Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
|
|
- Gergő Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Megkérdeztem a rektori konferencia elnökét, hogy gyakran járnak-e ide miniszterelnökök. Azt mondta, hogy inkább ritkán. Ennek megfelelően azt gondoltam, hogy akkor járok el helyesen, hogyha a szabatosság érdekében a ritka alkalmat kihasználva nyelvileg pontos formában összegzem mindazt, amit mondani szeretnék ma itt Önöknek. Mielőtt ezt megtenném, természetesen jeleznem kell, hogy én lennék a legboldogabb, hogyha nemcsak beszélhetnék, hanem hallgathatnám is Önöket. Nem feltétlenül a fölsőoktatásról, hiszen erről tárgyaltunk a mostani plenáris ülést megelőzően, hanem inkább kíváncsi lennék mindarra, amit Önök gondolnak Európa és azon belül Magyarország jövőjéről egy tágabb kitekintésben. Itt van rögtön az az izgalmas kérdés, amit az elnök asszony előadásában hallhattunk, ahol a célok egy részét a Horizont 2020 jelszóval írta le, ami rendkívül optimista szóösszetétel az Európai Unió mostani belső állapotait tekintve. Ezt csak azért hoztam szóba, mert azt gondolom, hogy a rektorokkal nemcsak a fölsőoktatásról kellene és lehetne beszélni, hanem talán Európa jövőjéről és benne a Magyarország által választható politikai, gazdasági, nemzetpolitikai és nemzetgazdasági stratégiákról is. Egyszer talán megadatik számunkra az a lehetőség, hogy mint egy okos gyülekezetben beszélgethetünk majd egymással. Amíg ez be nem következik, addig marad az a szerepmegosztás, hogy a ritkavendég miniszterelnök beszédet mond kis izgalommal tekintettel arra, hogy én már Mezey Barnánál egyszer vizsgáztam, és nem kaptam ötöst, így most ezért aztán kellő izgalommal készültem erre a mai alkalomra. De hát az állam- és jogtörténet nehéz stúdium, nem is jár mindenkinek a kiváló jegy. Természetesen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, föltettem magamnak azt a kérdést, hogy mégis mit várhatnak Önök egy ilyen miniszterelnöki megszólalástól, és arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel azt várják, hogy jelezzem, mégis merre halad az ország és benne a fölsőoktatás. És talán az is elvárható, hogy mondjak valamit arról, hogy mit gondol a kormány az ország gondolkodó és tanulni akaró részéről. Ráadásul itt van a média is, amelynek az érdeklődését is ki kell elégíteni. Nos, hát ezeknek a szempontoknak a kombinálásával állítottam össze ezt a néhány perces hozzászólást, amit most szeretnék Önökkel ismertetni. 1
2 Fontos művelet előtt ezt az akciófilmekből mindannyian jól ismerjük a főszereplők mindig egyeztetik az óráikat. Úgy gondolom, hogy ez nem árt a mi esetünkben sem. Különösen, hogy egy olyan nagyszabású akcióban kell együttműködnünk, amely a felsőoktatás összetett, bonyolult, sok évszázados tapasztalattal átszőtt világának a megváltoztatására irányul. A kormány órájának két mutatója van. Az egyiket nevezzük versenyképességnek a másikat szabadságnak. Ezt a két szempontot szeretnénk precízen összehangolni. Versenyképesség és szabadság. Mi két esztendővel ezelőtt azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy helyreállítjuk Magyarország cselekvési szabadságát, és visszaállítjuk versenyképességét, amelyet a kétezres évek közepén, illetve azt követően lépésről lépésre elveszített. Nem véletlen tehát, hogy a mi fejünkben ez a két szó, szabadság és versenyképesség összekapcsolódik. Minél versenyképesebb egy ország, annál nagyobb lesz a mozgástere. Minél nagyobb a mozgástere, annál inkább tudja érvényesíteni a saját érdekeit. És minél inkább tudja érvényesíteni saját érdekeit, annál inkább ura lesz a saját sorsának. Ez a mi krédónk. Mindez persze nemcsak az országokra, hanem az egyes emberekre is érvényes. Nagyobb versenyképesség pedig csak nagyobb teljesítménnyel és nagyobb felelősségvállalási hajlandósággal érhető el. Minél versenyképesebb tudással rendelkezik valaki, annál több választási lehetőség kínálkozik a számára. Felelős döntéseket csak jól megalapozott tudás birtokában lehet hozni, míg a féltudású ember könnyen elvesztheti önállóságát, amikor felelőtlen döntéseinek következményeivel szembesül. Azért vagyunk ma itt, hogy arról beszéljünk, miként tudunk Magyarországon egy olyan felsőoktatási rendszert létrehozni, amely versenyképes tudással rendelkező, önállóan és felelősen gondolkodó diplomás fiatalok képzéséhez vezet. Az ezzel kapcsolatos döntések előkészítése és az ebből következő folyamat alakítása nagy felelősséget helyez mindannyiunk vállára. Felelősséget és kihívást, hiszen egy olyan rendszert kell közösen kidolgoznunk, amelynek az első eredményei csak évek múlva jelentkeznek majd, bár meg kell mondanom, hogy azért bizonyos részeredményekre már előbb is számítok. Az első lényeges pont, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amellyel szerintem itt mindenki egyetért, hogy a felsőoktatást át kell alakítani, mert most, illetve eddig sem saját eszméjének, sem pedig a fenntarthatóság követelményének nem felelt meg. Voltak már átalakítási kísérletek. Ilyen volt az integráció ügye, ilyen volt a bolognai folyamathoz való csatlakozás vagy a hallgatói létszámok jelentős növelése. Egyik sem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt számos nem kívánt következménynek is tanúi lehettünk. A magyar felsőoktatási rendszer nem állt készen még a bolognai folyamatra. Az átgondolatlan reformok során sajnos leértékelődött 2
3 a felsőoktatás presztízse, ami veszélyes és káros jelenség. A gondokat ismerjük: túlburjánzó szakkínálat, fenntarthatatlan párhuzamosságok, több helyen minőségében megkérdőjelezhető teljesítmény. Gyakoriak az egyetemet a magánérdekek üvegházának tekintő kinövések. A hallgatói teljesítményt elősegítő szolgáltatások színvonala gyakran alacsony, vagy éppenséggel hiányzik. Ráadásul a bolognai rendszerre való indokolatlanul gyors áttérés nem hozta közelebb a magyar felsőoktatás számára az európai egyetemekkel való szorosabb együttműködés lehetőségét. Úgy látom, nincs kidolgozva a felsőoktatásban az oktatók tudományos előmenetelének intézményes támogatása, sőt egyesek szerint nincs is igazából átfogó kép az oktatók karrierjéről. Ennek ellenére, tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Elnök úr, a magyar felsőoktatás a nemzetközi mezőnyben gyakran meglepően jól teljesít. Büszkék lehetünk arra, hogy a különböző rangsorokban több egyetemünk is előkelő helyen található. Ezek az intézmények a világ egyetemeinek a legjobb három-négy százalékába tartoznak, ami figyelembe véve a magyar fölsőoktatás helyzetét valóban rendkívüli teljesítmény. Büszkék lehetünk arra is, hogy rendre érkeznek biztató hírek, mint a napokban is: az ELTE Biokémiai Tanszékén működő kutatócsoportjának kutatási eredményei. Kétségtelen tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy vannak jó képzési programok, vannak világszínvonalú oktatók, de ezek az eddigi rendszerben nem tudták meghatározni az egész szférát. Egy másik, némileg a rendszerváltozás utáni két évtizedre igencsak jellemző jelenséggel is találkozhatunk a magyar felsőoktatásban. A jelenlegi felsőfokú oktatás ugyanis nem mindig korrekt a hallgatókkal, és nem mindig korrekt az oktatókkal szemben. Ezt elsőrendűen a diákok és a szüleik szenvedik el. Mindez a magyar felsőoktatás rossz ahogyan az Önök nyelvén mondják: kínálati struktúrájából következik. A szülők, akik komoly áldozatok árán támogatják gyermekük tanulmányait, például arra számítanak, hogy egy piacképes képzésért fizetnek. Ezzel szemben gyakran kiderül, hogy a piacon nem sokat ér a megszerzett diploma. A jelenlegi rendszer ezen kívül a tanárokkal sem mindig korrekt. A fizetésük messze elmarad a nyugati bérektől, és gyakran még tudósként is alig tudnak érvényesülni, mert több állás után loholnak, és a kelleténél több adminisztrációs munkát kell végezniük. A színvonalas oktatási tevékenység ilyen körülmények között nehezen várható el tőlük. Tisztelt Elnök Úr! Tanult ember nem pottyan az égből, a tudásért igenis meg kell dolgozni, és biztosítani kell a tudás megszerzéséhez szükséges intézményi kereteket minden tanulni vágyó magyar fiatal 3
4 számára. Az elmúlt évtizedek rendkívül sok tanulsággal szolgáltak számunkra a felsőoktatással kapcsolatban, amely az utóbbi időszakban a minőségi képzés helyett a tömegképzés irányába tolódott el. Mindennek következtében meggyőződésem szerint szükségszerűvé vált a magyar felsőoktatás átalakítása. A kormány ebben a munkában stratégiai partnerként tekint a Magyar Rektori Konferenciára, mert mindannyiunknak közös érdeke, hogy Magyarországon egy minőségi alapú felsőoktatás jöjjön létre. A minőség biztosításának pedig a legfontosabb követelménye a folytonosság és az ebből adódó kiszámíthatóság a hallgatók és az intézmények számára egyaránt. A kormány számára ezért különösen fontos az a párbeszéd, amely közte és a Magyar Rektori Konferencia között alakult ki az elmúlt időszakban. Szeretném világossá tenni, hogy a mi célunk, hogy egy világviszonylatban is versenyképes, munkaalapú társadalmat hozzunk létre, ami azonban csak kiváló szakemberek képzésével és e szakemberek itthon tartásával valósítható meg. A felsőfokú intézmények azonban nemcsak szaktudást adnak, hanem többek között lehetőséget biztosítanak a magyar nemzet sorskérdésein való gondolkodásra is. Sokszor az egész világot meghatározó szellemi mozgalmak indultak ki az egyetemek berkeiből. Luther Mártonnak a wittenbergi vártemplom kapujára felszegezett 95 tétele eredetileg egyetemi vitaanyag volt, de az 1956-os forradalom híres 16 pontját is a magyar egyetemek küldötteiből létrejött diákgyűlés alkotta meg. Az egyetemek és főiskolák tehát mindig a szabad gondolkodás szigetei is voltak, ezért a magyar felsőoktatás ügye nem választható el az egész magyar nemzet sorsáról való gondolkodástól. A magyar felsőoktatásnak ezen kívül tartania kell a lépést a nemzetközi tudományos élettel is. Az európai integráció különböző intézményei erre jó lehetőségeket biztosítanak. A magyar egyetemi és főiskolai oktatás legfőbb feladata, hogy képes legyen nyomon követni a világban zajló szellemi folyamatokat, be tudjon kapcsolódni azokba, sőt arra is képesnek kell lennie, hogy e folyamatok tevékeny szereplőjévé váljon. Különösen időszerű ez, mert a vége felé közeledik a II. világháború után kialakult konszenzus arról, hogy merre menjen a világ. Több mint egy évtizeddel szeptember 11. után már nem magától értetődő, hogy a nyugati ember miként képes fenntartani a biztonságát, hogyan akar élni, milyen céljai vannak, és milyen eszközökkel tudja biztosítani az érdekeit saját határain belül és kívül. Ideje tehát gondolkodni. Ugyanakkor a magyar felsőoktatásnak közelebb kellene lépnie a magyar emberek problémáinak megoldásához is. Nagyobb részt kell vállalniuk abból a felelősségből is, hogy a rendszerváltás 4
5 utáni magyarság hogyan tudja nemzeti érdekeit biztosítani az új Európában. Nemzeti együttműködésre, közösségi szemléletre is szükség van a szabadság mellett, mert ezek híján nem leszünk képesek választ adni a magyar nemzet előtt álló komoly kérdésekre. A magyar felsőoktatásnak a tudományos gondolkodás és kutatás szabadságára is nevelnie kell a hallgatókat. Ennek a gondolati szabadságnak az értékét azonban mindig az érte viselt felelősség szabja meg. A magyar egyetemi és főiskolai oktatás akkor tölti be a feladatát, ha saját működésében, oktatási koncepciójában, kutatási feladataiban, a tehetséggondozásban és a társadalmi mobilitás elősegítésében vonzó példát mutat az egész társadalom számára. Mindennek eléréséhez azonban ésszerűbben és a teljesítményhez kötötten kell, kellene kialakítani a magyar felsőoktatás működésének kereteit. A magyar egyetemi és főiskolai oktatás korszerűsítése és hosszú távú stabilitása az önfenntartó rendszer létrehozásán keresztül lehetséges. A felsőoktatásban ezért a mi fölfogásunk szerint egy önműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerre van szükség, ami azt jelenti, hogy az egyetemi, főiskolai végzettségű embereknek a saját befizetéseikből kell folyamatosan működésben tartaniuk a felsőoktatást. Szó sincs azonban arról, hogy például az állami ösztöndíjakat vagy a közpénzt teljesen ki kellene vagy lehetne venni a rendszerből, de csak ott kell alkalmazni, ahol egyébként nem látszik más megoldás. Nyilvánvaló hogy egy rendkívül kedvezményes diákhitel segítségével el lehet érni, hogy időben, értelmesen és méltányosan szétterített formában mindenki vállalni tudja saját tanulmányának a költségeit. Ezt a pénzt az állam garantálni fogja minden olyan magyar fiatal számára, aki egy bizonyos szinten teljesít. Így összekapcsolódik a közösségi, állami felelősség és az egyén felelőssége. A felsőoktatási intézményeknek olyan szakembereket kell képezniük, akik képesek később befizetéseikkel fenntartani saját korábbi iskolájukat. A magyar egyetemek és főiskolák szellemi dolgokban, belső ügyeikben szabadok, és döntéseikért saját maguk viselik a felelősséget. Természetesen a törvények, a szabályok követése, a nemzetpolitikai célok megvalósulása, a tehetséggondozás, a tudományos és az oktatási teljesítmény jutalmazása és elismerése olyan feladatok, amelyeket az állam joggal vár el a magyar felsőoktatástól. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a hallgató által megszerzett diploma segítse a munkaerőpiacon való elhelyezkedést, és a későbbi szakmai sikerek egyik zálogává váljon. Mi úgy gondoljuk, hogy az önfinanszírozó rendszer arra fogja ösztönözni a 5
6 diákokat, hogy olyan képzést válasszanak, amely lehetőséget nyújt számukra a biztos elhelyezkedésre és így tanulmányi költségeik visszafizetésére is. Mindez egy egészséges versenyt gerjeszt az intézmények között, hiszen ahova nem jelentkeznek diákok, oda nem szabad állami pénzt sem helyezni. Gyakran hallhattuk, hogy a gazdasági hatékonyság alapján kellett volna működnie a felsőoktatásnak. Ám abszurd módon ezzel párhuzamosan valamiféle osztogató, egalitárius, a szocializmus korából ismert érdekkijárás is érvényesült; ráadásul gyakran hallhattunk hivatkozásokat a társadalmi mobilitásra is, ha az egyetemek finanszírozásáról volt szó. A valóság, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azonban az, hogy a fölsőoktatás nem a gazdasági hatékonyság elve alapján működött, az érdekkijárás nem vezetett egyenlőséghez, a társadalmi mobilitás pedig folyamatosan lassult. Ezzel szemben most úgy számolunk, hogy a tervezett új rendszert társadalmi szempontból is megéri bevezetni. Van reményünk arra, hogy igazságos legyen anyagi szempontból, hiszen a hitel segítségével azok fognak fizetni az oktatásért, akik ténylegesen részesülnek is belőle. Ráadásul nem eltartottjai lesznek egy nagy jóléti rendszernek, hanem olyan önálló szereplők, akik áldozatot hoznak, tehát elvárásuk is lehet az egyetemmel és főiskolával szemben. Ez a képlet, az önfinanszírozó felsőoktatás képlete fogja az igazi fair playt biztosítani, ha úgy tetszik: esélyegyenlőséget adni, hiszen nem a szülők anyagi körülményei, hanem a vállalkozó kedv és a teljesítmény fogja meghatározni azt, hogy ki engedheti meg magának a diplomát. Természetesen törekedni kell az egyetemi és főiskolai szolgáltatások méltányosabbá tételére is, például a kollégiumok, sportolási lehetőségek minőségének javításával. Szerintem ösztönözni kell a hallgatók külföldi tapasztalatszerzését, a külföldi egyetemekkel való szoros együttműködést, valamint arra is törekedni kell, hogy a magyar felsőoktatási intézmények a külföldi diákok számára is vonzó célpontok legyenek. Itt jegyzem meg, hogy a keleti nyitás politikáját először az egyetemek valósították meg Magyarországon, és az ő példájuk mutatja, hogy ez nem ideológiai, hanem gyakorlati gazdasági kérdés. A nemzetgazdasági szempontot sem hanyagolhatjuk el. Nem elfogadható állapot ugyanis, hogy egyes szakokon a magyar adófizetők pénzén képzünk szakembereket más országok számára. Az agyelszívás sajnos ma már mindennapos jelenség. Természetesen nem arra gondolok itt, hogy valaki ösztöndíjjal vagy munkavállalási céllal elhagyja néhány évre az országot. Ez egy régi hagyomány, bár a régi vándordiákok és a vándorló céhlegények haza is tértek. Mi, vagyis a kormányzat nem tekintünk ellenségesen azokra a magyarokra, akik saját 6
7 boldogulásuk érdekében ideiglenesen elhagyják ezt az országot. Sőt megértéssel figyeljük döntésüket. Mi, vagyis a magyar kormány nem az el lehet innen menni, hanem a vissza lehet ide térni pártján állunk, és én hiszek abban, hogy kemény munkával, többek között a felsőoktatás átalakításának segítségével olyan helyzetet tudunk előállni, hogy itthon is meg fogják találni a számításukat azok, akik erről korábban lemondva más országban kezdték el építeni a jövőjüket. Egy versenyképes és szabad ország építésének álltunk neki, ahol lehet előre tervezni, kiszámíthatóan áttekinteni a jövőbeli életút legfontosabb pontjait. Ennek a versenyképes és szabad országnak az egyik legfontosabb erőforrása az újjászervezett felsőoktatás lesz. Meggyőződésem, hogy a felkészült, jó szakmai tudással és egyetemes tájékozódási biztonsággal rendelkező diplomások jelentik majd azt a kritikus tömeget, amely biztosítékot nyújt arra nézve, hogy soha többé ne lehessen olyan rendszereket működtetni Magyarországon, amely az átverésre vagy a jövő felélésére épül. Egyszerűbben szólva: hiszek abban, hogy az Önök diákjai fogják jelenteni a tartósan sikeres Magyarország zálogát. Ehhez kívánok Önöknek sok sikert, és számítok az Önök együttműködésére! Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 7
Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL
7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi
RészletesebbenDr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
RészletesebbenA kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
RészletesebbenDessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia
1 Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Ebben a dolgozatban elsősorban a DEMOS Magyarország keretein belül véghezvitt két vállalkozás eredményeiről, az azoknak a magyar társadalomra
RészletesebbenJ e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)
STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről
RészletesebbenDR. KOVÁCS ÁRPÁD, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:
Ülésnap Napirend Felszólaló 2007. április 24. (66. ülésnap) Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
RészletesebbenJÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
RészletesebbenA ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)
A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és
RészletesebbenPódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója
Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,
RészletesebbenSCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető
8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. www.uzletizala.hu ; zalaegerszeg@sob.hu
RészletesebbenMolnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
RészletesebbenTÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm
RészletesebbenMiért van szükség közigazgatási minimumra?
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,
RészletesebbenGIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
RészletesebbenJ e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.)
ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága népesedéspolitikai albizottságának 2010. november 8-án, hétfőn, 8 óra 37 perckor
RészletesebbenEURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Kulturális és Oktatási Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0000(INI) 4.2.2015 JELENTÉSTERVEZET a bolognai folyamat végrehajtásának nyomon követéséről (2015/0000(INI)) Kulturális és Oktatási Bizottság
RészletesebbenHallgatói motivációs vizsgálat
SZOLNOKI FŐISKOLA A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 Diplomás Pályakövetési vizsgálatának
RészletesebbenAKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ
CSÁKÓ MIHÁLY Az ezredforduló munkaerõpiaci kihívásai a Kárpát-medencében 1 Bevezetés: a kérdés, jelentõsége, megközelítése AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ kihívások két szempontból
Részletesebben1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...
1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.
RészletesebbenIkt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház
RészletesebbenJanuár 11. Január 12. Az idén is magas ponthatárok várhatóak
Január 11. Az idén is magas ponthatárok várhatóak http://www.monitormagazin.hu/cgi-bin/monitor/index.cgi?view=ck&tid=97&nid=104679 A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem a legjobb és legszínvonalasabb
RészletesebbenKihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási
RészletesebbenA jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
RészletesebbenAz oktatás célja előidézni azt a lelki legnagyobb mértékű neurózist, amit az egyén még összeroppanás nélkül kibír. W.H. Anden angolszász költő
Tehetséggondozás kistérségi közoktatási feladatellátásban Az oktatás célja előidézni azt a lelki legnagyobb mértékű neurózist, amit az egyén még összeroppanás nélkül kibír. W.H. Anden angolszász költő
RészletesebbenBelső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve
RészletesebbenBalajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok
RészletesebbenJEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme
Részletesebben1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12.
1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996. máj. 30. Sajtó: Béremelés de milyen áron? 1996. jún. 23. Országgyûlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság ülése 1996.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési
RészletesebbenLányok Napja 2016 Hálózatépítő esemény BME Informatika épület
Lányok Napja 2016 Hálózatépítő esemény BME Informatika épület 2015. októberében megszervezett eseményünk célja kettős volt: először is az, hogy a Lányok Napja fogadó cégei, kutatóintézetei és felsőoktatási
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. május 02-án 13.00 órai kezdettel Uppony községben megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
RészletesebbenJegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.
Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenRévkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
RészletesebbenEGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
RészletesebbenNyílt Lapok 2007/3 Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata
Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata Az ifjúsági szolgáltatások hálózati rendszerének és projekttervezési eszközeinek regionális sajátosságai valamint a forrás-allokáció stratégiai kérdései
RészletesebbenVitaindító 2008 október 9. Tisztelt Műszaki Tudományos Tanács! Kedves Vendégeink, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Vitaindító 2008 október 9. Tisztelt Műszaki Tudományos Tanács! Kedves Vendégeink, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1. Engedjék meg, hogy egy pár gondolattal, évtizednyi háttérinformáció, és tapasztalat birtokában
RészletesebbenKészült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐI
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐI Készült a 2016. 03. 09. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Abonyi János, Vajda Zoltán ülésre Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az oktatás
Részletesebben2011.05.23. Fónai Mihály: Egyetem és munkaerőpiac
Fónai Mihály: Egyetem és munkaerőpiac DPR Konferencia - Miskolci Egyetem Hallgatói szolgáltatások a felsőoktatásban - Tiszafüred, 2011. május 25-26. A Debreceni Egyetem DPR tevékenységének elemei Kötelező
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről
SZERENCSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁTÓL JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti
RészletesebbenSZEF KÖNYVEK SOROZAT 13. KÖZSZOLGÁLAT MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPÁBAN a szakszervezetek nézõpontjából
SZEF KÖNYVEK SOROZAT 13. KÖZSZOLGÁLAT MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPÁBAN a szakszervezetek nézõpontjából A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának nemzetközi konferenciája 2004. szeptember 30. október 1. SZEF
RészletesebbenJ e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)
NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott
RészletesebbenIkt. sz.: KOB/4-2/2016. KOB-2/2016. sz. ülés (KOB-43/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv
Ikt. sz.: KOB/4-2/2016. KOB-2/2016. sz. ülés (KOB-43/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Kulturális bizottságának 2016. február 9-én, kedden, 11 órakor az Országgyűlés Irodaháza I. emelet
RészletesebbenIgazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája
Igazságügyi Szakértõi a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája XIV. évfolyam 2014/2. szám A TARTALOMBÓL Az új Etikai Kódex -
RészletesebbenOrczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.
Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi
RészletesebbenEgy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
RészletesebbenA 2011. évi költségvetést érintő döntések bizottsági előkészítése
Berhida Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. e-mail:berhida@berhida.hu Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 A 2011. évi költségvetést érintő döntések bizottsági előkészítése
RészletesebbenBói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
RészletesebbenLESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 166-10/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember
RészletesebbenJegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm
RészletesebbenGazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott
RészletesebbenREFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
RészletesebbenE U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.
E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. november 29-én 14.00 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester,
RészletesebbenOKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas
RészletesebbenEMLÉKEZTETŐ AZ EISZ PROGRAMTANÁCS 2016. MÁRCIUS 18-I ÜLÉSÉRŐL. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, 2. emelet, Konferenciaterem
EMLÉKEZTETŐ AZ EISZ PROGRAMTANÁCS 2016. MÁRCIUS 18-I ÜLÉSÉRŐL Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, 2. emelet, Konferenciaterem Jelen vannak: lásd a jelenléti ív szerint
RészletesebbenNEVELÉSI TANÁCSADÓK EGYESÜLETE
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Dr. Hoffmann Rózsa Oktatásért Felelős Államtitkár részére Tárgy: Nevelési tanácsadók, nevelési tanácsadás Tisztelt Államtitkár Asszony! A Minisztériumban október 5-én tartott
Részletesebben1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV
1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.
RészletesebbenVádirat a kormány oktatáspolitikája ellen
Vádirat a kormány oktatáspolitikája ellen Mi, az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Hívatlanul Csoport tagjai, tanítók, tanárok, oktatók, diákok és szülők, mérlegre tettük a 2010 óta regnáló
RészletesebbenLOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr!
LOSZ LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1146 Budapest, Hermina út 57. Tel: 06-1 331 1313; Fax: 06-1 331 1396; e-mail: losz@losz.hu; www.losz.hu 21/2014. Magyarország Kormánya Dr. Orbán
RészletesebbenJ e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal
RészletesebbenKÉRDŐÍV AZ ELTE BTK DOKTORANDUSZAI/DOKTORJELÖLTJEI SZÁMÁRA
KÉRDŐÍV AZ ELTE BTK DOKTORANDUSZAI/DOKTORJELÖLTJEI SZÁMÁRA A kérdőív elérhetősége: https://goo.gl/jkrfgb A kitöltés időszaka: 2015. február 18. március 18. Kitöltések száma: 123 Összeállító: ELTE BTK Doktorandusz
RészletesebbenAz Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.
Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai
RészletesebbenAz akadémiai kutatás feladatai, szükséges feltételei és lehetőségei a hazai innováció terén. Inzelt Péter inzelt@sztaki.
Az akadémiai kutatás feladatai, szükséges feltételei és lehetőségei a hazai innováció terén Inzelt Péter inzelt@sztaki.hu 279-6184 2013.03.28. Az akadémiai kutatás... 1 Az akadémiai kutatás feladatai Létezik
RészletesebbenNemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.
RészletesebbenTaní-tani míg van tanító
Viant Katalin Taní-tani míg van tanító A könyvkiadói szerkesztőképzésről 1 A RÓZSÁK ÉS A KERTÉSZEK Két évvel ezelőtt, e helyütt, arról beszéltem Önöknek, hogy orvosi szakkönyvkiadásunkat hogyan látom szerkesztői
RészletesebbenLajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének
Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án
Részletesebben1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a
1 1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a Magyar Táncművészeti Főiskolán... 5 2.2. A Minőségfejlesztési
RészletesebbenKB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.
Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.
RészletesebbenA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA
AVKF KUTATÁS 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER AVKF Aktív Hallgatók 2011 tavasz KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A ZSKF TKK-VAL
RészletesebbenVarga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A felsőoktatás hazai történetiségét tárgyaló konferencia előadásai sorába illesztettem egy egyszerre tudományági s
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Magyar Universitas Programról, valamint az új felsőoktatási törvény koncepciójáról
OKTATÁSI MINISZTER IGAZSÁGÜGY-MINISZTER TERVEZET! 8262-93/2004. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Magyar Universitas Programról, valamint az új felsőoktatási törvény koncepciójáról Budapest, 2004. április
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője
Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az
RészletesebbenKOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. " Igy váltod a multat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézzek, te vagy.
Kosztolányi Dezső Céltársulás 2016. január 31. II. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ " Igy váltod a multat jelenné, hogy itt se légy és megmaradj, a végeset is végtelenné és bárhová nézzek, te vagy. Kosztolányi
RészletesebbenA közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe
Friedrich-Ebert Alapítvány Workshop - Agg Géza A közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe 2012. szeptember 24-25. Berlin Bevezetés Köszöntés, a közszektor összetétele
RészletesebbenAZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra
RészletesebbenInterjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral
A művészeti intézményeknek van egy optimális léptéke Interjú Droppa Judit textilművész, egyetemi tanárral Educatio: Hogyan épül fel a hazai művészeti felsőoktatás intézményi háttere? Droppa Judit: Vannak
RészletesebbenGalambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
RészletesebbenSzám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
RészletesebbenA Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
RészletesebbenSzövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 - L Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter tanszékvezető egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.
RészletesebbenEGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL
3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről.
Szám: 483-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Kiss László
RészletesebbenLehetőségek az ÖNSEGÉLYEZŐ pénztári működésben Előadó : dr Matits Ágnes RÁCIÓ Önsegélyező Pénztár PSZÁF Pénztárkonferencia, 2005, Tapolca 1 Tartalom Öngondoskodás szerepe Életvezetési kockázatok A pénztártípusok
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én du. 13 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenTartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4
Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház
RészletesebbenNyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-én 17.00 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott
Részletesebben