A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények"

Átírás

1 Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények Veres Emese gyümölcsész koordinátor október 26. Növényi Diverzitás Központ, Tápiószele

2 A BEMUTATÓKERTEK CÉLJA az eltűnő, a Kárpát-medencében régóta termesztett fajták, illetve tájfajták fennmaradása és újrahonosodása, illetve új változatok kialakulása, e fajták elterjedésükkel genetikai alap biztosítása, a vidéken élő fiatalok megismerkedhetnek az alkalmazkodó gyümölcstermesztés általában a tájbarát gazdálkodás lehetőségeivel, és maguk is hozzájárulhatnak az életgazdagság helyreállításához szülőföldjükön, ezáltal a fogyasztók változatosabb, egészségesebb gyümölcshöz jutnak, új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők részére újabb piaci szegmens elérése válik lehetővé, a hagyományos művelésű gyümölcsösök, mint tájkép elemek újból a táj részei lesznek.

3 GYÜMÖLCS BEMUTATÓKERT Együttműködés célja tájfajták megőrzése, tájfajta gyümölcstermő növények feltérképezése, helyi és országos adatbázis létrehozása, a helyben honos és újrahasznosított tájfajták szaporítása, termesztése és hasznosítása, A létrehozott kertek bemutatókertként való működtetése 165 kert 6002 db oltvány

4 GYÜMÖLCS GÉNBANK A természetes génkészletek megóvása, a pusztulóban lévő vad gyümölcsfajok védelme, az értékes biológiai és termesztési tulajdonságokkal bíró egyedek átmentése a jövő nemesítési munkáihoz csak megfelelő géntároló helyek kialakítása révén volt lehetséges. Gyümölcsfaj Cegléd Érd Fertőd Újfehértó Összesen Almástermésűek (alma, körte, birs, naspolya) Csonthéjasok (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula) Bogyósok (berkenye, bodza, szamóca, málna, szeder, ribiszke) összesen A gyümölcstermő növények génbankjá-nak létesítése Tervtanulmány készítése 1976 ban Dr. Brózik Sándor, Dr. Nagy Pál és Dr. Szentiványi Péter. Feladatát csak akkor képes ellátni, ha mindazokat a növényi anyagokat tartalmazza, melyek a jövő gyümölcsnemesítése számára fontosak lehetnek. Szerepe: A tételek részletes megfigyelése alapján jellemezhetők a begyűjtött változatok Anyag a tájtermesztés számára Nemesítési alapanyag a nemesítőknek Bemutatóhely az érdeklődőknek Begyűjtött tételek átmentése a jövő számára

5 TÜNDÉRKERT MOZGALOM elindítója Kovács Gyula, pórszombati erdész ma a Kárpát-medencében több mint 100 tündérkert található a gyűjteményemben több mint ezer alma és körte fajta van jelenleg az egyéb gyümölcsök mellett

6 ZÁRTKERTI REVITALIZÁCIÓ Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett program a programra önkormányzatok vagy önkormányzati konzorciumok pályázhatnak Cél: az egykori zártkerti, elhanyagolt (szőlők és gyümölcsösök) területek újjáélesztése, a vidéki emberek értékmegőrző, élelmiszer önellátó képességének segítése zártkerti fekvésű földrészlet revitalizációja valósul meg igazoltan őshonos vagy tájfajta növény telepítésével, közösségi termelés mellett 2015-ben 15 település mintaprogramja valósult meg 147,6 M Ft 2016-ban 20 település mintaprogramja valósult meg 2017-ben 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 M Ft

7 EREDMÉNYEINK

8 ELŐZMÉNYEK Jövő Nemzedékek Ombudsmani Hivatal által koordinált időszak: Σ 4 kert Csabdi 2012 Markaz 2011 Fót 2012 Bér 2011

9 ÉRDEKLŐDÉS között 296 település 165 kert

10 ÖSSZESÍTÉS Σ 2013-tól 165 kert 6002 db oltvány 2013-ban Σ 27 kert 836 db oltvány 2015-ben Σ 59 kert 144 fajta 2223 db oltvány 2017 tavasz Σ 1 kert 13 fajta 45 db oltvány 2014-ben Σ 27 kert 979 db oltvány 2016-ban 35 kert 77 fajta 1367 db oltvány 2017 ősz 16 kert 66 fajta 552 db oltvány

11 LÉTREJÖTT KERTEK MEGYÉK SZERINTI MEGOSZLÁSA Szlovákia 4 kert 23 kert 18 kert 5 kert 24 kert 12 kert 3 kert 8 kert 11 kert 11 kert 8 kert? 7 kert 3 kert 4 kert 5 kert 1 kert 2 kert 8 kert 2 kert Σ 165 kert

12 2013-BAN ÁTADOTT KERTEK Piliny Karancsság Telkibánya Püspökhatvan Makkoshotyka Nyírtelek Győrújbarát Kosd Palotás Halásztelek Galgagyörk Kálmánháza Takácsi Bakonyszentlászló Bakonytamási Dunaújváros Gödöllő Bénye Berekfürdő Hajdúnánás Kisapostag Olaszfa Bonyhád Györköny Nagycsány TAVASZ 8 ŐSZ 19 Kizárásra került: 4 kert

13 2014-BEN ÁTADOTT KERTEK Rábaszentandrás Nemesszalók Nagybörzsöny Ipolytölgyes Sikátor Csővár Nézsa Budakeszi Zsámbék Varsány Gyöngyös Pánd Tomor Markaz Erdőhorváti Miskolc Bükkaranyos Mány Szerecseny Takácsi Szentes Békésszentandrás Árpádhalom Kaposfő Tótkomlós TAVASZ 10 Büssü Decs ŐSZ 17 Kizárásra került: 3 kert

14 2015-BEN ÁTADOTT KERTEK 59 kert

15 2016-BAN ÁTADOTT KERTEK Szuhogy Taktaszada Vásárosnamény Abasár Hangács Taktabáj Hajdúdorog Dad Füle Péteri Hernádkak Ludas Fülöp Vámospércs Vászoly Csősz Monor Tiszaörs Nádudvar Enying Alsónyék TAVASZ 9 Darány Bátaszék ŐSZ 26 Kizárásra került: 3 kert

16 2017 ŐSZÉN TELEPÍTETT KERTEK Ipolypásztó Rimóc Sóshartyán Bózsva Ipolytölgyes Ond Bokod Nógrádsipek Szilvásvárad Szerencs Jánosháza Nagylók Vácszentlászló Sárbogárd Deszk Magyaratád ŐSZ 16

17 LÉTREJÖTT KERTEK MEGOSZLÁSA egyéb szervezet 7 12 református egyház iskola önkormányzat katolikus egyház 21 evangélikus egyház 14 Σ 165 kert

18 ALMA FAJTÁK Fekete tányéralma Sikulai alma Bőr alma Nyári fontos Húsvéti rozmaring

19 KÖRTE FAJTÁK Nyári Kálmán Császár körte Nagy macskafej Hosszúrét óriás

20 SZILVA FAJTÁK Vörös szilva Penyigei Althann ringló Debreceni muskotály

21 MEGGY FAJTÁK Cigány meggy Debreceni bőtremő Pónyik alma Csengődi Újfehértói fürtös

22 CSERESZNYE FAJTÁK Germesdorfi Sárga cseresznye Pónyik alma Szomolyai fekete Solymári gömbölyű

23 KAJSZI FAJTÁK Mandulakajszi Gönci magyar kajszi Ceglédi óriás Ceglédi bíborkajszi

24 ŐSZIBARACK FAJTÁK Mariska Champion Pónyik alma Early Redhaven Redhaven

25 MEMÓRIAJÁTÉK

26 FAJTA ISMERTETŐ KIADVÁNYOK 1. kiadvány 2. kiadvány

27 A NÖDIK VÁLLALT FELADATAI növényanyag biztosítása, szakmai tanácsadás, faj/fajták kiválasztása, terület előkészítésében és a növényanyag ültetésében való tanácsadás, közreműködés, a kihelyezett állomány nyilvántartásának vezetése, szakmai rendezvények, képzések lebonyolítását.

28 Mindszent hava 26 napján Átvételi elismervény aláírása Oltványok átvétele településenként 16 kert 66 fajta 552 db oltvány VALÓS ELÉRHETŐSÉGEK

29 RENDEZVÉNYSOROZAT Makkoshotyka, tavasz Tápiószele, tavasz Tápiószele, ősz Tápiószele, tavasz Tápiószele, ősz Tápiószele, ősz Tápiószele, tavasz Tápiószele, szept.

30 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a gyümölcsoltványok telepítéséhez szükséges terület biztosítását, a telepítés előtt a terület előkészítését valamint bekerítését, amennyiben a jelentkező az oltványokat a szakmai rendezvényen illetve az adott év október 15 - november 01. között nem veszi át, a jelentkező az oltványok költségének visszatérítésére kötelezett, tilos a fákat tovább ajándékozni, eladni, későbbiekben átültetni és kivágni, amennyiben valamilyen külső tényező miatt az oltványok 70%-a az ellenőrzés kapcsán nincs az adott területen akkor pénzbeli visszatérítésre kötelezett a jelentkező kötelezően részt vesz (kertenként minimum 1 fő) az évi két alkalommal (márciusban és októberben) megrendezésre kerülő szakmai rendezvényeken,

31 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a gyümölcsoltványok elszállítása (faiskolából/nödik-ból a telepítés helyszínére való szállítás) a Jelentkező költségére és kockázatára történik, minőségi reklamációt a NöDiK csak az átvételkor fogad el, a kiültetésre átadott gyümölcsoltványok 5 napon belüli eltelepítését a terepszemlén bemutatásra került helyszínen; a gyümölcsoltványok ültetésekor telepítési térkép és fotódokumentáció készítését, annak 15 munkanapon belül elküldését, a kijelölt területre átadott növényanyag folyamatos ápolását és gondozását, a kert fenntartását legalább 10 éves időtartamig. A fenntartási kötelezettség lejártával amennyiben nem kívánja tovább fenntartani a gyümölcsös kertet, köteles tájékoztatni a NöDiK-ot, a településen illetve a környéken élők számára különös tekintettel az iskolás korosztályra a fajták megőrzését és bemutatását, beszámoló küldését évi 1 alkalommal a NöDiK felé.

32 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a gyümölcsoltványok elszállítása (faiskolából/nödik-ból a telepítés helyszínére való szállítás) a Jelentkező költségére és kockázatára történik, minőségi reklamációt a NöDiK csak az átvételkor fogad el,

33 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a kiültetésre átadott gyümölcsoltványok 5 napon belüli eltelepítését a terepszemlén bemutatásra került helyszínen

34 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a gyümölcsoltványok ültetésekor telepítési térkép és fotódokumentáció készítését, 15 munkanapon belül elküldését everes@mail.nodik.hu telepítés helye + Milyen fajta? Hol? fajta név megnevezése Mikor? telepítés ideje

35 JELENTKEZŐ VÁLLALJA a kijelölt területre átadott növényanyag folyamatos ápolását és gondozását, a kert fenntartását legalább 10 éves időtartamig. A fenntartási kötelezettség lejártával amennyiben nem kívánja tovább fenntartani a gyümölcsös kertet, köteles tájékoztatni a NöDiK-ot, a településen illetve a környéken élők számára különös tekintettel az iskolás korosztályra a fajták megőrzését és bemutatását,

36 JELENTKEZŐ VÁLLALJA beszámoló küldését évi 1 alkalommal a NöDiK felé

37 ELLENŐRZÉS A Növényi Diverzitás Központ munkatársa évente látogatást tesz a létesült gyümölcsös kertben. Az első szemrevételezés időpontja a telepítést követő év tavaszán történik, az ellenőrzés időpontja előre egyezetett időpontban, az ellenőrzésen jegyzőkönyv és fotó készül, a szerződésben, illetve a szakmai megbeszéléseken meghatározott szakmai előírásokat nem tartja be, illetve a kert művelése szakmailag kifogásolható, a kert a programból kizárásra kerülhet, a jelentkező a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem, vagy nem határidőben teljesíti, úgy a NöDiK jogosult a szerződéstől egyoldalúan elállni, a gyümölcsoltványok árát fajtól és fajtától megfizetésére kötelezheti.

38 TEREPSZEMLE ÉS ELLENŐRZÉS előtte október utána augusztus Találkozunk tavaszán

39 Köszönöm a figyelmet!

Az együttműködés célja. A jelentkezés feltételei. A bemutatókertek célja. A NöDiK vállalt feladatai. A jelentkező vállalja

Az együttműködés célja. A jelentkezés feltételei. A bemutatókertek célja. A NöDiK vállalt feladatai. A jelentkező vállalja H a tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért m a m ég ültetnék egy alm afácskát Az együttműködés célja Gyümölcsész megállapodás keretében elért eredmények és a jelentkezési feltételrendszer módosításának

Részletesebben

(alma, körte, birs, naspolya) (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula)

(alma, körte, birs, naspolya) (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula) H a tudnám is, h ogy h olnap lesz a v ilágvége, az a z ért m a m ég ültetnék egy alm afácskát A bemutatókertek célja A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények összegzése Veres Emese gyümölcsész koordinátor

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Növényi Diverzitás Központ január 1. től

ÖSSZEFOGLALÓ. Növényi Diverzitás Központ január 1. től ÖSSZEFOGLALÓ A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről szóló megállapodáshoz kapcsolatos feladatokról Növényi Diverzitás

Részletesebben

új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők Új lehetőségek a Gyümölcsész megállapodás keretében

új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők Új lehetőségek a Gyümölcsész megállapodás keretében 2017.03.28. A BEMUTATÓKERTEK CÉLJA Akinek nem gyönyörűség az első ojtványnak a rügyfakadása, akinek nem repes a szíve az első virágbimbó kippatanásánál a gyümölcscsemetén, az menjen a piacra, vegye meg

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL

MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát. MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ január december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK)

GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ január december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK) GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ 2016. január 01. 2016. december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK) 1 I) A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták

Részletesebben

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Biodiverzitás Az élőlények sokféleségét jelenti Agrobiodiverzitás alatt a termesztett növények sokféleségét értjük

Részletesebben

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,

Részletesebben

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában 2015.10.09. Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tájfajták kialakulása Kultúrnövényeink nem Európai eredetűek A legtöbb fajtőshonosnak kell mondanunk

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban

A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban A Kárpát-medence A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele, 2015. 10. 20. Európa legrégibb kultúrája növénytermesztés 8 000 év

Részletesebben

BESZÁMOLÓ január december 31.

BESZÁMOLÓ január december 31. BESZÁMOLÓ A táji ado+ságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termeszte+ gyümölcsfajták megőrzésében való együ+működésről szóló megállapodásról 2015. január 01. 2015. december 31. Készíte+e: Veres

Részletesebben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,

Részletesebben

Kötelező termesztésben tartási idő

Kötelező termesztésben tartási idő 1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer

Részletesebben

megrendelő neve : cím: cím, telefonszám:

megrendelő neve : cím:  cím, telefonszám: nettó egységár (Ft) megrendelt db érték Ft visszaigazol t db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 őszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell! Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:

Részletesebben

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos

Részletesebben

1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez

1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez 1. melléklet a 35/010. (IV. 9.) FVM rendelethez A B C D E F G H I J K Maximális Kötelező Elvárt Legkisebb Legkisebb Ültetvény Intenzív ültetvény Öntözési követelmények fajlagos termesztésb hozamok a támogatható

Részletesebben

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16.

Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16. Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16. A 2009-es ausztriai Destillata ismét sikereresen zárult a magyar résztvevõknek, az Agárdi pálinkafõzde elnyerte a legjobb

Részletesebben

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája A 2009. évi állami i feladatok támogatását elnyert pályázok listája Pályázó neve Pályázó címe Elnyert Génmegőrzési téma támogatás (Ft) 5 B Bt. 2028 Pilismarót, Dózsa György u. 42. 352.000 Fekete nyár Agrimart

Részletesebben

Bokor faiskola évi őszi ajánlata

Bokor faiskola évi őszi ajánlata Bokor faiskola 2017. évi őszi ajánlata http://www.bokorfaiskola.hu (Készült: 2017.12.23 08:30:26) ELŐZETES RENDELÉSEKET FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK! ---- GYÜMÖLCSFÁK --- 1 köteg 10 darab fát tartalmaz. ALMA

Részletesebben

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei Ponicsánné Gyovai Ágnes Kollár Zsuzsanna, Simon Attila, Baktay Borbála Növényi Diverzitás Központ Tápiószele A NöDiK főbb tevékenységei Génforrások felkutatása,

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Gyöngyöspata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(IX. 27.) önkormányzati rendelete a növények ültetési, telepítési távolságára vonatkozó helyi szabályokról Gyöngyöspata Város Önkormányzat

Részletesebben

Országos pálinka- és törkölypálinka- verseny. Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat. Cac. 135022 Szilva - Lepotica

Országos pálinka- és törkölypálinka- verseny. Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat. Cac. 135022 Szilva - Lepotica Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat Cac. 135022 Szilva - Lepotica Takács László arany Cacanska Lepotica Szilva Szomolyai 131002 Cseresznye - fekete arany Szomolyai fekete csresznye Birskörte

Részletesebben

Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében

Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében A hagyományos gyümölcsösök lehetséges szerepe a vidéki gazdaságfejlesztésben szakmai konferencia 2012.08.30., Nagygörbő Zala Termálvölgye

Részletesebben

cím: cím, telefonszám:

cím:  cím, telefonszám: nettó egységár (Ft) készlet db megrendelés db visszaigazolá s db megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 tavaszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga Kálium szerepe a gyümölcstermő növények fejlődésében A kálium meghatározó jelentőségű a gyümölcstermő

Részletesebben

cím: emailcím, telefonszám:

cím: emailcím, telefonszám: nettó egységár (Ft) készlet db 11.11.-én megrendelt db visszaigazolt db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2014 őszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

A Nemzeti Vidékstratégia agrárkörnyezetgazdálkodási

A Nemzeti Vidékstratégia agrárkörnyezetgazdálkodási A Nemzeti Vidékstratégia agrárkörnyezetgazdálkodási vonatkozásai V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár 2017. május 11. Miért van szükség agrárkörnyezetgazdálkodásra?

Részletesebben

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015 A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával

Részletesebben

Aktuálisan pályázható támogatások

Aktuálisan pályázható támogatások Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!

Részletesebben

Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany

Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany Nevező Pálinka megnevezése Alkategória alc fok besorolás Muthné Kton Mária Merlot borseprő Kék Szőlő 44,0% Heilmann-né Muth Erzsébet Kékfrankos borpárlt Kék Szőlő 44,0% Kevevára Pálinkaház Irsai Olivér

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Tesztfeladatok

Részletesebben

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási

Részletesebben

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP AKG Agrár-környezetgazdálkodási többlet-vállalások - 2016-tól ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP források -2016-158 666

Részletesebben

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése Pályázat kódja VP2.-4.1.4-16 Keretösszeg Támogatási összeg 49,5 Mrd Ft Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete 2016. július 6.

Részletesebben

CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY

CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával

Részletesebben

Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői

Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői Törköly Arany 1 Csepp Pálinka Fekete Ribiszke Arany

Részletesebben

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely

Részletesebben

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés

Részletesebben

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János >420 >140 94 109 Nemzeti fajtalista 2010 FAJTA FAJ MEGNEVEZÉS db % db Szántóföldi növények 1422 41,6 97 Zöldségnövények 843 24,7 47 Gyógy,

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Zala Termálvölgye Egyesület 2008-ban alapított vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK

XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK Fődíj: MAGYARORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJA, egyben Magyarország Legjobb Kereskedelmi Pálinkája 2009

Részletesebben

Gyümölcs szaporítóanyagok

Gyümölcs szaporítóanyagok Gyümölcs szaporítóanyagok avagy, mi lehet az oka a nem eredésnek? Háttér: magyar, vagy külföldi szaporítóanyag? Sarlóspuszta, 2017. 03. 16. PALESITS FAISKOLAI KFT. Palesits Zsolt 06 30 557 3964 palesitsfaiskola@gmail.com

Részletesebben

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet 24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

VI. Regioná lis Pálo c Pá linká- e s Pá rlátverseny Eredme nyek

VI. Regioná lis Pálo c Pá linká- e s Pá rlátverseny Eredme nyek BA-UND-GARDEN KFT. Cigánymeggy 2017 bronz Muskotály szőlő 2017 bronz Becskereki Tamás Birs 2014 bronz Banán 2012 ezüst Bicskei Lajos Jonathán alma 2016 arany Pándy meggy 2018 arany Meggy borpárlat 2015

Részletesebben

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodástudományi Intézet Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere KAJSZIBARACK TANÁCSKOZÁS ÉS FAJTABEMUTATÓ

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt nem hivatalos szöveg (2007. október 16.-i állapot) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások

Részletesebben

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége Javaslat az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége az Érdi települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: (név) (aláírás) Kelt: Érd, 2018... (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

Eredetvédelem a termelők szolgálatában

Eredetvédelem a termelők szolgálatában Eredetvédelem a termelők szolgálatában SZOLNOK 2017. október 11. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes Eredetvédelmi Főosztály EREDETVÉDELEM Közösségalakítás Hagyomány ápolása Értékek megőrzése A természeti erőforrások,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK

8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 1. aktív mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben

Részletesebben

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete. Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet

Részletesebben

Kertészet. Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete. A gyümölcsfélék: Kertészeti termesztés jelentősége Magyarországon. növények.

Kertészet. Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete. A gyümölcsfélék: Kertészeti termesztés jelentősége Magyarországon. növények. A kertészet egyedi ápolást igénylő növények termesztésével és parkok, kertek gondozásával foglalkozó művelési ág. Kertészet Mezőgazdaság Kertészet 5 ágazat: gyümölcstermesztés szőlőtermesztés zöldségtermesztés

Részletesebben

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció

Részletesebben

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása

Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2014. december 10. A Tanyafejlesztési

Részletesebben

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi Birsfajták megfigyelése génbankokban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele 2014. 10. 21. Ökológiai igény Elő- és Közép-Ázsiából származik Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj Téli lehűlésektől (-20 -

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe TANYAFEJLESZTÉS 2015 -kivonat- Támogatás vehető igénybe 1. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez (1. célterület), 2. a tanyák

Részletesebben

A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január

A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye 2018. január Név Pálinka/párlat neve Érem 1 Csepp Pálinka Kft. Érlelt Golden Alma Arany 1 Csepp Pálinka Kft. Sárgabarack Arany

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény

Részletesebben

Különleges megoldások és kínálat

Különleges megoldások és kínálat Saját vállalkozásában jól hasznosította korábbi szakmai kapcsolatait, Bereznai Roland okleveles kertészmérnök ugyanis 15 évig vezette a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kísérleti és tanüzemének

Részletesebben

Csornai Gyümölcsfaiskola katalógus

Csornai Gyümölcsfaiskola katalógus Csornai Gyümölcsfaiskola katalóus Alma Vista Bella július 140 lilás erősen hanvas édes jó izű Golden Del. Tenroy ( Royal Gála) szep.véeokt. március 140-180 sára édes Starkin Nm.251 szep.vée nov-márc 150-170

Részletesebben

Korrigendum - K-0103-H/2018

Korrigendum - K-0103-H/2018 Korrigendum - K-0103-H/2018 Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/29 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.02.09. Iktatószám: 1729/2018

Részletesebben

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas. Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A 2010.05.14. óta hatályos szöveg. A támogatás célja. Fogalmak

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A 2010.05.14. óta hatályos szöveg. A támogatás célja. Fogalmak Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó

Részletesebben

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet Magyar joganyagok - 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes 1. oldal területalapú támo 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról

Részletesebben

2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA

2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA 2019. ÉVI DÍJÁTADÓ GÁLA 2019. június 19. ELNÖKSÉG TAKÁCS LÁSZLÓ SZAKMAI ELNÖK DR. FELKAI BEÁTA OLGA SZAKMAI IRÁNYÍTÁSÉRT FELELŐS KÉPVISELŐ SÉLLEINÉ DOMJÁN ZSUZSANNA ELŐKÉSZÍTÉSI ÉS LEBONYOLÍTÁSI BIZOTTSÁG

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza

HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI. Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: május Orosháza HELYI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSI LEHETŐSÉGEI Előadó: dr. Matus László - referens (FM-AfVsF) Dátum: 2017. május 11. - Orosháza FENNTARTHATÓSÁG - TUDATOS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS A fenntarthatóság 3 alappillére:

Részletesebben

Háztáji- és Tanyafejlesztési Program. Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16.

Háztáji- és Tanyafejlesztési Program. Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16. Háztáji- és Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2014. December 16. 2011 óta hirdeti meg a Minisztérium minden évben A Program

Részletesebben

Eredetvédelem a termelők szolgálatában

Eredetvédelem a termelők szolgálatában Eredetvédelem a termelők szolgálatában HELVÉCIA 2017. április 24. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes Eredetvédelmi Főosztály Mit adhat az eredetvédelem? magasabb termelői jövedelem hozzáadott érték növelése a

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ 3 Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői e Csongrád Szentes 6000 Szarvasi út 3/b gyümölcs-zöldség TÉSZ

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez Érvényes: 2016. szeptember 1-től, az 56/2016 (VIII.19.) FM

Részletesebben

Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban. Szani Zsolt Témavezető Nagygörbő, augusztus 30.

Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban. Szani Zsolt Témavezető Nagygörbő, augusztus 30. Természeti gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban Szani Zsolt Témavezető szanizs@freemail.hu Nagygörbő, 2012. augusztus 30. Gyümölcstermesztés hagyományai a paraszti gazdálkodásban 1.

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy

Részletesebben

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete Ceglédi Kistérség Abony 15 679 fő Albertirsa 11 280 fő Cegléd 38 055 fő Ceglédbercel 4 583 fő Csemő 4 186 fő Dánszentmiklós 2 728 fő Jászkarajenő 2 992 fő Kocsér 1 990

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY október 27.

FALUGYŰLÉS VARSÁNY október 27. FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2016. október 27. Tematika 2015. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Falugazdaság Adózási kérdések

Részletesebben

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ-3 Délalföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezete Csongrád Szentes 6000 Szarvasi

Részletesebben

XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny

XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny Gyula, 2008. április 18. 19. - 20. Eredmények: Fődíj: AZ ORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJA

Részletesebben

Pest megyei települések listája

Pest megyei települések listája 1 Abony 15 679 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 2 Acsa 1 501 fő ÁNTSZ Váci,Szobi,Dunakeszi i Intézete Váci 3 Albertirsa 11 280 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 4 Alsónémedi 4 829 fő ÁNTSZ Dabasi-,Gyáli

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

2017. évi Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála június 20.

2017. évi Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála június 20. Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála 2017. június 20. Arany, Ezüst, Bronz minősítésű pálinka PANYOLAI SZILVÓRIUM PÁLINKAHÁZ SQ Vilmoskörte Pálinka PINTÉR PÁLINKA Arany, Ezüst, Bronz minősítésű pálinka Irsai

Részletesebben

KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT.

KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT. KÖSZÖNTÖM A KÁRPÁT MEDENCEI AGRÁRFEJLESZTÉSI FÓRUM, ILLYEFALVA 2015. RÉSZTVEVŐIT. II. AZ ÖKOLÓGIAI TERMÉK FOGALOM KÖRE: - ökológiai termék az egyetemes világ produktuma - biotermék az élő szimbóluma -

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2011. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft /2010. (IV. 9.) FVM rendelet. A óta hatályos szöveg. 1. A támogatás célja. 2. Értelmező rendelkezések

Opten Törvénytár Opten Kft /2010. (IV. 9.) FVM rendelet. A óta hatályos szöveg. 1. A támogatás célja. 2. Értelmező rendelkezések Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 35/010. (IV. 9.) FVM rendelet 35/010. (IV. 9.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben