Beszámoló a közötti városfejlesztési eredményekről
|
|
- Anikó Szőkené
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjesztő Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 68112/2010 Tárgy: Beszámoló a közötti városfejlesztési eredményekről Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Fejlesztési Iroda Véleményezésre megküldve: Pénzügyi Bizottság Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: augusztus 5.
2 Tisztelt Közgyűlés! Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelten sikeresen vett részt az Új Magyarországi Fejlesztési Terv ( ) keretében zajló pályázati dömping időszakban, emellett számos kizárólag hazai finanszírozású, valamint határokon átnyúló pályázatok, projektek megvalósítása zárult le, illetve zajlik folyamatosan. A várost érintő nagy állami, egyetemi és több mint 400 szegedi székhelyű vállalkozás által elnyert európai uniós támogatások igénybevételével megvalósított beruházások összértéke meghaladja a 220 Mrd forintot. Az egy lakosra jutó, megítélt uniós támogatás tekintetében Szeged városa az első helyen áll: Az egy lakosra jutó, megítélt uniós támogatás Budapesten és a megyei jogú városokban Megítélt támogatás/fő (millió Ft) A megítélt összeg (milliárd Ft) Sorrend Város 1. Szeged 1,3 220,2 2. Sopron 1 60,7 3. Miskolc 0,57 97,5 4. Pécs 0,51 80,5 5. Kaposvár 0,48 32,7 6. Budapest 0,48 822,4 7. Érd 0,47 30,1 8. Nagykanizsa 0,46 23,5 9. Békéscsaba 0,42 27,7 10. Debrecen 0,41 86,5 11. Nyíregyháza 0,38 44,7 12. Eger 0,37 21,3 13. Győr 0, Szombathely 0,33 26,9 15. Szekszárd 0, Veszprém 0,32 20,6 17. Székesfehérvár 0,3 30,8 18. Zalaegerszeg 0,27 17,2 19. Kecskemét 0,26 29,3 20. Salgótarján 0,24 9,1 21. Hódmezővásárhely 0,22 10,6 22. Szolnok 0,2 15,5 23. Tatabánya 0,14 10,4 24. Dunaújváros 0,14 6,9 I. Új Magyarország Fejlesztési Terv 2
3 Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett programok tekintetében országos viszonylatban Szeged egyértelműen a dobogó legfelső fokára állhat. Ez igaz a városban működő vállalkozások, valamint az Önkormányzat és annak intézményei vonatkozásában egyaránt. Közlekedésfejlesztés Projekt címe: Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt célja a közforgalmú közlekedés további leépülési folyamatának rövidtávon feltartóztatása, jelenlegi részarányának megőrzése, hosszabb távon lehetőség szerinti növelése. Szolgáltatási színvonal fejlesztése, a jelenlegi 1-es villamosvonal korszerűsítése, a 2-es villamosvonal bevezetése (az 1-es vonal meghosszabbításaként), vágányfelújítás a 3-as és 4-es villamosvonalon, a 3-as villamosvonal korszerűsítése, a10-es trolibuszvonal létesítése, a 8-as trolibusz-vonal meghosszabbítása, Újszeged felől autóbusz- és trolibusz-sáv létesítése, előnyben részesítő jelzőlámpa-rendszerrel. A közösségi közlekedés hatékonyságának javítása, a villamosok és trolibuszok telephelyeinek korszerűsítése, az áramellátó rendszer fejlesztése, forgalomirányító és járműkövető rendszer megvalósítása. A szolgáltatás elérhetőségének javítása, a megálló-peronok akadálymentes átépítése, P+R parkolók létesítése az Indóház téren, B+R kerékpártárolók építése, korszerű utastájékoztató rendszer, jegyértékesítő berendezések telepítése. Projekt címe: Szegedi kerékpárút hálózat fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretében 9 olyan kerékpárútszakasz kialakítása valósult meg, mely alapvető fontosságú ahhoz, hogy a meglévő elemek végre egy érezhetően jobb hálózatot alkossanak, és hogy a városon átvezető Euro-Velo szakaszhoz több helyen is biztonságosan lehessen csatlakozni. Az összesen 5982 m új kerékpárút vonzóbbá teszi a kerékpáros közlekedési módot és mérföldkövet jelent a város kerékpárút fejlesztésében. Projekt címe: Szeged-Budapesti út, valamint Szeged-Sándorfalvi út kerékpárúthálózat fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat célja a helyi és helyközi hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárforgalmi létesítmények építése, a régió kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítása, bővítése. A projekt keretében az EuroVelo 11 nemzetközi kerékpárútvonal részét képező 4519 sz. Csongrád - Szeged összekötő út (közismertebb nevén Sándorfalvi út) külterületi szakaszának mentén 902 méter, valamint az 5 sz. főút (közismertebb nevén Budapesti út) belterületi szakasza mentén 683 méter új kerékpárút szakasz kiépítése történik. Projekt címe: Gazdaságfejlesztési szempontból kiemelt jelentőségű belterületi útszakasz építése Szegeden (Dorozsmai út - Cserje sor) Beruházás teljes költsége: Ft 3
4 Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt egy gazdasági és lakossági szempontból is kiemelt jelentőségű belterületi útszakasz kiépítését célozza meg Szeged M. J. Város közigazgatási területén a Dorozsmai út és Cserjesor közötti területen. A projekt eredményeképp megépítendő mintegy 220 méternyi útszakasz becsült forgalma várhatóan rövid időn belül meghaladja majd az 1600 jármű/nap értéket és segítségével legalább 10 perccel rövidülnek az átlagos elérési idők a környéken. Projekt címe: A kistérségi szempontból kiemelten fontos Domaszéki külterületi út fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt a Szeged M. J. Város közigazgatási területén, Kiskundorozsma-Subasa településrészen található Domaszéki külterületi út szilárd burkolattal történő ellátására irányul. A fejlesztés jelentősen hozzájárul a környező települések és egyéb turisztikai és gazdasági szempontból fontos helyszínek eléréséhez, valamint a kapcsolódó főutak tehermentesítéséhez. Projekt címe: A közlekedési szempontból kiemelt jelentőségű Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása (I. ütem) Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt során a szegedi Vásárhelyi Pál utca felújításának (négysávosításának) első üteme valósul meg a Pulcz utcától a Bakay Nándor utcai csomópontig, az útszakasz és a csomópont felújítása és átépítése által. A terület gazdasági szempontból kiemelkedően fontos, mivel számos vállalkozás telephelye itt található meg, jelentős átmenő, célforgalom és közösségi közlekedés színtere, illetve lakossági szempontból legalább tízezer fő számára az egyik legfontosabb közlekedési útvonal. Projekt címe: A közlekedési szempontból kiemelt jelentőségű Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása (II. ütem) Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A fejlesztés során a Vásárhelyi Pál utca felújításának második üteme valósul meg, mely a Kenyérgyári út és Bakay N. utca közötti útszakasz négynyomúsítását és csapadékvíz elvezetését, továbbá a Kenyérgyári út és a Kálvária sgt. közötti rész útburkolat javítását foglalja magában. A projekt fejlesztéseket tartalmaz a kerékpáros közlekedés terén is, kerékpársávok és kerékpártárolók kerülnek kialakításra. A fejlesztés során gyalogos járda, átkelőhely és egyéb közlekedésbiztonsági elemek kerülnek kialakításra, továbbá zöldfelület fejlesztés valósul meg. Az útszakasz közösségi közlekedéssel jelentősen érintett, ezért a biztonságos tömegközlekedés érdekében három autóbuszöböl kerül kialakításra a kapcsolódó buszvárók biztosításával. Projekt címe: "Közösségi közlekedés színvonalának javítása a Szeged, Tarján Víztorony téri állomás intermodális csomóponttá alakításával, valamint 11 db meglévő megállóhely felújításával, továbbá 6 db új megállóhely és 1 db új buszforduló létesítésével" 4
5 Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt tartalmazza a Szeged, Tarján Víztorony téri decentrum átépítését, mely a város második legnagyobb indított járatszámmal rendelkező autóbusz végállomása. A Budapesti körúton megállnak továbbá a 84, 90, 90F és 90H jelzésű autóbuszok melyek jellemzően gyűrűs járatok a város harmadik körútján. Fontos tehát az átszálló funkció az Algyő/Hódmezővásárhely felől érkező, belváros felé tartó utasok és a körúton utazni kívánók számára is. A Szegedi Elektromos Tömegközlekedés Fejlesztése nagyprojekt során a 10-es autóbusz vonalán trolibusz vonal fog kiépülni, melynek tervezett járatsűrűsége nagyobb az eddigi 10 percnél. A projekt keretében 11 db meglévő megállóhely felújítása 6 db új megállóhely és 1 db új buszforduló kiépítése is megvalósul, a kapcsolódó eszközbeszerzésekkel. Projekt címe: Helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztése a Tisza-Maros térségben: Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat célja a helyi és helyközi tömegközlekedés infrastruktúrájának bővítése és korszerűsítése. A projekt keretében a négy településen 20 db buszmegálló korszerűsítése, 4 db új buszmegálló építése, 2 db buszforduló korszerűsítése valósul meg. Projekt címe: A közösségi közlekedés színvonalának javítása a Hont Ferenc utcai végállomás intermodális csomóponttá alakításával Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: végállomás épület létesítése (86 nm), 26 db P+R parkoló építése, parkosítás (18 db fa, 1000 db cserje és örökzöld, 400 nm gyep), 6 kamerás térfigyelő rendszer kiépítése, két kijelzős utastájékoztató rendszer és három infoterminál beszerzése, 4 db buszmegálló korszerűsítése (Újszeged Csanádi utca, Vértói utca, Lugas utca, Kereszttöltés utca), peronok akadálymentesítése. Projekt címe: Szeged, Nagykörút közösségi közlekedési sáv kialakítása" Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A konzorciumi formában megvalósuló projekt beruházással érintett területe a jelenleg még állami tulajdonú, a hálózaton belül gyűjtő-elosztó funkcióval bíró Nagykörút Szilléri sgt. és Kálvária sgt. közötti szakasza, öt nagy sugárúti csomóponttal. A tervezett megoldás alapelve az, hogy az útvonalon a jelenlegi 2x2 sávos közúti kapacitást továbbra is megtartjuk és a meglévő útfelület újraosztásával, helyenként az útpálya szélesítésével alakítjuk ki a középen vezetett autóbuszsávot. Az úttest szélén kijelölésre kerülnek időszaktól függően forgalmi vagy parkolósávok kerékpáros használattal. Turisztikai célú fejlesztések Projekt címe: A Szegedi Vadaspark Látogatóbarát Fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft 5
6 Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A Szegedi Vadaspark látogatottsági adatai alapján a Dél-alföldi Régió egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A Vadaspark - látogatói és szakmai igények alapján meghatározott - fejlesztésének eredményeként a régióban egyedülálló zsiráfház kerül kialakításra. A fejlesztés hozzájárul a Dél-alföldi Régió által a turisták számára nyújtott szolgáltatások minőségi fejlesztéséhez és a szezonalitás csökkentéséhez. A Vadaspark természetvédelmi területének látogatóbarát, komplex fejlesztése a régióközpontba látogató hazai és külföldi turisták számára széleskörű, élményben gazdag kikapcsolódási lehetőséget biztosít és hozzájárul a régió turisztikai bevételeinek növeléséhez. A projekt eredményeként 416 négyzetméter alapterületű, látogatóbarát elemeket magában foglaló zsiráfház kerül kialakításra. Projekt címe: Komplex beruházás a szegedi kerékpár turizmus fejlesztése érdekében: Az Újszegedi Liget (Játékok kertje) turisztikai célú fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt célkitűzése, hogy a kerékpáros turisztikai háttérinfrastruktúra fejlesztésével hozzájáruljon ahhoz, hogy Szeged valóban a hazai és a nemzetközi kerékpáros turizmus egyik elismert és látogatott helye legyen. Több egymásra épülő beruházás csúcsaként a következő fejlesztések valósulnak meg: Az Újszegedi Liget - Játékok Kertjében kerékpáros fogadóállomás, pihenőhely, gyorsszerviz és kölcsönző kialakítása, a fogadóállomás mellett található kerékpáros akadálypálya fejlesztése, négy darab kerékpáros túraútvonal kijelölése és ezek mentén kerékpártárolók elhelyezése; tourinform pont létrehozása; kerékpáros marketing stratégia kidolgozása; a fogadóállomáson dolgozók nyelvi készségeinek fejlesztése. A projekt kiemelt célja az egészséges életmód iránti figyelem fokozása az aktív szabadidős tevékenységek által, valamint a környezettudatos szemlélet elterjesztése a kerékpározás, mint az egyik leginkább környezetbarát közlekedési forma népszerűsítésével. Projekt címe: Bálint Sándor Emlékház és Kutatóközpont komplexum létesítésének I. ütemeként napsugaras tájház kialakítása Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az épület részben bontásra (melléképület) és újjáépítésre, illetve bővítésre (szociális helyiségek) kerül. A projekt tartalmazza Bálint Sándor domborműves emléktáblájának az emlékház homlokzatán történő újbóli kihelyezését. Az épület újjáépítése során az alábbi főbb fejlesztések valósulnak meg: A melléképület elbontásra kerül, majd újbóli felépítésével az eredetit rekonstruálva kerül kialakításra. Megvalósul egy góré és új kerítés építése. Rendezésre kerül a zöldterület, összesen 1033 m2-en 2 db új lombos fa telepítése, füvesítés, cserjetelepítés. Korhű konyhai élettér, valamint tisztaszoba kerül berendezésre. A kamrát ismételten összenyitják a konyhatérrel, valamint kiállító felületek is helyet kapnak. A kamra alatti pincetér berendezésre kerül, a kamra padlója, azaz a pince födémének pallóterítése részleges, járható üvegfödémként kerül kialakításra. A beruházás lehetővé teszi, hogy ezen műemlékileg védett, az önkormányzat saját tulajdonában álló napsugaras alsóvárosi tájház teljes körű felújítása és látogathatóvá tétele valósuljon meg, így hozzájárul a Szegedre érkező turisták- és a vendégéjszakák számának növekedéséhez. 6
7 Humáninfrastruktúra fejlesztések Projekt címe: Szeged, József Attila Általános Iskola komplex akadálymentesítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretében megvalósul az épület teljes körű akadálymentesítése, az intézményegység által nyújtott közszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés biztosítottá válik. Projekt címe: Szeged, Vedres utcai Bölcsőde komplex akadálymentesítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása a közszolgáltatásokhoz. A város a 80-as években épült, fogyatékos gyermekek által egyik leginkább használt bölcsődéje, melyben az egyenlő esélyű hozzáférés nem biztosított. Az intézményben jelenleg fogyatékos csoport van elhelyezve, valamint az intézményt igénybe vevő fogyatékkal élő szülők létszáma alapján indokolt az épület komplex akadálymentesítése. Projekt címe: Szeged, Tabán Általános Iskola komplex akadálymentesítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt eredményeként megvalósul az épület teljes körű akadálymentesítése, az intézményegység által nyújtott közszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés biztosítottá válik. A létrejövő akadálymentes munkahely lehetővé teszi a fogyatékos és/vagy csökkent képességű munkavállalók alkalmazotti létszámának növelését. Projekt címe: Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda épületében XXI. századi oktatási környezet kialakítása és az épületek akadálymentesítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretében a Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda pedagógiai programjának megvalósulásához szükséges tornaterem és könyvtár kialakítása, 22 tanterem és 10 csoportszoba funkcionális korszerűsítése, valamint az épületek teljeskörű akadálymentesítése, energetikai korszerűsítése valósul meg. A fejlesztés eredményeként létrejön egy 770 m2 alapterületű tornacsarnok, amely biztosítja az egészséges életmódra nevelés feltételeit, valamint egy 132 m2-es könyvtár. Projekt címe: XXI. Századi oktatási környezet kialakítása és akadálymentesítés a Béke Utcai Általános Iskolában Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft 7
8 Beruházás tartalma: A 41 éves épület elektromos hálózatának és vizesblokkjainak felújítása, az intézmény komplex akadálymentesítése lift beépítésével. Projekt címe: Szeged Rókusvárosi II. sz. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény infrastruktúrájának fejlesztése és az épületek akadálymentesítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt a személyiségközpontú, kompetenciafejlesztésen alapuló integrált oktatás eredményességének javítását biztosító méltányos tanulási/tanítási feltételek megteremtését szolgálja, egy komplex oktatásfejlesztési program első szakasza (tartalomfejlesztés, IKT eszközbeszerzés követi). Eredmények: 16 fős nyelvi labor, 30 fős szabadtéri oktató bázis, 2 db informatikai végpontot építünk ki a tantermekben, új burkolatot kap a 800 m2 -es sportpálya, energetikai korszerűsítés és akadálymentesítés valósul meg. Projekt címe: BÖBE - a Belvárosi Bölcsőde" - a szegedi Vitéz utcai bölcsőde kapacitásbővítésre és komplex fejlesztésre irányuló modell szolgáltatási programja Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretében a szegedi Vitéz utcai bölcsőde infrastrukturális fejlesztésére és szolgáltatásainak komplex megújítására kerül sor. Előbbi eredményeként a bölcsőde 192 m2-es bővítése 20 új férőhellyel növeli a meglévő kapacitást, míg az alternatív energiaforrások bevezetésével az épület működtetési költségeinek racionalizálása érhető el. A projekt további része az akadálymentesítés, illetve a játszóeszközök korszerűsítése. A szolgáltatásfejlesztés eredménye 9 új szolgáltatási csomag bevezetése. Projekt címe: Szeged, Acél utcai orvosi rendelőépület felújítása, korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó szerkezeti és épületgépészeti infrastruktúra fejlesztést kíván megvalósítani a szegedi Acél utcai rendelőintézet teljes körű felújításával. A felújítás során lift beépítésére is sor kerül, akadálymentesítés valósul meg. Számítógépek és várótermi bútorzatok kerülnek beszerzésre. Mindezek által az önkormányzat alapellátási kötelezettségének magasabb színvonalon és kulturáltabb környezetben tud eleget tenni. Projekt címe: Információtechnológiai szolgáltató központ a Dél-alföldi Régióban Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az ASP központ nyílt forráskódú technológiára épülő, integrált önkormányzati rendszer, amely a törvényi kötelezettségeknek eleget téve és a központi közigazgatási fejlesztésekhez illeszkedve megteremti az egységes, hatékony és gyors, átlátható hivatali ügyviteli működést támogató elektronikus közigazgatás és adminisztráció alapjait. Lehetővé teszi az önkormányzatok ügyfelei, vállalkozók és állampolgárok számára, hogy a kétirányú interaktivitást biztosító egységes 8
9 elektronikus ügyintézési szolgáltatások révén helyi és időbeli korlátozás nélkül, elektronikus úton hozzáférjenek információkhoz és adatokhoz, illetve elektronikus támogatást és kiszolgálást kapjanak ügyeik intézéséhez. Egy olyan Szolgáltató Központ létrehozása a cél, amely az informatikai rendszereket központilag üzemeltetve hatékonyan és jó minőségben képes a csatlakozott önkormányzatok, mint ügyfelek számára a működésükhöz szükséges informatikai szolgáltatásokat biztosítani. A projekt keretében kiépítésre kerül az ASP központ (szoftver + hardver); kidolgozásra kerülnek a rendszer működéséhez szükséges sablonok, igazgatási rendszerek, stb; valamint beszerzésre kerülnek a csatlakozó önkormányzatokhoz telepítendő hardver elemek is. Térségfejlesztési akciók Projekt címe: Szeged városközpontjának funkcióbővítő fejlesztése (a Kölcsey utca és a Gutenberg utca közterületeinek rehabilitációja és a Mars téri piac fejlesztése) Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Szeged belső városmagjának megkezdett rehabilitációja folytatásaként indokolt a Kölcsey utca és a Reök palota előtti teresedés rehabilitációja. A Mars tér és környezetének kereskedelmi funkciója a piac megkezdett (két kiscsarnok épült) és jelen projekt keretében folytatandó (nagycsarnok + parkoló építése) fejlesztésével jelentősen megnövekszik, ezért indokolt e térség összekötése a kereskedelmi-turisztikai funkciójú belső városmaggal. Ezt szolgálja Gutenberg utca rehabilitációja. (A Gutenberg utca aszfaltburkolata jelenleg elöregedett, az utcában lévő fasor gyökerei tönkretették mind a járdát, mind az útburkolatot.) A Mars téri piac értékesítésre igénybe vehető területei alacsony színvonalon képesek csak funkciójuk betöltésére, egészségügyi-áruvédelmi szempontból is jobb körülményeket teremtő fejlesztés indokolt. A jelenlegi közlekedési és parkolási feltételek és kapacitások nem képesek a piac gépjárműforgalmának zökkenőmentes kiszolgálására, egységes koncepció mentén ki kell alakítani és fejleszteni a tér közlekedését csomópontfejlesztéssel. Projekt címe: Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretében SZMJV Önkormányzata és az SZTE konzorciumban valósítja meg a Biopolisz Park- Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációját két fő helyszínen. Az I. helyszínen az Egyetem által építendő új klinikai központ építési helyéről a városi közművezetéket kiváltja a környező közterületekre és a Semmelweis utca, Bánomkert sor, Oldal utca, Állomás utca rehabilitációja is megvalósul. A közmű- és útépítési beruházások a klinikákat övező barnamezős területek feltárását is szolgálják. A II. számú, Dugonics téri helyszínen szintén az Egyetem által történő fejlesztés- a Rektori Hivatal műemléképületében kialakítandó Regionális Tudás-transzfer és Szolgáltató Központ- környezetének revitalizációja és teraszbővítő, önkormányzati beruházású gazdasági funkció valósul meg. A térsor rehabilitáció által nő a gyalogos, zöld, közösségi területek aránya, folytatódik a Gyalogos belváros koncepció. A projekt konkrét céljai: a városközpont 9
10 kiterjesztése a klinikai tömb és a Nagyállomás mögötti MÁV teherpályaudvar barnamezős területei irányába, a tudásipar fejlesztésének kiszolgálása az egyetemi fejlesztésekhez kapcsolódóan, a város turisztikai vonzerejének növelése, élhető, fenntartható városközpont kialakítása. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Projekt címe: Agóra Szeged Pólus a közművelődés szolgálatában Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az Agóra Szeged Pólus program átfogó célja a Szeged fejlesztési pólus versenyképességének növelése a kulturális alapú városfejlesztés eszközével. A projekt közvetlen célja Szegeden egy kulturális, oktatási és innovációs alapokra épített kiválósági központ létrehozása, a Pólus stratégiájához szorosan kapcsolódó módszertanra építve. A létrehozandó intézményben interaktív kiállítótér (Informatórium), kreatív foglalkoztató terek (Százszorszép Gyermekház), látványlaborok (Pólus Disszemináció), valamint közösségi terek kerülnek kifejlesztésre, valamint helyet kaphat az Informatikatörténeti Múzeum is, amelyekhez informális képzési és egyéb kulturális szolgáltatások kapcsolódnak. A fejlesztés eredményeképpen létrejön egy 800 főt befogadó multifunkcionális objektum. Projekt címe: Infrastruktúra-fejlesztés az 1000 Mester Szakképzési Központban a Dél-Alföldön Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat lehetőséget nyújt a TÁMOP F I. fordulóban nyertes pályázatok során létrejövő térségi integrált szakképző központok infrastruktúrájának fejlesztésére. A tervezett projekt során felépülne a TISZK központja, valamint Központi Képzőhelye Szegeden. A fejlesztés érinti továbbá a hódmezővásárhelyi telephelyeket, ahol elsősorban számítástechnikai laborok kerülnek kialakításra. Ugyancsak a pályázati konstrukcióban fejlesztjük a makói és szentesi telephelyeket is. Projekt címe: A társadalmi változásokra komponált adekvát válasz a gyermekvédelemben Szegeden Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázó Szeged Megyei Jogú Város a Budai Nagy Antal u. 51. szám alatt lévő, funkcióját vesztett épület speciális gyermekotthonná való átalakítását hajtja végre a projekt keretében. Az átalakítás során 16 férőhely kerül kialakításra, a projekt befejezése után a jelenleg a Szőregi út 80. alatt lévő Dr. Waltner Károly Fiú Speciális Gyermekotthon költözik a megújuló épületbe. A projekt fő elemei: építészeti munkálatok, akadálymentesítés, eszközbeszerzés, képzések, informatikai fejlesztés. Projekt címe: "IKT fejlesztés Szeged MJV fenntartásában működő nevelésioktatási intézményekben" Beruházás teljes költsége: Ft 10
11 Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az élethosszig tartó tanulás kulcskompetenciáinak fejlesztéséhez szükséges, egyenlő hozzáférést biztosító IKT infrastruktúra megteremtése. - A közoktatási intézmények számítógép állományának korszerűsítése a pedagógiai, mérés-értékelési, valamint adminisztrációs feladatok igényeinek megfelelő infrastruktúra kialakítása érdekében - Tantermek 40%-ának ellátása Internet hozzáférési képességgel rendelkező interaktív prezentációs eszközökkel - A közoktatási intézmények legalább 20%-a esetében web- alapú szolgáltatások kialakításához szükséges infrastruktúra támogatása, - Mérés-értékelési programok futtatásának lehetővé tételea szükséges eszközpark biztosításával - A sajátos nevelési igényű tanulók különösen a gyengénlátók, hallássérültek, mozgássérültek, tanulási nehézséggel küzdők- integrált oktatását segítő speciális IKT eszközök biztosítása. Projekt címe: Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése Csongrád megyében Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Informatikai eszközök beszerzése, akadálymentesítés, közösségi tér kialakítása a Somogyi-könyvtárban. Társadalmi Megújulás Operatív Program Projekt címe: Százszorszép Közösségi lánc; A Százszorszép Gyermekház az informális kompetenciafejlesztő tanulás szolgálatában Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Kompetenciafejlesztő szakkörök, táborok, kompetenciafejlesztő foglalkozások meghirdetése és lebonyolítása a Százszorszép Gyermekházban. Akvarisztika, sakk, repülő-modellező, rádiós- elektronikai, báb, néptánc, színjátszó, gazdálkodj okosan, természetvédelmi témakörökben. Tanévenként 6 újonnan indításra kerülő 6 kompetenciafejlesztő szakkör, és nyarán 8-8 tábor meghirdetése, lebonyolítása. A 24 hónap időtartam alatt 53 alkalommal kompetenciafejlesztő foglalkozások megtartása. Demokratikus joggyakorlást segítő programok hátrányos helyzetű fiatalok körében. 5 alkalommal szakmai nap szervezése- a demokratikus joggyakorlás intézményrendszerének a megismerésére, 3 alkalommal Budapesten, 2 alkalommal Szegeden. Önkéntes Konferencia megszervezése októberében. Önkéntes nap megszervezése június 7-én és június 7-én az Önkéntes Világnapon. Életvezetési és karriertanácsadás a GYED-ről GYES-ről visszatérő nők részére. Projekt címe: Óvodától az érettségiig a kompetencia alapú oktatás Szegeden Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft 11
12 Beruházás tartalma: Az új szemléletű nevelési-oktatási program elterjesztése a szegedi közoktatási intézményhálózat különböző típusú intézményeinek bevonásával (óvoda, általános iskola, középiskola és kollégium). 1. Pedagógusok módszertani képzéseken való részvételének támogatása 2. Az intézményi alapdokumentumok átdolgozása a pályázat fenntarthatóság biztosítása érdekében 3. A kompetencia-alapú oktatás módszertanának alkalmazása a tanítási órákon Projekt címe: A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A korszerű informatikai eszközökre a szolgáltatások kialakítása, szakmai képzés, olvasásnépszerűsítő rendezvények szervezése a Somogyikönyvtárban Projekt címe: 1000 Mester - Integrált Szakképzési Központ a Dél-Alföldön Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt általános célja a szakképzésfejlesztés révén a Délalföldi régióban Csongrád és Békés megye gazdasági potenciáljának növekedése, a versenyképesség javulása, a foglalkoztatottság növekedése és ezzel a térség munkaerő-megtartó képességének fokozódása, a munkanélküliség csökkenése. Konkrét célok: 1. A Dél-alföldi régió szakképzésének összehangolása 2. A képzési rendszer megfelelése a munkaerő-piaci igényeknek 3. A szakképzés integrációjának javulása, szinergikus hatások erősödése Környezet és Energia Operatív Program Projekt címe: Szegedi Nemzeti Színház energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A Szegedi Nemzeti Színház épülete műemléki védelem alatt áll, azonban térelhatároló falazatai, a záró födém, és a homlokzati nyílászárók nem felelnek meg a mai hőtechnikai előírásoknak. Energetikai korszerűsítése a nyílászárók cseréjével, valamint új gépészeti rendszerek kiépítésével megoldható. Projekt címe: Szeged Regionális Hulladékkezelési program, hulladéklerakók rekultivációja I. ütem Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Jelen projekt egy kétfordulós pályázat első része, mely a II. ütemben tervezett fejlesztéseket megalapozó tanulmánykészítést, előkészítő munkálatokat tartalmazza. A projekt célja a régióban érintett települések bezárt, önkormányzati vagy állami tulajdonában lévő, az ISPA program keretében rekultiválásra nem kerülő települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja. 12
13 Projekt címe: Szeged Regionális Hulladékkezelési program, hulladéklerakók rekultivációja II. ütem Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt által érintett hulladéklerakók mindegyike a települési szilárdhulladék-lerakókkal kapcsolatos jogi szabályozás bevezetése előtt létesült, így ezek egyike sem felel meg a jelenleg érvényben lévő 20/2006. (IV.5.) KvVM rendeletnek. A lerakók kialakításukból adódóan a vízre, a talajra és a levegőre, mint környezetei elemekre nézve potenciális szennyező forrást jelentenek. A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében ezen lerakókat be kellett zárni. A projekt célja az érintett települések bezárt, önkormányzati vagy állami tulajdonában lévő, az ISPA program keretében rekultiválásra nem kerülő települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja. Projekt címe: Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése I. ütem Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Jelen projekt egy kétfordulós pályázat első része, mely a II. ütemben tervezett fejlesztéseket megalapozó tanulmánykészítést, előkészítő munkálatokat tartalmazza. A projekt célja, hogy az új védmű - egy vízzárást biztosító vasbeton résfal, illetve a szivárgó rendszer kiépítésével párhuzamosan végleg lezárják a használaton kívüli közműszakaszokat. Projekt címe: Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése II. ütem Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt célja, hogy az új védmű - egy vízzárást biztosító vasbeton résfal, illetve a szivárgó rendszer kiépítésével párhuzamosan végleg lezárják a használaton kívüli közműszakaszokat. A szivárgó rendszer kiépítésével többek között csökkenthetőek a klinikai tömb pincéiben árvíz idején tapasztalt felázások, vízbetörések előfordulásának valószínűsége. A jelenlegi betonpartfal mintegy 70 centiméterrel alacsonyabb az elvárt magasságnál, ez a magasságkülönbség a beszerzendő mobil gátrendszer alkalmazásával megszüntethető. Projekt címe: Szeged AGÓRA PÓLUS villamos energia, valamint hő és hűtési igényének kielégítése napenergiával Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az Agóra Szeged Pólus épületei több szempontból mintaértékűek lesznek az oktatás, kultúra és a közösségi élet területén. A pályázat révén forrás biztosítható arra, hogy az épületeket részben megújuló energiával lássuk el (hő és villamos). Ezzel korszerű, alacsony fenntartási költségű és oktatási célokra szélesebb körben alkalmazható intézmény jöhet létre. Projekt címe: Szeged-Szentmihály Móricz Zsigmond Művelődési Ház energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft 13
14 Beruházás tartalma: Projektünk célja a takarékos energiafelhasználást, költséghatékony működést biztosító feltételek kialakítása. Ennek érdekében elvégeztük az épület utólagos homlokzati- és tetőszigetelését, lecseréltük a rossz állapotú, korszerűtlen nyílászárókat, valamint a fűtési rendszer korszerűsítése jegyében beszerelésre került egy pellet tüzelésű biomassza kazán is (az energiahordozó-váltás eredményeképpen a földgáz felhasználás megszüntethető). Projekt címe: Iskolák energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt célja öt szegedi oktatási intézmény (Béke utcai Általános iskola, Dózsa György Általános iskola, Krúdy Gyula Szakközépiskola, Csonka János Szakközépiskola iskola, Orczy István Általános iskola) energetikai korszerűsítése. A projekt részeként iskolánként eltérő mértékben - fűtési rendszerek, éjszakai-hétvégi fűtéscsökkentést lehetővé tevő vezérlés, hőszigetelés, nyílászáró csere, napkollektor beépítés, valamint világítás korszerűsítése valósult meg. A beruházással javult az intézmények színvonala, a költségmegtakarításokkal (áram és gázfogyasztás csökkentése) lehetővé vált további beruházási ötletek finanszírozása. A beruházás felhívta a tanulók figyelmét a környezettudatos életmód folytatására és az intézményi színvonal emelkedésével elősegítette az iskolák közötti esélyegyenlőség megteremtését. Projekt címe: A Tisza-parti Általános Iskola energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az önkormányzati költségvetésben jelentős tétel a közintézmények működtetésére fordított dologi költség, ezen belül pedig egyre nagyobb részt képviselnek az energiaköltségek, növekedési ütemük meghaladja az egyéb dologi kiadások növekedését (az energiaárak az átlagos inflációt jelentősen meghaladó mértékben emelkedtek). Ennél fogva az önkormányzatoknak elemi érdekük az energiafelhasználás hatékonyságának javítása. Projekt címe: A Szeged-kiskundorozsmai Tas utcai Bölcsőde energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az 1988-ban életveszélyessé vált épület helyén szülői, önkormányzati támogatással 1993-ban került átadásra az új 50 férőhelyes bölcsőde, 4 csoportszobával, konyhával, kazánházzal. Projektünk célja a takarékos energiafelhasználást, költséghatékony működést biztosító feltételek kialakítása. Ennek érdekében lecseréljük a rossz állapotú, korszerűtlen nyílászárókat, a fűtési rendszer korszerűsítése jegyében beszerelésre kerül két 50 kw névleges teljesítményű 102 %- os hatásfokú kondenzációs kazán, a radiátorokat termosztatikus szelepekkel látjuk el, korszerűsítjük a használati melegvíz termelő rendszert. Projekt címe: Petőfi S. sgt-i bölcsőde energetikai korszerűsítése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft 14
15 Beruházás tartalma: A Petőfi S. sgt-i Bölcsőde nyílászárói és fűtési rendszere korszerűtlen, az épület hőszigeteléssel nem rendelkezik. A bölcsőde melegvíz igénye jelentős, ezért indokolt napkollektoros rendszer telepítése használati melegvíz előállítás céljából. A projekt révén a fenntartási költségek jelentősen csökkennének. II. Hazai finanszírozású projektek Projekt címe: Vedres István Szakközépiskola rekonstrukciója Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Teljes rekonstrukció, felújítás bővítés; homlokzat felújítása teljesen; tantermek, folyosók teljesen; gépészet (kazán, fűtés, elektromos); tetőtér beépítés; zsibongó építés; akadálymentesítés. Projekt címe: Ifjúsági Ház felújítása Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A külső homlokzat, és a belső burkolatok felújítása mellett az építmény vagyonvédelmi, légtechnikai rendszerének korszerűsítése és az épület akadálymentesítése is megtörtént. Projekt címe: Tömörkény István Szakközépiskola rekonstrukciója Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Vizesblokkok korszerűsítése, épületek akadálymentesítés, új épületszárny építése (1139 m2), szak-szerelőipari felújítások. Projekt címe: Reök palota képtárrá történő alakítása Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Az épület teljes belső műemléki helyreállítása, az emeleti szintek alkalmassá tétele a képtár funkció befogadására. A pincében raktárak kialakítása. Udvarlefedés. Projekt címe: Városi Sportuszoda sátorfedés rekonstrukciója Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A Városi Sportuszoda évek óta lehetőséget biztosít a szegedi oktatási és nevelési intézmények tanulói, valamint a sportegyesületek tagjai számára az uszoda kedvezményes használatára és testnevelés óra keretében történő úszásoktatásra, ezzel segítve a diáksport és iskolai szabadidősport megvalósulását. A támogatás felhasználásával energetikai célú kedvező hatások érhetők el, valamint az uszodát igénybevevők komfortosabb körülmények között használhatják a létesítményt. Projekt címe: Egyesített Szociális Intézmény burkolatcseréje Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft 15
16 Beruházás tartalma: A projekt keretén belül az Egyesített Szociális Intézmény épületének burkolatcseréje történt. Projekt címe: Dr. Waltner Károly Otthon felújítása Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A projekt keretén belül a Dr. Waltner Károly Otthon épületének nyílászáróinak cseréje történt meg. Projekt címe: Kiskundorozsmai szélmalom felújítása Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A szélmalom kiemelt műemléki jelentőséggel bír, azonban állapota rossz, balesetveszélyes volt. A malom vitorla- és fordítószerkezetének törött és elkorhadt elemeinek felújításával megszűnt a balesetveszély, a szélmalom újra működőképessé vált és a javítás során érintett részek megfelelően kerültek helyreállításra. Projekt címe: A 43. sz. főút forgalomcsillapítása gyalogos védősziget építésével Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat lehetőséget nyújt, a 43. sz. főúton Románia 2007-es uniós csatlakozása óta 3-szorosára növekedett forgalom miatti gyalogosközlekedés biztonságosabbá tételére. Tervezett beruházás: gyalogos átkelő építése a 43. főút - Barázda utcai átkelővel. Projekt címe: Szeged-Szőreg, Hősök tere körforgalmi csomópont építése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat lehetőséget nyújt, a 43. sz. főúton Románia 2007-es uniós csatlakozása óta 3-szorosára növekedett forgalom miatti közlekedés biztonságosabbá tételére. Tervezett beruházás: körforgalmi csomópont építése Szőregen, a Hősök terénél. Projekt címe: Műszaki mentő gépjárművek és védőruházatok beszerzése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága látja el Szeged és három környező város (Kistelek, Mórahalom, Sándorfalva,), továbbá tizenhat község tűzvédelmét, műszaki mentéseket, valamint regionális műszaki mentőbázisként a régió biztosítását. A védett terület nagysága hektár, az itt élő lakosságszám több mint fő. A 7/2006. (II. 10.) BM rendelet módosította a Szegeden készenlétben tartott gépjárműfecskendők számát - négyről háromra -, valamint a tartalék fecskendők száma is kettőről egyre csökkent. A jogszabályi változás következménye, hogy a jelenleg készenlétben tartott gépjárműfecskendők igénybevétele jelentősen emelkedett. Tavaly 903 tűz- és káreseti kivonulás történt (2006. június 30-ig négy fecskendővel), szeptember 6-ig 854 tűz- és káreseti kivonulást már csak hárommal lehetett végrehajtani. A tűzoltóság jelenleg négy gépjárműfecskendővel rendelkezik, amiből 2 darab STEYR 1994-es 16
17 évjáratú, 2 darab Mercedes 1997-es évjáratú. Mindegyik futásteljesítménye meghaladta már a kilométert, így a javítási költségeik folyamatosan emelkednek. Projekt címe: Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának eszközfejlesztése között Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A tűzoltási szakoktatási és műszaki mentési feladatok ellátásához további két gépjárműfecskendő cseréje és védőeszközök beszerzése szükséges. A pályázatból az alábbi eszközök beszerzését tervezzük: 2010 év 100 db védősisak és 130 db védőkesztyű 2011 év 4000 literes gépjárműfecskendő 2012 év 4000 literes gépjárműfecskendő Projekt címe: Panelprogram Önkormányzat által nyújtott támogatás összege: Ft Beruházás tartalma: A panelprogram Szegeden 2002 óta kiírásra kerülő, állam és önkormányzat által támogatott sikeres rekonstrukciós program között a panel rekonstrukcióban részt vevő épületek száma 29 db volt 1059 db lakással. A közötti időszakban 321 db készült el, amely db lakást érintett ben 189 db társasházat újítottak fel 6555 db lakást érintve ezzel. Így összesen 539 társasház, illetve lakás vett részt a programban. Az összes megítélt önkormányzati támogatás így 5439,62 millió Ft volt. III. Határon átnyúló nemzetközi projektek Projekt címe: Biodiverzitás az élhető testvérvárosokban Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A testvérvárosok -Szeged és Temesvár- kiemelt figyelmet fordítanak a természetvédelemre és a biodiverzitás fenntartására, illetve az élhető környezet kialakítására. A gazdaság és az infrastruktúra rohamosan fejlődik mindkét városban, jelentős az állandó lakosok száma. A cselekvő természetvédelem hatékony megvalósítása érdekében a testvérvárosok közös projekt keretében készítik el felmérésüket és stratégiai javaslataikat a városok biotópjainak fenntartására és újak kijelölésére. Szegeden : A természetvédelmi erdők, erdősávok felülvizsgálata; Szeged belterületén lévő parkerdők felülvizsgálata, természetvédelmi kezelésükre és hasznosításukra tett javaslatok kidolgozása; A régi klasszikus lakótelepek és az új lakóparkok biotópjainak vizsgálata továbbfejlesztésük módjának javaslatai. Temesváron: A Vadászerdő és véderdők jelenlegi állapotának felmérése; A tervezett véderdő struktúrájának kialakítása. Projekt címe: Közös éléstár a Temesvári és a Szegedi Regionális Agrárlogisztikai Központ infrastrukturális fejlesztése új szolgáltatásnyújtás céljából Beruházás teljes költsége: euro 17
18 Elnyert támogatási összeg: euro Beruházás tartalma: Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. és a Temesvári Piacigazgatóság több éve együttműködik a határmenti térség két legnagyobb termelői nagybani piacának fejlesztése érdekében. Az együttműködés következő állomása mindkét piac infrastruktúrájának fejlesztése. Infrastruktúra fejlesztések, beruházások: - Betonburkolat kialakítás várakoztató parkoló területén (13.000nm) : Szeged - beléptetőrendszer korszerűsítése : Temesvár-Szeged - biztonsági kamerarendszer létesítése: Temesvár-Szeged Eszközbeszerzések: - integrált informatikai rendszer kialakítása: Temesvár-Szeged - virtuális árutőzsde kialakítása: Temesvár-Szeged Projekt címe: Üzleti együttműködés a szegedi és a temesvári piacok között Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A határon átnyúló gazdasági térség integrált mezőgazdasági árukínálatának és agrárkereskedelmi potenciáljának fejlesztése az övezet gazdasági versenyképességének növelése érdekében. A projekt szükségességét az indokolja, hogy a két város kapcsolódó gazdasági térségében fontos agrár- és élelmiszer termék kereskedelem zajlik. E gazdasági cserék növekedési potenciálja nagyon jelentős, de a növekedés ütemét a következő tényezők fékezik. A piaci szolgáltatások minél szélesebb körben történő ismertté tétele, üzleti együttműködés ösztönzése a magyar és román agrártermelők, valamint kereskedők között az agrárgazdaság hosszú távú versenyképességének megszilárdítása érdekében. Tervezett tevékenységek fős konferencia szervezés a határ mindkét oldalán üzletember találkozó szervezése - 1 db piackutatási tanulmány elkészítése - Közös interaktív honlap készítés - Háromnyelvű kiadvány készítés a térség mezőgazdasági árukínálatáról Projekt címe: A Szegedi Vadaspark látogatóbarát fejlesztése Beruházás teljes költsége: Ft Elnyert támogatási összeg: Ft Beruházás tartalma: A pályázat célja a Szegedi Vadaspark látogatóbarát és interaktív fejlesztése a Temesvár várossal együttműködve. Jelenleg a turisztikai és szakmai együttműködés szintje alacsony a két ország között, de megfelelő stratégia kialakítása kölcsönös turisztikai versenyelőnyöket biztosít a határrégió számára. A projektben a vezető partner szerepét Szeged tölti be. A projekt szorosan kapcsolódik az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) évi Európai Húsevők kampányához. A projekt főbb elemei: 1. Farkas kifutó építése 2. Vidrahely kialakítása 3. Aranysakál kifutó építése 18
19 4. Madárröpde kialakítása (nyírfajd, fogoly, sas) 5. Szakmai konferencia lebonyolítása 6. Ismertető kiadványok készítése 7. Szakmai kirándulás (100 gyermek részére, 2 napos, Temesvárra) 8. 1 fő szakmai pedagógus éves fizetése (szakköröket szervez és bonyolít le) 9. Projektmenedzsment feladatok ellátása 10. Infopont kialakítása (Kárpát-medence) 11. Webkamera rendszer kiépítése 12. Honlapfejlesztés 13. Kárpád-medence kifutó engedélyes terveinek elkészítése Projekt címe: A Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. és a Cserepes sori Piac Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a Szabadkai Piacok együttműködése Beruházás teljes költsége: euro Elnyert támogatási összeg: euro Beruházás tartalma: A Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. és a Cserepes sori Piac Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat több éve együttműködik a régió és távolabbi körzetek lakosságának ellátásában résztvevő élelmiszer, közszükségleti cikkek, és egyéb termékek árusítására szervezett piacok és vásárok tevékenységének összehangolása, a fejlesztési irányok meghatározása, a beruházásokhoz szükséges saját erőn felüli források lehetőség szerinti közös megpályázása érdekében. Az együttműködés következő állomása a hatámenti három piac közötti üzleti kapcsolatok fejlesztése. Projekt címe: A Szegedi Vadaspark és a Palicsi Állatkert közötti együttműködés erősítése Beruházás teljes költsége: euro Elnyert támogatási összeg: euro Beruházás tartalma: Szeged MJV Önkormányzata a szerbiai Szabadka Község Önkormányzatával közösen kíván pályázni " Oktatási együttműködés" tevékenységi területre. A pályázat célja a Szegedi Vadaspark és a Palicsi Állatkert közötti együttműködés erősítése, különös tekintettel az oktatási együttműködésre. A két szervezet korábban már sikeresen bonyolított le interregionális projektet, jelen projekt pedig fokozhatja a határon átnyúló együttműködést. A projektben a fő hangsúlyt az általános iskolás gyermekek iskolaépületen kívüli informális oktatására helyezzük, melynek során szegedi iskolás ismerheti ismeretterjesztő programokon keresztül a Palicsi Állatkertet. Projekt címe: Állategészségügyi monitoring rendszer kialakítása Beruházás teljes költsége: euro Elnyert támogatási összeg: euro Beruházás tartalma: A projekt célja egy állategészségügyi monitoring rendszer kialakítása, amely kiemelt figyelmet fordít a madárinfluenzára, illetve egyéb - állategészségüggyel szorosan összefüggő - járványt okozó betegségekre. A projekt keretében a Szegedi Vadaspark a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatával és a Csongrád megyei állategészségügyi hatósággal együttműködve vizsgálja a vonuló és gyülekező madártömegek helyzetét. Megfigyeléseik során a talált sérült, beteg illetve legyengült és elpusztult állatokat 19
20 begyűjtik; majd az Országos Állategészségügyi Igazgatósággal megvizsgáltatják, és amennyiben járványügyi helyzet alakulna ki, segítenék munkájukat. Projekt címe: Szeged-Újszentiván-Tiszasziget-Novi Knezevac között kerékpárút építés Beruházás teljes költsége: euro Elnyert támogatási összeg: euro Beruházás tartalma: A pályázat a Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program IPA programján keresztül lehetőséget nyújt infrastruktúra fejlesztésre. A terv szerint Szeged-Szőreg, Hősök tere kiindulóponttal Újszentivánt és Tiszaszigetet átszelve a magyar-szerb határon átvezetve Novi Knezevacig (Törökkanizsa) kerékpárút épülne, ezzel biztosítva a határmenti kerékpáros infrastruktúra fejlődését. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, szíveskedjen az előterjesztést megtárgyalni és a mellékelt határozati javaslatot elfogadni. Szeged, augusztus 5. Tisztelettel: Dr. Botka László 20
Polgármestere. 2009. évi zárszámadási rendelet. az előterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, rendelet-tervezet
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 35129/2010. Tárgy: 2009. évi zárszámadási rendelet Melléklet: az előterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, rendelet-tervezet
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)
Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)
Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu
RészletesebbenPályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései
Előterjesztő: Városfejlesztési alpolgármester Ikt.sz.: 11386-4/2009 Tárgy: Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Melléklet: 11 db határozati javaslat Készítette: Fejlesztési Iroda Véleményezésre
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város 2010. évi összevont költségvetési mérlege
1 Szeged Megyei Jogú Város 2010. évi összevont költségvetési mérlege MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK Sor Megnevezés Szeged MJV Kisebbségi Sor Megnevezés Szeged MJV Kisebbségi 1. sz. melléklet
RészletesebbenIktatószám: 30765/2014. Önkormányzat 2013. évi zárszámadása
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 30765/2014. Tárgy: Önkormányzat 2013. évi zárszámadása Melléklet: előterjesztés melléklete (8 db táblázat) 1 db határozati javaslat 1 db
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város 2010. évi összevont költségvetési mérlege
1 Szeged Megyei Jogú Város 21. évi összevont költségvetési mérlege MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK Sor Megnevezés Szeged MJV Kisebbségi Sor Megnevezés Szeged MJV Kisebbségi szám Önkormányzat
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 8/2010. (II.24.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban : rendelet) 2. -a az alábbiakra módosul:
Old alsz Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 26/2010. (VIII.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 8/2010. (II.24.) önkormányzati rendeletének módosításáról Szeged
RészletesebbenA Berettyóújfalu Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi tervdokumentuma
A Berettyóújfalu ok Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi tervdokumentuma Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben ÁROP- 1.1.5/B I. Helyzetelemzés Gazdasági
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2011. (VI. 01 ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról
3 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2011. (VI. 01 ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (1) bek.
Részletesebbenpolgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat
Előterjesztő: Dr. Botka László Tárgy: Csillapított forgalmú övezetek kijelölése Ikt.sz.: 17525-4/2010. Melléklet: 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat Készítette:
Részletesebben1. sz. KIEGÉSZÍTÉS a 12. sz. Napirendi ponthoz. (Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései)
1. sz. KIEGÉSZÍTÉS a 12. sz. Napirendi ponthoz (Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései) Tisztelt Közgyűlés! I. Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/B/10-11 Települési szilárdhulladék
RészletesebbenVégleges Akcióterületi Terv
2. sz. melléklet Végleges Akcióterületi Terv Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja SZEGED, 2010. október Módosítások a Szeged 2010. szeptember változathoz I. 3.3 Az akcióterület
RészletesebbenHU-Szeged: Jármű-helymeghatározó rendszerek (műholdas gépjárműkövetés, GPS) 2012/S 218-358642. Tájékoztató az eljárás eredményéről.
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:358642-2012:text:hu:html HU-Szeged: Jármű-helymeghatározó rendszerek (műholdas gépjárműkövetés, GPS) 2012/S 218-358642 Tájékoztató
RészletesebbenMagyarország a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós források felhasználását tíz operatív program keretében tervezi.
Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Menyhárt Balázs pályázati referens TÁJÉKOZTATÓ a 2014-2020 közötti Európai Uniós tervezési időszak lehetőségeiről, továbbá a Borsod-Abaúj- Zemplén
RészletesebbenTelepülésképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése VP-6-7.4.1.1-16 A támogatás mértéke, összege A támogatás maximális
RészletesebbenPályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései. 4 db határozati javaslat
Előterjesztő: Ikt.sz.: Tárgy: Melléklet: Véleményezésre megküldve: Dr. Botka László polgármester 1441/214 Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései 4 db határozati javaslat Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági
Részletesebben2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal
FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04 2009. 1. oldal Bevezetés A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. több mint fél évszázados tapasztalattal, szakmai hírnévvel, az egész országot lefedı hálózattal rendelkezı
Részletesebben10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Városfejlesztési Stratégiájának megalapozó vizsgálata
/2014. (II. 21.) Kgy sz. határozat 2. sz. melléklete Szeged Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Városfejlesztési Stratégiájának megalapozó vizsgálata Készült a DAOP-5.1.1/B-13
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 9524/2010. Melléklet: 18 db határozati
RészletesebbenElőterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére
Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a TOP -os pályázati felhívások támogatási kérelmének benyújtására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről
VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről A Vas Megyei Területfejlesztési Koncepció és Program tavalyi elfogadása után, a Közgyűlés 2015.
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Smart City Jövőképe
Szeged Megyei Jogú Város Verzió: 1.0 Készítette: Clarity Consulting Kft. Készült: 2016. január 6. 1/47 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 1.1. SZEGED SMART CITY VÍZIÓJA... 5 1.2. A SMART CITY VÍZIÓ
Részletesebben6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E- /2013. Tárgy:
RészletesebbenBKK Budapest mobilitás menedzsere. Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ Bükfürdő, 2015. április 16.
BKK Budapest mobilitás menedzsere Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ Bükfürdő, 2015. április 16. 2010 után kialakított szervezeti modell 2 Kell egy mérnök a a városnak 3 Kilátszik
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata. 1 db határozati javaslat és melléklete
Előterjesztő: Dr. Solymos László várospolitikai alpolgármester Iktatószám: 01/19264-5/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata Melléklet:
RészletesebbenMARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
RészletesebbenTOP GINOP források az okos város projektek szolgálatában
TOP GINOP források az okos város projektek szolgálatában Turóczy László helyettes államtitkár Budaörs, 2016. május 5. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Gazdaságtervezésért és Versenyképességért Felelős Helyettes
RészletesebbenSzeged M.J.V. Önkormányzata által 2010. 01.01. 2010. 12. 31. között kötött (nettó 5 millió Ft feletti) szerzıdések. Szeged Megyei Jogú Város
Fogászati ügyelet LFP-2008-LA-7, LFP-2009-LA-7 kódszámú termofor kémények felújítása c. pályázatok, valamint a LFP-2008-LA-2 iparosított technológiával építetett lakóépületek felújítása c. pályázat kezelése
RészletesebbenINTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
RészletesebbenA REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG
A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG Jelmagyarázat gazdaságfejlesztés városrehabilitáció humán infrastruktúra fejlesztés környezetfejlesztés közlekedésfejlesztés
RészletesebbenJ a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására
J a v a s l a t a 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Tervről szóló tájékoztató és a 2011. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv elfogadására Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére
Tárgy: Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ fejlesztési pályázat benyújtása Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HURO/1101 Előkészítette: Véleményező bizottság:
RészletesebbenFELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés
FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának
RészletesebbenSTRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ
STRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ 1 A település középtávú tematikus célkitűzései Átfogó cél: népességét megtartó, jelentős turisztikai és közösségi funkcióval rendelkező település Kondó kb. 600 fős népességgel
RészletesebbenTELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
Algyő TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Koncepció és Stratégiai Program 2004. április Terra Studio Kft. 1094 Budapest, Angyal u. 7/A. Tel: 456 50 90; fax: 456 50 99; E-mail: terra95@hu.inter.net; www.terra-studio.hu
RészletesebbenSZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.
SZOMBATHELY MJV Önkormányzata Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.1-15) 2014-2020 Koncepcionális javaslat Készítette: 2016. április
RészletesebbenA BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben
A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben Nyul Zoltán Stratégia és Innováció Igazgató Budapesti Közlekedési Központ Balatonföldvár, 2016. május 11. Tartalom 2010 után kialakított szervezeti modell
RészletesebbenA Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-13-as akcióterve
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-13-as akcióterve 2010. november 30. 1/8 I. Prioritás bemutatása - TIOP 1. Az oktatási infrastruktúra 1. Prioritás tartalma
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 7-i ülésére. Tárgy:
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindítása a TIOP 1.1.1/07/1-2008-0155 pályázat eszközeinek beszerzésére
RészletesebbenJÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI INTÉZKEDÉSI TERV 2006-2008
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI INTÉZKEDÉSI TERV Jóváhagyta: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 58/2006.(IV.28.) számú határozatával Készítette: Jász-Nagykun-Szolnok
RészletesebbenIntenzitás 75 95% Pályázók köre. Területi szűkítés. Beadás kezdete 2016. március 28. Megvalósítási idő
A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése,
RészletesebbenM E G H Í V Ó. 2015. április 15. napjára (szerda) 10.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
RészletesebbenÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!
ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3
Részletesebben8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása
8. Cselekvési terv 8.1 Az intézkedések leírása 1.) intézkedés megnevezése 2)Specifikus cél 3)Indoklás, alátámasztás A támogatható tevékenység területek meghatározása Kultúrháló közösségi terek minőségi
Részletesebben- Új esély Debrecennek!
DEBRECEN - Várospolitikai program a korszakváltás jegyében. A város kreatív emberek gyűjtőhelye, ahol növelik és serkentik egymás produktivitását. (Richard Florida) Debrecen, az ország második legnagyobb
RészletesebbenSzajla Község Önkormányzatának gazdasági programja
Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja A helyi önkormányzatokról szóló 1990,évi LXV. törvény elıírásai szerint az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot kell
Részletesebben15/2008. (III.28.) rendelete
1 Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal K i s k u n f é l e g y h á z a V á r o s Ö n k o r m á n y z a t K é p v i s e lőtestületének 15/2008. (III.28.) rendelete az iparosított technológiával
RészletesebbenDr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések
Előterjesztő: Juhász Gyula 20. v.k. önkormányzati képviselő Ügyiratszám: 92543/2010 Tárgy: Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések Melléklet: határozati
RészletesebbenINTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 0 8 III. VÁROSRÉSZEK TERÜLETI MEGKÖZELÍTÉSŰ ELEMZÉSE 2008. június Aktualizálva: 2009. szeptember 1 A fejezet tartalma 3.1. VÁROSRÉSZEK
RészletesebbenPécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/ 2001. (06. 22.) sz. rendelete Pécs, Hird Szövőgyár utcától északra eső terület szabályozási tervének jóváhagyásáról és helyi építési szabályzatának
RészletesebbenNYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI
RészletesebbenKISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.
KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS
RészletesebbenGyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019)
Melléklet a 22/2015. (III. 26.) KT határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a következő
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Polgármestere. A 2011. évi önkormányzati költségvetés 2. sz. módosítása
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. sz.: 47227-1/2011. Tárgy: A 2011. évi önkormányzati költségvetés 2. sz. módosítása Melléklet: 15 db melléklet költségvetési rendelet-tervezet Készítette:
RészletesebbenJász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége
Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége Elfogadta: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 57/2014. (IV.30.)
RészletesebbenHBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma
Az akcióterv neve TIOP-1_Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Készítette HBF Hungaricum Kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma Verziószám TIOP_OIF_V_7.5 1. Az akcióterv ismertetése és a kontextusát
Részletesebben1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások
1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások 1.1 A szerkezetalakításra, a térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó ajánlások (a Jász-Nagykun-Szolnok
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan
Szeged Megyei Jogú Város Akcióterületi Terv A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan 2009. május 1 Tartalomjegyzék 0. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 4
RészletesebbenVÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA
VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ
Részletesebben7. számú melléklet. A projekt műszaki tartalmának meghatározása. 2. Állomások
7. számú melléklet A projekt műszaki tartalmának meghatározása 1. Vonalalagutak Két különálló, egyvágányú alagútból álló 7,34 km hosszú alagútpár (beleértve a kapcsolódó műtárgyakat - összekötő alagutakat,
RészletesebbenSÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM
SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség
RészletesebbenHAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január
HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...
RészletesebbenHazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok
A A közlekedk zlekedés s helyzete, jövője j je ma Magyarországon gon Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok Balatonföldvár, 2008. május 14. Thoroczkay
RészletesebbenStratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Kecskemét város közigazgatási területére
Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Kecskemét város közigazgatási területére Kecskemét intézkedési tervek Műszaki dokumentációja Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési
RészletesebbenEgyeztetési anyag 1. változat
AZ ÉRKERTI LAKÓTELEP NAGYVÁROSIAS LAKÓKÖRNYEZETÉNEK MINŐSÉGI MEGÚJÍTÁSA ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Egyeztetési anyag 1. változat 2009. március 17. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,
RészletesebbenÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki.
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/2006.(VII.20) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE KÁL NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Kál Nagyközség képviselőtestülete az 1997.
RészletesebbenVAS MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA
VAS MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA SZOMBATHELY, 2015. augusztus 27. 1 Tartalomjegyzék Előzmények... 3 Vezetői összefoglaló (Bevezető)... 6 1. A megye által alkalmazott Területi Kiválasztási Kritériumok...
RészletesebbenFENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE
FELHÍVÁS FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE A felhívás címe: Fenntartható települési közlekedésfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-3.1.1-15 Magyarország Kormányának felhívása a települési önkormányzatok
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2005. április 21i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola bővítésének és átépítésének, valamint a Tisza
Részletesebben316/1. Szeged, Odessza városrész szociális célú városrehabilitációja
316/1 Szeged, Odessza városrész szociális célú városrehabilitációja 316/2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság igazolása... 10 2.1
RészletesebbenFADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
1 1 FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó I. kötet: Megalapozó vizsgálat Készítette:PÉCSÉPTERV STÚDIÓ Kft, 7621 Pécs,
RészletesebbenMELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA
MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA 1 1./ SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT A társaság az előző üzleti hez képest az alábbi változásokat építette be a 2012. június 22-i közgyűlésre benyújtott üzleti ébe:
RészletesebbenSzeged, jelzőlámpás fejlesztések a Nagyprojektben
Szeged, jelzőlámpás fejlesztések a Nagyprojektben ITL Klub - Az intelligens közlekedés külföldi és hazai kialakulása 2014. szeptember 16., CsMKIK-székház Előadó: dr. Németh Zoltán Ádám projekt igazgató
RészletesebbenKıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben
Bükk - Térségi LEADER Egyesület Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Tervezet 2016. március 2. 2 Tartalom Vezetıi összefoglaló... 3 1. A Helyi
RészletesebbenÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Projekt célja: A Belváros arculati, építészeti megújítása, egy funkciógazdag vonzó közösségi tér kialakítása kereskedelmi, turisztikai,
RészletesebbenMedgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenHAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A
Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti
Részletesebben1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
RészletesebbenOrczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.
Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi
RészletesebbenA szabályozási terv kötelezı és irányadó elemei
Az Esztergomi Önkormányzat 11/2009. (V.26.) ör. rendelete Esztergom, Szentjánoskút, Urkuta, Zamárd, Ákospalota, valamint Búbánatvölgy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl Esztergom Város
RészletesebbenÉrettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása
1. sz. melléklet Érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása Intézmény neve Személyi Intézmény juttatás összesen Középfokú oktatás József A. Általános Iskola és Szakiskola 141 141 Csonka J.
RészletesebbenDr. Botka László polgármester. Ikt.sz.: 10441-5/2014. Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései. 7 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt.sz.: 10441-5/2014 Tárgy: Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Melléklet: 7 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági
RészletesebbenA Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-13-as akcióterve
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-13-as akcióterve 2011. április TIOP 1. Prioritás Az oktatási infrastruktúra fejlesztése 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)
RészletesebbenKisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK
Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 9 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 10 2.1.1.
RészletesebbenEgységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató
ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató Budapest, 2008. március Közreműködő szakértő:
RészletesebbenAZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA
AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt. 2005. november 2. AZ ASZÓDI TÖBBCÉLÚ
RészletesebbenTiszafüred Kistérség Többcélú Társulás kistérségi tervdokumentuma
Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás kistérségi tervdokumentuma Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben ÁROP- 1.1.5/B I. Helyzetelemzés 1 I.1. Gazdasági helyzet
RészletesebbenApácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK
Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 10 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 11 2.1.1.
RészletesebbenVESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti véleményezési
RészletesebbenM E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján
RészletesebbenGYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0
GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. február 2. Készítette: Metacom 96 A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési
RészletesebbenKiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához
Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat
RészletesebbenGAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester 2008. november 1. Bevezetés, áttekintés A helyi
RészletesebbenMEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január
RészletesebbenElıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére
6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának Gazdasági Programja Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı
RészletesebbenH A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 103526-1-46/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44268
RészletesebbenResznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL
Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzat Képviselı-testülete az 1990.
RészletesebbenNagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv
Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv Készítette: Nyugat Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 29. május 2. 45 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló...48 2. A fejlesztés
Részletesebben