A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE"

Átírás

1 A KERBÁJT NÉMET NÉPZENÉJE Az eddigiek során nem volt érzékelhető, s csak az elmúlt pár hétben vált nyilvánvalóvá, hogy a menetnél játszott zeneszámok és a placcon játszott sváb zeneszámok, sokak számára nem ismertek. Sőt az sem ismert a legtöbb felvonuló számára, hogy ezek a dalok egyáltalán magyarországi sváb népdalok. A hiányt pótlandó néhány kiegészítést teszek az alábbiakban. Mindennek, ami a borosházban és a placcon történik, értelme van, semmi sem véletlen. Az egész kerbájtot ebben a formában annak idején úgy alakítottuk ki, hogy ne legyen benne idegen elem. Hogy azt a hangulatot keltse, ami akkor lehetett, 1798-ban, ben, vagy 1909-ben. Az eredeti hangulat felkeltése természetesen fikción alapul, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi lehetett akkor. Úgy hiszem, valami keveredés lehetett a magyar és a német folklórelemek között. Kisfaludy Atala írónő egyik novellájából tudom (A nagymama kukulája), hogy 1854 táján például csárdást táncoltak a legények a lányokkal es kerbájtot ír le Bassola Zoltán, a későbbi államtitkár és miniszter visszaemlékezésében, felidézve Schleining Vilmos lelkész házában leélt gyermekkorát. Bassola szövegében zenéről nincs szó, de a vers, amit idéz, nem az a vers, amit ma mondunk. A parókián kifüggesztett nagy fénykép, amit mindahányan ismertek, kb ből való, és cigányzenekart látunk rajta, a karádi Punzi Károly együttesét. Aligha játszottak sváb fúvószenét. De ki tudja, hogy valóban mit játszottak? Az biztos, hogy a lakosság vonzalma a fúvószenéhez mindig megvolt. A századforduló táján Magyarországon erőszakos (erőltetett) magyarosítás folyt, ennek köszönhető többek között Kötcse nyelvi elmagyarosodása is. Nyelvi, de nem zenei. A hivatalos közéleti alkalmakkor (ilyen volt a kerbájt is) előfordulhatott, hogy magyar stílusban muzsikáltak. De megint csak azt mondom: ki tudja? A lakodalmakban maradtak a rézfúvósok. Kötcsének a századfordulón volt önálló fúvószenekara. De más a magánélet, a családi események és más a politika. Különösen a vegyes lakosságú községek vezetőitől a hivatalos politika elvárta, hogy a közéletben tiszta magyar képletet teremtsenek. A kötcsei társadalom, érdekből, félelemből, vagy csupán jobbágyi alázatból igazodott a felsőbb elvárásokhoz után a magyarosítási kényszer megszűnt. S mit tesz Isten, Kötcsén a placcon is visszatértek a fúvósszenéhez. Azóta rezesbanda alkalmazása majdnem folyamatos. Az igény az ilyesfajta zenéhez annyira megnőtt, hogy tisztán magyar községekben is alakultak rézfúvós zenekarok. A harmincas évek elején jelesül a csepeli öregek, akik a kötcsei kocsmában tanultak meg zenélni egy Kiszler nevű miklósi sváb zenésztől. A csepeliek maguk sem tudták sokszor, hogy miklósi sváb folklórt játszanak. Szakács Pista bácsi hagyatékában láttam, hogy az ott feljegyzett daloknak legalább a fele német zene. Miért és hogyan esett a választásom azokra az indulókra és 6/8-os lassú német keringőkre, amelyekre a placcon menetelünk és táncolunk? A válasz egyszerű: azért mert emlékeim vannak arról, hogy ezek a dallamok vagy itt, vagy valamilyen bál, lakodalom alkalmával Kötcsén többször elhangzottak. Emlékszem rájuk. Elsősorban öreg ecsenyi, bonnyai, döröcskei, kocsolai zenészektől hallottam őket. A dallamot igen, a szöveget nem. A szöveget csak akkor tudtam összekötni az ismert

2 dallamokkal, amikor azokat különféle népzenei kiadványokban azonosítottam. Illetve voltak olyan dalok is, amelyeket a Döröcskéről átszármazottak énekeltek. (Máj Bözsi néném azaz Máj Vilmosné, akinek nem volt valami szép áriája, de sok sváb nótát tudott). Azok a dalok, amelyeket alább közreadok, mind ebből a rétegből származnak, keletkezésük ideje a 19. század elejére tehető, tehát bőven részei lehettek Kötcse 150 évvel ezelőtti német dalkultúrájának. Mi magyar ajkú svábok vagyunk, ellentétben például az ecsenyiekkel, vagy miklósiakkal, akik német ajkú svábok. Nyelvi elmagyarosodásunk valamikor a századforduló után még sokáig nem járt együtt a zenei nyelv elmagyarosodásával. Egyszerű helyzet: a rezesbanda zenéje jó tett a fülnek. Az emberek szívesen hallgatták. A német ajkú svábok falvaiban, lent mondjuk a Koppány völgyében eszükbe sem jutott volna, hogy az ünnepekre magyar zenét hozzanak. (N.b.: Ma már talán hihetetlenül hangzik, de 1946 előtt Döröcskén a fél falu egyáltalán nem tudott magyarul.) De ugyanez volt a helyzet Tolna és Baranya falvaiban is. Ahol pedig a kerbájt (kirpájt, Kirmess, Khreb, Kierwei stb.) a maga őseredeti formájában élt egészen a kitelepítésekig, 1946-ig. A kerbájt német eredetű ünnep, tehát ha az eredetiséget akarjuk megőrizni, akkor zömében német zenét kell játszani, függetlenül attól, hogy Kötcsén időnként kényszer hatására milyen változások mentek végbe. A keveredés egyébként sem baj, ha a magyar zene is autentikus. A lényeg abban van, hogy a zene, amit a zenekar játszik, eredeti legyen, kötődjön magához az eseményhez. Ezek a gyönyörűséges zenék, mint fent mondtam, 6/8-osak, a zenekar lassan játssza őket. Nem azért, mert nem tudná gyorsabban, hanem azért, mert ezeket így kell előadni. Nem gyors bécsi keringők, hanem ú.n. Ländlerek, ütemük hasonló az angolkeringőéhez. Az alant közölt dalok a Rotes Röslein és a Rosmarin népdalgyűjteményekből származnak (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996), Vargha Károly szerkesztésében. Annak idején nehéz volt a választás, mert ami ezekben a gyűjteményekben megjelent, az mind gyönyörű. Mint a népdalok 90%-a ezek is vagy a halálról, vagy a szerelemről szólnak, vagy mindkettőről. A kettő egyébként is összefügg egymással. Annak érdekében, hogy a németül nem tudók is tudják, miről szólnak, ma délután összeütöttem négy dal magyar műfordítását. Műfordítás tehát, nem szó szerinti fordítás, vagy nyersfordítás. Az utóbbi kettő megítélésem szerint élvezhetetlen lenne, az előbbi reményeim szerint talán igen. Samstag in der Nacht Samstag in der Nacht, Da war ich bei mein m Schatz, Und da tut s mich gleich fragen, Und da tut s mich gleich fragen, Ob ich sie noch mag. Schätzchen, weine nicht, ich heirate dich, denn deine schwarzbraunen Äuglein,

3 denn deine schwarzbraunen Äuglein verführen stets mich. Deine schwarzbraunen Äuglein, Dein rosenroter Mund Macht mich tot und lebendig, Macht mich tot und lebendig Und gleich wieder gesund. Szombat éjjelén Szombat éjjelén A babámnál jártam én, És kérdezte százszor, És kérdezte százszor, Ó, szeretsz-e még. Könnyed ne hullajtsd, ne félj, oltárhoz vezetlek én, lenyűgöz szemed feketéje, mélybarna, szikrázó éje, tengermély szenvedélye. Szemeid sötét varázsa, ajkad rózsapirossága porba sújt, majd felemel, porba sújt, majd felemel; holt vagyok, ki új életre kel. So schön wie eine Rose So schön wie eine Rose, Wenn sie am Stengel steht, So schön ist auch das Mädchen, Wenn sie ihr Kränzlein trägt. Falsch wie eine Schlange, Wenn sie auf der Erde ringt, So falsch ist auch der Jüngling, Wenn er ein Mädchen verführt. Wenn er sie veführet hat, Da laßt er sie ja stehn, Er traut sie nicht mehr anzuschaun, Wenn sie vorübergeht. Oh hätten meine Äuglein

4 den Jüngling nie gesehn, so könnt ich heute ode morgen bei einem andren stehn. Oh hätten meine Lippen Die deinen nicht geküßt, So hätt ich nie erfahren, Was was falsche Liebe ist Hätt mich meine Mutter An einem Baum erhängt, Ein Stein an n gebunden, Ins tiefe Meer gesenkt! So wäre ich gestorben In meinem Unschulds Blut Und hätt auch nicht erfahren, Was falsche Liebe tut. Szép, mint egy rózsa Szép volt, mint a rózsa, épp virágjában állt, szép volt a lány: koszorú övezte homlokát. Álnok kígyó a legény, féreg, a sár gyermeke, fűt-fát ígér a lánynak, de mit ér ígérete. Elcsábítja, s magára hagyja, (hull a könnye, hull szaporán), rá sem néz már, ha látja az út túloldalán. Ó bár sosem ismertem volna, őt, ki csalfán elhagyott, éveim most mással élném, a szép mát, s a még szebb holnapot Ó bár sosem csüngött volna ajka az ajkamon, ma nem tudnám mi a bánat, galádul, galádul elhagyott. Mért nem tudott szülőanyám egy fára akasztani,

5 vagy kővel nyakamban vizek mélyire rejteni. Ártatlanul ért volna így a gyors halál, ó Istenem, s nem tudtam volna soha meg, mi a boldogtalan szerelem. Ich komme vom Gebirge her Ich komme vom Gebirge her, da schallt das Tal und rauscht das Meer. da sah ich einst den lichten Morgenstern, wo meine Heimat ist so fern. So weit ind Fern, in fremdem Land, so weit in d Fern und unbekann! Das schöne Land, wo meine Rosa blüht, mein trübes Aug es nimmer sieht. Der Himmel zeigt sein blaues Zelt, Es freuet sich die ganze Welt. Die Welt so groß, doch ist für mich so klein, Die Welt ist voll und ich allein. A nagy hegyekből jöttem én A nagy hegyekből jöttem én, hol tengerszem zúg és völgy zenél. Ott láttam ahogy fennen ragyogott a fényes Esthajnalcsillagot. Oly távol volt, mint most az én hazám. Mert idegen éj borul ma rám. Otthon tán egy rózsa nyílik, a szerelem. Nem láthatom? Hát emlékezem. A nagy ég kék sátra fölém feszül, az egész világ ujjong, örül, nagy a világ, de kicsiny és szűk nekem, milliárdnyi boldog ember, s csúf magány az életem. Ein Sträußchen Rosmarin Ein Sträußchen Rosmarin leg ich ans Fenster hin.

6 Gute Nacht mein Liebespaar, dein Bursch muß in die Ferne ziehn. Du bleibst nicht ganz allein, mein Herz soll bei dir sein, du must immer fühlen, mein junges Herz ist dein. Und wenn die Lerche wieder singt die schönen Lieder und wenn die Flieder wieder blüht, dann komm ich wieder, und leg ans Fenster hin ein Sträußchen Rosmarin, weil ich dir, mein liebes Mädel treu geblieben bin. Egy csokor rozmaring Az ablakodba most egy csokor rozmaringot teszek. Jó éjt, szerelmem, jó éjt, búcsúzni jöttem, elmegyek. Ne félj, érezd, veled vagyok, egyedül nem maradsz soha, ifjú szívem érted fog dobogni, múlhat bár évek végtelen sora. De aztán ha a csalogány újra szól, s zengenek a régi dallamok, orgonák bódító illatában ismét veled vagyok. Visszajövök, s akkor rozmaringot csak neked (ki másnak?) adhatok, ha hozzád, szerelmem, holtig hű maradhatok.

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. (Heinrich Schütz) Korálfeldolgozások és motetták

Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. (Heinrich Schütz) Korálfeldolgozások és motetták PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. Korálfeldolgozások és motetták Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied a lutheri reformáció második évszázadából Urunk Jézus, fordulj hozzánk! - Herr

Részletesebben

Idegen nyelv 5-8. évfolyam

Idegen nyelv 5-8. évfolyam Idegen nyelv 5-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival:

Részletesebben

Ich komme aus Bonn

Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn, Bonn liegt am Rhein, mein Freund heißt Paul, er trinkt gern Wein. Wir trinken viel Schnaps, viel Kaffee und Bier. Wir sind typisch Deutsch, Ja! So sind wir! Én Bonnból

Részletesebben

11. Kormányzói levél, 2014. május

11. Kormányzói levél, 2014. május Sólyom Bódog Kormányzó 2013 / 2014 Éld meg a Rotaryt, változtass meg életeket RC Szekszárd /Ron D. Burton/ 11. Kormányzói levél, 2014. május Kedves Barátaim! Minden Rotary év legnagyobb központi, és egyúttal

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján 8. évfolyam A 8. évfolyamon idegen nyelvet tanuló diákok A1 szintű, a Közös európai referenciakeret alapján alapszintű és ezen belül minimumszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A 8. évfolyamon folytatódó

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek négy év nyelvtanulási tapasztalattal, így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. A kommunikatív kompetenciák

Részletesebben

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez A1 szint, 6. évfolyam A változat 1 dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Olvasott szöveg értése 1. feladat

Részletesebben

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök ÓRATERV A pedagógus neve: dr. Horváth Beáta Éva Műveltségi terület: Idegen nyelvek (Élő idegen nyelvek) Tantárgy: Német nyelv Osztály: 12/C Nyelvi előkészítő osztály Az óra témája: Zukunftspläne, Interview

Részletesebben

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2 NÉMET NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ):

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek 1.0 1. Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Ich meine/finde/glaube/denke, dass... Úgy vélem/találom/gondolom, hogy... Ich bin der Meinung, dass... Az a véleményem,

Részletesebben

Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai

Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai NÉMET KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ I. KURZUS Tantárgyód: Óraszám : N_ITH4, B_it001_1 heti 2x2 Számonkérési típus: folyamatos Értékelés módja: Tanszék neve:

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

Zenei tábor Bózsva

Zenei tábor Bózsva Zenei tábor Bózsva 2015 Sopran Alt Tenor Bass Con moto q = 69 Wa Éb Wa Éb Wa Éb Wa Éb chet redj chet redj chet redj chet redj Paulus, N 15. Choral auf! em auf! em auf! em auf! em ruft ber, ruft ber, ruft

Részletesebben

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek:

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek: IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830 IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamra a diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat-

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV NÉMET NYELV NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMRA ÉPÜLŐ NYELVI KÉPZÉS 9-12. ÉVFOLYAM A nyelvtanulás keretei Hozott nyelv esetén a NAT 2003 az A1-A2-es szintet tekinti induló szintnek, így mi is innen

Részletesebben

Berlin nevezetességei

Berlin nevezetességei Berlin nevezetességei Projektterv: Berlin Összeállította: Ősz Ágnes Wendler Andrea Iskola: Budenz József Általános Iskola és Gimnázium Tanév : 2009/2010 Projektleírás Kiemelt téma Időtartam Órakeret Évfolyam

Részletesebben

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam Helyi tanterv NÉMET 4-8. évfolyam Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése,

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola. Deutsche Nationalitätenschule Werischwar. 2085 Pilisvörösvár, Vásár tér 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola. Deutsche Nationalitätenschule Werischwar. 2085 Pilisvörösvár, Vásár tér 1. Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Deutsche Nationalitätenschule Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Tartalomjegyzék Deutsche Nationalitätenschule PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Wenn auch die Welt im ganzen fortschreitet,

Részletesebben

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Ordne die Wörter aufgrund des Textes!

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Ordne die Wörter aufgrund des Textes! A. V. A házunk Hol van a ház? A Petőfi utcában. Hány óra (van)? Öt óra (van). Hol vannak a gyerekek? A szobában. B. Zsuzsa: A Petőfi utcában van a házunk. A házban négy szoba van. Egy nappali, egy hálószoba

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Német Nemzetiségi Önkormányzat. 2015. január 28. napján tartandó rendkívüli üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Német Nemzetiségi Önkormányzat. 2015. január 28. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 28. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉS A Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 28-i ülésére

Részletesebben

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Gilbertné Domonyi Eszter, Illésné Márin Éva, Kincses Mihályné Knipl Andrea, Kurdi Gabriella, Petriné Bugán Barbara, Szántó Bernadett NÉMET IDEGEN NYELV 4. ÉVFOLYAM Célok

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Sprechen Sie Englisch? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Személyes Levél. Levél - Cím. Mr. N. Summerbee 335 Main Street New York NY Herrn Peter Müller Falkenstraße Hamburg Deutschland

Személyes Levél. Levél - Cím. Mr. N. Summerbee 335 Main Street New York NY Herrn Peter Müller Falkenstraße Hamburg Deutschland - Cím Mr. N. Summerbee 335 Main Street New York NY 92926 Standard angol címzési forma: neve település és régió/állam/irányítószám Jeremy Rhodes 212 Silverback Drive California Springs CA 92926 Amerikai

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV Osztályozóvizsga 9.-10. évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV 9. évfolyam írásbeli: 1. könyv - W-Frage - Aussage : Ich heiße/ich bin - Personalpronomen: ich, du, er.. - Verbkonjugation (ich. du.

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Tanuló neve:... Iskolája neve, címe:... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám:... Kedves Versenyző! Üdvözlünk

Részletesebben

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Idöpont: Szombat 24.10.2009 Verseny helye: Medence: Idömérés: Fedett uszoda Simmering A -1110 Wien, Simmeringer Hauptstraße/ Florian

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

10. Die Modalverben A módbeli segédigék

10. Die Modalverben A módbeli segédigék 10. 10. Die Modalverben A segédigékkel kifejezhetjük, milyen a viszonyunk a cselekvéshez: akarjuk, szeretnénk, tudjuk stb. Általában egy fôigével együtt használjuk ôket a mondatban. Seit 2 Jahren kann

Részletesebben

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára Szakmai lektor Angeli Éva, Szűcs Melinda Szerkesztő

Részletesebben

LdU Aktuell. 2011. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2011. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ Közgyűlés - 2011.04.16. 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - A német szövetségi kormány nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja, Dr. Christoph

Részletesebben

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése 1 NT-56544 KON-TKT 4 TNMENETJVSLT Lektion 1 - Familienleben Óra Takt címe 1-3. z élet stációi, Glücksmomente egy patchwork, ill. egy modern (mini) család működése 4-6. Typisch Mann, typisch Frau? 7-9.

Részletesebben

heißt Carla Polizist heißt Stefan. Polizistin heißt Stefanie.

heißt Carla Polizist heißt Stefan. Polizistin heißt Stefanie. 2 Lerneinheit 1 Ergänzen Sie Das ist / Das sind 1 a. Das ist eine Frau.... b. Das sind Männer.... c. Das... d.... e.... f.... g.... h.... i.... j.... k.... l.... 2 Ergänzen Sie der, die, das, die / er,

Részletesebben

Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25.

Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25. Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25. Megjelent: Lelkipásztor (79) 2004/2, 42-44. Magyar Egyházzene (11) 2003/2004/1, 96-100. A nagy

Részletesebben

Ihnen

Ihnen NÉMET NYELV 2.feladatlap 1. Egészítsd ki a levelet személyes és birtokos névmások megfelelően ragozott alakjaival! A megoldásokat írd a táblázatba! Liebe Frau Müller, Berlin, den 10. November 2003 ich

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven.

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven. 1. évfolyam A 1. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI

A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI Szlávics Károly A CSONOPLYAI NÉMETEK HÁZASSÁGKÖTÉSI SZOKÁSAI Csonoplyát 1747-ben telepítették újra leszerelt bunyevác határőrök. A magyarok szervezett betelepítése 1752-ben, a németeké pedig 1786-ban volt,

Részletesebben

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 Zielgruppe Schüler von 9 bis 10 Jahren Autorinnen Kuszman Nóra, Némethné Gálvölgyi Mária, Sárvári Tünde A kiadvány KHF/334-5/2009 engedélyszámon

Részletesebben

Heut' kommt der Hans zu mir

Heut' kommt der Hans zu mir 2. ének Heut' kommt der Hans zu mir 1. Heut' kommt der Hans zu mir! 1. Ma jön a Hans hozzám! - freut sich die Lies. - örül a Liza. Zu wem? - Kihez? zu mir - hozzám zu dir - hozzád zu uns - hozzánk r Kamm

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ - FELSŐ TAGOZAT Német nyelv 2015 1 HELYI TANTERV NÉMET 4-8. évfolyam A Nemzeti Tankönyvkiadó ajánlása alapján

Részletesebben

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS élete 56-dik, tanársága 26-dik évében december hó 9-kén, reggeli 4 órakor meghalt. Az eddig országszerte köztudomásúvá lett gyászos esemény, melynek

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Találkozó az általános iskolákkal Október 4.

Találkozó az általános iskolákkal Október 4. Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak

Részletesebben

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik bis Präpositionen mit Akkusativ -ig (időben, térben) Ich bleibe bis nächsten Sonntag hier. Bis hierher gibt es keine Fragen. (DE: Gehen Sie bis zur Ecke.)

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR EMELT SZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 90

Részletesebben

A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN

A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIX/1. (2011) pp. 107 117 A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN I. A fontosabb államelleni bűncselekmények és ezek elhatárolása Az 1878-as

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

1 Hallo! Wie heißt du?

1 Hallo! Wie heißt du? 1 Hallo! Wie heißt du? 1. Karcsi, a magyar kisfiú megismerkedik egy osztrák kislánnyal, Ankéval. Szia! Kar csi va gyok. Té ged hogy hív nak? Wie bitte? 2. Pé ter is oda megy hoz zá juk. Szia! Te be szélsz

Részletesebben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben Várszeginé Gáncs Erzsébet Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben A tanítóképzés feladatai között kiemelt szerepet kap a tanítójelöltek zenei műveltségének szélesítése, elmélyítése. Kodály Zoltán szavait

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

XII. Váci Egyházmegyei Találkozó 2016. június 25. Vecsés programfüzet

XII. Váci Egyházmegyei Találkozó 2016. június 25. Vecsés programfüzet XII. Váci Egyházmegyei Találkozó 2016. június 25. Vecsés programfüzet Boldogok az irgalmasok, mert 1 ők irgalmasságot nyernek. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Irgalmas Istenünk (ének) 2 Támogatóink 2

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Tudna segíteni? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Beszélsz angolul? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e angolul Beszélsz

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA INVEST ENGLISH NYELVISKOLA 1147 BUDAPEST, Lovász utca 7. [XIV. kerület] +36 20 583 2208 info@investenglish.hu www.investenglish.hu NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA TARTALOM I. ELSŐ SZINT... 2 II. MÁSODIK

Részletesebben

C2 1 1 135. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai. 960 óra (+ 180 óra OP)

C2 1 1 135. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai. 960 óra (+ 180 óra OP) C2 1 1 135 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve, vagy cég neve Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai Nyelv megnevezése

Részletesebben

Nyíri Attila. Versfordítások (német nyelvterület)

Nyíri Attila. Versfordítások (német nyelvterület) Nyíri Attila Versfordítások (német nyelvterület) Abend Goldgewölk und Nachtgewölke Regenmüde still vereint! Also lächelt eine welke Seele, die sich satt geweint. Doch die Sonne sinkt und ziehet Nieder

Részletesebben

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje Óra Anyagegység Kötelező választott Wiederholung 1. Die Schulferien sind zu Ende. Der Herbst ist da! Was brauchen wir dieses Jahr? 2. Ein Tag im Sommer. Was hast du im Sommer gemacht? 3. Meine Familie

Részletesebben

Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény

Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény Német C2 1 1 031 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Dover Nyelvi Centrum Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi

Részletesebben

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget

Részletesebben

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt. DK Workshop Zukunftsorientierte Fahrrinnenparameter für die Wasserstraße Donau Budapest 29.09.2010. Attila Bencsik Europäische Fluß-Seetransport

Részletesebben

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám Benkő Attila 14. Névmások típusai és ragozása II. 14.1. A melléknévi birtokos névmás ragozása A birtokos névmás ragozása megegyezik az ein, eine, ein, illetve a kein, keine, kein határozatlan névelők ragozásával.

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

Munkácsy és kora Témahét Munkácsy Mihály Általános Iskola Aradi utcai telephely Pápa 2010. február 15-20.

Munkácsy és kora Témahét Munkácsy Mihály Általános Iskola Aradi utcai telephely Pápa 2010. február 15-20. Munkácsy és kora Témahét Munkácsy Mihály Általános Iskola Aradi utcai telephely Pápa 2010. február 15-20. Az intézmény telephelyén tanuló 18 tanulócsoportból 8 vett részt a témahét munkájában 23 pedagógus

Részletesebben

Javító vizsga matematikából, 9. évfolyam

Javító vizsga matematikából, 9. évfolyam Javító vizsga matematikából, 9. évfolyam 1. Halmazok Tk. 16.o-21.o (definíciók, tételek, mintapéldák) 23.o Feladatok 1-8. 27.o Feladatok 1-6. Számegyenesek, intervallumok 29-30. 2. Algebra és számelmélet

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100 5000 Szolnok, Mária út 19. Pf.: 176. Telefon:

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Énekekkel németül! 1. ének

Énekekkel németül! 1. ének 1. ének Grün, grün, grün Grün, grün, grün sind alle meine Kleider, 1. 1. Zöld, zöld, zöld minden ruhám, Mein Kleid ist grün. - A ruhám zöld. Meine Kleider sind grün. - A ruháim zöldek. Alle Kleider sind

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 4. évfolyam A 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen - Finden Wo kann ich finden? Nach dem Weg zur fragen Hol találom a?... ein Zimmer zu vermieten?... kiadó szoba? Art der... ein Hostel?...hostel? Art der... ein Hotel?... egy hotel? Art der... eine Frühstückspension?...bed

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 3. évfolyam A 3. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

6. KLASSE. 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba!

6. KLASSE. 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba! 6. KLASSE 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba! 1.Melyik a helyes? A) Willkommen dich! B) Grüße dich! C) Grüß

Részletesebben

Menschen um uns wie sind sie?

Menschen um uns wie sind sie? Menschen um uns wie sind sie? Charaktereigenschaften Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1 Autorinnen Dömők Szilvia, Somló Katalin A kiadvány az Educatio

Részletesebben

bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok német-német

bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok német-német Jókívánságok : Házasság Herzlichen Glückwunsch! Für Euren gemeinsamen Lebensweg wünschen wir Euch alle Liebe und alles Glück dieser Welt. Herzlichen Glückwunsch! Für Euren gemeinsamen Lebensweg wünschen

Részletesebben

Das bin ich, Anke Mayer. Das ist meine Familie.

Das bin ich, Anke Mayer. Das ist meine Familie. Das bin ich, Anke Mayer. Das ist meine Familie. 4 Ide te ragaszd be a saját fényképedet és a családod fényképét! Das bin ich,. Das ist meine Familie. 5 1 Hallo! Wie heißt du? 1. Ki van a képen? Találd

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Irodalomtörténeti Közlemények 200. CX. évfolyam. szám

Irodalomtörténeti Közlemények 200. CX. évfolyam. szám ADATTÁR ItK (ItK), 110(2006). UJVÁRI HEDVIG PETŐFI-VERSEK SCHNITZER IGNÁC FORDÍTÁSÁBAN Jelen vizsgálódás alapjául Schnitzer Ignácnak az ban -ben közölt öt német nyelvű Petőfi-fordítása szolgál. Az összehasonlítás

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal V. évf. 4. szám - 2014 Reformáció -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről.

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. X. A város A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. B. Szia, Zoli! Szia, Mária. Mit csinálsz ma délután? A városba megyek

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója Á G F A L V I K R Ó N I K A XVI. évfolyam 12. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2015. DECEMBER Boldog Karácsonyt! Fröhliche Weihnachten! Merry Christmas! 2 Á G F A L V I K R Ó N I K A 2 0 1 5.

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

2012/1. 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

2012/1. 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. 2012/1 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. Tisztelt Klubtagok! Egyesületünk az új esztendôben is igyekszik megfelelni az Önök elvárásainak: hat hangversennyel és nagy borkóstolós vacsorával várjuk majd

Részletesebben