Beszámoló a évi foglalkoztatás-politikai feladatok teljesítéséről és az aktuális célkitűzésekről a Tiszaugi Képviselő-testület számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a 2012. évi foglalkoztatás-politikai feladatok teljesítéséről és az aktuális célkitűzésekről a Tiszaugi Képviselő-testület számára"

Átírás

1 Iktatószám:1715-1/ BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TISZAKÉCSKIE JÁRÁSI HIVATAL MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Beszámoló a évi foglalkoztatás-politikai feladatok teljesítéséről és az aktuális célkitűzésekről a Tiszaugi Képviselő-testület számára 2012-ről általánosságban A 2012-es évben térségünket stagnáló gazdasági környezet, csekély pozitív elmozdulású munkaerő-piaci tendencia jellemezte. A nyilvántartott álláskeresők száma az előző évhez képest 1%-kal emelkedett, mely a kirendeltségi körzet vonatkozásában 24 főt jelent. A célcsoportok szerinti vizsgálat során a 25 év alatti korosztályban ez 4,7%-kal, míg a 25 év felettiek körében 0,2%-kal magasabb érintettséget mutat. A fiatalok tavalyelőtt az összes létszám 17,5%-át, tavaly 18,1%-át tették ki. Nemek szerinti bontásban az elmúlt években ötven százalék felett voltak valamivel a férfiak, s arányosan ötven százalék alatt valamivel a nők képviseltetve. Ez a 2012-es évben sem változott kardinálisan, az elmozdulás most a nők estében mutatott 0,7%-os pozitív eltolódást a férfiak hátrányára. A kirendeltség a 2012-es évben hozott teljesítményére elmondható, hogy többségében felülmúlta mind a bázisévet, mind a kitűzött célokat vagyis törekedett a magasabb teljesítmény elérésére. Foglalkoztatottá váltak vizsgálata A legfontosabb mérőszám a foglalkoztatottá váltak arányában +1,7% pontos emelést értünk el a korábbi évhez képest, vagyis 51,7%-ban tudtuk eredményünket hozni mely igazolja a korábban jelzett stagnálást, kismértékű munkaerő-piaci tendencia javulását. Tervezetünket (44,65%) sikerült felülmúlni tehát, köszönhetően a munkáltató fórumoknak, az állásbörzének, illetve a fiatalok új programjának meghaladva a megyei átlagot hozzávetőlegesen 7%-kal. A foglalkoztatottá váltakon belül a támogatott álláshelyen munkát találók aránya előirányzatunkat 6,3% ponttal, 2011-es adatunkat pedig 3,5% ponttal haladta meg. A célkitűzéseink megfogalmazásakor nem számoltunk azzal, hogy pl. az országos közfoglalkoztatási programban a korábbi évben részt vett létszám háromszorosa kap esélyt, de az uniós program nyújtotta lehetőségek keretei i évközben váltak szélesebbé. A támogatás nélkül elhelyezkedők aránya -1,85 % ponttal kevesebb a bázis évnél, mely szépen látszik feljönni hisz korábbi években, amikor a válság éveiben jártunk bizony nagyobb visszaesést mutatott. Tervezetünket e tekintetben helyesen prognosztizáltuk (31,34%), hozott eredményünk (32,08%) közel áll ehhez, felülmúlva a megyei átlagot +7% ponttal. Felkutatott, behozott üres álláshelyek száma Az eltelt 12 hónapban az egész évre előirányzott 776 állással szemben 949-et sikerült felkutatnunk, mely 122%-os tervteljesülést jelent, meghaladva ezzel a bázis évet 33 új lehetőséggel. Tovább elemezve 98-al több támogatott, s 65-el kevesebb nem támogatott állást jelentett ez a körzetünkben a 2011-es évhez mérten. A támogatott állások felmutatását nyilvánvalóan sokkal könnyebb teljesíteni (közfoglalkoztatás, bértámogatások, munkahelyteremtő támogatás stb). Nagyobb kihívást a nem támogatott állások felkutatása behozatala jelent, melyben elmaradásunkat befolyásolta a gazdasági szféra szinten tartási stratégiája, illetve humán-erőforrásbeli negatív változásunk. 1 fővel kevesebb létszámmal

2 2 kellett működnünk július elsejétől, s ezen kollega az ún. törzsgárdából került át az új rehabilitációs szakigazgatási szervtől. Az álláshelyek kezelése, átlagos élettartama A munkaerőigények átlagos élettartama támogatottak viszonylatában a múlt évi 13 napról 11 napra, a nem támogatott állásoknál pedig 11 napról 10 napra szűkült. Ez összességében az igények 12 nap alatt való kielégítését 10 napra csökkentette ami a megyei 22,2 nappal szemben igen gyors reagálásra utal a kirendeltség részéről. Képzési, átképzési eredmények A képzésbe vontak létszámát elemezve láthatjuk, hogy a múlt év létszámához képest 2,5-szer többen kapcsolódhattak be tanfolyamainkba. Kirendeltségünk 45 fő képzésével tervezett, de a bázis év zárásának időpontjára 71 főt vontunk be, ami annyit jelent, hogy minden tervezett tanfolyamunk elindult, s a kecskeméti képzésekhez is kellő számban tudtunk csatlakozni. Sőt a Johnson Controls cégnek való munkáltatói képzésbe is irányítottunk álláskeresőt, többet mint azt terveztük fontos volt a cégnek, a szervezetnek pedig pozitívum. Képzéseink hatékonyságát látszik igazolni az a tény, miszerint a sikeres vizsgát tevők 60%-át rövid időn belül elhelyeztük az új szakképesítéssel, pl. targoncavezetőinknek 90%-át felvette az általunk felkutatott Kühne+Nagel Kft. A tiszaugi álláskeresők közül tavaly 6 fő vett részt képzésben, közülük 5 főnek mára sikerült elhelyezkednie az újonnan tanult szakmájában. Sikeres közvetítésben és/vagy humánszolgáltatásban részesültekről A megyei átlageredményt több mint 10% ponttal meghaladva 87,86%-os értéken teljesítettük ezt a nagyon fontos, hatékonyságot mérő indikátorszámot, vagyis az álláskeresők több mint 80%-ának igyekeztünk valamilyen segítséget nyújtani. adott estben ha már halat nem tudtunk adni, legalább hálót kaptak évi Közfoglalkoztatásról néhány szót Sem az önkormányzatot, sem a kirendeltséget nem kímélte a múlt év a közfoglalkoztatás vonatkozásában. A BM irányítása alatt napi rendszerességgel, akár többször is órák alatt kellett adatot szolgáltatni. Igyekszünk kapcsolatunkban segíteni egymást, rugalmasan együttműködni. A település vezetése 2012-ben is megtett mindent annak érdekében, hogy elsősorban a nem ellátott álláskeresőket (FHT-ben részesülőket, illetve csak regisztráltakat) vonja be a közfoglalkoztatásba hogy további támogatottságuk biztosított legyen, s az előírt 30 nap mindenkinek teljesüljön. Hosszabb időtartamú (hagyományos) közfoglalkoztatásban 24 fő vett részt, az országos közfoglalkoztatásban pedig 22 fő. A szakképesítéssel rendelkezők többségét a vízügyi igazgatóságok igényelték közfoglalkoztatásra tehát nem volt könnyű helyzetben az önkormányzat, mivel ott magasabb óraszámban, hosszabb ideig dolgozhattak az emberek így értelemszerűen inkább oda kívántak bekerülni. A tavalyi év őszén nagyobb konstrukciót kezdtünk el közösen az önkormányzattal. Megpályáztuk a Bio- és megújuló energiafelhasználás startmunka mintaprogram támogatása elnevezésű központi programból egy kazánház felépítését, kazán illetve aprítógép beszerzését, 2 fő álláskereső foglalkoztatása függvényében. Az FHT-s személyek közfoglalkoztatásához 1,79 m Ft, a beruházási és dologi költségekhez 8,89 m Ft támogatást megállapítva.

3 3

4 Jelenlegi munkaerő-piaci helyzet Tiszaugra vetítve Tiszaugon a februári adatok szerint 57 főt érint a munka világából való kirekesztődés ez 17 fővel alacsonyabb létszámot mutat, mint a múlt év ezen időszakában. A nemeket tekintve 53%-ban vannak képviseltetve a nők, s alacsonyabb érintettségben (47%) a férfiak februárjában életkori megoszlások Nyilv.tartott álláskeresők ellátás szerinti megoszlása februárjában ELL.NÉLK. FHT 25 év alatti év közötti 55 év és a fölött ÁS ÁJ (Magyarázat: ÁJ = Álláskeresési Járadékra jogosult ÁS= kvázi a nyugdíj előtti ellátás már FHT= Foglalkoztatást Helyettesítő Támogatás Ell.nélk.= az illető személy csak regisztrált álláskereső, semmiféle ellátásban nem részesül sem a MüK részéről, sem az Önkormányzat részéről.)

5 Jövő évi célok 1. Társadalmi partnerség információnyújtás 2. Munkaerőigények felkutatása, gyors, minőségi kielégítése 3. A foglalkoztatási programok megvalósítása, foglalkoztatottak számának emelése 4. Szolgáltatások szinten tartása, hatékonyságának növelése 5. Munkahelyek megőrzése, munkahelyteremtés elősegítése 6. Források hatékony felhasználása MEGVALÓSÍTÁS FELTÉTELEI A kirendeltség rendelkezésére álló hazai és uniós források felhasználása során törekedünk azok minél hatékonyabb kihelyezésére, értve ez alatt a lehető legmagasabb létszám elhelyezését a keretből. Továbbá el kívánjuk érni, hogy a támogatás lejártát követően a foglalkoztató minél hosszabb ideig munkát adjon az érintetteknek, s ne kerüljenek vissza a regiszterbe. Közfoglalkoztatást vonatkozásában csak a hagyományos hosszabb közfoglalkoztatásban vagyunk érintettek. Itt a tavalyi 94 fő helyett az idén 79 főre vonatkozóan kaptunk anyagi lehetőséget, mely 9,5 millió forinttal kevesebb forrást jelent. Önkormányzati partnereinkkel egyetértésben ezt az összeget csak bérjellegű kiadásokra tervezzük felhasználni, elérve ezzel azt, hogy minél több álláskereső visszatérhessen valamennyi időre a munka világába, s segély helyett keresetet vigyen haza. A TÁMOP program keretén belül fontosnak ítéljük meg a forrás maradéktalan felhasználását, a meghatározott célcsoportok reintegrálása céljából. Április-május hónapban állásbörzét/toborzást/nyílt napot szervezünk annak érdekében, hogy az év közepére kirajzolódjon a felhasználás mértéke. Kitűzött céljaink megvalósításában együtt kívánunk működni az önkormányzatokkal, családsegítőkkel, civilszervezetekkel a munkáltatókon kívül. Számukra is továbbítjuk minden alkalommal a hirdethető állásainkat a továbbadás céljából, s meghívjuk őket rendezvényeinkre, illetve részt veszünk az általuk szervezett megmozdulásokon. Visszavetheti céljaink megvalósítását, hogy a kirendeltségnek annak ellenére, hogy illetékességi területe, települései száma bővül nincs a használatában hivatali gépjármű. A munkáltatói igényekre való reagálás idejét és minőségét ez nagymértékben befolyásolhatja (kerékpárral, gyalog nem lehetünk méltó partnerei a mai piacon működő cégeknek) Tiszakécske, Terjéki Zsuzsanna kirendeltségvezető 6060 Tiszakécske, Béke u / , 30/ bkmkhacskh-mk@lab.hu 76/

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Győr, 2014. szeptember

Részletesebben

Munkaerő-piaci adatok

Munkaerő-piaci adatok FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011 2015 A i zárónapon a nyilvántartott ÁLLÁSKERESŐK száma 4735 főt tett ki, mely csökkenést mutat

Részletesebben

Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási. helyzetéről, a munkanélküliség alakulásáról

Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási. helyzetéről, a munkanélküliség alakulásáról Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kazincbarcikai Járási Hivatala Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási helyzetéről, a munkanélküliség alakulásáról Foglalkoztatási Osztály

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265

Részletesebben

Egyszerű többség. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi

Egyszerű többség. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi pontja Tájékoztató Tolna megye 2009. évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról Előadó: Dr. Szabó Zsoltné,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

Munkaerő-piaci diszkrimináció

Munkaerő-piaci diszkrimináció Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. október ISBN 978-963-235-295-4 Munkaerő-piaci diszkrimináció Tartalom Bevezető...2 A diszkrimináció megtapasztalása nem, kor, iskolai

Részletesebben

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére.

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. A hátrányos helyzető települések legnagyobb problémája a munkanélküliek és a szociális ellátást igénylık

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...4 Építőipar...5

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jóváhagyta: Miskó Istvánné főigazgató AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Nyíregyháza, 2008. február 25.

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ

Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2 év december hó 2-én tartandó ülésére Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Helyi Esélyegyenlőségi Program Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program 2013. június 20. A felülvizsgálat során tett kiegészítéseket, módosításokat a fejezetek végén címszóval és színkiemeléssel jeleztük. Tartalom

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 10 Célok... 10 A Helyi

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május

Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól. 2013. május Munkaügyi Központ T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerő-piaci folyamatairól 213. május Márciustól folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma a megyében. Borsod Abaúj - Zemplén

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS

TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS TÁJÉKOZTATÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS munkaerő-piaci helyzetéről 1. ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS 2012. január 1-jén Jász-Nagykun-Szolnok megye lakónépessége 383 ezer fő volt, 3600 fővel volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM IGAL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM 2015-2020 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 6 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 jában a regisztrált álláskeresők a 366 628 fő volt

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében 1 Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében Somogy megye gazdasági és foglalkoztatási helyzete régiós és országos viszonylatban is kedvezıtlen, az utóbbi években

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási. helyzetéről, az álláskeresők számának alakulásáról

Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási. helyzetéről, az álláskeresők számának alakulásáról KAZINCBARCIKAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Tájékoztató Kazincbarcika város és térsége foglalkoztatási helyzetéről, az álláskeresők számának alakulásáról Kazincbarcika, 2014. május 3700

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

Oktatási rendszer és a foglalkoztatottság kapcsolata a visegrádi országokban

Oktatási rendszer és a foglalkoztatottság kapcsolata a visegrádi országokban MEB 2010 8 th International Conference on Management, Enterprise and Benchmarking June 4 5, 2010 Budapest, Hungary Oktatási rendszer és a foglalkoztatottság kapcsolata a visegrádi országokban Dr. Medve

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az Országgyűlés által 21-ben elfogadott új személyi jövedelemadó törvény eredményeként a 29 ezer forint

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE & "is AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 8.12.2004 COM(2004) 779 végleges Javaslat A TANÁCS RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó kumarin behozatalára a 769/2002/EK rendelettel kivetett

Részletesebben

A közfoglalkoztatás. Közfoglalkoztatás Magyarországon

A közfoglalkoztatás. Közfoglalkoztatás Magyarországon A közfoglalkoztatás jó gyakorlatai Közfoglalkoztatás Magyarországon 2014-2015 Felelős kiadó: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Weboldal: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium Nyomda: Duna-Mix Kft.,

Részletesebben

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK A VIZSGÁLAT CÉLJAI A vizsgálat fő irányvonalát adó primer felmérések a belső önértékelésre koncentráltak. A vizsgálattal azt kívántuk feltárni, hogy az egyetem milyen

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó R ö v i d t á v ú m u n k a e r p - p i a c i e l p r e j e l z é s é s k o n j u n k t ú r a k u t a t á s e r e d m é n y e i

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 420 670 fő volt

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

/2015. szeptember 7./

/2015. szeptember 7./ /2015. szeptember 7./ I. FELVÁSÁRLÁS Tejfelvásárlás az Európai Unióban Az EU tejfelvásárlása 2015. első negyedévében elmaradt a 2014. évi szinttől, a kvótarendszer április elsejei eltörlését követően azonban

Részletesebben

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 13. (OR. en) 9226/16 ECOFIN 466 UEM 212 SOC 330 EMPL 226 COMPET 300 ENV 345 EDUC 201 RECH 192 ENER 208 JAI 456 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...2 Gazdasági szervezetek...3 Beruházás...4

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ A 2006. ÉVBEN BEMUTATOTT ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL % A 2006-ban kiváltott, bemutatott AM Könyvek, valamint a ledolgozott napok számának

Részletesebben

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Az Útkeresés Segítő Szolgálat az alapító okiratában foglaltaknak megfelelően a 85324-4 szakfeladat számon működteti a családsegítést, mint önálló

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről

FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről Budapest, 2016. március 17. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2014.12.31 2015.09.30 2015.12.31 2015.12.31/ 2015.09.30 2015.12.31/

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás Ingatlanpiaci elemzés 2008 március Készítette: Molnár Tamás 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. Tel.: (00-36-76) 497-658, 497-659, Fax: 418-850 E-mail: ingatlan.empire@axelero.hu Tartalomjegyzék Magyarország

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2013. harmadik negyedévben Kecskemét, 2013. augusztus Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata " NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

Andorka Rudolf Harcsa István: Oktatás

Andorka Rudolf Harcsa István: Oktatás Andorka Rudolf Harcsa István: Oktatás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Andorka Rudolf Harcsa István (1990): Oktatás in: Társadalmi riport 1990, Andorka

Részletesebben

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS GAZDASÁGÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP6.8.215 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY 1. VÁLTOZATA Konzorciumvezető: Szombathely Megyei Jogú

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

FEJES LÁSZLÓ. Sajóbábony

FEJES LÁSZLÓ. Sajóbábony FEJES LÁSZLÓ Sajóbábony Sajóbábony Miskolctól 13 km-re északra, a Bükk hegység keleti lankáinak (közelebbről a Tardonai-dombságnak) és a Sajó-medencének találkozásánál fekszik. A település két markánsan

Részletesebben

A KORMÁNY. rendelete

A KORMÁNY. rendelete A KORMÁNY./2006. ( ) rendelete a Magyar Köztársaság által az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően alkalmazandó munkaerőpiaci viszonosság és védintézkedés szabályairól szóló 93/2004. (IV. 27.)

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL BESZÁMOLÓ A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 2012. évi beszámolója A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 2012. évi beszámolója I. A Közigazgatási és Igazságügyi

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október Kiadó: Baranya Megyei Önkormányzat Készítették: dr. Ásványi Zsófia dr. Barakonyi Eszter Galambosné dr. Tiszberger Mónika dr. László Gyula Sipos Norbert

Részletesebben

Hatáskör, illetékesség

Hatáskör, illetékesség 1 / 46 2016.03.29. 11:01 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 2016.01.01 59 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1. melléklet a /2016.(IV.28.) Öh.sz.határozathoz SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS Elvi alapok meghatározása Jövőkép Alapelvek és értékek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Küldöttgyűlés a levezető elnök személyére tett javaslatot elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Küldöttgyűlés a levezető elnök személyére tett javaslatot elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XXXVII. Küldöttgyűlésén 2010. december 14-én 16.00 órakor a Tó vendéglőben (9700 Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.) a mellékelt

Részletesebben

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban A humánerőforrás helyzete (múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban Juhász Anikó Debrecen, 2016. április 22. Az előadás felépítése Az élelmiszer-gazdaság humánerőforrás-igénye A humánerőforrás helyzetét

Részletesebben

CSEPEL-VÁROSKÖZPONT PANELES LAKÓKÖRNYEZETÉNEK HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE

CSEPEL-VÁROSKÖZPONT PANELES LAKÓKÖRNYEZETÉNEK HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE CSEPEL-VÁROSKÖZPONT PANELES LAKÓKÖRNYEZETÉNEK HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE - különös tekintettel a társadalmi környezetre gyakorolt hatásokra A tanulmány a MaHill Mérnökiroda megbízásából készült. Az alábbi

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai. 1. v. 2015. 06. 03.

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai. 1. v. 2015. 06. 03. 1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai 1. v. 2015. 06. 03. 2 Tartalom 1. A képzés trendvonalai... 3 1.1 Európai trendek...3

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A KSH JELENTI GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 2010/2 Budapest Központi Statisztikai Hivatal, 2010 ISSN 1219 6754 Felelős szerkesztő: Németh Eszter főosztályvezető Szerkesztő: Freid

Részletesebben

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A Mórahalmi és a Kisteleki Kistérség Tanyafejlesztési Programja 2012. MEGJEGYZÉS: A tanyaprogram elkészítéséhez végzett kérdőíves felmérés

Részletesebben

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium II/1. számú melléklet Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alap megnevezése: Munkaerőpiaci Alap Alap

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített

Részletesebben

I. Az állategység számítás szempontjai

I. Az állategység számítás szempontjai I. Az állategység számítás szempontjai Az elsőfokú hatóság a felperes támogatási kérelmének részben helyt adva négy célprogramban ítélt meg támogatható területeket. A bódvaszilasi illetőségű felperes a

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása A vállalkozások adóterheinek könnyítése évek óta napirenden

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK

Részletesebben

A tanulószerzıdések igényfelmérése

A tanulószerzıdések igényfelmérése A tanulószerzıdések igényfelmérése Komplex módszertanú problémafeltárás a tanulószerzıdés jelenlegi rendszerérıl Székesfehérváron 2005-2006. A kutatást a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és Székesfehérvár

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben