Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
|
|
- Adrián József Papp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV L Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter tanszékvezető egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon Pécsiné Spitz Krisztina Informatikus könyvtáros szak AL 1/2 félév Pécs
2 2 Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, Hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él mint az ember - így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember. / Babits Mihály: Ritmus a könyvről/ Babits Mihály 1929-ben írt költeményének múlhatatlan értékű gondolataival szeretném bevezetni dolgozatom témáját. A szövegértés és olvasáskultúra mai magyarországi helyzetét az elolvasott cikkek, valamint saját iskolai tapasztalatok alapján közelíteném meg. Néhány éve, az 5. osztályos diákokat a tanév valamelyik első óráján az éppen használatos magyartankönyvünk több híres ember könyvről, olvasásról vallott nézetei vezették be az olvasás gyönyörűségébe. Természetesen ez csak egy kis figyelemfelkeltés, beszélgetési lehetőség volt az olvasásról. Amikor azonban szóba került, hogy otthon mennyi könyvetek van - mintegy hirtelen felmérésként -, hát néha igen-igen meglepő dolgok derültek ki: elsőként persze az óriási különbségek az otthoni családi könyvtár köteteinek számáról. Többek közt, arra is fény derült, hogy a legtöbb családnál nem nagyon szokás könyvet ajándékozni. Szóval a kapott kép az olvasásról és a könyvekről lehangoló eredménnyel zárult. A Központi statisztikai Hivatal 2000-ben közreadott adatai alapján az olvasás, mint korábban vezető szerepű otthoni foglalatosság, egyre inkább háttérbe szorult a szabadidős tevékenységek rangsorában. Nagy Attila szerint: Mindenek kezdete a család. 1 A sorban kihagyhatatlan a televíziózás, az iskola, és újra visszatérő motívumként a könyvtárak. Országos kísérletük bebizonyította, hogy a 3 év felső tagozatos tanulás önmagában nem garantálja a magasabb szintű szövegértést, a tényleges olvasásfejlesztést. Eredményeik egyértelműek: a radikálisan megváltozott követelmények között nem lehet csupán hagyományos módon tanítani, ha versenyképes, 1 Nagy Attila: Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés. = Iskolakultúra sz p.;
3 3 magabiztosan továbbtanuló, a munkahelyi kihívásokkal megbirkózni tudó tanulókat szeretnénk kiengedni az iskolákból. Ehhez csakis a tantestület egészének céltudatos munkája, és átfogó változtatások szükségesek. Sajnos téves nézet uralkodik sok helyen a tantestületekben: a szövegértés fejlesztése, a helyesírás javítása ugyanis nem csak a magyartanár feladata! Ha pedig újabb változtatásokról esik szó, szerintem az egész pedagógus társadalom merev ellenállásba megy át, mert az utóbbi néhány évben annyi változással próbálkoztak az oktatásban, hogy a pedagógusok már elzárkóznak előlük. Az állandó politikai csaták helyett egységes oktatáspolitikát kell létrehozni, hogy fel tudjunk zárkózni a fejlett országok eredményeihez, hiszen a 2006-os PISA felmérés szerint 15 éves diákjaink természettudományból a középmezőnyben helyezkednek el, matematikából a nemzetközi átlag alatt teljesítenek, a szövegértés terén a fejlettebb országok listájának alsó harmadában vagyunk. És a szövegértés már harmadik alkalommal ilyen gyenge! A felmérés ismétlődő üzenete, hogy azok közé az országok közé tartozunk, 1. amelyekben a tanulók tudását a legerősebben a családi háttér határozza meg, 2. ahol a legnagyobbak az iskolák közti különbségek, 3. és ahol ezek a különbségek a tanulók társadalmi-kulturális különbségeit tükrözik. Csapó Benő, a PISA Igazgatói Tanácsának tagja szerint az elsőt csak hosszabb távon lehet kezelni, de az utóbbiakra, az iskolai szelekció megfékezésére, lehetne megoldásokat találni rövidebb távon is. Jó példa lehet a lengyelek példája, akik iskolarendszerük átfogó reformjával, amellyel egy integráltabb oktatási szerkezetet hoztak létre, elérték, hogy ban előttünk végeztek 4 hellyel, míg a 2003-ban alattunk álltak a rangsorban. Mindenképpen változtatás szükséges. Nem elég azonban a tantervi szabályozás és a szegregáció csökkentése, megfelelő pénzügyi források hozzárendelésére is szükség van.
4 4 Napjainkban sajnos eljutottunk odáig, hogy: a magyar felnőtt lakosság harmadáról elmondható, hogy szinte képtelen megérteni, amit olvas, ezért még az is nehézséget okozna neki, hogy szakácskönyvből főzzön ebédet egy digitális kamera vagy DVD használati utasításáról már nem is beszélve. 2 Személy szerint én nem gondoltam, hogy ekkora a probléma. És ez generációról generációra újratermelődik. Nyilvánvaló, hogy a diákok alapkészségeivel baj van. Andor Mihály megoldási javaslatai: több pedagógus az alapkészségek elsajátításához, több speciális ismerettel rendelkező tanár, másfajta tantárgystruktúra, a magyar politika egységessége az oktatáspolitika terén. Az analfabétizmus jelensége és megoldási javaslata olvasható Csoma Gyula írásában is, aki szerint Magyarországon, az utóbbi másfél évtizedben az analfabéták száma 1% és 2% között mozog. Ők azok, akik az olvasás és írás alapvető képességeit nélkülözik. Az újratermelődő másodlagos analfabéták pedig mind a fiatalok, mind a felnőtt lakosság körében megjelennek. Számukra az információ befogadása és feldolgozása komoly problémát jelent. Az analfabétizmus térhódítása mindenképpen elkerülhetetlenné teszi, az egész életen át tartó tanulást. Ahhoz azonban, hogy az egész életen áttartó tanulás megvalósulhasson, olyan képességeket kell elsajátítani az általános iskolában, amivel képes lesz az egyén később önmaga boldogulni. Hogyan tudunk a szövegértés területén segíteni a diákoknak, mi lehet a probléma a magyartanítással? Lehet-e magyart ma ugyanúgy tanítani, mint negyedszázada? 3 - teszi fel a kérdést Arató László. Egyértelműen nemleges választ ad rá, melyet 12 tézisben fogalmaz meg. 1..Nem akar róla senki tudomást venni, hogy a magyartanítás és az olvasóvá nevelés mélyponton van, mert nem áll senkinek 2 Andor Mihály: A csőd előtti utolsó pillanat. = Élet és Irodalom június és 10.p.; 3 Arató László: Tizenkét tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom február p.;
5 5 érdekében, mivel a változtatás sok munkával járna minden résztvevő oldaláról; Lehet, hogy a cikk írásakor /2003-ban/ érvényes volt ez az állítás, 2008-ban szerintem már nem állja meg a helyét. Naponta érzékelem, hogy a tanítók, és a magyartanárok óriási erőfeszítéssel dolgoznak azon, hogy az országos felmérési eredményeken változtatni tudjanak. 2. Olvasóvá nevelés helyett irodalomtanítás, irodalomtörténet tanítás folyik. 3. Nem fejlesztésközpontú az oktatás, hanem dokumentumcentrikus. 4. A személyes, jelen idejű és populáris felé nyitás előfeltételeinek a megteremtése adna esélyt a változásra. 5. A diákbefogadó szempontjai figyelmen kívül maradnak. 6. Radikális hangsúlymódosításra van szükség: a képességfejlesztés előtérbe kerülése a műveltségközvetítés helyett. 7. Kronologikus tananyag-elrendezés áll előtérben ma. Ez pedig a folyamatos rohanást követeli az irodalomtanítástól. 8. Helyett-tanítás - folyik. A magolás uralkodik az értelmezés helyett. 9. Az írás 12 éven át való tanítása, fejlesztése. 10. Új tananyag-kiválasztási és elrendezési elvet kell létrehozni 11. Képességfejlesztő programokat beindítani. 12. Kommunikációs képességfejlesztésre és az egyéni és kollektív önismeretet és önmeghatározást célzó magyartanításra kell rátérni óta fejlődés indult meg a fent említetett pontokban. Jelenleg nagy tért hódít a kompetencia-alapú oktatás, az alapkészségek oktatása a felsőbb évfolyamokon is folytatódik /5.-6. osztály/. Reméljük eredményei is mutatkozni fognak a legközelebbi PISA felmérésekben.
6 6 Nagy Attila szerint korunk jellemzője, hogy mind többen szereznek érettségi bizonyítványt, diplomát,s közben kevesebbet, rosszabb technikával, igénytelenebb összetételben olvasnak. A könyvolvasás gyakorisága is csökkent. Állapítja meg Gereben Ferenc ben. Ez azért is figyelemfelhívó, mert mindez az iskolázottság és a szabadidő növekedése közepette ment végbe. A lehetséges okok: 1. Televíziózás, a kereskedelmi csatornák műsorainak fogyasztása. /Az értékrendnek az anyagiasság, a haszonelvűség és a hedonizmus felé mozdulás csökkentette az egyik és növelte a másik iránti igényt./ 2. A gyorsan terjedő számítógépes kultúra és a világháló használata. A könyvolvasás jellemzői: Rétegspecifikussága: - a nők többet olvasnak a férfiaknál; a fiatalok /bár csökkent/, de még mindig többet olvasnak az idősebbeknél; - a végzettség szintjének növekedésével nő az olvasás előfordulása és gyakorisága; - a település nagyságrendjének emelkedésével növekszik az olvasók száma; Regionális jellemzők: Az olvasási lejtő most is nyugat-kelet irányú, bár itt is / mint mindenütt/ csökkenés észlelhető. Fő választóvonal a Duna. Tőle nyugatra az átlagosnál többet, keletre pedig kevesebbet olvasnak. A határon túli magyarok mindenütt többet olvasnak. /a kisebbségi helyzet identitás-kovácsoló hatása/ Minőségi mutatók: a klasszikus irodalom aránya 16-ról 6%-ra csökkent; a szórakoztató irodalom( lektűr, bestseller ) aránya nőtt; emelkedett az ismeretközlő könyvek aránya;
7 7 a kisebbségben élők körében kedveltebb az értékesebb irodalom és erősebb a hagyományőrző attitűd; Az olvasmányok összetétele: a magyar és európai szerzők kategóriájában csökkenés tapasztalható; a határon túliak jobban ragaszkodnak a hagyományos értékhez és a nemzeti irodalomhoz, az ezredforduló új kulturális tudatállapota a szórakoztatóipar nemzetközi íróit tünteti ki; a legkedvesebb író titulust ma is Jókai Mór viseli; a legemlékezetesebb olvasmány az Egri csillagok; Összegezve: A felnőtt könyvolvasók egyhatodát ( és a felnőtt népesség egytizedét) jellemzi az irodalmi értékek iránti fogékonyság. Ez az arány 1985-ben a évinek a kétszerese volt. Számolni kell a szépirodalom további térvesztésével. A szépirodalmon belül tovább nő a felületesebb, újkeletű olvasmányok népszerűsége, és csökken a hagyományos érték, a klasszikusok, és általában a magyar irodalom szerepe. Egy másik Nagy Attila tanulmány az olvasmányok minőségi változásait, és a mögöttük meghúzódó okokat keresi, utalva A Nagy Könyv akció esetleges hatására is. Tapasztalata szerint az 1970-es, 80-as évek jelentették az olvasás fénykorát. Az olvasmányokra az 1964-es években egyértelműen a klasszikus orientáltság volt jellemző re ez a klasszikusokból álló rangsor jelentős mértékben hígult a kortárs, főként magyar lektűrszerzők névsorával re átveszik a vezető szerepet az angolszász szórakoztató irodalom képviselői, de Jókai még mindig marad az élbolyban őszén az első két hely a divathullámot képviseli (Brown, Steel), Jókai feljött a 3. helyre, és Wass Albert a 4. A 9. helyen az időközben Nobel-díjas Kertész Imre került, őt pedig Márai Sándor követi. Összességében minőségi javulás tapasztalható. A minőségi változás hátterében az érintett csoportok iskolázottsági szintjének
8 8 emelkedése áll. A legkedvesebb író tényét valószínűleg az éppen folyó Nagy Könyv vetélkedő befolyásolta, aminek a költségén a cikkíró szerint már értékes irodalmi alkotás is filmre kerülhetett volna a zanzásított változatok helyett. Még nagyon sok érdekes, de egyben meghökkentő adatot lehetne értelmezni a cikkek alapján, és kitérni a lehetséges okokra. Azt már a fentiek alapján is megállapíthatjuk, hogy folyamatos teendőink lesznek hosszú évekre, mind a szövegértés, mind az olvasáskultúra terén. Ha az olvasás ügye egy társadalomban háttérbe szorul, akkor azok az értékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket az olvasás magához köt, pl.: identitás, nyitottság, kreativitás. Dolgozatomat a már idézett Babits-vers néhány gondolatával zárom: Öröklött nagy Varázs, holtak idézője, Messze nemzedékek egymáshoz fűzője, Mert csak a könyv kapcsol múltat a jövőbe, Ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.
9 9 Felhasznált irodalom: 1. Arató László: Tizenkét tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom február p.; 2. Andor Mihály: A csőd előtti utolsó pillanat. = Élet és Irodalom június és 10. p.; 3. Csoma Gyula: Lehet, hogy mégis az analfabétáké a jövő - vagy legalábbis az úgynevezett másodlagos analfabétáké? Kultúra és Közösség III-IV. sz p.; 4. Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón. = Tiszatáj sz p.; 5. Gereben Ferenc: Olvasáskultúránkról szociológiai nézőpontból. = Iskolakultúra sz p.; 6. Nagy Attila: Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés? = Iskolakultúra sz p.; 7. Nagy Attila: Az olvasás mint kiváltság? Adatok és töprengés A Nagy Könyv akció ürügyén. = Magyar Tudomány sz p.; 8. PISA 2006: ezt sem tesszük ki az ablakba. Hvg PISA 2006 összefoglaló jelentés. Bp., Oktatási Hivatal 2007.
A kompetenciamérés szezonja van: Ki mint vet, úgy arat?
szezonja van: Ki mint vet, úgy arat? Írta: dr. Majoros Mária Ezt a cikket gondolatébresztőnek szánom. Semmit sem szeretnék állítani, hiszen a magyar közoktatás jelenlegi helyzete nagyon összetett és a
RészletesebbenEzüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről
Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek Gondolatok Maurits Ferencről Bevezető Skiccek, rajzok, pálcikababák, kusza vonalkák. Ha rákérdezünk a gyermekkép alkotójára, hogy ez épp most mit ábrázol,
RészletesebbenRévkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
RészletesebbenSzlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján
Lukovics Miklós Zuti Bence (szerk.) 2014: A területi fejlődés dilemmái. SZTE Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 81-92. o. Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján Karácsony Péter
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL
ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 5052 Újszász, Akácfa út 90. Tel.: 56/366-533, 56/ 368-033 E-mail: szocigazgato@pr.hu, idosek@pr.hu BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Beszámolási időszak:
RészletesebbenPEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,
RészletesebbenMindenekelőtt két külső szemlélő megállapításait szeretnénk felidézni. Ahogyan
Iskolakultúra 2001/5 Nagy Attila Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés? konferencia A címben jelzett kérdés nyilvánvalóan nem költői, sokkal inkább a napi gyakorlat, a tapasztalatok és a szigorúan megtervezett
RészletesebbenA közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet
RészletesebbenNagy Attila: Olvasás, könyvtár, értékrend
Nagy Attila: Olvasás, könyvtár, értékrend Olvasás Elızmények: 1968 2001 az Országos Széchényi Könyvtárban mőködött egy olvasáskutatási részleg. (Ma ennek töredéke.) Az olvasási szokások változása A könyvolvasás
RészletesebbenNemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között
Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Simonovits Bori 1. Bevezetés Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal
RészletesebbenA TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer
RészletesebbenKörkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
RészletesebbenBán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget
Mindentudás Egyeteme 85 SZÖVEG ÉS KÉP HATÁRÁN Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget Kutatási területed eredetileg az irodalmi modernizmus. Írásaidban,
RészletesebbenA HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet 1139. Budapest, Hajdú utca 29. A HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. szeptember 01-től... Fáyné
RészletesebbenE lõször is szeretném megköszönni a lehetõséget, hogy részt vehetek ezen a konferencián.
Gyurgyik László A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG SZERKEZETI ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSAI 1 E lõször is szeretném megköszönni a lehetõséget, hogy részt vehetek ezen a konferencián. A mai konferencia a határon túli ság
RészletesebbenJÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
RészletesebbenSZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON Az Országgyűlés döntésének megfelelően, a közoktatási törvény módosításának eredményeként, 2004. szeptember elsejétől kötelezően bevezetésre került félévkor és év
RészletesebbenERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó
ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak
RészletesebbenIDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B
IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B (Ebből a tantárgycsoportból két tanár összegezte a véleményét, az egyikük angolt, a másikuk spanyolt tanít.) SPANYOL A szerzők
RészletesebbenTanterv az erkölcstan 1-4.
Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,
RészletesebbenHÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,
RészletesebbenAKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ
CSÁKÓ MIHÁLY Az ezredforduló munkaerõpiaci kihívásai a Kárpát-medencében 1 Bevezetés: a kérdés, jelentõsége, megközelítése AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ kihívások két szempontból
RészletesebbenGIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
RészletesebbenKUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez
RészletesebbenTAPASZTALATCSERE. A fogvatartottak élelmezésének kérdéséhez
TAPASZTALATCSERE A fogvatartottak élelmezésének kérdéséhez A fogvatartottak élelmezéssel kapcsolatos jogait, illetve a büntetésvégrehajtás ezirányú kötelezettségeit magas szintű jogszabály, az 1979. évi
RészletesebbenI. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS
I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola
RészletesebbenOrbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
Részletesebben[Premium] Szonda Ipsos: Az egészség nem a betegség hiánya
Az emberi viselkedéssel, magatartással, életstílussal foglalkozó szakemberek, tudományos gondolkodók körében elfogadott az a vélekedés, hogy az egészségmagatartás az egyik legnehezebben változtatható viselkedési
RészletesebbenA médiatudatosság a tanárképzésben
Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,
RészletesebbenSomlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban
Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban A magyarországi rendszerváltás nagy hatással volt a családok életére is. Megrendült egy korábbi szerkezeti és életvezetési modell érvényessége.
RészletesebbenTIMSS & PIRLS 2011. Tanári kérdőív. online. 4. évfolyam. Azonosító címke
Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanári kérdőív online 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Tanári kérdőív Az Önök iskolája hozzájárult
RészletesebbenKutatás és fejlesztés, 2011
Központi Statisztikai Hivatal Kutatás és fejlesztés, 2011 2012. október Tartalom Bevezető... 2 Táblázatok... 7 Fogalmak és módszertani megjegyzések... 100 Elérhetőségek www.ksh.hu Bevezető 2011-ben Magyarországon
RészletesebbenBALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT
A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola
RészletesebbenÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én
ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én SZÓBELI FELADATOK Válasszon ki egyet a szóbeli témák közül! A felkészüléskor készített vázlatot használhatja a háromperces megnyilatkozáskor,
RészletesebbenPILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január 01-2016. december 31. közötti időszakra vonatkozólag)
1 (Tervezett verzió!) PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január 01-2016. december 31. közötti időszakra vonatkozólag) Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenSzegedi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem AM4V215 Esélyegyenlıség, fogyatékosság és a mai magyar társadalom Készítette: Vámos Nikoletta Gyógypedagógia-pedagógia szak IV. évfolyam Bevezetésnek szeretnék néhány fogalmat ismertetni
RészletesebbenAz olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán
OLVASÁSPEDAGÓGIA Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán Az olvasás az egyik legfontosabb eszköztudásunk, hiszen az írott
Részletesebben14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000)
14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000) Tartalomjegyzék 0.0. Bevezetés........................................
RészletesebbenA fiatalok kultúrája, művelődési szokásai
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter rلegyetemi tan,csc.habil kvezet tanszé,zetigazgat inté A fiatalok kultúrája,
RészletesebbenJELENTÉS az általános iskolai oktatás minőségének javítását szolgáló intézkedések ellenőrzésének tapasztalatairól
JELENTÉS az általános iskolai oktatás minőségének javítását szolgáló intézkedések ellenőrzésének tapasztalatairól 2002. június 0219 Az ellenőrzést felügyeli: Dr. Lóránt Zoltán főigazgató Az ellenőrzés
RészletesebbenAz osztályfőnöki órák helyi tanterve
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek
RészletesebbenVukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében
Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A
RészletesebbenBARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október
BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október Kiadó: Baranya Megyei Önkormányzat Készítették: dr. Ásványi Zsófia dr. Barakonyi Eszter Galambosné dr. Tiszberger Mónika dr. László Gyula Sipos Norbert
RészletesebbenBakos Kinga Informatikus könyvtáros 2/I. Az elmúlt időszakban sokat írtak a PISA
Az elmúlt időszakban sokat írtak a PISA 1 vizsgálatokról. (URL:http://www.sulinova.hu/cikk.php?cid=119) Ez az a vizsgálat, amely megrengette a fejlett világot. Elsődleges célja annak feltárása, mennyire
RészletesebbenJELENTÉS. a Kormány részére. a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól
JELENTÉS a Kormány részére a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól Budapest, 2016. április 1. JELENLEGI SZABÁLYOZÁS A kiskereskedelmi
RészletesebbenVALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
RészletesebbenBERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK
BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.
RészletesebbenII. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés
Nemzeti alaptanterv 45 II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés II.1. A kulcskompetenciák 3 Az Európai Unióban kulcskompetenciákon azokat az ismereteket, készségeket és az ezek
RészletesebbenFinta László A szociális konzultáció
Finta László A szociális konzultáció Az új alaptörvény előmunkálataival párhozamosan megszervezett nemzeti konzultáció a kormány szándéka szerint az alkotmányozás mögött vélelmezett nemzeti egység demonstrálására
RészletesebbenSzabó Ervin és Budapest közkönyvtára
BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta
RészletesebbenB E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról
Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói
RészletesebbenGYORS TÉNYKÉP VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSRENDSZER ÉS A KÖZFORGALMÚ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/2. 85-93. p. Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 2: 85-126 GYORS TÉNYKÉP VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSRENDSZER ÉS A KÖZFORGALMÚ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN
RészletesebbenEgy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein
Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész
RészletesebbenNévadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való
Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha
RészletesebbenKihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási
RészletesebbenÓ, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában
Document4 09/7/31 11:42 AM Page 43 OLVASÁSPEDAGÓGIA GOMBOS PÉTER Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában Aligha kell felmérésekkel alátámasztani,
RészletesebbenGyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:
Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh
RészletesebbenBudaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021
Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. AZ ÖNKORMÁNYZATOK IFJÚSÁGPOLITIKAI FELADATAI... 4 1.1.1. Európai Ifjúságpolitika...4 1.1.2. Nemzeti
RészletesebbenMETABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben)
METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) Cégünket, a VARIMET Kft.-t 2005-ben alapítottuk. Főként lakatos munkákkal foglalkozunk,
RészletesebbenSportszakember képzésben résztvevő hallgatók felkészítése az integrált testnevelés oktatására
Sportszakember képzésben résztvevő hallgatók felkészítése az integrált testnevelés oktatására PRISZTÓKA Gyöngyvér, TÓVÁRI Ferenc PTE TTK Testnevelés- és Sporttudományi Intézet, Pécs gyongy@gamma.ttk.pte.hu
RészletesebbenHelyi tanterv. Osztályfőnöki
Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
RészletesebbenVersenyképes Közép-Magyarország Operatív Program
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 3.0 verzió (munkaközi változat) Operatív Program Tervezés 2014-2020 A Bizottság 2013. május 21 OP sablon verziója alapján. A SA alapokra vonatkozó operatív
RészletesebbenEurópai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény Tárgy: Európai logisztikai politika (2007/C 97/08)
C 97/16 Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény Tárgy: Európai logisztikai politika (2007/C 97/08) 2005. november 17-én az Európai Unió finn elnökségének tevékenységéhez kapcsolódóan Mari Kiviniemi,
RészletesebbenPedagógusok a munkaerőpiacon
1 Györgyi Zoltán Pedagógusok a munkaerőpiacon Szabó László Tamás, vagy ahogy mindenki ismeri SZLT vagy SZLT professzor úr, régi kollégám. A sors úgy hozta, hogy bár két munkahelyünk is közös volt, közös
RészletesebbenSAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben
RészletesebbenA társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1
JUHÁSZ GÁBOR TALLER ÁGNES A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1 A tanulmány nyolc új kelet-közép-európai EU-tagállam társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervein
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. kötelező tanórai foglalkozások, és azok óraszámai... 22
PEDAGÓGIAI PROGRAM II. kötet HELYI TANTERV 2010. TARTALOMJEGYZÉK A 2007. ÉVI NEMZETI ALAPTANTERVBEN MEGFOGALMAZOTT ELVEK, CÉLOK, FELADATOK... 3 A kulcskompetenciák fejlesztése... 3 A kulcskompetenciák...
RészletesebbenSzövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Magyarország kultúrája a XXI. században Agárdi Péter Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon Karoliny Eszter Informatikus-könyvtáros
RészletesebbenHÁROM FONTOS KATONAI REPÜLÉSIRÁNYÍTÓI KULCSKOMPETENCIA
Sápi Lajos Zoltán HÁROM FONTOS KATONAI REPÜLÉSIRÁNYÍTÓI KULCSKOMPETENCIA A cikkem a három repülésirányítói kulcskompetencia rövid bemutatása. Ez a három kulcskompetencia a forgalmi konfliktus kezelése,
RészletesebbenIdegenforgalmi / vendéglátó és szálloda gyakorlati (külön) feladat (KF3)
Az értékelõ tanár tölti ki! Kodolányi János Fõiskola Turizmus Tanszék Érdemjegy: Beküldõ neve: Dancsó Péter Szak: Idegenforgalom- és szálloda szak, levelezõ tagozat Évfolyam: IV. Helyszín: Budapest NEPTUN
Részletesebben8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. Tel.: 596-582 Fax: 596-581 Tel.: 455-153 E L Ő T E R J E S Z T É S
Berhida Városi Önkormányzat Családsegítő Központ J e g y z ő j e V e z e t ő j e 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. 8181 Berhida Veszprémi u. 1-3. Tel.: 596-582 Fax: 596-581 Tel.: 455-153 E L Ő T E R J E S
RészletesebbenHelyi tanterv. Célok és feladatok
Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják
RészletesebbenO L V A S Á S S Z O C I O L Ó G I A
Házi dolgozat K É S Z Í T E T T E : Sándor Judit DE-TTK Informatikus-könyvtáros szak I. évfolyam - 2 félév 2004. május 15. Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 1 A KULTÚRA SZEREPE... 2 MŐVELİDÉSKUTATÁS,
RészletesebbenELŐMUNKÁLATOK A TÁRSADALMI PÁRBESZÉDHEZ. A Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok
ELŐMUNKÁLATOK A TÁRSADALMI PÁRBESZÉDHEZ A Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok Budapest, 2006 A tanulmányok szerzői Bácsy Ernő, Bojárszky Dezső, Bulla Miklós Csapó Benő, Fazekas
RészletesebbenA szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014)
HERCZEGHNÉ Orbán Éva Melinda A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) Több mint harminc éve tanítok, és mint pedagógust mindig is érdekelt milyen lehet egy
RészletesebbenERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam
ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,
RészletesebbenMISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA
MISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA REV.0. Munkaszám: 7795 Budapest, 2002 július Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló...4 Bevezetés...11 Néhány szó a városról...12 A város energetikája számokban: energiamérleg...13
RészletesebbenESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
ÁLTALÁNOS ISKOLA ECSER OM- azonosító: 032 496 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06-29- 335-164; e-mail: iskola@ecser.hu ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT 2008 A GYERMEKKOR SORÁN MINDIG VAN EGY PILLANAT, AMIKOR
RészletesebbenAzt, hogy a felsőoktatásban mi minősül felnőttképzésnek, legjobban a felnőttképzésről
Polónyi István DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Álkreditek áldiplomák? tanulmány A hazai felsőoktatási felnőttképzés lényegében háromnegyed évszázada súlyos ellentmondásokkal küzd. A felnőttképzésben
Részletesebben"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az
RészletesebbenERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok
ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS Alapelvek, célok Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodásés viselkedésmódjuknak
RészletesebbenÚjratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve
Újratervezés Szemléletformáló program a hulladék megelőzés és energiafelhasználás csökkentése érdekében a helyi termelési és fogyasztási rendszerek fejlesztésével az Észak-alföldi régióban TÉ-KOFA Tépe
RészletesebbenIntenzív családtámogató és családmegtartó szolgáltatások
ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Intenzív családtámogató és családmegtartó szolgáltatások PhD dolgozat Konzulens: Dr. Ferge Zsuzsa
RészletesebbenPályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére
Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére dr. Szilágyi József 1 Tartalomjegyzék A pályázó adatai 3 A pályázó rátermettségének bizonyítása, motivációja
RészletesebbenMegint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk
Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan
RészletesebbenKUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879
kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,
RészletesebbenVálaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget
2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája
RészletesebbenBárczi Gusztáv Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó Kaposvár INTEGRÁCIÓS MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV
Bárczi Gusztáv Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó Kaposvár INTEGRÁCIÓS MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV Könyv pedagógusoknak, szülőknek és mindenkinek, aki a gyakorlati tapasztalatokra kíváncsi Segítünk, hogy
RészletesebbenBaranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,
66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból
RészletesebbenA hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében
G. GŐDÉNY ANDREA A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében [ ] bármennyire önmagában egybehangzó és lekerekített világot alkosson is, a műalkotás mint valóságos, egyedivé vált objektum
RészletesebbenPongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni
Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi
RészletesebbenZöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről
Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük
RészletesebbenA Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása
Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió
RészletesebbenPályázati tájékoztató. Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.
Pályázati tájékoztató Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0034) Handler Nándor Szakképző Iskola 9400 Sopron, Halász u. 9-15.
RészletesebbenA falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*
TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek
RészletesebbenBiológia. 10. évfolyam: Élet a mikroszkóp alatt Mikrobiológia. A Föld benépesítői: az állatok. Érthetjük őket? Az állatok viselkedése. 11.
Biológia A gimnáziumi biológiatanítás célja, hogy a tanulók egyre jobban megismerjék és megértsék az élő természet belső rendjét, a szerveződési szintek működésének jellegzetes módjait és funkcióit, az
RészletesebbenA PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,
RészletesebbenLAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ
2002. ELSÕ ÉVFOLYAM 3. SZÁM 81 MOSOLYGÓ ZSUZSA LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ A közgazdasági elméletek egyik alapvetõ témája a lakossági megtakarítások vizsgálata.
RészletesebbenÉletút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐI
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐI Készült a 2016. 03. 09. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Abonyi János, Vajda Zoltán ülésre Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az oktatás
Részletesebben