HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE"

Átírás

1 1 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK A Harry Potter project A projekt során J. K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve c. művének összefoglalása mellett a valós idejű és a képzeletbeli utazás, a hétköznapok és csodák fogalmának elemzésére került sor, a főhős mostoha sorsának ellensúlyozásaképpen, valamiféle igazságszolgáltatás gyanánt lép be a csoda a mű világában. Másfelől a regényben a varázslóerő mintegy a másság, az átlagtól való különbözés jelképeként is felfogható. A másság megítélése a regény alaptémája. Hogyan értelmezzük napjainkban, saját osztályunkban, saját iskolánkban a másságot? Az 5 osztály tanulóit a teszlek süveg segítségével házakba soroltuk és a házak külön-külön pontokat gyűjtöttek a 4 nap folyamán. Az utolsó napon a pontokat összesítettük és kihirdettük a győztes házat. A házakban vegyesen ötödik, hatodik és hetedik osztályos tanulók is voltak. A négy nap alatt megismerkedtek, barátságokat kötöttek különböző osztályba, ill. évfolyamra járó gyerekek. A Kahoot! programmal egyénileg és csapatokban a kvízeket töltötteknek ki a gyerekek, felhasználva saját tablet-jeiket ill. telefonjaikat és az informatika terem számítógépeit. A ToonDoo programban a regény részleteit rajzolják meg, amelyeket az utolsó napon képregénnyé fűztünk össze. A Tagul alkalmazással saját házuk szófelhőjét készítették el. A Paint program segítségével rajzórákon a házak emblémáját tervezték és színezték ki. Technika órán varázsnyalókák készültek és a főzéssel kapcsolatos keresztrejtvényt készítettek és oldottak meg: a crosswordlabs és EclipseCrosword alkalmazással. Az Imagine logo és logo motion ill. a pivot programmal animációkat készítettek: kastély, csillagok, labirintus, bagoly. Magyar órákon power pointtal dolgoztak és online kvízeket töltöttek ki. Testnevelés órán kviddicseztek, a seprű helyett floorball ütőket használva és megszerezhettek a cikeszt vándor kötélmászással. Ének órákon házindulót készítettek, rögzítettek és szerkesztettek az audacity programmal. Tantárgyak köre Informatika, Magyar nyelv és irodalom, Erkölcstan, Testnevelés, Természetismeret, Technika, Rajz, Ének. Évfolyamok évfolyam Időtartam A projekt minimum 15 órában valósítható meg. A megvalósításhoz szükséges weboldalakat ill. programokat: programok, alkalmazások: Scratch kahoot! MS Office - Paint, Power Point Imagine Logo logo motion Pivot QR-kód készítő és leolvasó audacity GPS-es helymeghatározás Eclipsecrossword powerpoint

2 2 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK 1. nap április 3. hétfő A film közös megnézése után a gyerekeket házakba soroltuk Majd a filmből készült KAHOOT! vetélkedőre került sor:

3 3 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK 2. nap április 7. kedd DIGIPOTTER ÓRA (Informatika) Te is lehetsz programozó! címmel előadást, foglalkozást tartottak az HelloWorld munkatársai. Sokan azt hiszik, hogy a programozás rendkívül összetett tudomány, amely csak matekzseniknek és számítógépguruknak való. Ez nem igaz, valójában bárki megtanulhatja a programozás alapjait, akár egy délután alatt összeállítva a saját számítógépes játékát. Varázslat ez, az elme csodája, amely képes a semmiből egy működő és létező, mások által megtapasztalható világot teremteni. Másfél órás előadásukban megmutatták, hogy miért és hogyan érdemes elmélyedni a programozás világában. Szórakoztató előadásunkból az is kiderült, hogy milyen veszélyekre érdemes figyelni az internetre kimerészkedve.

4 4 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK BÁJITALTAN óra (Természetismeret): mocsári lidércke megidézése:cuso 4+ CCHCl+Al -> gerjesztett zöld rézionok lángban varázs pitonok kikeltése tűzben: NaHCO 3+C 12H 22O 11+C 2H 5OH-> felfújt szénkígyó vízzel gyújtott jódvulkán: 2 Al+3I 2->2 AlI 3 ex. (katalizátor H 2O)

5 5 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK MAGYAR NYELVI VARÁZSLATOK (Magyar irodalom és nyelvtan) irodalmi vetélkedő: o Harry Potter és a János vitéz összehasonlítása: varázslat, utazás o Kahoot az írónő: J. K. Rowling életéből Harry Potter kvíz 1.: o a cselekmény feldolgozás (power point bemutató készítése), o kincskeresés (QR kódos vetélkedő) Harry Potter kvíz 2.: o szereplők jelleme azonosulás, ki vagyok én? o hirdetés ki lehet ez a szereplő? ECSETMÁGIA (Rajz óra): a tanulók megtervezték és megrajzolták a Házak emblémáját Paint programban, illetve előre elkészített emblémákat színeztek a házakra jellemző színekkel: :

6 6 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK Logoverseny: 5-6. osztályos tanulók az Imagine logo használatával programoztak:

7 7 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK 3. nap április 5. szerda ZAJTAN (Ének): a tanulók előre megadott zenei stílusokból sorsoltak egyet házanként és szöveget írtak a sorsolt dalra, majd felénekelték. : DIGIPOTTER ÓRA (Informatika): ToonDoo: az online alkalmazással elkészítették a történet képregényét Tagul alkalmazással: a házakra jellemző szófelhőket készítettek Kvízpartin Harry Potter kvízeket töltöttünk ki.

8 8 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK TESTIZOMZATTAN (Testnevelés óra: modern kviddics játék, azaz floorball mérkőzések a házak között, illetve a cikesz megszerzése kötélmászással. VARÁZSFŐZETTAN (Technika): varázsnyalókát és keresztrejtvényt készítettek, amely a könyvben előforduló édességek ismerét fürkészte az EclipseCrossword program segítségével:

9 9 DIGITÁLIS TÉMAHÉT HARRY POTTER ÉS A BÖLCSEK KÖVE PROJEK 4. nap április 6. csütörtök Összefoglaló vetélkedő a projektben résztvevő minden ház részére a feldolgozott regényről. Villámkérdések Kahoot! programmal. Az elkészült művekből a faliújságunkat díszítettük, meghallgattuk közösen a házindulókat, majd a pontok összeszámolása után győztes házat hirdettünk: HUGRABUG!

A Harry Potter project

A Harry Potter project 1 A Harry Potter project A projekt során J.K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve c. művének összefoglalása mellett a valós idejű és a képzeletbeli utazás, a hétköznapok és csodák fogalmának elemzésére

Részletesebben

A Pál utcai project 1 DIGITÁLIS TÉMAHÉT A PÁL UTCAI FIÚK PROJEKT

A Pál utcai project 1 DIGITÁLIS TÉMAHÉT A PÁL UTCAI FIÚK PROJEKT 1 DIGITÁLIS TÉMAHÉT A PÁL UTCAI FIÚK PROJEKT A Pál utcai project A projekt során Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk c. művének összefoglalása mellett a barátság fogalmának elemzésére kerül sor, összehasonlítva

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI

KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI 2019.04.08. 04.12. DIGITÁLIS ESZKÖZÖK ISKOLÁNKBAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT 2019 A Digitális Témahéten a Kossuth Lajos Evangélikus Általános

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

Osztályfőnöki órára javasolt téma: o A BIZTONSÁGOS INTERNETEZÉS SZABÁLYAI

Osztályfőnöki órára javasolt téma: o A BIZTONSÁGOS INTERNETEZÉS SZABÁLYAI Kedves Kollégák! Ebben az évben a DIGITÁLIS TÉMAHÉT 2018. április 9-től április 13-ig tart az iskolákban. A mi intézményünk is csatlakozott ehhez a programhoz. PROGRAMOK Osztályfőnöki órára javasolt téma:

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.

Részletesebben

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD 1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai

Részletesebben

Felsős nyílt órák időpontjai

Felsős nyílt órák időpontjai Felsős nyílt órák időpontjai Május 11. Hétfő 1. óra irodalom Faragó Ágnes 1. óra rajz Jobbágyné Vörös Ibolya 2. óra ének Frányó Judit 3. óra természetismeret Kis-Pál Gabriella 5. óra testnevelés Onozó

Részletesebben

1. ÉVFOLYAM 2. ÉVFOLYAM. Ábécés olvasókönyv 1. osztályosoknak. AP Első daloskönyvem 1. AP Ének-zenemunkafüzet 1-2.

1. ÉVFOLYAM 2. ÉVFOLYAM. Ábécés olvasókönyv 1. osztályosoknak. AP Első daloskönyvem 1. AP Ének-zenemunkafüzet 1-2. 1. ÉVFOLYAM FI-501020101/1 Ábécés olvasókönyv 1. osztályosoknak AP-012005 Első daloskönyvem 1. AP-012006 Ének-zenemunkafüzet 1-2. FI-501020105/1 FI-501020107/1 Írás munkafüzet 1. osztályosoknak 1. kötet

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2017/2018. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Hevérné Kanyó

Részletesebben

2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Angol írásbeli

2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Angol írásbeli 13.45-14.30 rajzos feladatok elkészítése 2013.0.18. hétfő - vizsgarend I/9T 9C 10c 11T Irodalom írásbeli írásbeli Nyelvtan írásbeli Német írásbeli Tóth Anita 5.sz terem Képes Alexandra Magyar írásbeli

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

1. évfolyam (2016/17-es tanév) tankönyvei

1. évfolyam (2016/17-es tanév) tankönyvei 1. évfolyam (2016/17-es tanév) tankönyvei 1. NT-11188 Játékház. Képes olvasókönyv 1.o. 2. NT-11189/I Játékház. Feladatlapok a képes olvasókönyvhöz I. 3. NT-11189/II Játékház. Feladatlapok a képes olvasókönyvhöz

Részletesebben

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8. Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: 2019. november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszínei: Lilla Téri Általános Iskola:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

Taneszközlista 5. ÉVFOLYAM:

Taneszközlista 5. ÉVFOLYAM: MAGYAR IRODALOM ÉS NYELVTAN Taneszközlista 5. ÉVFOLYAM: 1-1 db A/4-es, vonalas füzet (Ne spirál legyen!) Kötelező olvasmány: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Ajánlott olvasmány: Fekete István: A koppányi

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 6. 8.a Sólyom 8.b Naspolya A. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Visszaérkezett kérdőívek száma: 7 db Százalékos visszajelzés: Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért adat Százalék

Részletesebben

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény 2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény Osztály Téma Projekt jellege Megvalósult projektek száma: 8 Részt vevő pedagógusok száma: 21 Projektbe bevont tanuló száma: 317

Részletesebben

Tankönyvárak felsı tagozatos tanulóknak a 2012/2013-as tanévre

Tankönyvárak felsı tagozatos tanulóknak a 2012/2013-as tanévre Tankönyvárak felsı tagozatos tanulóknak a 2012/2013-as tanévre Tisztelt Szülık! Tájékoztatásul közlöm, hogy gyermeküknek a 2012/2013-as tanévben az 5. 6. 7. 8. évfolyamon milyen tankönyvekre, munkafüzetekre,

Részletesebben

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 9. évfolyam 7. 8.a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán A 6 7. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) - - Visszaérkezett kérdőívek száma: 6 db Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.15-15.00 15.10-15.55. Ebéd Korrepetálás Ebéd Korrepetálás

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.15-15.00 15.10-15.55. Ebéd Korrepetálás Ebéd Korrepetálás HÉTFŐ 1.A 1.B 2.A 2.B Környezet 3.A Ének 4.A 2 Tanulószoba Tanulószoba Informatika 2 Földrajz Informatika 1 2 Tanulószoba Tanulószoba Tanulószoba 6.a!!! Informatika 2 Tanulószoba Tanulószoba 8.A Földrajz

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 1 Az iskola neve: Kossuth Lajos Gimnázium Az iskola címe: 5350 Tiszafüred, Baross G. u. 36. Az iskola OM azonosítószáma: 036014 Tanév megnevezése: 2016/17 Személyi feltételek

Részletesebben

A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje

A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje 2019. 03.19 04.12. Összefoglalás A Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai

Részletesebben

1. osztály. Az én ábécém munkáltató munkafüzet 1. Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft. AP-010127. 500 Ft. Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft.

1. osztály. Az én ábécém munkáltató munkafüzet 1. Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft. AP-010127. 500 Ft. Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft. 1. osztály AP-010127 Az én ábécém munkáltató 1. 500 Ft AP-010124 Betűzgető 1. AP-010201 Gyöngybetűk 1. FI-505010101 Kísérleti - Környezetismeret 1. 800 Ft 600 Ft 200 Ft FI-505010102 Kísérleti - Környezetismeret

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

1. ÉVFOLYAM TÉRÍTÉSMENTES KIADÓI KÓD CÍM ÉRTÉKE/FT

1. ÉVFOLYAM TÉRÍTÉSMENTES KIADÓI KÓD CÍM ÉRTÉKE/FT A 2017/18. tanévre a hatályos jogszabályok; a pedagógusok, a szülők és a tanulók véleményének figyelembevételével az alábbi tankönyveket rendeljük meg: 1. ÉVFOLYAM TÉRÍTÉSMENTES AP-010910 A mi világunk

Részletesebben

STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna

STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna AZ ISKOLA TANULÓINAK LÉTSZÁMA: 1096 (1121) 1. évfolyam: 125 (131) 5. évfolyam: 125 (146) 2. évfolyam: 125 (106) 6. évfolyam:

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről 2018. áprilisában megtartottuk iskolánkban, az alsó tagozaton a Fenntarthatósági Témahetet Mit mesél a természet? címmel. A szervező pedagógus neve: Bodnárné Léport

Részletesebben

Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18.

Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18. Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18. Jó tanárnak nevezhetjük azt az embert, aki tanítványait arra bátorítja, hogy saját fejükkel gondolkozzanak! Confucius 2017/2018 Iskolánkban a

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

A 2015/16-os tanévben az előző évekhez képest változott a tankönyvek kiszállítási és fizetési rendje.

A 2015/16-os tanévben az előző évekhez képest változott a tankönyvek kiszállítási és fizetési rendje. 2015-2016 - A 2015/16-os tanévben az előző évekhez képest változott a tankönyvek kiszállítási és fizetési rendje. - A tankönyvek nem névre szólóan érkeznek. A tankönyvfelelős állítja össze a csomagokat

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2014/2015-ös tanévének májusi hírlevelében megtalálhatja az állandó és várható programjainkat, valamint közérdekű információinkat.

Részletesebben

A diákok munkájának értékeléséről

A diákok munkájának értékeléséről A diákok munkájának értékeléséről A ZKL a 2013-2014-es tanévtől saját alternatív kerettanterve szerint dolgozik (lsd. http://www.zoldkakas.hu/) Értékelési rendszerünk alapjai Azt tanúsítjuk, amit a diák

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Gimnázium 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S. Végzettsége Szakképzettsége 1. egyetem magyar nyelv és

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Kéz a kézben a digitális világban

Kéz a kézben a digitális világban Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kéz a kézben a digitális világban A Digitális világ tanára pályázatra Margitai Istvánné 2014 Bevezető Az általános iskola harmadik évfolyamán informatika

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Tankönyvcsomagok 2010-2011.tanév

Tankönyvcsomagok 2010-2011.tanév 2010. május 27. 8:44:10 Tankönyvcsomagok 2010-2011.tanév 1. oldal, összesen: 26 évf jele nyelv 1 a AP-012001 Első daloskönyvem 1. osztály 525 Ft DI-070030 A mesék csodái ABC és olvasókönyv 1 674 Ft DI-070032

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

DIGITÁLIS TÉMAHÉT A MARTINBAN

DIGITÁLIS TÉMAHÉT A MARTINBAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT A MARTINBAN 2017. 04. 13-17. A Digitális Témahét fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben. A program fontos törekvése, hogy a digitális

Részletesebben

Túl az Üveghegyen - projektterv

Túl az Üveghegyen - projektterv Túl az Üveghegyen - projektterv Készítette Komaság Margit Összefoglalás A projekt során a gyerekek megismerkednek három mesével, a mesék legfontosabb jellemzőivel. Szövegértelmezési, olvasásstratégiai

Részletesebben

Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18.

Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18. Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18. Jó tanárnak nevezhetjük azt az embert, aki tanítványait arra bátorítja, hogy saját fejükkel gondolkozzanak! Confucius 2019/2020 Iskolánkban a

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait.

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait. Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: 2018.04.20. 2018.04.26. Beszámoló I. A témahét résztvevője: A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

MESÉK SZÁRNYÁN A 2.C-BEN

MESÉK SZÁRNYÁN A 2.C-BEN MESÉK SZÁRNYÁN A 2.C-BEN 2 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE: Szegediné Barna Helga A PROJEKT CÍME Mesék szárnyán a 2.c-ben ÖSSZEFOGLALÁS A projekt során, a Bookr Suli applikációjának segítségével a mesék birodalmában

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Munkaközösség tagjai (tanított tantárgyak, óraszámok) NÉV József Ida Kovács Lászlóné Fehér Edina

Részletesebben

Kérjük, kérdéseikkel forduljanak közvetlenül a tankönyvfelelőshöz, Mári Sándorhoz a címen!

Kérjük, kérdéseikkel forduljanak közvetlenül a tankönyvfelelőshöz, Mári Sándorhoz a címen! Idén is több ún. kiadói csomagot rendeltünk, amelyek révén egyes kiadványokhoz ingyenesen vagy a listaárnál kedvezőbb áron juthatunk hozzá. A változtatás jogát fenntartjuk! A tankönyvek augusztusban érkeznek

Részletesebben

Osztályok órarendje 2013-14 tanév 1. félév érvényes: szeptember 2.

Osztályok órarendje 2013-14 tanév 1. félév érvényes: szeptember 2. 1. osztály 1 8:00-8:45 2 9:05-9:50 3 10:00-10:45 4 10:55-11:40 5 11:40-12:40 6 12:40-13:30 7 13:35-14:20 8 14:25-15:10 9 15:15-16:00 i. (3) Magyar o. (TI) Matematika (TI) i. (3) i. (12) Testnevelés (TI)

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja Újvárosi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Baja Oltványi u. 14. 6500 E-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu WEB: http://www.uamk-baja.koznet.hu/ Tel: 79/325-599 Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKARENDJE

A ES TANÉV MUNKARENDJE A 2018-2019-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete)

AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete) AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete) Készítették: Baánné Gruber Irén, Boros Rudolfné, Horváthné Pados Teréz, Ladányiné Karádi Róza, Molnár Edina, Varsányiné Horváth Erika A témahét célja: - A gyermek

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés 5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15.

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök) A tanítási napok száma a nappali oktatás munkarendje szerint

Részletesebben

Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008

Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008 Brassó Utcai Általános Iskola 1182 Budapest Brassó u. 1. Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: iskola@brassoiskola.hu http:// www.brassoiskola.hu OM azonosító: 035120 Az iskolában működő ök és mindennapos

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve

Részletesebben