Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak"

Átírás

1 Közzététel:. szeptember 12. Következik:. szeptember 15. Építőipar,. július Sorszám: 120. Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. július júliusában a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi ára 8,4%-kal csökkent, az élő állatok és állati é 0,4%-kal növekedett. júliusában a gabonafélék ára 5,6%-kal csökkent júliusához mérten. A búza betakarításával és értékesítésével az árak csökkentek, de az árszintje 4,6%-kal az előző évi ár felett volt. A kukoricánál 10%-os árcsökkenést lehetett mérni. Az ipari ára 11,7%-kal, a burgonyáé 25,5%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A zöldségfélék ára 1,2%-kal emelkedett júliusához képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, görögdinnyének és csemegekukoricának a legnagyobb a súlya ebben az időszakban, A Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus c. gyorstájékoztató megjelenése:. október 13.

2 mindhárom terméknél 3 5% közötti árcsökkenést figyeltünk meg. Jelentős súlyú még a paradicsom, aminek az ára viszont 46%-kal nőtt. A gyümölcsfélék ára 19%-kal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A termékcsoporton belül ebben az időszakban döntő súlyú a meggy és a sárgabarack értékesítése. Az előbbi termék ára 40%-kal csökkent a termésmennyiség jelentős növekedése miatt. A sárgabarack ára 27%-kal növekedett. Az élőállatok termelői árszintje júliusában 1,4%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ugyanebben a viszonyításban a vágósertés termelői ára 3,1%-kal nőtt. A felvásárlási ár júliusban 420 forint/kilogramm volt, ami még mindig nem érte el a tavaly szeptemberi (435 forint/kilogramm) csúcsot. A baromfi ára összességében 5,6%-kal maradt el a. júliusitól. Az állati ára 4,5%-kal volt magasabb júliusában az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 0,5, a tej termelői ára 5,5%-kal nőtt. A tojás felvásárlási és piaci ára. január óta lényegében nem változott. A tej felvásárlási ára a. februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent, jelenleg 102 forint/liter. január júliusában a mezőgazdasági termelői árak 9,4%-kal csökkentek azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a növényi ára 14,8%-kal visszaesett, míg az élő állatok és állati é 0,8%-kal emelkedett. Bővebb információ: Részletes táblázatok kommunikacio@ksh.hu Módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. 2

3 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (%) Gabonafélék, vetőmaggal Ipari Ebből: olajos Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék zöldség, virág nélkül Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output Crop output, Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Jan.-Febr. 31,8 16,5 15,9 8,3 2,7 96,8 2,4 29,1 24,3 Jan.-Márc. 30,1 17,5 16,8 5,9 6,8 97,4 2,5 28,0 23,0 Jan.-Ápr. 27,8 16,7 16,3 6,3 6,0 96,9 5,5 26,3 21,9 Jan.-Máj. 24,9 16,0 15,4 8,3 4,4 104,7 0,9 24,2 20,2 Jan.-Jún. 21,8 15,3 14,4 6,6 5,0 106,4-3,7 21,8 17,5 Jan.-Júl. 7,2 5,2 3,9 8,7 3,8 102,7-10,8 8,9 7,0 Jan.-Aug. 2,2 4,6 3,2 7,9 3,1 103,8-9,5 5,1 4,1 Jan.-Szept. -4,4-11,0-13,4 8,7 4,0 94,7-6,7-3,6-2,6 Jan.-Okt. -13,2-17,9-19,6 8,5 4,7 77,2-4,7-11,9-9,2 Jan.-Nov. -20,6-19,9-21,5 8,9 4,5 70,8-4,6-17,8-14,2 Jan.-Dec. -19,7-19,6-21,7 9,0 4,4 64,4-4,8-17,2-13,7 Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Jan.-Febr. -24,3-22,0-25,3-1,9 0,0 5,8-1,6-22,3-18,7 Jan.-Márc. -22,9-19,8-23,7 0,6-7,1 5,6-1,6-20,7-17,1 Jan.-Ápr. -22,8-18,4-22,3 0,8-6,3 3,7-1,4-20,5-16,7 Jan.-Máj. -21,7-18,3-22,0-4,8-3,8-3,9-3,4-19,9-17,0 Jan.-Jún. -21,1-20,0-23,3-3,9-3,5-8,9-17,1-20,1-18,1 Jan.-Júl. -16,4-17,0-19,8-3,2-3,8-8,1-18,4-16,1-14,8 Jan.-Aug. Jan.-Szept. Jan.-Okt. Jan.-Nov. Jan.-Dec.

4 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (folyt., %) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati (zöldség, virág nélkül) Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, 8,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,7 10,6 3,8 14,2 2,9 2,0 6,5 6,9 19,9 18,0 Jan.-Febr. 7,4-7,3 4,1 14,0 2,6 2,3 2,1 5,9 18,7 16,8 Jan.-Márc. 6,0-12,6 3,8 12,3 2,5 3,2-6,0 4,9 17,3 15,8 Jan.-Ápr. 4,9-15,0 3,3 10,8 1,9 4,9-8,7 4,0 15,8 14,4 Jan.-Máj. 4,7-16,0 3,0 10,8 3,0 6,4-8,1 4,1 14,5 12,8 Jan.-Jún. 4,8-17,4 3,5 10,9 4,4 7,9-7,5 4,7 7,2 6,2 Jan.-Júl. 4,8-18,5 4,2 10,5 5,1 9,3-8,7 4,9 5,0 4,3 Jan.-Aug. 4,4-18,9 4,1 9,7 5,8 10,5-9,4 4,8-0,3 0,0 Jan.-Szept. 3,6-18,4 3,4 8,4 6,2 11,1-10,1 4,4-5,5-4,5 Jan.-Okt. 2,7-19,8 2,9 7,2 6,3 11,4-11,0 3,8-9,5-8,1 Jan.-Nov. 2,0-19,9 2,5 6,1 6,6 11,8-11,0 3,4-9,2-7,8 Jan.-Dec. -5,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -4,6-12,4-1,9-6,2 11,2 17,2-13,3 0,2-14,0-12,5 Jan.-Febr. -4,9-10,4-2,0-6,8 10,3 16,8-15,0-0,3-13,1-11,6 Jan.-Márc. -4,1-7,5-1,5-6,2 9,8 15,9-12,8 0,2-12,8-11,2 Jan.-Ápr. -2,9-5,3-0,6-5,0 10,8 15,0-11,1 1,2-12,1-11,1 Jan.-Máj. -2,7-4,4 0,6-5,4 9,9 13,9-10,6 1,1-12,1-11,8 Jan.-Jún. -2,6-3,7 1,1-5,7 8,4 12,7-9,6 0,8-9,3-9,4 Jan.-Júl. Jan.-Aug. Jan.-Szept. Jan.-Okt. Jan.-Nov. Jan.-Dec.

5 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (%) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (%) Gabonafélék, vetőmaggal Ipari Ebből: olajos Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék zöldség, virág nélkül Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output Crop output, Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Febr. 30,5 20,7 20,4 3,1 8,7 104,4-4,3 29,6 23,3 Márc. 26,0 19,7 19,1 5,1 11,0 72,2 0,3 25,3 20,4 Ápr. 18,4 15,2 14,6 6,4 4,2 81,9 13,1 17,8 15,9 Máj. 11,1 10,3 8,6 7,9 4,3 136,6-12,2 12,5 9,9 Jún. 6,0 6,3 4,1 0,4 33,9 121,7-8,1 7,3 5,0 Júl. -15,5-1,7-4,5 10,0 10,0 82,2-20,7-10,3-9,3 Aug. -26,1-10,7-13,0 7,3 21,1 82,9-9,1-20,1-16,8 Szept. -35,2-21,8-24,5 7,3 37,0 57,0-0,3-29,8-24,7 Okt. -34,2-23,4-25,8-2,4 27,7 30,2-6,2-29,9-25,7 Nov. -31,5-21,1-25,3 8,5 6,4 27,2 4,4-26,7-21,6 Dec. -29,0-16,8-22,4 5,6 9,0 11,9 0,0-24,3-20,1 Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Febr. -23,5-15,9-18,8-2,4-2,9 3,9 1,2-20,4-17,0 Márc. -20,2-18,1-21,4 2,7-14,5 5,2 1,8-18,6-14,7 Ápr. -17,1-15,5-18,8-1,1-4,3-7,1 0,0-16,7-13,6 Máj. -17,0-12,0-15,8-9,0-3,8-19,3-8,3-16,2-14,9 Jún. -15,9-15,7-17,4 2,0-22,2-45,4-29,8-16,8-15,8 Júl. -5,6-11,7-11,4 1,2-9,9-25,5-19,0-8,6-8,4 Aug. Szept. Okt. Nov. Dec.

6 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (folyt., %) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati (zöldség, virág nélkül) Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, 8,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,5 10,0 4,6 12,9 2,0 2,3-1,6 6,5 20,0 17,2 Febr. 6,4-21,7 6,0 13,3-0,5 2,5-12,3 4,2 16,4 14,5 Márc. 3,2-26,2 3,2 10,2 2,7 5,9-20,7 3,1 11,8 11,4 Ápr. 2,7-23,2 1,4 9,6 4,4 12,0-18,6 3,2 8,9 7,6 Máj. 3,1-20,2 1,6 9,5 8,4 15,0-12,5 4,7 6,2 4,9 Jún. 5,4-24,1 7,8 9,1 10,6 17,5-10,0 6,9-3,7-3,9 Júl. 4,5-26,4 9,2 7,4 11,5 20,4-14,3 6,4-10,3-9,2 Aug. 1,9-21,8 4,4 3,6 12,0 20,6-13,5 4,7-17,1-15,0 Szept. -1,8-14,5-1,7 0,1 9,8 17,5-16,6 1,6-18,2-16,7 Okt. -4,2-29,3-0,3-3,2 7,2 14,2-18,5-0,9-16,9-14,5 Nov. -4,1-21,7 0,3-5,1 10,1 14,8-10,7 0,1-15,1-13,2 Dec. -5,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -2,8-12,4-1,3-3,3 12,3 18,3-12,4 1,7-12,3-10,9 Febr. -5,1-5,1-3,5-6,7 8,4 16,3-17,5-1,0-12,0-10,2 Márc. -2,6 2,1-0,5-5,6 8,7 13,5-7,1 0,9-10,1-8,9 Ápr. -0,4 4,3 3,4-4,4 8,3 11,7-4,0 2,3-9,4-9,2 Máj. -0,7 1,0 6,2-6,2 7,8 8,7 0,9 1,9-9,5-9,8 Jún. -1,4-0,2 3,1-5,6 4,5 5,5 0,5 0,4-4,8-5,1 Júl. Aug. Szept. Okt. Nov. Dec.

7 A termelői árak alakulása januártól Producer price trends from January 2012 (2010 = 100%) Mezőgazdasági Agricultural products 121,0 124,1 125,5 132,7 137,6 132,0 133,2 145, január március május július szeptember november. január március május július szeptember november. január március május július Mind / Növények / Crop products, Élő állat és állati / Live animals and animal products %

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. november 12. Következik: 2014. november 13. Építőipar, 2014. szeptember Sorszám: 147. Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014.

Részletesebben

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. december 12. Következik:. december 15. Építőipar,. október Sorszám: 162. Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. október októberében a mezőgazdasági

Részletesebben

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. október 13. Következik:. október 16. Építőipar,. augusztus Sorszám: 134. Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus augusztusában

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május Közzététel:. július 10. Sorszám: 110. Következik:. július 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 21,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 10. Sorszám: 42. Következik:. március 11. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 39,6%-kal magasabb volt az egy évvel

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus Közzététel:. október 12. Sorszám: 163. Következik:. október 13. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 11,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, február

Mezőgazdasági termelői árak, február Közzététel:. április 11. Sorszám: 58. Következik:. április 12. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2015. február 16. Következik: 2015. február 20. Keresetek Sorszám: 26. Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014. december 2014 decemberében

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, november Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Közzététel: 2010. május 13. Sorszám: 75. Következik: 2010. május 14. Ipar Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Az agrár termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Építőipar, 2009. október

Építőipar, 2009. október Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 203. Következik: 2009. 18. A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

Építőipar, 2007. augusztus

Építőipar, 2007. augusztus Közzététel: 2007. 18. Következik: 2007. 25. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Sorszám:176. Építőipar, 2007. augusztus Az építőipari termelés 2007 augusztusában kiigazítatlan adatok alapján 15,3, munkanaptényezővel

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. november

Ipari termelői árak, 2007. november Közzététel: 2008. január 4. Sorszám: 2. Következik: 2008. január 7. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Ipari termelői árak, 2007. november Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. novemberben az előző

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. augusztus

Ipari termelői árak, 2007. augusztus Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 BUDAPEST, 2003 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013)

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013) Release date: 22 January 2014 Next release: 24 January 2014. Vital events, January November 2013 Number 13 Harvested of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary data of main crops, 2013)

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Megjelenik kéthetente május 7. Felelős szerkesztő

Részletesebben

Industrial producer prices, January 2015

Industrial producer prices, January 2015 Release date: 27 February 2015 Next release: 27 February 2015. Unemployment, November 2014 January 2015 Number 32 Industrial prices, January 2015 Industrial prices decreased by 1.0% In January 2015, industrial

Részletesebben

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000-2010 2011 2012 A i zárónapon

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

PIAC A K I I. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. IV. évfolyam/3. szám 2004.02.23. 2004/7.

PIAC A K I I. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. IV. évfolyam/3. szám 2004.02.23. 2004/7. PIAC Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I I IV. évfolyam/3. szám 02.23. 2004/7. hét BAROMFI PIACI JELENTÉS Tartalom Piaci jelentés...1 A vágócsirke piaci, és

Részletesebben

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Megjelenik kéthetente november 19. Felelős

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Megjelenik kéthetente 2012. augusztus 14. Felelős

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2014. május Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT

1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT Osztály 5. Gyógyszerészeti és állatgyógyászati készítmények; egészségügyi készítmények gyógyászati használatra;

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2007. február

Fogyasztói árak, 2007. február Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer

Részletesebben

Tantestületi értekezlet

Tantestületi értekezlet ESEMÉNY Tanítási ok ás (esti) 2013/14 tanév Kós J A Kollégium Pótbeírás aug. 28. aug.27. aug. 28. aug. 28. Javítóvizsga aug.26. aug.26-27. aug.26. aug.26. Osztályozó vizsga aug.26-27. első tanítási első

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben Mezőgazdaság meghatározó szerepben. 11. 28. Szilágyi Péter Coface Hungary Magyar mezőgazdaság főbb jellemzői Termőterületek földrajzi adottságai (talaj, éghajlat, domborzat) kedvezőek Az ország területének

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról

Általános tájékoztató. KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról Általános tájékoztató KEDVEZMÉNYES HIRDETÉSI időszakról A www.bodvapress.hu térségi hírportált azzal a céllal hoztunk létre, hogy az érdeklődőknek egy felhasználóbarát, áttekinthető rendszerű weboldallal,

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS)

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS) ECSEMÉTI REFORMÁTUS OLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS) T A N É V R E N D J E 2013 2014 Augusztus Szeptember aug. 26. H 9 00 tanévkezdő áhítat aug. 27. aug. 28. Sze aug. 29. Cs 9 00 tanévnyitó értekezlet aug.

Részletesebben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben A turizmus általános helyzet a 2012. évben Az IPK International WTM-felmérés eredményei alapján készített becslés szerint 2012-ben összesen 6,8 milliárd külföldi es belföldi utazást tett a világ 15 évnél

Részletesebben

Fejér megye munkaerıpiacának alakulása 2010. október

Fejér megye munkaerıpiacának alakulása 2010. október Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Elemzési Osztály Fejér megye munkaerıpiacának alakulása 2010. október Készült: Székesfehérvár, 2010. november hó 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1., Postacím:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

Munkaprogram a 2014/2015-ös tanévre

Munkaprogram a 2014/2015-ös tanévre Munkaprogram a 2014/2015-ös tanévre AUGUSZTUS Aug. 25. 8 óra Megbeszélés 8-12 óra Korrepetálás Szakmai munkaközösségi értekezletek 13 órától Osztályfőnöki munkaközösségi értekezlet Aug. 26. 8 órától Javítóvizsga

Részletesebben

XXV. évfolyam, 3. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-II. félév

XXV. évfolyam, 3. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-II. félév XXV. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I-II. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2 Tartalom Bevezető...2 Ipar...2 Építőipar...4 Idegenforgalom...6

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL csak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyével lehet! JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2017.

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ. 2008. szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ. 2008. szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. szept. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 ISBN-10: 963-235-047-2 ISBN-13: 978-963-235-047-9 Készült a Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályon Compiled by

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglaló...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...4 Beruházás...5 Ipar...6

Részletesebben

2011. évi CIII. Törvény a népegészségügyi termékadóról*

2011. évi CIII. Törvény a népegészségügyi termékadóról* 2011. évi CIII. Törvény a népegészségügyi termékadóról* Az Országgyûlés a népegészségügyileg nem hasznos élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása és az egészséges táplálkozás elõmozdítása, valamint

Részletesebben

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés

Részletesebben

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS ZÁRSZÁMADÁSÁHOZ CSATOLANDÓ MÉRLEGEK, KIMUTATÁSOK TARTALMI KÖVETELMÉNYEIR L A módosításokkal:

Részletesebben

Információs 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU

Információs 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU Információs Memorandum 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU Hofmann Kft Vállalatérték Divízió 2092. Budakeszi Budaörsi út 11. Tel: + 36 23/535-830, Fax: /535-849 E-mail: katalin.ballun@vallalatertek.eu

Részletesebben

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2008. április 15.

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2008. április 15. NEGYEDÉVES JELENTÉS 2008. április 15. Beszámoló az MNB 2008 elsõ negyedévi tevékenységérõl Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu Tartalom

Részletesebben

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Központi Statisztikai Hivatal A fogyasztói árak alakulása 2011-ben 2012. március Tartalom Bevezető...2 Európai uniós kitekintés...3 A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Magyarországon...4 Maginfláció...7

Részletesebben

"INNOVATÍV FEJLESZTÉSEK" projekt összesítő táblázat

INNOVATÍV FEJLESZTÉSEK projekt összesítő táblázat "INNOVATÍV FEJLESZTÉSEK" projekt összesítő táblázat TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 2013.március 24-2015.március 24. Megvalósítandó elemek iskola szakasz oktató Sporttábor 1. 2x15 fő Sporttábor 2 2x15 fő Petrovay

Részletesebben

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

2.sz. melléklet az Oktatási és Kulturális Bizottság beszámolójához. Bizottság által tárgyalt témák 2002.12.04. - 2006. 03. 1.

2.sz. melléklet az Oktatási és Kulturális Bizottság beszámolójához. Bizottság által tárgyalt témák 2002.12.04. - 2006. 03. 1. Bizottság által tárgyalt témák 22.12.4. - 26. 3. Tárgyalt témák 22 23 24 25 26 össz. Ajánlatok 2 2 Akadálymentesítés 1 1 Alapító okirat 2 1 12 Arany János tehetség-gondozó pr. 2 2 1 5 oktatás Beszámoló

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015.évi költségvetéséről

Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015.évi költségvetéséről Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015.évi költségvetéséről 1 Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK XIV évfolyam 12 szám 211 július 1 XIV évfolyam 12 szám XIV évfolyam 12 szám 211 25 hét TARTALOMJEGYZÉK GABONAPIACI JELENTÉS3 A gabonafélék termelői ára6 Megjelenik

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben