J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos alpolgármesterek, dr. Felszeghy Szabolcs, Terdik Ferenc, Kardos István, Sárvári János, Szabó Attiláné, Márkus Gábor, Tóth László, Kiss Zsigmond, Makai Lajos, Hegedűsné Varga Irén, Ökrös István, Békési Zoltán, Katona Lajos, Kovács Krisztina képviselők, Keserű László jegyző, Tóthné Megyaszai Szilvia jegyzőkönyvvezető. Nem jelent meg: Dombi Imréné képviselő Soron kívüli ülésünkön tisztelettel köszöntöm a képviselő-testület tagjait, a megjelenteket. A soron kívüli ülés összehívására azért volt szükség, mert Püspökladány történetének egyik legnagyobb üzleti ajánlatát kell megtárgyalnunk. A város érdeke azt kívánja, hogy a képviselő-testület hatalmazza fel a polgármestert különböző jogosítványokkal. Ezeknek a jogosítványoknak a szükségességét az indokolja, hogy a tárgyalások során eljutottunk olyan szintig, amely még a polgármester hatáskörében benne van, de a következő szinthez már a képviselőtestület jóváhagyása kell, amely a szerződések megkötését, aláírását lehetővé teszi. Megállapítom, hogy az ülésen 17 fő képviselő van jelen, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek Makai Lajos és Terdik Ferenc képviselőket javaslom. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 13 igen, 1 tartózkodás, 3 fő nem szavazott.

2 2 Megállapítom, hogy a képviselő-testület Makai Lajos és Terdik Ferenc képviselőket jegyzőkönyv-hitelesítőknek kijelölte. A meghívó szerinti napirendeket javaslom elfogadásra azzal, hogy a Különfélékben egy vasúttisztasági közmunkaprogramról tárgyaljunk. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen. N a p i r e n d e k: 1. Előterjesztés önkormányzati ingatlanok értékesítéséről. (Szóbeli) Előadó: Arnóth Sándor polgármester 2. Előterjesztés a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft alapító okiratának módosítására. (Szóbeli) Előadó: Arnóth Sándor polgármester 3. K ü l ö n f é l é k. 1. Napirend Két önkormányzati tulajdonú ingatlannal kapcsolatos vásárlási szándék jelent meg párhuzamosan a városban. Az 1859/10. hrsz-ú ingatlanra tett vételi ajánlatot a Dr. Kovács P. Zoltán ügyvédi iroda a TESCO Áruház megbízásából 80 millió Ft + ÁFA összegben. Az ajánlattevő az állatvásártér kiváltására további 5 millió Ft + ÁFA összeget ajánlott fel. Összességében 85 millió Ft + ÁFA-ról van szó. Kérdés KARDOS ISTVÁN képviselő Van-e műszaki tartalom az ajánlatnál? A korábbi ajánlatban volt forgalmi kapcsolat kialakítása is.

3 3 Magam is tanulmányoztam azt a szerződést, ami nem jött létre. Ahhoz, hogy a TESCO Áruház ott működhessen, a Közútkezelő Kht szerint egy körforgalmat kell kialakítani, illetve egy feltáró utat, amely a Keleti sorra vezetne. Ezek meg vannak említve a mostani szerződés-tervezetben. Ezt feltétlenül meg kell csinálni, bárki is a beruházó, hiszen egyébként nem tudja használni a felépítményt. SZABÓ BÉLA irodavezető Az ajánlattevők ismerik a feltételeket és vállalják. Azt kérték, hogy erre készüljön engedélyes terv, és ők megvalósítják. Ennek a beruházásnak az lesz a következménye, hogy a környékbeli telkek ára jelentősen megemelkedik, és reményeink szerint jóval magasabb áron tudjuk majd azokat eladni. Nem úgy, mint az előző képviselő-testület, aki 500 Ft/m2- ért adott el itt telkeket. Nehezítette a tárgyalásokat, hogy a szóban forgó területet az előző képviselőtestület 70 millió Ft + ÁFA áron kívánta értékesíteni. Ehhez képest most 10 millió Ft-tal többet kapunk érte. Nagy jelentősége van annak, hogy a beruházó az útcsatlakozások mellett a kerékpárutat és a közműcsatlakozásokat is kiépíti. Az állatvásártér kiváltására az 5 millió Ft elég kevés, de az ajánlattevő többet nem vállalt. A felhatalmazás azért kell, hogy a nagyon kemény alkudozás végén a szerződést amennyiben jegyző úrral, a városgazdálkodási irodavezetővel és az ügyvéd úrral a tartalmában egyetértünk aláírhassam. A Rákóczi u szám alatti ingatlanok megvásárlására vonatkozóan tárgyalásokat folytattam a Lidl Magyarország BT képviselőivel. Úgy néz ki, hogy a három ingatlant 170 millió Ft + ÁFA összegért sikerül eladni. Ebből

4 4 120 millió Ft-ot kap az önkormányzat, valamint 50 millió Ft-ot a három ingatlan felépítményeiben lakók elhelyezésére, ami szintén a város vagyonát növeli. Amennyiben a Holding Kft végzi az értékesítésre kerülő ingatlanok esetében a teljes műszaki és pénzügyi lebonyolítást, úgy az ÁFA-t vissza tudja igényelni, ami 11 millió Ft. Ehhez szükség lesz a Holding Kft alapító okiratának módosítására, amiről a következő napirend keretében fogunk dönteni. Az így jelentkező millió Ft stabilizálni fogja a költségvetésünket. Ez a pénz a pályázati alapba kerül. Kérdések ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Az előzetes tárgyalások során szóba került-e, hogy a 7 család elhelyezése miképpen fog történni? SÁRVÁRI JÁNOS képviselő Győrfi Lajos szobrász műhelye megnyugtató módon kerül-e át az új helyére? SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Tudjuk, hogy a városnak szüksége van minden fillérre, azonban ezek a beruházások nagyon sok helyi kisvállalkozást negatívan fognak érinteni, akik így tönkre fognak menni. az alábbi választ adta Ökrös István képviselő kérdésére Valóban meg kell oldani a 7 család elhelyezését. Erre több lehetőség van. Az egyik, hogy készpénzben kifizetjük a családokat - amennyiben lemondanak minden követelésükről és az összegből maguk oldják meg a lakásvásárlást.

5 5 A másik lehetőség, hogy az önkormányzat vásárolja meg a lakásokat, így azok az önkormányzat tulajdonában maradnak. Azonban a legpraktikusabb megoldásnak az tűnik, hogy önkormányzati telekre sorházat építünk, ahol lényegesen jobb lakáskörülmények közé tudjuk elhelyezni a családokat. Ebben az esetben - közbeszerzés keretében talán helyi vállalkozókkal tudjuk ezt kiviteleztetni, és ezáltal is nő az önkormányzat vagyona. Sárvári János képviselő kérdésére Természetesen folytattam egyeztetéseket Győrfi Lajos művész úrral. Méltatlan körülmények között tartja jelenleg a város európai hírű lakosát. Ezt meg kell oldani. Két ingatlant is fel tudunk neki ajánlani, az egyik a KÖZKÉV telephelyen lévő ingatlan, amit nem fogadott el, a másik pedig a Táncsics utcai középiskola által nem használt tanműhely, amit viszont megfelelőnek tartott. A város minden segítséget meg fog adni ahhoz, hogy a műtermének kincsei épségben és biztonságban átkerüljenek az új helyre, illetve az udvaron felhalmozódott kövek és egyéb anyagok hiánytalanul átkerüljenek. Hiszen a városnak elsőrendű érdeke egy ilyen nagyszerű művészt a városban tartani és méltó körülmények közé elhelyezni. Szabó Attiláné képviselő kérdésére Képviselő asszonynak sajnos igaza van. Azonban ha fejleszteni akarunk, csak így juthatunk fejlesztési forrásokhoz. ÖKRÖS ISTVÁN képviselő Örülök az előterjesztésnek, támogatni fogom. Gratulálok polgármester úrnak ahhoz, hogy ezt elérte. Engedjenek meg egy megjegyzést. Úgy gondolom, hogy az előző polgármester és az előző képviselő-testület is tisztességesen járt el ebben az ügyben, és megpróbált a legtöbbet kihozni az értékesítésből. HEGEDŰSNÉ VARGA IRÉN képviselő Támogatom az előterjesztést. Vannak itt most olyan képviselők, akik az előző képviselő-testületben az 500 Ft/m 2 -es árat megszavazták, és most a másik oldalon szavaznak.

6 6 Fontos a városnak egyrészt az összeg, másrészt a lehetőség. Amennyiben a TESCO a keleti városrészen megépül, erősödni fog Püspökladány kistérségi szerepe, amitől én további fejlődést várok, nem pedig visszafejlődést. BÉKÉSI ZOLTÁN képviselő El kell ismerni polgármester úr ezirányban tett erőfeszítéseit. Bízom benne, hogy a kisebb kereskedelmi egységek nem látják kárát a TESCO megépülésének. MÁRKUS GÁBOR képviselő Az előterjesztést támogatom. Úgy gondolom, hogy a nagypénteki meglepetésre ez egy csattanós válasz volt. TÓTH LAJOS alpolgármester Támogatom a határozati javaslatban foglaltakat. Fontos momentum ez a város életében, hiszen olyan forrás megnyitására van lehetőség, amely a következőkben fejlesztési ill. pályázati lehetőségeket ad. Erre rendkívül nagy szükség van. Reméljük, hogy ez a szűkebb és tágabb térség fejlődését elő fogja segíteni. Az előző képviselő-testület döntésére én úgy tekintek, hogy az akkori helyzetben, az akkori körülmények között az kedvezőnek tűnt. Erre utólag lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz volt. Fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy a Lidl Áruházat a város egyik legszebb, zöldövezetben lévő területére kell-e hozni. Ezt a véleményemet több fórumon is kifejtettem. Képviselőként azonban el kell fogadnom ezt az ajánlatot, mert olyan jelentős mértékű, hogy az más irányú fejlesztéseink alapjául szolgálhat. Amikor a részletes engedélyezési eljárásra kerül sor, javaslom, hogy bizonyos építészeti-, arculat-, utcakép-elvárásokat mindenképpen tegyünk. A hét család elhelyezésére szolgáló keretösszegből mindenképpen új lakások építését javaslom. Ezzel egyrészt növekszik a város vagyona, másrészt méltó körülmények közé kerülhetnek a lakók.

7 7 KISS ZSIGMOND képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és támogatja annak elfogadását. A város azon felül, hogy 200 millió Ft-ot kap a telekértékesítésekből, még közel 60 millió Ft-os vagyongyarapodást tud elérni, hiszen a jelenlegi ingatlanok melyek könyv szerinti értéke 1,1 millió Ft helyett egy 7 lakásos, komfortos bérlakást tud felépíteni, ami kb. 55 millió Ft-ot fog érni. Ezen kívül az új állatfelvásárló-hely is a város vagyonát fogja gyarapítani. Támogatom az előterjesztés elfogadását. KARDOS ISTVÁN képviselő Az előterjesztést én is támogatom, főleg a TESCO-építést. Kérem, hogy a tárgyalások folyamán a közlekedés megoldása súlyponti kérdés legyen. A Lidl Áruház építésével kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim. A Rákóczi utca vonatkozásában szebb, jobb funkciót is el tudtam volna képzelni, de a helyzetet tudomásul véve támogatom. Úgy emlékszem, hogy a helyi vállalkozók részére értékesített telkek vonatkozásában beépítési kötelezettséget írt elő a képviselő-testület. Amennyiben ők ezt nem tudják teljesíteni, lehetőség van a telkek visszavásárlására. TERDIK FERENC képviselő Ez az előterjesztés távlatokat nyit a beruházások terén. Ennyi pénzzel már komoly pályázatokon vehetünk részt. Gratulálok azoknak, akik ebben résztvettek és közreműködtek. Engedjék meg, hogy én is megköszönjem jegyző úrnak, Szabó Béla irodavezető úrnak, Kürthy Ferencné irodavezető asszonynak, Rácz Attila ügyvezető igazgató úrnak, és Kiss Zsigmond képviselő úrnak a munkáját. Végig egy nagyon következetes álláspontot képviseltünk, aminek eredményeképpen úgy köthetünk szerződést, hogy semmiféle kényszerítő hatású kötelezettségünk nincs.

8 8 Aki a határozati javaslatot elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen. 36/2007. (IV. 12.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul: 1. A Rákóczi u szám alatti ingatlanok értékesítéséhez a Lidl Magyarország Bt. részére az alábbiak szerint: - a telkek vételára: 120 millió Ft + ÁFA, míg a - felépítmények vételára 50 millió Ft + ÁFA. A képviselő-testület az előzetesen írásban rögzített fizetési feltételeket elfogadhatónak tartja. 2. Ugyancsak hozzájárul a 1859/10. hrsz. ingatlan értékesítéséhez a Dr. Kovács P. Zoltán ügyvédi iroda által képviselt vevő részére az alábbiak szerint: - a telek vételára: 80 millió Ft + ÁFA, míg a - rajta lévő felépítmény vételára 5 millió Ft + ÁFA A polgármester köteles ebben az esetben is az önkormányzat számára legkedvezőbb fizetési feltételeket kialkudni. 3. A képviselő-testület mindkét ingatlan esetében a teljes műszaki és pénzügyi bonyolítással a Holding Kft-t bízza meg az alábbiak szerint: - a Holding Kft a telkek vételárait átutalja az önkormányzatnak, - míg az értékesítendő telkeken lévő felépítmények vételárából gondoskodik a lakók elhelyezéséről a megadott határidőre, valamint biztosítja a város részére a szükséges állatvásárteret. 4. Ahhoz, hogy a Holding Kft. a fenti feladatokat el tudja végezni, az önkormányzat értékesíti részére a Rákóczi u szám alatti ingatlanokon lévő lakásokat Ft + ÁFA összegben, míg az állatvásártér felépítményeit Ft + ÁFA összegben. Határidő: szerződéskötések: április 30. a további feladatok határidejét az adásvételi szerződések tartalmazzák. Felelős: az 1., 2. és 4. pontokban foglalt feladatokért: Arnóth Sándor polgármester a 3. pontban foglalt feladatokért: Rácz Attila Holding Kft. ügyvezető igazgatója

9 9 2. Napirend KÜRTHY FERENCNÉ irodavezető kiegésztése A telek utáni ÁFA-t a Holding Kft ugyan nem tudja visszaigényelni, de a felépítmények után igen. Így 11 millió Ft visszaigénylésére nyílik lehetőség. Ehhez szükség van az alapító okirat módosítására. Kérdés, vélemény, javaslat nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen. 37/2007. (IV. 12.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft alapító okiratát úgy módosítja, hogy a Kft főtevékenysége a továbbiakban ingatlanforgalmazás, egyéb tevékenysége: vagyonkezelés, ingatlanberuházás, -eladás. Határidő: április 30. Felelős: Arnóth Sándor polgármester 3. K ü l ö n f é l é k Az önkormányzatot megkereste a Bihari Eurofalu Kistérségi Gazdaságfejlesztő, Környezetgazdálkodási és Idegenforgalmi Innovációs KHT azzal, hogy vasúttisztasági közmunkaprogramot szervez. A Kht elnyert egy pályázatot, amelynek keretében lehetőség nyílik 40 ember fél éven át tartó foglalkoztatására, vasúti pálya mellett szemétszedésre, kapálásra, gyomirtásra. Ehhez az önkormányzat támogató nyilatkozatára van szükség.

10 10 Az önkormányzatnak ez havi 10 eft/fő/hó összegbe kerülne, vagyis személyenként 60 eft-ba a hat hónapra számolva. Bár összességében nem kis összegről van szó, mégis arra kérem képviselőtársaimat támogassák a felvetést, mert ezek az emberek fél évig dolgozhatnak, és a segély helyett minimálbért fognak kapni, tehát jobban járnak. Ezzel együtt az önkormányzat is jól jár, hiszen a segélyezésre szánt összeg csökkenni fog. Három település érintett a programban, és a 40 személy a következőképpen oszlik meg: Püspökladányból 30 fő, Tetétlenről 5 fő, Bárándról 5 fő. Kérdések MÁRKUS GÁBOR képviselő Támogatom a felvetést. Arra lennék kíváncsi, hogy a cég nevében ki írta alá a levelet? TÓTH LÁSZLÓ képviselő Vannak-e a közmunkaprogramnak célcsoportjai? SÁRVÁRI JÁNOS képviselő Ki finanszírozza a programot? az alábbi választ adta Márkus Gábor képviselő kérdésére Van aláírója a levélnek: Kocsis Tibor ügyvezető Zsáka, Szabadság tér 2. Tóth László képviselő kérdésére Van célcsoport meghatározva. Elsősorban az, hogy regisztrált munkanélküliek legyenek és az önkormányzat által segélyezettek. Sajnos nem lesz nehéz összeszedni a 30 embert. Sárvári János képviselő kérdésére A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium finanszírozza.

11 11 SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Kinek a hatáskörébe tartozik a program felügyelete, irányítása, a MÁV-nak vagy az önkormányzatnak? Illetve amennyiben nem jön létre a munkafolyamat, ki kérhető számon? az alábbi választ adta Szabó Attiláné képviselő kérdésére A megtisztítandó területet a MÁV jelöli ki. A pályázati összeg magában foglalja a munkaeszközöket, védőruhákat, illetve a baleseti oktatást. Az önkormányzat kijelöli a munkavégzésért felelős brigádvezetőt. Anyagi felelőssége az önkormányzatnak van, minden más felelősség a Kht-é. Vélemény PETŐNÉ PAPP MARGIT alpolgármester A program mindenképpen támogatandó, hiszen nagyon sok a munkanélküli a településen. TÓTH LAJOS alpolgármester A városban az útvonalak, vasútvonalak mente nagyon szennyezett, elhanyagolt. Úgy gondolom, hogy a városnak ezt a programot fel kell vállalnia. SÁRVÁRI JÁNOS képviselő Püspökladányban a vasúti pályaudvar környéke ennyire gyomos még soha nem volt, mint most. A nagy olajfoltok kivételével mindenütt bokáig ér a gyom. Az a gyanúm, hogy a MÁV a horribilis összegű vegyszeres gyomirtást ezzel próbálja kiváltani. Meglehet ez nem megfelelő, hiszen a kövek közül a gyomot nem lehet kézi erővel kiszedni. Ettől függetlenül a programot támogatom, hiszen a városnak munkahelyeket jelent.

12 12 Amennyiben a program beindul, már e hónap végén dolgozhatnak ezek az emberek. Ez a hat hónap tulajdonképpen a vegetációs időszakra esik. Ezen kívül ez a munka nem csak a zöldterületek gyomtalanítását jelenti, hanem szemétszedést is. Aki a felvetést miszerint városunk részt vesz a Bihari Eurofalu Kistérségi Gazdaságfejlesztő, Környezetgazdálkodási és Idegenforgalmi Innovációs KHT által elnyert évi III. Vasúttisztasági Közmunkaprogram megvalósításában - támogatja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 17 igen. 38/2007. (IV. 12.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kifejezi a Vasút-tisztasági közmunkaprogram megvalósulásához történő csatlakozási szándékát. Határidő: április 12. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Remélem, hogy a mai döntéseink minél hamarabb tettekké érnek. Köszönöm a megjelenést, az ülést bezárom. K.m.f. A r n ó t h Sándor polgármester K e s e r ű László jegyző M a k a i Lajos képviselő T e r d i k Ferenc képviselő

13 13

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. szeptember 19-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 33/2010. (IV. 8.) önkormányzati testületi határozat a 148/2009. (XII. 10.) határozat módosításáról. 34/2010.

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. augusztus 17-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 48/2011. (VIII. 17.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A fürdőfejlesztési

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. augusztus 22-i ülésének jegyzőkönyve 52/2012. (VIII.22.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2012. május 24-én tartott üléséről

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2012. május 24-én tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2012. május 24-én tartott üléséről 1) 15/2012. (V. 24.) a Pharmaház Püspökladány Kft 2011. évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásáról 2) 16/2012. (V. 24.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

341-2/2013. Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. január 30-i soros ülésének jegyzőkönyve

341-2/2013. Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. január 30-i soros ülésének jegyzőkönyve 341-2/2013. Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. január 30-i soros ülésének jegyzőkönyve 8/2013. (I. 30.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Társasági szerződés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 17-én - pénteken - de. 8,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. október 16-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 129/2013. (X. 16.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2010. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 5/2010. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2015. május 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 31/2015. (V. 27.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. január 22-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 1/2014. (I. 22.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N YV

J E G Y Z Ő K Ö N YV J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. július 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 81/2015. (VII. 17.) önkormányzati testületi határozat az ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0018 azonosítószámú

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. február 28-i soron következő üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

Gerecz Attila Megoldható-e, hogy a Vízüggyel felvegyék a kapcsolatot, összefogjon a térség?

Gerecz Attila Megoldható-e, hogy a Vízüggyel felvegyék a kapcsolatot, összefogjon a térség? Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2o1o. december 6-i-i nyílt üléséről Időpontja: 2o1o. december 6. 18 óra Helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Pénzes Andrásné pénzügyi

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. szeptember 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. szeptember 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2014. szeptember 17-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 73/2014. (IX. 17.) önkormányzati testületi határozat támogatási igény benyújtásáról. 74/2014.

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-8/2009./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 4-én 16,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008.

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2008. október 30-i üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Dudás Béla képviselő

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 27/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 8-án 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

2013. á p r i l i s 29.

2013. á p r i l i s 29. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. á p r i l i s 29. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.04.29-én

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Agócs Zoltán, Gyömrői TÜF Kht. ügyvezetője

Agócs Zoltán, Gyömrői TÜF Kht. ügyvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2006. március 30-án, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak:

Részletesebben

Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E KÉSZÜLT: Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július hó 20. napján 8,30 órától tartott

Részletesebben

1.napirend. Jurácsik Zoltán

1.napirend. Jurácsik Zoltán Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. február 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 24/2015. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány a hagyományokra építő aktív

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Bagladi Róbert polgármester,

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Szám: 22/2012. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 13-án (szerdán) 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013.

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013. 18/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. október 28. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. szeptember 10-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság elnöke Baji Lajos Tímár Ella Aranyi Tímea Kovács Sándor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

1.napirend. Kürthy Ferencné

1.napirend. Kürthy Ferencné Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. március 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van.

JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17. napján 09.00 órakor megtartott

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 20-án 18.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a : 68/2015.(V.21.)

Részletesebben

341-7/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. április 26-i soros ülésének jegyzőkönyve

341-7/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2013. április 26-i soros ülésének jegyzőkönyve 341-7/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. április 26-i soros ülésének jegyzőkönyve 27/2013. (IV. 26.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A Püspökladányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. június

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-én 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-én 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről. Ikt. szám: 1/1282-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-én 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről. Jelen vannak:, Balogh Balázs alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2007. május 21-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Lajos a bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. június 26-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z O K Ö N Y V

J E G Y Z O K Ö N Y V Kakucs Község Önkormányzata Képviselo- testülete 2366 Kakucs, Fo utca 20. sz. Tel.: (29) 576-041 / fax: (29) 376-051 E-mail: polgarmester@kakucs.hu J E G Y Z O K Ö N Y V amely készült Kakucs Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Szenvedélybetegek gyermek és felnőtt rehabilitációs centruma Előadó:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Gazdasági Bizottság és a Pénzügyi Bizottság 2011. július 7-én

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2014. január 16- án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2014. január 16- án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 7-2/2014. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2014. január 16- án megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 29-én 19:30 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság 2012. szeptember 12-i soron kívüli közös ülésének jegyzőkönyve

Részletesebben

(16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.)

(16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.) 70 - (16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.) 23.) Fiatalok háza beruházási javaslata (74.) A bizottsági állásfoglalások ismertetését kérem! Fazekas István: A Városrendezési

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V K É S Z Ü L T: Alsóörs község Önkormányzat Képviselő- Testület 2014.január 27-én (hétfő) 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Posch János alpolgármester Jobb Gyula alpolgármester Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Posch János alpolgármester Jobb Gyula alpolgármester Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. október 31. napján 16.30 órakor a Faluházban tartott soron következő nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Posch János

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2014. június 23. napján 14:50 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 3-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. március 11. napján 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. március 11. napján 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. március 11. napján 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Város Polgármesteri Hivatala Jelen vannak: Nyikos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről 383 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Hajzerné Oláh Ildikó Támba Borbála Szitár Emese Buzák Zsolt Lisovszki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2012. március 22-i soron következő ülésének. Jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága. 2012. március 22-i soron következő ülésének. Jegyzőkönyve Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2012. március 22-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 14/2012. (III. 22.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A Püspökladányi

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-14/2012. 14. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.07.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén.

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén. Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Feró István Ferenc elnök Egyed

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaegyháza

Részletesebben