Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja"

Átírás

1 Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus törvénysértő, ha nem azzal a tartalommal és/vagy nem abban a formában bocsátották ki, mint amit a törvény megkövetel. A közigazgatás kontrollja (Varga Zs. András ábrája) 1

2 Jogorvoslati jog Jogorvoslati jog: az érdekelt joga, hogy az általa hibásnak tartott aktus semmisségének kimondását vagy az aktus orvoslását az általa fennforogni vélt jog- vagy érdeksérelem elhárítása végett kérje. (Szamel) Jogvédelmi funkció (szubjektív és objektív) Jogorvoslati kérelem: Az ügyfélnek a döntés felülvizsgálatára (és új döntés hozatalára) irányuló kérelme Közigazgatási perre (és ha tv. lehetővé teszi fellebbezésre) alanyi joga van. (De: más jogorvoslatot is kezdeményezhet!) Jogorvoslati rendszerről általában a közigazgatási szervezetrendszeren belüli/kívüli ügyfél kérelmére / hivatalból rendes / rendkívüli devolutív (átszármaztató hatályú) / nem devolutív az aktus-felülvizsgálat terjedelme teljes korlátozott önálló / nem önálló Jogorvoslati rendszerről általában a végrehajtásra halasztó hatályú / nem jogcímhez kötött / nem rendszerinti / kivételes (rendszerintire irányul) az európai államokban jellemző / csak államok egy csoportjában csak az elsőfokú / bármely döntés ellen igénybe vehető 2

3 Az Ákr. jogorvoslati rendszerének kialakulása Ket. jogorvoslati rendszerének tapasztalatai Hol van puffer a jogorvoslati rendszerben? Alaptörvény XXVIII. Cikk (7) bekezdés Jogvédelmi funkció? Az Ákr. jogorvoslati rendszere Jogorvoslatok csoportosítása az Ákr.-ben Önálló jogorvoslat (Határozat ellen, Végzés ellen, ha törvény megengedi) Nem önálló (határozat vagy megszüntető végzés elleni jogorvoslatban) Kérelemre (közigazgatási per, fellebbezés), hivatalból ( önkorrekció, felügyeleti eljárás, ügyészi fellépés) Közigazgatási per az Ákr.-ben Általános jogorvoslati eszköz Ügyfél véglegessé vált döntés ellen (valamelyik fél fellebbezése) Önkorrekció a keresetlevél alapján (csak 1x!) A szabályait a közigazgatási perrendtartásról szóló évi I. törvény (Kp.) tartalmazza 3

4 Közigazgatási jogvita Közigazgatási cselekmény, vagy mulasztás Döntés, intézkedés, általános hatályú rendelkezés, közigazgatási szerződés Hatásköri és illetékességi szabályok Felperes: ügyfél, ügyész, szerződő fél Alperes: amely a közigazgatási tevékenységet megvalósította ( utolsó fokon ) Érdekelt (beléphet, de a bíróság be is vonhatja) Pp. szabályai mögöttes joganyagként Keresetlevél (Hi: 30 nap, az első fokú hatóságnál) Védirat (alperesnek nyilatkozata a keresetlevélben foglaltakra, vagy a keresetlevél visszautasítására irányul, vagy érdemi védekezést tartalmaz) Azonnali jogvédelem iránti kérelem Új bizonyíték előterjesztésének lehetősége korlátozott Közigazgatási szerv bizonyítási kötelezettsége Jogsérelem orvoslása közigazgatási eljárásban (önkorrekció) 4

5 Bíróság döntése kereseti kérelem keretei között iránymutatás az elrendelt új eljáráshoz főszabály a megváltoztatás lehetősége egyszerűsített ítélet Jogorvoslat az ítélettel szemben A fellebbezés Nem rendes jogorvoslati eszköz! Fellebbezés, ahol törvény megengedi DE: helyi szerv döntése ellen Ákr (2) Kizárt Ákr (4) Feltételesen devolutív Nincs jogcímhez kötve Halasztó hatály A fellebbezés Fellebbezés szabályai 15 napon belül megtámadott döntéssel közvetlenül összefüggő okból / közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva Annál a hatóságnál, aki hozta Indokolni kell Új tény, bizonyíték korlátozottan hivatkozható 5

6 A fellebbezés Fellebbezés szabályai Önkorrekció lehetősége Másodfokú hatóság bírálja el Döntést és a megelőző eljárást megvizsgálja Nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz Tényállás tisztázása a másodfokú eljárásban. Rendelkezés a fellebbezéssel Azonnali végrehajthatóság Nem lesz halasztó hatálya a fellebbezésnek A hatóság a döntést azonnal végrehajthatónak nyilvánítja, ha életveszéllyel, súlyos kárral vagy a személyiségi jogok jelentős sérelmével fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása vagy káros következményeinek enyhítése miatt szükséges, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy közbiztonsági érdekből, illetve a közérdek védelme miatt szükséges, a döntés valakinek a tartásáról vagy gondozásáról rendelkezik, vagy a hatósági nyilvántartásba történő haladéktalan bejegyzést törvény írja elő. Köszönöm a figyelmet! 6

Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása

Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása A kiegyezés utáni önkormányzati törvények: - külső és belső eljárás alig válik el, - fellebbezés a miniszterhez / magasabb önkormányzathoz, - panaszjog

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján

Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján 1 Jogorvoslati eszközök kialakulása A kiegyezés utáni önkormányzati

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

Közigazgatási jog 2.

Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog 2. A közigazgatási hatósági eljárás (2) Dr. Bencsik András egyetemi adjunktus PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék Eljárás megindítása Kérelem vizsgálata Az elsőfokú eljárás főbb szakaszai

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Az előadás felépítése I. A jogorvoslatok rendszertani szerepe II. Közigazgatási per III. Fellebbezés I. A jogorvoslatok

Részletesebben

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14. Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták,

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról. Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat

Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról. Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat A hatóság határozata ellen önálló jogorvoslatnak van helye. A hatóság végzése ellen önálló jogorvoslatnak akkor van helye,

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

Az eljárás tagozódása

Az eljárás tagozódása Közigazgatási hatósági eljárásjog 4. A kérelemre induló eljárás Az eljárás tagozódása Alapeljárás Szükségképpeni szakasz Eljárás kezdetétől (megindítása vagy megindulása) Döntésig (közlés iránti intézkedésig)

Részletesebben

Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell

Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell Országos Bányászati Konferencia Egerszalók 2018. november 22-23. Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell Dr. Káldi Zoltán főosztályvezető/bányakapitány A közigazgatási szervezetrendszer átalakítása

Részletesebben

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a

Részletesebben

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások

Részletesebben

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Valódi és hivatalbóli jogorvoslat Valódi jogorvoslat: - az ügyfélnek alanyi joga van a kérelemzéshez - (ha a feltételeknek megfelel) a jogorvoslati

Részletesebben

Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés. - Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban:

Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés. - Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban: Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Kormányhivatal) Illetékességi területe: Pest megye Ügytípushoz tartozó jogszabályok

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,

Részletesebben

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról

Részletesebben

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az előadás felépítése I. Az Ákr. felépítése II. Az eljárás szakaszai III. Alapelvek

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról - a sorozat ötödik része az új eljárási kódex alapján közigazgatási pernek minősülő közszolgálati jogvitákról szól - 1. Bevezetés A Polgári

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom! Joghatóság! Hatáskör (hatósági jogkör)! Hatáskör-elvonás és átruházás! Illetékeség! Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel! Ideiglenes

Részletesebben

A végrehajtási eljárás

A végrehajtási eljárás Végrehajtás A végrehajtási eljárás Végrehajtás döntések gyakorlati érvényesülése Nem minden hatósági ügyben Aktusban rögzített kötelezettség kikényszerítése Közigazgatási szervek (Állami) kényszer Viszonylagos

Részletesebben

A hatósági eljárás megindítása

A hatósági eljárás megindítása A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; eljárástípusok; a kérelem visszautasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése és szünetelése A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A döntés. Döntés

Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A döntés. Döntés Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A hatóság döntései A döntés A közigazgatási hatósági eljárás a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendjként is leírható. A hatósági döntés: [ld. közigazgatási eljárás

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás I. szegmensének

Részletesebben

Törvényházi szeminárium az önálló közigazgatási perrendtartásról

Törvényházi szeminárium az önálló közigazgatási perrendtartásról Miskolci Törvényszék SAJTÓOSZTÁLY Törvényházi szeminárium az önálló közigazgatási perrendtartásról A Miskolci Törvényszék az ügyfelek jogérvényesítésének elősegítése érdekében ismeretterjesztő sorozatot

Részletesebben

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8. Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság 2018. február 8. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) A Kbt. és a Vbt. jogorvoslati szabályainak módosítása Az

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő. 3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta

Részletesebben

A fellebbezés a közigazgatási szervezeten belüli jogorvoslati eljárás során, a döntés jogát a felettes szervre átszármaztató hatályú jogorvoslat.

A fellebbezés a közigazgatási szervezeten belüli jogorvoslati eljárás során, a döntés jogát a felettes szervre átszármaztató hatályú jogorvoslat. A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya ellátja a) azon másodfokú hatósági feladatokat, melyekben jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt (vagy a megyeszékhely szerinti

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL évi CL. törvény

AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL évi CL. törvény AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL 2016. évi CL. törvény HATÁLY 7. (1) A hatóság eljárása során az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyben (a továbbiakban: ügy) és a hatósági

Részletesebben

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 TARTALOMJEGYZÉK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 1. Bevezetés...3 2. Az államigazgatás átalakulása...4 2.1. A központi közigazgatás és annak átalakulása...4 2.2. A területi-helyi államigazgatás átalakulása

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata

Részletesebben

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html 1. oldal, összesen: 5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSBB BÍRÓSÁGA 3/2006. KJE szám A Magyar Köztársaság nevében! A Magyar Köztársaság Legfelsbb Bíróságának közigazgatási jogegységi tanácsa a 2006. március

Részletesebben

Fellebbezéssel megtámadható határozatok. az elsőfokú polgári peres eljárásban

Fellebbezéssel megtámadható határozatok. az elsőfokú polgári peres eljárásban Fellebbezéssel megtámadható határozatok az elsőfokú polgári peres eljárásban Szerző: dr. Kész Lívia Pécs, 2014. szeptember Bevezetés Tanulmányomban az elsőfokú bírói (bírósági) határozatokat (ítélet/végzés)

Részletesebben

A közigazgatási perek új szabályozásának lényeges kérdései

A közigazgatási perek új szabályozásának lényeges kérdései A közigazgatási perek új szabályozásának lényeges kérdései KÖZIGAZGATÁSI JOGVITA A közigazgatási jogvita tárgya: a közigazgatási tevékenység jogszerűsége a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota)

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota) 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2017.december 31-ig hatályos állapota) Kártalanítási szabályok 30. (7) A kártalanítási igény a vagyoni hátrány keletkezésekor

Részletesebben

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K. 27. 287/2017/3. szám A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság alperes ellen közigazgatási ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt

Részletesebben

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

A közigazgatási határozatok végrehajtása

A közigazgatási határozatok végrehajtása A közigazgatási határozatok végrehajtása fogalma: a határozatban előírt pénzfizetési vagy egyéb magatartási kötelezettség teljesítésének kikényszerítése állami kényszer alkalmazásával, amennyiben a kötelezett

Részletesebben

Budapest, december

Budapest, december Ellenj egyezte : ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Érkezett : 2009 DEC 1 6. T/11332/6. szám ú EGYSÉGES JAVASLAT A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. évi törvény módosításáról szóló

Részletesebben

A hatóság döntései, a döntések semmissége, a jogerő

A hatóság döntései, a döntések semmissége, a jogerő A hatóság döntései, a döntések semmissége, a jogerő 1 A hatósági eljárás és a döntés kapcsolata A hatósági eljárás, az annak során és főként az annak eredményeként hozott hatósági döntés a közigazgatási

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1360 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

www.apeh.hu Nyomdai sorszámintervallumok Áfa adóalanyok EVA adóalanyok Közösségi adószámok megerősítése Köztartozásmentes adózók

www.apeh.hu Nyomdai sorszámintervallumok Áfa adóalanyok EVA adóalanyok Közösségi adószámok megerősítése Köztartozásmentes adózók ELLENŐRZÉS www.apeh.hu Az adózókat terhelő adókötelezettségek jogszerű teljesítéséhez, valamint a költségvetési támogatások jogszerű igénybevételéhez - különösen az áfa visszaigénylések tekintetében -

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata I. A hatósági eljárás fogalma II. A hatósági tevékenység a közigazgatási tevékenységfajták között. III. fogalma, forrásai IV. A kodifikáció hazai

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Rendkívüli jogorvoslatok

Rendkívüli jogorvoslatok Rendkívüli jogorvoslatok (jogerős döntések kifogásolása) Tóth Mihály A jogorvoslatok fogalma tágabb értelemben használandó, mint a bírói döntés elleni kifogás bejelentése. A jogorvoslati jogosultság, mint

Részletesebben

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete A kis értékű követelések európai eljárása A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete Célja: - a hozzáférés megkönnyítése - a jogviták rendezésének egyszerűsítése, gyorsítása - az ítéletek elismerésének

Részletesebben

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében Dr. Szalma Mária Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében I. A Szerb Köztársaság Bíróságokról szóló törvénye 1 értelmében az ország legfelsőbb

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE

A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE V. RÉSZ A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE Hatály 243. (1) A Ftv. 73. (2) bekezdése szerint a hallgató a Főiskola döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés)

Részletesebben

III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT

III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK 2009. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT elsőfokú döntések az elsőfokú döntések elleni jogorvoslatok elutasította az újrafelvételi kérelmet

Részletesebben

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi

Részletesebben

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról Tájékoztató a közigazgatási alapvizsga tananyagát érintő változásokról Budapest, 2016. január 31. Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata,

Részletesebben

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása Ügyszám: FFAFO_2018/389-4 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 9891 /2018. Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának

Részletesebben

Bevezetés a p o p l o g l á g ri i elj l á j rásjo j g o b g a Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Bevezetés a p o p l o g l á g ri i elj l á j rásjo j g o b g a Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s Bevezetés a polgári eljárásjogba Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Bevezetés 1./ Alapfogalmak 2./ A polgári eljárásjog forrásai 3./ A polgári eljárásjogi szabályok hatálya 4./

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom Joghatóság Hatáskör (hatósági jogkör) Hatáskör-elvonás és átruházás Illetékeség Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel Ideiglenes intézkedés

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog

Részletesebben

A jogorvoslati rendszer legfontosabb változásai a közigazgatási eljárásjogban

A jogorvoslati rendszer legfontosabb változásai a közigazgatási eljárásjogban Nagy Katalin joghallgató (PTE ÁJK), az ÓNSZ Közjogi Tagozatának tagozatvezetője A jogorvoslati rendszer legfontosabb változásai a közigazgatási eljárásjogban Az Országgyűlés 2016. december 6-án elfogadta

Részletesebben

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Tárgy: Földgázelosztói üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG H A T Á R O Z A T

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG H A T Á R O Z A T BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Tárgy: Engedély veszélyes tevékenység végzéséhez Ügyintéző: Olasz János tű. fhdgy. Telefonszám: 20/8202-134 H A T Á R O Z A T A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás Szakmai nap járási hivatalok részére Budapest, 2017. november 29. Dr. Orbán Hunor főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége

A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége 1 A hatósági döntés és az eljárás fogalmának kapcsolata A közigazgatási hatósági eljárás lényegét a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendje

Részletesebben

Bír í ós ó ági g i n e n mpe p res e lj l á j rások Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Bír í ós ó ági g i n e n mpe p res e lj l á j rások Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s Bírósági nemperes eljárások Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Nemperes eljárás fogalma 1. A magánjogi jogviszonyokat érintı, az igazságszolgáltatás megvalósítása vagy a tények,

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges ezen túl: az Alaptörvény,

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: 36-62/553-040 Fax: 36-62/553-041 e-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám: 061/3338-5/2014/SZEGED

Részletesebben

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás

Részletesebben

A hatósági eljárás megindítása

A hatósági eljárás megindítása A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése. A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás az az

Részletesebben

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története 1 A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma 2 Eljárásfajták a közigazgatásban Az eljárás és az eljárásjog definiálása Magyary Zoltán:

Részletesebben

I. Ügyintézési útmutató:

I. Ügyintézési útmutató: Kereskedelmi igazgatás I. Ügyintézési útmutató: I. Ügyintézési útmutató......1 Vonatkozó jogszabályok.. 1 A kereskedelmi tevékenységek folytatásának általános feltételei....2 Külön engedélyhez kötött kereskedelmi

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3110/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3110/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1950 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3110/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika 2018-2019. tavaszi félév, nappali tagozat Tantárgy neve Polgári perjog 2. Neptun-kód J3:PP(2) Képzés-tagozat jogász nappali Tantárgy kreditszáma 6 Tantárgyfelelős Prof.

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere Dr. Gombos Zoltán főosztályvezető Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 2017. április 26. Előzmény Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A jogerő és a végrehajthatóság alapkérdései

A jogerő és a végrehajthatóság alapkérdései A jogerő és a végrehajthatóság alapkérdései 1 A jogerő alapkérdései A jogerő jogtörténeti / normatani / jogdogmatikai fogalma. Elméletileg a határozat véglegességét jelenti. Összetevői: - megtámadhatatlanság,

Részletesebben

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról Tájékoztató Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. január

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Az új Pp. jogalkalmazási kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület január 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1

Az új Pp. jogalkalmazási kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület január 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 Az új Pp. jogalkalmazási kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. január 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 17. A Pp. 269. (1) bekezdés c) pontjában írt jogsértő szerzésmód csak

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Összehasonlító elemzés DR. SZABÓ KÁROLY GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK

Részletesebben

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény I-XVIII. fejezetei, a 2005.évi

Részletesebben

Hatósági hatáskör. 1 A. Pénzügyek 1. Adóigazgatási ügyek 2. Egyéb pénzügyek B. Egészségügyi igazgatás C. Szociális igazgatás

Hatósági hatáskör. 1 A. Pénzügyek 1. Adóigazgatási ügyek 2. Egyéb pénzügyek B. Egészségügyi igazgatás C. Szociális igazgatás Hatósági hatáskör 1 A. Pénzügyek 1. Adóigazgatási ügyek 2. Egyéb pénzügyek B. Egészségügyi igazgatás C. Szociális igazgatás E. Környezetvédelmi, építési ügyek, településrendezés, területrendezés, kommunális

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY Iktatószám: 12106-82/2012* Tárgy: határozat rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség tartalmának módosításáról Melléklet:

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek,

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek, Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás lefolytatása a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén. A hatóság vizsgálja,

Részletesebben

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2017. november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1. A Pp. 28. (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában a szerződéses jogviszonyból

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény

Részletesebben

A közigazgatási eljárás új szabályai Ákr. Kp.

A közigazgatási eljárás új szabályai Ákr. Kp. A közigazgatási eljárás új szabályai Ákr. Kp. 2018. január 11. Dr. Vitál-Eigner Beáta 1 1 Ákr. Kp. Az eljárási törvények megalkotásának indokai A törvények általános jellemzése (újdonságok, változások,

Részletesebben

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében dr. Lengyel Tímea Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi

Részletesebben

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 24. I. Ha a társult perlési szerződés a társult perlés engedélyezése

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

A végrehajtás felfüggesztésének szabályozása a közigazgatási perekben

A végrehajtás felfüggesztésének szabályozása a közigazgatási perekben A végrehajtás felfüggesztésének szabályozása a közigazgatási perekben Szerző: Czinkné dr. Arató Zita Pécs, 2015. október 21. A közigazgatási eljárások során hozott másodfokú döntések a közléssel válnak

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad és az Engedélyt módosítja az alábbiak szerint:

HATÁROZATOT. A Hivatal a kérelemben foglaltaknak helyt ad és az Engedélyt módosítja az alábbiak szerint: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsihnszky út 52. Tel.: +36 1 459 7777 * www.mekh.hu Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: Fax: E-maii: FFAFO_2018/321-3 Tóbiás Tamás 06-1-459-7760 06-1-459-7660 foldqazfeluqvelet@mekh.hu FGAA053296M

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges - az Alaptörvény, - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), - a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3153/2015. (VII. 24.) AB végzés 2397 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben