A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik"

Átírás

1 HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ l sz. példány FÓRUM MEGÁLLAPODÁS a Honvédelmi Minisztériumnál hivatásos és szerződéses szolgálati, önkéntes tartalékos, hallgatói, valamint a köztisztviselői és közalkalmazotti jogviszonyban állók évi egyes kereseti elemeiről (valamint egyes bérjellegű és béren kívüli juttatásairól) A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkaadói és munkavállalói oldala (a továbbiakban együtt: felek) a személyi állomány évi egyes kereseti elemeiről, valamint egyes bérjellegű és béren kívüli juttatásairól a következő döntést hozta. A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretein belül az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány által október 15-én aláírt Megállapodásiban foglaltakat, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács megállapodását a évi minimálbérről, és a garantált bérminimumról.

2 II. A teljes személyi állomány évi kereset-kiegészítése vonatkozásában A Kormány döntésének megfelelően a hivatásos és szerződéses katonák, illetőleg a köztisztviselők és közalkalmazottak 2010-ben is kereset-kiegészítésben részesülnek. A kereset-kiegészítés éves mértéke - teljes munkaidős foglalkoztatás esetén Ft havi bruttó illetményhatárig Ft bruttó összeg. (Az egyéb jogosultsági részletkérdésekben a vonatkozó hatályos Korm. rendelet szerint kell eljárni.) A kereset-kiegészítés megállapított éves összegének kifizetésére két egyenlő részletben, a január és március hónapra járó illetményekkel együtt kerül sor. A kereset-kiegészítés konkrét kifizetése, a Kormány évi keresetkiegészítés megállapításának részletes szabályairól szóló Kormányrendelete alapján kerül végrehajtásra. A hivatásos és szerződéses, valamint önkéntes tartalékos katonák 1.) A hivatásos és szerződéses, valamint az önkéntes tartalékos katonák esetében az egyes illetményelemek (honvédelmi pótlék, beosztási illetmény, illetménykiegészítés, szolgálati időpótlék, illetménypótlékok, valamint a kiegészítő illetmények, kivéve azok a kiegészítő illetmények, amelyek nem függnek közvetlenül az illetményalaptól) évben a Ft-os technikai illetményalappal kerülnek megállapításra. 2.) Az illetményjellegű és illetményen kívüli pénzbeli juttatások esetében (költségtérítések, megbízási díj, segélyek stb.), amelyeknek a kiszámítási alapja a mindenkori köztisztviselői illetményalap, évben, a költségvetési törvényben meghatározott Ft-os köztisztviselői illetményalapot kell figyelembe venni.

3 IV. Köztisztviselők és a katonai tanintézeti hallgatók 1.) A köztisztviselők illetményelemei és a katonai tanintézeti hallgatók esetében az egyes illetményelemek (főiskolai hallgatók esetében: az alapilletmény és pótlékok, szakképzésben résztvevő hallgatók esetében: az alapilletmény és tanulmányi pótlék) évben a Ft-os technikai illetményalappal kerülnek megállapításra. 2.) Az illetményjellegű és illetményen kívüli pénzbeli juttatások esetében, amelyeknek a kiszámítási alapja a köztisztviselői illetményalap, 2010-ben a költségvetési törvényben meghatározott Ft-os köztisztviselői illetményalapot kell figyelembe venni. 3.) A köztisztviselők esetében az egyéb bérjellegű és illetményen kívüli juttatások vonatkozásában - a VI. pontban foglaltakat is ideértve - a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvényben, valamint annak a végrehajtására kiadott Korm. rendeletben és a köztisztviselők cafetéria juttatásáról szóló 3/2010. (l.8.) HM utasításban szereplő szabályzókat is figyelembe véve kell eljárni. V. Közalkalmazottak 1.) A közalkalmazottak esetében január 1-jétől is biztosítani kell a Kjt. szerinti garantált illetményeket, a felsőoktatási intézményben oktatók és tudományos kutatók illetménytáblázatában meghatározott illetményeket, a kötelező év eleji előresorolásokat, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a legalább középfokú iskolai végzettséget, és/vagy szakképzettséget igénylő munkakört ellátók garantált bérminimumát. 2.) Ezen túlmenően, a közalkalmazottak esetében a évtől - a törvényi előírásoknak megfelelően - bevezetésre került kereset kiegészítés területén (ami minden évben határozott időre szól és legkésőbb az adott év december 31-ével megszűnik), hasonlóan az előző évek gyakorlatához, az előző évi, jelenleg a december havi béralapok 2 %-ának megfelelő keretet kell képezni - a katonai tanintézeteknél, valamint a kutatás területén foglalkoztatottak kivételével - valamennyi katonai szervezetnél, melyből egységesen minden közalkalmazott részére, az illetményük 2 %-ának megfelelő mértékű kötelező kereset-kiegészítést kell biztosítani.

4 Az előzőek szerinti kereteket a törvényi rendelkezés, valamint a közalkalmazottak részére biztosítható 2 %-os mértékű kereset kiegészítés évi felszámításáról és felhasználásáról szóló HM utasítás értelmében december 31-ig teljes egészében fel kell használni, év végén maradvány nem képződhet, az a következő évre át nem vihető. VI. A felek egyetértenek abban, hogy a évre vonatkozó, illetménybe és keresetbe nem tartozó, egyéb béren kívüli juttatások biztosítása a következők szerint valósul meg: A honvédelmi tárca vállalja, hogy 1.) a katonai szervezetek étkezdéinek (ideértve a külsős cégek által működtetteket is) a meleg étkezési utalvány szempontjából történő elfogadóhellyé történő átalakítását l. félévében biztosítja. (Kivéve azokat a szervezeteket, ahol nem működik étkezde.), 2.) az étkezési költségtérítés területén az ebéd árát (605 Ft/ebéd) ben nem emeli fel, 3.) a honvédségi üdülési térítési díjakat a tárca ez évben is a évi szinten biztosítja, azaz nem kerülnek felemelésre, 4.) a meleg étkezési utalványok visszaváltásának" kezelési költségét a HM átvállalja, 5.) a katonai szervezetek által a személyi állomány részére költségtérítésként fizetett helyi közlekedési bérletek utáni adóvonzatot a központi költségvetéséből megfizeti, 6.) az illetményelőlegek területén bevezetésre került kamatadót a tárca megfizeti,

5 7.) a központi segélyek kereteit - melynek célja, hogy az ideiglenesen rossz anyagi körülmények közé kerülteket segítse - legalább a évi szinten biztosítja, 8.) a munkaközi szünet időtartamát a közalkalmazottak esetében 2010-ben a 8 órás munkaidőn belül biztosítja, 9.) az iskolakezdési támogatás Ft-os mértékét felemeli 600 Ft-tal Ft-ra, és az az után fizetendő adót is megfizeti, 10.) a hivatásos és szerződéses, illetőleg a közalkalmazotti állomány részére januárjától márciusig nettó Ft/hó/fő, míg áprilisától nettó Ft/hó/fő mértékű meleg étkezési utalványt biztosít, 11.) a közalkalmazottak részére - a vonatkozó HM utasítás előírásainak betartásával évben egyszeri Ft/fő összegű ruházati költségtérítést biztosít, amelyről a hivatkozott HM utasítás alapján számlával kell elszámolni, 12.) évben Ft/fő/hó mértékű önkéntes egészségpénztári munkáltatói hozzájárulást biztosít, 13.) a nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulások nettó mértékét magán nyugdíjpénztár esetében a nyugdíjjárulék alapot képező jövedelem összege utáni 1,6 %-ban, az önkéntes nyugdíjpénztár esetében pedig a távolléti díj alapját képező jövedelem összege utáni 3,2 %-os mértékben biztosítja mindaddig, amíg az egyes nyugdíjpénztárakkal kötött szerződések módosításra kerülnek. Ezt követően - amennyiben minden, a HM-el szerződésben álló nyugdíjpénztár az egyetértését adta a szerződések módosításához, (ugyanis ez alapfeltétel a munkáltatói hozzájárulások átrendezéséhez) - a magán nyugdíjpénztár esetében 0,9 %-ban, az önkéntes nyugdíjpénztár esetében 4,0 %-ban biztosítja a munkáltatói hozzájárulások mértékét. A HM vállalja, hogy az érintett nyugdíjpénztárakat március végéig megkeresi a szerződések módosítása végett. 14.) a hivatásos és szerződéses tisztek és tiszthelyettesek ruházati illetményének norma összegét évben Ft-ban határozza meg, mely összegből Ft kerül előrenyomtatásra az utalványfüzetben. A norma összegen belül, a készpénz kifizetés mértékét ez évben Ft-ban, míg a norma összegen felül, egyszeri kifizetésként Ft, míg második lépésként további egyszeri Ft költségtérítés kifizetését állapítja meg. A szerződéses legénységi állomány részére - tekintettel arra, hogy ők nem rendelkeznek utánpótlási ruházati utalványfüzettel Ft ruházati költségtérítést fizet ki. A ruházati költségtérítésekről a vonatkozó szabályzóknak megfelelően számlával kell elszámolni.

6 (A más szervhez vezényelt katonák esetében a kiegészítő ruházati költségtérítések kifizetésére a jelenlegi rendelkezések alapján nincs lehetőség, ahhoz jogszabály módosítása szükséges. A jogszabály esetleges módosításának lehetőségét, szakértői egyeztetést követően a HM l. félévének végéig megvizsgálja.) A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a munkavállalói oldal, illetve annak tagjai kijelentik, hogy amennyiben a honvédelmi tárca, az egyes érintett területekre vonatkozó kérdésekben, témakörökben tett vállalásait teljesíti (ideértve az időarányos teljesítést is), nem élnek a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményeznek aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt. A tárca vállalásainak (időarányos) teljesülését első alkalommal a l. félévi beszámolók feldolgozását követően, szeptember 30-ig fogják a felek értékelni, első sorban szakmai egyeztetésen, majd annak eredményéről a HÉF-en történő beszámolás formájában. (Az értékelés kiterjed a tárca személyi juttatásain esetlegesen képződő bérmegtakarítások felhasználásának vizsgálatára is.) Budapest, március hó i 6 -én. Dr. Szekeres nrre honvédelmi miniszter Mészáros a HOSZ Bre a HODO er László Z vezető titka Készült: 5 példányban Egy példány: 6 lap Készítette: Pál István ezredes (252-07) Kapják: 1.sz.pld. HÉF titkárság 2.sz.pld. HOSZ S.sz.pld. HODOSZ 4 sz.pld. BEOSZ 5 sz.pld. HM KPÜ

MEGÁLLAPODÁS. a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről

MEGÁLLAPODÁS. a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM. sz. példány MEGÁLLAPODÁS a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkaadói

Részletesebben

Tájékoztató. egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról

Tájékoztató. egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról Tájékoztató egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról I. A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 2013. január 01. és december 31. közötti időszakra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 18-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 18-ai ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200. Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: 88/545-011, Fax: 88/545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALÁNAK FŐJEGYZŐJE 8200.

Részletesebben

Jogszabályi változások január 1-jei hatállyal

Jogszabályi változások január 1-jei hatállyal Jogszabályi változások 2016. január 1-jei hatállyal 2015. évi CCVI. törvény az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról 1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás

1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás 1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás az oktatói, kutatói munkát segítő és egyéb munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak 2017. évi béremeléséről Budapest, 2017 (Hatályos: 2017. január 10. napjától)

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2003. (X. 29.) rendelete Kerepes Nagyközség Polgármesteri Hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről egységes szerkezetben

Részletesebben

2016. évi Elemi költségvetés

2016. évi Elemi költségvetés Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezések

I. Fejezet Bevezető rendelkezések Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004. (XII.06.) számú rendelete A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői, közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről A 9/2005.(XII.06.)

Részletesebben

1 /2004. (I. 26.) számú rendelete

1 /2004. (I. 26.) számú rendelete Gölle Község Önkormányzatának 1 /2004. (I. 26.) számú rendelete a Büssü, Gölle, Kisgyalán Községek Körjegyzősége köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Gölle község Önkormányzatának

Részletesebben

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.), a 2/2018. (I.26.), valamint az 1/2019. (II.1.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megvitatása

ELŐTERJESZTÉS. Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megvitatása Szám: 105-7/2016. ELŐTERJESZTÉS Nemesvámos Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 27. napján tartandó együttes ülésére, továbbá

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-ai ülésére Iktató szám: 222/2018. Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: 1226 /2010-MKBERFŐ Készült 2010. február 16-án. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2017. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 15 % Minimálbér, bruttó: 127 500 forint Garantált bérminimum,

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális juttatásairól szóló 14/2002.

Részletesebben

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról (Egységes szerkezetben a 24/2004.(X.01.)Önk.sz. rendelettel.) A 24/2004.(X.01.)Önk.sz.

Részletesebben

(2) A köztisztviselő és az ügykezelő a Ktv. 49/F. -ában foglaltaknak megfelelően cafetéria juttatásra jogosult.

(2) A köztisztviselő és az ügykezelő a Ktv. 49/F. -ában foglaltaknak megfelelően cafetéria juttatásra jogosult. A Tolna Megyei Önkormányzat 6/2010. (II. 15.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb juttatásairól szóló 16/2003. (X. 28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT melléklete

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT melléklete Ikt.sz.: 47110/2012. Ikt.k.: 2012.10.11. BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT melléklete A béren kívüli

Részletesebben

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelező illetménypótlékok

Részletesebben

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév Háztartás - család A háztartás azoknak a személyeknek az összessége, akik

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzatának 22/2003.(XI.10.) KT számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról

Balatonboglár Város Önkormányzatának 22/2003.(XI.10.) KT számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról Balatonboglár Város Önkormányzatának 22/2003.(XI.10.) KT számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról A módosításokkal egységes szerkezetben Utolsó átvezetett módosítás:

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Albertirsa

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben 2017.02.20. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Módosított összefoglaló a 2017. február 17-től hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM

Részletesebben

2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről

2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről 2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről 1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. -ának (5) (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a

Részletesebben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben

Bérek, bérpótlékok 2017-ben 2017.01.01. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Az összefoglaló a 2017. január 1-én hatályos jogszabályi rendelkezések alapján készült. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc

Részletesebben

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete, a 2/2017.(I.27.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Képviselő-testület hivatalának

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-ai ülésére Iktató szám: 33/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: I.) A közszolgálati tisztviselők

Részletesebben

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló országgyű S Hfvafiala A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA Irományszám : 1 lsec É : 1006 JúN 2 3 T/366. számú törvényjavaslat a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról Előadó

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli

Részletesebben

Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított

Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított Hévízgyörk Községi Önkormányzata Képviselő-testületének a 2/2010.(II.16.)sz. és az 5/2011. (II.12.) sz. rendeletekkel módosított 11/2001.(X.30.). ÖKT. sz. rendelete a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői

Részletesebben

Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a

Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a Szatymaz Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának K ö z s z o l g á l a t i S z a b á l y z a t a A köztisztviselők jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXIII. törvény /KTV/ előírásainak megfelelően

Részletesebben

Előterjesztés Kölesd, Harc, Medina, Kistormás és Sióagárd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek január 27-én tartandó együttes ülésére

Előterjesztés Kölesd, Harc, Medina, Kistormás és Sióagárd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek január 27-én tartandó együttes ülésére Előterjesztés Kölesd, Harc,, Kistormás és Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2014. január 27-én tartandó együttes ülésére Tárgy: A Kölesdi Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati alkalmazottak

Részletesebben

Bevezető rendelkezések 1.

Bevezető rendelkezések 1. Murakeresztúr Község önkormányzati Képviselőtestületének 12/2004.(V. 21.) számú rendelete a köztisztviselők munkavégzésének szabályairól, valamint az egyéb juttatásokról Murakeresztúr Község Önkormányzati

Részletesebben

2. napirend. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 118/2016. Tárgy: Döntés illetményalap emeléséről

2. napirend. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 118/2016. Tárgy: Döntés illetményalap emeléséről ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 118/2016. Tárgy: Döntés illetményalap emeléséről Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Perlaki Zoltán osztályvezető Az előterjesztés aláírás

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS-GAZDASÁGTAN 2012/2013. tanév, tavaszi félév Levelező tagozat GYAKORLÓ FELADATOK

VÁLLALKOZÁS-GAZDASÁGTAN 2012/2013. tanév, tavaszi félév Levelező tagozat GYAKORLÓ FELADATOK GYAKORLÓ FELADATOK 1. feladat Egy vállalat tárgyévi könyvelési adatai szerint az alábbi termelési költségek merültek fel, költségnemenkénti bontásban: ANYAGKÖLTSÉG: Bérköltség: Szociális hozzájárulási

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 2/2009. (OT 1.) ORFK UTASÍTÁSA

AZ ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 2/2009. (OT 1.) ORFK UTASÍTÁSA Szám: 106/2/2009. AZ ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 2/2009. (OT 1.) ORFK UTASÍTÁSA a Rendőrség személyi állományának 2009. évi kompenzációját biztosító egyes munkáltatói intézkedések végrehajtásáról Az Igazságügyi

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET

MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,

Részletesebben

I. fejezet Bevezető rendelkezések

I. fejezet Bevezető rendelkezések NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 11/2001. (XI. 30.) SZ. ÖR. RENDELETE A KÉPVISELŐTESTÜLET HIVATALÁNAK KÖZTISZTVISELŐIT MEGILLETŐ JUTTATÁSOKRÓL ÉS TÁMOGATÁSOKRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Cafetéria Szabályzata 1. A közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011.évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 151. (3) bekezdése alapján

Részletesebben

Javaslat Pilis Város Önkormányzata és intézményei személyi juttatásai tervezését érintő döntések meghozatalára

Javaslat Pilis Város Önkormányzata és intézményei személyi juttatásai tervezését érintő döntések meghozatalára 23/2015. SZ. ELŐTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA Javaslat Pilis Város Önkormányzata és intézményei személyi juttatásai tervezését érintő döntések meghozatalára 1. Előterjesztő megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete A köztisztviselők által választható, béren kívüli juttatások rendszeréről A köztisztviselők jogállásáról szóló

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ ,  ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 23/2001.(X.25.) Önkorm. rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A közszolgálati

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK 2006. SZEPTEMBER 1-TŐL

VÁLTOZÁSOK 2006. SZEPTEMBER 1-TŐL Mi mennyi 2006-ban? VÁLTOZÁSOK 2006. SZEPTEMBER 1-TŐL 1. A kötelező legkisebb munka (minimál) és a garantált minimum összege (a kötelező legkisebb munka (minimál) és a garantált minimum megállapításáról

Részletesebben

Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól

Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól Pánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2001./XI.1. / számú rendelete A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól támogatásairól A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII.

Részletesebben

Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft.

Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft. Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft. Könyvelés- Bérszámfejtés www.eurotantusz.hu MINIMÁLBÉR SZAKKÉPZETTEK GARANTÁLT BÉRMINIMUMA M E G J E G Y Z É S Besorolási bér 2011 2012 2011 2012 78 000 93

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata A Pécsi Tudományegyetem választható béren kívüli juttatások szabályzata Pécs 2009. 2015. január 1. napjától hatályos A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 21. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Cím: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Adószám: 15492526-1-42 Törzsszám: 492 522 BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01-től

Részletesebben

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó Munkabérek, illetmények 298/2011. (XII. 22.) Korm. rend. Havi bér Ft/hó Heti bér Ft/hét Napi bér Ft/nap Órabér Ft/óra Minimálbér 2. (1) bek. 93.000 21.400 4.280 535 Garantált bérminimum* 2. (2) bek. 108.000

Részletesebben

A rendelet hatálya. Díjazás

A rendelet hatálya. Díjazás 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE az 55/2004. (XII.16.) és 3/2010. (II.16.) rendelettel módosított 45/2003. (XII.16.) r e n d e l e t e a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális,

Részletesebben

T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához

T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

Közalkalmazotti bérek 2011-ben

Közalkalmazotti bérek 2011-ben Közalkalmazotti bértábla 2011 - Az új közalkalmazotti bértábla 2011-től megtalálható a b erkalkulator.net oldalán. A köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla 2011-ben is a 2008. januári

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a évi választható béren kívüli juttatás szabályozásáról

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a évi választható béren kívüli juttatás szabályozásáról 2019/7. szám Budapest, 2019. február 28. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 9/2019. (II. 27.) ORFK utasítás a 2019. évi választható béren kívüli

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem

Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 1. oldal Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (III. 10.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap A Gencsapáti Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők 2017. évi illetménykiegészítéséről Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó Rendelettervezet Előzetes

Részletesebben

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében foglalt feladatkörében

Részletesebben

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához. Minimálbér 30% 30-ad rész

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához. Minimálbér 30% 30-ad rész Minimálbér és a garantált bérminimum 2012: ennyi a járulékfizetés összege. A kormány elfogadta a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. A NAV összefoglalójából kiderül, hogy mennyivel változott

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter /2009. ( ) HM rendelete az étkezési utalvánnyal való ellátásról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. november 30-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata A Pécsi Tudományegyetem választható béren kívüli juttatások szabályzata Pécs 2009. 2017. január 1. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a közalkalmazottak

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyával összefüggő juttatásokról és támogatásokról szóló

Részletesebben

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: 2019-01-11 09:41 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak: 02 - Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 01 Alapilletmények 26 985 0 0 02 Illetménykiegészítések 0 0 0 03 Nyelvpótlék 0 0 0 04 Egyéb kötelező illetménypótlékok

Részletesebben

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.)

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.) Katonai toborzás lesz 2015. szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.) SZERZŐDÉSES KATONAI SZOLGÁLAT: Érdekelnek a kihívások? Alkalmasnak érzed

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 12/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A közszolgálati tisztviselők juttatásainak

Részletesebben

Személyi jövedelemadó. Példák

Személyi jövedelemadó. Példák Személyi jövedelemadó Példák Adócsökkentő kedvezmények Jövedelemadó levezetésének általános sémája Bevétel Nem bevétel Bevételcsökkentő kedvezmények Elszámolható (diktált) költség Adóalap Adóalap csökkentő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 08-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 08-i ülésére 3. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 08-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (.) önkormányzati rendelete a Lajosmizsei

Részletesebben

Útmutató. a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez

Útmutató. a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez Útmutató a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez A költségtervet kizárólag 12 hónapra kalkulálva kell kitölteni! 1. Személyi juttatások A kutatócsoportnak az éves személyi juttatási kiadásaikat

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2001. (XI.4.) Önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről / egységes

Részletesebben

Város Jegyzője ELŐTERJESZTÉS

Város Jegyzője ELŐTERJESZTÉS Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS A köztisztviselők

Részletesebben

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16.

K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16. K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2010. JANUÁR 16. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság 2010.

Részletesebben

TERVEZET A honvédelmi miniszter. rendelete

TERVEZET A honvédelmi miniszter. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET 02.24. A honvédelmi miniszter./2009. ( ) HM rendelete a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL BUDAPEST 2016. Bevezetés A Budapesti Gazdasági Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Rektori

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata A Pécsi Tudományegyetem választható béren kívüli juttatások szabályzata Pécs 2009. 2011. január 1. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a közalkalmazottak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 23-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 23-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e a honvéd tisztjelölt jogállással összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya

/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya 2001-47c Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának 47/2001. (XII. 14.) sz. rendelete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól a) Módosítások: 21/2002. (V. 10.) ör.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. ( ) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. ( ) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. (10. 10.) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről A közgyűlés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv.

Részletesebben

T/16300. számú. törvényjavaslat. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról

T/16300. számú. törvényjavaslat. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/16300. számú törvényjavaslat a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELOK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉROL ÉS VEZETOI PÓTLÉKÁRÓL, AZ OKET MEGILLETO SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről (a 3/2003.(III.1.) számú rendeleti módosítással egységes

Részletesebben

A belügyminiszter. /2011. (..) BM rendelete

A belügyminiszter. /2011. (..) BM rendelete A belügyminiszter /2011. (..) BM rendelete a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állománya választható béren kívüli juttatásainak éves összegéről, fajtáiról, mértékéről, kifizetésének rendjéről

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatal Cafetéria Szabályzatáról A közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 19-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester cafetéria

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, 2011. február. készítette: látta: jóváhagyta: dr. Csire Péter dr. Szerencsi Judit dr. Kéméndy Mónika dr.

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, 2011. február. készítette: látta: jóváhagyta: dr. Csire Péter dr. Szerencsi Judit dr. Kéméndy Mónika dr. BELÜGYMINISZTÉRIUM BM-1473/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. 02. 17-én ELŐTERJESZTÉS a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok hivatásos állománya

Részletesebben

Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017.

Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017. Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017. Készítette: Szabóné Kecskés Mária óvodavezető Hatályos: 2017. január 01-től 2 Nyirádi Nyitnikék Óvoda Cafeteria Szabályzata 2017. A szabályzattal Nyirádi

Részletesebben

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint 34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidiben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai # Megnevezés Alapilletmények Illetménykiegészít ések Nyelvpótlék Egyéb kötelező

Részletesebben

Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I Összehasonlító példák Hol tartunk? Családi állapothoz igazodó kedvezmények Adójóváírások és hitelek Ki mennyit fizet? Kína Egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózása Példa bér adójának kiszámítására

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. (II.16.) sz. önkormányzati rendelete A Képviselő-testület Hivatalában dolgozó köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Részletesebben