményrendszer megtalálható az egyes évfolyamok tantervi leírásánál. 3

4 4. Ellenőrzés, értékelés A tanulók tanulmányi munkája ellenőrzésének, értékelésének rendszere, módszerei, visszacsatolási eljárások A Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola idegen nyelv óráin a tanuló előrehaladását, a tanórákra való készülését írásban és szóban egyaránt, az érettségi vizsga feladatait és követelményrendszerét figyelembe véve arányosan és rendszeresen mérjük. A nyelvtanár a félév folyamán a feladat komplexitásától, az anyag terjedelmétől függően értékeli a tanulók munkáját. Egy-egy tanulónak félévenként minimum annyi jegyének kell lennie, amennyi a heti óraszám plusz az írásbeli nagydolgozatok száma, amit hangsúlyozottan veszünk figyelembe (lásd 1.a). 1. Az írásbeli beszámoltatások rendje, formái, korlátai, a tanulók tudásának értékelésében betöltött szerepe, súlya Az írásbeli számonkérés formái: a) Kötelező írásbeli dolgozat (nagydolgozat) A nagydolgozat nagyobb anyagrészben kíván tájékozódást szerezni a tanuló felkészültségéről. A nagydolgozatot egy nagyobb anyagrész lezárásakor íratjuk, és szükség esetén összefoglalás és rendszerező ismétlés előzi meg. Ennek a dolgozatnak a megíratását legalább egy héttel előbb jelezni kell a tanulóknak, és fel kell hívni a figyelmet a legfontosabb anyagrészekre, az előforduló problémákra. Ezeknek az írásbeli számonkéréseknek az eredményét a tanulók tudásának értékelésénél nagyobb súllyal vesszük figyelembe, ezért az osztályozó naplóba a kötelező írásbeli dolgozatok rovatba pirossal, az adott hónap érdemjegyei közé kékkel írjuk be. Hiányzás esetén a tanulóval pótló dolgozatot iratunk Elégtelen osztályzat esetén 2 héten belül, egy alkalommal a tanuló részére javítási lehetőséget kell biztosítani. Elégtelentől különböző osztályzat esetén is felajánlhat a szaktanár javítási lehetőséget, mellyel újabb osztályzat szerezhető. A javító dolgozat osztályzatát az osztályozó naplóba a kötelező írásbeli dolgozatok rovatba pirossal írjuk be (ez csak egyszer szerepel). Az egész órás, a félév-év végi összesítés során súlyozottan (duplán) figyelembe veendő nagydolgozatok keretén belül a tanulók vagy egy összeállított feladatsort oldanak meg, amely szókincsük és nyelvtani tudásuk mérésére egyaránt alkalmas lehet. Mérhet továbbá olvasáskészséget, íráskészséget (irányított fogalmazás) hosszabb, extenzívebb formában. Első idegen nyelvből félévente két dolgozatot, második idegen nyelvből félévente egy dolgozatot kell írni. 4

5 b) Témazáró dolgozat A témazáró dolgozat egy-egy anyagrész lezárására szolgáló számonkérési forma, mely max. 45 percet vehet igénybe. Értékelése egy osztályzattal történik, melyet az osztályozó naplóba a megfelelő hónaphoz ír be a szaktanár. A témazáró dolgozatot egy héttel előbb be kell jelenteni és szükség esetén összefoglalás előzi meg. c) Rövid írásbeli számonkérés A rövid írásbeli számonkérés kisebb anyagrész elsajátításának ellenőrzésére szolgál. Célja a tanulók munkájának folyamatos ellenőrzése, ezért előre bejelenteni nem kell. Ezen belül értékeljük a tanulók által az utóbbi néhány órán elsajátított ismereteket a négy alapkompetenciának megfelelően, valamint a szókincset és a nyelvhelyességet. d) Felmérő feladatlap A felvett tanulók szeptember elején első idegen nyelvből egységes feladatlap alapján felmérő dolgozatot írnak. Ennek célja a tanulók tudásszintjének vizsgálata, a tanár további tervező és felzárkóztató munkájához való adatgyűjtés. e) A tanulmányi időbe beépített rendszeres vizsgák A második idegen nyelvet tanuló diák saját döntése szerint nyelvi érettségit tehet második idegen nyelvből is. Ha a tanuló érettségire jelentkezik, akkor április közepéig írásbeli felmérést tartunk az érettségi követelményéből a tanulók érettségi vizsgára jelentkezését figyelembe véve differenciáltan, melynek százalékos teljesítményét az előírásoknak megfelelően értékeljük. Hiányzás esetén a tanulóval pótló dolgozatot iratunk. A belső (záró) vizsgára való felkészítés folyamatosan történik. Ezen felmérések eredménye zöld színű tollal kétszer kerül beírásra az osztálynaplóba. Az írásbeli munkákat kijavítva, a pedagógus értékelése mellett aláírásával ellátva legkésőbb két héten belül ismertetni kell a tanulóval. A tanuló joga, hogy megtekintse és észrevételezze azokat. A kötelező írásbeli nagydolgozatot a szaktanár a tanév végéig megőrzi, a tanév végén leadja irattározásra. A kiemelkedő teljesítményt félévenként szaktanári dicsérettel értékeljük. Az elégtelenre álló tanulók szüleit első alkalommal az első és/vagy a harmadik negyedév végén az ellenőrző könyvben, másodszor pedig az iskola bélyegzőjével ellátott, hivatalos, tértivevényes és ajánlott levélben legkésőbb a félévi, illetve az év végi lezárás előtt 10 nappal értesíteni kell. 5

6 2. Szóbeli számonkérés: A szóbeli számonkérések módja, változatai A tanulók rendszeresen szóban is számot adnak arról, hogy milyen mértékben sajátították el az előző néhány óra anyagát. Mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli számonkérés a kommunikatív készségeket kívánja fejleszteni, alkalmazás és nem elméletközpontú. Az írásbeli és szóbeli számonkéréseken kívül a tanulónak lehetősége van arra, hogy szorgalmával, ötleteivel, gyorsaságával jeles osztályzatot szerezzen szorgalmi feladataira vagy órai munkájára. Pozitívan értékelhetjük ezen kívül a tanuló precíz, áttekinthető füzetvezetését is. A tanulónak a félévi és év végi jegylezárások előtt két héttel lehetőséget adunk arra, hogy jelezze javítási szándékát. A nyelvtanár ebben az esetben átfogó feladatsort állít össze, szóban és írásban is beszámoltatja a tanulót a félév súlypontozott tananyagából. 3. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátai A tanulók otthoni munkája az írásbeli és szóbeli házi feladatok szerves folytatásai a tanórai munkának. Általános elvek a házi feladatok kiadásánál: 2. Ösztönözni kell a tanulókat a házi feladat rendszeres elkészítésére. 3. A kijelölt házi feladatokhoz adjunk útmutatást, segítséget (figyelembe véve a csoport képességét). 4. A feladatok kijelölése differenciáltan történjen. A feladatsor mindig tartalmazzon elégséges, közepes és jó képességű tanulókra vonatkozó feladatot. 5. Az önálló gyakorlás igényének fokozása érdekében témakörönként jelöljünk ki nagyobb időintervallumra gyakorló feladatokat, melyeket felhasználhatunk dolgozatoknál, feleléseknél. 4. A nyelvi készségek fejlesztésére irányuló fakultatív feladatok a, Kiselőadás A tanár által meghatározott témákból fakultatív jelleggel a tanulók kiselőadással készülhetnek, melyet a felkészültség színvonalának, előadásmódjának megfelelően értékelünk. 6

7 b, Iskolai pályázatok, vetélkedők Az idegen nyelvi munkaközösség minden tanév elején meghatároz változatos, érdekes témaköröket az iskola tanulói számára, melyet a pályázati kiírásnak megfelelően adnak le az érdeklődő tanulók szaktanáruknak. A sikeres pályázatokat, a vetélkedőkön való eredményes szereplést jeles érdemjeggyel jutalmazzuk. c, Gyűjtőmunkák: Gyűjtemények készítése az egyik legkreatívabb pluszmunkát igényli tanulóinktól. Szorgalmukat igényes munkáik leadásakor mindig pozitívan értékeljük. Esetenként tudományos gyűjtőmunkák kiadásával csábíthatjuk a diákokat a tantárgy egy-egy részletének, mélyebb szerkezetének felkutatására, melyet a ráfordított energia és munka tükrében értékelünk. 5. Taneszköz kiválasztás elvei A magasabb óraszámban tanított nyelvek esetében a hallás, beszéd, olvasás és az íráskészség fejlesztésére egyaránt hangsúlyt fektetünk, felkészítjük diákjainkat a közép- ill. emelt szintű érettségi vizsgára. Olyan tananyagokat és taneszközöket választunk, melyek segítségével az ismeretek spirálisan bővíthetők, a szelektív, ill. totális megértés kiegészíthető. Az oktatás alapjául szolgáló eszközöknek lehetővé kell tenniük a reproduktív gyakorlást és el kell juttatni a tanulókat a produktivitást igénylő feladatok sikeres megoldásához, miközben változatos módszereket kínálunk az ismeretek elsajátításához. Az OM által kiadott tankönyvjegyzékéből ajánljuk a tankönyvcsaládokat. A taneszközökről mindig az előző tanév első félévének végén dönt a munkaközösség a kereskedelmi forgalomban lévő és a korszerű nyelvtanítás követelményeinek megfelelő anyagokból válogatva. 7

8 A tanterv évfolyamonkénti lebontása 8

9 NÉMET NYELV 10. évfolyam Heti óraszám 2 1. Témakörök 1. Én és a családom: személyi adatok, foglalkozások, otthoni teendők, családi ünnepek 2. Az otthon: a szűkebb környezet, a lakás, egy szoba bemutatása 3. Tágabb környezetünk: falu-város hasonlóság, különbségek 4. Városi közlekedés: jegyváltás, átszállás, helyátadás a járműveken 5. Az iskola világa: az osztályterem leírása, tantárgyak, tanárok, iskolai tevékenységek 6. Sport: tömegsport, sport, mint szabadidős tevékenység 7.Napirend 2. Célok Célunk, hogy az első évben a tanuló megértse és elfogadja az idegen nyelvek elsajátításának/tudásának fontosságát. felismerje a német nyelvnek mint egyik fontos világnyelvnek különös jelentõségét. kedvelje meg a tanult idegen nyelvet. sajátítsa el a nyelvtanulás legalapvetõbb módszereit. a német nyelvet az elsajátított szinten a kommunikáció eszközeként a gyakorlatban legyen képes használni. ismerje meg a német országok kultúrájának, szokásainak, értékrendjének, gondolkodásmódjának néhány fontos jellegzetességét. a négy nyelvi alapkészség területén alapfokú jártasságra tegyen szert. 3. Készségfejlesztés-követelmények a 10. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.100 szavas szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni. 9

10 Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.150 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.100 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni. 4. A továbbhaladás feltétele, hogy a tanuló a 10. évfolyam számára előírt követelményeket minimum elégséges szinten teljesítse. 5. Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Entschuldigung, Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs! Das ist Peter. Ich heiße Liebe(r) Viele Grüsse. Dein(e) Wie geht s dir? Danke, prima. Und dir? / Was fehlt dir? Ich habe Kopfschmerzen. Kann ich das Fenster öffnen? Ja, bitte. Danke! Bitte. Entschuldigung! Kein Problem! Herzlichen Glückwunsch zum! Danke. Fröhliche Weihnachten. / Gute Besserung! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok 10

11 sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat Es tut mir Leid! Ich freue mich, dass / Toll! Es ist prima, dass.. Schade, dass Oh, das ist aber schön! Ich hoffe, du kannst kommen! Schade, dass Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, szükségesség, lehetőség, ígéret, szándék, terv dicséret, kritika, Magst du Mathe? Ja. / Was meinst du dazu? Meiner Meinung nach Was denkst darüber? Da hast du (nicht) Recht! Ja, das stimmt! Nein, du hast nicht Recht! Das finde ich gut / blöd! / Das gefällt mir (nicht)! ich will, ich möchte, ich kann, ich muss, ich darf Ich mache das schon! Ich will Klasse! Blödsinn! Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, Das ist Meine Mutter ist... leírása események leírása Zuerst, dann, zum Schluss. / Es war einmal információkérés, információadás Wie ist? Prima. / Wie alt bist du? 12. / Weißt du? / Können Sie mir bitte sagen? igenlő vagy nemleges válasz ja, nein, nicht, kein, doch, tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság Ich weiß (nicht), dass / ob.. Ich weiß es (nicht) genau. / Ich bin mir (nicht) sicher, dass / ob A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás Gib mir bitte! / Kannst du bitte? Schreib noch nicht. Öffne die Tür. Möchtest du? Ja, gerne! / Können wir gehen? Kommst du mit? Ja. Nein, es tut mir Leid. Noch ein Stück Kuchen? Nein, danke. Ja, bitte. 11

12 Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre Wie bitte? Wiederholen Sie bitte. / Sag es noch einmal! / Ich verstehe nicht. / Entschuldigung, ich habe es nicht verstanden. Buchstabiere bitte. Kannst du bitte langsamer /lauter sprechen? b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése jelenidejűség sein, es gibt Präsens Vokalwechsel, trennbare Verben Fogalomkörök nyelvi kifejezései Ich bin heute zu Hause. Hier gibt es keinen Hamburger. Die Sonne scheint schön. Der Zug fährt gleich ab. Er liest das Buch vor. múltidejűség, Präteritum, Perfekt Er kam zu Fuß. Sie haben schon alles getan. Birtoklás kifejezése jövőidejűség Futur (mit Präsens) Ich bleibe morgen zu Hause. sich-verben Ich freue mich. személytelenség "es" Es ist kalt. Es regnet. Es geht um.../ Es dauert lange bis... haben, gehören Ich habe einen Bruder. Die Tasche gehört mir. Wessen? von, -s das Buch von Peter, Peters Geschichte Nomen Genitiv die Tür des Hauses Possessivpronomen Das ist meine Familie. 12

13 Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás Präpositionen mit A/D: an, auf, hinter, in, neben, über, unter, vor, zwischen hier, dort, links, Rechts oben, unten, hinten Die Vase steht auf dem Tisch. Ich gehe ins Kino. Präpositionen mit dem Akkusativ: durch, um, Gehen Sie durch den Park! Präpositionen mit dem Dativ: bei, zu, von, nach Die Bücher sind bei Karl. Ich komme von meiner Oma. Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok gyakoriság Wie oft? selten, manchmal, immer, nie Ich gehe jeden Morgen in die Schule. időtartam wie lange? eine Woche, von bis, den ganzen Tag, időpont in, um, am, wann? im Winter, um 8 Uhr, am Freitag, diesen/letzten/vorigen/ nächsten Monat határozott mennyiség határozatlan mennyiség alles, viel, wenig, nichts alle, einige, keine Wie? eins, zwei erste, zweite eine Portion Pommes Ich habe viele Bücher, aber wenig Zeit zum Lesen. Ich bin zufrieden. Das finde ich prima. 13

14 Modalitás felszólítás Esetviszonyok névszók a mondatban Was für ein? Welcher? (Adjektivdeklination) Vergleiche mögen, können, wollen, müssen, sollen, dürfen (Präsens) Nominativ, Akkusativ, Dativ, Das ist eine leichte Aufgabe. Ich finde den roten Rock modisch. Dieses Buch ist besser, als. Er ist nicht so alt, wie Das Bild ist am schönsten. Er kann nicht schwimmen. Ich möchte ein Eis. Komm morgen wieder! Esst schnell! Nehmen Sie bitte Platz! Ich zeige den Schülern Bilder. Logikai viszonyok alárendelések Kausalsatz Subjektsatz denn, weil, Objektsatz Ich weiß (nicht), dass (ob)... Ich weiß, wo du wohnst. Ich habe keine Lust, dich zu besuchen. Temporalsatz Als / wenn..., Finalsatz: um zu / damit Ich bleibe hier, um diese Zeitung auszulesen / damit du nicht allein bist. Relativsatz Die See, an der wir voriges Jahr... Die Kinder, deren Eltern... Függő beszéd mit dem Präsens Sie sagte, dass sie heute in die Schule geht. 14

15 Szövegösszetartó eszközök kötőszók, névmások und/oder/aber/denn weil/dass/ob/ obwohl / als ob / als wenn=als das, ich, mich, mir, mein, dieser, jener, man, man 6. Az ellenőrzés a fent leírt módszerekkel történik, az évfolyam sajátosságait figyelembe véve. 15

16 NÉMET NYELV 2. idegen nyelv 11. évfolyam Heti óraszám: 2 1. Témakörök 1. Időjárás 2. Egészség és betegség: életmód, megbetegedés, baleset 3. Étkezés: otthon, étteremben, kedvenc ételek, étkezési szokások 4. Öltözködés: iskolába, színházba 5. Szabadidő: hobbi, szórakozás 6. Televízió: műsorok, műsorkritika 7. Utazás: előkészületek, nyaralás 8. Szolgáltatások: posta, gyorstisztító, javítóműhely 2. Cél A tanuló német nyelvû kommunikációja mind formailag, mind tartalmilag javuljon, gazdagodjon. négy nyelvi alapkészsége harmonikusan fejlõdjön. a tanult nyelvtani szerkezeteket és szókincset felismerje és helyesen használja. ismeretei bõvüljenek a német anyanyelvű népekrõl. 3. Követelmények Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.150 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni. 16

17 Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.200 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.150 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni. 4. A továbbhaladás feltétele, hogy a tanuló a 11. évfolyam számára előírt követelményeket minimum elégséges szinten teljesítse. 5. Tartalom Dőlt betűvel szerepelnek a 11. osztályban belépő szándékok és fogalomkörök. a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás telefonálásnál bemutatkozás és elköszönés személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás Entschuldigung, Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs! Das ist Peter. Ich heiße Guten Tag, das ist Auf Wiederhören! Tschüs! Liebe(r) Viele Grüsse. Dein(e) Wie geht s dir? Danke, prima. Und dir? / Was fehlt dir? Ich habe Kopfschmerzen. Kann ich das Fenster öffnen? Ja, bitte. Danke! Bitte. Entschuldigung! Kein Problem! 17

18 gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Herzlichen Glückwunsch zum! Danke. Fröhliche Weihnachten. / Gute Besserung! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság Es tut mir Leid! Ich freue mich, dass / Toll! Es ist prima, dass.. Schade, dass Oh, das ist aber schön! Ich hoffe, du kannst kommen! Schade, dass Das ist aber schlimm! Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés érdeklődés, érdektelenség tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, szükségesség, lehetőség, kötelezettség ígéret, szándék, terv dicséret, kritika, ellenvetés érdeklődés értékítélet, kívánság, preferencia iránt Magst du Mathe? Ja. / Was meinst du dazu? Meiner Meinung nach Was denkst darüber? Da hast du (nicht) Recht! Ja, das stimmt! Nein, du hast nicht Recht! Ich interessiere mich für (nicht). Das finde ich gut / blöd! / Das gefällt mir (nicht)! ich will, ich möchte, ich kann, ich muss, ich darf Ich mache das schon! Ich will Klasse! Blödsinn! Das stimmt, aber Und was wüschen Sie? Möchtest du einen Kaffee oder lieber Tee? Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, Das ist Meine Mutter ist / Es geht um leírása események leírása Zuerst, dann, zum Schluss. / Es war einmal információkérés, információadás Wie ist? Prima. / Wie alt bist du? 12. / Weißt du? / Können Sie mir bitte sagen? igenlő vagy nemleges válasz ja, nein, nicht, kein, doch, weder noch tudás, nem tudás Ich weiß (nicht), dass / ob.. 18

19 bizonyosság, bizonytalanság ismerés, nem ismerés Ich weiß es (nicht) genau. / Ich bin mir (nicht) sicher, dass / ob Ich kenne.. gut / nicht. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás segítségkérés és arra reagálás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás Gib mir bitte! / Kannst du bitte? Schreib noch nicht. Öffne die Tür. Können Sie mir bitte bei helfen? Ja, gerne. Ich kann leider nicht! Möchtest du? Ja, gerne! / Können wir gehen? Kommst du mit? Ja. Nein, es tut mir Leid. Noch ein Stück Kuchen? Nein, danke. Ja, bitte. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre beszélési szándék jelzése, téma bevezetése megerősítés témaváltás, beszélgetés lezárása Wie bitte? Wiederholen Sie bitte. / Sag es noch einmal! / Wie meinst du das? Ich verstehe nicht. / Entschuldigung, ich habe es nicht verstanden. Buchstabiere bitte. Kannst du bitte langsamer /lauter sprechen? Dabei fällt mir gerade ein, Ja, das stimmt. Und was sagst du zu? Nun, so viel für heute. b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése jelenidejűség sein, es gibt Fogalomkörök nyelvi kifejezései Präsens Vokalwechsel, trennbare Verben Ich bin heute zu Hause. Hier gibt es keinen Hamburger. Die Sonne scheint schön. Der Zug fährt gleich ab. Er liest das Buch vor. 19

20 múltidejűség, Präteritum, Perfekt Er kam zu Fuß. Sie haben schon alles getan. Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok jövőidejűség személytelenség irányok, helymeghatározás Futur (mit Präsens) Ich bleibe morgen zu Hause. sich-verben Ich freue mich. "es" Es ist kalt. Es regnet. Es geht um.../ Es dauert lange bis... Passiv (Präsens) Sie werden am Flughafen abgeholt. haben, gehören Ich habe einen Bruder. Die Tasche gehört mir. Wessen? von, -s das Buch von Peter, Peters Geschichte Nomen Genitiv die Tür des Hauses Possessivpronomen Das ist meine Familie. Präpositionen mit A/D: an, auf, hinter, in, neben, über, unter, vor, zwischen hier, dort, links, Rechts oben, unten, hinten Die Vase steht auf dem Tisch. Ich gehe ins Kino. Präpositionen mit dem Akkusativ: durch, um, Gehen Sie durch den Park! Präpositionen mit dem Dativ: bei, zu, von, nach Die Bücher sind bei Karl. Ich komme von meiner Oma. Időbeli viszonyok gyakoriság Wie oft? selten, manchmal, immer, nie Ich gehe jeden Morgen in die Schule. 20

21 Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok Modalitás időtartam wie lange? eine Woche, von bis, den ganzen Tag, időpont in, um, am, wann? im Winter, um 8 Uhr, am Freitag, diesen/letzten/vorigen/ nächsten Monat határozott mennyiség határozatlan mennyiség felszólítás Esetviszonyok névszók a mondatban alles, viel, wenig, nichts alle, einige, keine Wie? Was für ein? Welcher? (Adjektivdeklination) Vergleiche mögen, können, wollen, müssen, sollen, dürfen (Präsens, Präteritum) Nominativ, Akkusativ, Dativ, Genitiv eins, zwei erste, zweite eine Portion Pommes Ich habe viele Bücher, aber wenig Zeit zum Lesen. Ich bin zufrieden. Das finde ich prima. Das ist eine leichte Aufgabe. Ich finde den roten Rock modisch. Dieses Buch ist besser, als. Er ist nicht so alt, wie Das Bild ist am schönsten. Er kann nicht schwimmen. Ich möchte ein Eis. Er wollte nach Hause. Ich konnte das Fenster nicht schließen. Komm morgen wieder! Esst schnell! Nehmen Sie bitte Platz! Ich zeige den Schülern Bilder. Das ist das Foto meiner Freundin. 21

22 Logikai viszonyok alárendelések Kausalsatz Subjektsatz denn, weil, Es ist schön, hier zu sein. Objektsatz Ich weiß (nicht), dass (ob)... Ich weiß, wo du wohnst. Ich habe keine Lust, dich zu besuchen. Temporalsatz Als / wenn..., Finalsatz: um zu / damit Ich bleibe hier, um diese Zeitung auszulesen / damit du nicht allein bist. Relativsatz Die See, an der wir voriges Jahr... Die Kinder, deren Eltern... feltételesség Konditonalsatz: Wenn ich Zeit habe, (Indikativ) Präsens Wenn ich Zeit hätte,... Konjunktiv II. Sie würde kommen, (würde) wenn... Függő beszéd mit dem Präsens Sie sagte, dass sie heute in Szövegösszeta rtó eszközök kötőszók, die Schule geht. und/oder/aber/denn weil/dass/ob/ obwohl / als ob / als wenn=als névmások das, ich, mich, mir, mein, dieser, jener, man, jeder, keiner, einander, man 6. Az ellenőrzés a fent részletesen leírt módszerekkel történik, az évfolyam sajátosságait figyelembe véve. 22

23 NÉMET NYELV 2. idegen nyelv 12. évfolyam HETI ÓRASZÁM: 3 óra 1. Témakörök 1. Utazás külföldre: közlekedési eszközök előnyei, hátrányai 2. Fővárosunk, lakóhelyünk nevezetességei, története 3. Magyarország bemutatása 4. Helyünk Európában 5. Német anyanyelvű országok bemutatása 6. Környezetvédelem 2. Célok: A tanuló német nyelvû kommunikációja árnyaltabbá váljon és érzelmeit is ki tudja fejezni. mind szóban mind írásban értsen meg és használjon gazdagabb szókincset és bonyolultabb nyelvtani szerkezeteket. értsen meg globálisan ismeretlen nyelvi elemeket is tartalmazó rövidebb hallott vagy látott szövegeket. bátrabban és gördülékenyebben használja az ismert nyelvi elemeket. 3. Készségfejlesztés-követelmények a 12. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni, a szövegben specifikus információt azonosítani. 23

24 Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni; beszélgetésben részt venni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.250 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.200 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni. 4. Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás és bemutatkozás személyes levélben megszólítás személyes levélben elbúcsúzás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Entschuldigung, Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs! Das ist Peter. Ich heiße Liebe(r) Dein(e), Viele Grüße Wie geht s dir? Danke, prima. Und dir? / Was fehlt dir? Ich habe Kopfschmerzen. Kann ich das Fenster öffnen? Ja, bitte. Danke! Bitte! Entschuldigung! Kein Problem! Herzlichen Glückwunsch zum! Danke. Fröhliche Weihnachten./ Gute Besserung! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok 24

25 sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat Es tut mir Leid! Ich freue mich, dass / Toll! Es ist prima, dass.. Schade, dass Oh, das ist aber schön! Ich hoffe, du kannst kommen! Schade, dass Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, Magst du Mathe? Ja. / Was meinst du dazu? véleménynyilvánítás Meiner Meinung nach / Was denkst darüber? valaki igazának az elismerése és el Da hast du (nicht) Recht! nem ismerése egyetértés, egyet nem értés Ja, das stimmt! Nein, du hast nicht Recht érdeklődés, érdektelenség Ich interessiere mich für (nicht). tetszés, nem tetszés Das finde ich gut / blöd! / Das gefällt mir (nicht)! ellenvetés Das stimmt schon, aber akarat, kívánság, képesség, ich will, ich möchte, ich kann, ich muss, ich szükségesség, lehetőség, darf, ich soll kötelezettség ígéret, szándék, terv Ich mache das schon! / érdeklődés értékítélet, kívánság, Und was wüschen Sie? Möchtest du einen preferencia iránt Kaffee oder lieber Tee? Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság ismerés, nem ismerés Das ist Meine Mutter ist / Es geht um Zuerst, dann, zum Schluss. / Es war einmal Wie ist? Prima. / Wie alt bist du? 12. / Weißt du? / Können Sie mir bitte sagen? ja, nein, nicht, kein, doch, weder noch Ich weiß (nicht), dass / ob.. Ich weiß es (nicht) genau. Ich bin mir (nicht) sicher, dass / ob / Ich kenne.. gut / nicht. 25

26 A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás segítségkérés és arra reagálás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás Kannst du bitte? /Gib mir bitte Schreib noch nicht. Öffne die Tür. Können Sie mir bitte bei helfen? Ja, gerne. Ich kann Leider nicht! Können wir gehen? / Möchtest du? Ja, gerne! Kannst du kommen? Ja. Nein, es tut mir Leid. Noch ein Stück Kuchen? Nein, danke. Ja, bitte. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre beszélési szándék jelzése, téma bevezetése megerősítés Wie bitte? Wiederholen Sie bitte. / Sag es noch einmal! / Wie meinst du das? Ich verstehe nicht. / Entschuldigung, ich habe es nicht verstanden. Buchstabiere bitte. Kannst du bitte langsamer /lauter sprechen? Dabei fällt mir gerade ein Ja, das stimmt. b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése sein, es gibt Fogalomkörök nyelvi kifejezései Ich bin heute zu Hause. Hier gibt es keinen Hamburger. jelenidejűség Präsens Vokalwechsel, trennbare Verben Die Sonne scheint schön. Der Zug fährt gleich ab. Er liest das Buch vor. 26

27 múltidejűség, jövőidejűség személytelenség Präteritum, Perfekt Plusquamperfekt Futur (mit Präsens) Futur sich-verben es Passiv (Präsens) Er kam zu Fuß. Sie haben schon alles getan. Damals hatten wir auf dem Dorf gewohnt. Ich bleibe morgen zu Hause. Sie werden das heute noch machen. Ich freue mich. Es ist kalt. Es regnet. Es ist das erste Mal, daß... Es geht um.../ Es dauert lange bis... Sie werden am Flughafen abgeholt. Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás haben, gehören Ich habe einen Bruder. Die Tasche gehört mir. Wessen? von, -s das Buch von Peter, Peters Geschichte Nomen Genitiv die Tür des Hauses Possessivpronomen Das ist meine Familie. hier, dort, links, Rechts oben, unten, hinten 27

28 Präpositionen mit A/D an, auf, hinter, in, neben, über, unter, vor, zwischen Die Vase steht auf dem Tisch. Ich gehe ins Kino. Präpositionen mit dem Akkusativ durch, um Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok gyakoriság Präpositionen mit dem Dativ von, zu, nach Wie oft? selten, manchmal, immer, nie Die Bücher sind bei Karl. Ich gehe jeden Morgen in die Schule. időtartam wie lange? eine Woche, von bis, den ganzen Tag időpont in, um, am, wann? im Winter, um 8 Uhr, am Freitag, diesen/letzten/vorigen/ nächsten Monat határozott mennyiség határozatlan mennyiség alles, viel, wenig, nichts alle, einige, keine Wie? Was für ein? Welcher? (Adjektivdeklinatio n) eins, zwei erste, zweite eine Portion Pommes Ich habe viele Bücher, aber wenig Zeit zum Lesen. Ich bin zufrieden. Das finde ich prima. Das ist eine leichte Aufgabe. Ich finde den roten Rock modisch. 28

29 Modalitás felszólítás Esetviszonyok névszók a mondatban Logikai viszonyok alárendelések Vergleiche mögen, können, wollen, müssen, sollen, dürfen (Präsens, Prätreritum) Nominativ, Akkusativ, Dativ, Genitiv Kausalsatz Subjektsatz Objektsatz Temporalsatz Finalsatz: um zu / damit Relativsatz Dieses Buch ist besser, als Er ist nicht so alt, wie Das Bild ist am schönsten. Er kann nicht schwimmen. Ich möchte ein Eis. Er wollte nach Hause. Komm morgen wieder! Esst schnell! Nehmen Sie bitte Platz! Ich zeige den Schülern Bilder. Das ist das Foto meiner Freundin. denn, weil, Es ist schön, hier zu sein. Ich weiß (nicht), dass (ob)... Ich weiß, wo du wohnst. Ich habe keine Lust, dich zu besuchen. Als / Wenn..., Bevor / Während/Solange... Ich bleibe hier, um diese Zeitung auszulesen / damit du nicht allein bist. Die See, an der wir voriges Jahr... Die Kinder, deren Eltern... feltételesség Konditonalsatz: (Indikativ) Präsens Konjunktiv II. Wenn ich Zeit habe, Wenn ich Zeit hätte,... Sie würde kommen, wenn... 29

30 Függő beszéd mit dem Präsens Sie sagte, dass sie heute in die Schule geht. Szövegösszetartó eszközök kötőszók, und/oder/aber/denn weil/dass/ob/ obwohl / als ob / als wenn=als névmások das, ich, mich, mir, mein, dieser, jener, man, jeder, keiner, einander, 5. Az ellenőrzés a fent részletesen leírt módszerekkel történik, az évfolyam sajátosságait figyelembe véve. 6. Magasabb évfolyamra lépés feltételei Az adott évfolyam követelményeinek teljesítésével a tanuló sikeresen befejezi középiskolai tanulmányait. Saját döntése szerint a német nyelvi érettségire jelentkezhet. A középszintű érettségi vizsga témakörei Német nyelv Érettségi témakörök: 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, önéletrajza*, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet, családi kapcsolatok* - A családi élet mindennapjai, otthoni teendők - Személyes tervek 2. Ember és társadalom - A másik ember bemutatása (külső és belső jellemzése)* - Baráti kör - A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel - Női és férfi szerepek - Ünnepek, családi ünnepek 30

31 - Öltözködés, divat - Vásárlás, szolgáltatások - Hasonlóság és különbözőség az emberek között 3. Környezetünk - Az otthon, a lakóhely és környéke - A lakóhely nevezetességei Szolgáltatások: bank, posta, biztosító stb.* szórakozási lehetőségek * - A városi és vidéki élet összehasonlítása - Növények és állatok környezetünkben - Környezetvédelem szűkebb környezetünkben. Mit tehetünk környezetünkért vagy a természet megóvásáért? - Időjárás* 4. Az iskola - Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat) - Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka - A nyelvtanulás, a nyelvtanulás szerepe, fontossága - Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei, iskolai hagyományok 5. A munka világa - Diákmunka, nyári munkavállalás - Pályaválasztás, továbbtanulás Munkavállalás*, munkába állás* 6. Életmód - Napirend, időbeosztás* - Az egészséges életmód (a helyes és helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás)* - Étkezési szokások a családban - Ételek, kedvenc ételek* - Étkezés iskolai menzán, Étkezés étteremben*, étkezés gyorsétteremben - Gyakori betegségek, sérülések, baleset - Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak)* 7. Szabadidő, művelődés, szórakozás - Szabadidős elfoglaltságok, hobbik Programszervezés* Hagyományos és elektronikus levelezés* - Színház, mozi, koncert, kiállítás, stb.* - Sportolás. kedvenc sport, iskolai sport - Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet* - Kulturális esmények* 8. Utazás, turizmus - A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközl.* - Nyaralás itthon, ill. külföldön 31

32 - Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése, élménybeszámoló* - Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai 9. Tudomány és technika - Népszerű tudományok, ismeretterjesztés - A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben * Az érettségi témaköreiből a csillaggal jelölt témakörök - meghatározott óraszámban - beszámíthatóak a Kereskedelem - marketing szakmacsoport Szakmai kommunikáció idegen nyelven / , / tananyag egységébe. 32

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek:

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek: IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830 IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamra a diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat-

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV NÉMET NYELV NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMRA ÉPÜLŐ NYELVI KÉPZÉS 9-12. ÉVFOLYAM A nyelvtanulás keretei Hozott nyelv esetén a NAT 2003 az A1-A2-es szintet tekinti induló szintnek, így mi is innen

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV

NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV NÉMET NYELV NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamos diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival,

Részletesebben

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a

Részletesebben

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály 2017 BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály a 9.nyek-12. évfolyamok számára Közgazdaság ágazat 2017.

Részletesebben

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2014

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2014 Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Kereskedelem-, Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat Készült:. május 10.

Részletesebben

HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola

HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola A Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Közgazdasági szakmacsoport

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

2. Olvasott szöveg értése

2. Olvasott szöveg értése NÉMET NYELV A GIMNÁZIUM 9 12. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A NÉMET NYELV TANTÁRGY ÓRATERVE Célok és feladatok 9. évf. 1O. évf. 11. évf. 12. évf. Heti óraszám 3 3 3 3 Évfolyamok óraszáma 111 111 111 96 A nyelvoktatás

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Gilbertné Domonyi Eszter, Illésné Márin Éva, Kincses Mihályné Knipl Andrea, Kurdi Gabriella, Petriné Bugán Barbara, Szántó Bernadett NÉMET IDEGEN NYELV 4. ÉVFOLYAM Célok

Részletesebben

Idegen nyelv 5-8. évfolyam

Idegen nyelv 5-8. évfolyam Idegen nyelv 5-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival:

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam

Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő, szórakozás Természet, állatok Ünnepek és szokások Város, bevásárlás Utazás,

Részletesebben

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv. a évfolyamok számára

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv. a évfolyamok számára BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat Készült: 2016. augusztus 31.

Részletesebben

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új)

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) 9 12. évfolyam Célok és feladatok A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Élő idegen nyelv Középszintű érettségi témakörök

Élő idegen nyelv Középszintű érettségi témakörök Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola OM: 203204 7632 Pécs, Aidinger János út 41. A vizsga szintje a KER szerinti B1 Érettségi témakörök 1. Személyes vonatkozások, család a. A vizsgázó személye,

Részletesebben

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény Tantárgyi követelmények, angol nyelv 7. évfolyam képes követni a célnyelvi óravezetést, idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival együttműködni

Részletesebben

A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OMrendelettel kiadott

Részletesebben

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK FEJLESZTÉSI FELADATOK, NYELVI SZINTEK 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B1 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Éves

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam Helyi tanterv Kommunikáció német nyelven Szakiskola 9-10-11. évfolyam Fejlesztési követelmények A szakiskola 9-11. évfolyama számára készült idegen nyelv kerettanterv a tanulók sajtosságaihoz, nyelvi szintjének

Részletesebben

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2 NÉMET NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel

Részletesebben

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok Idegen nyelv 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 3 3 3 3 Éves óraszám 108 108 108 93 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma 72 62

Részletesebben

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS. Fogalomkörök

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS. Fogalomkörök OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS 7. évfolyam 1. Család 2. Étkezés 3. Idő, időjárás 4. Öltözködés 5. Iskola, barátok 6. Szabadidő, szórakozás 7. Város, bevásárlás 8. Utazás, pihenés Fogalomkörök

Részletesebben

A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe. A német nyelvi órák óraszáma az 1-6. évfolyamon az első osztálytól német nyelvet tanulók számára:

A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe. A német nyelvi órák óraszáma az 1-6. évfolyamon az első osztálytól német nyelvet tanulók számára: A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe A kerettanterv óraszámait tekintve csak 4. évfolyamtól ad lehetőséget az idegen nyelv tanórai bevezetésére, de nem zárja ki - amennyiben az iskoláknak lehetőségük

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német nyelv

HELYI TANTERV. Német nyelv HELYI TANTERV Német nyelv NÉMET NYELV 11. évfolyam A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén Önálló nyelvhasználó, küszöbszint (B1 nyelvi szint, de minimum B1 mínusz) A tanuló képes főbb vonalaiban megérteni

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 Német nyelv 4-8. évfolyam A tantervjavaslat elkészítésénél az alábbi törvényi

Részletesebben

Helyi tanterv. német nyelv tantárgyhoz

Helyi tanterv. német nyelv tantárgyhoz Helyi tanterv német nyelv tantárgyhoz a szakgimnázium 9 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv Heti 2 óra Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Sprechen Sie Englisch? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály Osztályozó vizsga követelmények Angol nyelv 2. idegen nyelv 9. osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet,

Részletesebben

IDEGEN NYELV. Célok és feladatok a 12. évfolyam végére. Fejlesztési követelmények

IDEGEN NYELV. Célok és feladatok a 12. évfolyam végére. Fejlesztési követelmények IDEGEN NYELV (Angol, Német) Iskolánk koncepciója szerint az informatika, illetve az idegennyelv oktatása kap hangsúlyt, ebbıl adódóan az Idegennyelvi Munkaközösség és a Nevelıtestület egybehangzóan az

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam Helyi tanterv NÉMET 4-8. évfolyam Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése,

Részletesebben

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem 2. évfolyam A 2. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

ELSŐ IDEGEN NYELV évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények

ELSŐ IDEGEN NYELV évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamos diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival, szókincsük

Részletesebben

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, CSALÁD 1. A vizsgázó személye,

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 4. évfolyam A 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV Osztályozóvizsga 9.-10. évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV 9. évfolyam írásbeli: 1. könyv - W-Frage - Aussage : Ich heiße/ich bin - Personalpronomen: ich, du, er.. - Verbkonjugation (ich. du.

Részletesebben

Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium évfolyama számára. 2. idegen nyelv. Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium évfolyama számára. 2. idegen nyelv. Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Fekete István Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium 9 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

Részletesebben

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv Évfolyam 9. 10. NÉMET 3 óra 3 óra Éves óraszám 108 óra 108 óra Kimeneti szint KER szerint 9. évfolyam A1 A 9. évfolyamon kezdődő második

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német

HELYI TANTERV. Német HELYI TANTERV Német Bevezető Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös Európai Referenciakerettel (a továbbiakban: KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ - FELSŐ TAGOZAT Német nyelv 2015 1 HELYI TANTERV NÉMET 4-8. évfolyam A Nemzeti Tankönyvkiadó ajánlása alapján

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német

HELYI TANTERV. Német HELYI TANTERV Német Idegen nyelv A szakgimnáziumunk 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála harmadik szintjére, azaz a B1 tudásszintre, de minimum az A2/B1 szint határára,

Részletesebben

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven.

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven. 1. évfolyam A 1. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium

Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 4 4 4 4 Éves óraszám 144 144 144 124 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma

Részletesebben

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet

Részletesebben

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Hatévfolyamos képzés 7. osztály Tematikai egység, Témakör OTTHON Otthonom, szűkebb környezetem. Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak.

Részletesebben

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján 8. évfolyam A 8. évfolyamon idegen nyelvet tanuló diákok A1 szintű, a Közös európai referenciakeret alapján alapszintű és ezen belül minimumszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A 8. évfolyamon folytatódó

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben

Helyi tanterv német 1. idegen nyelv idegen nyelvi - humán és informatika - reál orientáció 4 évfolyamos gimnázium 9-12. évfolyam

Helyi tanterv német 1. idegen nyelv idegen nyelvi - humán és informatika - reál orientáció 4 évfolyamos gimnázium 9-12. évfolyam Helyi tanterv német 1. idegen nyelv idegen nyelvi - humán és informatika - reál orientáció 9-12. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER),

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.

Részletesebben

A Kandó Kálmán Szakközépiskola. Kerettanterve NÉMET NYELV. tantárgyból. Készítette: Óvári Enikő

A Kandó Kálmán Szakközépiskola. Kerettanterve NÉMET NYELV. tantárgyból. Készítette: Óvári Enikő A Kandó Kálmán Szakközépiskola Kerettanterve NÉMET NYELV tantárgyból 2013 Készítette: Óvári Enikő Német nyelv 9-12. évfolyam Óraszám: 9-12. évfolyam: heti 4 óra A nyelvtanulás tanítás célja, jelentősége

Részletesebben

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA INVEST ENGLISH NYELVISKOLA 1147 BUDAPEST, Lovász utca 7. [XIV. kerület] +36 20 583 2208 info@investenglish.hu www.investenglish.hu NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA TARTALOM I. ELSŐ SZINT... 2 II. MÁSODIK

Részletesebben

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint első idegen nyelv esetén. Egészségügyi szakközépiskolai képzés

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint első idegen nyelv esetén. Egészségügyi szakközépiskolai képzés Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint első idegen nyelv esetén Egészségügyi szakközépiskolai képzés Évfolyam 9. 10. NÉMET 4 óra 3,5 óra Éves óraszám 144 óra 126 óra Kimeneti szint KER szerint B1-9.

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016 Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016 Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat

Részletesebben

Szóbeli követelmények idegen nyelvből

Szóbeli követelmények idegen nyelvből Szóbeli követelmények idegen nyelvből A szóbeli vizsga követelményei angol és német nyelvből A felvételi vizsga maximum 20 perc időtartamú. Az alapfokú nyelvvizsgához hasonlóan a felvételiző egy rövid

Részletesebben

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez A1 szint, 6. évfolyam A változat 1 dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Olvasott szöveg értése 1. feladat

Részletesebben

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

10. Die Modalverben A módbeli segédigék

10. Die Modalverben A módbeli segédigék 10. 10. Die Modalverben A segédigékkel kifejezhetjük, milyen a viszonyunk a cselekvéshez: akarjuk, szeretnénk, tudjuk stb. Általában egy fôigével együtt használjuk ôket a mondatban. Seit 2 Jahren kann

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német

HELYI TANTERV. Német HELYI TANTERV Német IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös Európai Referenciakerettel (a továbbiakban: KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 3. évfolyam A 3. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Helyi tanterv. az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz

Helyi tanterv. az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz 9-11. évfolyamon évi 108, 12. évfolyamon 10 óra a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv Heti 3 óra Készült a Nat 2012: 110/2012.

Részletesebben

Német nyelv. Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés és művészeti osztály tanterve

Német nyelv. Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés és művészeti osztály tanterve Német nyelv Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés és művészeti osztály tanterve Óratervi táblázat a nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés számára: Évfolyam

Részletesebben

Kereskedő osztály. NÉMET NYELV tantárgy. helyi tanterve

Kereskedő osztály. NÉMET NYELV tantárgy. helyi tanterve Kereskedő osztály NÉMET NYELV tantárgy helyi tanterve Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ):

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek 1.0 1. Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Ich meine/finde/glaube/denke, dass... Úgy vélem/találom/gondolom, hogy... Ich bin der Meinung, dass... Az a véleményem,

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 4. évfolyam A német nyelv tantárgy

Részletesebben

Hatosztályos gimnáziumi képzés ( A osztályok), 7-12. évfolyamok Négyosztályos gimnáziumi képzés ( B és C osztályok), 9-12.

Hatosztályos gimnáziumi képzés ( A osztályok), 7-12. évfolyamok Négyosztályos gimnáziumi képzés ( B és C osztályok), 9-12. NÉMET Bevezetés: Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja ANGOL NYELV - ESTI MUNKAREND Bevezető Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk és a nagyvilág mobilis, többnyelvű polgárai legyenek,

Részletesebben

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. évfolyam5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet.

Részletesebben

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,

Részletesebben

9. évfolyam szakgimnázium

9. évfolyam szakgimnázium OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI NÉMET NYELV 9. évfolyam szakgimnázium Az 1. félév követelményei: Írásbeli követelmények: Feladatlap megoldása Szóbeli követelmények: Társalgás, szituációk, önálló felelet

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELV I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY B) TÉMAKÖRÖK

ÉLŐ IDEGEN NYELV I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY B) TÉMAKÖRÖK ÉLŐ IDEGEN NYELV I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY B) TÉMAKÖRÖK Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre

Részletesebben